GYÖNGYÖSI ISTVÁN

KEMÉNY JÁNOS EMLÉKEZETE

(PORÁBÚL MEG-ÉLEDETT PHŒNIX)

 


TARTALOM

[AJÁNLÁS]
ELSŐ KÖNYV.
MÁSODIK KÖNYV.
HARMADIK KÖNYV.
AZ OLVASÓHOZ.

 


 

Porábúl meg-éledett
PHOENIX,
Avagy
A Néhai Gyerö Monostori
KEMÉNY JÁNOS,
Erdéli Fejedelemnek
Lonyai Anna Aszszonnyal lé-
vö házaságának, Tatár Országi rab-
ságának, az Török ellen viselt Hadi
dolgainak, és végre, Hazája mel-
lett Vitézül le-tett életének, halála
utánnis élö emlékezete,
Az Mellyet a' Magyar Versek-
ben gyönyörködöknek kedvekért
ugyan Magyar Versekkel ennek elötte egy-
nehány Esztendövel irt vólt, és el rongyollott
elsö irásinak töredékibül most ujab le
irással kisseb rendben vett
Nemes Gömör Varmegye Vice-Ispannya

Gyöngyösi István.

LŐTSÉN, Brewer Sámuel által 1693. Esztend.

 

 

AZ TEKÉNTETES, ÉS NAGYSÁGOS
ALSÓ TORJAI APOR ISTVÁN URNAK,
Nemes Czik, Györgyő, és Kaszon Székek Fő-Király Birájának, és az
Erdéli Harmintz-Adóknak Fő-Administratoranak, etc. Bizodalmas
nagy jó Uramnak ajánlom köteles szolgálatomat.


Jó hirét nevét ösmérem, de személyével ésméretlen vagyok Nagyságodnak; tartanám nagy szerentsémnek, ha annak-is ösméretségében juthatnék, de tsak reménséget sem vehetek arrúl, nem hogy meg-lételéhez bizhatnám.

Mert

                                                     iam felicior ætas
Terga dedit, tremuloque gradu venit ægra senectus.

El-repültek már azok a' jó üdők, az mellyek szárnyain kellene ahoz jutnom, és a' tántorgó öregség állott helyekben. Az miolta pedig szép emlékezető jó hirével nevével ösmérkezni kezdettem, nagy Kévánságom volt szüntelen arra, miképpen adhatnám valamelly jelét szolgálattyára való készségemnek. És midőn érteném: több betsületes dolgokbéli foglalatos(s)ági között az Könyveknek s'-nevezet szerént az Verses irásoknak-is olvasása gyönyörköttető munkája vólna Nagyságodnak, jutott onnét eszemben, hogy volnának nékem az fellyeb már régen el-mult esztendőkben KEMÉNY JÁNOS dolgairúl irott valamelly verseim, az mellyek jóllehet el-idegenitetvén tőlem, olly helyre kerültek vólt, az honnét nehezen lehetet(t) megént kezemhez szerzenem; mind-azon-által, mint hogy sokan kévánták nagy Emberek-is azokat, addig szorgalmatoskottam viszsza vételében, hogy azt végre végben-is vittem, noha igen el-rongyollottann, és némelly részének valahol el-maradásával-is tértek meg oda, az honnet el-vitettek vólt. Arra ugyan nem érkezhettem, hogy mindenestül elébbi épségére hozhattam vólna, más-féle töredékibül mindazonáltal, a' mint lehetett, rendben vettem, és nem lévén mással mivel contestálnom szolgálattyára való felyeb emlitett készségemet, leg-aláb azokat akartam annak bizonyságára Nagyságodnak bé-mutatnom. Meg-vallom, nem ezekkel, hanem egyenesen magát, s'-ditsiretes Familiáját illető dolgokrúl irott Verseimmel kellene Nagyságod eleibe mennem, az mint hogy vólna-is ahoz mezőm, az hol ha Pegasus szárnyán járhatná-is elmém, meg-próbálhatná tehetségét. Mert akar régi Nemzetének dütsőséges voltárúl, akar maga Tekéntetes állapottyárúl gondolkodgyam, Seregekkel győnek előmben azok az érdemes dolgok, a' kiknek le-irása nem tsak az én edgyügyő és már fáradékony Pennámnak, de akar melly tanúlt Historia-iró gyors kezének-is fáradságos munkát adhatnának. Meg-mutattyák azt sok hiteles régi Levelek, a' Névnek származattya pedig ugyan magával hozza, hogy Árpádtúl az nagy Attila vérségébűl való Almus Hertzeg Fiátúl az Scithiábúl másod izben ki gyött(t) Magyarság Fő-Kapitányátúl gyön le egyenes Lineán az Apor Nemzet, ugymint az Nagyságod régi Tős gyökeres Familiája. És az Erdéli Vajdáknak Lajstroma-is bizonyságot tészen arrúl, hogy Apor László azoknak egyike, nem tsak Erdélnek, hanem az egész Magyar Hazának ditsiretes Őr állója vólt, tudni-illik amaz nagy emlékezető László Vajda, az ki az Bavariai Ottho Hertzegnek mint arra nem érdemesnek, az Magyar Országi Szent Koronát le-vonván fejéről, atta azt annak-utánna az első Károly Királynak koronázattyára. Voltak pedig mások-is dütsőséges Antecessori közül, a' kik - in Toga et Sago, Arte et Marte - mind békeségben, mind háboruságban, mind tőrrel mind fővel nagy dolgokat vitték végben, és Méltóságos Tiszteket viseltek hazájok szolgálattyán, a' mellyekrűl-is, a' ki abban foglalná magát, egész Historiákat irhatna érdemesen. Adna pedig azokhoz alkalmatoságot ez-is, hogy a' mint Attya Neméről Árpád után (ha tsak itt akadok-is meg továb terjedő Nemzete Méltóságán) Hertzegi Nembül veszen származatot: ugy az Anyai Ágon Királyi vérségre mégyen eredeti. Mert édes Annya Öreg Annyárúl Báthori Borbálárúl, Báthori Miklós Leányárúl, az nagy hirő nevő Báthori István Lengyel Országi Királynak ágazik Nemzetségébül. Kérdésben veszik némellyek: az-é ditsőségessebb, ha ki nagy Ágybúl születik, avagy alatsonyan születve, maga viszi nagyra állapottyát? és vannak ollyak, a' kik nagy Nemzetbéli születésekre nézve igen a' fő helyre vágynak, de az maga tselekedetivel dütsőűlt ember sem utób való azoknál; sőtt eléb mosdást érdemel ez, ha amazoknak magok virtusitúl, és azok által szerzet(t) dütsőségektül üres össi hires Nemzetek.

Nam quid Imaginibus, quid avitis fulta triumphis
Atria, quid pleni numeroso Consule Fasti
Præfuerint? si vita labat, perit omnis in illo
Gentis honos, cuius laus est in Origine tota.

                                                     Ovid ad Pis.

Mit használ a' régi Nemes Vér, és Eleink nagy állapottya, ha magunk cselekedete távul esik azok dicsőségétűl, és el-vész abban Nemzetének minden fényesége, a' ki tsak eredetitől veszen ditsiretet. És a' mint azon Poëta továb-is ir arrúl:

Et genus, et Proavos, et quæ non fecimus ipsi,
Vix ea nostra puto.

                                                                 Ibid.

Akarminémő Méltóságokban löttenek Öseink, és akar mit cselekettenek azok, de nincs azokhoz magunk érdeme kivűl semmi közünk. A' kiket pedig mind régi Nemzeteknek dücsősége, mind magok dücsőséges cselekedetinek érdemi ékesitenek, azoké itten az első Pálma. Ha hizelkedésre nem magyarázná valamelly irigység, merném bizvást mondanom, hogy Nagyságod ennek mind a' kettőnek tündöklik fényével; mert mi lehet nagyob Nem az Hertzegi és Királyi Vérségnél, az honnét Nagyságod eredetet veszen? mi hija lehet pedig maga érdeme által ragyagó dütsőségének-is? holott valami Jóságok kévántatnak edgy Uri személyben, mind meg-vannak azok tetézet(t) mértékkel Nagyságodban, ugymint: Genus clarum, Corpus aptum, Forma evidens, Ingenium velox, Eruditionis utilitas, Morum honestas etc. (Bernard. in Epist.) Azokon kívül: Amor patriæ, Dilectio proximi, Pietas in Deum, Misericordia in egenos etc. Az melyek magyarázásához igen jól illenek egy magyar Versificatornak illyen Versei:

Gyűlt ide egy testben minden-féle jóság:
Deli termet, Uri tekintet, Méltóság,
Nemes Erkölts, nagy Szű, nagy Elme, okosság,
Szép érték, jó hir, Név, Nemzetben nagyság.

Józan Ész, ért Tanáts, igaz itilettel,
Nem tsak hon, de kin-is szerzet(t) becsülettel,
Hitbéli buzgóság, Istenes élettel,
Mindenhez kegyesség, tiszta szeretettel.

Látás, hallás, derék dolgokban forgással,
Mind két szerentsének izét kóstolással,
Azokban nagy szüve meg nem változással,
Sőt mint erős kő-szál, helyben maradással.

Igaz hazai vér, s'-abban buzgó készség,
Viselt dolgaiért méltó érdemesség,
Mind össi, mind maga-kereste dütsősség,
És más minden-féle jókbúl álló bőség.

Az illyetén dolgokon azért, ugymint dicsőséges Elei, és maga Virtusinak szép érdemin, nem mások tselekedetin épült versekkel kellene, a' mint fellyeb irám, az Nagyságod szolgálattyára magamat bé-mutatnom, az kihez vólna-is nagy kedvem; de mint hogy törődöt(t) öregségemben erőtlen kezem-is keveset győz immár, és elmém-is fáradékony, sőt elégtelen az ollyan nagy dolgok fáradságos munkájához; más pedig az, hogy ha szintén tehetségemben vólna-is ez egyéb képpen, de az mostani ujab ujab terheket tenyésző üdőben gondos Tisztemre nézve reám óránkint tsuportosan tódúló dolgaim szorgos vólta nem engedne ahoz tsendes és víg elmét. Az versek mive pedig ollyat kéván, amaz Ovidius Verse szerint:

Carmina proveniunt animo deducta sereno.

Abban annakokáért nékem sem telhetik kedvem, és Nagyságodhoz való köteles(s)égem hivatallyának sem tehetek eleget. Az fellyeb említet(t) Versekbéli dolgok-is mindazonáltal, ha egyenesen nem illetik-is Nagyságodat, de mint hogy nagyobb részében Erdélre nézők, és annak akkori állapottyát adgyák elé Kemény János dolgaival, anyiban, a' menyiben Nagyságod azon haza Fia, lehet azokhoz közi Nagyságodnak-is. És én-is mind erre, mind az Versek Olvasását örömest gyakorló ditsiretes szokására nézve, reménlem, meg-tekinti örömest, és ugy-is mint az én Nagyságod szolgálattyára való köteles(s)égemnek és készségemnek jelét, nem vészi unalmason azon Verseket, eddig ösméretlen, most azok által ösmérkedni kévánó, magát Uri jóakarattyában ajánló, és szolgálattyára kötelező szolgájátúl


Költ Krasznahorka Várallyán, Szent Iván Havának 20. napján 1693. Esztendőben.

GYÖNGYÖSI ISTVÁNTÚL.

 


 

ELSŐ KÖNYV.

 

ELSŐ RÉSZ.

1. Musám. a' Murányi hegyek tetejérűl,
Az hol Veselini Ferentz szerelmérűl,
Szétsi Máriával lett végezésérűl,
Szóllottál a' Várnak meg-is vételérűl, -

2. Szály-le, ereszkedgyél a' tágas térségre,
Menny által a' Tiszán a' dinnyés Nyirségre,
A' Szilágyra onnét, és az Erdélységre,
Lengyel, Tatár, Olah Országokra végre.

3. Nézd-el mind ezekben Keménynek dolgait,
Szerető szivének állandó lángait,
Házassága módgyát, rabságát, hadait,
Hazája szerelmét, s'-azért nagy gondgyait;

4. Kezdette Annával mint ösméretségét,
Ki viselte, s'-miként ahoz követségét,
Mennyi ellenkezés érte reménségét,
Mig véle köthette kedves szövetségét.

5. Váltott gyűrőjének lévén meg-adása,
Melly sok bal szerencsén volt addig forgása,
A' mig kedveséhez lehetett jutása,
Nehéz pállyájának végződvén futása.

6. A' rabság egy-mástúl őket el-szakasztván,
Melly gondos vólt szivek, azt sok bú fárasztván,
Abbúl a' jó Isten várt napot virrasztván,
Melly kedvesen éltek, egy-mást nem aggasztván.

7. Édes hazájának mint fáratt dolgában,
Hogy elő vihesse azt kévánt javában,
Végre a' szerencse bal fordulásában
Mint leve eleste hadakozásában.

8. Fel-jegyezvén, vegyed ezeket versekre,
De nem az Cirrhai fabulás hegyekre,
Hanem vesd elmédet a' magos Egekre,
Mondván: Mennyei Ur, te segits ezekre.

9. A' Lónyai-háznak választot(t) virági,
Mint tavaszszal újult sengéknek ujsági,
Kikre sok sziveknek égnek kivánsági,
Mert fürtösök rajtok a' jóknak soksági.

10. Kedves erkölcsökben hárman nevelkettek,
Szemeknek tegzében nyilakat viseltek,
Me(n)nyi tekintetet, annyi lövést tettek,
A' nézőknek szivén sok sebet ejtettek.

11. Leg-inkáb négy dolgot visgál a' szeretet:
Erkölcsöt, értéket, szépséget, nemzetet;
Ezekkel mind három fel-ékesittetet(t),
Mellyekért mindenik méltán-is teczhetet(t).

12. Három Isten Aszszonyt látnál itt rendében,
Ha mikor tekéntnél ezek seregében,
Mint mikor Párisnak az Ida hegyében
Júnó, Pallas, Vénus jöttek elejében.

13. Szemed cirkalmával ha őköt fel-vennéd,
Első tekintettel meg-ütközne elméd:
Itt az arany almát mellyiknek itélnéd,
Arra érdemesnek mind az hármat vélnéd.

14. Ha sok kincs(cs)el Junó Párist hitegette,
Elmés tudománnyal Pallás édesgette,
Heléna szerelmét Vénus igirgette,
Hogy az arany alma tartatnék érette:

15. Ez három Nymphának nézd-el nemességét,
Találod ezeknek ő bennek bövségét:
Értékét Junónak, Pallás eszességét,
Helénát ajánló Venusnak szépségét.

16. E' mellett szemérmét a' Szűz Diánának,
Életét, erkölcsét szerzetes Vestának,
Maga viselését gyors Athalantának,
Szép keze munkáját elmés Arachnának.

17. Szép ez mind az három, s'-ditsiretes sokban;
Ezek közt magad-is esnél Páris, gondban,
Mellyet itéllenéd érdemesnek jobban,
De Anna nyerné el az almát azomban.

18. Ez a' középsőnek neve, kit mindenben
Áldott a' természet a' többinél többen,
Nem csak mint Cypriát ábrázolta szebben,
Hanem Minervaként áldotta-is eszben.

19. Mint csendes idején a' vak setétségnek,
Barmokat nyugtató éji csendességnek,
Jóllehet tüzei a' magos kék égnek
Minnyájan csillagzó fényességgel égnek;

20. Még-is a' Phosphorus, az hajnal emelő,
A' többinél böveb ragyogvánt viselő:
Igy a' víg tavasz-is sok virág nevelő,
De kösztök a' Rósa kedvesb, s'-eléb kelő.

21. A' vadakkal gazdag Délos szigetében,
Driades Szüzeknek nyájas seregében,
Szép Clio, s'-Thalia ékes termetében,
Méltó, hogy Phœbus-is vegye szerelmében.

22. Nyilas Diánának még-is delisége
Fel-múllya ezeket termeti s'-szépsége,
Miként az Ezüstöt Arany kedvessége,
Mindeneknél drágáb ára s'-böcsössége.

23. A' Smaragd s'-Rubint-is fénlik a' gyűrőkben,
Napkeleti gyöngy-is az arany függőkben,
Olly böcsös ragyogvány nincs még-is ezekben,
Mint fényével jádczó Adamas kövekben.

24. A' Lónyai Szüzek hasonlatos képpen,
Jóllehet mind hárman termettenek szépen,
De győzi az Anna a' többit sok-képpen,
Mint a' Nymphák között Diána, olly éppen.

25. Sigmond vólt az Attyok, Nagyságos Nemében,
Sokat látott, hallot(t), s'-tanúlt életében,
Törvény illet(t) inkáb mint fegyver kezében,
Tanács(cs)al sokat ért honnya szükségében.

26. Származott az Annyok Varkucz Nemzetségbűl,
Margitnak nevezték ezt a' Keresztségbűl,
Nagy Nemzet mind kettő, s'-álló régiségbűl,
Ahoz gazdag, s'-részes sok szép örökségbűl.

27. Mellyeket az halál noha le-ontott már,
S'-testbűl ki-költ lelkek az egek között jár,
De szép hirek nevek (mel(ly)ben nincs vallot(t) kár)
Él mostan-is köztünk, s'-tűlünk-is áldást vár.

28. Kiknek a' Leányi gazdag értékekért,
Jó pálcza alatt nőtt kegyes erkölcsökért,
Idejek, elméjek, nemek s'-szépségekért
Kedvesek, s'-sok szivek lángolnak ezekért.

29. A' mikor serdültek arra az időre,
A' melly alkalmatos már a' jegy gyűrőre,
Mint az éh madarak a' szemes szérőre,
Ugy járnak az Iffiak ezekhez kérőre.

30. Hol a' testek vadnak, sasok oda gyűlnek,
Szapora sürgéssel ott járnak s-kerűlnek,
A' melly helyek pedig azoktul ürűlnek,
Oda vagy soha sem, vagy ritkán röpűlnek.

31. Ezek háza körűl méltán sereglettek,
Mivel hogy ennyi sok jóval bővölkettek,
Azért jó eleve el-is jegyeztettek,
Hajadonságokban soká nem lehettek.

32. Csudálatos Fátum, ritka sok ezrekben,
Mit Isten ez iránt rendelt az egekben:
Mert ez három Szüzek férhez menésekben
A' Vőlegények mind egyenlők nevekben.

33. Az elsőt, a' mellyet hittak Susánnának,
Köti az házasság Bocskai Istvánnak,
A' Kezepsőt, a' kit neveztek Annának,
Veselényi István jedczi el magának.

34. Margit, ki közöttök Iffiabnak tartatott,
Telegdi Istvánnak elsőben adatott,
Az meghalván, soká gyázban nem hagyatott,
Groff Csáki Istvánnak az után hozatott.

35. Mikor azért ki-ki kivánt társát leli,
S'-azzal az Hymennek magát beszenteli,
A' Veselény-is Annát el-emeli,
Kedves személyével örömét neveli.

36. Zászlós Uri Nemzet, ezé Hadad Vára,
Igen szép Uraság, s'-nagy ennek az ára,
Maga-is jó Iffjú, ahoz jól-is jára,
Segitvén az Egek illy kegyes társára.

37. Szűk a' jó Feleség, nehéz szerit tenni,
Hogy sem pedig roszszat kárhozatra venni,
Caucasus hegyén túl job szaladva menni,
Ott a' Tigrisekkel egy barlangban lenni.

38. Gazdagság és érték vagyon az Atyáktúl,
De a' jó Feleség Istentűl magátúl,
Bóldognak mondatik Salamon szájátúl,
A' kinek jó Aszszony adatik sajátúl.

39. Vagyon Veselényi néked részed ebben,
Szerencsés napjaid folynak életedben,
Szép Aszszony társoddal van szived örömben,
Éltek-is egymáshoz igaz szeretetben.

40. De nézd a' mulandó örömnek hivságát.
Melly hamar el-óltya vig napja világát,
Alig mutattya-meg sengéje ujságát,
Véle termett férge hogy rágja virágát.

41. A' mikor kedvessen egy-mással élnének,
S'-továb-is hasonló napokat vélnének,
A' kegyetlen Párkák imé érkezének,
Nem reméllet(t) sirást Meggyesen szerzének.

42. Van ezek kezében gúslya az életnek,
Annak fonal száli onnét eresztetnek,
Ők nyújtyák azokat, s'-tűlök-is mettzetnek,
S'-általok sok árvák, s'-Özvegyek tétetnek.

43. Veseléninek-is ollójok élével
El-mettzik napjait, edgyütt életével,
Árván hadgyák házát gyászos Özvegyével,
Ki vizeket áraszt mint Biblis Könyvével.

44. Kesereg halálán szerelmes férjének,
Követvén példáját árva gerliczének,
Egy órát sem enged kedves örömének,
Lévén hű gyászlója társa el-estének.

45. Szép szemöldökének, szemeinek ija,
Most vig mosolygással a' szivet nem vija,
Hanem szomoritó siralomra hija,
Szerelme elestét keservesen sija.

46. A' piros klárisok, kik ajakán űltek,
Elébbi mosolygó szinekben kékűltek;
Orczáján a' Rósák, kik minap örűltek,
Szomorún csüggönek, s'-hervadásra dűltek.

47.[1] Kövekkel csillagzó gazdag öltözete,
Fodorúlt hajának gyöngyös fürtözete,
Sok egyéb czifrának munkás készülete
Le-tetetett, s'-nincs most azoknak kelete.

48. Kedves állapottya költ kedvetlen gyászra,
Nyugodalmas szive gondos óhajtásra,
Vigságos beszéde keserves sirásra,
Csendes elméje-is habzó búsúlásra.

49. Társa melegével fűlt nyoszolyájának
El-alutt a' szene, nincs tüze magának.
Hogy örömét gyújcsa bús állapattyának,
Mord tele érkezet(t) vigságos nyarának.

50. De a' jó erkölcsök kedves ruházattya,
A' melly hirét s'-nevét szépen ragyogtattya,
A' gyászszal sokáig nem aggosztaltattya,
Most bé-borúlt napját megint fel-hozattya.

51. Az Hadadi testnek szomorú torábúl
Gyerő Monostori Phœnix kél porábúl,
Melly Veseléninét bús állapottyábúl
Vig napokra hozza, s'-gyászos siralmábúl.

52. Noha ez-is a' mint felkél mosolyodva,
Ugy el-fog enyészni megint szomorodva,
Lész ugy-is élete sok búval rakodva,
A' ködbűl fény, s'-abbúl megint köd fakadva.

 

MÁSODIK RÉSZ.

1. Azon közben az hír, ki mindenkor kél s'-jár,
Ki-nyilt füllel s'-szemmel ujságokat les s'-vár,
Mellyre álmot soha az éczaka sem zár,
Visgál mindeneket, tűle titkollyák bár.

2. Olálkodik, vigyáz, nézi a' dolgokat,
Gyön s'-mégy, nincs nyugalma, keres ujságokat,
Ha miket találhat, fel-vészi azokat,
Tölt velek csak hamar sok tartományokat.

3. Függesztvén nyelvének azt-is harangjára,
Mint az nyargaló szél, kél azzal szárnyára,
Siet, s'-kezdi adni mindennek tuttára,
Hogy árván maradott Anna, s' Hadad vára.

4. Gerendre-is bé-tér Erdélyi uttyában,
Aranyas vizének fekszik ez folytában,
Ez Kemény Jánosnak van birodalmában,
Melly-is özvegységnek borúlt homállyában.

5. A' le-szálló naptúl pirúl vala az Ég,
El-halada az-is, s'-leve fényében vég,
De a' vak éczaka Sátort nem emelt még,
Csillagok tüze-is csak imit s'-amot ég.

6. A' mives el-hatta jóllehet munkáját,
Aklában vezette a' pásztor-is nyáját,
Szakács-is fel-atta immár vocsoráját,
De még nem ágyazza egy-is nyoszolyáját.

7. A' munkátúl ürűlt test magát nyugtattya,
Sétálgat Kemény-is, az időt mulattya,
Özvegyi voltát-is, nem kétlem, forgattya,
Hogy véle igy szólván, az hir megállattya:

8. Meg-holt Veseléni, társa annak Árva,
Kinél nem lelsz jobbat, sok földet-is járva,
El vagyon ugyan most minden kedve zárva,
De meg-ujúl megént, nem sok üdőt várva.

9. Meg-pirosúl nyakán a' fekete Claris,
Mert őtet sok helyen emlegetik már-is,
Ohajtván némellyek mint Helénát Páris.
Sokat özvegyleni ennek bizony kár-is.

10. Kinek kedve hozzá véle bár ne késsék,
Hogy az eléb járók tűle el ne vessék,
A' mig ő köszörűl, mások meg ne nyessék,
Szép-is, jó-is, van-is, az miért ez tessék.

11. El-tűn ezzel az hir, vég lesz beszédében,
Jut a' gyors szerelem a' mellynek helyében,
Uj tüzet kezd rakni Keménynek mellyében,
Veseléninére gerjesztvén szivében.

12. De hamar jöt lángja nem bírhattya könnyen,
Mert az okos elme, a' ki röpűl fennyen,
Fontossan visgállya, heve mire mennyen,
Hogy veszedelmes írt szivére ne kennyen.

13. Jádznak ragyagváni a' csillagoknak már,
Meg-szünt minden munka, az útazó sem jár,
Öszve ölelkezve nyugszik sok kedves pár.
Tégedet-is, Kemény, nyoszolyád készen vár.

14. Sétál vala még-is a' víz mellett járván,
A' mulató üdőt a' setét el-zárván,
Bé-mégyen azomban, nyugodalmat várván,
Le-fekszik ágyában, de mint özvegy árván.

15. Halgat a' setét éj csendes füleléssel,
Nyugosznak az alvók lassú pihegéssel,
Még a' furcsa hir-is jár gyengéb lépéssel,
Mint nappali üdőn, s'-lassúb csevegéssel.

16. Ha más-képpen álma nem lehet kedvessen,
Bár csak nyugodhatnék Kemény-is csendessen;
Nem engedi a' gond, hogy ez-is lehessen,
Nyugodalmas álmot szemére vehessen.

17. Alkalmatosságtúl ered a' szeretet,
Az hir az Özvegyrűl tén emlékezetet,
Tetczék a' Keménynek; Vénus sem késhetet(t),
Hogy bővicse tüzét, szivére sietet(t).

18. A' mikor fel-lobban lángja a' szalmának,
Ha sietve ahoz többet nem adnának,
Hirtelen szikrái gyorsan aludnának,
Hamva szélre kelvén, semmiben múlnának.

19. A' szerelem, a' ki ezköze tüzének,
Egy tükört függesztet(t) elméje szemének,
A' melly rnegmutattya rend szerént Keménynek,
Minden állapottyát Veseléninének.

20. Mellybűl most személyét nézi gondolattya,
Mosolyog elötte most szép ábrázattya,
Hűségét, jóságát, eszét most mutattya,
Egyéb dolgait-is ebbűl meg-láthattya.

21. A' melyekrűl mennél többet gondolkodik,
Szive tüze annál jobban gyarapodik.
A' mellett gondgya-is bövűl s'-szaporodik,
Mint habok közt hajó nyughatatlankodik.

22. Nehezedett teste új gondgya terhével,
Hogy álmot vehessen, küszködik szemével,
Erőtteti, s'-ugyan födi-is kezével;
Szeretne alunni, de nehéz erővel.

23. Sem alszik, sem vigyáz, csak fetreng ágyában,
Ide, s'-oda fordúl, törődik magában,
Szeret-is, meg nem-is, kétséges dolgában,
Noha szíve immár forr kezdet(t) lángjában.

24. Mindazáltal sokat küszködik tüzével,
Sok képpen forgattya a' dolgot eszével,
Itt Vénusnak dolga nincs furcsa elmével,
Fontollya a' dolgok kezdetit végével.

25. Az éji homályok azomban le-húlnak,
Mosolygó orczái hajnalnak újúlnak,
Mint Pünkösdi kertek rosákkal pirúlnak,
De Kemény gondgyai ezekkel sem múlnak.

26. Zeng már minden liget a' sok madár-szókkal,
Nyögnek a' gerliczék örvös galambokkal,
Csácsognak a' szajkók süvöltő rigókkal,
A' Kemény-is fel-kéll ágyábúl azokkal.

27. Vadászásra készűl gondgyát felejteni,
Fút a' vadász Mester ezt meg-jelenteni,
S'-annak ezközeit elöl késziteni,
Akar kedve szerént Urának tettzeni.

28. Mint hogy még estve-is vólt ki-adott jele,
Ki-ki rendi szerént idején fel-kele.
Kinek ugy vólt hagyva, az megis nyergele,
A' szagló ebeknek Ebész-is kürtele.

29. Azért mindeneket hamar el-készitnek,
A' ki-hozott lovak kapálnak s'-nyeritnek,
Mig meg-indúl az Ur, nagy udvart keritnek,
Az Iffjak egy más közt sok tréfát emlitnek.

30. Simon s'-Ferencz (ezek Fiai Keménynek)
Jó napot mondani Attyokhoz menének;
De útban találák, azért meg-térének,
S'-vele edgyütt ők-is lovakra ülének.

31. Keménynek csendesen ballag paripája,
Két sütéssel jegyes a' jobbik pofája;
Oláh Országi ló, a' mint van formája,
Játékos zabláját rágdogállya szája.

32. Meg-vonittya szárát néha Kantárának,
Helyét sem talállya tánczoló lábának,
Engedvén azonban vonitott szájának,
Ugy lép, valamiként kell akarattyának.

33. Bal felől Simon van, s'-mendegél mellette,
Portán tanúlt lova egy lábát fel-vette,
Mint a' könyű lejtő, e'-azt megént letette,
Változtató kényen, ugy ugrál elötte.

34. Job oldala felét Fia Ferencz tartya,
Ez-is Attya elött jó lovát ugrattya,
Szarvas módon szökik, mosolog az Attya,
Hogy erőss ugrását nehezen álhattya.

35. A' vadászó helyhez azomban jutának,
Jelül a' kopóknak kürtököt fúvának,
Szij, s'-Selyem pórázra ebeket fogának,
Elsőben-is egy párt Ferencznek hozának.

36. Dervis eggyik, farka nagy lompot eresztet(t),
Török Országi faj, visel kövér testet;
Társa-is illy, hiják Besliának esztet:
Igen szép mind kettő, úszóvan-is festet(t).

37. Kit Simon fel-fogott, nevezik Delphinnek,
Tigris egy pórázon lévő társa ennek,
Szelektűl fajzottak, a' mint ezek mennek,
A' mikor Nyúl, avagy Őz űzésre kelnek.

38. Hyláxot, Philáxot maga fogja Kemény,
Kölyök még mind kettő, van rúlok nagy remény,
Dicsirettel hozta csak minap egy Örmény,
Párducz Korcsa lehet, mint ösmérni körmén.

39. Dorcséval az Agrét egy pórázra fogták,
Ezeknek az Annyát farkassal forgatták,
Havas al földébűl nagy hírrel hozatták,
Hogy kezére fogja, Décseinek atták.

40. Kivel Asztalnokja rendelt helyét állya,
Annak háta holló, Párducz pedig mállya,
Csonkák a' fülei, az hajtást visgállya,
Ha mi reá fordúl, azt meg-is probállya.

41. Liciskának hiják, Kurta ennek társa,
De az ebek között alig vagyon mássa,
Moldvábúl költ, ot(t)-is hires vólt futása,
A' ki ebben kétes, jóságát majd lássa.

42. A' szuszogó Dromást Vadász Mester fogta,
A' minap edgy Oláh ezt Váradon lopta,
Nagy hirű eb vala, de már aláb hatta,
Miolta a' Róka az orrát meg-kapta.

43. Ennek pórázosa amaz Török Taúz,
Melly, ha csak gyengén ülsz, lovadrúl-is le-húz,
Seb hely van a' nyakán, karczolta volt hejúz,
Ez után a' szakács sok nyulat, s'-őzet nyúz.

44. Mopsust és Coridont adgyák egy Inasnak,
Ez daru, azt pedig mondhatni ordasnak,
Szeb az első, láttzik a' másik korcsasnak,
Erőss-is, meg-felel bizvást egy farkasnak.

45. A' Szálkás Harpya, a' kopár Szárcsával,
Babos Leopárdnak egy fészkű társával,
Fejér Hattyu amaz fekete Csókával,
A' melly mint edgy visla annyit ér orrával.

46. Edgyütt a' kopókkal szabadoson járnak,
Az agár viselők azért rendet álnak,
Az hajtó ebeknek jeleitűl várnak,
Ha mi vad el-menne, tartanák azt kárnak.

47. Vigyázz ám, rád a' Nyúl, - azomban kiáltyák,
Kergetik a' Kopók, Décseire hajtyák,
De csalt vét ott nékik, más felé szalajtyák,
Az Asztalnokra tér, ott jól meg-ingattyák.

48. Haj Kurta, haj Csonka, közel van a' csere,
Térengetik, foly itt egy kis viznek ere,
El-érik a' mellett, dicsiretet nyere
A' Kurta, tegnap-is a' ki négyet vere.

49. Fel sem köthetik azt, megént mást találnak,
Az hol az Ur Fiak vigyázássál álnak,
Melly után a' Tigris és a' Delphin válnak,
Sebes futásokban, ugy tettzik, hogy szálnak.

50. El-ütik tsak hamar, meszsze nem űzhetik,
Hogy vigyázzon minden, ujonnan hirdetik.
Egy Őzet vernek fel, Keményre kergetik,
Hol az Hylax s'-Philax sűrőn térengetik.

51. Mint a' szarvas után a' melly nyilat lőnek,
Ollyan gyorsasága ennek mind kettőnek,
Azért, noha az őz siet az erdőnek,
De hamar el-érvén, téritik mezőnek.

52. De mint hogy még gyengék, véle nem birának,
Hogy reá vigyázzon, kiáltya Fiának,
A' ki eleiben adgya Besliának,
Amaz könyű Dervis pórázos társának.

53. Tud ez véle bánni, mert sokszor próbálta,
Azért gyorsasággal eleiben válta,
Fordúltában (mellyre Ferencz-is kiálta)
Hozzá faldok, kapni az inát találta.

54. El-is veri ottan edgyütt a' kölykökkel,
Zeng megént az erdő új czihelésekkel,
Egy rókát hajtatnak a' szagló ebekkel,
Honnét vetődik ki, vigyázzák szemekkel.

55. De ezt a' sürőbűl ki nem tudgyák venni,
Kezd azomban nem várt ég ropogás lenni,
Mellyre nézve ők-is sietnek el-menni,
A' kezdett vadászást más üdőre tenni.

56. Éri sürű zápor indúló úttyában,
Melly meg-tartóztattya haza jutásában;
Bokros ot(t) egy nagy fa bőv ágozattyában,
Az alá áll Kemény, s'-igy sohajt magában:

57. Szerencsésseb vala Aeneásnak dolga,
Mikor Carthagónál vadászaton forga,
Noha ő reá-is sürő zápor csorga,
De semmi az, mert szép Didó ott mosolyga.

58. Ha a' nap bé-borúlt, ez ott oly ékesség,
Melly a' vig napnál-is ragyagób fényesség.
A' jeges záportúl ha érné hidegség,
Ennek szereteti kedves tűz s'-melegség.

59. Saját kezén vagyon, nem félti ezt mástól,
Nyugott, szive üres minden búsúlástól;
Tágúlván az üdő a' zápor húllástól,
Bé-mennek, és ott sem válnak el egymástól.

60. Az én dolgom pedig reménség s'-félelem,
A' kiért sok gond(d)al szivemet terhelem,
Esmeretsége sincs, mint kellene, velem,
Nem hogy vólna tőle bizonyosab jelem.

61. Meg-vagyon a' szándék, mert bizony szeretem,
S'-nyughatatlankodik érette életem,
Mások szeme elött noha nem tettetem,
De nem lesz egyébé, ha szerit tehetem.

62. Azomban magamat amig itt mulattam,
Az ócsó nyulakat és őzet fogattam,
A' drágáb Dámvadat nem de el-mulattam?
A' kinek árára a' szivemet attam.

63. Az Hadadi erdőt nem de meg hajtatták?
Vadak Királynéját belőle ki-fogták?
Tudom, az ideget arra sokan vonták,
De a' jó Istenek talám nékem hatták.

64. A' gyors szeretetnek hirtelen tüzével
Volt mind eddig Kemény habozó elmével,
Akarta-is, nem-is, küszködött, szivével,
El-kezdgye-é dolgát Veseléninével?

65. Hanem látván, hogy ez Isten sugallása,
A' mint vagyon hozzá szivének vágyása,
El-tekélli magát: ne késsék, meglássa,
Miképpen indúlhat dolgának folyása.

66. Haza jutván, azért külön helyre megyen,
Elmélkedik, ebben már többet mit tegyen,
Titkos tanácsosnak titkához kit vegyen,
Annához küldendő követe ki legyen?

67. Nem jó czégért kötni titkos szándékokban,
Mert kis dolog-is nagy akadály azokban,
Fedezik a' titkot mennél okosabban,
Lészen ki-menése annál hasznosabban.

68. Némelynek a' száját meg-lakatolhatni,
De más ollyan ezközt viszont találhatni,
Mellyel annak zárját könnyen fel-nyithatni,
S'-az által sok jóbúl sok gonoszt várhatni.

69. Midőn azért ő-is ezt jól meg-fontollya,
Mint kezdgyen dolgához, sok úttyát gondollya,
Hogy ne késsék véle, magát-is únszollya,
Némelly gondolattya megént meg-gátollya.

70. Tudgya azt, hogy kön(n)yű a' nyilat el-lőni,
De nehéz tegzében annak viszsza jőni,
Jól meg kell elsőben a' dolognak főni,
Ha ugy tálallyák-fel, ugy tud haszna nőni.

71. Azon vala első gondgya elméjének,
Mi uttyát talállya dolga kezdésének;
Nem kis örömére azomban szivének
Érkezik Levele Veseléninének.

72. Szomorú a' Levél részérűl Annának,
Mert temetségére hí meg-hólt Urának,
Meggyes lészen helye szomorú Torának,
De Kemény víg reményt vész ebbűl magának.

73. Mond: Temetségre hivsz: de életre megyek,
Torra: de olly korra, hogy örömet vegyek,
Húnyt világod helyet(t) új napod én legyek;
Te nékem, én néked hóltig kedvet tegyek.

74. De azt kire bizza, még el nem rendelte,
Végre mint hogy annak hivségét ismerte,
Décsei Bálintnak ezt meg-jelentette,
Hogy egyéb ne tudgya, lelkére kötötte.

75. Tudván a' nagy elme, ki forgott sokakban,
Az ajándék sokat segit a' dolgokban,
A' kenett kerék-is mert fordúl gyorsabban,
Ugy nő a' plánta-is, ha öntözik, jobban.

76. Azért Décseit-is eléb mint el-menne,
Biztattya a' Kemény, jó reménnyel lenne:
Isten haza hozván, szép jutalmat venne,
Ha bizott dolgában kedves véget tenne.

 

HARMADIK RÉSZ.

1. A' mikor igy vadnak dolgai Keménynek,
A' mint személyeért Veseléninének
Csendes nyugodalma nincs az ő szivének:
Ugy ég ő érette szive egy személynek.

2. Uri Aszszony, hivom ezt Censabriának,
A' kit sértvén nyila szerelem ijának,
Orvosolására attúl vett kinnyának
Mind tsak Kemény Jánost ohajtya magának.

3. Hizlallya-is szivét nem ösztövér remény,
Hogy szereti őtet, el-is veszi Kemény,
Bizik, valóság ez, nem múló lelemény,
Noha éri lábát itt sikos esemény.

4. Örül s'-ditsekedik dolga jól létével,
Csinosittya magát tellyes erejével,
Tart gyakran tanácsot tüköre fényével.
Keménynek miképpen tessék személyével.

5. Vajha mint az Phœnix ujult(t)á lehetne,
Vagy hejábúl mint az Kigyó ki-mehetne,
Verdet(t) Ortzájára gyengéb bőrt vehetne,
Ennél örömestben ah mit mivelhetne!

6. Minden, a' ki szeret, kivánna szép lenni,
Hogy annyival inkáb tudhatna tetzeni,
De a' múlt szépséget nehéz viszsza venni,
Heléna sem tutta ennek szerit tenni.

7. Az Üdő tavaszi rósáit el-szette,
Őszi halován szin az orczáját fette,
Mindazáltal ezt ő kellő rendben vette,
A' mint a' korosság s' Özvegység engette.

8. Ugy várja s'-remélli Kemény jövetelét,
S'-az által gyászszának víg szinné lételét,
Hitet erőssitő szerelem kötelét,
Ha maga nem gyön-is, bizik, küldi jelét.

9. A' Kemény szolgái erre okot adnak,
Kik Censabriánál gyakor izben vannak,
Hizelkedvén néki sok biztatást mondnak,
Mellyet hevült szive remél mind igaznak.

10. Mint hogy fösvénykedni nem tud a' szeretet,
Eö-is ezek közzűl soknak jól fizetet(t),
Meg-ajándékozott majd minden követet,
Noha az mindenik csak csaló lehetet(t).

11. A' szeretet mindent könnyen szokot(t) hinni,
Azért gyakran esik meg-csalatást venni,
Vak ő, miként tudgyon vigyázassal menni?
Nem csuda, ha néha verme talál lenni.

12. Amaz szomorú nap el-érkezett vólt már,
Mellyben sirba kelést Veselén teste vár,
Kit a' nehéz márvány ezennel el-is zár,
Özvegye könyveit bővéti ujab ár.

13. Sok Uri s-Fő rendnek van gyülekezeti,
Kik közt Décsei-is magát jelengeti,
De a' szint-is szinnel szinli, s'-fedezgeti,
Vélvén, hogy ugy dolgát jobban végezheti.

14. Azért jött, azt mondgya (illy szint ád dolgának),
Hogy a' melly örökös Jószági Annának
Eddig zálog képpen másoknál valának,
Azok kiváltását engedné Urának.

15. Sokakban jó ezköz, használ-is a' színlés,
Az által megyen jól végben minden kimlés,
El-rontaná uttyát a' kajon irigylés,
Ha szájjal kergetné, ki mit szivével lés.

16. Szín ugyan itten-is a' Jószág záloga,
Palástúl dolgának kit Décsei foga,
Erre tanitotta okos Kemény maga,
De más-képpen ennek valóság a' dolga.

17. Mert nem de záloga vólt-é Veselénnek
Kedves társasága Anna személyének?
El-folyván napjai szabott idejének,
Hogy ki-válcsa, Isten rendelte Keménynek.

18. Nem mulattya ő-is alkalmatosságát,
Hogy kézhez vehesse illy kedves Jószágát,
Azért sietteti ezt a' meg-hitt szolgát,
Igaz jussa mellett ne mulassa dolgát.

19. Oszol immár a' Tor, vannak csak kevessen,
Décsei a' dolgot lesi fegyelmessen,
Annak jó folyása miképpen lehessen,
Mi uttyát talállya, kin hozzá kezdhessen.

20. Böcsülletiben jár, hitelét vesztené,
Ha kinek mód nélkül azt meg-jelentené,
Ha lehetne, ollyan ezközit ejtené:
Annának ezeket maga emlitené.

21. De nem lehetvén ez igy, más útat vészen,
Egy meg-hitt szolgával titkos kötést tészen,
Jól igérvén néki, ha jó eszköz lészen,
Az mellyért tsak hamar vagyon az-is készen.

22. Az haszonrúl való reménség ösztene
Készszé tévén azért nagy hiven el-mene,
S'-Aszszonya házában egykor bé-köszöne,
Hogy meg-mondgya, a' mit Décsei üzene.

23. Mint ködben merűlt hold éjeli homályban,
Bánkodik Aszszonya a' gyászos czellában,
Melly a' boldog idő kedvessen folytában
Olly vólt, mint a' vig nap virradó korában.

24. Itt Alcionesnek látnád zokogását,
Ki a' Tengereken kesergi ő társát,
Vagy Galateának sok köny hullatását,
Mellyekkel sirattya szép Acis romlását.

25. Könyöklő kezére fejét eresztette,
Bánatos orczáját búra csüggesztette,
Fel-néze azomban, s'-szemét meg-törlötte,
Ott álló szolgáját, mit akar, kérdette.

26. Kinek-is keservén gyászos Aszszonyának
Szomorodék szive, könyvei húllának,
A' mellynek árjai mig nem haladának,
Vala halgatása félben falt szavának.

27. Keseredett szivét meg-győzi azomban,
De nem ered mingyárt a' fel-vett dologban,
Másrúl kezdi szavát, marad az titokban,
Aszszonya keserve mig enyhődik jobban.

28. Egyrűl s'-másrúl-is kezd köztük a' szó lenni,
A' szolga mind addig akar ebben menni,
Mig módgyát ejthesse azt-is elől venni,
Aszszonya szivére mennél jobban tenni.

29. Meg-állott vólt immár zápora szemének.
De, mint mikor szűnik húllása essőnek,
Setéte azomban fel van a' felyhőnek,
Ollyan állapottya vala személyének.

30. Mind-az-által immár beszél kedvessebben,
Szolgája-is lenni kezdett merészebben,
Forgattya beszédét mennél eszesebben,
Hogy mérgeseb olajt ne öncsön a' sebben.

31. Hogy szóllyon, ajakát gyakran fel-emeli,
S' ki-mondandó szavát már nyelvén viseli,
Halgat megént, szivét új félelem teli,
Tart, Aszszonya buát hogy ezzel neveli.

32. Hozzá fog ujjonnan, szóllani most sem mér,
Mondgya már, de arrúl megént másuva tér,
Kezdi, meg el-hadgya, végre vagy veszt vagy nyér,
El-tekélli, fel-vett dolgában véget ér.

33. Igy szól: Kár magadat ennyire fogyatnod,
Hervasztó Könyvekkel orczádot folytatnod,
Csendes tűréssel kell ezeket mulatnod,
A' bús kesergéstűl nem lész semmi hasznod.

34. Alkalmatlanitod sőt ezzel magadat,
Kérlek, mértékellyed szomorúságodat,
Ha most kedvetlen köd fedi világodat,
A' jövendő üdő hozza víg napodat.

35. Nem sokáig fagylal az hideg Özvegység,
El-múlt tüzed helyet(t) hevit más melegség,
Víg felét talállya a' mord feletlenség,
Mellyrűl házad körül jár már-is követség.

36. Itt vagyon Décsei, szolgája Keménynek,
Rám bizta summáját ez követségének,
Van ide vont nyila Ura idegének,
Várván biztatását kezdet(t) reményének.

37. Azt üzente: ne sirj, mivel hogy él Urad,
Mostani gyászodban életed nem marad,
El-húnt napod fénye ezennel fel-virad,
Szomorú teledbűl lész vigságos nyarad.

38. Többet mond vala még, de nem engetteték,
Kelletlen követ vólt, jól meg sem hallaték,
El sem végzé szavát, válasza adaték,
De ezt nem reménlett erős szók követék.

39. Jó Ura halála felejthetetlen kár,
Nem kiván ösmérni töb férfiat ez már,
Kedves társa után holtig özvegyen jár,
Décsei jó választ azért hijában vár.

40. Meg-mondván ezt néki, kedve háborodik,
Illyen bal válaszán búsúl s'-gondolkodik,
Tudván, azon Ura mint meg-szomorodik,
Ha csallya a' remény, mellyben bizakodik.

41. Számlállya azomban Kemény a' napokat,
S'-az temetés körül forgandó dolgokat,
Forgat elméjében sok gondolatokat,
Illyen rendre fűzi némellykor azokat:

42. Most fogják a' testet, most viszik, s'-követik,
Most teszik a' sirban, most immár temetik,
A' gyászos Özvegyet most haza vezetik,
Most készűl az ebéd, az asztalt most vetik.

43. Most adgyák az étket, asztalhoz most űlnek,
Most a' bú felejtő pohárok kerűlnek,
Most az Atyafiak az Özvegyhez gyűlnek,
Most búcsúznak tűle, menni most készűlnek.

44. Most vagyon Décsei talám szemben véle,
Most emleget engem, most kér választ tőle,
Most hajt térdet neki, most gyön el előle,
Reménlem, ma holnap jó hirt hoz felőle.

45. Avagy: mint hogy sokan ohajtyák szépségét,
Nem de nem most másnak hallya követségét?
Sőt talám köti-is azzal szövetségét,
Pusztán hadgya az én szivem reménségét.

46. Gyűlöl késedelmet mint hogy a' szeretet,
Tudom, ki-ki féltő dolgával sietet(t),
Volt olly, személy szerént ki jelen lehetet(t),
Maga, mint a' követ, többet végezhete(t).

47. A' tanácsos elme de nem ollyan furcsa,
Hogy akármi szikra szeretetit gyújcsa,
Gondolatlan észszel mingyárt kezét nyújcsa,
Más job szerencséjét azzal távúl sújcsa.

48. Mind-az-által a' szű mint száraz pozdorja,
A' fel-lobbanásra néha olly hamarja,
Alig lát valakit, azt már-is akarja,
Hogy meg-ölelésre szorithassa karja.

49. Az illyekrűl mennél többet elmélkedik,
Szive gondgya annál jobban nevelkedik,
Habzó gondolattya jár, s'-helytelenkedik,
Bizonyos válaszszal mig nem csendesedik.

50. Meg kellene jőni a' Décseinek már,
Kit a' vetett napra nyughatatlanúl vár,
Meg-is gyön azomban, s'-az Urához bé-jár,
De kedvesseb választ hozna magával bár.

51. Külön helyre viszi válaszát hallani,
Félelmes a' követ, alig mér szóllani,
Szépítné örömest, de meg kell vallani
Követsége dolgát, mást sem mér mondani.

52. Mellyet mikor beszél szomorú ajakkal,
Halgattya a' Kemény izzadó homlokkal,
Kezd-is háborodni bús gondolatokkal,
Mind-az-által szive nem csügged azokkal.

53. Mond: Apadni hadgyák a' Tenger vizeit,
Ugy szedhetik annak választot(t) gyöngyeit;
Ha űzik a' szelek az éjnek ködeit,
A' csillagoknak-is ugy látni tüzeit.

54. Fen van még zápora ki-áratt Könyvének,
Nem oszlott fellyege bé-borúlt fényének,
Kénnya sem enyhődöt(t) sebhetett szivének,
Egyéb súllya-is ép keserve terhének.

55. Nem csuda, ha még most válasza kedvetlen,
A' bánatos szűnek mert minden kelletlen,
Az Ambrosia-is keserű s'-izetlen,
Hogy magaddal nem szólt, most a' sem illetlen.

56. Meg-holt Ura képe forog elméjében,
S'-azzal társalkodott kedve jut eszében,
Mellytűl hogy el-esett, fél hólt életében,
Nincs semmi más kedvnek még helye szivében.

57. Az üdő ezeket mind alkalmasztattya,
Keservének árját naponként fogyattya,
Bús gyásza homályát a' szerént oszlattya,
Végre ennyi gond(d)al nem aggasztaltattya.

58. Fáratsággal mennek a' böcsös jók végben,
Nehéz indúlattyán ne essünk kétségben,
Csak legyünk, Décsei, kellő serénségben,
Meg-nyerjük ezt, vagyok én olly reménségben.

59. A' Rósa-bokorrúl vegyünk példát ebben,
Melly noha öltözött sértő tövisekben,
De mikor ideje el-jön kikeletben,
Vallyon mi virágzik ennél kedvesebben?

60. Noha tövisses most Anna válasza-is,
De nyilik idővel annak rósája is,
Meg-lészen munkánknak érdemlet(t) haszna-is,
Csak ezt, nem tágitván, űzzük továbra is.

61. A' ki tellyes hittel bizik ő dolgában,
Ritkán csalatik az ő bizodalmában,
De nem kell kiméllést tenni a' munkában,
Ha akar részt venni reméllet(t) hasznában.

62. Az üdő, a' munka segitő mestere
Minden szerencsének: Páris-is ugy nyere,
Hogy kezdett dolgában resten nem hevere,
Szép Heléna mellett mig ágyat nem vere.

63. Eregy, szolga, azért, piheny meg utadtúl,
El kell megént menned egynéhány napon-túl,
Meg sem szűnöm, hid(d)-el, a' kezdet(t) dologtúl,
Mig kivánt válaszom nem lész az Aszszonytúl.

64. Gyűrőt s'-hitlevelet ad azért kezében,
Hogy annál töb hitel lenne beszédében,
El-jár Décsei-is ő követségében,
De csalatik Kemény itt-is reményében.

65. Mert most-is követét bocsáttya üressen.
Érzi azt Décsei, noha keservessen,
De maga a' Kemény szenvedi csendessen,
Tudván, a' szép Rósa hogy terem tövissen.

 

NEGYEDIK RÉSZ.

1. Kényes mulatságit nézd a' szerelemnek,
Amaz szivek vivó tegzes kis Istennek,
Lángoltattya szivét Annáért Keménnek,
Anna szive pedig idegene ennek.

2. Igy Censabriával Keményt kedvelteti,
A' Keménnyel viszont ezt nem szeretteti,
A' ki, kinek nem kell, azzal sürgetteti,
A' kinek kellene, azt el-felejteti.

3. Mi gyönyörűséged, hogy igy bánsz raboddal?
Fordics-meg ijadat, más ként lőj nyiladdal;
Mit gerjeszted szivét Keménynek Hadaddal?
Ha nem töltöd kedvét ot(t) való vadaddal?

4.[2] Nincsen még ideje szelidülésének,
Had múllyon csak habja háborúlt kedvének.
Illy kedvetlensége nem lész személyének,
Meg-szelédűl s'-tészen jó választ Keménynek.

5. Az hirtelen dolgok nem igen állandók,
A' melly hamar lésznek, olly hamar romlandók,
Kik illő idővel érésre jutandók,
Azok tartnak, s'-azok végig maradandók.

6. A' melly fa a' Tavasz első nyilására,
S' az új verő-fénynek muló súgárára
Bimbózik, s' virágot vész mingyárt magára,
El-fagy, s'-az gazdának nincs semmi hasznára.

7. A' szeretetnek-is igy idétlensége
Hamar romlik, s' meg-hül kezdett melegsége:
Ha üdős tanácson éppül reménsége,
Jól kezdet(t) dolgának ugy lészen jó vége.

8. Noha sokszor meszsze esett már czéllyátúl,
Nem szűnik Décsei még-is pállyájátúl,
Szorgalmatoskodik, gyön s' megy az Annátúl,
Az sem olly idegen, mint eddig, Urátúl.

9. Idővel keservét kezdi enyhiteni,
Azzal hólt Urát-is lassan felejteni,
A' helett szivében Keményt emliteni,
S'-róla gondolkodván órákot tölteni.

10. Minden állapottyát hánnya elméjében,
Láttatik hajolni immár-is szivében;
Mint szomorún ülni a' gyásznak ködében,
Tettzik inkáb élni új Társa kedvében.

11. Csendes vólt elméje, már nyúgodni kezdvén,
De habzást vén megént, új kérők érkezvén,
Annának tettzeni ki-ki igyekezvén,
Hogy ha a' szerencse szólgálna kedvezvén.

12. Vólt jó indúlattya már Kemény dolgának,
De meg-akad itten elméje Annának,
Ujab tanácsokat kezd adni magának,
Ezek közzül mellyet válaszszon Társának.

13. Ezt talám kedvessé teszi Iffjúsága,
Amazt szeretteti pénze, s'-gazdagsága,
Ennek termete kell, annak okossága,
Némellynek Nemzete, némellynek Jószága.

14. Ugyan-is csak egyben ritkán találtatik,
Külömb-külömb testben a' melly jó adatik;
Ha ki egy dologban kellőnek mondatik,
Az gyakorta másban földig aláztatik.

15. Ő ugyan továb-is örömest igy lenne,
Elébbi szava ként férhez nem-is menne,
Illy sok jó szerencsét férre de ki tenne!
Hogy azokbúl edgyet választva ne venne.

16. Szüli a' szerencsét az alkalmatosság,
Mellynek a' tarkóján van sima kopasság:
Ha az üstökében nem kap a' gyorsaság,
Nem fogja meg hátul azt semmi okosság.

17. De illy nagy személyek Uri seregében,
Hol ez Páris, amaz Julus személyében,
Aeneas némellyik, méltó érdemében
Mindenik, hogy vegye Didó-is kedvében.

18. Kit válaszszon köztök, kétséges az elme:
Ennek, amannak-is ingerli szerelme,
Van itt a' bús szűnek nem csak kis gyötrelme,
Mellyiknek lehessen méltó győzödelme.

19. Mint mezőt ruházó kedves kikeletben,
Mikor a' virágok nyilnak a' kertekben,
S'-a Driades szüzek sétálnak ezekben,
Hogy szagló bokrétát szedgyenek kezekben.

20. A ki-nyilt virágok rend(d)el sereglenek,
Harmatok gyöngyével kedvessen fénlenek,
Mosolygó szinekkel ugyan ingerlenek,
S'-majd mint annyi szemek magokhoz intenek.

21. Vénus vérébűl nőt Rósa gyengesége,
Magadat kedvellő Narcissus szépsége,
Phoebus miatt veszett Hyacint ékessége.
Adonis vérén költ Tulpán kedvessége.

22. Mind ezeknek kedves színnel virágzása,
Majd mint annyi kedves ajak mosolygása,
S'-az által magához kéztető hivása,
Mint vasat szerető Mágnesnek vonása.

23. Fejír és piros szint egyvelítet(t) egyben,
Szerelmet s'-szemérmet rekesztet(t) a' melyben,
Ezt vette magára s'-űl a' Rósa ebben,
Fitogattya magát, lehet mennél szebben.

24. Magát az Hyacint kék színnel mutattya,
Nem várt változásán láttatik bánattya,
A' Szüzek kedveért de ezt el-mulattya,
A' kiknél kedvessé teszi jó illattya.

25. Fejír a' Nárcissus, ki veszett magáért,
Kedves szokot(t) lenni ez-is virágáért,
Tavaszi sengék közt nyiló újságáért,
Echó is szenvedet(t) ennek szép voltáért.

26. A' tellyes Violák állanak szép rendben,
Ki Skárlát, ki Bársony, ki Karmasin szinben,
Nem utólsó fények ezek-is a' Kertben,
Szinekért, szagokért vannak méltán kedvben.

27. Ezekkel amaz sok szinű Tulipányok.
Mint a' nap-keletrűl fel-jött szivárványok,
Hizelkednek, s'-sok más kerti ragyagványok:
Válaszszatok köztök Driades Leányok.

28. Többnek innét egynél nem szabad el-menni,
A' többit az eggyért mind félre kell tenni,
Tettzik ez, tettzik az, mellyet kell el-venni,
Nehéz azon hamar nyugott sziv(v)el lenni.

29. Nehéz egy kedveért el-hadni sokakat,
Rósa, avagy másért a' töb virágokat,
Kelletik minnyájan azok-is magokat,
S'-kevánnák örömest közleni javokat.

30. Annánál a' Kérők hasonlatos-képpen,
Miként a' virágok, kedveskednek szépen:
Sziveket-is adnak ez Flórának épen,
Kedvét találhatnák csak valami-képpen.

31. Némelly mint Nárcissus kedves idejével,
Ékes mint Tulipán némely termetével,
Amaz mint Viola szeléd erkölcsével.
Ez, mint bimbós Rósa, gazdag értékével.

32. Van itt jó üdőkor, van gyenge Iffjúság,
Van erő, van érték, van ész, van okosság,
Van Nemzet, van hir s'-név, van tiszt, van Uraság,
Van minden, valamit keván az házasság.

33. Vagyon ennyi közzül mibűl választani,
Nem-is kel(l) továbra azt már halasztani,
Ezeknek edgyikét le-kell szakasztani,
S'-azzal az húnt napot délre virrasztani.

34. Ugyan-is leg-nagyob terhe a' gondgyának,
Hogy szorgos létébűl kérői számának
Nem tudgya, mellyikét válaszsza magának,
Hideg nyoszolyáját hevitő Társának.

35. Edgy, vagy kettő között könyű a' választás,
De a' szaporúlt szám merő fő-aggasztás.
Nem lehet hirtelen, kell ahoz hallasztás,
Mig helyes tanács(cs)al lészen vég szakasztás.

36. De elég vólt eddig; mond(d) ki voxodat már,
A' töb követekkel Décsei-is itt jár,
Ennyi várására utólsó választ vár,
Ha üres Kosárral bocsátnád, lenne kár.

37. Noha el-rendelte már azt elméjében,
Hogy továb nem borong özvegység ködében,
De ez ideig-is kétséges szivében,
Keményt-é, avagy mást, fogadgyon kedvében.

38. Végre mikor ezek mivoltát visgállya,
Egynek-is, másnak-is szép böcsit talállya,
Kedvellené ezt-is, amazt sem útállya,
Mindazáltal Keményt elsőnek számlállya.

39. Mellyel elméjének kezd lenni nyugalma,
Mint gondos Párisnak szűnik aggodalma:
El-vagyon itilve már az arany alma,
Kemény érdemének melly lészen jutalma.

40. Meg-van a' választás, már csak alkudni kel(l),
Magához Décseit azért hivattya fel,
Végeznek arrul-is, semmi nem múlik-el,
Kél mind a' két részrűl köztök foglaló jel.

41. Vigságos óra ez Kemény bús szivének,
Mint az hives hajnal az új nap fényének,
Ez elöl járója kévánt örömének,
S'-kedves bételése hoszszú reményének.

42. Amaz tüskés csipke, az kit emlegetett,
Szép virágzásával noha nem sietett,
Remélt zöldellése de már el-kezdetett,
Virágzásának-is nem sok időt vetett.

43. A' gondos várásnak jutalmát meg-adgya,
Kedves virágjábúl részetlen nem hadgya,
Sőt hogy épen övé lészen, azt fogadgya,
Noha mások előtt ideig tagadgya.

44. Décsei ezeket mikor igy folytattya,
A' Censabria-is dolgát nem mulattya,
Készen várja Keményt, reményét biztattya,
Mikor fog el-jönni, szaporán tudattya.

45. Örül, s'-kedves dalát mondgya jó reménnyel,
Biztattya világát ez után job fénnyel,
Rendeli magában: fog élni mely kénnyel,
Ha, a'-mint remélli, öszve kél Keménnyel.

46. Fel-vészi mivóltát gyakran személyének,
Tészi eleiben elméje szemének,
Nézi minden dolgát minéműségének,
Ujab, ujab lángot ád ezzel szivének.

47. Ugy szemléli mostan, mint-ha vólna hadban,
Dicsiri személyét a' fel-tett sisakban,
S'-mondgya: Achillesnek sem illet(t) ez jobban,
Mikor forgolódott a' Görög táborban.

48. Most mint ha sétálna, tettzik sétálása,
Minden lépéséhez van új új vágyása,
S'-mondgya: Apollónak illyen a' járása,
Mikor a' Musákkal vagyon mulatása.

49. Ha mikor nyugodni gondollya ágyában:
Titonus személyét ítélli magában.
Nyughatatlankodik szive forrójában,
Mig kedve nem telik reméllet(t) dolgában.

50. Érkezik Décsei azomban Urához;
Szomorú szint vészen titkolt újságához,
Ohajt, s'-mond: Ne fárasz(sz) már töbször Annához,
A' kinek a' szive fajzott kősziklához.

51. Orpheust bocsássad oda követségben,
Ki Tigriseket-is hozott szelidségben,
Ez ha engesztelhet ott a' keménységben,
Másképpen nem mégyen dolgod nála végben.

52. Ennek szele Keményt kezdi halvánítni,
Eddig vett reményét kétségre szorítni,
De siet Décsei szavát megfordítni,
Ura hervat kedvét jó hirrel ujítni.

53. Miként a' verő-fény változó napokkal,
Borong néha néha darab homályokkal,
De jól el sem húnyik némelykor azokkal,
Hogy már-is fel-derűl újab világokkal:

54. Néki-is a' mint jött, bánattya ugy múla,
Meg-értvén válaszát, kedve meg-újúla,
A' küldött jelekhez nagy kedvessen nyúla,
Szive új örömén szine-is pirúla.

55. Illyen állapottal Aeneás lehetett,
Szép Laviniával mikor kötést vetett,
Mellyet ő-is noha óhajtva szeretett,
De sokat fáradott, mig kedve telhetett.

56. El-felejtett mindent végső válaszával,
Nem gondol az előtt viselt munkájával,
Haragos Turnusnak gyakor csatájával,
Sebes testébűl folyt vére patakával.

57. Sőt nagy örömével emliti ezeket,
Kedvessen számlállya az hányot(t) leseket,
S'-azokban készitett titkos veszélyeket,
Teste rósájának mondgya a' sebeket.

58. Mint az Elisához, ehez könnyen nem fért,
Böcsösb volt az ára, mint hogy többet-is ért,
Szerette Turnus-is, s-ontot(t) érette vért,
A' nélkül kezére Aeneásnak sem tért.

59. El-múl a' munkának minden nehézsége,
A' kezdett dolognak ha vagyon jó vége:
A' mint Aeneásnak bé-tölt reménsége,
Ugy a' Keménnek-is nincsen már kétsége.

60. A' mit szive kévánt, azzal kedve tele,
Fáradozásábúl böcsös haszon kele:
Mind addig keresé, hogy szép gyöngyöt lele,
Nem leszen az másé, vagyon arrúl jele.

 

ÖTÖDIK RÉSZ.

1. Beszélli azomban Décsei a' dolgot,
Miólta el-keszte, men(n)yi karban forgot(t);
Eleint az Anna mint búsúlt s'-szomorgot(t).
Végső válaszakor mely víg vólt s'-mosolygot(t).

2. Mint vólt szemben véle, s'-dolgát mint folytatta,
Ki vólt ezköz abban, ki által jártatta,
Melly vad vólt elsőben, végre mint birhatta,
Mit üzent, mit küldött, mint vagyon s'-mint hatta.

3. Mond végre: Nem kár volt ezért a' fáratság,
Mert tetézett abban minden féle jóság,
Minden állapottya böcsület s'-méltóság,
A' földiek között egy Isten Aszszonyság.

4. Nem csak Hadadig kell az illyenért menni,
Hanem méltó érte hadaknak-is lenni:
Járást, nem csak várást, fáradozva tenni,
Viván, nem csak hiván, másoktúl el-venni.

5. Nagy Kincs, jól rá tekincs, el nem kel(l) nyeretni:
Vért, nem más ócsób bért, kel(l) ezért fizetni,
Tőrrel, hogy sem pörrel, érte ellent vetni,
Ohajtod: ohatod hozzá nem sietni?

6. A' tréfás Décsei beszélvén ezeket,
Mint a' mikor éri olaj a' tüzeket,
Érez Kemény buzgób gerjedezéseket,
Mutat orczája-is lángoló szineket.

7. Forr hevült szivében, s'-kész azért mindenre,
Heléna kedveért mint Páris tengerre,
Kedves életét-is jádzató fegyverre,
Tűz, viz, vas és minden más veszedelemre.

8. Az hű szeretettel egyvelült nemes vér,
Mellynél a' böcsüllet böcsülhetetlen bér,
Nem tanúlt rettegni, félve frigyet sem kér,
Fel-tészi életét, próbál: vagy veszt vagy nyér.

9. Nem fegyver a' bíró mind az-által ebben,
Fordúla Keménynek nyert pöre könnyebben,
Van féltet(t) Annája immár igiretben,
Tölt reménye mellett vigadhat örömben.

10. Amaz kedves zálog, a' mellynek szinével
Kezdette vólt dolgát első követével,
Kezéhez jutand már szép örökségével,
Mellyen gerjed szive nem köz örömével.

11. Meg van már igérve, csak kézhez kel(l) venni,
Hogy a' se haladgyon, siet oda menni:
Az illyen dologban árt-is restnek lenni,
Gyakran az hallasztás nagy kárt szokot(t) tenni.

12. De gyűrőt mutata Décsei Urának,
Mellyet másképpen-is mondhatni drágának,
De mint hogy foglaló jele ez Annának,
Azért tartja Kemény drágáb zálogának.

13. Küszködnek kövei az égi tüzekkel,
Dúlják azokat-is ragyogó fényekkel,
Pompejus ujjai fénlhettek illyekkel,
Mikor Cleopatra tartotta gyöngyökkel.

14. A' mint kis abroncsa hajlik a' gyűrőnek,
Dombocskája körül, kin a' kövek űlnek,
Rósák' ábrázoló zománczok kerűlnek,
Mesterséges kézzel a' mellyek készűlnek.

15. Sir a' jobbik részén kerekdedségének
Keserves személye bánatos Thisbének,
Tőr hatotta szivét, vére foly sebének,
El-hanyatlott, s' vége vagyon életének.

16. Az bús Ariádna ohajt a' más részen,
Theseust kesergi, gyakor sirást tészen,
Kétségben kezd esni, tőrét tartja készen,
Halálához készűl, ha jelen nem lészen.

17. Ezek alatt egy-egy Cupressus metszetet(t),
Amazok Torának czégérül tétetet(t),
A' gyűrő kereke igy ékesittetet(t),
Csudálatos munka, kéván böcsülletet.

18. Vala keszkenő-is edgyütt a' gyürővel,
Ritka munka ez-is böcsös érdemével,
A' ki készitette ezt gyenge kezével,
Músák seregében illik szép mivével.

19. Tyrusi csinálmány ennek patyolattya,
Mellynek egy szeglete Diánát mutattya,
Fördő Nympháival magát mint mulattya,
A' szegény Acteont szarvas-ként marattya.

20. Olly elmés munkával formálta ezeket,
Hogy majd folyni vélnéd a' varrot(t) vizeket,
Görgeni Diána testén a' csöppeket,
Veszet(t) Acteonon nyilni a sebeket.

21. A' mint meg-varratott a' másik szegleti,
A' tegzes Apolló ott Daphnét kergeti,
Szaporán inallya, de későn érheti,
Meg-csallya a' remény, kedvét nem töltheti.

22. Az melly por ütődik köztök a' futásban,
Azt-is le-képzették ebben a' munkában,
A' mint ingott hajok a' szelek folytában,
Láttzik itt-is lenni olly ingadozásban.

23. Az harmadik szeglet Jupitert viseli,
Bikává változván, a' ki módgyát leli,
Hogy Agenor Lyányát lopva el-emeli,
Régen várt öröme ezzel kedvét teli.

24. A' mint a' tengeren szalad praedájával,
Az hol az habokat érdekli lábával,
Csak annak helye sincs semmi hibájával,
Ugy le-ábrázolta gyenge aranyával.

25. Negyedik szegletén Adonis varratott,
Kit vadászattyában vad kan el-szaggatott,
Az hol azt formálták, Vénus-is jajgat ott,
Húllatván szemei keserves harmatot.

26. Ennek mestersége nemcsak azt mutattya,
Adonisért Vénus könyvét mint húllattya,
Hanem gondos szive mint érzi s'-sohajtya,
Annak mozgását-is elődben adattya.

27. Virágok sok neme keriti ezeket,
Mesterséges munka osztya leveleket,
Minerva ha mivelt ezeknél szebbeket.
Mikor Arachnával probálták kezeket.

28. Foglaló jelei ezek az Annának,
Kiket bé-mutatván Décsei Urának,
Minden egyéb terhe könyhűle gondgyának,
Csak a' szemben létel hijja még dolgának.

29. Hogy az-is meg-légyen tellyes örömével
Fel-készül s' meg-indúl egy-nehány hivével,
És szaporán menvén posta szekerével,
Csak hamar kezet fog Sibón kedvesével.

30. Mint tüzektűl pirúlt éjeli üdőnek,
Vagy nap sugaritúl sebesült fölhőnek:
Személye ollyan szint vészen mind kettőnek,
Az mikor egy másnak ellenében jőnek.

31. Kedvessen köszönnek meg-hajlott térdekkel,
Szájhoz emelt, s'-onnét viszsza vett kezekkel;
Házban mennek, vannak kedves beszédekkel,
Lopogattyák egy mást oldalló szemekkel.

32. Végre addig mennek az ál pillogásban,
Két titkos tekintet ütközik egymásban,
Hol az szem a' szemet talállya lopásban,
Anna gyenge szine kin lén pirulásban.

33. De abbúl személlyét hamar rendben vette,
Mint hogy fel-költ vala, Vendégét ültette.
Le-űl; ki az széket fogni segitette,
Egy az Lyányok közül maratt vólt mellette.

34. Bátrab lesz mind kettő ösmerkedvén jobban,
Nyájas beszédekkel mulatnak vigabban,
Közel vagyon tüze, Kemény gyakran lobban,
Egy Levelet hoz bé az Inas azomban.

35. Adgya Asz(sz)onyának hajolva kezében;
Ez kitől jött, s'-miért, vészi jól eszében,
Azért fel sem nyittya, tészi kebelében,
Az kedves titkoknak szokott rejtekében.

36. Levele, mond Kemény, kedves Emberednek,
Hogy öblében rejted édes kebelednek.
Láng s'-Rósa szin itten öszve egyvelednek,
Az Anna személyén jönni s'-menni kezdnek.

37. Halgat ugyan nyelve, de beszél orczája,
El-árullya, az mit titkolna az szája;
A' szemérmességnek piruló rósája
Nem szokot(t) titokhoz: sok ennek példája.

38. Olly az mint az gyenge papirosnak teste,
Kin innét-is látni, ha ki túl mit feste;
Az melly dolgot sokszor a' szű el-rekeszte,
Az Orczának kulcsa azokhoz ereszte.

39. Jóllehet Anna-is halgat az Levélről,
De ösmérszik titka mutatott jeléről,
Hirtelen egyben gyűlt Ortzája véréről,
Az belső dolgoknak külső czégéréről.

40. Marad az tsak abban, más dolgot kezdenek,
Amaz zálog felől végre beszéllenek,
Első követsége melly vólt Décseinek,
Kézhez vételére melly napot tegyenek.

41. Most kévánná Kemény mindgyárt kézhez venni.
Abban hoszszú pompát nem akarna tenni.
Nem tetszik Annának; szükség tovább menni,
Alkalmatosb móddal kell annak meg-lenni.

42. Egy-két nap múlhatott, mig edgyütt valának,
Első sengéjében gyengén mulatának,
Harmadik hajnalra az mikor jutának,
Hogy meg-indúllyanak, készülőt fuvának.

43. Búcsút vesznek azért kedves személyektűl,
Nehezen válik-el az Test az Lélektűl,
Az meg-indulásban serénysége restűl,
El-szakadnak végre, de nem mindenestűl.

44. Zálogúl Keménynek itt marad a' szive,
Kit ő-is Annátúl magával el-vive,
El-jedzett Társának ki-ki igaz hive,
Semmi titkolt rosznak nincs szivekben nyive.

45. Az Censabriának hatván az fülében,
Hogy Sibón vólt Kemény: csügged reményében,
Jéggel egyvelitett tűz hartzol szivében,
Most izzad, most fázik, változó testében.

46. Reméllő szivének olly volt állapattya,
Mint virág, kit nevel hajnalok harmattya,
Most ezt ellenkező fergeteg forgattya,
Melly bizott reményét róla le-szaggattya.

47. Kétségben kezd esni, van gyászos ortzával,
Egyvelűl Könyve-is bús ohajtásával,
Sirni látnád Phillist itt Ariadnával,
Demophón s'-Theseus hitek hagyásával.

48. De nem ok itt Kemény, nem lévén hirével,
Az mit hazudoztak szolgái nevével,
Mint az Demophoon nem jádzott hitével,
Sőt reá sem gondolt talám elméjével.

49. Most sincs arra gondgya, hanem tsak Annára,
Censabria jobban vigyázzon magára,
Ne hidgyen bizonyost akar ki szavára,
Hogy bizott reménye fordúllyon javára.

50. Fel van még másoknál az dolog fedele,
Nem tudgyák, Keménnyel Anna mire kele;
Kötelességeknek hogy van adott jele,
Most-is az Kérőknek jár gyakor levele.

51. Az kiket Annának eléb bé-adának,
Az mikor Orczái gyengén pirúlának,
Némelly nagy Gróff Uré azok-is valának,
Házasság dolgában, de késsőn járának.

52. Örömest titkolta vólna azt Keménytűl,
De el-árultatott pirúlt személlyétűl,
Az melly meg-hasadván Kemény kérdésétűl,
Által látta titkát talpáig tetétűl.

53. De sajáttya már ez: ám akar ki jőjön,
El-repűlt az Madár, nincsen kihez lőjön,
Censabriának-is más reménye nőjön,
Már ezekért szive senkinek ne főjön.

 

MÁSODIK KÖNYV.

 

ELSŐ RÉSZ.

1. Le-tette vólt Mars-is harczoló dárdáját,
Pallas-is sisakját s'-tábori ruháját,
Olaj-fa ágakkal fűzte bokrétáját,
Ugy viselte a' szép Békesség Tógáját.

2. Végben minden dolog csendessen mehetett,
Bacchus általagja nyertessen telhetett,
Ceres sarlója-is kár nélkül meczhetett,
S'-bő takarmányibúl nagy hasznot vehetett.

3. Tegzes Diana-is sereg Nympháival
Bátran mulatozott szép vadászatival,
Töltötte örömét ejtett(t) vadaival,
Sebessitvén őket tollas nyilaival.

4. Musák az Parnassust bátorsággal lakták,
Apolló leczkéjét figyelmmel halgatták,
Szép tudományokkal elméjek futtatták,
S'-azok közt magokat kedvessen mulatták.

5. Sok Göblyeit az Pán szabadon jártatta,
Egy mezőrűl másra kár nélkűl hajtatta,
Nem lévén kóborlók, senki nem bántotta,
Mellybűl esztendőnkint szép hasznát várhatta.

6. Neptunus haszonnal halászta Tavait,
Triptolemus bőven rakta asztagait,
Bizvást legeltette Tityrus Juhait,
Aristeus vígan számlálta Rajait.

7. Tavaszkor a' Chloris bátran kertészkedett,
Fáratsága után virágokat szedett,
Kikkel kedvesinek kedv(v)el kedveskedett,
Hadi veszélyektűl nem félelmeskedett,

8. Ágyát bátorsággal Hymen-is vetette,
Az új házasokat a' mellyre fektette,
Első örömökben kedvessen éltette,
Márs háborujátúl őket nem féltette.

9. Minden kereskedő s' útazó bátran járt,
Szabados uttya vólt, nem félt, hogy vallyon kárt,
Fáradozásábúl szép nyereséget várt,
Hasznával töltötte mind a' telet s'-mind nyárt.

10. Arany üdő vala, de vassá kezd lenni,
Mavors-is dárdáját fel-akarja venni,
Késziti sisakját Pallas-is fel-tenni,
Látván, hogy ujjonnan mezőre kell menni.

11. Romol a' Békeség, hadak kiáltatnak,
A' Kapa s'-szántó-vas heverni hagyatnak,
Kin Ceres és Bacchus meg-szomorittatnak,
Mert ez kenyér, amaz bor nélkűl hagyatnak.

12. Szokott vadászattya múlik Dianának,
Halván harsogását Márs trombitájának,
Annyi bátorságot nem igir magának,
Hogy most állya lesét erdők árnyékának.

13. Apolló-is félben hadgya dictálássát,
Változtatni kezdi a' Musák szállását,
Tágittya Chloris-is a' kertek járását,
Bátorságosb helyen rendeli lakását.

14. Ott hadgya Neptunus halászó tanyáját,
Triptolemus futva horgya gabonáját,
Szaladva kergeti Tityrus-is nyájját,
Bizvást Aristeus sem tölti tonnáját.

15. Pán Göblyeinek sincs szabad legelése,
Puha Hymennek-is délig heverése,
Az hadak hirére van eszek veszése,
Innét oda s'-onnét továb költözése.

16. Félelmessé lészen a' bátorságos út.
Fel-verett szekerén lát a' Kalmár sok bút,
Mindene praedára, s'-káros Sákmánra jút,
Az ijett szegénység egy helybűl másban fút.

17. Hadi készületek mindenütt láttatnak,
Tábori ezközzel szekerek rakatnak,
Készittetnek nyergek, lovak patkóltatnak,
Pánczél, Sisak, Karvas, Pais forgattatnak.

18. Ki ezeken tisztit, ki kardot köszörül,
Némelly munkálkodik sátorai körül,
Ez kopját egyenget, amaz puskát törül.
Ki kedvetlen készűl, ki hogy el-megy, örül.

19. Végre a' jel adó trombiták harsognak,
Hogy ki-ki fel-üllyön s'-indúllyon, jelt adnak,
Az eresztet(t) zászlók mezőkben lobognak,
A' sok szép Seregek alattok villognak.

20. Erdélynek a' szine, sok Ur, sok Nemesség,
Királlyok Nemébűl eret(t) fő emberség,
Hó pénzes Katona, sok szabad Legénység,
Magyar, Oláh, Kurtán, Német és Székelység.

21. Kardot köt Kemény-is, ezek Generállya,
Közikben érkezik, rendeket visgállya,
Noha nem tetteti, de szivét bú állya,
Anna új szerelmét el-hadni sajnállya.

22. A' nagy Szű s'-nemes vér magos dolgokra vágy,
Az haza porában csak heverni nem hágy,
Alacson szivű az, s'-minden dolgában lágy,
Kit mindenkor nyugtat csak honnyabéli ágy.

23. Szerzik a' hírt nevet idegen helyekben,
A' melynél drágáb kincs nincsen az életben,
Véget ér az halál mert egyéb mindenben,
De a' sem bir azzal, s'-nem vonnya veremben.

24. El-múlt vólna neve edgyütt életével,
A' Világ nem telne most-is szép hirével,
Ha meg-elégedvén Országa szélével,
Továb nem ment vólna Sándor fegyverével.

25. Az Hannibálnak-is, mikor múlt élete,
Lett vólna hirének akkor végezete,
De külső helyekben sok cselekedete
Mivelé, hogy most-is él emlékezete.

26. Julius magának ugy szerzett hirt s'-nevet,
Hogy nem nyelt mindenkor csak Romai levet,
Hanem mint egy fárúl másra járó Evet
Egy, más Országban-is tűrt hideget s'-hevet.

27. A' nagy Pompejus-is, hogy hon nem hevere,
Hanem sok Országon villogott fegyvere,
Vólt triumphusinak sok pompás szekere,
A' kit nem érdemel az hon lakó here.

28. Azért nevezetes Castor, Telamon-is,
A' Penthesilea vitéz Amazon is,
Phrygesek bajnokja, az Agamemnon-is,
Hogy jártak, s' próbáltak más Országokon-is.

29. A' tette Jázont-is oly nevezetesnek,
Szép emlékezetet az ád Herculesnek,
Hogy máskint hireket tartván setétesnek,
Sok külső próbákkal tették azt fényesnek.

30. A' mi Őseink-is hajdan Scythiával
Ha meg elégedvén, s' annak határával,
Ki nem jöttek volna onnét Atillával,
Nem zengne az Világ most hirek hangjával.

31. Az hét Kapitány-is az után ki-jövén,
A' szép dicsőségre bennek a' vér fövén,
Nyilakat sok külső Országokra lövén,
Jártak s'-költek, azzal örök hirek növén.

32. Miért hiresb Mátyás a' töb Királlyoknál?
Azért mert nem hevert csak a' Magyaroknál,
Hanem sok idegen külső Országoknál
Forgatta fegyverét, próbált, s'-nyert azoknál.

33. A' Rákóczi György-is ezek példájával,
Az örök hir, névre buzgó vágyásával,
Nem elégedvén meg saját Országával,
A' Lengyelek ellen készül táborával.

34. Gazdag Fejedelme ez Kincses Erdélynek,
Olly reménséget ád ki-vágyó szívének,
Hogy a' Lengyel Ország Laurust köt fejének,
Mellyel nagyob fénye lesz hire, s'-nevének.

35. Gyűjtetvén hadait azért seregekben,
A' mellyeket Kemény veve szép rendekben,
Maga-is Rákóczi öltözik fegyverben.
Sok Ur s' Fő rendekkel érkezik közikben.

36. Kikkel meg-indúlván, jút Lengyel Országban,
Öltöznek utánnok sok orczák homályban,
Kisirik szivekkel őket ohajtásban,
Félvén veszélyeket az hadi járásban.

37. Van Anna-is nehéz szűbéli sebével,
Éjjel-is álmodoz Kemény személlyével,
A' mellytűl jóllehet el-maratt testével,
Mind-az-által most-is véle van szivével.

38. Kéván minden jókat vitézi fejének,
Esedez az hamar sarkú szerencsének,
Job részén visellye forgó kerekének,
Bal sorsa ne légyen féltő személlyének.

39. Minden fáratsága örömet nevellyen,
Dicsőséggel fénlő hirt nevet emellyen,
Haza jöven feje zöld Laurust visellyen,
Nyelve diadalmas Peánt énekellyen.

40. Valamit a' remény fel tudhat találni,
Nem mulattya szivét azokkal táplálni,
Láttatik-is gondgya néha aláb szálni,
Bizván, nem sokára örömre fog válni.

41. Viszont (mert kétséges koczkája a' Marsnak,
Változandó dolga a' véle jádczásnak,
Ha egynek szerencsés, szerencsétlen másnak)
Ereszti elméjét bús gondolkodásnak.

42. Hol egy, hol más hirek azomban érkeznek,
Szép Diadalmakrúl néha emlékeznek,
Néha beszélleni ellenkezőt kezdnek,
Kik felől egymás közt sűrűn értekeznek.

43. Ezek sibongási nem szűnnek s'-tágúlnak,
A' sok értekezők uczánként tódúlnak,
Ha ki mi szót indit, a' körűl szorúlnak,
Ki Öcs(cs)én, ki Báttyán, ki Urán búsúlnak.

44. Ekkoráig az hír Proteust követte,
Sok féle formában változását vette,
A' Lengyel dolgokat sok-képpen hirdette.
Szokot(t) csélcsapságát de most félre tette.

45. Érkezik sebessen, de sárga orczával,
Eléb mint mást mondgyon, jajt kiált szájával,
Mond: meg-gyöt(t) Rákóczi némelyed magával,
Oda maratt Kemény nagyob rész hadával.

46. Tatár kézben akatt sok számú Népekkel,
Mellette maradott Uri s'-Fő rendekkel,
Sok fő-fő Katona, sok köz Legényekkel,
Többinek a' földet itatták vérekkel.

47. Megretten az Erdély ezek ujságával,
S' a' szörnyű veszélynek iszanyúságával,
Mint a' gyors menykőnek közel csapásával,
Majd láttatik lenni el-hanyatlássával.

48. Meg-szaggattya magát keserve mérgében,
Fürtönkint szakadoz haja a' kezében,
Uyjai förtöznek orczája vérében,
Nagy folyó patakok áradnak szemében.

49. A' sok jaj kiáltás veri az egeket,
S'-mint a' földi pára bővit fellyegeket,
A' kikkel némellyek el-maratt férjeket,
Némellyek kesergik Atya-fi véreket.

50. Ez öcs(cs)ét, az báttyját zakogva könyvezi,
Kedves társát amaz könyvezve nevezi,
Rab-é vagy le-vágták? mindentül kérdezi,
Eseteket gyászló ruháját szennyezi.

51. Illy állapottya vólt meg-szállott Trójának,
S'-az benne kesergő Aszszonyok sorsának,
Kik között az Annát véld Andromachának,
Az el-esett Hector szomorú Társának.

52. Noha sokan vesztek a' Trójaiakban,
Troilussal edgyütt a' fő fő Urakban,
De nem vallott Trója annyi kárt azokban,
Mint az Achillestűl le-verett Hectorban.

53. Kin noha minnyájan vadnak búsúlással,
Tudván, lesz már dolgok veszélyesb romlással,
De van Andromacha leg-nagyob sirással,
Kedvese el-estén, s'-böveb Könyhúllással.

54. Igy noha Erdély-is sok kárát sirattya,
De azok közt Keményt leg-inkáb óhajtya,
Mint Andromachának, olly Anna bánattya,
Böveb Könyvét mint ő, senki nem húllattya.

55. Nem birhattya magát, dől gondos ágyában,
Fohászkodik, óhajt, kesereg buában,
Mint árva Alcyon eped bánattyában,
S'-kesergő szivével igy beszéll magában:

56. Fellyeb napom fénye tehát nem mehetett?
Reménlett örömem csak eddig lehetett?
Még délre sem méne, s'-immár estet vetett?
Illy hamar végzé-é, kit későn kezdetett?

57. Ah tündér szerencse, ezt csak meg-mutatád,
Ösmérnem sem hagyád, tsak meg-kevántatád,
Alig szemlélhettem, megént el-húnyatád,
Mellyel keservemnek új okát adatád.

58. Illyen az Világnak múló bóldogsága,
Mutatott kedvének kél hamar mordsága,
Mint a' Proteusnak olly változósága.
Semmi örömének nincs állandósága.

59. Hamar fergetege a' gyors veszélyeknek,
Igy rontya sengéjét az újjult kedveknek,
Fel-dúllya örömét s'-praedállya sziveknek,
Nem várt gonoszt tévén helyében ezeknek.

60. Ah! a' Nemes szűnek forró kivágyása
Mint gyertya lángjával magát fogyatása,
A' dücsősség után buzgó indúlása
Azt keresvén nem vélt veszélyben hullása.

61. Nem de job lész vala velem edgyütt lenned,
A' Mars játékára mint tűlem el-menned,
S'-annak fordulásán veszedelmet venned,
Engemet-is azzal újjab gyázban tenned?

62. Melly sokszor kivántam tenni esedezést:
Első kérésemre tennél olly kedvezést,
Fel-tett sisakodbúl látnék levetkezést,
Hadnád más üdőre a' fel-fegyverkezést.

63. De mint, hogy a' dolog járt böcsületedben,
Hivatalod-is azt tartotta Tisztedben,
Nem mertem szóllani el-készületedben,
Félvén, háboritlak ne talám kedvedben.

64. De bár szóltam vólna borúlván lábadhoz,
Talám annyi kedved lett vólna Annádhoz,
Hogy nem fogtál vólna akkori utadhoz,
Le-tévén szablyádat, kit vettél magadhoz.

65. Nem volnál játéka most a' szerencsének,
Nem fügnél pórázán a' Tatár kezének,
Az én vigságim-is le nem köttetnének,
Hanem szabad szárnyon veled repülnének.

66. De abban egyéb mód akkor nem lehetett,
Foganatos kérést nyelvem sem tehetett.
Urad, tiszted, s'-búzgó véred-is sürgetett.
Kik késztetéssébűl menned-el kelletett.

67. El-menvén, vártalak tellyes reménységgel,
Hogy Isten meg-hozván kévánt békeséggel,
Félben múlt örömünk lészen tellyességgel,
S'-kezdet(t) dolgunk minden kivánatos véggel.

68. De a' szerencsének nézzed tündérségét.
Elébbi gyászomnak nem-is érem végét,
Hozá életemnek ujjab özvegységét,
Hervasztván szivemnek ujjúlt reménségét.

69. A' várt diadalmat váratlan veszteség,
A' remélt örömet nem vélt keserűség,
A' szabad életet rabságbéli inség
Követé' s'-az vig fényt szomorú setétség.

70. Tövisset nevele Rósát várt reményem,
Váratlan éczakát hajnalt nyu(j)tó fényem,
El-húnya Keményem, el-múla reményem,
Én minden reményem te valál, Keményem!

71. Ki-öntvén keservét ezekkel szivének,
Csendesűl Zápora könyvező szemének,
Kik az első hirrel tódúlva jövének,
Mint tavaszi árja ólvatt hó vizének.

72. Noha vagyon szive nehéz fájdalmával,
S'-álmot sem engedő bús aggodalmával,
Hogy a' bal szerencse mostoha sorsával
Igy vesze Keménye, nem várt rabságával.

73. De egy szikrátskája maratt reményének,
Bizik, ollyan tüzet hoz még ez szivének,
A' mellyel új Lángja gerjed örömének,
És fel-virad napja most el-húnt fényének.

74. Csak éllyen, ha Kemény esett-is fogságban,
Reménli eszközit a' szabadulásban.
Innét vagyon szive egy kis ujjulásban,
Nem tágit más-képpen a' búslakodásban.

 

MÁSODIK RÉSZ.

1. Értekezvén Anna jobban kedvessérűl,
Véle levő hadak nagy veszedelmérűl,
Kezdetitűl fogva utolsó végérűl,
Igy szól egy elötte azoknak rendérűl:

2. Jelen forgolódtam mindenütt ezekben,
Utólsó végeig az első kezdetben,
Tudom valóságos vóltokat mindenben,
De csak emlitve-is seb ujjul szivemben.

3. Márpesusi ércznél keménnyebb szivével,
Fenéb mint Örményi Tigris erkölcsével,
A' ki sebes forrást nem indit szemével,
Édes Nemzetének illy veszedelmével.

4. Szivemnek keserve, melly forr a' mellyemben,
Ohajtásim között nehezit nyelvemben,
Tartóztat könyvem-is, melly árad szememben,
E' szörnyű dologrúl való beszédemben.

5. Tudom, téged-is fog uyjab seb sérteni,
Mert látczol könyveket már-is késziteni,
Mindazáltal mint hogy kévánod érteni,
Kész vagyok azokat elődben tölteni.

6. Ki-menvén hazánkbúl sok szép Seregekkel,
Hogy Lengyel Országban érkeztünk ezekkel,
Meg-szaporodtunk ott idegen népekkel,
Velünk meg-egyező Kozákkal, Svédekkel.

7. A' kik velünk edgyütt bíztattyák magokat,
Hogy ád a' szerencse szép diadalmakat,
Vet-is első kedve olly martalékokat,
A' kikbűl várhat(t)unk sok kedves dolgokat.

8. Krakó töb Helyekkel jút hamar kezünkben,
A' kikkel reményünk öregbűl szivünkben,
Laurus koszorúkat várunk a' fejünkben,
Szolgálgat a' játék első vetésünkben.

9. De a' Mars koczkáját mikor továb vettyük,
Hirtelen vakot hoz, kin szivünk csüggesztyük,
Kezdett örömünket szaporán felejtyük,
A' bizott reményt-is rút kétségben ejtyük.

10. Mert a' Kozák ott hágy, a' Svéd-is el-megyen,
Csak magunk maradunk: Rákóczi mit tegyen?
Búsul s'-tanácskozik, utat merre vegyen,
Csak Kalaúzza-is nincs, a' ki jó legyen.

11. Tévelygünk sokáig az nagy pusztaságban,
El-fogy a' kenyerünk ürűlt tarsolyunkban,
Hetedszaka sincsen mit venni a' szánkban,
Van az egész Tábor nagy éhelhalásban.

12. Szikkad ez üres has, a' pofák apadnak,
Bé-esnek a' szemek, az orczák hervadnak,
El-lankad az erő, az inak szakadnak,
Minden szive s'-kedve el-esik az hadnak.

13. Az éhség, bujdosás el-nyomoritottak,
Nem kaphatunk sákmánt, mert meg-szoritottak,
A' Lengyel Seregek mind környül szállottak,
Minden sákmányozó útat el-állottak.

14. Nincs erőnk, hogy továb verjünk ellenséget,
El-fogytunk, viselvén ennyi sok inséget,
Ezer a' nyavalya, hoz reánk kétséget,
Azért majd koldúlva kérünk békeséget.

15. A' mellyel, mivel hogy ők sem ellenkeznek,
Annak tractáihoz mind két részrűl kezdnek,
A' kivánságokon hamar meg-egygyeznek,
Valamint akarják, velünk úgy végeznek.

16. Reméltük, hogy hátra nincs semmi veszélly már,
De imé közöttünk az hir szaporán jár,
Hogy mint a' mezőket el-folyó nagy vizár,
Bennünket nem meszsze sok ezer Tatár vár.

17. Ezzel veszélyünket látván nevelkedni,
Meg-ijedünk rajta, s'-kezdünk kételkedni,
Illy késő dolgunkban mit kell cselekedni?
Mellyben már a' remény sem tud hizelkedni.

18. Kemény esedezni kezd Fejedelmének:
Mennyen-el előtte a' Chám erejének.
(Maga vólt ez jelen s'-parancsolt népének)
Ne várja meg árját hada özönének;

19. Ne bocsássa magát akartva veszélyben,
Tekéncse hazáját, melly van özvegységben.
Hogy jó Ura felől ne essék kétségben,
Csak könyű szerrel-is, siessen Erdélyben.

20. Csak ő maradgyon meg, s'-mennyen el békével,
Nem gondol annyira maga veszéllyével,
Ő el-marad a' töb hadak seregével,
Valamint fog járni a' vak szerencsével.

21. De a' Fejedelem nem akar el-menni.
Végig edgyütt kiván hadaival lenni,
Mint kissebséges hirt el-mentével venni,
Készeb böcsösb hirrel életét le-tenni.

22. Mond: Nem de el-birok még én-is egy kopját?
Avagy megúnta-é fejem már sisakját?
Az én testemnek-is vér follya patakját,
El-várom a' Sorsnak vagy hattyát vagy vakját.

23. Együtt élek, halok kedves vitézimmel.
A' mint ti, én-is ugy áldozom véremmel,
Ha veszek-is, inkáb veszszek szép hiremmel,
Hogy sem meg-maradgyak böcstelen éltemmel.

24. Fejedelmét Kemény továb sem tágittya,
Hogy ne mulatozzon kérését ujjittya;
Mi haszna, ha magát veszélyre szorittya:
S'-azzal most-is árva honnyát szomorittya.

25. Ha magát nem szánnya, szánnya-meg hazáját,
Kinek már-is bal szél hajtya vitorláját,
Ha reá nem vigyáz, s'-nem őrzi hajóját,
Félő, nem sokára más tartja kormánnyát.

26. Noha mint Turnusnak ollyan keménysége,
Dicsősségre vágyó szive nemessége,
Nem ijeszti semmi dolog nehézsége,
Ha hal-is, csak légyen jó hir(t) szülő vége.

27. De Kemény mind addig töri sok szavával,
Nem von végre viszszát jó tanácslásával;
Hanem Seregének igen kis számával
El-megyen; ott marad Kemény töb hadával.

28. Azomban mint felyhő kő-essős záporral,
Kit a' forgó Eurus öszve kevert porral,
Érkezik a' Tatár olly iszonyú sorral,
Kit követ sok rabság s'-halál gyászos torral.

29. Sok az Ellenség-is, más szükség-is rajtunk,
A' kik terhe alatt erőnkben el-fottunk,
Egy régi ó Sánczban végtére szorúltunk.
Az honnét ellenek sok harczot tartottunk.

30. Magunk el-szánása vitézekké csinált,
Szemünk előtt láttyuk a' rabságot s'-halált,
Tudgyuk, hogy azokbúl más senki meg nem vált,
Vitézül el-veszést mindenikünk kiált.

31. Fogjuk-is a' dolgot ellenek markosan,
Fel-serkent a' veszély, nem vagyunk álmosan,
Viselvén bennünket Vezérünk okosan,
Vesznek a' Tatárok miattunk számosan.

32. De látván, erejét továb nem álhattya,
Hogy meg-válcsa népét, a' Chámnál jártattya,
Remélvén, az által talám meg-válthattya,
Feles Sarczot igir, ha el-bocsáttattya.

33. Mint régen Curtius le-tett életével,
Hogy ha hazájának használna vérével,
Vagy penig rabságra jutandó testével,
Nem kénálna senkit szegődő bérével;

34. Hanem fel-áldozná magát hazájáért,
Mint Iphigenia Görögök hadáért;
De nem várván semmi olly jót haláláért,
Örömestb sarczolna meg-maradásáért.

35. Mézes színt fest a' Chám szándéka mérgének,
Kegyes ábrázatot kegyetlen szivének,
Jó válaszát küldi Kemény kérésének,
Biztattya: nem lészen bántása népének.

36. Hitit köti ehez erőss esküvéssel,
Csak mennyen ki hozzá Kemény sietéssel,
Végezzék a' dolgot illendő kötéssel,
Engettetik uttya szabad elmenéssel.

37. Hitelt ád hitinek, mást mit-is tehetett?
Egyéb orvosságot mert nem remélhetett,
Azért a' Chám néki a' melly üdőt vetett,
Egynehány Urakkal arra ki-sietett.

38. De álnok Syrénnek indúlt énekére,
Szépen hizelkedő külső személlyére,
De belőlt rút farkat titkoló testére,
Ki mézes szavával hiteté mérgére.

39. Tökélletlenb Tündér ez minden Circénél,
Változób az hite Proteus testénél,
Hamis Polyphémnek álnokab szivénél,
Hazugab az ravasz Sinon beszédénél.

40. Édes Nemzetünknek jaj! nagy veszedelme,
Ennek szörnyűségén el-bódúl az elme,
Hogy jól ki-mondhassa, nincs annyi értelme,
Mint rontá az hamis pogány győzödelme.

41. Bár csak ki-ki kezén vitézűl vesz vala,
De az hitet adó Pogány rútúl csala,
Véletlen ránk jövén egyszer-s' mind fel-fala,
Közzűlünk harczolva kevés ki meg-hala.

42. Mert az midőn az Chám Keményt tartóztattya,
A' sarczolás dolgát véle tractáltattya,
Azomban hadait rendekben állattya,
Nem várt gyorsasággal reánk bocsáttattya.

43. Nagy orditással jön ellenünk tábora,
A' melly meg-indúlván, égig ér a' pora,
Reánk szórt nyilának temérdek zápora,
Mint mezőt rontó kő rajtunk olly szapora.

44. Tiz tiz jut itt egyre, töb talám annál-is,
Számosb fejű Sárkány ez a' Hydránál is,
Rettenetesb csuda a' Geryonnál-is,
Gondot adna, hogy ha Hercules vólnál-is.

45. Nincs köztönk vezérünk, kezd rendünk bomlani,
A' Szemény Zászlók-is tűlünk elhajlani,
A' Tatárság mellé véletlen állani,
Minden-képpen fáratt s'-éh hadunk romlani.

46. Mig Kemény Hectorunk lehetett közöttünk,
Mint a' Trójaiak, többet cselekettünk:
Az halál között-is életet kerestünk,
Mint nyáj Pásztor nélkül, most ollyak(k)á lettünk.

47. A' Chám is-elfogván tűlünk Vezérünket,
Pribék Szemények-is el-hagyván rendünket,
Győzi a' nagy erő fáratt seregünket,
Iszonyú romlással felvernek bennünket.

48. Bíznánk, nincsen kihez; futnánk, nincsen hova,
Mennénk, nem mehetünk sem ide, sem tova;
A' veszedelemnek környűl áratt tava,
Nyakunkon a' fegyver, nem bocsát sohova.

49. Mint a' Juh akolban bé-esett farkasok,
Kiknek sok éhséggel üressűlt az hasok,
Vagy ludak seregét térengető Sasok:
Ugy űznek, kergetnek a' Tatár nyilasok.

50. Egy s'-más csupor(t)ban-is előttök szorúlunk,
Utánnunk a' veszély, a' merre fordúlunk,
Vágnak, fognak, ölnek, kik között jajdúlunk,
Nincs már továb remény, mindenütt csak húllunk.

51. A' Magyar Anyáknak sok kedves szülötte
Futkos itt, mert forog veszélly körülötte;
Soknak a' Tatár kard fejét el-ütötte,
A' rab szij kezeit sokaknak kötötte.

52. Mint a' meczett Bárány halálos sebében,
Mig nem hűl párája mozogó testében,
Szánd szép Nemzetedet a' Tatár kezében,
Hasonlatos-képpen fettrengni vérében.

53. Mikor már a' Mársnak meg-szűnt áldozattya,
A' meg-fogottakat a' Chám nem vágattya,
Hanem mindeneket praedára osztattya,
Magokat szomorú rabságra tartattya.

54. Sokat adott ugyan Márs áldozattyára,
De többet tartott meg tábora hasznára,
Hogy sem az halálnak jutott praedájára,
Töb ment a' rabságnak nyomorúságára.

55. Itt vólt Erdély szine, s'-job része hadának,
Az Urak és fő fő Rendek virágának,
Kik Kemény(ny)el edgyütt oda maradának,
Hagyván siralmas gyászt az árva hazának.

56. A' Chám, mikor Keményt magához hivatta,
Őtet ugyan akkor fogságban adatta,
Végre Sereginket hogy fel-praedáltatta,
Haza felé hadát más nap indittatta.

57. Jelen voltam eddig vélek mindenekben,
Akattam vólt én-is Tatárok kezekben,
Isten szabaditott az elmúlt hetekben:
Ezt láttam, ezt tudom mondani ezekben. -

58. Mikor a' bús Anna ezeket halgattya,
Sok formában indúlt s'-láttatik bánattya,
Néha mint ködös nap ollyan ábrázattya,
Néha homályos hold orczáját mutattya.

59. Tűrheti a' többit csendeseb elmével,
Kedves Keménnyének de emlitésével
Szomorúb felyhőben borúl személlyével,
Szeme-is essőzik keservesb könyvével.

60. Mind-az-által most-is vagyon olly reménye,
Hogy adatik végre olly bóldog ösvénye.
Melly által meg-jöhet még egyszer Keménye,
Ha más nem, ki-hozza kincses gyűjteménye.

61. Láttatik-is gondgyát ezzel enyhiteni,
Noha a' szeretet nem tud felejteni,
De szokot(t) a' remény a' bún könyiteni,
Kétségben el-csügget(t) szivet éleszteni.

62. A' kedves dolgoknak van sok akadállya,
Sok féle ellenzés, sok veszély próbállya,
De ezek ostromát a' ki végig állya,
Végre szép nyugalmát s'-örömét talállya.

63. Amaz piros Cláris sok habok között nő,
A' sárga arany-is sok lángban, tűzben fő,
Sok erős próbákot szenved a' drága kő,
Tisztitot(t) fényével mig méltó böcsre jő.

64. Ezek-is kedveknek el-szakatt láncz szemét
Mig öszve köthetik, s'-érhetik örömét,
Noha sok gond sérti addig a' bús elmét,
De vigasság váltya ennek-is gyötrelmét.

 

HARMADIK RÉSZ.

1. Meg-indúlt vala már a' Chám Táborával,
Meg-hizott a' szive kövér praedájával,
Vígan zeng serege hadi nótájával,
Viszi Keményt s'-a' töb Rabokat magával.

2. A' kinek jóllehet kedves szabadsága,
Kedvetlen fogságra, búra vigasága,
Rabi állapotra kényes urasága,
Szomorú üdőre költ víg nyájjassága:

3. Mind-az-által amaz nagy Otthó módgyára,
A' kit a' szerencse vévén bal szárnyára,
Császári székébűl le-tőn utollyára,
Nem csügged elméje ezek ostromára.

4. Sőt a' benne lakó nagy szű erejével,
Olly mint a' vidám sas, most-is nézésével,
Harsog a' nyelve-is nyers beszéllésével,
Biztatván társait sok szép intésével.

5. Maga a' Tatár Chám van ezen csudával,
Mikor a' Rab Keményt láttya illy orczával,
A' kit egykor szemben juttatván magával,
Beszél véle, s'-tartya sokáig szavával.

6. Vigyázván akkor-is méltó személyére,
Nagy szivet mutató bátor beszédére,
Kedves rendben szedett termetes testére,
Fejedelemséggel kénállya végtére.

7. Bíztattya, hogy mingyárt bé-viszi Erdélyben,
Haza sem megy addig, ezt végzi elsőben,
A' Rákóczy Györgynek ülteti székében,
Az egész Országot bocsáttya kezében.

8. De nem hiszen Kemény a' Syrén szavának,
A' kinek éneki elébb-is csalának,
Tudgya azt-is, hogy él Ura Országának,
Melly más Fejedelmet nem kéván magának.

9. Azért ajánlását a' Chámnak meg-veti,
Mellyért ő-is erősb fogságban téteti,
Egy tetves Jancsárral együvé kötteti,
Gondos éczakáit a' mellett tölteti.

10. Tündér változását nézd a' szerencsének,
Kedves láncza helyett Anna szerelmének,
Melly unalmas békót Keményre vetének,
Hozzá lánczolt dögét rút Tatár testének.

11. Ezzel edgyütt lenni kell vala Annának,
És gyenge Vánkusin nyugtatni ágyának,
Mellette nyujtozni, nem e' rút Jancsárnak,
'S érzeni fogait szőke bogarának.

12. Két ölelő karját nyakán által vetni,
Azoknak lánczával hozzája köttetni,
Gyenge csókjainak harmattyán éltetni,
Nem ez undok testnek tetvével étetni.

13. Az az Uri személy, kit sok szű óhajtott,
A' Censabria-is magájénak tartott.
Bizott reményében meddig nem csalatott,
Melly nem hozzá illő ágyas társra jutott!

14. Elébb hogy sem a' Chám meg-indúlt hadával,
Az elő-járó hír mégyen gyors szárnyával,
Bé-tölt mindeneket csácsogó szájával,
Hogy Kemény Jánost-is hozza ő magával.

15. Öszve gyűjti népét Nester Fejir várnak,
A' ki győzödelmén örülvén a' Chámnak,
Láb szijját készitnek most fogott Solymának,
Hogy azzal üdvözlye győzelmét Urának.

16. A' Szilágyi Mihály viselt illyet régen,
Ki szerencséje-is forgott sima jégen,
Diadalmaskodott sokszor ellenségen,
Nyomorgott végtére rabságos inségen.

17. Gyűjtnek azért öszve számos miveseket,
De nem Karmasinnal bánó mestereket,
Sem Selyem s'-Szkófiom bocsátó kezeket,
Hanem vas forgató erőss Bronteseket.

18. Mellyek mint ha jöttek volna az Aetnábúl,
Vulcánus mivének szennyes barlangjábúl,
Most-is füst gőzölög némellyik szájábúl,
Hatan álnak elő kovácsok számábúl.

19. Vas por szennye ülte hízott pofájokat,
Szenek pozdorjája füstölte nyakokat,
Sok szikra csipdeste fel-türött karokat,
Egy-egy pőröly telte bé-fogott markokat.

20. Ritkúlt a' szakállok csapdozó tüzekkel,
Éktelen homlokok pörsöllett szemekkel,
Orczájok varassúlt gyakor égésekkel,
Merő fél ördögök kormos személlyekkel.

21. De mint Óriások temérdek tagokkal,
Hegyeket birnának emelni vállokkal,
Labdaként jádczonak az ülő vasakkal,
Mindent végbe visznek erőss munkájokkal.

22. Száz font vasat adnak kezében ezeknek,
A' Kemény számára mellyet készittetnek,
Lábára illy gyenge láb szijjat füzetnek,
El-készitésében azok-is sietnek.

23. Azért a' nagy fuvók kezdenek szelelni,
Azoknak Eurusa tüzet-is nevelni,
Magát vélnéd itten Vulcánust mivelni,
Cyclops társaival a' pőrölt emelni.

24. Fel-gerjedvén a' tűz, a' szikrák ropognak;
Hevül a' vas, arrúl a' rosdák pattognak,
Az erőss Kovácsok mellettek forognak,
Kezdett munkájokhoz serénységgel fognak.

25. A' fuvó gégéje körűl szit ez tüzet,
Pemete bojtyával az hint reá vizet,
A' verő pőrölyhöz készít némelly kezet,
Fogók szájátúl falt vasat némely vezet.

26. Hajnal szint mutat már a' vas setétsége,
Meg-pirossitotta a' tűz melegsége,
Minden mocska, szennye, rosdája le-ége,
Engedelmeskedik lágyúlt keménysége.

27. Zúgnak a' pőrölyök fel-emelt kezekben,
Üti ki-ki, lehet mennél erőssebben,
A' munka, és a' tűz heviti testekben,
A' repüllő szikrák dongnak a' műhelyben.

28. Húnt a' nap: setéte van az éczakának,
Fényes tüze látczik akár melly szikrának,
Mondanád a' műhelyt lángozó Aetnának,
Az hol a' nagy vason ezek kalapálnak.

29. Üstökös csillagot minden ütés csinál,
Sok ugrosó szikra szökdécsel a' kohnál,
Tüzes lidérczeket éjjel ha ki tanál,
Itt minden fuvallás töb szikrát ád annál.

30. Öt részbűl áll a' vas, mellyet kalapálnak,
Hajtottak már edgyet a' jobbik szárának,
Sürőn jár a' pőröly, majd mást-is csinálnak,
Készűl abroncsa-is Karikák pántyának.

31. Mind az öt darabot már öszve kötötték,
Suhog rajtok a' viz, mellyel meg-öntötték,
Vége van a' műnek, a' pőrölyt le-tötték,
Izzatt homlokokat, 's-nyakokat törlötték.

32. Közelget a' Chám-is immár a' Várashoz,
A' Várasiak-is kezdenek dolgokhoz,
Mint hogy diadalma gazdag praedákat hoz,
Hogy illő üdvözlést adgyanak azokhoz.

33. Meg-indúlnak azért rendelt seregekkel,
Oldalok szépitő aranyas tegzekkel,
Más Országokbéli szép öltözetekkel,
Köszöntik a' Chámot vig üdvözlésekkel.

34. Az üdvözlő sereg a' mint két felé vál,
Enceladus forma két Tatár elöl áll,
Által öltvén amaz nagy vasat egy tölgy szál,
Azt viszik, a' mellynek súllyát érzi a' váll.

35. Meg-szóllal itt Arszlán, azoknak Agája,
Földig atlaczban van, köves a' szablyája,
Az ijja aranyos, és annak puzdrája,
Háta megett nyerit festett paripája.

36. Egész vég patyolat fejét keritette,
A' derekát öve a' mint körül vette,
Az első csomóhoz mind két kezét szette,
Meg-hajlot(t) derékkal szavát igy kezdette:

37. Az hires Musurmán Nemzet nagy reménye,
Ki által setétűl a' Chaurok fénye,
Fénlik, ragyog, terjed Alcorán törvénye,
Áldott lábaidnak minden ő ösvénye.

38. A' nagy Alla, a' ki visel mindeneket,
A' mint mostan adott szép győzödelmeket,
Ugy töb szerencse-is kövesse ezeket,
Diadalmas híred érje az egeket.

39. Kardod s'-karod által tellyen a' Török hóld,
Mellyhez diadalmad mostan-is nagy részt tóld,
Ez sok Rab sarczával öregbedik a' sóld,
Kiket fogságokbúl sok ezer summa óld.

40. A' melly jó lovadon magadat forgattad,
Azoknak sok számát a' mikor fogattad,
'S el-esett testeknek véreket ontattad,
A' más világon-is ugrállyon alattad.

41. Ezen szöktesd által hidgyát a' Siratnak,
Ezen járd árnyékát a' zöld fa ágaknak,
Az Hauri Leányok kik alatt múlatnak,
'S-nyugovó ágyokat néked is mutatnak.

42. Ezen meny Udvarhoz amaz nagy Allához,
Mikor Mahumétet hivattya magához,
Ültetvén vendégűl vetett asztalához,
Mahumétet ezen kisirjed házához.

43. A' Kard, a' melly szolgált most diadalmadra,
Köttessék akkor-is dücső óldaladra,
Az a' menyi rabot adott rab szijjadra,
Állyon annyi gyermek s-Lyány szolgálatodra.

44. Nagy győzödelmednek azomban örülvén,
Le-borúlt orczával elődben ki-gyövén,
Most fogott foglyaid nem mind foglyok lévén,
Azok közt tőrödben Sólyom-is kerülvén:

45. Im ezt a' láb szijjat (a' vasat mutattya),
Készitettük néki, erőss, meg-tarthattya,
Ezt az egész Sereg általam nyujtattya,
Vig idvözlésének jeléül adattya.

46. Alig vala vége követ beszédének,
Hogy a' Chám nevével Keményhez menének;
Ő volt az a' Sólyom, mellyrűl beszéllének,
Kit hogy ki-fogjanak, sokan sietének.

47. Viszik a' láb szijjat (ez száz font vas vala),
Mellyet Brontes hamar Keményhez foglala,
Kit a' Chám mint álnok madarász úgy csala,
Mondgya: mint ezt érte, mért inkáb nem hala?

48. A' Csörögős láb szij csörög lábain már,
A' szokatlan Sólyom melyben nehezen jár,
Illy képtelen terh(h)el hogy vesztegetik, kár,
E' nemes madarat máskint böcsülnék bár.

49. Sugárit szárnyának még minap ki-szették,
A' Chámnak Kányái mikor körül vették,
Csapdosó körmökkel seregit sértették,
S-azokkal őtet is rútúl mellyesztették.

50. A' sem vala elég nyomoruságára,
Hanem illy nagy csörgőt kötének lábára,
Mellyet hogy nem birhat, tollyák taligára,
Ugy hurczollyák Keményt sokak csudájára.

51. Kit mind az hadakban jól viselt dolgokért,
Ellenségeken vett szép diadalmokért:
Mind békeségbéli nagy szolgálatokért,
Mellyeket hazája mellet(t) tett sokakért:

52. Dücsősség szekerén kellene viselni,
Zöld Laurus ágakkal homlokát tisztelni,
Áldozó napokat nevére szentelni,
Vig üdvözlésekkel az égig emelni;

53. Az alá, borultán elébbi fényének
Hamar Kerekei sima tengelyének,
Proteust követő tündér szerencsének,
Szalma kévékkel tölt taligát tevének.

54. Üdvözlő szók helyett csúff szókkal illetés
Érdekli füleit, s'-boszszontó nevetés;
Illyen a' világi kedv s' örvendeztetés:
Követi azt gyakran nem várt szám-kivetés.

55. Nincsen olly finnyás kény s'-olly kényes finnyásság,
A' kit ne sarkallyon sok tövisses gondság,
Szomszédos egymással szolgálat s'-Uraság,
A' Szűr a' Skarláttal, szabadsággal rabság.

56. Inában van kinek-kinek változása,
Egy perczentés közi lehet fordúlása,
Nagy állapottyárúl csekélyre szállása,
Crœsusbúl Irussá hirtelen válása.

57. Kedvén sétál a' vad s'-ugrál a' ligetben,
Jáczodozva úszik hal-is a' vizekben,
Azomban a' mikor van bizott örömben,
Ez horgot kap, amaz húll nem vélt veremben.

58. Igy sok veszély inal minden bóldogságot,
Ha egy kedves óra fordit vigasságot,
Más nyújt nem reménlett bút, szomoruságot,
Szabad élet után tömlöczös fogságot.

59. Kemény-is nem régen szabados szárnyon járt,
Illy mostoha sorsot s'-bal szerencsét nem várt,
A' véletlen eset, a' ki hoz gyakor kárt,
Azomban lábára melly nehéz vasat zárt.

60. A' kivel érkezvén végre Crim földére,
Bakcsaszaráiban Chám lakó helyére,
Sok tátott száj s'-nyilt szem bámúl nézésére.
A' szalmás taligán bé-jövetelére.

61. Bé-gyűl a' Várasnak minden szomszédsága,
A' csudáló népnek tolong szorossága,
A' kiktűl nézetik taligás Rabsága,
Mellynek vólt az előtt hintós méltósága.

 

NEGYEDIK RÉSZ.

1. A' Nagy Város felett éppűlt egy Sidó Vár,
A' mellynek a' neve valóságával jár,
Kalodának hijják, Kalodájúl-is vár,
Abban rekesztették a' rab Keményt-is már.

2. Az hol noha sinlik sok nyomorúságban,
Ugyan-is mi lehet kedves a' rabságban?
De szive azon van leg-nagyob gondságban,
Hogy maratt Annája ujjab árvaságban.

3. Ösmérvén szivének tökélletességét,
S'-igaz szeretetet viselő hivségét,
Nem kétli rabságán nagy keserűségét,
Tudgya, miként érzi szerencsétlenségét.

4. Két hű szeretetben egy szű szokott lenni,
Ha egy sebessedik, más-is sebet venni,
Ha ez gyógyúl, az-is fájdalmát le-tenni,
Örömre s'-bánatra mind egyaránt menni.

5. A' mig Kemény János lábát vas szorittya,
A' bánat békója Annát sem tágittya,
A' mint azt rabsága, ezt ugy szomorittya,
Búsúl Kemény, buvát Anna-is újjittya.

6. Igaz Penelópé volt illy hűségében,
Bujdosó Ulysses sok veszedelmében,
Forogván Charybdis, Scylla örvényében,
Nagy Poliphémusnak s'-Circének kezében.

7. Valameddig nem tért el-hagyott házában,
Nem volt addig szünet bús ohajtásában,
Tudván Kemény, hogy illy Anna-is buvában,
Szorgalmatoskodik vigasztalásában.

8. Vajha! mint Vertumnus vólna olly tűnhető,
Daedalus módgyára vagy szárnyat fűzhető,
A' záros fogságbúl azzal kimehető,
Mint a' sebes Eurus lenne olly siető.

9. Nem tágitná utát, gyorsasággal menne,
Gondos Annájával mig szemben nem lenne,
Isten oda vivén, nála meg-pihenne,
Egyik a' másiktúl vigasztalást venne.

10. De lehetetlen ez, nem cselekedheti,
Bús árváját penig el nem felejtheti,
Tudván, ennek szivét menyi bú sebheti,
Biztató szavával mig nem enyhitheti.

11. Azért ha nem lehet edgyütt személyével,
Melly szomorú búnak borúlt most ködével,
S' nem oszlathattya azt biztató nyelvével,
Oszlatni akarja irott Levelével.

12. Reggel vólt az üdő, csillagok el-mentek,
Az virradó napnak orczái fénlettek,
Mellyet köszönteni madarak serkentek,
A' szomszéd kertekben zengeni kezdettek.

13. A' mikor irása felett elmélkedvén,
A' bal könyökére Kemény ereszkedvén,
Egy s'-más gondolat-is szivére eredvén,
Tepreng az ablaknál Annán keseregvén.

14. Tekénget azomban a' vár környékére,
Madarakkal ingó fáknak tetejére,
S' halgat azoknak-is hangos énekére,
Száll ott egy Gerlicze egy száraz tőkére.

15. Bé-estek szemei, a' tolla borzadott,
Le-csüg mind két szárnya, begye meg-apadott,
Clarisos ajaka mint viasz hervadott,
Karmasin lába-is rútúl halványodott.

16. A' bal szárnya felé nyakát görbitette,
Ritka pillantásra könyves szemét vette,
Szomorú nyögését sok izben kezdette,
De keserve miatt végben nem vihette.

17. Lehel nyelvecskéje pihegő szájában,
El-epett gégéje száradott torkában,
Hogy vizet keressen nagy szomjuságában,
Fel-kél, a' mint birja ereje szárnyában.

18. Ott a' szomszédságban vagyon egy forrás kút,
Mellynek kristály vize kedves csörgéssel fút,
A szomjuhozóknak híves kortyokat nyút,
Tántorgó szárnyával annak vizéhez jút.

19. Meg-látván személyét mellynek tűkörében,
Bánattyának oka fordúla eszében,
Indúlt annál nagyob keserve szivében,
Nem akara innya szép tiszta vizében.

20. Hanem a' kút mellett fakatt egy kis mocsár,
A' mellynek forrását egyvelitette sár,
S' fel-zavarta csak most egy vizvivő Tatár,
A' szomjú gerlicze ennek vizéhez jár.

21. Ehez ereszkedik meg-hajlott nyakával,
Még ezt-is ujonnan zavarja orrával,
Ugy önti gégéjét annak italljával,
Egy kertben száll onnét bádgyadot(t) szárnyával.

22. Nem láthattya továb; a' mig szemlélhette,
Valamelyre fordúlt, szemével követte,
Hogy társán kesereg, jól által értette,
Mellyel ő-is szivét nehézben sértette.

23. Eleven példája (mond) ez én Annámnak,
Reméntelenségben hagyatot(t) Mátkámnak,
Terheseb sullyánál minden nyavalyámnak,
Illy szomorú sorsa keserves Árvámnak.

24. Mintha őtet látnám, ez bágyat madarat,
Mellyet az árvaság sok bús gond(d)al marat,
Keservessen tölti a' vig tavaszt s'-nyarat,
Kiken mások kedve bőv örömet arat.

25. A' mint a' gerlicze ül magános ágon,
A' töb(b) madarakkal nincs egy társaságon:
Ugy az én Annám-is, mint meg-únt Jószágon,
Nálam nélkül nem kap a' páros világon.

26. Ez nagy bánattyában nyakát görbítette,
Bé-esett szemeit könyvben meritette:
Tudom, ő-is fejét alá csüggesztette,
Essőző szemével orczáját hintette.

27. Rendetlen tollai ennek fel-borzattak,
Begyének kin ülő dagályi apattak:
Csinos öltözeti annak-is változtak,
Mellyének fel-emelt vánkosi bomlottak.

28. Ennek hervadása vagyon ajakának,
Sárgája lett ott-is a' piros rósának:
Ha rekett gégéje bulikló torkának,
Ott-is meg-szünt hangja a' vidám nótának.

29. Keserves nyögését ez gyakran újjittya,
Bús óhajtását az soha nem tágittya,
Ez le-csüggő szárnyát nehezen indittya,
Az-is bús tagjait nem könnyen mozdittya.

30. Ez a' tiszta vizet sárral keveriti,
S'-el-epedett torkát véle ugy öbliti,
Szokott italát az könyv(v)el egyeliti,
Ugy iszik, sorsomat zokogva emliti.

31. A' madár el-menvén előlem azomban,
Nem láthatám továb, lén mi állapotban,
Talám földre hullott valamely bokorban,
Ott fetreng nyavalyás halálos bánatban.

32. Igy az én Annám-is keserűségében,
Nemde el-hanyatlot(t), s'-nyög betegségében
Csak addig ne lenne kár egésségében,
Irandó levelem mig jutna kezében.

33. Némelly része elébb készűlt irásának,
Hogy sem nézte dolgát gerlicze gyászának,
De meg-állott vala orra pennájának,
Csudáján ez madár ritka példájának.

34. Hozzá foga azért megént irásához,
Egy-egy ohajtást ád minden vonásához,
Egyvelit könyvet-is talám téntájához,
Illy rendű levelet készit Annájához:

35. Sokszor írtam vólna, egyszer sem írhattam,
Bár irtam-is, hozzád azt nem bocsáthattam,
Kedves személlyedtűl mert távul szakattam,
Az el-küldésének módgyát nem tudhattam.

36. Rab vagyok, tudod azt, nincs szabadságomban,
Hogy kedvem telhessék minden szándékomban,
Meg-határozott czélt vetettek dolgomban.
Sarkall az őr-álló mindenütt inamban.

37. Az egy elme, a' kit lánczra nem vethetni,
Láb szoritó vasat reá nem üthetni,
Záros tömlöczben-is meg nem rekeszthetni,
Mert aczél falon-is által tud sietni, -

38. Szabados csak bennem, annak nincs határa;
Chámnak sem tilthattya azt őrző Tatára,
Valamikor akar, kelhet a' szárnyára,
Mehet minden felé gyors szelek módgyára.

39. Csalatom; Rab ez-is, de nem a' tömlöczben,
Hanem, édes Annám, te lakó helyedben,
Annak nálad léte mert nincsen szünetben,
Veled van mindenkor, s'-tartod köteledben.

40. Ott udvarol szegény, jóllehet nem látod,
Tudgya, esetemet miképpen ohajtod,
Azon siránkozó szemedet ásztatod,
Szán, a' mint érettem magadat fogyatod.

41. Akartalak régen, édessem, inteni,
Hogy tudnád magadat abban mértékleni,
Bánatod terhének súllyát enyhiteni,
Kikkel nem kellene szivedet sérteni.

42. De nem vólt töb eszköz, mellyel a' meg-légyen,
Hanem ez irásom most már hozzád mégyen,
Hogy állapotomrúl bizonyossá tégyen,
S' abbúl ujjab reményt kétes szived végyen.

43. Nehéz el-szakatta egy(gy)é lött két szűnek,
Kiket a' szeretet igaznak tött s'-hűnek,
A' Nád-méz-is tetczik akkor keserűnek,
Az Ambrosia-is Aconitum fűnek.

44. De a' melly keserves ezek el-válása,
Viszont ollyan kedves együve állása,
Van a' kévánt jóknak sok próbáltatása,
Mint aranynak böcsre tűz által jutása.

45. Keservesen esett, tudod, tudom én-is,
Edgy-mást el-hagyásunk, bizony nem kis kén-is,
Tűrni kell békével, hogyha az igy lén-is,
A' mostani ködbűl virrad kedves fény-is.

46. Élsz te, remélhetek; élek én, remélhetcz:
Én veled, te velem jövendőben élhetcz;
Rab vagyok, hogy azzá legyek, már nem félhetcz,
Hanem rabságombúl szabadúlást vélhetcz.

47. Várhatcz: nem retteged el-menetelemet,
Remélhe(t)d, reméld-is meg-jövetelemet,
Meg-tartotta Isten kedvedért éltemet,
Szabadúlásra-is fel-hozza fényemet.

48. Azomban hogy tudgyad rabságom miségét,
Hid(d)-el abban lenni leg-nagyob inségét,
Hogy tudván miattam szived epetségét,
Azon való búmnak nem tudhatom végét.

49. Más-képpen tűrhető nálam az egésség,
A' mint azt engedi a' rabságos inség,
A' szokatlan dolog noha nagy nehézség,
De el-viselteti a' kéntelen szükség.

50. A' Chám rabja vagyok, nagy vasat veretett,
A' mellyet szokatlan lábomra üttetett,
A' város feliben egy Vár épittetett,
Némelly társaimmal abban rekesztetett.

51. Őrzenek bennünket erőss vigyázással,
Meg-külömböztetvén a' rendelt szállással.
Velem Kornis Ferencz vagyon Nagy Tamással,
A' második szoba rakodott töb mással.

52. Az hól sok beszédek erednek közöttünk,
Néha panaszollyuk: melly véletlen vesztünk,
Mondván: miért inkáb hazánkban nem ültünk;
Hol ezt kárhoztattyuk, hol amarra vetünk.

53. Kedves háza-népét némelly emlegeti,
Anna kell Keménynek, mert ő azt szereti,
Némelly bús elméjét rabságára veti,
Azon sopánkodik, magát mint mentheti.

54. A' mint köz nyavalyánk ez-is minnyájunknak,
De a' ki illy igát vetett most nyakunknak,
Azon Isten fényét fel-hozza napunknak,
S'-mutattya eszközit szabadúlásunknak.

55. Untat a' Chám most-is gyakor követséggel,
Kénál az Erdélyi Fejedelemséggel,
Ajánlya készségét minden segitséggel,
Hallasztom a' dolgot sok féle mentséggel.

56. Nem kell szövetsége, tudom álnokságát,
Szép bőrrel fedezi béle poklosságát,
Ösmérem már ennek tündér ravasságát,
Ál veszélyre csaló szines barátságát.

57. Mind-az-által tudnám azt-is mértékleni,
Jó akarattyával dolgom segéteni,
De Fejedelmemnek hogy sem mint véteni,
Készeb vagyok itten sok üdőt tölteni.

58. Meg-irtam nem régen én azt magának-is,
Nem kétlem, hirével van az Országnak-is,
Unszolnak, sürgetnek, kérnek, biztatnak-is
Fel-vállalására, sőt parancsolnak-is.

59. De nem cselekeszem; ád Isten más módot,
Sarcz(cz)al tóldom inkáb Tatárnak a' sóldot,
Kinél a' pénz már-is sok rabokat óldot(t),
Fel-hozza nékem-is az Erdélyi hóldot.

60. Jóllehet mindenem költ velem praedára,
Alig maratt nálam egyéb tiz pénz ára,
Hanem a' jegy gyűrőd sok Tatár láttára
Maradott-meg nálam, mely méltó csudára.

61. A' melynek titkában lehet illy értelem:
Mint hogy az a' gyűrő vólt te adtad jelem,
Ha azt el-nem vitte semmi veszedelem,
Meg-tartatol te-is, edgyé lésze(s)z velem.

62. Tysbét 's Ariadnát mikor rajta nézem,
Szomoruságokbúl te sorsodat képzem,
Távúl lételünket, hid(d)-el, én-is érzem,
De el-nem mehetek, míg pállyám nem végzem.

63. El-hozza idejét az Isten annak-is,
Meg-nőnek Sugári verdet(t) szárnyamnak-is,
Meg-óldik békója vasas lábomnak-is,
Szemben leszek veled, ha most nem látlak-is.

64. Mint kit a' tengeren forgat hoszszú veszély,
Ohajtot(t) partyához hozván végre a' szél,
El-felejt minden bút, 's kedves öröme kél,
A' múlt veszélyekrűl örvendezve beszél:

65. Ugy én-is számlálni fogom ezt kedvessen,
A' kit most emelnem kelletik terhessen,
Akkor emlitése lész örvendetessen,
Ha most viselése esik keservessen.

66. Illyen virág terem a' vitézi kertben,
Hol nem gyenge Chloris mulat kényes kedvben,
Hanem Márs 's-Bellona kertészkedik ebben,
'S jár a' virág szedés sok veszedelemben.

67. A' ki fel-övedzi szijját fegyverének,
Két végét köti fel az a' szerencsének,
Bizontalan sóldgya Márs fizetésének,
Miként a' játékos Koczka vetésének.

68. Mint a' kedves Rósa sértő tövissekbűl,
Avagy a' Pálma-ág rá rakot(t) terhekbűl:
Ugy a' szép dücsősség nő szenvedésekbűl,
Terjed hirem 's-nevem nékem-is ezekbűl.

69. De ha nem lenne-is innét más érdemem,
Csak azt a' várt üdőt hozza-fel Istenem,
Mellyet személlyeddel lehessen töltenem,
Ha te velem leszesz, meg-leszen mindenem.

70. Mértékellyed azért keserűségedet,
Rendetlen bánattal ne epeszd szivedet,
Higy, remélly, könyörögj, kérjed Istenedet
Meg-tart engem néked, énnékem tégedet.

71. Ez vala a' rendi írott Levelének,
Mellyet mig végezett, s'-adott követének,
A' Tatárok addig Dévánban gyülének,
Hogy ő-is bé-mennyen, érette küldének.

72. Szép szerszámos lovat hozának alája;
Minthogy a' vas miatt nem ülhet reája,
Meg-oldatik szárát szorító kávája,
Nester Fejér-Vári Kovácsok munkája.

73. Annak terhét azért levévén lábárúl,
Fel-ül s'-alá megyen a' Vár piaczárúl;
Toldúl sok néző nép mindenik úczárúl,
Csudálva szemlélik, valamerre járúl.

74. Illyen tekintetet ritkán láttak rabban,
A' szabadúlt ráró sem néz vidámabban,
Laususnál a' lovat üli módosabban,
Jóllehet inai töröttek a' vasban.

75. A' Déványos házhoz a' mikor érkezik,
Hogy közikben hijják, az Urak végezik,
Azért ugy kivánván, ő-is bé-férkezik,
Az hol egy dologrúl s'-másrúl-is kérdezik.

76. Áll az Déván előtt Porusnak módgyára,
A' ki Nagy Sándornak jutván fogságára,
Jóllehet sok bú, s'-gond gyűlt nyavalyájára,
De nem gyött változás szive nagyságára.

77. Bátran szól Sándornak minden kérdésében:
Hogy rab, s'-koronája akatt más kezében,
A' semmi le-esést nem szerez szivében,
Egyenlő orczát tart mind két szerencsében.

78. A' kemény Kemény-is illy állapottyában,
Mint tengeri kő-szál habok csapásában,
Avagy az erős tölgy szelek ostromában,
Nem hajol s'-változik szive nagy voltában.

79. A' melly orczával vólt Chámmal a' mezőben,
A' mikor Erdéllyel kénálta elsőben,
Most-is nemes szive van azon erőben,
Ha borúlt-is napja setéteb fölyhőben.

80. Melynek a' Császár-is értvén rabságárúl,
Egyszers'mind rendinek nagy állapottyárúl,
Egy Kapucsi Passát küldött a' Portárúl,
Követül a' Chámhoz ennek a' dolgárúl.

81. Minthogy az olly fő rab a' Császárt illeti,
Azért Kemény Jánost a' Chámtúl kéreti,
A' melly végett ő-is Dévánnyát gyűjteti,
Mit mivellyen ebben, tanácsra véteti.

82. Arrúl van a' tracta ez Gyülekezetben,
A' hová Keményt-is hitták Seregekben,
Kezdnek véle bánni végre keménnyebben,
Sarczot vetnek reá, s'-határt szabnak ebben.

83. Száz ezer Tallérra azért erőltetik,
Nincs egyebet tenni, meg-is igirtetik,
Az után a' Várban helyére vitetik,
Kaputsi Passa-is viszsza eresztetik.

84. De üressen mégyen, mert Keményt nem adgyák,
Hanem a' mint eddig Chám számára hadgyák,
Sarczát el-készitvén, s'-azt letévén, mondgyák:
Rabság kötelébűl az után meg óldgyák.

 

ÖTÖDIK RÉSZ.

1. Jut azomban Kemény levele Annához,
Mellyet vévén eléb emel ajakához,
Az után kezd annak fel-szakasztásához,
Sok szives ohajtást ád olvasásához.

2. Olvasása után teszi kebelében,
Veszi megint onnét, s'-forgattya kezében,
Olvassa ujjonnan, s'-ollyan személyében,
Mint a' változó nap borongó fényében.

3. Ad külömb-külömb színt sok féle érzése,
Hajnallik orczája, ha van örülése,
Esti homályt mutat szive kesergése,
S'-ezeknek gyakorta van egyveledése.

4. Örülést, bánkodást kever szine egyben,
Mosolygást könyvezést látnál itt egy szemben,
Vig-is, s'-kedvetlen-is, derűl s'-borúl ködben,
Gyön s'-mégy a' fák között, mert vala a' kertben.

5. Tökélletessége igaz hűségének,
Rabságát fájlalva érzi kedvesének,
Hogy reményét írja menekedésének,
Ad azzal ujjulást s'-örülést szivének.

6. Bánatot amazon, ezen kedvet vészen,
Az viaszt, ez rósát orczájára tészen,
Minden értékével van sarczához készen,
S'-tűle illyen választ a' Rab Kemény vészen:

7. Mint hervatt Tulipán gyöngyét harmatoknak,
A' szomjúhozott föld árját záporoknak,
Vizét epett szarvas híves forrásoknak,
Éh rárók idejét szokott praedájoknak:

8. Ugy vártam, 's annál-is nagyob buzgósággal
Irásodat, s'-vettem alázatossággal.
Értem rabságodnak dolgát valósággal,
Mellyen vagyon szivem nagy szomorúsággal.

9. Kétszer esett földre leveled kezembűl,
A' mikor olvastam, kin gondom öregbűl;
Fohászkodom, s' gördül könyvem-is szemembűl,
Hogy el-esem tűled, jövendölvén ebbűl.

10. Vólt már kebelemben, onnét-is kihulla.
Fuj vala sebes szél, az után indúla,
Az egek között jár, kin elmém búsúla,
De mint jádczó madár megint meg-fordúla.

11. Utánna futosván kétszer meg-kerűle,
Harmad fordúlásban ölemben röpűle,
Honnét el-oszlott vólt, megint oda gyűle,
Mellynek állapottyán a' szivem el-hűle.

12. De akár mint ércsem, ez ugyan csak hivság,
Bizonyosb mint ezer remény egy valóság,
Nő reménnyel, nem fogy a' nyughatatlanság,
Ha csalatik, annál töb a' nyomorúság.

13. Mind-az-által könnyeb, ha ember remélhet,
A' keseredett szű mással nem-is élhet,
Addig teng nyavalyás, mig várt jókat vélhet,
Ha a' remény el-fogy, a' kedv sem épülhet.

14. Az éltet engem-is, tűled el-maradván,
A' Tatár tőrében véletlen akadván;
De csak Isten tudgya, ha haza szakadván,
Élhetek-é, töbször teveled vigadván.

15. Értvén rabságodnak azomban miségét,
Ugy érzem Sorsodat, mint magam inségét,
Irod: mértékellyem szivem epetségét;
Meg-lészen, ha látom rabságodnak végét.

16. Biztatcz, hogy félelmim már távúl járjanak,
Oszollyon az homály, fények virradjanak;
Rab vagy: ne rettegjek, hogy már el-fogjanak,
El-mentél: nem mégy-el, sőt haza várjanak.

17. Nem féltlek rabságtúl, hanem rabságodban,
El-mentél, ugy vagyon: de enyves utadban
Oda ragatt lábod, nincs szabadságodban,
Hogy meg-jőj; mi haszna, ha várlak azomban?

18. Engemet reméltetcz: magad vagy kétségben,
Nékem hajnalt hirdecz: ülsz magad éjfélben,
Irod, egészséged türhető épségben,
De mint lehessen az a' rabi inségben?

19. A' Fejedelemség akar kié legyen,
Nem irigylem dolgát, a' kire az megyen,
Téged a' fogságbúl csak Isten ki-vegyen,
Sok várásom után én előmben tegyen:

20. Mind el-felejthetni szenvedet(t) károdat;
Pedig hogy az Isten meg-tartot(t) magadat,
Csak fel-hozza megént szabad világodat.
Többet ád, s' meg-tölti ürűlt Tárházadat.

21. A' gyűrő értelme ha valóság lenne,
Hogy szakatt örömünk még edgyüve menne,
Régi reményünkben kévánt véget tenne,
Méltó, hogy örökös tiszteletet venne.

22. Ariadna s'-Thisbe keserves orczája,
Mellyet visel azon gyűrő karikája,
Méltán lehet árva Annádnak példája,
Kinek nálad nélkül nincsen vig órája.

23. Szép példákat számlálsz, biztacz a' mellyekkel,
Gyenge rósát nemző hegyes tövissekkel,
Pálmafa-ágokat nevelő terhekkel,
Adgya Isten, tellyen reményünk ezekkel.

24. Nincsen semmi szünet az imátkozásban,
S' Egeket ostromló szives ohajtásban,
Vagy az egyéb féle szorgalmaskodásban,
Melly ezköz lehetne a' szabadúlásban.

25. A' mely vadnak sebét Dictamnus gyógyittya,
Maga orvoslását az eléb tágittya,
Hogy sem gondgyát elmém rólad el-fordíttya,
Fejedet az Isten mig nem szabadíttya.

26. Ugy el-veszett kölykét Tigris sem sürgeti,
Mint annak ezközit én gondom kergeti,
Éjjel sem nyughatik, csak azt emlegeti,
Annak úttya gyepét szegi s'-feszegeti.

27. Legyen mindenemnek harácsló vására,
Ócsó böcsre kellyen a' szép Medgyes Vára,
Csak kiváltásodnak készülhessen ára,
Hidd-el, nem szomorit mind ezeknek kára.

28. Készb vagyok éretted mindenemet adnom,
Egy köz czondorában rongyosan maradnom,
Mint tégedet nehéz fogságodban hadnom.
'S azzal örök-képpen tűled el-szakadnom.

29. Vagyok én-is addig, a' mig te, fogságban,
Hogy ne serénkedném a' szabadúlásban?
Edgyütt sinlem veled a' tömlöczös házban,
Ha nem egyéb-képpen, szűbéli rabságban.

30. Ha lábamon nincsen, vagyon vas szivemen,
Erős békó csörög lánczolt örömemen,
A' menyi inséget tudok Keményemen,
Annyi bút, s'-nyavalyát higy lenni fejemen.

31. Az egy kúlcs(cs)al nyilik: vasad lakattyával,
Egy ajtón szabadúl: fejed fogságával,
Egy időben múlik: szived bánattyával,
Annak egy hajnalban virrad-is napjával.

32. Fel-jövő sugárit melynek ha nézhetem,
A' napot köszöntő pacsirtát követem,
Üdvözleni kedves személyed sietem,
Mind ezekrűl hitem csak az Urban vetem.

33. Bövebben üzentem szóval Boros Páltúl,
Ez levelem vivő hiteles szolgámtúl,
Kivánom ezekkel a' szent Jehovátúl,
Fogjuk egy-más kezét kevés napokon túl.

34. Igy irván Levelét, adgya szolgájának,
Jutalmát igiri fáradozásának,
Ha jól végzi rendit rá bizott dolgának,
Meg-adván irását Keménynek magának.

35. Kinek már a' rabság hoszszú s'-nagy igája,
S'-az alatt szenvedett ezer nyavalyája
El-rongyolta testét, s'-változott orczája,
Piros szépségének fordúlt rút sárgája.

36. Meg-eresztet(t) haja boritotta vállát,
Régen nem irtotta borotva szakállát.
Rendetlen csemeték nőtték körül állát,
Ezüst szín festette ezek arany szálát.

37. Bádgyattak karjai, szárai töröttek,
Mert a' nehéz vastúl igen el-verődtek,
El-fogyott ereje, garasi el-költek,
Bomlott egéssége, ruhái-is nyőttek.

38. A' nagy szivet s' elmét benne nem bírhatta
A' rabságnak terhe, azt nem-is bántotta,
Minden egyéb dolgát rútúl változtatta,
Szokatlan gondokra s'-kinokra juttatta.

39. Mellyen keseredvén bánatos szivében,
Régi állapottya fordúlván eszében,
A' világ hivsága változó kedvében,
Arrúl illyen panaszt indit elméjében.

40. Változik az idő, minket-is változtat,
A' kedves napoktúl véletlen meg-fosztat,
Kedvetlen órákra s'-bús gondokra osztat,
Végtére azokhoz halált-is ragasztat.

41. A' mint az nap fénlik, fel-derűlvén reggel,
Kél azomban szél-vész háborodott éggel,
Követvén rút zápor mezőt rontó jéggel,
Reggeli jó kedve lesz szomorú véggel.

42. A' tavaszi ég-is újit víg szelekkel,
Ékesűl a' mező a' sok szép füvekkel,
Rút meg-avúlást ér viszontag ezekkel,
Mihelt az Ősz süti fonnyasztó derekkel.

43. Az emberi élet hasonlatosképpen
Az üdők folytával változik sokképpen,
Mint a' ki-nyilt rósa ideig tart szépen,
Meg-avúl az után, s'-kóróvá lesz éppen.

44. A' napot folytató kedves mulatságok,
Szű örvendeztető vidám nyájasságok,
Vig napokat űző meg-hitt barátságok
El-múlnak, s'-követik mord szomorúságok.

45. A' gőgös öltözet szennyes gyászra fordúl,
A' mosolygó szembűl keserves könyv csordúl,
A' vidám tekéntet szomorodik s'-mordúl,
Az örvendetes szó siralommal jajdúl.

46. A' gyors lovaglásnak restűl serénysége,
Bádgyad az harczoló karnak erőssége,
A' súgár termetnek lankad delisége,
Sok édes örömnek lész keserű vége.

47. Amaz Cedrus forma derekak görbűlnek,
A' sima kezeken rút görcsök épűlnek,
A' vérfolyós erek dagadnak s'-kékűlnek,
A' szép ábrázatok hervatt ránczban gyűlnek.

48. A' kedves orczárúl örömmel szedett csók,
'S azzal egyveledett szerelem nemző szók,
Más egy mással közlött sok örvendetes jók,
Kevés öröm után bánatra hanyatlók.

49. Ugy a' kérkedékeny nyalka negédesség,
Ujjab ujjab kedvet vadászó kényesség,
Maga hitt dagállyal fuvalkot(t) kevélység
Aláztatik, meg-hűl a' bizott reménység.

50. Egyenlő mivolta nem marad semminek,
Üdő folyásával változnak mindenek,
Bóldog állapotban a' kik most fénlenek,
Kedvek múlván, ezer kénokban sinlenek.

51. A' melly óra adgya világra létünket,
A' kezdi rongyolni mindgyárt életünket,
Ugy láttatik ugyan, hogy nevel bennünket,
De az mind közeléb mozdittya végünket.

52. A' mely üdő el-fogy egyszer, a' meg-nem tér,
Halálunkhoz pedig az mind közeleb vér,
Attúl szabadúlást, hid(d)-el, senki nem nyér,
Vagy eléb vagy utób, oda minden el-ér.

53. Múlnak az esztendők, múlnak a' dolgok-is,
Kik most sirban vannak, éltenek azok-is,
Igy el-múlunk mi-is, elmúlnak mások-is,
A' mint a' szegények, ugy a' gazdagok-is.

54. Az én napjaim-is im mint változának,
Uraság, egésség, szabadság múlának,
Szegénység, betegség és rabság jutának,
A' halál révéhez közel szoritának.

55. Villog-is már Cháron talám Kormánnyával,
Parthoz jövén, hogy ott várjon hajójával,
Csak hogy a' Lachesis késik ollójával,
Fél hólt máskint éltem, sok nyavalyájával.

56. Nem reméltem vólna a' boldog üdőben,
Hogy borúlna fényem illyen rút felyhőben.
Nem tudgya, mire jut, senki jövendőben;
Ki vélte, merűllyek én-is ez förtőben,

57. Nehéz ki-fejtőznöm mellynek hinárábúl,
Ezer semlyékekkel tellyes posványábúl.
Jaj! melly Ariádna igazgatásábúl
Szabadúlok ennek Labyrinthusából?

 

HATODIK RÉSZ.

1. Igy panaszolkodván világ hivságárúl,
Maga sorsának-is mostohaságárúl,
Midőn ohajt, hall jajt ott egy kősziklárúl,
Ez ki lén? mond az: Én; ösmére szavárúl.

2. Az Echo jelent meg, mellynek hivására
Könyökle ujjonnan az ház ablakára,
Onnét beszél véle s'-hallgat válaszára,
Ha mit jövendölne vigasztalására.

3. Mond: Narcissus heve nemde most-is fáraszt,
S'-el távozásával új siralmat támaszt,
Azt keserged? avagy adván jajos választ,
Azt szánod, hogy engem sok veszély fáraszt? (Echo) Azt.

4. Szánha(t)d is azt méltán, mert kénom szünetlen,
Szerencse bal keze forgat kémélletlen,
A' kénozó Tatár nem szán, mert kegyetlen,
Szive engesztelhetetlen. (Echo) Telhetetlen.

5. Igen-is az, tudom, mert tűlem sokat kér,
A' kinek gőzétűl szédelgő fejem sér,
Ha el nem készitem, mondgya, töb kénra vér,
S'-igy szabad világot zárt napom nem ér. (Echo) Ér.

6. Vajha érne! és szád igazat mondana,
Hogy innét valaki engem meg-óldana,
Azért nyelvem téged örökké áldana;
De ki volna az, ki meg-váltana? (Echo) Anna.

7. Nincsen-is egyébrűl, csak róla reménység,
Nyomorúságimban hogy vólna segitség,
De mint hogy utállást okoz a' szegénység,
Talám benne-is meg-alutt az hűség? (Echo) Ég.

8. Nem kétlem azt, tudom, mindent mivelendő
Érettem, valami tűle lehetendő,
De szivének sebe, melly nagyra gyűlendő,
Hogy halálos lészen, félendő. (Echo) Élendő.

9. Ha él-is, nyavalyás, él nehéz gondokkal,
Irtam vala néki az el-múlt napokkal;
Tudom, rakva szive aggasztó gondokkal,
Mint annyi tövisses gazokkal. (Echo) Azokkal.

10. Remélem, ha postám kezéhez vihette
Irásom, azokban eddig enyhitette,
De félek, s'-nagy gondban vagyok-is érette,
Hogy lett levelemnek el-tévette. (Echo) Vette.

11. Bár vette-is, de a' posta későn járván,
Mig hirét nem hallom, van szivemre zárván
Sok ezer gondokkal terheltetett Márván;
Hogy ércsem mint vagyon, alig várván. (Echo) Árván.

12. Bizony árván, mint hogy el-vesztette társát,
Melytűl keservesen érzi el-válását,
S' ujjitván, mint Byblis, könyvei forrását,
Talám most-is teszi sirását. (Echo) Irását.

13. Azt bús szivem régen várta, s'-emlegette,
De még eddig kedvét véle nem tölthette,
Sőt arra-is, az melly Levelemet vette,
Ugy látom, válaszát felejtette. (Echo) Tette.

14. Ha tette, s'-vehetem, méltó örvendenem
Kedves irásának, s'-azt csókkal üllenem,
De látom-é magát valaha, Istenem!
Vagy nála nélkül kell holtig sinlenem? (Echo) Nem.

15. Sok biztatásokkal ingerlesz remélni,
A' kételkedéstűl meg-akarsz kémélni.
Hogy itt fodgyon éltem, nem kell tehát félni?
Lehet Annámmal-is még beszélni? (Echo) Élni.

16. Ha az úgy lesz, áldlak életem végén-is,
Kérlek, illy biztatást tégy Annám szivén-is;
El-mégyek, már régen, el-húnt a' napfény-is,
És nyugoszik a' töb Rab szegény is. (Echo) Én is.

17. Ezekkel Echo-is felelgetésének,
Véget vét Kemény-is értekezésének.
Jól fel-jött vólt fénye az hóld személlyének,
A' mig ezek ketten igy beszélgetének.

18. Le-fekszik az után, 's az ágyon el-terűl,
Fáradott elméje mély alvásban merűl;
Végre mikor az hóld éj-félkorra derűl,
Szeme eleiben illyen látás kerűl.

19. Mutat álma néki egy Cupressus erdőt,
Minden örömektűl s'-vigságoktúl meddőt,
Abban borongani rút szomorú üdőt,
Sok búval s'-bánattal rakodott esztendőt.

20. Nem vidámittya ezt a' nap fényessége,
Szüntelen ködöknek járja sűrősége,
Minden részeinek van nagy sötétsége,
A' siralmas jajnak nincsen benne vége.

21. Vagyon közepette egy gazos irtovány,
A' füvek levele mellyen rút halovány,
Fövenyes a' földe, terméktelen, sovány,
E' mellett két felől semlyékes ingovány.

22. Ennek körülötte van az erdőn sok út,
De ezektűl minden vigaság távul fút,
Sétálni a' jó kedv ide soha nem jút,
Minden rész czikkelye nevel ezeknek bút.

23. A' mint az ösvények erre s'-arra válnak,
Azok közt semmi más madarak nem szál(l)nak
Hanem majd minden fán éji baglyok ál(l)nak,
Halál jövöndölő üvöltést csinálnak.

24. Itt Fülemilének hajnalt éneklése
Nem hirdet, s'-jó időt pacsirták zengése,
Nem hallik Publicán tréfás csevegése,
Sem aranyos szárnyú szajkók beszéllése.

25. Nyájjas Gerlicéknek nem gerjed szerelme
Nem tanúl süvöltő rigóknak fegyelme,
Nem hajol társához galamb engedelme,
A' vig madaraknak nincs itt semmi neme.

26. Itt a' fák árnyéka sem hoz virágokat,
Violákkal edgyütt szép liliumokat,
Hanem büdös börköt, csipő csalánokat,
Körmös bojtorvánnyal sok egyéb gázokat.

27. Nem sétál itt Páris kedves Helenával,
Nem hangzik az erdő vig kaczagásával,
Hanem sok bús szűnek zeng jajgatásával,
Átkokkal egyvelűlt könyves panaszával,

28. A' mint a' derék út viszen az erdőben,
Árva Phyllist látni ottan leg-elsőben,
Keserves orczája borúlt rút fölyhőben,
Síró szemei-is merűltek essőben.

29. Mond: Múlt az egy hólnap, Demophoon, hol vagy?
Adott szavaidban kételkedésem nagy.
Győj-meg hited szerént, álnokúl el ne hagy,
Győj-meg, szánd éltemet, az halálra ne a(d)gy.

30. Vagyon Selyem póráz, van tőr-is kezében,
Nagy el-tökélletség látczik személyében,
Ha Demophoonnak csalatik hitében,
Siralmas vég lészen kedves életében.

31. Továb egy kevéssé Ariadna ohajt,
Átkozza Theseust, hogy ha viszszá nem hajt,
Küszködik szivével, s'-tart azzal erőss bajt,
Ha meg-nem jön, készit ez-is halálos jajt.

32. Hánnya hozzá való igaz szeretetét,
Véle sok szükségben jó cselekedetét,
A' Minotaurustúl mint menté életét,
Csalá mindazáltal, s'-meg-másolá hitét.

33. Ezek ellenében job felől fordúlván,
Oenone kesereg gyakorta jajdúlván,
Szép Párist ohajtya, mellőle el-húlván,
Annak szereteti Helénára gyúlván.

34. Bellyeb az erdőnek setét árnyékában
Búskodik Pyramus egy nagy fa allyában,
Ereszti végtére tőrét ágyékában,
Tulajdon vérének borúl biborában.

35. Annak szerelmese Thisbe-is oda jár,
De szép Pyramusát halva talállya már,
Reméllett örömét éri keserves kár,
Életéhez ő-is töb virradást nem vár;

35. Hanem csókot adván el-esett testének,
Fel-emeli véres tőrit édesének,
Jajgatási között akasztya mellyének,
Által üti magát s'-véget ád éltének.

37. Ennek bús személye és Ariadnának,
Viselő gyűrőjén van Kemény ujjának,
Ezt tartja édese kedves zálogának,
S'-nem régen-is errűl ira Annájának.

38. Didó sir ezentűl keserűségében,
Aeneást ohajtya, s-búskodik szivében,
Villog ki-vont tőre ennek-is kezében,
Halálához készűl, üti-is mellyében.

39. Ennek szomszédságát Galatea tartja,
A' kedves Acisnak halálát sirattya,
Sok egyebeknek-is látczik itt bánattya.
Ki-ki el-távozott kedvesét ohajtya.

40. Sír Laodamia Protesilausért,
A' Rab Hypermnestra kesereg Linusért,
Ohajt, hal s'-vész Phaedra az Hyppolitusért,
Leanderért Hero, és Byblis Caunusért.

41. Amaz irtoványnak szintén közepette,
Egy öreg Cupressus magát terjesztette,
Álmodó elméjét hogy erre vetette,
Ez alatt Annáját Kemény tekéntette.

42. A' mint nagy gyükere a' földbűl ki-görbűlt,
Keserves ügyében bánkodva arra űlt,
Bús ábrázattyára szomorú felyhő gyűlt,
Bánatos orczáján Könyve sűrűn gördűlt.

43. Szeme most tanácsot nem tart tűkörével,
Nem cirkállya magát most annak fényével,
Nem gondol ruhája rendetlen szennyével,
Minden kedves csintúl el-esett kedvével.

44. Mint a' borongó hóld ollyan személyében,
Hecuba vólt illyen Trója el-vesztében,
Fohászkodási közt nyúl végre sebében,
Ott vala egy narancs, azt vészi kezében.

45. Mellyel epetségét akarván enyhitni,
S' el-száradott inyét harmatként frissitni,
Kezdi hivelyébűl kését ki-forditni,
S' az narancs szelésre markában szoritni,

46. El-ijede Kemény a' kés látásával,
Phyllis, Didó, Thisbe, Phaedra példájával
Vélvén, hogy ez-is ugy cselekszik magával,
Mint azok, életek el-fogyatásával.

47. Az irtványnak a' melly posvány van mellette,
Nőt egy hantos sombok annak közepette,
A' mint elméjének az álom tettette,
Ennek maga Kemény ül vala felette.

48. Hogy biztatására siessen Annának,
S'-tartóztassa kését fegyveres markának,
Hirtelen indúlást ada gyors lábának,
De kezdett lépési mélyen fakadának.

49. Majd éppen el-merűl a' rút ingoványban,
Mellyet látván Anna, lén gyors fel-ugrásban,
Siet Kemény felé szapora futásban,
El-hagyván narancsát, melly vala markában.

50. Mondgya, hogy ne féllyen, mert majd ki-vezeti,
Nyujtya a' job kezét, de el-nem érheti,
Keszkenője végét végtére bé-veti,
Onnét ki-segitni az által sieti.

51. Mellynek segédével gyön-is a' part felé,
Végre hogy ki-hágjon, lábát fel-emelé,
Azomban hirtelen csuszamodás lelé,
Hátra esik megént, s'-dől ujjonnan belé.

52. Mellynek ijetsége fel-költvén álmábúl,
Alig hogy a' földre nem húlla ágyábúl,
Kivel noha ezek múltak látásábúl,
De nem magyaráz jót hátra húllásábúl.

53. Az Echo adott vólt eléb reménységet,
Ez az álom viszont fordita kétséget,
Mellynek példájábúl vél szomorú véget,
S'-szaporit szivére az töb töb inséget.

54. Mind-az-által éppen nem fogy reményében,
Annája válasza csak jusson kezében,
Viszen új éledést ez megént szivében,
Csendesiti habját zajdúlt elméjében.

 

HETEDIK RÉSZ.

1. Mikor ezek után harmadnap virrada,
Jóllehet rút szélvész, nagy zápor támada,
De miólta Kemény rabságban akada,
Még illy kedves napot egy üdő sem ada.

2. Követe érkezett, mondgyák, az Annának,
Régen várt válaszát hozta irásának,
Akarja azt adni Keménynek magának,
Ha módgyát ejtheti szemben jutásának.

3. Hervatt reményének ez kévánt harmattya,
Mellynek csak hire-is nagy kedvét adhattya,
Hát ha szemben lészen, s'-levelét láthattya,
Annál kedvesb jókkal ő magát bíztattya.

4. Nem-is késik véle, mihelyt meg-értette,
Hogy érkezett, mindgyárt futtatott érette,
Ne mulatna, hanem bé-menne, kérette,
Azomban ha győne, gyakorta kérdette.

5. A' szives várásban soha nincs hamarság,
Kevés üdőcske-is sok napi mulatság,
Alig vala abban fél óra halatság,
Keménynek csak az-is lén nyughatatlanság.

6. A' Követ Boros Pál fel-jutt azonközben,
Meg-adgya levelét véle lévén szemben,
Mellyen Kemény szive, noha van örömben,
Mindazáltal töbször telik szeme könyvben.

7. Örül, hogy Levelét vette kedvesének,
Ál(l)hatatosságát érti hűségének,
Ezer vigasztalást ad azzal szivének,
Kedves megujjulást fárad(t) reményének.

8. Viszont búsúl azért s'-keseredik szive,
Mert tudgya, hogy Anna mennél igazb hive,
Szivét annyival töb kénnak rágja nyive,
S'-olly érette, mint az csépeltetett kive.

9. Mindazáltal sullyosb terheit gondgyának
El-űzi, s'-reményét neveli dolgának;
Vévén biztatását s'-levelét Annának,
Bízik: fel-gyön napja szabadulásának.

10. A' melly erdőt látott minapi álmában,
Annája sem marad annak árnyékában,
Maga sem fog lenni posvánnya sárában,
Hanem jút fényének kévánt világában.

11. Sokszor elöl vészi, s'-olvassa irását,
Halgattya Pálnak-is szóbéli mondását,
Az igaz Annára mondgya sok áldását,
Irja Levelének azon közben mássát.

12. A' mellyben köszöni tekélletességét,
Melly nem csak a' nyárnak veszi kijességét,
Fecske-ként kerűlvén a' tél keménységét,
De mind a' két üdőn meg-tartya hűségét.

13.[3] Melly nem csak derűltén a' vig szerencsének,
Hanem ködében-is háborúlt kedvének,
Ugy balnak tenyerén, mint a' job kezének,
Ál(l)hatatosságát mutattya szivének.

14. Ő penig egyebet a' fejér vénségnél,
Orczát halványitó sárga betegségnél,
Barátság nem tudó komor szegénységnél
Nem hozhat, s'-töb ehez hasonló inségnél.

15. De ez az hű Annát nem idegeníti,
Szorgalmatosságát sőt inkáb segíti,
Mert a' fogság mennél továb keseríti,
Tudgya, annál jobban rontya s'-nem építi.

16. Felvinczi Sigmond(d)al azért egyet értvén,
Szabadulásához szorgosan tekéntvén,
Sziveskednek, egy az másikat segitvén,
Az kedves Mátkáját, ez jó Urát féltvén.

17. Vólt ez belső s'-meg hitt szolgája Keménynek,
A' Lengyel-Országban hogy veszni menének,
Hon hatta, s' rá bízta gondgyát mindenének,
Hivatalosan-is meg-felelt tisztének.

18. Nevezetes ember, dicsiretes sokban,
Mind Ura hűségén, mind egyéb dolgokban,
Serénykedik most-is, lehet mennél jobban,
Hogy szabadúlhatna jó Ura gyorsabban.

19. Simon és Ferencz-is, Kemény két Árvája,
Lót s'-fut, kinek-kinek nagy abban munkája,
Mint orvosoltassék Attyok nyavalyája,
Kit keservesen nyom a' rabság igája.

20. Elméjeket errűl soha el-nem vetik,
Buskodó Annával csak azt emlegetik,
Nagy Summa sarczának szerit mint tehetik,
Annak úttyát, módgyát s'-ezközit kergetik.

21. Sok munkájok után vannak olly hiszemben,
Hogy lesznek Keménnyel nem sokára szemben,
Biztattatik ezzel ő maga-is Crimben,
Mellyen vajutt kedve kezd lenni job szinben.

22. Olly korban jut azért végre állapottya,
Hogy szabadúlását óránként várhattya,
A' mint hogy a' Tatár meg-is indittattya,
S' Magyar Ország felé Crimbűl ki-hozattya.

23. Azomban a' mikor már útban valának,
S' egynéhány mértföldre ki-felé jutának,
Mig a Chám meg-térne, meg-állapodának,
A' ki maga s' hada Erdélyben dúlának.

24. Az révnél láttatott immár Kemény lenni,
Vélte, az eveczőt majd lehet le-tenni,
Töb illyen habokon nem kell által menni;
De történék megént ujjab gátlást venni.

25. Mert a' mint hogy Kemény tellyes kegyességgel,
Rabságában-is vólt soknak segitséggel,
Gyámolíttá őket minden tehetséggel,
Kik közösek véle a' rabi inséggel.

26. Sok ezer forintig vólt kezes ezekért,
Barcsai Andrásért és Kovács Gergelyért,
Hasonlatos-képpen a' Török Istvánért,
Kik néki gonoszszal fizettek a' jóért.

27. Mert ezek nem nézvén sem adott hiteket,
Sem szoros csomójú erős Leveleket,
A' mellyel Keménynek kötötték fejeket,
Egykor csak üressen talállyák helyeket.

28. El-szöknek mind hárman, hiteket ott hadgyák,
Az őrző Tatárok mihelyt azt meg-tudgyák,
A' Keményt mint kezest értek meg-ragadgyák,
Vasban verik, s'-ujjab insigekre adgyák.

29. Rútúl vész sok várás által gyűlt reménye,
Fojtván ezt nem-is várt veszély kelevénye,
Csekélyen vólt immár, ott léve örvénye,
A' mellyben merűle fel-hajnallott fénye.

30. Most fordúla viszszá amaz rút posványban,
A' mellyben hullott vólt minapi álmában,
Anna keszkenője, melly vala markában,
Ki-csúsza kezébűl, marada a' sárban.

31. A' jóért illy gonoszt nem tudhatott várni,
Hogy társai miatt igy történyen járni,
Szabadúlt lábára ujjab vasat zárni,
Mellybűl gyűle gondgya megint nagy vizárn(y)i.

32. Ember ravasságát ki láttya szivében?
Melly lakik a' mellynek leg-belső részében,
Mesterebb titkának el-fedezésében,
Mint Circe a' testek el-tüntetésében.

33. Tudgyák azt a' szemek rendessen titkolni,
Okossan tanúlta azt nyelv palástolni,
Érti azt az homlok s' orcza-is másolni,
Mint a' szű dictállya, nem ugy tolmácsolni.

34. Nem láttatik senki rosznak külsőképpen,
Mértékli beszédét, s'-rendeli olly szépen,
Szinlett szereteti méznek teczik épen,
Noha veszélly forog a' ki-rakott lépen.

35. Szája, szeme, nyelve engedelem, s'-hűség,
Jól rendelt személye böcsüllet s'-tisztesség,
Maga kelletése szolgálat s'-nagy készség,
Minden külső dolga jót nyu(j)tó reménség.

36. Bé-fedett szivének de le-vonván kérgét,
Találni az alatt sok gonosznak férgét,
Iritség, gyülölség s'-boszszuságnak mérgét,
Áll vermek ásások s' practikák bövségét.

37. Ezeknek-is szája igért hálá-adást,
Hogy meg nem tréfállya, tett arrúl fogadást,
Practikált azomban szívek el-szakadást,
A' jót tett Keménynek ujjab rabság adást.

38. Mint a' melly Sólyomnak láb szijját le-fejtik.
Hogy tulajdon kényén járjon, el-eresztik,
Örűl, de örömét megint búk követik,
Ha ismét meg-fogván, a' kosárban vetik.

39. Keménynek-is vasát a' szerint, le-vévén,
Annak nagy terhétűl szabadossá lévén,
Vídúlt vala szive, de meg viszsza tévén,
Keseredik, ujjab rabi czipót évén.

40. Már annál hoszszabnak láttatik insége,
Mennél közeléb vólt annak kévánt vége,
Mászszor tette rabbá hibált reménsége,
Csalván Társainak nem várt hitlensége.

41. Szánnya magát ebben, de az Annát jobban,
Tudván, szive melly nagy félelemmel dobban,
Meg-értvén, hogy vasát fel-verték újjobban,
S'-mint annak elötte tartyák szorossabban.

42. Melly mint Hero, a' ki partyán a' Tengernek
Ohajtással várta jöt(t)ét Leandernek,
Sok fogadást mivelt Neptunus Istennek,
Hogy habok ne tilcsák szokott úttyát ennek.

43. Heted napon szokott vala hozzá jőni,
Ha el-késett, kezdett gondgya mingyárt nőni,
Keserves kénokban lángos szive főni,
Egy múlt órácska-is volt számos üdőn(y)i.

44. Ugy várván a' Keményt el-vélt idejére,
Hogy azzal el-késett, nem jött várt helyére,
Uj genetség fakatt meg-ujjúlt sebére,
Melly az elébbinél mérgeseb, szivére.

45. Nem csak heted napja, hanem sok heti múl,
Mig véle létének kévánt világa gyúl,
Személyét köszöntvén, kedves kezéhez nyúl,
Azomban bánattya bokrosodik s'-újúl.

46. De azzal sem restűl szokott serénsége,
Szorgalmassá tészi továb-is hűsége,
Nem-is tágúl addig munkája s'-insége,
Kemény rabságának mig nem lészen vége.

 

NYOLCZADIK RÉSZ.

1. A' mikor Keménynek dolga igy változik,
Erdély-is azomban füstöt vét s'-lángozik,
Mársnak s' Vulcánusnak ott a' Chám áldozik,
A' mellyen a' haza óhajt s' siránkozik.

2. Mint mikor Phaéton sétálni indúla,
S' az nap lovaihoz tudatlanúl nyúla,
El-kapván a' lovak, az égbűl lehúla,
Általa az egész föld rútúl meg-gyúla:

3. Égtek a' bé-vetett mezők termésekkel,
Égtek a' termő fák edgyütt gyümölcsökkel,
A' szép szőlő hegyek égtek a' kertekkel,
Égett erdő, mező, hegy, völgy nagy tüzekkel;

4. Égett szűz Helicon, szarvas Parnassussal,
Égett tüzes Aetna, hideg Caucásussal,
Égett vizes Ida, magos Olympussal,
Égett szent Cithéron, árnyékos Pindussal:

5. Égett minden Ország, égett Szerecsenség,
A' kiknek személye vólt eléb fejérség,
Akkor perselte-el a' sütő melegség,
Az ólta olly füstös már ez a' Nemzetség.

6. Olly most állapottya az égő Erdélynek
A' kit gyújt üszöge a' Tatár kezének.
Az egeket veri lángja nagy tüzének,
'S csak hamva látczik már sok lakó helyének.

7. Ég Falu, ég Város, ég Templom, Kastély s'-Vár,
Ég minden Takarmány, semmivé-is let(t) már,
Ég az, valaholott a' Tatár tüze jár,
Egyenlő sorsban van, éri egyenlő kár.

8. Van az egész Haza szörnyű rémülésben,
Sem öreg, sem kisded nincsen kiméllésben,
Aszszony, férfi forog egyenlő veszélyben,
Kit pórázra fűznek, kit kevernek vérben.

9. A' föld, mellyet bölcsen festett feketével
A' tudós természet, szép mesterségével,
Most édes Nemzetünk nagy veszedelmével,
Pirosban öltözött ki-ontot(t) vérével.

10. Tavasz munkája-is, a' mezei zöldség.
Az előtt a' szemnek melly volt gyönyörűség,
Most a' rá nézőknek iszanyú szörnyűség,
A' sok el-esett test mert rajta sűrűség.

11. Hullatta ezeket a' Tatár szablyája,
A' kiknek vérével meg-hizván pofája,
Minthogy elég vólt már fel-szedett praedája,
Viszszá fordittatik végre lova szája.

12. Meg-tér hazájában ragadományával,
Pórázára fűzött rabok sok számával,
'S azzal tősérkedő maga nagy hasznával,
Fel-perselt Erdélynek rút pusztúlásával.

13. A' hol Keménynek-is léve nem kis kára,
Sok ő Jószági-is mert költek praedára,
A' rabló Tatárnak tüzére s'-vasára.
Nehezben telik-ki már válcsága ára.

14. Nem-is kevés terh(h)el toldgya ez inségét,
Hal(l)ván uj veszélyben lenni Nemzetségét,
Pusztúlni a' mellett maga örökségét,
A' mellybűl remélte fejének mentségét.

15. Annál inkáb csügged ezzel reményében,
Hogy örökös lészen a' Tatár kezében,
Nincs-is más biztató szikra a' szivében,
Bizik egyedül csak Anna hűségében.

16. Noha ennyi külömb sors(s)al forgattatik,
Továb-továb nehézb inségben tartatik,
Mindazáltal benne az el nem alhatik,
A' melly remény tüze Annátúl gyujtatik,

17. Ezt tartya s'-remélli olly Ariadnának,
Ki igaz szánója nyomorúságának,
Fel-keresi kúlcsát Labyrinthusának,
Melly által ajtaja nyillyon rabságának.

18. Az Minotaurusnak ez menti szájábúl
Ugy mint a' Tatárnak kénozó markábúl,
Ha nem szabadúlhat tulajdon javábúl,
Ez segíti arra maga sajáttyábúl.

19. Nem-is múl semmi el ennek nagy hűségén,
Valami álható tellyes tehetségén,
Sem más fáratságán, sem pedig kölcségén,
Csak könnyebbíthetne kedvese inségén.

20. A' mint írt vólt errűl bőven Levelében,
Ha kell-is maradni egy köz köntösében,
Készeb inditani vásárt mindenében,
Hogy sem őtet hadni a' Tatár kezében.

21. Azomban az Tatár gazdag praedájában,
Fuvalkodott sziv(v)el s'-kérkedő pompában
Vér szopó hadával jutván hazájában,
Kevés üdő halad meg-nyugovásában.

22. Hogy az praedáló Chám, mondgyam inkáb Kánya,
Ki sok falut s'-várost éh gyomrában hánya,
De az ollyan lévén, mint égő mész bánya,
Ujjab martalékját immár-is kévánnya.

23. Ki-veti kérőjét Erdélyi étkének,
Mint hogy hamar emészt melege bélének,
Uj éhsége támad telhetlenségének,
Ez vér szopó madár gyomra üregének.

24. Mond: kell eszt tölteni a' Kemény sarczával,
Azért légyen készen annak summájával,
Száz ezer Tallérok meg-igért számával,
Ha továb nem akar csörgeni vasával.

25. Nem-is hadgya könnyen, hanem erőlteti,
Rá éhezett gyomrát mig meg-nem töltheti,
Mondván: ha meg-adgya, ugy el-ereszteti,
Ha nem, ugy erősseb fogságban vetteti.

26. Te(t)czik a' szabadság, de szűkűlt az érték,
Kopáron maradott, a' gyapját le-nyérték,
Sok keserves károk minden felől érték,
Nem telhetik tűle ennyi ezres mérték.

27. A' miólta szenved nehéz rabságában,
Az ólta égetvén s'-rabolván honnyában,
Ha meg-igérte-is ép állapattyában,
Már meg-nem adhattya puszta mivoltában.

28. Ezzel menti magát Kemény, s'-töb illyekkel,
De a' kő szivű Chám nem gondol ezekkel,
Kényszeriti gyakor fenyegetésekkel,
Akar honnét légyen, lenni annak meg-kel(l).

29. Nehéz ennek bírni kősziklás szivével,
A' ki Marpésusnak keményült érczével,
Erőss Boreásnak hidegült derével,
Ravaszúlt a' csaló Syrén erkölcsével.

30. Mindazáltal ez-is győzeték végtére,
A' törekedőknek gyakor kérelmére,
Noha tett czéll(y)átúl nem méne meszszére,
De ez-is Keménynek lén könnyebségére.

31. El-hadgya az húszat, nyólczvan ezerre lép,
A' ki továb vigye, nincs könyörgés olly szép,
Kemény-is, mint hogy únt nála a' Tatár pép,
Meg-igéri, noha nehezen ütő csép.

32. Ha Anna kész erre mindenét veszteni,
Ő sem akar azért semmit kimélleni,
Csak magát a' Chámtúl lehessen menteni,
Kedves Annájával örömét tölteni.

33. Azért mind Annának szép segitségébűl,
Mind arra kelendő maga értékébűl,
Szabadúlására vett reménségébűl,
Meg-alkuszik, s'-bizik, ki-kél inségébűl.

34. Nyólczvan ezer ugyan, kit igir a' Chámnak,
De múllya summáját a' száz ezer számnak,
Azzal edgyütt, kit ád más sok fő Tatárnak,
Szabadúlásában kik ezközül járnak.

35. Végre mikor ezek igy végben mennének,
A' Sarcz állapottyán már meg-egyezének,
Elegendő kezest Keménytűl kérének,
Az igért ezerek mig le-tétetnének.

 

KILENCZEDIK RÉSZ.

1. Az aranynak a' tűz, terh a' pálma-ágnak,
Ütés a' tűz-kőben titkon lakó lángnak,
Hab a' tengereket járó bátorságnak:
A' szükség próbája igaz barátságnak.

2. Igen ritka madár az igaz barátság,
Mellyet el ne űzzön a' boldogtalanság:
Ennek nem utólsó próbája a' rabság,
Meg-választya köve, ki szín, ki valóság.

3. Meg-szorúlt Keménynek kivánná szüksége,
Ha mely barátságnak volna olly hűsége,
Mellytűl fel-vétetnék Sarcza kezessége,
S'-az által lehetne rabságának vége.

4. Ne tartana bár az ollyan csalárdságtúl,
A' melly miveltetett Barcsai Andrástúl,
Közös társainak álhatlanságátúl,
Mert az igaz hátra nem ugrik szavátúl.

5. Tekélletes Kemény: nincs görbe szavában,
Egyenes beszéde s' igaz mondásában,
Nem csalatik senki ugy fogadásában,
Mint ő, amazoknak hitet adásában.

6. Mihne Vajda vala ösmeretségében,
Ki parancsolt akkor Havas-al-földében,
Volt igaz barátság s' kegyesség szivében,
Ez száná meg azért illy nagy szükségében.

7. A' Tatárnak kezes ez léve érette,
Más-képpen-is dolgát sokban segitette,
Azért vasát a' Chám róla le-vétette,
Továb tartóztatván, nem-is késeltette.

8. Hanem késérőket melléje rendelvén,
Azok lovas száma más-fél százra telvén,
A' Chám Hasznadárja azokat viselvén,
Meg-indittya Keményt, véle útra kelvén.

9. Sok Rab van Keménnyel, kikkel edgyütt megyen,
Olly szándékkal viszi, hogy vélek jól tegyen,
Meg-szabadúlások azoknak-is legyen,
Kit kezességére, kit másként ki-vegyen.

10. Mint hogy a' Vajdának van kezességében,
Mennek azért véle Havas-al-földében,
Erőssűl reménye Keménynek szivében,
Bizván, hogy már nem húll viszsza veszélyében.

11. De a' nyavalyáknak bokros az örvénye,
Ha egy fel-szabadit, veszt más tekervénye,
Semlyékes úttyának ritka olly ösvénye,
Kin nincsen a' lábnak ujjab eseménye.

12. Nem késik a' veszély, serény a' jövésre,
Köszvényes a' lába, s'-rest az elmenésre,
Vészi jövő úttyát szapora lépésre,
El-menvén lel okot sok-féle késésre.

13. Kemény inához-is gyorsan ragaszkodék,
De távozásában van késő haladék,
Már tengere méllyén által verekedék,
Lesi a' partnál-is veszélyes akadék.

14. Mert lakó helyében jutván a' Vajdának,
Bátorságos helyen vélik, hogy volnának,
Azomban a' kirűl nem-is gondolának,
Ujjab practikához ellenek fogának.

15. Ok nélkül-is okot talál az hamisság,
Azt végezi azért rólok a' Tatárság,
Hogy viszszá vitessék megént a' Magyarság,
Sanyargassa őket az elébbi rabság.

16. De viselvén Kemény érzéken füleket,
Száz szemű Árgusnál vigyázób szemeket,
Fegyelme meg-tudgya igyekezeteket,
Nagy cselekedete el-űzi ezeket.

17. Mond: Uj veszély forog, társaim, körűlünk,
Szabad világunknak hijában örülünk,
Fel-jött hajnalocskánk el-halad előlűnk,
Borúl ránk helyette elébbi éyfelünk.

18. Hogy ha nem vigyázunk szemessen magunkra,
Azt végezték újab nyomorúságunkra,
Hogy viszszá vigyenek megént rabságunkra,
A' le-vetett igát adgyák a' nyakunkra.

19. Azok kezét velem edgyütt ismeritek,
Ujjab kénokra fog, ha el-nem veritek,
Egy el-tökélletség kell itt, ha meritek,
Talám szabadságtok az által nyeritek.

20. Kétes tétovázás, s'-bujkáló félelem
Nem segít ezekben, sem siró kérelem,
A' vakmerőségé ott a' győzedelem,
Az holott környűl vett már a' veszedelem.

21. Nincs erősseb erő, mint kit ád a' szükség,
Ki-csúszott markunkbúl minden más reménség,
Ha magunk nem leszünk magunknak segitség,
Reánk omol megént amaz nehéz inség.

22. Hogy sem velünk kezdgyék ujab vásárokat,
Viszszá kergessenek megént mint barmokat,
Vessenek fejünkre nehezeb sarczokat,
S'-oda veszszünk, meg-nem adhatván azokat:

23. Job egy eltekéllést bátor sziv(v)el vennünk,
A' veszedelemmel szemtül szembe lennünk,
Avagy azt meg-győzvén rajta által mennünk,
Szép emlékezetet vagy más képpen tennünk.

24. Ha ugyan vesznünk kell, veszszünk jó hir s'-név(v)el,
Emlékezetünknek örökös éltével;
De csak fogjuk szivünk meg-edgyezésével,
Meg-láttyátok, dolgunk lesz kellő végével.

25. Ha szaporábbak-is nálunknál számokbúl,
Tétovázó szivet ne vegyünk azokbúl,
El-tekélletségünk ereje nagyobbúl,
Ők penig rémülnek a' nem várt dologbúl.

26. Az hirtelen csapás ha véletlen borit,
A nagy szivekben-is el-veszést szaporit,
Nagyob erőt-is győz s'-félelemre szorit,
Apró pulya öreg Óriást tántorit.

27. Nem tudnak ők errűl gondolkodni s'-vélni,
Annyival-is inkáb rá vigyázni s'-félni,
Le-rakták a' fegyvert, ugy kesztek henyélni,
Mi veszedelmünkre egy-mással beszélni.

28. Egy-egy jó dorongot azért készitsetek,
Azzal fegyverkezvén engem kövessetek,
Adandó jelemre jól fegyelmezzetek,
Ha fog kévántatni, férfiak legyetek.

29. Készen vólt már akkor fustéllya Keménynek,
A' mikor ajaki illy szókra kelének,
Zendűlt társai-is nem sokat késének,
Hanem véle edgyütt fel-fegyverkezének.

30. Azért ki-ki fogja készitett tölgy szálát,
Indúl vélek Kemény, mozgattya az állát,
Az bajuszszát törli, vonittya szakállát,
Késziti karjait s'-erőssiti vállát.

31. Hercules lehetett illy - buzogánnyával,
A' mikor Cacusnak buzdúlt lopásával,
Sietett ellene forró haragjával,
A' minémű Kemény, fel-vett dorongjával.

32. A' töb Rabok gyalog, maga lovon mégyen,
Inti, most-is ki-ki tellyes sziv(v)el légyen,
Ha szükség ugy hozza, emberséget tégyen,
Hogy azzal magának szabadulást végyen.

33. A' ló-is serényen lát iramlásához,
Ad a' gyalogság-is gyors lépést inához,
Kik a' Tatároknak jutván szállásához,
Bé-lépnek azoknak parancsolójához.

34. Mérgesitvén szivét boszszuságos oka,
Haragos Keménynek tekereg a' nyaka,
Lángban áll orczája, izzad az homloka,
Illyen szókra fakad azomban ajaka:

35. Tehát uyab veszélyt forraltok ellenünk?
Ugyan viszszá kell-é a' rabságra mennünk?
Avagy nem lehet-é itt már arrúl tennünk?
Bosszú-adástokért boszszúsággal lennünk?

36. Fel-emelte vala nehéz terhű fáját,
Kin az ijett Tatár apasztá pofáját,
El-ejté (dohányos vala) a' pipáját,
Fel-ugrik, s'-mentséghez késziti a' száját.

37. Minden jó végzésre ajánlya készségét,
Igéri dolgának kévánatos végét,
Csendesicse Kemény csak hirtelenségét,
Adgyon helyt szavának, s'-értse meg mentségét.

38. Benne-is az első indúlatnak heve
Buzgó forrójával lágy meleggé leve,
Enyhődik mérge-is, kit hirtelen veve,
Győzött haragjában mértékelést teve.

39. Gondolván: szándékát hogy ha meg-miveli,
Mint hogy kezességét a' Vajda viseli,
Azt miatta sok kár, s'-más galiba leli,
Torkára gyűlt mérgét azért aláb nyeli.

40. Le-eresztik azért ők-is dorongokat,
Ugy a' Tatárok-is fel-vött szándékokat,
Jó alkúra vészik egymással dolgokat,
A' nagy szivű Kemény adván erre okat.

41. Anna és Felvinczi gondviselésével,
A' Fiainak-is serénykedésével,
Fáratságos, gondos törekedésével,
El-készűlt vólt sarcza már nagyob részével,

42. Mellyel a' Vajdánál óhajtva váratott,
Hová fogságábúl mikoron hozatott,
Mihelyt rezzenések le-csillapíttatott,
Negyven ezer Tallér mingyárt meg-adatott.

43. Az hátra lévő részt a' míg le-tehette,
Ujjonnan a' Vajda lén kezes érette,
Mellynek barátsága sokban segitette,
Hogy szabadúlt, egynek ennek köszönhette.

44. Ki-hozott magával a' melly szám rabokat,
Azoknak-is maga fizette sarczokat,
Kornisért öt ezer kettős aranyokat
Adott, másokért-is nem kevés százokat.

45. Kik közűl sok a' jót gonoszszal fizette,
Hálá-adás helyett boszszúval illette;
Ugyan-is az világ már erkölcsűl vette,
Ha kitűl jót vészen, gonoszt ád érette.

46. Az híre magánál jút eléb Annához,
Mivel sok bús gondot vett vólt az magához,
Mint a' mikor a' nap ér virradásához,
Előtte az homály kezd el-oszlásához:

47. Ugy azok oszlani szaporán kezdenek,
Mihelyt jövésérűl bizonyost értenek,
A' régen várt órák majd-majd fel-te(t)czenek,
Hajnalló egei már-is fejérlenek.

48. Fel-jött Phosphorusa, s'-a' szépen fénlik már,
Érkezvén hajnala, napja sem meszsze jár,
Az mellyet örömmel s' tapsoló sziv(v)el vár,
Ideje-is, telét hogy válcsa egyszer nyár.

49. Alig tér vigsága szivének öblében,
Mint az úyúlt mező tavasz melegében,
Olly éledést vészen vidúlt személyében,
Melly az hideg búknak hervatt vólt derében.

50. El-szakadván lánczok kezdett örömeknek,
Kit a' gyűrű váltás igért vólt sziveknek,
Örülnek, hogy azok már öszve köttetnek,
Helyekben sok bú s'-gond gyűlt vólt az mellyeknek.

51. De mennek már azok, mégyen az árvaság,
Mégyen a' siralom, gond, gyámoltalanság,
Kétség, maga-únás, bánat, szomorúság,
Ohajtás, panaszlás, kedvetlenség, mordság.

52. Szállonak helyében vig élet, kedvesség,
Öröm, nyájjas beszéd, óltalom, segétség,
Vidámság, mosolygás, jó kedv, jó reménség,
Nyugodalom, vigság, sok más gyönyörűség.

53. Hullattya orczája őszi sárgaságát,
Tavaszi rósáknak veszi-fel virágát,
Hadgya ajaka-is viasz halványságát,
Ragasztva helyében Cláris pirosságát.

54. Nem állyák már Könyvek meg-törűlt szemeit,
Indusi Gyémántnak látnád ott köveit,
Kedves ragyogzással jádczani fényeit,
Mosolygások lakják a' sirás helyeit.

55. Panaszszábúl nyelvét vig szókra emeli,
Eléb csüggő nyakát magossan viseli,
Járása sem lassú, hanem serény s' deli,
Vajutt személyét-is hízott pofa teli.

56. Nem sir, nem kesereg most Alcyonével,
A' kedves Ceyxnek tengerben vesztével,
Hanem vigan remél hű Penelopével,
Hogy majd kezet foghat várt Ulyssesével.

57. A' melly által-költ már a' nehéz réveken,
Azoknak tengerén lévő veszélyeken,
Hogy már elfakadgyon, nem fél, töb helyeken,
Amaz álmabéli lékes Semlyékeken.

58. Fel-szabadúl ő-is szive fogságábúl,
Árvaság tömlöcze nyomorúságábúl,
Ereszt az Istenhez sok áldást szájábúl,
Hogy ki-vezette már ezek bal sorsábúl.

59. Minden más habjai szűntek elméjének,
Az egy várás hogy ád még gondot szivének,
Kevés órácska-is tetczik sok üdőnek,
Egy-két nap holnapnak, s' holnap esztendőnek.

60. De közelit Kemény már Hadad Várához,
Majd jút a' Várás-is ohajtott czéllyához,
A' mellyrűl újab hír érkezvén Annához,
Vészen annál böveb vigságot magához.

61. Nem élt tanácsával régen tükörének,
De mostan oktatást az ád személyének,
A' rendeli csinnyát öltöző kezének,
Kévánván tetczeni jövő kedvesének.

62. Kit noha el-rongyolt más-képpen a' rabság,
S' annak kenyeresi, az kén s' nyomorúság,
De a' szivebéli hű álhatatosság,
Mint annak előtte, mostan-is olly nagyság.

63. Mostoha sorsábúl a' bal szerencsének
Nem tudván egyebet hozni édessének,
Igaz szeretetit hozta-meg szivének,
Kit semmi veszélyek el-nem vihetének.

64. Talál Annában-is hasonló hűséget,
Melly a' szerencsével nem tart szövetséget,
S'-annak forgásával járó tündérséget,
De állandó-képpen tűr minden inséget.

65. Nem vált-el Kernénytűl ez a' rabságban-is,
Nem csak a' jó időn, de az homályban-is,
Egyenlőséggel volt jobb sorsban s' balban-is,
Nem ösmért változást erőss próbákban-is.

66. Meg-láttya azomban Keményt ablakárúl,
Szapora lépéssel le-jön grádicsárúl,
Kévánt személyének eleiben járúl,
Kezét fogván illy szók kelnek ajakárúl:

67. Meg-jutál valaha hoszszú várásomra,
Meg-jutál, Keményem, vigasztalásomra,
Most virrad kedves fény bé-borúlt napomra,
Most támad úy élet meg-hólt világomra.

68. Láthatom már régen kévánt személyedet,
Halhatom óhajtott kedves beszédedet,
Az miólta értem érkező hiredet,
Mint lelkem angyalát, ugy várlak tégedet.

69. Számláltam az üdőt, s'-minden pontyát annak,
Ohajtott óráim immár jelen vannak,
A' mellyek tégedet énnékem meg-adnak,
Azzal minden gondok s'-bánatok el-hadnak.

70. Vala beteg szivem nem könyű sebekben,
Rettegett elmém-is ezer félelmekben,
Tudván, forgott élted melly veszedelmekben,
Áldott az Ur, a' ki meg-tartott ezekben.

71. De öröm már a' bú, a' kén-is egésség,
Vigasság a' bánat, nap-fény a' setétség,
Ki azokban táplált, bé-tölt a' reménység,
Azok emlitése lész már gyönyörűség.

72. Mennyünk-bé. - Meg-indúl véle azon közben,
A' szállásra vivén, beszélnek bövebben,
Mint két árva madár jutván egy fészekben,
Örülnek egy-másnak egyenlő örömben.

73. Beszélgeti Kemény rabsága inségét,
Anna azon való nagy keserűségét,
Edgyik a' másiknak köszöni hűségét,
Vigadnak, dolgoknak érvén kévánt végét.

74. Lesz már tellyessége félben múlt kedveknek,
Noha súllya után sok féle terheknek,
De mennél nehezeb volt úttya ezeknek,
Annál örvendetesb lészen ez sziveknek,

75. Amaz kévánt Zálog jut Kemény kezéhez,
Mellynek szinével nyúlt dolga kezdéséhez,
Bé-iktatván magát már mint örökéhez,
Saját jussa lészen ennek mindenéhez.

76. Gátolta vólt uttyát sok veszély ezeknek,
A' böcsös jók végben könnyen nem mehetnek,
Sértő tövissek közt a' rósák szedetnek,
Az mellyek az után kedven viseltetnek.

77. Felejtik ezek-is nyomorúságokat,
Mint a' parthoz jutó az hányó habokat,
Hogy segedelmébűl meg-győzték azokat,
Tésznek az Istennek hálá-adásokat.

78. Készűl az Hymennek azomban oltára,
Mellynek áldozattya halatt vólt sokára,
De nem múlik továb, rendeltetik mára,
A kit Kemény János ohajtással vára.

79. Ezzel hoszszú pompát azért nem csinálnak,
Jelen vagyon a' Pap, ők-is elöl álnak.
Fel-vett hitek után vig lakásra válnak,
A' melly nap érkezett, azon nap el-hálnak.

 

HARMADIK KÖNYV.

 

ELSŐ RÉSZ.

1. Már a' Sz. Irásként öltözvén egy testben,
El-válhatatlanok valának éltekben,
A' kit óhajtottak reménlő szivekben,
Vigságos napokat élvén mindenekben.

2. Ugyan-is, a' mihez jutni nehezebben,
Élhetni jovával gyönyörűségesben,
A mit munka nélkül kaphatni bövebben,
Fallya az ajak-is sokkal izetlenben.

3. Az hives szellőket izzasztó melegség,
Italt a' szomjúság, a' tüzet hidegség,
Nyugalmat a' munka, az napot setétség
Tészi kedvesekké, az ételt az éhség.

4. A' várás az ize ugy a' szeretetnek,
A' mellynek virági tövis közt szedetnek,
A' kímélet(t) kezek ott részt nem vehetnek,
Mert az Istenek-is munkára fizetnek.

5. Mene az-is végben sok fáradozással,
Egy másért vajudó sok szű szakadással,
S'-az remélet(t) part(t)úl sok el-maradással,
A' míg ők-is öszve kelének egy-mással.

6. De már egy(gy)é lévén, edgyütt örvendeznek,
A' múlt fáratságrúl kedven emlékeznek,
Ha örömök közzé mi gondok érkeznek.
Azok súllyában-is egy terhet éreznek.

7. Nem vólt a' Julia hiveb Pompéjushoz,
Nem Artemisia az Mausoleushoz,
Sem a' Sulpicia kedves Lentulushoz,
Sem pedig Alceste iffju Admétushoz.

8. Cornelia Gracchust jobban nem szerette,
Hivebben Algya Férjét nem követte,
Mint szivében Anna Keményt helyheztette,
S'-azt ez-is hasonló sziv(v)el kedvellette.

9. Mint az hajas Sámson álnok Dalilátúl,
Vagy az arany gyapjas Jáson Medeátúl,
És a Deiphœbus végre Helenátúl,
Maga Hercules-is az Dejanirátúl:

10. Semmi fortélyt s' boszszút Kemény nem szenvedett,
Anna-is miatta meg-nem keseredett,
Igaz szeretetek egyaránt gerjedett,
Kedves hirek s'-nevek a' mellyel terjedett.

11. Vig napjai folynak vala világoknak,
Mellybűl vártak sok jót továb-is magoknak,
Azomban (ez sorsa a' múló dolgoknak),
Lén keserves vége véletlen azoknak.

12. Tündérségébűl-é csak a' szerencsének,
Jobrúl balra hamar térő kerekének,
Vagy az örök Isten bölcs rendelésének
Végzésébűl esett, hogy ezek így lének.

13. Az hold huszon hatszor alig újúlhatott,
S'-el oszlott személye meg-szarvasúlhatott,
Hogy fénlő napokra rút fergeteg hatott,
Melly minden örömet megént fel-forgatott.

14. Nyugalmas sziveknek kedv legelő kényét,
Sok jövendő jókkal biztató reményét,
Mint zápor a' kertek gyenge veteményét,
Prædálá ujab bú s'-setéteté fényét.

15. El-enyészik napja a' víg párosságnak,
Támad éczakája bús magányosságnak,
Éri gyászsza Annát ujab árvaságnak,
Mert Kemény válét mond hamar ez világnak.

16. De tovább szólly errűl, Músám, kez(d)gy most máshoz,
A' párnás Hymentűl meny sisakos Márshoz.
Had(d)-el a' palotát, fogj a' kinjáráshoz,
S'-nyúly Keménnyel edgyütt az hadakozáshoz.

17. Mond(d)-el: hazájával mint kévánt jól tenni,
Annak oltalmára melly szivessen menni,
Fegyvert fogásának miért kelle lenni,
S'-abban mint történék végre halált venni.

18. A' míg Kemény János a' rabi inségben
Vasban csörgött, s'-viselt sok nyavalyát Crimben:
Addig hazája-is forgott sok veszélyben,
Három Fejedelmet tisztelvén Erdélyben.

19. Engedelme nélkül mint hogy a' Töröknek
Rákóczi ellenek ment a' Lengyeleknek,
Meg-parancsoltatik az Erdélyieknek.
Hogy továb ne tarcsák ezt Fejedelmeknek.

20. Választatik azért Rédei helyette,
De azt a' Rákóczi soká nem szenvette,
Annak uttyát-módgyát mind addig kergette,
Le-vont méltóságát hogy megént fel-vette.

21. A' midőn játékján Márs ostáblájának,
A' Törökkel gyakor próbái vólnának,
Vakja kezd fordúlni végre koczkájának,
S'-kára következni kezdett játékának.

22. Jóllehet a' nagy szű ezt könnyen nem hatta,
Fel-szedett koczkáit valamig hányhatta,
De a' Török erőt végre nem álhatta,
Vesztett játékával magát-is fogyatta.

23. Égvén szive a' szép dicsősség lángjával,
Hectorként küszködni nem szűnt bajnokával,
Sokkal-is szemben ment kevés szám hadával,
Melly végre éltének fordúla kárával.

24. Meg-festé a' földet ki-ontot(t) vérével,
A' Gyalui mezőn sebesült testével,
Az hol sok pogányt ölt tulajdon kezével,
Maga-is el-fogyván akkor vett sebével.

25. Barcsainak (kit még Rákóczi éltében
Választott a' Török s'-tett vala helyében)
A' Fejedelemség jut éppen kezében,
A' bir az Országgal, s'-parancsol Erdélyben.

26. Az hires Váradnak már szép erőssége,
Édes Nemzetünknek régi öröksége,
Török kéznél vala, s'-vidéke meg-ége,
Sok szép szabadságnak lén rabságos vége.

27. Fejérlett a' mező már sok tetemekkel,
Mint a' gazdag tarló rakott keresztekkel,
Hízván sok vad, s'-madár el-esett testekkel,
Kövérűlt a' föld-is ki-folyott vérekkel.

28. A' vizek Kristáli kástélyossá lettek,
Kik tüköri fénnyel az előtt fénlettek,
Mert sok vérrel áratt folyásokat vettek,
S'-azok zavarival rútúl egyvelettek.

29. Rút pusztája vala sok lakó helyeknek,
Csak üszöge s'-hamva lévén már ezeknek,
Fel-vévén fuvalmi kiket a' szeleknek,
Majd el-fogták fényét a' tiszta egeknek.

30. Látnád ott-is képét Trója veszésének,
Görögöktűl le-vert Phrygesek testének,
Hallanád sok jaját azok keservének,
A' kik az ellenség prædái lévének.

31. Látnád sok épület rút el-pusztúltságát,
Nemes és paraszt rend fel-perselt Jószágát,
Minden-féle Nemnek keserves rabságát,
Mezőket hizlaló hólt testek sokságát.

32. Nagy súllyát a' mellett az adó terhének,
A' mellyet Erdélyre képtelen vetének,
Mint hogy sok helyei prædára kelének,
Keserves iga ez meg-maratt részének.

33. Nem keresztyén Anya tején neveltetett,
Hanem Caucásusi Tigristűl született,
Mellyében szű helyett kemény ércz tétetett,
A' ki sirás nélkül ezekre nézhetett.

34. Illy siralmas igyét édes Nemzetének
Látván Kemény, esék nehezen szivének,
Nem szánná fogyását (mondgya) életének,
Csak azzal használna annak sok sebének.

35. Csak tudná az igát nyakábúl kivetni,
Kévánt állapotra az által vezetni,
Kész vólna érette mindent el-követni,
Tűzön, vason, vizen hasznára sietni.

36. Nagyob szerencséjét annál nem-is vélne,
Sött boldogbnak magát akkoron itélne,
Ha szép szabadságban Hazáját szemlélne,
Mellyért minden javát s'-vérét sem kimélne.

37. Áldozatnak tartná sőt azt ki-önteni,
Édes honnya földét azzal meg-hinteni,
Csak halálos sebét tudná segéteni,
S'-az dühött ellenség markátúl menteni.

38. Azon nehéz ügyét a' romlott Hazának,
Kik nehezen érzék, mások-is valának,
S'-azt mint segithetnék, szorgalmaskodának,
Keresvén ezközét orvosolásának.

39. Mert a' ki Kormányát most tartya kezében,
Tudgyák, álhatatlan ingó elméjében,
Nem tud jól evezni a' habos szélvészben,
Meriti hajóját mind töb-töb veszélyben.

40. A' kellő réh felé nem tudgya tartani,
A' töb evező-is balra kezd rántani,
A' melly a' hajónak meg-is fog ártani,
A' benne valókat el-kezdi rontani.

41. Arra alkalmatosb ezközt nem remélnek,
Hanem mind csak Kemény Jánosról beszélnek,
Az álhat ellene (mondgyák) a' veszélynek,
Kinek özönétűl Országostúl félnek.

42. Könyörögnek azért: szánnya-meg Hazáját,
Barcsai kezébűl vegye-ki kormányát,
Minthogy a' bal felé evezi hajóját,
Fordicsa job útra annak vitorláját.

43. Azért ezektűl-is Kemény viseltetvén,
'S az haza szerelme veséjét égetvén,
Barcsai-is nem kis boszszúval illetvén,
Forr ez-is szivében, el-nem felejthetvén.

44. A' mikor a' szivét boszszúság sebheti,
Annak sebét könnyen el-nem felejtheti,
Meg-boszszúlásának módgyát ha lelheti,
Tetézett mértékkel, ha lehet, fizeti.

45. Kezdi ehez képest fontolni magában,
Mit tégyen elméje ezeknek dolgában,
Mint hogy sok akadált lát annak útában,
Sajnálná, ha az ág szakadna markában.

46. Tudgya, mennyi veszély közzé keveredik,
Erdélynek dolgában hogy ha egyveledik.
A' kiknek árjain mig ált verekedik,
El-boritó habja, félő, nevelkedik.

47. Tudgya, meg-kell mérni elméje fontyával,
Eléb mint mozdúllyon kezdendő dolgával,
Mit fedezhet s' ér-bé fel-vett paisával,
S' a' szerént mig vághat ki-vont szablyájával.

48. Tudgya, csak a' szokott győzödelmes lenni,
A' ki vállaira olly dolgot kezd venni,
Mellynek dicsirettel lehet végben menni,
A' mi lehetetlen, félre kell azt tenni.

49. Mert a' ki ollyhoz nyúl idétlen elmével,
A' kinek nem birhat végre erejével,
El-szokott nyomatni a' dolog terhével,
Lesz kezdett munkája böcstelen végével,

50. A' melly kardot ki-von s'-fog egyszer kezében,
Ha azt meg-nem festi ellenség vérében,
Gyalázattal mégyen visszá hüvelyében,
'S rosdát vészen azzal elébbi fényében,

51. A' pedig nem elég, hogy csak fegyvert ráncson,
Csak fenyegetődz(z)ék, másképen ne báncson,
Hanem ha el-kezdi, továb-is ugy háncson,
Hogy a' böcsülleten kudarczot ne válcson.

52. Hivelybűl a' kardnak könyű ki-jövése,
De mint a' kezdőnek tartaná tetzése,
Nem lehet mindenkor ugy viszszá menése,
Mert van szándékának sok ellenvetése.

53. Sok kell a' nagy dolgok jól el-kezdéséhez,
Eleitűl gyakran kell nézni végéhez,
Mert azt viszszá vonni nehéz idegéhez,
Melly nyilat lőtt egyszer aránzott helyéhez.

54. A' ki mihez akar rendesen kezdeni,
Okát, módgyát, rendit meg-kell tekinteni,
Ezközét, idejét, helyét-is érteni,
S' a' ki-menetelét leg-inkább félteni.

55. Az elmés régiség Jupiter fejének,
Tartotta Bellónát azért szülöttének:
Hogy nem dagállyábúl akár ki szivének,
De az okos főtűl az hadak lennének.

56. Itt penig nem csak vas, de arany-is szükség,
Mert az hadak lelke a' pénzbéli költség:
A' nélkül a' Népben meg-hűl a' reménség.
Hol nincs penig remény, nincs ottan vitézség.

57. Mind ezek közt azt-is bölcsen meg-gondollya,
Hogy a' Török erő utát meg-gátollya,
Félő, mint Rákóczit, hogy fel-is gázollya,
Ha annak kedvéhez magát nem csatollya.

58. Ebben nem is igir más módot magának,
Hogy tudgyon szolgálni a' romlott hazának,
Melly nyög terhe alatt a' Török igának,
Hanem ha keresi kedvét a' Portának.

59. Hogyha penig annak nem nyeri kegyelmét,
Római Császártúl kéri segedelmét,
Úgy-is el-követi Hazája védelmét,
S'-az menyire lehet, gyógyittya sérelmét.

60. Által láttya ugyan, ha ez ugy kezd lenni,
Hatalmas Nemzettel kelletik feltenni,
A' Márs játékára kétségesen menni,
Bizontalan, jót-é vagy bal véget venni.

61. Mindazáltal mint hogy a' nemesi vérnek
Nagyságos szándéki mellyében nem térnek,
Hanem szabadságosb ki-repüllést kérnek,
Mig a dicsőségnek tárgyához nem érnek.

62. Annak heve nem túd semmiben kiméllést,
Ellenségűl tartya az álmos henyélést,
Magának vezérűl vévén a' reméllést,
Meg-vét minden veszélyt, s'-elűzi a' félést.

63. A' szerencse-is azt szokta segiteni,
Kit akar-mi veszély nem túd rémiteni,
S'-elczélzott dolgátúl viszszá tériteni,
Hanem bátran szokott ahoz tekinteni.

64. Ha úttya nehéz-is, azt sok veszély telvén,
De honnya szerelme szivét ingerelvén,
Készűl oltalmára jó reményt nevelvén,
Hogy tavaszt-is érhet, a' telet ált kelvén.

65. Hogy hozzá készüllyön, azért el-tekélli,
Azt dicsősségesnek mivel hogy itélli,
Honnya szolgálattyán magát nem kimélli,
Noha fáracságos, de böcsét remélli.

66. Nem kevés Zászlóit azért ki-osztattya,
Az hol hadat talál, gyűjti s'-fogattattya,
Nagy dologra készűl, de hogy el-birhattya,
Hazája szerelme, s'-nagy szive biztattya.

 

MÁSODIK RÉSZ.

1. Mikor azért készen vagyon már dolgával,
Véle egyet értő baráti számával
Egyeztetvén magát azok tanácsával,
Meg-indúl, s'-Erdélyben nyomodik hadával.

2. Meg-inditott utát serényen követi,
Mellyre a' szerencse job kézzel vezeti,
Az ellenkező részt győzi 's el-űzeti,
Kezdett dolgainak tág utát szegeti.

3. A' Barcsai-párton győzödelmeskedik,
Sok Ur, s'-Fő rend holdúl, s'-engedelmeskedik,
Hasznos szándékával kevés ellenkedik,
Véle lévő Hada bövűl s' felesedik.

4. Nánási népe jut leg-eléb prædára,
Rendeltetett vólt ez Erdély határára,
Hogy onnét vigyázzon Keménynek útára,
De ott az őr-állás fordúla kárára.

5. Mert fel-verik őket s'-tétova oszlattyák,
Némellyek vérekkel a' földet itattyák,
Magát Nánásit-is mind addig forgattyák,
Hogy végre testébűl lelkét ki-szakasztyák.

6. Az Oláhokat-is el-űzik azomban,
Kik egésségeket érezvén lábokban,
Abban bíznak inkáb, hogy sem mint karokban,
Szaladnak, de esik igy-is kár azokban.

7. Nehézben győzhetik-meg a' Drágonokat,
De azok sem állyák sokáig sánczokat,
Kemény hűségére adgyák ő magokat,
Ő-is hó-szám szerént meg-adgya sóldgyokat.

8. Ezek alatt Kemény irat Leveleket,
Int s'-tudósit arrúl mind főb s' köz-rendeket,
Félre tegyenek más vélekedéseket,
Hanem jövésérűl ércsék-meg ezeket:

9. Hogy nints egéb czéllya el-kezdett dolgának,
Hanem hogy szolgállyon azzal az Hazának,
Csendesicse zaját indúlt zavarának,
Melly oka lehetne végső romlásának.

10. A' sok félre húzó viszszálkodásokat,
Külön-külön részre s'-pártra vonásokat,
A' gonosz hasonlást, melly ront országokat,
Tétesse-le, s'-hozza jó rendben azokat.

11. A' mellyet meg-értvén, örvendnek sok szivek,
A' kik az Hazához és Keményhez hivek.
De azok sziveknek van furdaló nyivek,
Kiknek Barcsaival van öszve szőtt mivek.

12. Ezek alatt Fia Simon elöl járván,
Attya hagyásában a' jó módtúl várván,
A' Betlehem Jánost véletlen meg-zárván,
Hadgya Fejedelmét nála nélkül árván.

13. Ebest-Falva nevű Kastélyban szorittya,
Vigyázó Strásákkal körösként állittya,
Madarász Mátyással addig nem tágittya,
Attya hűségére a' mig nem hóldittya.

14. Hozza Hallér Gábort, Betlehem Farkast-is,
Nagy ember mind kettő, értékes s'-okos-is;
Akadnak kezekben ezekkel mások-is,
Kiknek el-fogásán bús vala Ákos-is.

15. Ezek után Simon Fogarast sürgeti,
De akkor szándékát végben nem viheti,
Attya azon-közben Tanácsit gyűjteti,
Dolgának okait kiknek beszélgeti.

16. A' köz jó senkinek nem tetzik gonosznak,
Javallyák szándékát, mondgyák-is hasznosnak,
Azomban a' Székely szemek sem alusznak,
Vigyáznak, s'-örülnek a' Kemény Jánosnak.

17. Kérdést tésznek tűle: mit cselekedgyenek,
Régen készen várják, már kire mennyenek?
Azt üzeni, addig hon vesztegellyenek,
A' mig a' Gyűlésban arrúl nem végzenek.

18. Ezek alatt Ákos szalatt vólt Görgényben,
Kit Kemény vetetvén igen jó őrzésben,
Maga hadaival szálla-bé Régenben,
Onnét nézi dolgát, miként mehet végben.

19. Végre hitet adván egy a' másikának,
Mellyet Bánffi Sigmond által tractálának,
Hogy meg-fejcse titkát ki-ki szándékának,
Görgény alatt szemben egy-mással valának.

20. Az hol mind két részrűl hoszszú beszéd lévén,
Végtére azokban mértékelést vévén,
Ki-ki elől rakván, a' mi volt a' szivén,
Meg-egyeznek, Ákos illy fogadást tévén:

21. Hogy oltalmat nem kér ez után senkitűl,
Sem Török, sem Tatár, sem más akar kitűl,
Fel-oldgya az Hazát néki tött hititűl,
Várand a' Gyűlésnek ki-menetelitűl.

22. Azért az Országnak hirdetik Gyűlését,
Hogy ott meg-halhassák mindennek tetzését,
Mint orvosolhassák az Haza sérését,
S'-kire bizzák annak pálczás vezérlését.

23. Mellyrűl a' tetzések mikor rendre mennek,
Azon nyugoszik-meg elméje mindennek,
Az Haza Istápja adassék Keménynek,
Ő lehet oltalma, nem Barcsai ennek.

24. Ugyan-is valamit kiván a' méltóság,
Meg-vagyon Keményben minden-féle jóság:
Nemzet, érték, érdem, tekéntet, Uraság,
Nemes erkölcs, nagy szű, nagy elme s' okúltság.

25. Nagy Neme meg-tetczik régi Eleirűl,
Amaz Kemény Simon cselekedetirűl,
Örökké élendő emlékezetirűl,
Ir az História bőséggel a' kirűl.

26. Fel-áldozta magát az Ország javáért,
Mint régen Curtius Róma válcságáért,
Vitéz módon holt-meg Hazája s'-Uráért,
Az Hunyadi János meg-maradásáért.

27. Ha kérded érdemét, s'-arra elégségét,
Tekéncs-el Keménynek mindennéműségét.
Mostani voltátúl kisded gyermekségét,
Találod-é vallyon meg-vethetőségét.

28. Alig kelhete-ki csecsemős korábúl,
Mint fiók kereczen fészke kosárábúl,
Mingyárt erkölcsének nagyságos vóltábúl,
Ki kezdett röpülni köz dolgok porábúl.

29. Az hon heverésnek nem üle porában
Hanem még tizenöt esztendős korában,
Veszen vala soldot Márs oskolájában,
Betlehem Gábornak kelvén udvarában.

30. Az hol az akkori Iffjak seregében
Vitézség pállyája czéllya űzésében,
Böcsüllet kereső dücsősség kertében,
Hol nem jutott Pálma a' restnek kezében.

31. Nálánál markossab a' kardoskodásban,
Lovaglásban bátrab, könnyeb az ugrásban,
Erőssebben vető a' kopja hányásban,
Küszködésben keményb, s'-gyorsab a' futásban.

32. Termetre deliáb, elmére fontosab,
Urához hűségesb, másokhoz nyájassab,
Tettetesb palotán, mezőn katonásab,
Nem sok vált sem vigab, sem barátságosab.

33. Azután az öreg Rákóczi György mellett
Szorgalmatoskodott, valamiben kellett,
Mind ságum, mind toga a' nyakában illett,
Érette Pallással Vénus gyakran perlett.

34. Az Iffjab Rákóczit szolgálta végtére,
Fő Generállya volt, s'-vigyázott tisztére,
Adott sok győzelmet Urának kezére,
Laurus Koszorúkat szerzett a' fejére.

35. Ennek mind háromnak fáratt sok gondgyában,
Mind habos, mind csendes üdőknek foltában
Tudgya mind azokat s'-foglalta magában,
A' kikkel elöl ment az ki-ki dolgában.

36. Ugy hogy tengerében mostani dolgának
Ennél alkalmasbat senkit nem tudának,
Sem méltóságosbat, a' ki az Hazának
Viselné kormányát habzó hajójának.

37. Erre függesztették szemeket mindenek,
Ez lészen, reméllik, olly földi Istenek,
Mellytűl meg-óltatik veszedelmes szenek,
A' mellynek tüze közt csak alig tengenek.

38. Az Haza zavara le-csendesitését,
S'-viszszálkodásának meg-egyeztetését,
Gyermekek, kedvesek s'-javok meg-mentését
Tűle várják, s'-kévánt napok fel-jövését.

39. Mind ezeket mikor elmésen fontollyák,
A' köz jóra nézve minnyájan javallyák,
Fejedelemségre hogy ezt magasztallyák,
Mint hogy meg-érdemli, tisztellyék s'-urallyák.

40. Igen biznak benne, sok Virtusit tudván,
Enged Barcsai-is, most ellent nem mondván.
De végre sok titkos practikákhoz fogván,
Meg-fizet érette, az árát meg-adván.

41. Kezdi ezek után az erősségeket
Egyenként foglalni, a' kik hűségeket
Eddig Barcsaihoz tartották s'-hiteket,
Most immár Keményhez esketvén ezeket.

42. De Déva s'-Fogaras könnyen most sem hóldúl,
Segitséget titkon a' Töröktűl kóldúl,
Végtére Dévában az eszek meg-bóldúl,
Német a' Magyarral egy-más ellen tóldúl.

43. A' meg-hasonlotság azért fel-adattya,
Fogarast Barcsai András sem tarthattya,
Mert éri Ákosnak olly parancsolattya,
A' melly mellett Kemény pártyára hajtattya.

44. Ákoson olly okot találnak azomban,
A' mellyért vettetik őtet árestomban,
Budai Sigmond-is pendittetik vasban,
Mert ál practikáit érték sok dolgokban.

45. A' mikor ezeket Kemény igy folytattya,
A' Portán-is dolgát az alatt jártattya,
Arrúl vett reménye, ne féllyen, bíztattya,
A' Töröknek tüzét, bízik, meg-ólthattya.

46. Nem-is vólt a' meszsze reméllet(t) végétűl,
A' Portának kévánt válasz tételétűl,
A' romlott Hazának hogy egy mételétűl
El-rontaték dolga, s'-húlla reményétűl.

47. Budai Péternek lén latorságábúl,
Hogy igy vesze dolga várt állapottyábúl,
Ki minap el-szökvén Erdély Országábúl,
A' Portán tekergett, s'-élt hazugságábúl.

48. Az hol elhiteti sok esküvésével,
Római Császárral hogy ő Felségével,
A' Törökök ellen tett szövetségével,
Practikálna Kemény titkos végzésével.

49. Mellyel rútúl rontya a' kezdett dolgokot,
Hazája vesztére gyújt újab lángokot,
Mert ebbűl a' Török vész magának okot,
Hogy hozzon Keményre s'-Erdélyre hadakot.

50. Fogyatkozik Kemény azért reményében,
A' gerjett Portának engesztelésében,
Ez aránt bizása szakad a' kezében,
De el-kezdett dolgát igy sem hadgya félben.

51. Hanem azon Porta engesztelésére,
Terhes adainak meg-fizetésére,
A' melly pénzt készittek, azt adgyák végtére
Azon Török ellen hadak gyűjtésére.

52. Küldik Bánffi Dénest a' Német Császárhoz,
Folyamván általa kegyelmes vóltához,
Kérik, hogy Erdélynek tekintne dolgához,
Vállalná fel igyét, s'-nyúlna óltalmához.

53. Honnét meg-térését várják ohajtással,
De folyván a' dolgok ott várakozással,
Ő sem bocsáttatik gyars válasz adással,
Hanem ballag dolga köszvényes járással.

54. 'Nil cunctando' ez volt Pompejus tartása,
Azért vólt sokakon nagy uralkodása;
A' Méltóságoknak más mostan szokása,
'Omnia cunctando': rák háton járása.

55. Kit szokott sarkalni gyakran ártalmas kár,
A' mig válaszára Bánffi-is Bécsben vár,
A' Török ellenség, melly gyorsab lábon jár,
Régen készen vagyon, s'-majd Erdélyben kap már.

56. Barcsai Ákosnak meg-hűlt volt már teste,
Kit sebeibűl folyt piros vére feste,
Érdeme szerént lett nem remélt el-este,
Ugy vette-el hasznát, a' miként kereste.

57. Atta vólt elméjét ujab practikára,
Nem nézvén nagy hittel tett fogadására,
Mellyel ada okot meg-fogatására,
S'-az után véletlen élte fogyására.

58. Budai Sigmond-is éltét már végzette,
Elméjét ez-is sok dolgokra vetette,
Az Haza zavarát kikkel bővitette.
Mellyért ugy fizetett, a' mint érdemlette.

59. Barcsai András-is a' szelek folytában,
Az Amán fájának hives ablakában,
Szellőztette magát gránát nadrágában,
Erőss hit levele fügvén a' nyakában.

60. Ez szökött vala el, hitit farban rúgván,
Keményt rabságában álnokul el-hagyván,
S'-azt miatta nehéz inségekre fogván,
Most fizet érette kötelen inogván.

61. Nincs olly bölcs ravasság tört hányó titkában,
A' ki olly vigyázó lehessen dolgában,
Hogy végre másoknak készitett árkában
Maga ne kerüllyön, s'-veszszen hálójában.

62. Farka el-vágását kigyó nem felejti.
A' meg-sértődött szű, ha módgyát ejtheti,
Duplázott mértékkel boszszúját fizeti:
Barcsai Andrást-is most ez szellőzteti.

 

HARMADIK RÉSZ.

1. Azomban a' mikor ezek igy folynának,
A' Török Hadak-is már útban valának,
Kik minek előtte Erdélyben jutnának,
Illyen módgyát s'-rendit hald azok úttyának.

2. Ali Passa hada Nándor Fejir Várhoz,
A' végekbűl pedig gyűlének Budához,
Az ott való Vezér Izmael Passához,
A' ki nem rák háton lát vala dolgához.

3. Jutának elsőben mint egy öt száz lóval,
Az Esztergamiak válogatott jóval.
Akar melly helyen-is próbára valóval,
Kik kard(d)al-is merik, nem csak vágják szóval.

4. Ösméri ezeket Nyitra, Garam, s'-az Vág,
Kiknek mellyékére lovok gyakorta hág,
Fegyverek azoknak fa ágokat nem rág,
Hanem embert harap, sokakot le-is vág.

5. Maga az Olay Bék ezeket vezette,
Vállát egy haragos Tigris keritette,
Fejét igen szép pár núszt(t)al öleltette,
A' mellynek egy sas szárny kerenget(t) mellette.

6. Fejér kék a' Lova, úszóvan festették,
Igen kedves nála, nem régen szerzették,
Sokat jártak érte, mig szerit tehették,
Három száz arannyal az árát fizették.

7. Ha hallottad hirét amaz Rabló Béknek,
Ki rontó meny köve vala sok vidéknek,
Bars, Nyitra Vármegye, s'-Verebéli széknek,
A' vólt néha Ura ez paripa kéknek.

8. Appon s' Ludán táját ezen raboltatta,
Vezekénnél magát ugy ezen forgatta,
A' négy E(s)zterházit mikor le-vágatta,
Más próbáiban-is ezt hátra nem hatta.

9. Ez akkor Békséget viselt Esztergomban:
A' Kanisai tiszt változván azomban,
Hogy azt el-nyerheti, vala olly bizomban,
Ugy ment a' Vezérnek ez a' ló adomban.

10. A' Vezér az után a' fő Tihájának
Atta ajándékon, s'-az egy baráttyának,
Az Olay Bék attúl szerzette magának,
Próbált jóságáért tartya fő lovának.

11. Visel ennek féke kék Selyem majczokot,
A' mellyekre fűztek aranyas hóldokot,
Jó távúl ejtették egymástúl azokot,
Tévén rendek közzé apró csillagokot.

12. Az inát érdekli szárnya czafragának,
S'-majd nyeregig jön-fel hoszsza virágának,
Archicsóka módra mellyet formálának,
Kék Gránát az allya tőzött aranyának.

13. Székes Fejér-vári Sereg gyön ez után,
Parancsol ezeknek az Ibrahim Szultán,
Igen deli ember, rajta Atlacz Kaftán,
Kit ajándékon vett nem régen a' Portán.

14. Tanúlt vitéz, forgott mindkét szerencsében,
Második Aeneás rendes termetében,
Párducz-bőr a' hátán, tollas bot kezében,
Három száll darú-tol(l) strásál süvegében.

15. Egy seb hellyel völgyes a' jobbik pofája,
Hol a' fülének-is vagyon kis csorbája,
A' Nagy Győriekkel vólt gyakor csatája,
Ott harapta volt-el egy Rácznak szablyája.

16. Ez felette hires jó lovaglásárúl,
Sebest futván másra ugrik egy lovárúl,
Mint a' könyű evet egy ágra más fárúl,
Más-képpen-is hires sok viselt dolgárúl.

17. Serény inú lovát mostan-is ugrattya,
Dagasztó inait módossan rángattya,
Ugrását el-hagyván kerékben forgattya,
Tolla vitorláját a' szél hajtogattya.

18. Lengedez hat Zászló ennek seregében,
Az Ispaiáké van Mulykó kezében,
A' ki Váczon lakván iffjab idejében,
Sok gyermeket lopot(t) Zólyom Vármegyében.

19. Győnek a' Pécsiek az Kara Memhettel,
Születése szerént Dalmata nemzettel,
A' min most-is vagyon olly forma termettel,
Noha már korcsosúlt Török természettel.

20. Jutott Pogány kézben még gyermek korában,
A' Császárnak nőtt-fel, s' tanúlt udvarában,
Noha más fegyver-is illik a' markában,
De leg-mesterségesb a' nyilak dolgában.

21. Győzi Eurytiont meg-húzott ijával,
Aránzott lövése nem esik hijával,
Nem röpül a' madár olly gyorson szárnyával,
Hogy utánna lövén, ne sércse nyilával.

22. Sőt meg-vont idege erőss ütésében,
A' melly el-lőtt nyila van sebes mentében,
Azt-is ahoz tanúlt szép mesterségében
El-ejti más nyillal utánna lőtében.

23. Most-is rajta tegze, s' az rakva nyilakkal,
Kalpagát tollazta ráró súgárakkal,
Repüll a' Lova-is Keselyű szárnyokkal,
Fűzetvén czafraga két felől azokkal.

24. Jöhetett ez talám három száz Szablyával,
Kalmárokkal többel, hogy sem Katonával,
Mind-az-által ki-ki vólt jó paripával,
Nem-is Aba, hanem böcsössebb ruhával.

25. Ez után a' Sziget Vári had érkezik,
Agájokat Deli Amhetnek nevezik,
A' szomszéd Vég-házak: ki ez? nem kérdezik,
Mert azok pásittyán sokat ellenkezik.

26. Igen fen hajaz ez maga hit(t)ségében,
Mint a' Mezentius Turnus seregében,
Sokat bizik karja s'-kargya erejében,
Jó lovas, s'-deli-is ahoz termetében.

27. Gyakorta el-lövi csidázó kopjáját,
Utánna eresztvén tanúlt lova száját,
Hozzá kapó keze nem vallya hibáját,
Meg-kapja mindenkor, mint jádczó laptáját.

28. Podolai Farkas ugrál a' nyakában,
A' szél Sólyom szárnyat ingat forgójában,
Jáczván könyű lován kopja hányásában,
Repülni láttatik ragaszkodásában.

29. Alatta ugráló lova mind jó, s'-mind szép,
Módossan meg-ugrik, jól fut, fordúl, jár, lép,
Nincs fogyatkozása, minden tagjában ép,
Vagyon ábrázattyán igaz szerecsen kép.

30. Karmasinos fékét katonásan szabták,
Szkófium arannyal habosan varrották,
Zöld fodor czapával nyergét boritották,
Annak kerületit ezüst(t)el folytatták.

31. A' töb Végbeliek gyűlnek Kanisára,
Az ott való Passa parancsolattyára,
Hogy azokkal edgyütt indúllyon Budára,
Kinek száma telik két-ezer szablyára.

32. Mind ezek a' Marsnak próbált Deliáji,
Kiket Zrinijeknek oktatták próbái.
Bélyegezve vadnak sokaknak pofái,
Csókolták azokat Horvátok szablyái.

33. Sok Zain s' Spahia egyéb fő rendekkel,
Agaság viselő tanúlt vitézekkel,
Köntösös, paripás s'-jó fegyveresekkel
Gyűlt ide, Recep is jelen van ezekkel.

34. Thessalonica vólt ennek az Hazája,
Az honnét ki-kelvén, sok helt vólt próbája,
Kandia táján-is sok vért nyalt szablyája,
Itt-is már sokakot öklelt kopiája.

35. Nagy erővel bíró csontos termetében,
Harmincz öt esztendős lehet idejében,
Öcs(cs)e az Passának, olly-is személyében,
Mint az, de vállasab nálánál testében.

36. Ez második Cacus erős mivoltában,
Fél-másás buzogánt perget a' markában,
Nincs olly erős ökör, mellyet futásában
Meg-nem tart, ha kaphat annak a' farkában.

37. Maga-is szög legény, lova-is szerecsen,
Süvegének nusztát őrzi egy kerecsen,
Nehéz terhű bottyát hánnya negédessen,
Ropja módos tánczát lova-is kényessen.

38. Légrádiak hire hozta Kanisára,
Mert a' ki azoknak kél szomszédságára,
Talál, ha akarja, pállyázó társára,
Csak ne restelkedgyen véle a' próbára.

39. Meg-indúlván azért a' Passa ezekkel,
Mégyen Buda felé rendes seregekkel
Elöttök bocsátott szép vezetékekkel,
S' utánnok nyomodó terhelt öszvérekkel.

40. Pej lova, a' kin ül, visel egy kis hóldot,
Job csuklójához-is fejér tarkát tóldot(t),
Maga viselése tart igen szép módot,
Vett Passaságára ezen első sóldot.

41. Olly az gyorssasága mint könyű szellőnek,
Valóban mestere a' rendes lejtőnek,
Ezt Ásiában-is böcsüllötték főnek,
Az honnét nagy hirű s'-drága lovak jőnek.

42. Az hól némelly kanczák (mondgyák) nem ménektűl
Vemhesednek, hanem tavaszi szelektűl;
Fajzott ez-is talám azoknak nemektűl,
Fű ló, 's dicsirtetik méltán mindenektűl.

43. Ezen gazdag Szerszám, magán Selyem dolmány,
Szkófiummal varrot(t) bársony nyerge, karmány,
Fékének formája nem régi találmány,
Igen böcses munka, Portai csinálmány.

44. A' Csonka Delimán más-fél száz lovassal,
Majd mind válogatott farkasos s'-tollassal,
Mellyeknek kezek-is villogot(t) karvassal,
Van elöljáróban, mint annyi farkassal.

45. Fél mért-földnire jár elöl a' Dandártúl,
A' Passa Serege csillagos hadátúl,
Kinek születése vala Rácz Anyátúl,
S'-annak sokat tanúlt vólt bájolásátúl.

46. Van sok mestersége s'-egyéb varáslása,
De az hamarjának leg-inkáb hányása
Tetczik néki, s'-van-is ahoz nagy tudása,
Az által kezdetik minden próbálása.

47. De prophetiáját akkor el-vesztette,
A' Beszprimi Sereg mikor meg-kergette,
S'-azok kardgya miat kezét el-vesztette,
Mellynek már ujjait vasbúl épitette.

48. Mind-az-által most-is nem mulat semmit-el,
A' ki-menetelre mikor adatik jel,
Mint az előtt kardgyát szintén ugy köti-fel,
Noha annak éli már olly nagyot nem szel.

49. Veres Skárlát kecsét függesztett vállára,
Mellyet készittetett Párducz-bőr formára,
Körmököt ezüstbűl csináltak lábára,
Fogakot-is raktak ollyakot állára.

50. Fénlik rajta egy hóld s'-sok csillag mellette,
Mind ezüstbűl valók, arannyal szinlette,
Erre egy nagy Sasnak két szárnyát tőzette,
Mellyel magát másod D(a)edalusnak tette.

51. Két vigyázó daru strásállya süvegét,
A' kikkel tollazta feje gömbölyegét,
Jó rend(d)el viseli s'-vezeti seregét,
Kalahuzságának meg-adgya elegét.

52. Nyomodik utánna népe a' Passának,
Már a' töb helyekbűl mind jelen valának,
A' mikor ezek-is Budára jutának,
Hol meg-telepedvén két nap nyugovának.

53. Mikor harmad napra az idő virada,
Felülőt hirdető trombita rivada,
A' Vezér a' meddig költözött töb hada,
Némelly seregekkel addig ben marada.

54. Végre meg-indúlván ő-is seregével,
Zainok, Spaiják s'-Agáknak színével,
Czifra öltözetű udvara népével,
Illyen rendet tartott pompás menésével:

55. Mendegél előtte a' töb seregeknek
Egy ősz Török régi szenti Mahumetnek,
Ennek Budán soldot régúlta fizetnek,
Nevezik nyelveken Alládár Memhetnek.

56. Ezt szentelt vitéznek a' Törökség tartya,
Bársony süvegének zöld a' patyolattya,
Mint hogy immár kardgyát nehezen forgattya,
Az harczra valókat tanács(cs)al oktattya.

57. Mahumetnek hétszer járta koporsóját,
Gyakorta forgattya, s'-mondgya olvasóját,
Ugy tartya ezt Buda mint egy Apollóját,
S' sok dolgokban próbált jövendő mondóját.

58. Árnyékot egy kék trucz-toll tart homlokának,
A' mellyet feliben tett patyolattyának,
Bokáig van hossza atlacz foszlányának,
Kláris golyóbisok a' kit gombolának.

59. Portai Kaftán függ azonkivűl nyakán,
Sok színű selymekkel mellyet szőttek tarkán,
Egy csillag fejirlik pej lova homlokán,
Ki pompás lépéssel megy alatta halkán.

60. Tizenkét Spaia fényes öltözetben
Mégyen ezzel, egy-egy csida a' kezekben,
Ülnek külön-külön szerszámú nyergekben,
Jobnál job lovakon, aranyas fegyverben.

61. Ezek el-haladván csak hamar inokban
Huszon négy vezeték gazdag szerszámokban
Érkezik rendessen mind aranyasokban,
Kényesek az lovak s'-kevélyek azokban.

62. A' zabolát marják, hánnyák a' fejeket,
Mervén áll a' farkok, fel-tartyák füleket,
Haragos villámmal forgattyák szemeket,
Orrok-is ugy lá(t)czik, hogy fujnak tüzeket.

63. Nehéz őket vinni, nyughatatlankodnak,
Nyeritnek, ugrálnak, rúgnak s'-ágaskodnak,
Hol erre, hol arra térnek s'-rugaszkodnak,
A' vezetékesnek nem kis gondot adnak.

64. Három lovász-mester kisiri ezeket,
Visel lovok gyenge portai fékeket,
Nem drágákat ugyan, de szemnek szépeket,
Mint ezüstét, töbre böcsüllik miveket.

65. Siposokkal mennek már a' trombitások,
Dobosok ez után, és a' csinziások,
Kik ha meg-szóllalnak, fület tölt hangzások,
A' szomszéd Echóval vagyon mulatások.

66. Hoszszú tőzött Zúbon ruhájok ezeknek,
Bársony patyolatos csapkája fejeknek,
Aegyiptumi bőre látzik személlyeknek,
Fejirlik a' fogok, a' mikor nevetnek.

67. Ezeket egy igen ősz Csaúz követi,
Mellynek földig fejir atlacz öltözeti,
Nagy üvöltésének ritkán van szüneti,
Hogy a' Vezér mégyen, kiáltya s'-hirdeti.

68. Ez után a' Vezér maga dagályosan,
Persiai módon ballag kaftánosan,
A' mellyet arannyal miveltek habosan,
És Persiában-is szerzettek árosan.

69. Szép medályos kólcsog a' lova fejében,
Magának is ollyan fénlik süvegében,
Bottyának, a' kit hány pergetve kezében,
Sok kövek ragyognak aranyas mivében.

70. Drága munkát látni lova szerszámában,
Kék Zománcz egyvelűlt sárga aranyában,
Változó forma van minden boglárában,
Öt-öt rubint fénlik azok rósájában.

71. Szkófiumos nyergét bársony szépitette,
A' mellynek környékét arany keritette,
Annak-is szép mivét kék zománcz szinlette,
Van boglárinak-is rubint közepette.

72. Az czafraga mutat tengeri habokat,
Ezüst ábrázóllya arannyal azokat,
Gazdag kerűleti tart a' melly rojtokat,
Fűsztek arra gyöngy(gy)el közlött klárisokat.

73. Lejtőzik alatta igen haragos mén,
Nyerit, tprüszög, szeme villog mint tüzes szén,
Kényes, kaczér, fene, fiatal még, nem vén,
Gond a' véle bánás lovászának, 's nagy kén.

74. Tartnak helyben lábán ennek pányvás lánczot,
Lejtőző lábai ha kezdenek tánczot,
Rángatott inai szednek rendes ránczot,
Módos ugrásában nem találni gáncsot.

75. Hol elől s'-hol hátra füleit viseli,
Meg-horgasztván egyik lábát fel-emeli,
Mig a' többin ropja, azt vezetékeli,
Nagy kevélységében majd helyét sem leli.

76. Tiz kengyel futó van két felől mellette,
Hajnal szín atlaczban őket öltöztette,
Utazáshoz magát ki-ki készitette,
Ruhájának hoszszát öve mellé szette.

77. Ezüst ö(v) szorittya karcsú derekakot,
Görbe portai kard őrzi óldalokot,
Hold forma szekercze töltötte markokot,
Ugy mennek serényen, s'-követik Urokot.

78. A' Deliák érik ezeknek rendeket,
Kiknek ha meglátnád s'-néznéd személyeket,
Nem találnál köztök sok külömbségeket,
Majd egygyeknek vélnéd lenni mind ezeket.

79. Vadnak mind egy forma Selyem foszlányokban,
S'-azokra fellül vett fényes pánczélokban,
Bársonyos csapkákra font patyolatokban,
Egy-egy könyű csidát viselvén markokban.

80. Fűsztek óldalokra aranyas tegzeket,
Ijjat s'-nyilakot-is, hasonló szépeket,
A' lovok sem visel egygyügyű fékeket,
Hanem Szkófiumos majczbúl mivelteket.

81. A' pánczéllyoknak-is csillagok módgyára
Készittetett, s'-mivelt igen szép formára,
Vagyon sok arannyal tündöklő boglára,
Kik a' napot hijják fényekkel csatára.

82. Meg-akadván azért súgári ezekben,
Viadalt tartonak harczoló fényekben,
A' kik villáminak ellenkezésekben
Csiklándó ragyagván ötlik a' szemekben.

83. Leg-kedvesb szolgái ezek a' Passának,
Melegitői-is ne talám ágyának,
Nincsen kimélése tőlök a' czifrának,
Külön-külön-féle szebnél szeb ruhának.

84. Ezeket követő igen szép seregben
A' fő Urak győnek gazdag öltözetben.
Itt a' Skarlát s' Gránát nincs nagy böcsülletben,
Vagyon mindenike gazdagon Selyemben.

85. Hol mind a' futosó szelek szárnyainak
Van elég ezköze s'-helye játékinak,
Mind a déllel jádczó nap ragyogváninak,
Alkalmatossága s'-oka csatáinak.

86. Az állakon habzó terjett szakállokban
Lehetnek a' szelek szép mulatásokban,
Arannyal s'-ezüst(t)el fénlő ruhájokban
Jáczhatik a' nap-fény, s'csatázhat azokban.

87. Nem látni ezek közt egyéb süvegeket,
Patyolat golyóbis keriti fejeket,
Kik gombolitási tartnak szép rendeket,
Külömb-külömb-képpen készitvén ezeket.

88. Ülnek minnyájan szép szerszámos lovakon,
Nagy árú czafragok terűlnek farokon,
Bogláros szügyellők, s'-kövesek nyakokon,
Más ezköz-is drága, s'-böcsös-is azokon.

89. Követi seregét s'-rendeket ezeknek
Válogatott szine a' Végbelieknek,
Mind azon Spaia s'-nemes vitézeknek,
Sok helyeken forgott s'-próbált embereknek.

90. A' kik magyarosan szabták ruhájokat,
Nem veri azoknak hoszsza bokájokat,
Fejek sem emelget patyolat gombokat,
Nusztok ölelgetik s'-nestek homlokokat.

91. Mind erős férfiak s'-nemesi termetek,
Vitézséget mutat kemény tekintetek,
Foly mindenek előtt méltó dicsiretek,
Katona szerrel van minden készűletek.

92. Erős paripákon ülnek, nem gyengéken,
Ki pejen, ki barnán, némellyek szürkéken,
A' Pécsi Olay Bék van szép almáskéken,
A' melly hátán-is jó, nem csak vezetéken.

93. Régi Katona ez, Egren nevelkedett,
Az Onodiakkal gyakran verekedett,
Nyertes próbáirúl addig hiresedett,
Mostani tisztére végre emelkedett.

94. Egy pár ráró rebdes kettős forgójában,
Igen szép Tigris bőr habzik a' nyakában,
Két daru-tollat szúrt lova homlokában,
Gyönyörkedik annak módos ugrásában.

95. Gránát s' Skárlát köntös van majd minnyájokon,
Széles fringia kard fekszik óldalokon,
Kétszeres lódingot emelnek vállokon,
A' mellyek függenek Karmasin majczokon.

96. Derekakon Pánczél, kezeken Karvasok,
Süvegeken rárók, kerecsenek, Sasok,
Hátokon Párduczok, Tigrisek, Farkasok,
Lovakon párpuskák, hegyes-tőr, s'-pallosok,

97. Ezek el-haladván ballagó útokkal,
Egy Beslia Zászló jön száz lovagokkal,
Vélnéd, hogy egy erdőt vezetnek magokkal,
Kézben ingadozó sok kopja szálakkal.

98. Lobogójok sárga, zöld szinek oszlattyák,
Kiknek tafotáit szelek hajtogattyák,
Néha gyengén, néha erősben rángattyák,
Csatázó szárnyokkal egymást próbálgattyák.

99. Begler Béknek hijják ezek Agájokat,
Egyiptumi nemzet, járt sok Országokat,
Mind szárazon, vizen viselt nagy dolgokat,
S' vett azokban gyakran szép diadalmokat.

100. Majd fél szerecsen kép barna ábrázattya,
Velenczei Skárlát minden ruházattya,
Setét pej a' lova, azt vigan ugrattya,
S'-rajta szép szerszámát a' nap ragyogtattya.

101. Egy Phoenix madár ül nusztos kalpagában,
Gubás oroszlány-bőrt függesztett nyakában,
Mellyet egy kazultól nyert vólt Persiában,
A' Babylonbéli Passa táborában.

102. Három Sereg hajtók terjett szakállokkal,
Szárnyalván fejeket kék darú-tollakkal,
Mennek ezek után egy-egy buzgányokkal,
A' kik maradoznak, érdeklik azokkal.

103. A' mig ezek illyen rend(d)el ki-menének,
S' a' nagy Duna hidgyán által költözének,
Addig a' töb hadak Pestnél sereglének,
A kik-is azomban töb számra telének.

104. Mert Párkányi, Váczi s'-az Hatvaniak-is
Jutának közikben, más Végháziak-is,
A' Pestiek el-nem marattak magok-is,
Öt száz jó szablyával készűltek azok-is.

105. Rakodott a' mező sok szép seregekkel,
Az eresztett Zászlók jácznak a' szelekkel,
Meg-egygyezvén végre a' Vezér ezekkel,
El-indittya őket, s'-viszi szép rendekkel.

106. Vigan mégyen s'-uttyát tartya Szolnok felé,
Hol az Egri hadat immár készen lelé,
Azokkal Táborát számosab nép telé,
S' ugyan ott a' Tiszát vélek által kelé.

107. Nagy hadi farkat von ez immár magával,
Kemény János ellen siet Táborával,
Már Ali Passa-is útban van hadával,
Patyolatos népe temérdek számával,

108. Kezdik közelitni Erdélynek határát,
A' Chám-is késziti Bucsaki Tatárát,
Hogy ő-is ott kezdgye harácsló vásárát,
Sok el-adott rabnak vegye-fel az árát.

109. Izmael (igy hijják a' Budai Passát),
Viszi-bé leg-elöl Erdélyben pallosát,
A' mellyre fordittya hada tüzét s'-vasát,
Sok keresztyén leli s'-érzi ott gyilkosát.

110. Azomban Ali-is sok ezer népével,
A' Bucsaki had-is nyilas seregével,
Ki-ki Ország rontó vasával s'-tüzével,
Bé-érkezik Erdély nagy veszedelmével.

111. A' kik valahová férnek, mindeneket
Prædálnak, pusztitnak sok lakó helyeket,
Vagy vérben keverik azoknak népeket,
Vagy pedig rab szijra fűzik szegényeket.

 

NEGYEDIK RÉSZ.

1. Édes Hazájának illy veszedelmében
Majd meg-hasad Kemény keserves szivében,
Kész vólna mívelni mindent szükségében,
Csak annak ezköze lehetne kezében,

2. De mivel nincs módgya kis számú népének,
Hogy a' Török erő reá gyövésének
Meg-várja tengerét s'-árját özönének,
Kerűli veszélyét ezek örvényének.

3. Ki siet Erdélybűl hadaival menni,
Addig a' Töröktűl távúl akar lenni,
Mig Bécsbűl bizonyos választ lehet venni,
Meg-láttya az után, mit kellessék tenni.

4. Azomban már viszszá forditott úttyában,
Bonczida falunál a' Szamos folytába
Magyar Ország felé nyomakodásában
Meg-érkezik Bánffi, s'-bíztattya dolgában.

5. Igéri a' Császár, rnondgya, segitségét,
Kin épiti Kemény ujjab reménségét,
Bízik: könyhitheti az Haza inségét,
S'-sok nyavalyáinak érheti jó végét.

6. Ballag mind-az-által még-is viszsza felé,
Az Erdélyi határt mikor által kelé,
Mint hogy bátorságosb helyét ottan lelé,
Meg-szállott Hadával Maramarust felé.

7. A kinek nyomdokát a' Tatár követvén,
Sarkallya mindenütt utánna sietvén,
Férre vett úttyával de annak csalt vetvén,
El-tévesztik végre, más útakra esvén,

8. Nagy-Bányához fakad a' Tatár Hadával,
Onnét bellyeb hatván gyars lovaglásával,
Szakmár vidékére jut pusztitásával,
Sok faluk s'-várasok el-rabolásával.

9. Füstölög mindenütt Vulcánus óltára,
Sok el-esett test kél Márs áldozattyára,
Az egész vidéknek van keserves kára,
Pusztúl sok helyeknek, s'-rablatik határa.

10. Maga Ali Passa sem késik dolgában.
Hanem az elöl ment Tatárok inában
Gyön egész hadával Erdélyen hoszszában,
Azt tűzzel és vassal pusztitván útában.

11. Kemény után siet, útát nem tágittya,
A' magyar határra Zászlóit, fordittya,
Ott-is az Országot égeti s'-pusztittya,
Végre Nyaláb táján Táborát szállittya.

12. Onnét ki-bocsátott nyilas hadaival.
Miként a' Phaéton tüzes lovaival,
Persel sok helyeket gyújtot(t) faluival.
Fűzvén a rab szíjait azok lakosival.

13. Miként a' gőzölgő tüzes Aetna szája,
Lángot okád Munkács és Huszt vára tája,
Ég sok Nemes rendnek, sok Pórnak hazája,
Praedálván a' Tatár üszöge s'-szablyája.

14. Posdúl itt-is vére Keménynek testében,
Háborodott szive alig tér mellyében,
Nem tartana semmi kárt szép életében,
Ha azzal használna honnya szükségében.

15. Kész azt el-fogyatni Curtius módgyára,
Avagy mint Scaevola menni olly próbára,
Azzal válcságának csak lehetne ára,
Fel-áldozná magát Mársnak óltárára.

16. De hogy vakmerőnek lenni ne láttassék,
Mód nélkül kevés szám hada se rontassék,
Hanem továb való szükségre tartassék,
Várja, hogy dolgának job módgya adassék.

17. Elégnek véli azt illy szorúlt dolgában,
Ha éppen meg-tartya s'-nem lész kár hadában,
A' mig a' Német had lassú járásában
Meg-egyezhet véle, s'-juthat táborában.

18. Tengeren az hajós, ha a' nagy szeleknek
Nem engedne reá támatt erejeknek,
Sőt űzné hajóját ellenek ezeknek,
Maga nyitna útat a' veszedelmeknek:

19. Rontaná hajóját illy esztelensége.
Nem abbúl vagyon s'-áll a' szű méréssége,
Idétlen tanács(cs)al hogy vakmerősége
Bátorkodgyon, s'-légyen dolgának rosz vége;

20. De üdővel s'-adott alkalmatossággal
Kell mindenhez fogni, s'-fontolt okossággal,
Kis erő nem bírhat nagy hatalmassággal,
Kell futni a' veszélyt illő gyorsasággal.

21. A' vigyázó elme s-elmés vigyázóság
Győzheti ezeket, s'-az alkalmatosság,
Töb győzödelmet hoz a' váró okosság,
Mint az habahurgya vakmerő bátorság.

22. Úgy a' Török Tábor rea gyűlt árjának
Mint hajós a' szeles tengerek habjának,
Nem álittya Kemény tanácsos próbának,
Ellent álni kevés számával hadának.

23. Hogy a' vakmerőség ne hozza veszélyben
Nem várja-meg Alit, sem itt, sem Erdélyben
Kiköt, mint az okos hajós a' Szélvészben
A' míg evezése lehessen job szélben.

24. Okosan viselvén kis számú hadait,
Kerüli Alinak rá dühött vadait,
Míg az üdő jobban forditván dolgait,
Tompithattya azok köszörűlt fogait.

25. Látván azért Ali: heában sürgeti,
Kemény okosságát mert meg-nem győzheti,
A' viszsza térésre dobjait ütteti,
Az honnét jött, hadát meg oda vezeti.

26. Ezek alatt Kemény Zemplénnél mulatott,
Hol a' Bodrog s'-Tisza jó Sánczot adhatott,
Oda az ellenség könnyen nem jutthatott,
Minden károk nélkül népe maradhatott.

27. Jó hire jút végre hoszszú várására,
Melly lén bús szivének vigasztalására;
Mondgyák: jön a' Német, s'-itt lesz nem sokára,
Igen szép Had jutánd majd Tokaj tájára.

28. Mint a szép Rósának hervatt gyengesége,
Kit a' forró délnek sütött melegsége,
Ha az hűs harmatnak éri nedvessége,
Meg-újúl s'-helyre áll elébbi szépsége:

29. Ugy a' romlott Haza ily gyakor tüzében
El-száratt s'-el-fogyott vala reményében,
De a' Segitségnek híre értésében
Vidúla, s'-új reményt emele szivében.

30. Bízik nem kis hittel, s'-vár bóldog napokat,
Reméll ellenségén szép diadalmakat,
Csak el-hozza Isten a' Német hadakat,
Török játékára tész nyertes tromfokat.

31. Azomban a' Tatár kin rabolásában,
Mint leg-kedvesb kincsét világi javában,
Hogy ott bátrab helye lenne lakásában,
Kül(d)te vólt Annáját Kemény Huszt várában.

32. Hol Kincse, oda van vágyása szivének,
A' nélkül nyugalma ritka elméjének,
Azért mig a' Német hadak érkezének,
Hogy hozzá rándúllyon, ugy tetczik kedvének.

33. Mint a' melly madarak a' fagyos telekben
Szakadnak egymástúl idegen helyekben,
Viszont a' kikelet adván egy fészekben,
Vigadnak újjonnan támatt örömekben:

34. Ugy ezek-is vóltak kedves múlatással,
A' melly kis időcskét töltöttek egymással,
De megint egymástúl, noha szép áldással,
Léve el-válások, könyves ohajtással.

35. Azomban a' Német Majténhoz érkezvén,
Oda jút Kemény-is, vélek meg-egyezvén,
Az elébbi gondos búkrúl feletkezvén,
Vigad, az érkezett népen örvendezvén.

36. Groff Montecuculi ezek Generállya,
Ki a' seregeket Keménynek mustrállya,
Mellynek szivét tellyes reménség táplállya,
S'-bízik, a' Törökön már boszszuját állya.

37. Mint ha majd kellene menni ütközetre
Mustrálván hadait, vészi olly rendekre,
Osztya csoportonként egynéhány részekre
Kit harczoló, kiket segitő helyekre.

38. Áll egy-egy Officzér minden kornétával,
A' lovasok elött ki-vont Spádéjával,
Az utánna való sereg szép módgyával
Tartya rendit kézben vett karabinával.

39. Fel-vett Kirizérek fénlik derekakon,
Ragyag sisakok-is fedett homlokokon,
Készen van fel tekert puskájok lovokon,
Hegyes Koczpergyek-is füg(g) az óldalokon.

40. Alabárd kezekben a' Gyalog tiszteknek,
Ezek-is szép rendit tartják seregeknek,
Kanótos puskája füstölög kezeknek,
Módos készűleti vagyon mind ezeknek.

41. Intézett Seregét ki-ki jól vezeti,
Tudgya minden maga szerit, s'-azt követi,
Ezt akár melly szem-is örömest nézheti,
Az hadi dolgoknak kinél van keleti.

42. Mayténtúl fel-kelvén, végre meg-indúlnak,
A' magyar határrúl Erdélyben nyomúlnak,
Biztató remények szivekben ujjúlnak,
Hogy a' Márs koczkái hasznosan fordúlnak.

43. Immár-is madarát a' győzödelemnek
Mellyesztik, noha még sok hija van ennek,
Mint kész nyereségre olly hiszemmel mennek,
Nagy errűl reménnye szivében mindennek.

44. Laurus koszorúkot készitnek fejekben,
A' nyereség felől lévén jó hiszemben,
Tapsol a' reménség örömmel szivekben,
Lész a' diadalom ezennel kezekben.

45. Maga-is terhében a' Török igának
Czondorlott személye a' rongyos hazának,
Tellyes hittel kedves reményt ád magának,
Hogy fel-virad napja borúlt világának.

46. Hogy a' Német Spádé a Török szablyáját
El-vészi nyakárúl, s'-űzi nyavalyáját,
A' melly közelíti halálos óráját,
Ha meg nem tágittyák szoritó igáját.

47. Kemény öröme-is alig fér szivében,
Kedves hazájának illy nagy szükségében
Adatván jó módgya már segedelmében,
A' Német hadakkal meg-egygyezésében.

48. Azért vélek egygyütt lát kezdett útához,
Várván diadalmat rántandó kardgyához,
Mellyel markosan nyúl honnya óltalmához,
Érkeznek azomban közel Kolosvárhoz.

49. És mennél közeleb jút ellenségéhez,
Annál nagyob lángot vész égő szivéhez,
Alig tud mértéklést adni nagy hevéhez,
Mig a' viadalnak juthat idejéhez,

50. Hogy ott Achillesként próbáját kezdhesse,
Kevély ellenségét mint menykő üthesse,
S'-annak fuvalkodott dagállyát győzhesse,
Rajta régen kivánt boszszúját tölthesse.

51. Mivel hogy a' tiszti a' Fejedelmeknek,
Hogy méltóságokat uralló Népeknek,
Ostromlási ellen minden veszélyeknek,
Oltalmi legyenek, s'-paisi ezeknek:

52. Ugy viselnek méltán Fejedelemséget,
Ha fegyverben vannak, s'-tesznek vitézséget,
Felül múl az minden másféle szépséget,
Ad a' fel-vett fegyver a' melly ékességet.

53. Akár melly czifrázott, s'-fényes udvari nép,
Mint az hadi rendelt sereg nincsen olly szép,
Ez minden másféle pompánál fellyeb lép,
Mezei szépsége ki-írhatatlan kép.

54. Ebben tartya vala Kemény-is szépségét,
Mellyel ragyogtatná Fejedelemségét,
Hogy harczi ruhája kivánt ékességét
Fel-vévén, népeért mutassa készségét.

55. De nézd a' Világnak itten-is hivságát,
Ajánlott kedvének gyors változot(t)ságát.
Melly rút homály fogá reménye világát,
El-rontván szivének bízott vigaságát.

56. Vette vólt a' remény eléb job szárnyára,
S'-majd a' magos égnek emelte tájára,
De ólvada tolla, s'-Icarus módgyára
Le-esék, nem érvén várt réve partyára.

57. Hasonló lén dolga Sisyphus kövéhez,
Mellyel a' mikor jut az hegy tetejéhez,
Bízik, érkezett már könnyebbűléséhez,
Le-gördül azomban, fog ujab terhéhez.

58. Avagy mint az hajós a' kék tengereken,
Kinek úttya forgott sok veszedelmeken,
Végre által kelvén hajója ezeken,
Örül, hogy meg-nyugszik a' várt rév-helyeken;

59. Azomban a' parthoz már csak közel lévén,
Ellenkező szelet vitorlája vévén,
El-kapja hajóját, attúl meszsze tévén,
Reméllet(t) partyának nem nyughatik révén:

60. Illy Keménynek dolga mostani igyében,
A' melly nyereséget vélt lenni kezében,
Fogyatkozván annak bizott ezközében.
Üressen marada puszta reményében.

61. Mert mikor az Hadak bellyeb léptetnének,
Ali Passa felől bizonyost értének,
Hogy száma négyszer-is töb az ő népének,
Mint Montecuculi 's Kemény seregének:

62. Nem kivánnak bellyeb ollyan véggel menni,
Törökkel harczoknak hogy meg-kellyen lenni,
Hanem inkáb készek útat hátra venni,
A' mellyben egyebet nem-is fognak tenni.

63. De hogy böcsülletesb színt adgyonak ennek,
Félelmek szennyére illy festéket kennek:
Hogy halálos döge támatt majd mindennek,
Azt csinállyák okúl, hogy továb nem mennek.

64.[4] Vólt ugyan ez szín-is, de valóság-is vólt,
Mint az előtt nyelvek már olly frissen nem szólt,
Mert sok dögösödött köztök, sok meg-is hólt,
A' kiknek csorbáját nem érte-bé kis fólt.

65. De bár lett volna-is olly frissen és épen
A' Német had, a' mint bé-gyött vala szépen,
Ugy sem volt vólna jó, csak vakmerőképpen
Rajta menni a' nagy számú pogány népen.

66. Bizontalan vége az harczi jádczásnak,
A' vakmerő próba oka sok romlásnak,
Rövid, törpe mit árt hoszszú Óriásnak,
El-nyomja azt mingyárt, mihelt veszi társnak.

67. Ha szemben szállana véle a' mezőben,
S'-meg-találná verni a' pogány elsőben,
A' pedig sokkal-is van nagyob erőben,
Ki álna ellene annak jövendőben?

68. Széltében nyargalná a' Keresztyénséget,
Bízvást el-követne minden dühösséget,
De a' holott sajdit ő-is ellenséget,
Vigyázva jár, s'-nem szed szabad nyereséget.

69. Mohácsnál Lajost-is nem egyéb vesztette,
Hanem hogy kis hadát soknak eresztette,
Azt a' nagy sokaság meg-is emésztette,
A' vakmerőségnek árát igy fizette.

70. Azért mind ezektűl a' Groff viseltetvén,
Mind népe a' dögtűl sűrűn emésztetvén,
Nem mégy bellyeb, hadát ott szerencséltetvén,
De meg-tér, Keményt-is erről igy értetvén.

71. Látván azért Kemény, nincs arrúl reménség,
Hogy továb mozdúllyon véle a' Németség,
Kit ennyire rongyolt s'-vesztett a' betegség,
Éri bizott dolgát szomoritó kétség.

72. Alig birja magát háborúlt szivében,
Hogy igy fogyatkozott bizott reményében,
Nehezen érzése Könyvet hoz szemében,
Hazáját el-hadni szánnya illy igyében.

73. Hamar kerekei jó reménségének
Illy nagy s'-meg sem gondolt forditást tevének,
Kezébűl a' bizott módok ki-esének,
Kik segédi lettek vólna szükségének.

74. Üressen marada szíve nagy sebével,
Alkalmatossága múlván ezközével:
Igy hozta a' szükség a' bal szerencsével,
Mit tegyen? nem birhat azok erejével.

75. Más nap azért reggel készűlőt fúvának,
Magyar Ország felé viszsza indúlának,
Mellyben a' Törökök semmit sem tudának,
Jól el-mentek, errűl mikor hírt hallának.

 

ÖTÖDIK RÉSZ.

1. Vala Ali Passa nem kis ijetséggel,
Hogy jött Kemény János Német segitséggel,
De értvén meg-tértét viszont sietséggel,
Van dolgai felől újab reménséggel.

2. A' bús félelemnek el-űzi hidegét,
A' bizakodásnak ölti-fel melegét:
El-futott a' Német! biztattya seregét,
Igért prédájának adgya-is elegét.

3. Veszett állapottya pedig az Hazának,
A' melly eléb sok jót igirt vólt magának,
Miólta az Hadak viszszá fordúlának,
Sinlik terhe alatt sulyossab igának.

4. Adaja-is bővűl, másként-is rontatik,
A' mi ép vólt benne, az-is pusztittatik,
Tűz, vas a' nyakokon, sok hely raboltatik,
Kit pórázra fűznek, ki fel-konczoltatik.

5. Mikor hírűl hozzák illy veszedelmeket,
Kedves feleinek szánnya eseteket,
És maga sebeként érezvén ezeket,
Húllat vala Kemény rajtok bőv könyveket.

6. Nem-is akarja ezt álmosan szemlélni,
S'-magát Hazájáért továb-is kimélni,
Ha módgyát talállya, kész lesz azzal élni,
Minden erejével kedvesit segélni.

7. Kész fel-tenni értek minden tehetségét,
Aranyát, ezüstét s'-másféle költségét,
Ösi s'-maga szerzett jovát s'-örökségét,
Éltét-is, csak lássa annak lehetségét.

8. De ösmérvén népét nem elegendőnek,
Tartanák mások-is kába vakmerőnek,
Ha kis számú hadát bocsátván mezőnek,
Ellene szállana a' Török erőnek.

9. Azt viszont tartaná nagy alacsonságnak,
Hirében s'-nevében mocskos csorbaságnak,
Ha fel-vévén igyét egyszer az Országnak,
Örvényében hadná a' nyomorúságnak.

10. Mert a' ki böcsűlli a' szép böcsűlletet,
Visel Nemesi vért s'-Haza szeretetet,
A' jó hirre s'-névre vészen lélegzetet,
Nem tudja kimélni azért az életet.

11. Azzal kedvesinek csak tudgyon szolgálni,
Maga fogyásával másoknak használni,
Noha illy jószágot nehéz most találni,
Sok ezrek közzűl-is ritka egynek válni.

12. Az őszitő rabság minden javaitúl,
Kedves Annájával édes magzatitúl,
Pyladest követő meg-hitt barátitúl,
Fosztotta vólt Keményt, s'-szabad napjaitúl.

13. De szép Hazájához álhatatosságát,
Hű szeretetinek igaz valóságát,
Mint tűz az aranynak meg próbált jóságát,
Az sem vihette-el, nem birván nagyságát.

14. Sőt az ellenkező szerencse vad tele
Viselvén, honnyátúl mennél továb kele,
Szive annál buzgób indulattal tele,
Mint fordittatnék-el annak káros szele.

15. Az haza szerelme buzogván szivében,
Annál töb forrója vólt annak hevében,
Mennél továb esvén bal szerencséjében,
Segitő ezközi nem voltak kezében.

16. A' mint most-is arrúl nem szűn aggadalma,
Miképpen lehessen annak az óltalma,
Kit ennyire rongyol a' Török hatalma,
Mig módgyát nem leli, nincs-is nyugodalma.

17. Azért a' Generált mind addig sürgette,
Hogy némelly seregit melléje engette,
A' kikkel hadait meg-erőssítette,
Uttyát Erdély felé Kemény megint vette.

18. De alig nyúlhata el-kezdett útához,
Szomorú akadály gyön ismét dolgához,
Mert juta Lachesis Ferenczhez, Fiához,
Késziti ollóját élte fonalához.

19. Annak el-vágását továb sem halasztya,
Hanem gyors kezével mingyárt el-szakasztya,
Bús Attya keservét új gondra fakasztya,
Dolgai kerekét kikkel meg-akasztya.

20. Az Atyának érzi ugyan kegyes vólta,
S'-azzal szive buát nem kevéssel tóldta,
Hogy kedves Fiának lén véletlen hólta,
Kit a' fojtó mirigy csak hamar el-ólta.

21. De a' Nemes vérnek ki-vágyó erkölcse
Nem hadgya, búsúlván, hogy idejét tölcse,
S'-alkalmatosságit dicsiretlen kölcse,
Hadi öltözetit, inti, hogy fel-ölcse.

22. Az haza szerelme olly ugyan-is benne,
Hogy, nem hogy más munkát azért férre tenne,
De maga-is érte Pelikánná lenne,
Csak ennek vérével az éledést venne.

23. Mit-is árt, napjai a' múló életnek
Mint a' folyóvizek, a' kik úgy sietnek,
Rendelt határokhoz a' mig nem vitetnek
Más örökösebben, ha el-cseréltetnek?

24. Mit árt, ha valami nagy cselekedettel,
S'-azzal nyert örökös szép emlékezettel,
Curtius módgyára végezett élettel,
Dücsőiti magát, s'-szép hírek s'-nevekkel?

25. Mert nem-is mondatik más élet életnek,
Hanem kit jó hir, név, s'-böcsűllet követnek,
Kik ezek örökét el-nyerni sietnek,
Azok minden veszélyt s'-félelmet meg-vetnek.

26. Tudván, ezek által meg-halván-is, élnek,
A' feledékenség férgétűl nem félnek,
A' jövő üdők-is felőlök beszélnek.
Emlékezeteket nem adgyák csak szélnek.

27. Nagyra szokott vágyni az igaz nemes vér,
Szűk szivének a' melly szabadosab helyt kér,
Kezdett pállyájátúl könnyen viszsza nem tér,
Vagy el-nyomja terhe, vagy abban véget ér.

28. Azért Hazájának továb-is dolgában
Serénykedik Kemény, s'-fárad óltalmában,
Azt tartván öröknek múló világában,
Ha jó hirt s'-nevet nyér élete folytában.

29. Ugy fel-kötött kardgyát le nem óldgya könnyen,
Hogy azzal nyílt úttyán továb-is ne mennyen
Kerűli a' rosz hír, hogy mocskot ne kennyen
Szép böcsűlletihez, a' ki jár most fönnyen.

30. Azért a' mellette lévő Seregekkel
Meg-indúlván, bellyeb nyomódik ezekkel,
De harczot nem álhat az ellenségekkel,
Nem lévén egyenlők azok erejekkel.

31. Nem-is vólt tanácsos ellenek szállani,
S'-ollyan nagy erővel viadalt állani,
Mert ha a' Márs balra találna hajlani,
Tanácstalan észszel kellene romlani.

32. Hanem a' melly helyek féltőbbek valának,
Ne talám a' Török kezében jutnának,
Azoknak dolgához szemessen látának,
Töb vitézlő rendet beléjek rakának.

33. Tudván, hogy ha azok lésznek birtokában,
Továb-is fáradhat Hazája javában,
Leszen azokbúl mód a' csaták dolgában,
Farkasként falhatnak a' Török praedában,

34. Azomban az üdő olly módot-is adhat,
Hogy ellenségére Táborostúl csaphat,
Elég, addig népe ha éppen maradhat,
Az Erősségekben vigyázókat tarthat;

35. Az kiket ujjitván emberrel s'-éléssel,
Biztattya azokat sok édes intéssel,
Ha szükség kivánnya, lészen segitéssel.
Visellyenek gondot csak jó őrizéssel.

36. Már a' Boreásnak zúgtanak szelei,
Húllottak a' fáknak fagyott Levelei,
A' szép virágoknak vóltak csak hel(y)ei,
A' termő ágaknak ugy puszta nyelei.

37. Mosolygó zöldsége hervatt a' mezőknek,
Leveles árnyéka múlt a' zöld erdőknek,
A' gyümölcs kerteket nem látni termőknek,
El-alutt világa a' nyájjas üdőknek.

38.[5] Múlt a' víg hajnalok vidám fel-kelése,
Azt áldó s'-üdvözlő madarak zengése,
Szűnt a' Zephyrusok lágy lengedezése,
S'-gyenge szellőjöknek kedves legyezése.

39. Nem nyögi Gerlicze el-tévedett társát,
Az örvös Galamb-is hatta bulyiklását,
A' Pacsirtának sem hallani hangzását,
S'-a' fel-kelő napot köszöntő áldását.

40. Fürj pitpalattya-is meg-szűnt a' mesgyéken
Társa hivására nem ollyan érzéken,
Rigó-is himérűl igen feledéken,
Nem füttyöl utánna a' deres cseréken.

41.[6] Az apró tprücskök-is már nem hangicsálnak,
A' kis méhecskék-is dongva nem járkálnak,
Terhekkel a' dolgos hangyák nem sétálnak,
Nyári gyűjtemények fészkében bújkálnak.

42. Dongnak bogarai a' vad Boreásnak,
Repdesnek darási hideg szent Andrásnak,
Ezek fúlánkjokkal másként meg-nem ásnak,
De hogy ne árcsonak, kell lenned ruhásnak.

43. Nem tart a' füvellő már pányvás lovakot,
A' tél estállóra szorittya azokot,
A' poros szénához kivánnak abrakot,
Hogy jól viselhessék mezőben Urokot.

44. Fagylaló fuvalmi az erős szeleknek
Majd meg-kötik hátát a' folyó vizeknek,
Kit végben nem vinne műve sok kezeknek,
Üveg meg-hidazást készitnek ezeknek.

45. Azért, mig az üdő nem fog szorossabban,
Hogy az hadainak alkalmatosabban
Légyen telelése, s'-dolga follyon jobban,
Magyar Ország felé tér Kemény azomban.

46. Az holott quártélyban osztván az Hadakot,
Szakmárra bocsáttya a' Német Truppokot,
Küldi Debreczenben a' Magyar Zászlókot,
S'-ott adgya azoknak rendelt quártéllyokot.

47. Maga a' mellette marattak számával,
Erdélyi Nemesség szinlett virágával,
Sok jeles Iffjakbúl álló Udvarával,
Kiket el-nem osztván, hagyott vólt magával:

48. A' Máramarusi hegyeknek allyában,
Egy Bikszáda nevű falúra szál(l)tában,
Helyhezteti magát addig quártéllyában,
Mig job módot láthat dolga folyásában.

49. Azomban mint sokban forgott s'-tanúlt vitéz,
Kemény a' dolgokra szemes tanács(cs)al néz,
Tudván, veszedelmes az hadi kelevéz,
Ha nád az öklelő, az ellent vető réz.

50. Tudván, vakmerőség kevés számú néppel,
Mint Aeneás hada ámbár ollyan széppel,
Viadalt állani nagy táborral s'-éppel,
Mert győz a' sokaság, ha van-is csak cséppel.

51. Édes Hazájárúl nem tágitván gondgyát,
A' tanácsos elme várja könnyeb módgyát,
Hogy homállyosicsa Ali Passa hóldgyát,
S'-ki-vegye kezébűl az Erdélynek sóldgyát.

52. Tudgya, hogy el-oszol töb része hadának,
Csak bizonyos népét valamelly Passának
Hadgya óltalmára az ollyak pártyának,
Kik a' Török mellett ellene valának.

53. Hogy az után bírhat azokkal, remélvén,
A' nagy Fábiusnak példájával élvén,
Ki kevés Hadának virágát kimélvén,
Ment Hannibál elött, az harczot kerülvén.

54. A' míg látta hadát lenni egy erőben,
Addig harczra vélek nem szállott mezőben,
Hanem el-oszlatván s'-fárasztván elsőben,
Diadalmaskodott rajta jövendőben.

55. Ettűl függött élte s'-halála Rómának,
Mert egyéb oszlopi eléb el-húllának,
Mindenek szemei csak ezen valának,
Szép diadalmával meg-is vidúlának.

56. Nem áldotta vólna egész Róma szája,
Ha sietet(t) vólna vakmerő próbája,
De hogy tanács után csúszott-ki szablyája,
Azért vólt fejének dücső Laureája.

57. Nézd kevély dagállyát a' vizek árjának,
Nem térvén öblében teli tölt árkának,
Minden töltéseit szaggattya gáttyának,
Szabad útat csinál s'-ki-csapást magának.

58. A' míg egy testben van, praedál mindeneket,
Meg-győz akkor minden ellenvetéseket,
De ha meg-oszlatván, vész külön helyeket,
Gázoló lábbal-is győzhetni réveket.

59. Hasonlót lát Kemény mostani dolgával,
A' Törökök ellen fel-kötött kardgyával;
Tudgya, hogy nem bírhat annak nagy árjával,
A' míg edgyütt vagyon Ali sok hadával.

60. Hanem ha ezt a' tél töb részben oszlattya,
Bízik, hogy részenként őket el-birhattya,
Azért job idejét mig Isten adattya,
A' viadal dolgát kerűli s'-vontattya.

61. Azomban izgatván a' deres Ősz szele,
Hogy alkalmatosab lenne másutt tele,
Ali-is hadával Erdélybűl ki-kele,
Csak bizonyos számot ben hadni rendele.

62. Maga Temes-Várra mégy, hogy ott telellyen,
Hogy gondot Erdélyre Ibraim visellyen,
Annak parancsollya, s'-mindent ugy mivellyen,
Hogy fojtó sinórra gégéje ne kellyen.

63. Mellynek elmenését hogy Kemény értette,
Groff Montecuculit mind addig sürgette,
Hogy szép seregekkel megint segitette,
A' kikkel dolgait újjonnan kezdette.

64. Az új üdő talám fel-jövő fényével,
Mint a' múlt esztendő, változó kedvével,
Jobban fog egyezni a' várt szerencsével,
S'-bé-tölti reményét szép győzödelmével.

65. Montecuculival mikor bé-menének,
Bízván erejéhez sok szép seregének,
Nagy vala reménye fel-emelt szivének,
Hogy láttya örömét dolga jó végének.

66. Alacsonab hittel most sincs a' dolgokban,
Sőt mint a' csemeték kik nőnek magokban,
Ha mellyet a' kertész le-metél azokban,
Annak ága boga fakad bokrosabban:

67. Ugy indúlt ágai első reményének,
A' fordúlt dolgoktúl hogy le-nyesetének,
Mászszor megujjúlván, bokrosabbak lének,
Bízván éréséhez ezek gyümölcsének.

68. De a' nagy dolgoknak van sok akadállya,
Külön-külön-féle ellenzés próbállya,
Ha egyet győzhetni, más gátlás talállya,
Ki a' kezdett útat megént által állya.

69. Mert a' mig fel-szedi széllyedett hadait,
És elé késziti szükséges dolgait,
Eléb mint kezdené azokkal útait,
Fel-bontya az idő lepadlott fagyait.

70. Meg-szűnik Aquilo száraztó szelével,
Ki eddig erőssen szoritot(t) derével,
A' nagy vizeket-is hidlotta jegével,
A' tudós természet bölcs mesterségével.

71. Az olvasztó Notus röpül-ki szárnyával,
Szelei minden felől fel-fútt pofájával,
Rút felyhőköt emel nedves homályával,
El-űzi a' deret olvadott fagyával.

72. Borúlnak az egek sűrű fellegekkel,
A' kik spongiái telnek sok vizekkel,
Keverűl az üdő rút fergetegekkel,
Egyveledvén az hó essői cseppekkel.

73. Tágúlnak az erős derek szoritványi,
A' kemény jegeknek lágyúlnak márványi,
Olvadnak az havak fagyos fúvalmányi,
Romlanak a' télnek minden csinálmányi.

74.[7] Magokat a' szelek jobban meg-nóditván,
A' vizes fölyhőket erősben szoritván,
A' fejér havat-is essőre forditván,
Indúl sűrű zápor, mindent el-boritván.

75. Az olvadott havak dúllyák az hegyeket,
Vijják sok le-hozott kővel a' völgyeket,
Az húlló zápor-is bövitvén ezeket,
Nevelik nagy árral hamar a' vizeket.

76. A meg-dagat(t) Szamos nem térhet öblében,
Ki-csap határábúl szabados mentében,
Uszó áradást önt majd minden erében,
Vagyon a' Tisza-is ritka özönében.

77. A' dőlöngő habok egymásra omolnak,
Azok küszködési sok helyt ostromolnak,
Minden hidak, gátok, töltések romolnak,
Nyargaló árjokkal szabadon rabolnak.

78. A' fel-fakatt fagyok sárral egyvelűlnek,
Minden lapályokban magos vizek gyűlnek,
Mocskos locsban s'-poczban az útak merűlnek.
Kik miatt a' járók sok felé kerűlnek.

79. Alkalmatlanittyák ezek az útazást,
A' várást javallyák, és az hon lakozást;
De nem tűr a' nagy szű dolgában változást,
Hogy az halogatás ne adgyon okozást.

80. Meg-győz az akarat minden nehéz útat,
Fáratsággal járják a' Pegásus kútat,
Dücsőségre lármát Márs-is azzal fútat.
A' puhának Pálmát ez egyik sem nyútat.

81. Amaz Nagy Scipio, ki lakék Rómában,
Ha lágy s'-kényes útat várt vólna dolgában,
Diadalmaskodó hadakozásában
Nem nyert vólna annyit a' nagy Africában.

82. A' nyár kegyességét Hannibál sem várta,
A' jeges telet-is mind edgyaránt járta,
Az ellenségeknek kikkel sokat árta,
Nagy veszedelmekben nem remélve zárta.

83. A' Tenger-is enged a' bátor próbának,
Mint Colchosban menő Jázon hajójának;
Kemény sem ád azzal haladást dolgának,
Hogy zúgnak habjai a' vizek árjának.

84. Hanem rendelt uttyát el-kezdi követni,
Az üdőtűl szokott szerencse születni,
Ha ki azzal nem tud iziben sietni,
Várt nyereségétűl el-szokot(t) vettetni.

85. A' Haza szerelme kiben igazán forr,
Nem tanúlt mentséget, hogy nincs rajta a' sor,
Hogy készen nem vólna, nincsen soha olly kor,
Ennek egyenlő út, sár, viz, esső, szél s'-por.

86. Fel-készülvén azért illendő módgyával,
Meg-indúl Bikszádrúl szép számú hadával,
Bánya felé ballag el-kezdett útával,
Dobroviczáig mégy Anna-is Urával.

87. Ott vál-el egy-mástúl ez az hűséges pár,
Kiknek, edgyütt lévén, a' tél-is vala nyár,
Szivek rázó derek most következik már,
Mikor el-választó órájok közel jár.

88. Mint ha fel-feszitvén röjtökét mellyének,
Ki kellene onnét szakadni szivének,
Nem isméri Anna ezt kisseb sebének,
Hogy búcsúzó szavát hallya kedvesének.

89. Mint ha most válna-el lelke a' testétűl,
Kemény-is olly kinzást vészen a' szivétűl,
Hogy el kell távozni leg-böcsösb kincsétűl,
Édes Annájának kedves személyétűl.

90. A' Lengyel Országi dolgok példájával,
S'-onnét következett Ura rabságával,
Rémül gyakran Anna, s'-vagyon bús gondgyával,
Hogy most-is ne jáczon hasonló koczkával.

91. De noha szivének kén ez s'-keserűség,
Tetczik mind az által itt-is a' dücsőség,
A' kihez nem juthat az hon heverőség,
Fáratság adgya azt, s'-harczoló mezőség.

92. El-gyött már ideje búcsúvételeknek,
S'-öszve fogott kezek el-eresztéseknek,
Nem lehetett súlyosb márvánnya sziveknek,
Egy-mást el-hagyása mint mostan ezeknek.

93. Két orczáját irták régente Janusnak,
Két szive kellene most Kemény Jánosnak,
Noha nem találod igy-is hijánosnak,
Idővel meg-felel mind Márs, s'-mind Vénusnak.

94. Mindazáltal szive ha kettő lehetne,
Két-felé azokkal többet mivelhetne,
Edgyet Annájának keblében tehetne,
Másikkal el-kezdett úttyára mehetne.

95. Két-féle szeretet öszve nehezen fér:
A' Márs dolgaira ingerli a' melly vér,
Annától távozást a' szüntelenűl kér,
Tudgya: ott heverve Pálma ágot nem nyér.

96. A' melly éget pedig Annának tüzével,
Rest az indúláshoz, s'-komor-is kedvével,
Nem örömest fárad a' Márs seregével,
Inkáb hon hevűlne Vénus melegével.

97. Tartnak ezek sok bajt s'-küszködést egymással,
Ez az hon létellel, az a' ki-vágyással,
Nehezen alkuszik itt Vénus Pallással,
Mint szép Lavinián Turnus Aeneással.

98. Erős mind a' kettő, bizik-is magához,
Ha edgyik marasztya s'-vonnya az Annához,
Készteti a' másik: nyúllyon pállyájához,
Hogy nyertessen érjen a' fel-tett Pálmához.

99. Oszlattya pöröket végre a' böcsűlet,
Ki a' Kemenczénél mindenkor nem fűlhet,
Azért ez sziveknek noha nagy feszület,
Mind-az-által van már el-váló készület.

100. Egymást tartó kezek azért bocsáttatik,
Nehéz mind kettőnek hogy árván hagyatik,
Annára Keménytűl szép áldás adatik,
Tűle-is hasonló búcsúzás mondatik.

101. A' mikor kedvesét Kemény el-maradni,
Anna-is édesét láttya el-haladni,
Tetczik, hogy a' szivek fog ketté hasadni,
Nem tűrheti Anna, Könyve kezd fakadni.

102. Kemény-is sirását alig tűrtesztette,
Keseredett szive mert arra késztette,
A' férfiui vér de mértékeltette,
Meg-indúlt könyveit, vissza térittette.

103. A' melly keserűség gyűlt vala szemére,
Hogy a' ki-áradást ereszszen könyvére,
Mint hogy a' nemes vér vala ellenére,
Az honnét gyött, viszszá tére az szivére.

104. De ott nem lehete veszteg maradással,
Hanem ki-fakada nehéz ohajtással,
Titkos keservérűl elég jel adással,
Azomban mind kettő lén el-távozással.

105. Látnád itt bús vóltát Laodemiának,
A' Protesilaus szerelmes társának,
Mikor távozásán kesergett Urának,
Ki meg-szállására méne a' Trójának.

106. Féltette kedvesét Hector haragjátúl,
Görög vitézeken hatalmas karjátúl,
Nehezen bocsátta azért-el magátúl,
Hogy el-ment, meg nem szűnt szeme a' sirástúl.

107. Hasonlatos dolga mostan az Annának,
Tőle el-válásán szerelmes Urának,
Fél szive, vakjátúl a' Márs koczkájának,
Kin sok bús gondokat talál ő magának.

108. A' míg vigyázhatta, késérte szemével,
El-tűnvén előle, lőn töb keservével,
Követte az után ohajtó szivével,
El nem maratt tőle soha elméjével.

109. Tekénget Kemény-is viszszá, mig láthattya,
Ha szemétűl el-múl, a' szive ohajtya,
Vagyon mind kettőnek egyenlő bánattya,
Hogy az idő vélek egymást el-hagyattya.

110. Ez vala ugyan-is végső el-válások,
Nem is leve töbször együve jutások,
Nem csuda, ha volt-is nehéz szűfájások,
Követvén az után azt keserves gyászok.

111. Noha kedvesének tőle el-estével
Gondos vala Kemény, de annak terhével,
Nem nyomatott szive vett reménségével,
Jó hitben van, s'-bátran mégyen seregével,

112. Meg-előzi az hir röpüllő szárnyával,
Hirdeti Erdélyben csevegő szájával,
Hogy meg-indúlt Kemény s'-jön számos hadával,
Magyar, Német s' Horvát válogatottával.

113. Mellyet a' Törökség nem vészen tréfára,
Hanem gondot visel jövendő dolgára,
Ülteti emberét Ibraim Postára,
Ezt Ali Passának adattya tuttára.

114. Azomban Seges-Várt ölti a' nyakában,
Van minden Népével oda szorúlásban,
A' mellynek Kemény-is rút sáros út(t)yában,
Noha későn jöhet, de jút szomszédgyában.

115. Fejér-Egyházra száll maga udvarával,
A' szomszéd falukat rakja töb hadával,
Keriti a' Várost szapora strásával,
Minden kapuinak el-állott útával.

116. Meg-szállása után készűl ostromához,
Addig akar időt venni próbájához,
Mig az alkalmasság arcz(cz)al áll dolgához,
Ne kapjon az után kopasz tarkójához.

117. Már-is a' szerencse láttatik kedvezni,
Mert mihelyt hadai kezdenek érkezni,
A' kiknek nem lehet Segesben férkezni,
Szalad az ellenség, nem mér ellenkezni,

118. Már Szent-Páli János Betlehem Gergellyel,
Bottyok alatt lévő töb vitéz emberrel,
Kilencz száz Kurtánnyal, hogy ha nem ezerrel,
Meg-viván, rontották azokat fegyverrel.

119. A' szerencse kedvét többen-is igérte,
Lészen bal szárnyárúl immár jobra térte,
Állandó mivoltát ennek de ki érte?
Ha egyszer kedvezett, hogy mászszor nem sérte?

120. Nagy elme nem szokta az alacsonkodást,
Ha búja van, ugy sem mutat szomorodást,
Rósa a' tövis közt nem vészen hervadást,
Sem a' Pálma-fa ág terh alatt fúlladást.

121. Sőt ez mind a' kettő újúl azok között,
Noha Kemény fénye sokszor el-röjtözött,
De azok ködében ugy meg-nem ütközött,
Hogy újab reményben szive nem öltözött.

122. Ha valaha, most van szép bizodalmával,
Hogy várt czéllyához jút kezdett pállyájával,
Szemléli azomban vigyázó gondgyával,
A' Várat melly felől üsse ostromával.

123. Ez leg-akadályosb köve már útának,
Mellyet ha ki-vethet, igéri magának,
Hogy egyenesb úta lesz osztán lábának,
Mellyel védelmére indúlt az Hazának.

 

HATODIK RÉSZ.

1. Ibraim Passának ez alatt Postája
Jút Ali Passához, meg-beszélli szája,
Erdélyi dolgának hogy fordúl viszszája,
Ha vigyázób szemmel nem tekint hozzája.

2. Ben van Kemény János számos hadaival,
Némettel, Horváttal, vitéz Magyarival,
Segesd Várhoz szállott rontó ágyúival,
Ott szorúlt Ibraim Török társaival.

3. Kávét iszik vala, mikor ez hirt vette,
Hamar fel-hörpenté, s'-csészéjét le-tette,
Ibraimnak dolgát mihelyt meg-értette,
Segitő hadait mingyárt készitette.

4. Itten ónt nem kötnek a' dolgok lábához,
Hogy a' múlt ebédnek érjen csak csontyához,
Hanem ollyan szárnyat ragasztat inához,
A' ki ebéd elött vigye asztalához.

5. Siető dolgokban árt a' késedelem,
Következik onnét gyakor veszedelem,
Nem osztogat Laurust a' szép győzödelem,
Az hová későn jút a' várt segedelem.

6. Némelly részét azért leg-könnyeb hadának
Adgya bottya alá a' Kuczuk Passának,
Mondgya, hogy ha igaz hive Császárának,
Visellye jól gondgyát Erdélyi dolgának.

7. Ne üllyön útával mászó rák hátára,
Tekenős békának se lépjen módgyára,
Hanem ráró szárnyat ragaszszon vállára,
Ugy mennyen, s'-repűllyön siető dolgára.

8. A' készség nem szokott várni sok ingerlést,
A' fáratságban-is nem tud az kiméllést,
Tudgya, a' nevelhet haszonrúl reméllést,
Nem az, ki csak háznál szokta az henyélést.

9. Kardot köt csak hamar, s-meg-indúl hadával,
Szágodik a' lova Pegásus szárnyával,
Éjel nappal mégyen, sietvén dolgával,
Hogy későn járása ne légyen kárával.

10. Bé-is érkezik ez csak hamar Erdélyben,
Melly Kemény Jánosnak mikor jút fülében,
Támaszt ugyan újab gondokat szivében,
De nem lankad azzal erős reményében.

11. Tanácsra bocsáttya, mit cselekedgyenek,
Azon egygyeznek-meg, hogy fel-készüllyenek,
Ne várják helyben meg, hanem ki-mennyenek,
Meg-álván úttyokat, meg-verekedgyenek.

12. Nem félnek, sőt egy mást sok jóval biztattyák,
Ha a' Török erőt mezőben ronthattyák,
Az után a' várat megint meg-szálhattyák,
S'-a' benne lévőköt könnyebben birhattyák.

13. Mikor el-végezték errűl tanácsokat,
Szállásokra küldik a' Kapitányokat.
Hogy ott fel-ültetvén más nap az hadakat,
A' mezőre hozzák jó reggel azokat.

14. Halván a' készülőt, örömmel nyergelnek,
Felülvén, a' mezőn rend(d)el seregelnek,
Ujab-ujab reményt bennek ingerelnek,
Török oszporával erszények majd telnek.

15. Örömében lovát sok vitéz ugrattya,
S'-mint ha harczon vólna, már-is ugy forgattya,
Tolla vitorláját a' szél hajtogattya,
Nyereség reménye a' szivét izgattya.

16. Hogy meg-vagdalkozzék, kész arra minden kar,
Van rajtok sok farkas, melly majd Törököt mar,
Alig várja szivek, hogy érkezzék a' Tar,
Vitézséget tenni mindenike akar.

17. Meg-indúlván végre, útnak eredének,
A' mint Nagy-Szőlős van, a' felé menének,
Vélvén a' Törökök hogy arra jőnének,
De azok csalt vetvén, más völgyre térének.

18. Mellyen Kuczuk Passa, hozott Seregével,
A' Várhoz érkezvén, bé-méne békével,
Tanúlt Róka, dolga vólt sok kelepczével,
Tudgya, mint kell bánni ellenség lesével.

19. A' ben lévő Török, s'-azzal más közös nép,
Romlott reményében lész ezzel megént ép,
Vidúl orczájokon az halványodot(t) kép,
Olly könnyen reájok Kemény már bé-nem lép.

20. Öszve ölelkezik Ibraim Kuczukkal,
Üdvözli személyét, s'-tiszteli csókokkal,
Dörgenek az Bástyák áldgyúk s'-taraczkokkal,
Kuczuk jövetelét hirdetvén azokkal.

21. A' mellynek dörgési hatván a' fülében,
Háborodik Kemény, s-bút vészen szivében:
Tudgya, hibája lett várt szerencséjében,
Jutván Kuczuk Passa már vágyott helyében.

22. Tudgya, arra valók ezek a' lövések,
A' kik néki merő meny-köves dörgések,
Hogy a' Törököknek lett bé-érkezések,
Hijában való már azokat lesések.

23. Dolga job folyamit innét reméllette,
Bánnya nyútot(t) módgyát hogy ennek vesztette,
Mint hogy népét Kuczuk a' várban vihette,
Azon győzödelmét már nem remélhette.

24. A' hoszszú tanácsnak késlető vóltábúl,
S'-az végzett dolognak későb folyásábúl
Történek, nem egyéb okozhatásábúl,
Az alkalmatosság hogy múlék markábúl.

25. A' késő dolgokbúl következik sok kár,
Valamelly végezés köszvényes lábon jár,
Az el-rendelése tanácsos légyen bár,
Hasznátlan, mert arra a' szerencse nem vár,

26. Ámbár tanácsollyon esze Cicerónak,
De ha nem nyúl hozzá keze Scipiónak,
Annak kimenetét nem tarthatni jónak,
Csont a' früstököme a' későn járónak.

27. Főtt tanács(cs)al az melly dolog már meg-ére,
Bátorság s'-gyorsaság annak a' vezére,
Az szokta vezetni győzelmes végére,
A' nélkül fordúlhat az-is veszéllyére.

28. Nem sok Pálmája van az halogatásnak,
Kit a' félelmesek mondnak vigyázásnak,
Sok pedig Laurusa a' gyorsalkodásnak,
Mely kalaúzságán jár a' jó tanácsnak.

29. Mikor a' lövések a' Várban levének,
Ideje érkezett hamar napestének,
Ki-fogák lovait tüzes szekerének,
Itatván tavábúl Oceán vizének.

30. Az idő gyeplőjét a' vak éj viseli,
Fekete homállyát az égre emeli,
Temérdek setétség annak allyát teli,
Ki-ki menő utát tapogatva leli.

31. Azért az hadaknak nem vala mit tenni,
Szőlősre útakat viszszá kezdik venni,
Nem mehetvén továb, ott akarnak lenni,
Meg-tekintik, hólnap hová kellyen menni.

32. Az éjnek sátora megént le-vonatván,
Ki-fogott lovait a' nap bé-fogatván,
Tegnap eltünt fényét ismét fel-hozatván,
Azért a' dologhoz látnak, nem mulatván.

33. Mind Német 's-Magyar Tiszt egygyüvé gyűlének,
Tanácskoznak, továb mit cselekednének,
Végre mikor ezen sokat törődnének,
Magok veszélyekre illyet végezének:

34. Hogy azon a' napon ottan nyugodgyanak,
S'-az dologrúl továb bövebben szóllyanak,
Fárat(t) a' Pogányság, attúl ne tarcsanak,
Míg meg nem nyugosznak, addig ki-csapjanak.

35. Azért nem kis része ki-oszól hadának,
Hogy ki-ki abrakot szerezzen lovának,
Azok-is, Keménnyel kik ben maradának,
A' jó vigyázásban álmosok valának.

36. Akar mit el-hinni csak könnyű okokkal,
Szokott gyakran lenni keserves károkkal,
Meg-csalatnak sokan a' bizodalmokkal,
Az hol nem reméllik, ott veszvén dolgokkal.

37.[8] Az a' bizakodás, melly a' vigyázásnak
Bé-köti a' szemét, oka sok romlásnak,
Mestere a' veszély az ólálkodásnak,
Bé-gyön, ha jó Sánczot ellene nem ásnak.

38. De nem lehet soha oly tanúlt okosság,
A' mellynek tanácsa mindenkor bóldogság,
A' szemes elmét-is köti néha vakság,
Nem láttya, hol lappang a' vesztő ravasság.

39. Mind eddig Kemény is szemes lábokon járt,
Távozott előtte, reá veszélyt nem várt,
De vigyázatlan most, melly ezentúl meg-árt,
És ránt a' nyakában ki-vethetetlen kárt.

40. Mikor azért Kuczuk Passát vesztegleni
Gondolnák, s'-idejét nyujtózva tölteni,
Mint hogy nem tiz óra szokta fel-költeni,
Mezőben villog már, s'-kezd közeliteni.

41. A' véletlen csapás, tudgya, sokat tészen,
Ha az ellenséget nem talállya készen,
Kevés kéz sokon-is győzödelmet vészen,
Bizik: ma néki-is jó harácsa lészen.

42. A' veszedelmes nap délre jutott vala,
Éhezik a' gyomor, melly eddig koplala;
Azért kinek-kinek vettetik asztala,
A' szakács sem mulat, hanem fel-tálala.

43. Esznek már némellyek, s'-jól meg-is hevűltek,
Köztök a' pohárok már sűrűn kerűltek,
Kemény étkei-is immár el-készűltek,
Fel-is atták, de még asztalhoz nem űltek.

44. Talám szintén mikor vizet kér kezére,
Rosz vendég érkezik, mondgyák, ebédére,
Feles Törökség gyön, Kuczuk a' Vezére,
Im itt lész, Héturon mert már innét ére.

45. Nem hevert sokáig, reggel ült lovára,
Hogy ebéd vesztése ne lenne kárára,
Arra sokszor hivó követet nem vára,
Hanem hivatlan-is indúlt, s'-ide jára.

46. Ennek gonosz hirén a' vérek fel-posdúl,
A' nem remélt dolog van rajtok nagy gondúl.
Soknak a' szive-is helyébűl ki-mozdúl,
Hogy fékezze lovát, gyorsan ki-ki fordúl,

47. Harsognak a' lármák, felülőt hirdetnek,
Ott hadgyák az ételt, szállásra sietnek,
Akadoz a' falat torkán némellyeknek,
Az hirtelenségben nehezen nyelhetnek.

48. Maga-is a' Kemény van nem köz gondokban,
Mint hajós véletlen támadott habokban,
Mind-az-által szive nem csügged azokban,
Kezd lenni dolgárúl jó bizodalomban.

49. Azomban a' mint az kis idő engette,
A' kik a' faluban valának mellette,
Azokat csak-hamar jó rendekben vette,
S'-az mezőre vivén, ezekkel intette:

50. Nem kell meg-ijedni, hogy jön az ellenség,
Ha oszlott-is hadunk, van itt annyi népség,
Melly a' reánk jövő terh ellen elégség,
Legyen szivetekben azért jó reménség.

51. Más az: sokaságban nincs az hadi erő,
Bátor szű és jó kar az ellenség verő,
A' kit Isten segit, a' leg-inkáb nyerő,
Mellytűl aláztatik a' kevély s'-vakmerő.

52. A' mi kardunknak-is Mávors köszörűlt élt,
Fordúl a' Sors, Kuczuk kit magájénak vélt,
Mi pállyánknak adgya a' diadalmas czélt,
Fordit a' nyakában az helyet(t) rút veszélyt.

53. Időnek elötte nem kell meg-rettennünk,
Jó hittel jó remént kell dolgunkban vennünk,
Meg-kell ennek lenni, nincs egyebet tennünk,
Szükség férfiaknak ezokáért lennünk.

54. Avagy van-é inkáb oka félelmünknek?
Gyalázat volna az vitéz Nemzetünknek,
Ha illy kevés száma mi ellenségünknek
Ki-vonná az élét hires fegyverünknek.

55. Csak tegnap érkezett fáratt s'-gyülevész nép,
Az hoszszú út miatt lovok-is alig lép;
De a' mi Seregünk, ha kevés-is, jó s'-ép,
Csak szivesen fogjuk, lész nyereségünk szép.

56. Ez a' velünk való idegen Nemzetség,
Kiket immár régen oktat a' vitézség,
Nemde oltalmunkra olly bástya s'-segitség,
A' mellyhez nem térhet könnyen az ellenség?

57. A' magunk felei, ez a' szép Magyarság,
Kardgya után élő s'-próbált katonaság,
Régi erejében talám ollyan lágyság,
Hogy mindgyárt el-nyomja azt-is a' Pogányság?

58. A' Nemességben-is forr az Ösi jó vér,
S'-meg melegűlt attúl testekben minden ér,
Öszve csapni ki-ki egy ellenséggel mér,
Segitvén Istene, bizik-is, hogy majd nyér.

59. Hazája s'-kedvesi meg-maradásáért,
Mint a' Trójaiak magok oltalmáért,
A' Római Iffjak Országok javáért,
Kész harczolni, s'-a' szép böcsüllet áráért.

60. Szokta a' szerencse segitni azokat,
A' kik bátor sziv(v)el fogják a' dolgokat;
De kik félelemnek adgyák ő magokat,
Hátra vervén, vésznek rút gyalázatokat.

61. Jelen lészek én-is mindenütt veletek,
El-követek mindent, a' mit mivelhetek,
Ti-is körűlettem férfiak legyetek.
Vagy élet vagy halál, maradok köztetek.

62. Az övéi mellett, hidgyétek, hogy fel-kél
Az hivek Istene, ki senkitűl nem fél.
Kuczuknak fegyverén nincs olly köszörűlt él,
Hogy azt sércse, a' ki ennél oltalmat lél.

63. De magunknak-is kell ezzel serénkednünk,
Mint Hector s'-Achilles egymással küszködnünk,
Seb s'-vér közt engedik itt a' Pálmát szednünk,
Azok után lehet azzal dicsekednünk.

64. Vitézek, kardunkat azért ugy forgassuk,
Hogy a' Török erőt láb alá nyomhassuk,
Nyereség Laurusát tőlök el-vonhassuk,
Azzal homlokunkat mi koszorúzhassuk.

65. Avagy ha más vólna Fátuma igyünknek,
Ugy-is ösmértessük erejét kezünknek,
Drága áron vegyék bársonyát vérünknek,
Maradgyon jó hire emlékezetünknek.

66. Gyújt nem kevés tüzet ezekkel szivekben,
Szép biztatásira forr vérek erekben,
Forgolódik köztök s'-jár a' Seregekben,
Szedvén azonközben őköt job rendekben.

67. Csak szomszédságában van Szőlősnek Hétúr,
A' felől gyön Kuczuk, véle sok Török Ur,
Kiknek hegyes tőre még ma sokat meg-szúr,
Golyóbissa, nyila s'-csidája által fúr.

68. A' két falu között alá szálló völgynek,
Erdő van felette, hazája cser, s'-tölgynek,
Kit most a' deres tél nem hágy lenni zöldnek,
Hóval egyveledett sára van a' földnek.

69. Két felől az óldal Dombra emeledett,
A' mellynek a' közi szorossan terjedett,
Árok a' közepin, s'-abban viz eredett,
A' cserének allyán szőlő telepedett.

70. Nyomodik a' Török Tábor nap keletrűl,
Hozza kevés hadát Kemény nap esetrűl,
Radák Imrét teszi az egyik szegletrűl,
Hat száz gyalogokkal, sokat tart ezekrűl,

71. A' csere széliben ezek helyheztettek,
Feltekert puskájok kezekben fénlettek,
A' mint a' szőlőnek gyepűi tétettek,
Az Német és Horvát oda rendeltettek.

72. Igen szép had, kár, hogy hijja van számának,
Mert ezek közzül-is sokan el-oszlának,
Mellyek ha ép számmal most jelen volnának,
Töb csorbája lenne a' Török szablyának.

73. Állot(t) a' Magyarság ezek közt középen,
Itt vagyon Kemény-is, mindent biztat szépen,
De ezeknek sincsen tellyes száma épen,
Majd elmaratt fele, ki egy, ki más képen.

74. Hogy meg ne kerűlné őket az ellenség,
Falu túlsó végén van az melly kis rétség,
Oda-is mind Magyar mégyen, mind Németség,
Hat száz emberbűl áll ez a' két Nemzetség.

75. Jádczik már az Echo a' Török dobokkal,
Adván feleletet viszsza vert hangokkal,
Zászlókat a' kényes szelek-is szárnyokkal
Csapdossák, s'-mulattyák magokat azokkal.

76. A' jövő sereg-is magát már mutattya,
Látczik sok tar főnek gombos patyolattya,
Más-féle csapka-is, s'-azok tollazattya,
Kiknek vitorláit az Eurus forgattya.

77. Sisak, pánczél, karvas szép ragyogvánival
Jádczik a' verő fény sütő súgárival,
Egy-másban kapdosó fények villámival,
A' szemeknek ugyan csiklandozásival.

78. Vélhedd annyi fene vadaknak jövését,
Fel-tátott szájokkal élted el-nyelését,
Menyi Párducz, Tigris, Farkas bőr csüggését
Látod nyakok körűl, s' majd reád szökését.

79. És ingattya a' szél fejeken tollokat,
Valahánynak, annyi éhezett Sasokat,
Sólymot, rárót, erős kerecsent s'-Struczokat
Itélhedd érkezni, oh melly gonoszakat!

80. Itt majd mindenik kard egy-egy halált vezet,
A' melly Kemény János hadára éhezet(t),
Maga Fátuma-is közikben érkezet(t),
Akar nem sokára fogni véle kezet.

81. Forgolódik köztök Memhet Kuczuk Passa,
Tündöklik a' karján fel-kötött karvasa,
Markában-is villog ki-rántot(t) pallosa,
Bizik, hogy Keménynek lészen ma gyilkosa.

82. Látván, a' Magyarok hogy már közel vannak,
Olajt vett szikrái sebesben lobbannak,
Tajtékzik a' szája mint a' búsúlt kannak,
Öszve vert fogai szájában csattannak.

83. Kemény-is már magát keménnyen késziti,
Bátorittya szivét, karját erőssiti,
Remélvén, Istene véle van s'-segiti,
A' rá gyövő erőt rontya, szégyeniti.

84. El-fáratt a' lova, melly eddig viselte,
Le-száll, el-viszik azt, mást hoznak helyette,
A' mellynek serényét alig illethette,
Mint a' könyű evet, lén hamar felette.

85. Achillest látnád itt lenni seregében,
Már ki-vont szablája villogván kezében,
Ha kinek félelem vala még szivében,
Bátorodik az-is, s'-meg-újjúl vérében.

86. Vidám tekéntete mulat merészséget,
Ki-rántot(t) fegyvere harczoló készséget,
Biztató beszéde hitet s'-reménséget,
Minden állapottya el-tekélletséget.

87. Teleki Mihálynak elmélkedésére
Gyön olly titkos érzés azomban szivére,
Hogy most menne Kemény vég veszedelmére,
Ha más ként nem visel gondot életére.

88. Kéri, hogy kedvesit szánnya meg s'-Hazáját,
Ne várja a' Mársnak kétséges koczkáját,
Bízza hiveire az harcznak próbáját,
Állyon férre maga, s'-tegye-bé szablyáját.

89. Nyilhat jövendőben job úttya dolgának,
Csak most mértékelést adgyon szándékának,
Ne ereszsze magát vakmerő próbának.
Megjelentvén titkát, Teleki, szavának,

90. Felel: El-költ már az, későn siettetnél;
A' jó hir s'-böcsűllet nagyob mindeneknél,
Job a' böcsös halál a' mocskos életnél,
El-menvén, magad-is rólam mit vélhetnél?

91. Azonközben, mint a' Caucásus hegyében,
A' melly oroszlánynak el-loptak kölykében,
Sí s'-rí az erdőkön fel-forrot(t) mérgében,
Mindent kerget, űz s'-ront kölyke kerestében:

92. Olly szű iszonyító nagy sivalkodással
Érkezik a' Pogány s'-Alla kiáltással,
Öszve kap a' két had hirtelen egymással,
Végső itiletet képző ropogással.

93. A' sűrű lövések dongó bogarai
Szaporán repdesnek mint méhek rajai,
Kik miatt hallatnak sokaknak jajai,
Mert igen mérgesek azoknak fogai.

94. Öszve egyvelült füst a' kard villogással,
S'-azok közt a' gyakor ólom mag járással,
Mint menyköves üdő tüzes villámással,
A' benne forgóknak van nagy gond-adással.

95. A' kik záporátúl vér-patakok nőnek,
El-szakatt a' nyaka már nem kevés főnek,
A' tanúlt Németek hijjában nem lőnek,
Mellyek a' Törökben sokat földre tőnek.

96. Még köz szárnyon röpűl köztök a' nyereség,
Sőt számosban hullot(t) a' Török ellenség,
Mind két részt táplállya vala még reménség,
Hogy őtet pálmázza a' harczi dücsősség.

97. Izzad vala vérrel már Kemény szablyája,
Körülötte fia, s'-sok vitéz szolgája,
Azomban sok Török tódúlván reája,
A' forgolódásban el-húll paripája.

98. Simon ez ideig Julusnak módgyára,
Forgóldot(t) körűle s'-vigyázott Attyára;
De sok Pogány érvén néki-is sorára,
El-vetik, s'-alighogy nem ére torára.

99. Magyar Kapitány-is, az Ebeni István,
Forgóldik, egynéhány Törököt le-csapván,
De ő ellene-is feles Pogány jutván,
El-szakad Urátúl, tovább nem álhatván.

100. Teleki Mihálynak sem henyél szablyája,
Sebesedik tőle sok Török pofája,
Pogány vér foly rajta, nincs egyéb rosdája,
De a' csapdosásban esett sok csorbája,

101. El-szakasztyák ezt-is édes Ura mellől,
Jút eszében, elébb mit érzett e' felől,
És azon búsúlván, sir a' szive belől,
Mert láttya, a' veszély most veszi már elől.

102. Vala ez Keménynek igaz Achatese,
A' miképpen hive, a' szerént kedvese,
Azomban a' Török sok Magyart le-nyese,
A' vitéz Kemény-is már gyaloggá ese.

103. Gyulai Istvánnak ott forog még kardgya,
Igaz szolga vólt ez, s'-az hiveknek nadgya,
Le-ugrik lovárúl, hogy alája adgya,
De az rá gyűlt Török felülni nem hadgya.

104. Urának nem használ, árt ezzel magának,
Mert ellene mingyárt sokan rohanának,
Kik sok sebet adván harczoló karjának,
El-esék, s'-a' fejét elmetczék nyakának.

105. Siko(l)t Kuczuk Passa, s'-majd okád tüzeket,
Övék a' nyereség, biztat mindeneket,
Eddig a' Németek tartották helyeket,
Futnak már azok-is, s'-el-hadgyák rendeket.

106. Immár a' Magyarság régen meg-tolatott,
Mint hogy súlyosb erő azokra hozatott,
Mind a' két Nemzetség futott mint futhatott,
Kikben a' Török kard sokat el-húllatott,

107. Azon közben Kemény, lova el-estében,
Ugrik hamar talpra, van kardgya kezében,
Látván, hogy nincs remény továb életében,
Böcsűlletes halált tökéll-el szivében.

108. Virágzik vala már a' teste sebekkel,
Mint a' búsúlt vad kan olly lévén ezekkel,
Kit mikor fizetnek a' szeléndekekkel,
Meg-áll, s'-viszszá csap sok ellen vetésekkel.

109. A' mellyik közelit hozzá falásával,
Arra tér, s'-ellent vét mérges agyarával,
Ha más kezdi érni, meg-fordúl farával,
Azt-is távúl veti viszszá csapásával.

110. Vitéz Kemény kardgyát a' szerént forgattya,
Nincs biztató, magát ő maga nógattya,
Ha ki feléje gyön, azt viszszá ugrattya,
Szablyájával vérét sokaknak nyalattya.

111. Sok hegyes tőr s'-pallos a' nyakát sürgeti,
Haragos kardgyával de azt mind el-veti,
Most ezt űzi viszsza, most amazt kergeti,
Kinek kezét, kinek pofáját sebheti.

112. Minthogy fegyverétől már sokan sértettek,
A' búsúlt Törökök reá felesettek,
Más féle fegyverrel kit el nem ejthettek,
Körűle forgódni csidákkal kezdettek.

113. Hibál a' ketteje, harmadik talállya,
A' vállában akad, töb-is hajigállya,
Kettő az ágyékát, egy a' mellyét szállya,
El-kezd hanyatlani, már továb nem állya.

114. Drága Skárláttyával ki-folyott vérének,
Bé-burított földén harczoló helyének,
Nem birhatván tovább sok sebét testének,
Lőn végre el-este, s'-vége életének.

115. Igy pecsélette-meg édes Hazájához
Szives szeretetit, az melynek dolgához
A' ki az után fog, ugy nyúllyon kardgyához,
Hogy ne szabja az-is aszt maga nyakához.

116. A' hir az Országot hamar bé-nyargallya,
El-hanyatlik Anna, mikor ezt meg-hallya,
Szörnyű keservében a' földet-is fallya,
A' Tündér Szerencse az embert igy csallya.

117. A' többirűl hagyom az irást másoknak,
A' kik jobban tudgyák mint létét azoknak,
Kétséges az vége az hadi dolgoknak,
Az idétlen próba meg-ártott sokaknak.

118. Isten az Seregek Ura s'-erőssége,
Kivel ő jár, annak van kész nyeressége,
Kitűl el-áll penig, hibál reménsége,
És bizott dolgában lesz keserves VÉGE.

 


 

AZ OLVASÓHOZ.

Vegye eszében az Olvasó: hogy noha a' fel tett dolognak valóságára is vigyáztam ezen versekben, mind azon által nem tartottam szintén ollyan rendet, mint a' folyó irással való historiában, hanem a' Poësistis kévántam azokban követnem, és az szerint alkalmasztattniis ezen munkácskámat; kihez képest szükségh tudni az Olvasónak, hogy a' mely szók nem a' közönséges magyar beszéd szerint tanáltatnak némely helyeken a' versekben, a' nem másképpen eset(t) annyira, mint a' versek kedviért tett alkalmasztatásbul. Mert azoknak szoros rendi nem vehet ugy bé minden szót, mint a' folyó irásnak tágassab mezeje, hanem a' szóknak mértékét a' versekben bé férkesztethetésekre nézve az ő szokot(t) természeteknél néha hoszab, néha rövideb mértékben kölletik vennÿ: Azokbul hol el vévén, hol hozzá adván, hol egyben szorítván, néha pedigh megh változtatván, és egy helyből másikban költöztetvén a' bötőket, a' mely változtatásokat a' Deák Poësisban Metaplasmusnak, más formára vonásnak, neveznek, és annak ednihány speciesi vannak, de a' nem mindenik illik a' magyar szó folyásához még a' versekbenis, nemis szoktak véle élni: hanem vannak ollyak, a' kiket a' Magyar szóbanis folytathatni, ugy mint:

Mikor a' szónak közöpibül valamely bötő vagy syllaba ki vettettetik, a' kit Syncopénak hínak a' Deákok, ilyek a' Deákoknál ezek: Periclûm, Piaclûm, vîxê, pro Periculum, Piaculum, et vixisse. A' Magyaroknál pedig: győzelem, pro győzedelem; guslya pro gusallya, a' mint ezeket az én verseimbenis ugy találni.

Némely szóban pedig két syllabát vonnak egyben, és azt Episynalepnek vagy Syncresisnek nevezik: ugy mint a' Deákban Alvâria, Laquâria, pro Luquearia, et Alvearia, a' Magyarban Lány pro Leány, mért pro miért.

Én pedig más speciesekbenis követtem a' Deák Poësist: mert némely szóknak a' végekbülis el vettem a' bötőkben, a' versekben jobban beférések kedviért: ugymint ez a' szó: Veselényi alkalmatossan nem ilhetet a' versek rendiben, elhagyván a' végső i bötőt, csak Veselén tettem hellette; másutt pedig a' hol gyün köllöt volna irnom, győ irtam, vigyázván az előtte való verseknek, a' kikkel egyenlőképpen köllöt termináltatni, desinentiájára, a' mely módot a' Deák Poësisban Apocope: azaz, szó végéről egy bötőnek vagy syllabának el meczésének neveznek. Illyen Virgiliusnakis a' többi közöt ez a' verse: Pauperis est tuguri congestum cespite culmen, a' hol nem tugurî, hanem tugurii köllöt volna lenni, a' Deák szónak job módgya szerént; de, a' versnek szükségére nézve, az edgyik i-nek el köllöt vala maradni. És némely szóknak a' bötű rendit váltosztattam meg, követvén ebbenis a' Deák Poëtákat, a' kit azok Metatesisnek, bötűnek a' szó végében vi(s)sza-tételének mondanak; ehez alkalmasztattya Virgilius eszt a' verset: Nam tibi Timbre cuput Evandrius abstulit ensis, a' mely versben minthogy Timber bé nem ilhetet, az r bötűt tette az e bötű eleiben, és ugy töltötte ki a' versnek jó folyását, másképpen Timber lett volna, nem Timbre a' szónak valóságos rendi. Ugy az én verseimbenis egy helen, a' mint eszembe juthat, tenyerin vagyon írva, noha az szólásnak job rendi szerint terenyén köllöt volna lennÿ, mert nem mondgyuk tenyér; hanem terény; de ugy annak desinentiája a' töb versek cadentiájához nem illet volna.

Más az, hogy a' Deákban vannak ollyan szókis, a' kiket, a' versekhez képest hol röviden, hol hoszan alkalmasztatnak a' pronunciálásban, és azokot communis syllabáknak nevezik. Hasonlóképpen a' Magyarbanis némely szókkal mind a' két képpen élhetni, kiváltképpen a' vers irásokban, ugy mint a' Deákban Cyclops, Mucro, Volucris, a' Magyarban pedig: teszem, teszed, teszi &c. veszem, veszed, veszi &.c. eszem, eszed, eszi &c. Kihez képest azoknak énis a' versekben az első syllabáját, a' mint a' szükség hozta, hol rövid, hol hoszú ki mondásra alkalmasztattam, tudni illik, a' hol a' mellettek lévő más szók syllabái a' versek végén hoszak voltak, hoszan; a' hol rövidek, röviden szabtam azokotis.

És valamint hogy a' Deák tropusokban meg az oratorok is oly szókkal szoktak néha élni, a' mellyek nincsenek másképpen ususban, és azokat verba novátáknak nevezik: találtatnak az szerint olyanok az én verseimbenis, a' kik nem szokot közönséges szók, ugy mint szomorgott pro szomorkodot(t), misége pro mivolta.

Annak fölötte a' Deák Poësisban egész constructiókis usurpáltatnak, ollyak, a' kiknek az oratoroknál nem volna helye, ugy mint Virgiliusnakis ama verse: Os humerosque Deo similis, a' kinek másképpen igy kellene lennÿ: Ore humerisque Deo similis. Kihez képest énnékemis esett a' versekben hasonlót cselekednem, és ugy construálnom némely szókot, hogy a' közönséges magyar beszédnek jó rendi ellen vagyon. Mind azon által, ha a' Deák versekben meghálhat az olyan constructio, talám én sem vétettem, ha ahoz hasonló rámára vontam, a' versek cadentiája kedvéért, a' magyar szóbanis némely constructiókat; a' többi közöt ezt a' verset: Bellona sisakját kevés a ki vádgya: azaz kivánnya; mert nem szokták ugyan mondani: vágyom ezt vagy azt; hanem: vágyok erre vagy arra, és így ugy köllöt volna annak a' versnekis lennÿ: Bellona sisakjára kevés a ki vágy; de nem illet volna az ugy a' töb mellette lévő versek cadentiájához, s' ezért cselekettem, hogy szokot renden kivűl más formában helyheztettem azon constructiókat. Mind azon által, ha nem közönséges folyás szerint való öszve férkesztetéseis az a' magyar szónak, de a' versek kedveért meg álhat azis ollyan értelemmel, mint ha azt mondanám: kevés kivánnya Bellona sisakját, a' mikor azt írom, hogy: kevés vádgya.

Mint hogy pedig másképpenis a' Magyar szó és beszéd nem minden helyeken egy aránt foly az Országhban, és a' dolgokis nem mind egy módon neveztetnek, hanem sok külömbség vagyon azokban: ahoz képest, a' ki csak egy részében nevelkedik az Országhnak, nem lehet, hogy az mind meg ércse a' magyar denominátiókot, hanem töb helyekbéli látás s-hallás kivántatik ahoz. Mert az al földön mind a' fel földen, a' Tiszán és Dunántúl mint innét, sok dolgokot másképpen szoktak nevezni és a' szók pronunciálásban másképpen élni, és igy találtatnak az én írásombanis sok szók, a' mellyek nem mindenüt közönségesek. Illyenek ezek: Mogorva, a' ki annyit tészen, mint mord, fellyegek mint felyhők, a' mellyek jól lehet jó magyar szavak, mind azon által a' kik ottan nem jártak, a' hol azokkal élnek, nem vehetik mindgyárt eszekben azok értelmét.

Másképpenis némely szók kitül egyképpen, kitül másképpen szoktak termináltatni; ugy mint ezeket és ezekhez hasonlókat: élete, tekintete, kellete, vége, némellyek igy mondják: életi, tekinteti, kelleti, végi &c. Ahoz képest, mikor ollyan helyen interveniáltatik ollyan szó az én verseimben, a' hol a' versek e' bötűn termináltatnak, azokot énis ugy tettem föl, a' hol pedig i (bötű) volt a' szók vége a' versek cadentiáján, ugy köllet termináltatni annakis. Ezek mellet, mivel hogy (a mint föllyebbis említettem) a' Poësistis követtem ezen verses historiácskámnak dispositiójában, azért szaporitottam azt holmi régi fabulás dolgoknak, hasonlatosságoknak és más féle leleményes toldalékoknak közben vetésével, a' kik nélkülis a' historia és abban lévő dolgok valósága végben mehetet volna ugyan, mind azon által azoknak nagyob ékességére és kedvesseb voltára nézve inkáb tetzet azt az említet dolgokkal meg színlenem, mint azok nélkül, Tinódy Sebestyén módgyára csupán csak a' dolog valóságát fejeznem ki a' versek edgyőgyűségével.

Végre a' magyar versek regulás rendi kiváltképpen a' végső szóknak egyenlő ki menetele lévén, a' kit cadentiának szoktunk híny, azt pedig, a' ki szorosan meg akaria tartani, nem lehet, hogy minden dolog kimondásához ollyan szót vehessen a' vers iró, a' ki annak tulaidon ki magyarázására egyenessen szolgálna, hanem sokszor más féle szókkal kölletik azt ki mondany a' cadentiának meghtartása kedviért; noha egyéb képpenis a' versekben (a' kik bizonyos mértékő szókból szoktak állani) nem lehet ugy meghtartani akár mely dolog ki mondására a' tulaidon szókat, mint a' tágassab mezejő folyó irásban. Vannak azért ezen okbul az én verseimben is oly szók, és azokban oly dispositiók, a' mellyek a' verseken kivűl nem volnának szintén illők a' dolog igyenessen való ki magyarázására, de azok a' verseket ékesséteny szokták inkáb, hogy sem mint valami dísztelenségére szolgálnának.

Minekokáért az olvasó igy értvén ezeket, a' hol oly szókot és dispositiókot talál versemben, a' kik vagy a' közönséges szóllásban, vagy a folyóírásban nem usuáltatnának, ne tulajdonítsa azokot tudatlansághbul eset(t) fogyatkozásoknak, hanem a' versek kedviért lévő szükséges cselekedetnek; és azok a' hol szeme eleiben akadnak (nem szólok mind azon által az irásban gyakran interveniálni szokot(t) egyéb fogyatkozásokrul) csak ugy olvassa, a' mint vannak, ha a' verseknek jó rendit megh nem akarja vesztegetny, a' mely csak egy bötűnek változásávalis hamar meg esik; a' mint hogy sok jó folyásu versek vesztegettetnekis meg az ollyan váltosztatások által. Sőt valamely verseket csak kétszer vagy egyszer pariálnakis, ha ollyan ember nem irja azokot, a' ki fundamentomossan ért a' versekhez, nincsenek azok meg vesztegetés nélkül. A' kit én mások írása alá attam, magam munkájánis bőven experiáltam.

Mind azon által a' kik azokhoz többet értenek nálomnál, azok censurája alá örömest bocsátom azokot, és a' mit correctióra valót találnak azokban, a' mint hogy találnakis, annak meg igazitásátul nem fogom meg kezeket, sőt kedvessen veszem azt tőlök mind a' magam, mind azok részérül, a' kik a' magyar versek olvasásában gyönyörködvén, ezt az én munkácskámot sem restelik szemek eleiben vennÿ, a' kik legyenek ezekkel jó egésségben és éllyenek sokáigh.

A Nyitrai-codexből.


Jegyzetek

1. 46-47.

Magas homlokának gyenge lilioma,
Egyenes nyakának szép alabastroma,
Gyümölcsös mellyének két mozgó czitroma
Változot(t), az búknak hervasztván ostroma.
                        Gosztonyi- és Nyitrai-codex. [VISSZA]

2. 4-5.

1. Nem azért viseli illy kedvetlenségét,
Hogy azzal Keménnek foicsa reménségét,
De hogy tarcsa annál állandób hűségét,
Mennél nehezebben győzi erősségét.

2. Hogy mennél több munka kell megh győzéssére,
Annál erősb légyen annak hűségére,
Az ki keménségét megh győzvén végtére,
Kötelezi szivét tulajdon kedvére.
                        Gosztonyi- és Nyitrai-codex. [VISSZA]

3. 13-14.

Nemcsak amaz boldog üdőnek folytában,
Sugáros szárnyai szabados jártában,
De tépet(t) tollának zárt állapottyában,
Mostan-is meg-maratt igaz s'-hű voltában.
                        Gosztonyi és Nyitrai-codex. [VISSZA]

4. 64.-65.

1. A' magyar égnek-is vastagabságábul,
Ahoz természete szokatlanságábul,
Avagy más valami fátum balságábul,
De van az Németnek régi szokásábul:

2. Hogy olly posgás volta nincs egésségeknek,
Ha az magyar égben sokat bé-vehetnek,
Hogy azért halálos döggel nem füzetnek,
Régi koporsója országunk ezeknek.

3. Magnus Fabiusnak hogy már példájával,
Akarna a' Német mászkáló hadával,
Az ütközeteknek távosztatásával
Diadalmaskodni nem próbált harczával.

4. De midőn kerűli ugy az ellenséget,
Ő magát fogyasztya a' szegény köszséget;
Kerűlvén a' harczon osztot(t) dücsőséget,
Talál rút dögével dicsiretlen véget.

5. Lehet-é böcstelenb s'-nagyob kárvallása,
Félelmesseb fegyver s'-veszély köszt forgása.
Mint a' szép hadaknak magában fogyása,
Minden próba nélkül, rút döggel halása.

6. A' jó hírt és nevet kereső szablyával,
Jeles próbái köszt teste hullásával
Dicsőül a' vitéz, nem oly halálával,
Melynek dögi maid köz a' barmok sorsával.

7. Röstség s-várakozás nem vér ellenséget,
A' gyorsaság mutat harczi nyerességet,
Bellona pállyája kiván serénséget,
Nem nyér az ot(t) pálmát, ki követ röstséget.

8. Nem a' késedelem szokta azt végezny,
Nehéz ónos lábbal erre rá érkezny,
Ki partyához akar nyertessen evezny,
Annak serénséggel köl(l) dolgához kezdny.

9. A' magyarokban-is nincs a' régi jó vér,
Meg-hűlt szivek heve, tágas szállást nem kér,
Akármely alacson s-csekély helyen meg-fér,
Nem köl(l) a' dücsőség, arra nem sokis ér.

10. Mes(s)ze hűlt erkölcse vitéz eleitől,
S-azok dicséretes cselekedetitől,
El-faizott, mint kába sólyom, nemzetitől,
S-jó hírnév kereső régi nagy ősitől.

11. Venus az iffiaknak, nem Pallas daikája,
Büdös most azoknak a' Márs oskolája,
A' here Chlorisnak te(t)czik csak rósája,
Bellona kertének nem böcsös pálmája.

12. Mert ot(t) a' dicsőség drága veteményét
Vérrel hintik, s-sok seb köszt járják ösvényét,
Ugy nevelik bennek annak szép reménnyét,
Hogy virágzásának érjék nyiló fénnyét.

13. Amely kevés üdőt adnak a' Musáknak,
Kik Isteni Aszonyi a' szép tanulásnak,
El hagyván azokot, nem szolgálnak Mársnak,
Hanem párnás Hyment veszi ki ki Társnak.

14. Katalin s-Krisztina mindgyárt szive tárgya,
Azoknak kedvejért Venus Aszont áldgya,
Bachusnakis kedves nálok tele káldgya,
Bellona sisakját kevés a' ki vádgya.

15. Az előtt az orczát sokszor meg pörsölte
A' puskapor, s' a' kard tenyerét dörgölte,
Gyakran az ellenség kezeis körmölte,
Vérét előbb Mársal, mint mással, köszlötte.

16. Tűrt, szenvedet(t) előb az böcsület mellet,
Melynek bársonyával a' mikor már fénlet,
Hymentől koszorút az után érdemlet,
Mert akkor a' gyermek Venusnak nem kellet.

17. Azért voltak annyi nagy hirő férfiak,
Mert nem ültek gusal mellet az iffiak,
Hanem mint a' napra vigyázó sasfiak,
Fegyverre vigyáztak az Nemes s-Urfiak.

18. Maid még a' bőcsűből kesztek soldot venny,
Mint oroszlány-kölkök eleve jelt tenny
Nemesi vérekről, s-vitézekké lenny,
Dücsőség czélyához vér s-seb által menny.

19. Tőr, nem pőr neveli vala az értéket,
Tartott az Prokátor rövideb mértéket,
Nem űltek hasznára annyi Törvényszéket,
Meg külömbeztették vajtul a' szérdéket.

20. Akkor böcsösb áron kele a' Nemesség,
Harmincz Tallér nem volt érette elégség.
Oh! alacson böcsre szállétot nemzetség!
Ily ócsóvá lén-é a' régi dücsősség?

21. Más áron füzették akkor a' taxáját,
Piros vér váltotta fekete téntáját.
Előb meg festette azzal a' szablyáját,
Ugy érdemli vala Nemesség pálmáját.

22. Az nemesség dolga de maradgyon ebben,
Vallyom mi jó van az köz vitézlő rendben?
Olly katonaságot lelsz-é valamelyben,
A' mellyet vehetnél méltán dicséretben?

23. El faizot módgyátul a' hadakozásnak,
Nem szokot szerihez a' jó rendtartásnak;
Azt tartya s-böcsüli derik próbálásnak,
Ha idejét lelé a' marha haitásnak.

24. Vivó helye korcsma, czigér a' zászloja,
Az alat csikorog sastollas forgoÿa,
Más jeles próbáktul magát igen oÿa,
A' szegény köszséget sarczoltattya s-roja.

25. Nem ahittya gyomra a' harczi falatot,
De ha mindenikre nem zárnak lakatot,
Minden bordél, korcsma el von ötöt s-hatot,
Senkitől nem tartván, még te(t)czik, mulat ot.

26. Nincs egy mástól függő rend tartás ezekben,
Mennyi láb, annyi fő vagyon seregekben,
S-a' tészen akadált jó szerencséjekben.
Tábori mivoltok csufság mindenekben.

27. Vajha Mátyás király a' magyar hadakot
Látná most, s-azoknak rendetlen voltokot,
Szép Nemességekből faizott rút korcsokot:
Minémű szemekkel nézhetné azokot.

28. Mindazáltal ha még lenne jó Vezére,
Meg tudna javulni ezeknekis vére.
De fordullyon Musám el hagyot helyére,
A' Német hadaknak dögösködésére.

29. Kik mikor bégyünnek, merő Achilesek,
Vágják a' Törököt, a' nyelvek élessek,
El csapia hasokot azonban levessek,
Nyögve kullognak ki, s-nem ollyan mérgessek.

30. Azok táborais béjövetelével,
A' kik meg edgyeztek Kemény seregével,
Marsot mutat vala szép hadi népével,
S-Nagy Sándor vitézét ábrázló képével.

31. De más ábrázattal vannak azokis már.
Mert (a' kitől félnek), Alÿis közel jár;
Van a' dögh miattis Táborokban sok kár,
Azért ugy, mint előb, Laurust feiek sem vár.
                                  Gosztonyi- és Nyitrai-codex. [VISSZA]

5. 38-39.

A' fogas Aquilo fogdos már helyette,
A' magas gólyákot mind szám ki vetette,
A' kis fecskéketis mes(s)ze rekesztette,
Egyéb madaraknak nyelvét el kötötte.
                                   Gosztonyi- és Nyitrai-codex. [VISSZA]

6. 41-42.

A' bolha sem nyargal szabadon annyi ért,
Mint nyári üdőben nemis vesz oly sok vért,
Férre szitta magát, érezvén orra dért,
Nem csipnek a' legyek, szunyog foga sem sért.
                                 Gosztonyi- és Nyitrai-codex. [VISSZA]

7. 74-75.

Kezdenek dagadnj vizi pöffetegek,
Jele, nem derűlnek-föl hamar az egek,
Emelkednek inkáb mind töb-töb felyegek,
Szakadoznak minden vizekben a' jegek.
                            Gosztonyi- és Nyitrai-codex. [VISSZA]

8. 37-38.

1. A' veszedelemnek vallyon szomszédgyában
Lehet-é valaki nyugalmas ágyában?
Mes(s)zeis föl keres, oly gyors a' dolgában,
Nem hogy ot(t) ne báncson, hol vagy a' markában.

2. A' vipera mellet(t) bátran ki nyughatik,
Ám bár csapásátul mindgyárt nem bántatik?
Fél mind azon által, nem bátorkodhatik,
Ha soká véle lesz, hogy meg nem csapatik.
                            Gosztonyi- és Nyitrai-codex. [VISSZA]