Személyek
JEHOVA
ZSIDÓK
MÓZES
ÁRON
HÚR
KÁLEB
JÓZSUÉ
ABIRAM
DÁTÁN
GERZÓN, MÓZES fiacskája
NÉP
EGYIPTOMBELIEK
FÁRAÓ
FŐPAP
ORSZÁGLÁR
TISZTTARTÓ
RENDŐRFŐ
HÍRNÖK
POROSZLÓK
JETHRO, midianita főpap
JÓKHEBÉD, Mózes dajkája, Áron anyja
MÁRIA, leánya, Húr jegyese
CIPPORA, Jethro leánya, Mózes neje
AMRA, moabita leány
KOZBI, Mária szolgálója
NÉHÁNY SZOLGÁLÓ
|
FŐPAP
(MÓZESt a trón elé vezetve)| Nagy Fáraó! az ifju itten áll, |
| Kit gondjainkra bíztál egykoron, |
| Hogy a tudásnak szentélyét kitárjuk |
| Vágyó szemének, s a magas egek |
| Kristály boltjától a tengerfenék |
| Borzalmaig le semmi se maradjon, |
| Mi őt tudatlan bámulatra hozza. – |
| Vedd, íme, vissza talpig fegyverezve |
| Könyvtárainknak minden készletével, |
| Tanácsod dísze, trónod fénye lesz. |
| Ezt vallanám, ha védenced helyett |
| Kegyvesztett szolgád sarja lenne is. |
JÓKHEBÉD
(a háttérben)| Ah, nézzétek csak, mily nemes alak, |
| Mi lelkes arc! – Vajh, mily boldog leendne |
| A nő, ki őtet mondhatná fiának. |
FÁRAÓ
| Hálám müvedhez mérendem bizonnyal, |
| S ebből beláthatod, mi nagy lesz az. |
FŐPAP
| Ne művemhez mérd hálád, Fáraó, |
| Hozzád nem illő semmivé lesz úgy, |
| Kezedből készen jött a drágakő, |
| Csiszolnom kelle azt nekem csupán; |
| Szivedhez mérd hálád, hogy nagy legyen. |
FÁRAÓ
| Ifjú! e sok disz el ne tántorítson, |
| Ha egy fejjel nagyobb vagy a tömegnél, |
| Még mindég nem teszesz rendkívülit, |
| Ha két közember napszámát betöltöd. – |
MÓZES
| Az ösztönzés csak lomha állatot, |
| Csökönös szolgát illet, Fáraó! – |
| Ki zúgolódva hordja láncait, |
| S terhét lerázni alkalmat keres. |
| De én, ki azzá, ami most vagyok, |
| Csak benned lettem, s még világra is |
| Csak úgy jövék, mint eltépett virág, |
| Mit zúgó szélvész pusztaságba hajt, |
| Nem ismervén anyának csókjait – |
JÓKHEBÉD
(magában)| Szegény fiú, s még sajnosabb anya. – |
MÓZES
| Nem az apának áldásos nevét, |
| Csak a kezet, mely védve felfogott. – |
| Mi bennem érez, gondol és lehel, |
| Magad vagy Fáraó! – Sugárod az, |
| Mely napjához hűtlen nem is lehet. – |
FÁRAÓ
| Kelj fel, fiam, s fogj mellettem helyet. |
| Feldíszesítlek a tanács mezével, |
| S te a tanácsot elméddel diszítsd. – |
| Első ügyünk már próbakőre tesz, |
| Sok edzett férfi fáradt benne meg, |
| S kibonyolítni nem birá bajunk. – |
| Vérző seb az, hatalmam szíverén, |
| Melyet gyógyítni, amint nem biránk, |
| Kicsínyleni kezdettük és nevetni. |
| De nem használ, mert amint rejtegetjük, |
| A seb mindegyre mérgesebb leszen, |
| Szorongó aggályt költ népem között, |
| A megnyugodt biztonságnak helyében, |
| Mi jólétünknek egyedűli földe. |
| S lankadni érzem fegyveres karom, |
| Mely a szomszédot tiszteletre készté, |
| Hogy nemsokára megvető mosollyal |
| Említ, ki eddig félt – az idegen. – |
MÓZES
| Értem, miről szólsz, Fáraó! – sebünk |
| Az Izraelnek népe, úgy-e bár, |
| Mely Gózen földén őrzi nyájait? |
JÓKHEBÉD
(magában)| E sebnek én is érzem kínjait. |
FÁRAÓ
| Találtad, ifju. – E nép, mely makacs |
| Előitélettel függ ősei |
| Szokásain, nyelvén és istenén, |
| Utálva mindent, ami a mienk. |
| Melyet sem jó szó, fényes biztatás, |
| Nem tántorít el. Sem korbács, bilincs |
| Nem tör meg. És müveltségünk malasztja |
| Durvúlt kebléről nyom nélkűl lepattan. |
| Mert mint olaj a víz közűl kiválik, |
| Úgy fél ő minden összeolvadást |
| Egy nagy s hatalmas nemzetté velünk. |
MÓZES
| Fonák eljárás, félszeg rendszabály |
| Okozta, e baj hogy megsúlyosúlt. |
| Szilárd határzat még jóvá teszi. – |
JÓKHEBÉD
(magában)| Isten megáldjon bölcs, kedves fiú, |
| Te második József, megáldjon Isten! – |
ORSZÁGLÁR
| Nagy Fáraó! már harminc éve, hogy |
| E tárgynak szánok éjet és napot. |
| Mit szolgahűség, emberi erő |
| Csak tenni képes, mindent megkisértem, |
| Tán isteneknek rendelése volt, |
| A munka, hogy sikertelen maradjon. – |
| Ez ifju most, ki még az iskolák |
| Porát sem rázta le sarúiról, |
| Engem leckéztet, rám hárítva mindent. |
| Mondd néki, kérlek: én is ismerem |
| A csillogó elméletek világát, |
| Mik oly simán peregnek könyveinkben. |
| De hátra van még a tapasztalás, |
| Mely minden lapnak kérlelhetlenűl |
| Egy-egy legfényesb ábrándját kitörli. |
| Azért habár ezüst legyen beszéde, |
| Ily ifjunak még most a hallgatás |
| Arany leendne, e gyülekezetben. |
MÓZES
| Parancsra szóltam, nem tolakodásból. |
| De hogyha egyszer szólnom kelletett, |
| Nincsen kegyelet, ősz haj nincs előttem. |
| Csak kettő: Fáraó – meg az igazság. – |
| Lássuk hát, harminc évig mit cselekvél? |
| Midőn már úgy megnőtt volt Izrael, |
| Hogy rettegéd, s megnyerni nem birád, |
| Mért nem cselekvél nyíltan? – Mért buvál |
| Vénasszonyok mögé, bábákra bízva, |
| Hogy fojtsanak meg minden kisdedet? – |
| S maradtál volna aztán e szabálynál, |
| Most már nem volna, aki bajt okoz. |
| De elhivéd a bábaasszonyoknak, |
| Hogy a zsidó nő nem szorúl segélyre, |
| Különb, erősebb más hölgyek felett. |
| És megmaradt volt a bűn lelkeden, |
| A gyűlölet nőtt Izrael között, |
| S a bűn gyümölcse elveszett nekünk. |
JÓKHEBÉD
(magában)| Jól kezdte el – mit von ki majd belőle? – |
MÓZES
| Majd vízbe fojtál egy szak gyermeket, |
| S elhagytad újra az anyák jajára. |
| Veszélyesebbek voltak-e azok, |
| Kiket megfojtál, mint azok leendnek, |
| Kiket meghagytál, értök bosszut állni? – |
| Sarcolni küldél ismét földüket, |
| A tiszttartók még mostan is rabolnak, |
| Hizottan tér ez és az nyúgalomra, |
| Mint jóllakott nadály – de mondd, mi jő |
| A drága vérből a közjó erébe? – |
| A botrány megvan, s újra nincs eredmény. – |
| Mint vérbő testet a nadály marása |
| Még vídorabb növekedésre hozza, |
| Nem lesz koldússá Izrael maig. |
| S a vármüveknek épitése közt |
| Csak teste edződik fegyverfogáshoz, |
| Nem hajlik lelke törpe szolgaságba. |
| S a rejtett bosszú nő – erősödik. – |
| Hogy megbékéljen, túl kemény valál, |
| S túl engedékeny arra, hogy kivesszen. |
JÓKHEBÉD
(magában)| Igaz, igaz, csak bátran mondd ki, hogy |
| Kiveszni nem fog – s így engedni kell. |
MÓZES
| Kint állnak ismét e nép nagyjai, |
| Óh, Fáraó, kihallgatást keresve, |
| S kihallgatásuk biztosítva van. – |
| Mi végre ez? – Nem tudjuk-é bajuk? |
| Nem értjük-é, hogy nékik az igazság, |
| Mit nékünk tenni mérhetlen hiba? – |
| S mégis biztassuk csillogó szavakkal, |
| Igérjünk mindent, bé nem töltve semmit? – |
| Nem, Fáraó! – ez trónodhoz nem illő. |
| Küldd őket el, rideg, szilárd paranccsal. |
| Ne tűkkel szurkáld – karddal vágd agyon. |
| S mondd nékiek, hogy ezt javad kivánja. – |
| A férfiasságban, hidd, bűverő van, |
| Mely megdöbbent és tiszteletre készt. |
| Ki a sakállal küzd élethalálra, |
| Lemondással fogadja az oroszlánt. |
JÓKHEBÉD
(magában)| Ah, ah, mi szépen megtanúlt beszélni, |
| Épp, mint a kígyó – épp, mint a kigyó! – |
ORSZÁGLÁR
| Ha Fáraónak tetszik e tanács, |
| Ám lépj helyembe. – Én sosem birám |
| Levetni az embert, e díszruhát |
| Magamra öltve. Tán erősb leszesz. – |
| Az szentigaz, hogy így már törni fog, |
| Mit én csak ingaték, a büszke fa, |
| De az ég tudja, hogy kire esik. – |
FÁRAÓ
| Nekem tetszett ez ifjunak tanácsa. |
| Jőjön hát Izrael – beszélj velök, |
| Mózes, s intézd el, amiként javaltad. |
ORSZÁGLÁR
(a FŐPAPhoz)| Mit mondasz e fellépéshez, barátom? |
| Növelted, félek, gazdáddá leend. |
FŐPAP
| Bizony, bizony, a szellem, tartok én is, |
| Melyet felhíttam, most szómnak nem enged. |
| De hogy hatalmas s nagy lesz, az való. – |
ORSZÁGLÁR
| Csak adja az ég, hogy se Fáraó, |
| Se mi ne álljunk ott, hol ő keres |
| Helyet magának – mert hidd el, legázol. |
MÓZES
| Mit jöttök újra a trónnak nyugalmát |
| Haszontalan panasztokkal zavarni, |
| Fontosb tárgyaktól lopva az időt? – |
ÁRON
| Ki vagy te – ily fennen, hogy szólni mersz? |
| Téged nem ismerünk. – Nagy Fáraó! |
| Ne hagyd e felhőt, hogy napod borítsa, |
| Mely ránk mindenkor kegymosolyt lövel. – |
| Nem élünk-é mi is, nem-é születtünk |
| Szolgáidúl mi is, vért és vagyont |
| Nem áldozunk-e trónod zsámolyán? – |
| Kevésbé szép-e Izrael leánya, |
| Kit háremednek díszeűl veszesz, |
| Kevésbé izmos-e munkás karunk, |
| Mely Pithomot és Rahamsest emelte, |
| Fejdelmi díszben fénylő váraid – |
| Mint más szolgáidé? – Hogy csak nekünk |
| Ne volna, Fáraó! jogunk panaszra? – |
MÓZES
| Áron jöhet, Húr is, vagy bárki más |
| Egyes panaszra – Izrael soha. |
| Nem ismerjük, mi az? – |
ÁRON
| Megmondom én hát. |
| Egy nép az, melyet büntelen rabol, |
| Pórgőggel néz le, vérig ostoroz |
| A leghitványabb szolga. Ámde ő |
| Csak hallgat és tűr, tesz, mint rendelik, |
| S panasz-szót is csak kénytelen emel. |
MÓZES
| Igen, de titkon alkalmat keres, |
| Vágyó imával külveszélyt ohajt, |
| Hogy ellenségink zászlajához álljon. |
ÁRON
| Ki mondta azt neked – Isten vagy, |
| Hogy a veséknek titkait kitárod? – |
| Vagy élnünk is bün – ahhoz sincs jogunk? – |
MÓZES
| Óh, élni van, de elzárkózni nincs, |
| A megvetés nem tőlünk – tőletek jő, |
| Kik pornak férgeként fetrengetek bár, |
| Koldusgőggel mindég lenézitek |
| A népet, melly uratokká leve, |
| Gunyolva törvényét, oltárait. |
ÁRON
| Ez nem lenézés, ez csupán önérzet, |
| Hogy Istennél választott nép vagyunk, |
| Nagy céljait kivinni a világon. |
MÓZES
| Maroknyi nép! nagy célt vágyol kivinni? |
| Tedd félre hát hiú ábrándjaid. – |
| Hisz Istened, látod, mi gyönge Isten, |
| Nem birja láncod megtágítani. |
| Hagyd abba. – Fáraó nagy nemzetébe |
| Olvadj bele, s velünk naggyá lehetsz, |
| Míg így, ha a jó szót be nem veszed, |
| Elég hatalmas a nagy Fáraó |
| E pártos, büszke fajt, mely gátul áll |
| Kitűzött útján, hogy megsemmisítse. |
ÁRON
| Mit állna gátul e maroknyi nép? – |
| Mi díszt nyerhetne a szörnyű oroszlán, |
| Ha egy egérkét eltapodna is? – |
| Kivált, midőn ez hűn szolgálta sokszor. |
| Vagy nem menté-e meg Egyiptomot |
| József, bár hű maradt is Istenéhez? |
| S nem zárta-é kebléhez őt ura, |
| Nemtőjeként, dacára, hogy zsidó volt. |
MÓZES
| Régmúlt idő az, mellyet felmelengetsz. |
ÁRON
| Hiú álom, melyért te lelkesűlsz. – |
| Látom, viaszba vésik a nagyok |
| Az érdemet – szeszélyöket acélba. – |
| Óh, Fáraó! mig itt állunk előtted, |
| Kint ádáz szolga rémjátékot űz, |
| És Izrael mégis kétes reménnyel |
| Átok helyett imát küld Istenéhez, |
| S pillantásodtól vár éltet – halált. |
| Ne lökd el a szűt, mely hálára tárúl, |
| Hogy bécsukódjék a kétségbeséssel. – |
FÁRAÓ
| Már eddig is sért a feleselés. |
| Menj békén, Izrael, fogadd be a szót, |
| Vagy jő erős napod. |
ÁRON
| Erősb az Isten. – – |
| Jőjön tehát, minek még jőni kell, |
| Az Úr végezze, mit mi nem biránk. – |
| Térjünk, barátim, gunyhóink közé. (Indul.) |
JÓKHEBÉD
(elibe lépve)| Áron, fiam, megállj! – |
ÁRON
| Anyám – bocsáss! – |
JÓKHEBÉD
| Nem – így távoznod nem szabad, fiam. |
| Baljóslatú harag villog szemedben – |
| S e másik férfi, amint elmereng, |
| Látom, nagyot forral szintén agyában. |
| Óh, Mózes! hallgasd dajkádnak szavát. |
MÓZES
| Mit kívánsz, Jókhebéd! |
JÓKHEBÉD
| Ím! nézd, ez Áron. |
| Kiről oly sokszor hallottál beszélni. |
| Ez ő, kitől számodra elvonám |
| Fél szívemet és gondjaim felét, |
| Hogy karjaimban lágyan ringatálak. – |
| Kivel egy emlő táplált, egy kebel |
| Melengetett, midőn a boldogúlt |
| Hercegnő, Mózes, mint megdermedett, |
| Mint ellökött kicsínyt reám bizott. |
| Nem tőn-e testvérré az a közös téj, |
| Az a megosztott édes anyagond, |
| Hogy így akartok mostan megszakadni? – |
MÓZES
| Rajongsz, jó asszony, útunk távolabb |
| Esik egymástól, minthogy illyenekről |
| Közöttünk szó lehetne. |
ÁRON
| Úgy van, úgy. |
| Nem elég-é, ha kebleden nevelted |
| Néped hóhérát. Mostan meg fiad |
| Fogadja őt szivébe. |
JÓKHEBÉD
| Halljatok csak! |
| Ha én nem bírlak már testvéresítni, |
| Úgy nézzetek körűl e nagy hazán, |
| Van-é több ollyan férfi, mint ti vagytok? – |
| Két pálmaszál, vállvetve az eget |
| Hordozni termett, míg ha zsörtölődtök, |
| Egymást fogjátok hitványan letörni, |
| Nagy örömére a középszerűnek. – |
| Ha már értem nem, óh, ezért, ezért – |
| Szorítsatok testvéries kezet. – |
ÁRON
| Anyám, ne kívánd népem ellenével. |
MÓZES
| Sajnálom, nő – de fiad pártütő. – |
JÓKHEBÉD
| Óh, millyen büszke mindkettő! – sötét szirt, |
| Mely egymást méri szűlemlő viharban. |
| Én gyönge hab, mely köztük hányatik, |
| És jajgat. – Áron! – lám, már elhagyott. – – |
| Mózes! – csak teste van még e teremben, |
| Vajh, hol csapong a lélek? – |
MÓZES
(magában)| Úgy van, úgy. |
| Megnyílt előttem a legfényesebb út, |
| A trónig – és mért a trónig csupán? – |
| Ah – ah – bátorság! – |
JÓKHEBÉD
(kézen fogva)| Mózes! rám figyelj. |
MÓZES
| Jó asszony, mit kivánsz? – |
JÓKHEBÉD
| Előbb, midőn |
| Egy fényes udvar hódolt érdemednek, |
| A dajka, a zsidó nő messziről |
| És elvonúlva mert csak rád tekintni. |
| De, óh, ne hidd, hogy nem vert volna szíve |
| Erősebben, mint egykor életében. |
MÓZES
| Hiszem, vén Jókhebéd, s hálás vagyok. |
| Te mindég ollyan hű valál irántam. |
JÓKHEBÉD
| Ugy-é, ugy-é? – Nem ótt-e meg karom, |
| Virgonc fiút, a testi sérelemtől? |
| Illik, hogy most megmentsem lelkedet. |
| Rajtam leendne Ábrahámnak átka, |
| Hiúságból ha bűnbe vesztenélek. |
MÓZES
| Mi lesz mindebből? |
JÓKHEBÉD
| Azt még nem tudom, |
| Áldás vagy átok, mint az ég akarja. |
| Amint emlőmön függve hordozálak, |
| Egy titkot is dajkáltam még veled. |
| S el voltam szánva, hogy míg karjaimból |
| Fényes pályára hagylak majd szöketni; |
| Zordon testvéred, a fájó titok, |
| Sötét siromba költözend velem. – |
| De, óh, Mózes, hogy távol szögletemből |
| A tisztességet néztem, mely reád hullt: |
| Bú és öröm közt hánykodott szivem. |
| Sírtam, nevettem, s hogy megértsd, miért, |
| E szörnyű titkot kell neked kitárnom. |
MÓZES
| Csak addig rettent, míg titok. – Ki véle! – |
JÓKHEBÉD
| Mózes, te is zsidó vagy. |
MÓZES
| Hah! ne mondd. – |
| Rettentő e szó tréfaképpen is. – |
| Negédből mondod ezt csak, Jókhebéd, |
| Mivel zsidó nő volt, ki felnevelt. |
| Ne többet e szót, fényes útamon |
| Még rém gyanánt állhatna az elém. |
| A feltünőt sok írígy környezi, |
| S ilyen termekben les még a fal is. |
JÓKHEBÉD
| Nem könnyelmű szó, Mózes, mit kimondtam. |
MÓZES
| Makacskodol? – ah, értem az egészet, |
| Ez ismét néped egy ujabb fogása, |
| Megvesztegettek, úgy-e, téged is, |
| Hogy semmivé tedd, akit ők remegnek. |
JÓKHEBÉD
| Egy anyaszűt ki vesztegetne meg? |
| S anyának szíve, mely hozzád beszél. |
| Mózes, fiam! ki meg birá tagadni |
| Száz édességét a szülő-örömnek, |
| Ki hallgatott, midőn dicsérni hallá |
| Fiát, mi szép, mi jó, minő okos. |
| S fel nem kiáltott büszke mámorában: |
| Ez a dicséret, e fiú enyém. – |
| Titkát akkor sem mondta volna el, |
| Midőn szégyent s átkot hoz csak reá. – |
| De az erős Úr, népem Istene |
| Nem hagyja azt, hogy öntudatlanúl |
| Engedjem testvérgyilkos kardodat |
| Apáid Istene ellen kivonni. |
| Tudd hát, zsidó vagy – Lévi sátorából. |
MÓZES
| Halkabban e szót. Tán meg is figyeltek. |
| Hadd lám, beszélhetünk-e biztosan. |
| Hej, őrök! senkit sem kell bébocsájtni. – |
| Óh, Jókhebéd – anyám – ha nem hazudsz, |
| Ha e létet neked köszönhetem; |
| Ne tedd, hogy a lét átkomúl legyen, |
| Ne mondd ki többé szörnyü titkodat. – |
| Igérd meg nékem – ígérd meg nekem. – |
| Ládd, most, midőn egy bátor szárnycsapással |
| Fejdelmi kegy verőfényébe jöttem, |
| Ifjú lelkemben teljes öntudattal, |
| Hogy még erőm csak útja kezdetén van. |
| Most lépjek-é irígyek gúnya közt |
| A megvetett rabszolganép közé, |
| S pórmunka közt törjön meg szellemem, |
| Mely a tömeg felett ragyogni lett. – |
JÓKHEBÉD
| Az én fiam már, jaj – nagyobbra nézi |
| A trón fényét – mint testvér könnyeket! – – |
| Mindegy, meg kelle mondanom: zsidó vagy. – |
| Most már tehetsz, mit jobbnak látsz – fiam! – |
| Lelked megmentém, mint boldog szülő, |
| Vagy sírba hajtom ez öreg fejet, |
| A mondhatatlan átoksúly alatt, |
| Hogy én szülém a szörnyet, mely jöve, |
| Hogy Isten népét a földről kiirtsa. |
MÓZES
| Hisz, hogyha e nép ollyan lenne még, |
| Mely tenni képes, élni érdemes, |
| Melyet felrázni álmából remény van, |
| Azon szellemmel, mely szűmben lakik. |
| De szolgaságnak gyáva bélyege |
| Lelkébe mélyen ette bé magát. |
| Vele csak halni – élni nem lehet, |
| S még a sír is, mely várja – dísztelen. – |
JÓKHEBÉD
| És honnan ismered te népedet – |
| Mondd, vakmerőn, hogy pálcát törsz felette? |
| Jártál-e közte, meghallgattad |
| A szívnek rejtett és szent dobbanását? |
| Figyeltél-é a szókra, mellyeket |
| Baráti fülbe súg meghitt barát? – |
| Te, elfogúlva termek fényitől, |
| Csak alkalmatlan kérőt láthatál, |
| Ki csúfúl elveretve annyiszor, |
| Ismét és ismét csúszva visszatért. – |
| És gyávaságnak mondád e kitartást, |
| Mely Istenéért szívét vértezi. |
| Dacnak hivéd a szent ragaszkodást |
| Múltjához, hogy megóvja a jövőt. |
| És mártírsága őrűlt képzelet |
| Előtted, kit hite nem lelkesít. – |
| De menj csak egyszer kunyhóik közé, |
| S ha meghat a szellem, mely ott lebeg; |
| Arany zománc fog rengni mindenen |
| Körűled, és rég sejtett képeket fest. |
| Megértesz mindent. |
MÓZES
| Jó. – Megyek, anyám! |
| S ha úgy találom, amint mondod azt, |
| Legjobb erőm, hiúságom, reményem, |
| Mindent, mindent feláldozok apáim |
| Szent Istenének. – Ah, mint elragad |
| A perc hatalma. – Millyen gyönge lelkem! – |
| S ki biztosított, hogy szód nem mese, |
| Hogy indokod nem az, mit felhozék? – |
JÓKHEBÉD
| Ki biztosítna más? E szív, fiam. – |
| Nélkűlözél-e anyagondokat? |
| S ne hidd, hogy azt is tán pénzen veszik. – |
| Azon szörnyű napokban, amidőn |
| A gyil lakott Nilus sötét vizében. |
| Halál várt minden újszülött zsidóra, |
| És számtalan piros kicsíny fiú |
| Anyjának édes csókjától letépve, |
| Kékűlt ajakkal érzé a hideg |
| Elemnek csókját. – Számtalan fiú, |
| Általhevűlve anyja kebelén, |
| Ajkával az életforrást kereste, |
| És csak halált nyelt a piszkos habokból. – |
| S midőn hevertek – kányák martaléka – |
| Iszapba gyűrött szőke hajzatukkal, |
| Nem ismervén fel az anya fiát, |
| Kiért kesergni is vétek vala. – |
MÓZES
| Ne izgass, asszony, csak rólam beszélj. – |
JÓKHEBÉD
| Akkor szülélek búra és örömre. |
| Eltitkolálak három hónapig, |
| De éles a zsarnokságnak szeme, |
| Befúrakszik legszentebb rejtekünkbe, |
| Hogy a mindég éhszörnyet, a gyanút, |
| Ujabb szívvérrel bírja elcsitítni. |
| Nem rejthetélek többé keblemen, |
| S mesterséggel készíték kis tobozt, |
| Ágyat veték ürébe, bétevélek, |
| S a nád közé helyzélek gondosan, |
| Hová förödni járt a hercegasszony. – |
| Ott leskelődtem, hogy bajod ne essék, |
| Hogy kígyó vagy más szörnyeteg ne bántson. |
| S midőn megleltek, és dajkát kerestek, |
| Ott voltam én – hogy akit, mint anya |
| Nem csókolhattam, dajkaként öleljek. |
MÓZES
(ellágyulva megöleli)| Óh, jó anyám! – ne többet már – ne többet. – |
| Fellázad a vér minden ereimben, |
| S tán még korán van. – Hátha nemzetem |
| Nem érdemel mást, mint hogy vízbe fojtsák! – |
| Gózen földére most. Az ég veled – |
| Még egyszer mondom: titkod a halál. – (El.) |
JÓKHEBÉD
(térdre esve)| Jehova! Izraelnek Istene, |
| Önts rá malasztot, hogy szeme kinyíljék! – |
MÁRIA
| Ah, mily sokára tér meg Áron ismét! |
| Miért is járnak mindég Fáraóhoz? |
| Tudhatnák már, kérelmük hasztalan. |
| S csak minket hagynak kettes félelemben, |
| Saját magunkért és sorsuk felett. |
KOZBI
| Ne elegyedjünk férfiak ügyébe. |
| Nekem úgy látszik, lelköknek kevés |
| Édes felizgatottságot szerez. |
| A házi gond, ez ártatlan gyönyör, |
| Mi hölgyszívünknek egy egész világ. |
MÁRIA
| Igaz, igaz. S azért keresnek aztán |
| Rejtélyes eszmét, mellyet meg sem értünk, |
| Azért keresnek kardot oldaluknál, |
| Midőn ölelve környékezzük őket. – |
| De már ezen nem változtathatunk, |
| Adjuk tehát a sorsnak meg magunkat. – |
| Menj, Kozbi, menj csak, ott a dombtetőre, |
| Nézd, nem jön-é még Áron. – Nos, siess. |
KOZBI
| Hiszen már három őrt is állitál. |
MÁRIA
| Tán elszunyadtak, menj csak. (KOZBI el.) |
| Mink meg addig |
| Terítsünk asztalt e pálmák alatt. |
| Ily hűs hely jólesik a vándoroknak. – |
| Itt mellettem fog ülni jegyesem, |
| Húr, a szelíd, a kedves, jó fiú. – |
| Idább a sajtot – többet a gyümölcsből – |
| Siessetek hát hozni a tejet! – |
| Ha nem találnak készen, azt hiszik, |
| Hogy tán nem is várók elég epedve. – |
| Hát Józsué, hű szolgám, merre van? |
| Ki úgy függ rajtam, mint testén az árny, |
| Hogyan nélkűlöz épp most ily soká? |
| Csalódnám, hogyha ő nem lenne első, |
| Ki jó hírrel jő. – |
JÓZSUÉ
(szaladva jő)| Asszonyom! gonosz hír. |
MÁRIA
| Mit mondasz, Nún fia, minő gonosz hír? |
| Ijesztesz úgy-e, hogy örűljek aztán. |
| Vendégink jőnek? – |
JÓZSUÉ
| Jőnek, Mária. |
| De nem kivántuk őket. |
MÁRIA
| Menj, gonosz! |
| Ha férfi volnál, megbüntetne Húr, |
| Ha gyermek volnál, e kéz tépne meg; |
| Sem egy, sem más – ezúttal megmenekszel, |
| Csak híredet javitsd meg. – Mondsza: jőnek. – |
JÓZSUÉ
| Ha gyermek volnék, jöttem volna sírva, |
| Ha férfi volnék, úgy tegezt ragadnék; |
| Sem egy, sem más – ezúttal kérve kérlek, |
| Rejtőzzél házad legtitkosb zugába, |
| Mert Fáraónak tiszttartója jő. – |
MÁRIA
| Ah, mit beszélsz! – Szörnyű, és senki itthon. |
| Mutasd meg, Józsué, hogy gyors futó vagy, |
| Siess eléjök. – Mégis vesztegelsz? – |
JÓZSUÉ
| Ha vágyamat lábam félig beéri, |
| Úgy visszatérek, mint a gondolat. (El.) |
NÉP
| A sarcolók, a sarcolók! – Nagy Isten. – |
| Ki a pusztára nőkkel, gyermekekkel – |
| Ah, Istenem, hol késel, Áron! – Áron! |
| Haszontalan kegyet hozasz, ha késel. – |
MÁRIA
| Ki várja inkább szívszakadva, mint én, |
| Nem késhetik soká. – Óh, várjatok csak! – |
| Ne hagyjatok magamra, gyönge lányt. |
NÉP
| Hiszen falunk végében rablanak már! – |
| De fuss velünk te is, jó Mária. |
MÁRIA
| Jaj, nem lehet, jaj, el nem futhatok, |
| Megesküvém, és itt nem hagyhatom |
| A házat, mely népem szentségeit, |
| S oltárát rejti. – Jaj – óh, jaj nekem. |
NÉP
| Mért gyűlöléd meg, Isten, népedet. – |
| Im, itt jőnek már! El, ki merre tud. |
MÁRIA
| Lányok, lányok! miért hagytok magamra, |
| Nincs-é velünk az Úr? – Mind elfutott! – |
| Ah, óvj tehát te meg, kis ősi ház. |
TISZTTARTÓ
| Sehol egy ember! – átkozott makacs nép. |
| Hah! itt suhant be egy karcsú alak, |
| Ezt megtekintjük. – Sokszor kincseink |
| Javát feledjük el bódúlt zavarban. – |
| Hajtsátok a marhát tovább, fiúk! |
| És a zsákmánnyal megterhelt tevéket; |
| Míg én e rejtélyt kissé megvigyázom. |
| Az ajtó zárva. – Senki nem felel. |
| Majd enged e bárd megpróbált fokának. |
| Mit jó szó nem tesz, az erő kivívja, |
| S ha megvan, mindegy – szentel a siker. |
ÁRON
| Csak erre, vándor! – ládd, csendes falunk, |
| Üldött népemnek egyik menhelye. |
| Itt megpihenhetsz. – És mit a szegénység |
| Jó indulattal fűszerezni bír, |
| Üdítésűl számodra készen áll. – |
| Ki értené meg jobban a nyomort, |
| Mint az, ki szintén járja iskoláját. – |
MÓZES
| Valóban, amit rajzolál előttem, |
| Úgy megdermesztett – néped szenvedése – |
| Saját bajom hogy megtörpűlt előttem, |
| És szégyelnék panaszt emelni én is. |
ÁRON
| Ez házam – a zsidó nép temploma. |
| Körűle gyűlöng, rejtve, titkosan, |
| Száz leskedő kaján szemet kijátszva, |
| Hogy kétszeres buzgósággal megóvja |
| Elhúnyt apáknak Istenét, hitét. – |
| Ládd, ott a pálmák árnyában terített |
| Gondos növérem már számunkra asztalt. |
| Mi az, hogy nyugtalan szerelme nem |
| Üzé előnkbe? – Ollyan néma minden. – |
| A nép sem jő, mint máskor, híremért, |
| Hogy megkönnyítse bánatterhemet. |
HÚR
| A rendes úton vártak ők bizonnyal, |
| Az itatóknál, míg mi felkerűltünk |
| A szirtösvényen, a csürök mögött. |
JÓZSUÉ
(szaladva)| Uram! meglelted-é már Máriát? |
ÁRON
| Megleltem, mi kérdés ez, fiú? |
| Réműlt arcád, elfúlt lélegzeted, |
| Félek, rettentő szóknak hírnöke. |
JÓZSUÉ
| A sarcoló tiszttartó itt vagyon. |
MÁRIA
| Kigyó! kigyó! – Óh, mért hagyál el, Isten. – |
TISZTTARTÓ
| Mi végre e zajgás, kis vadgalamb, |
| Nincs itten senki. – Vagy van? – lám-e, lám-e! |
| Annál jobb. – Hej! nagy Fáraó nevében: |
| Hozzátok vissza e leányt nekem. |
| E perctől fogva háremem sajátja. – |
MÁRIA
| Óh, Áron! – Óh, Húr! mit bámúltok így – |
| Tán Máriát keresi szemetek? – – |
| Késő – késő – nem fogjátok találni. – |
TISZTTARTÓ
| Nem mozdúl senki? – Majd lakoltok érte. |
MÁRIA
| Ne csókot, Húr – vasat – vasat szivembe. |
| Nem bírod becsűleted megóvni, |
| Ha mátkádat nem birtad? – |
TISZTTARTÓ
| Már unakszom. |
| Jőj, Mária. – Hallod, parancsolom. |
MÓZES
| Ember! ne illesd. |
TISZTTARTÓ
| Félre! – |
ÁRON
| Irgalom! – |
| Uram, ne fossz meg minket e leánytól. |
MÓZES
| El innen, Áron! Nem szégyelsz könyörgni, |
| Hol a fellázadt érzés vért kiált? – – |
| Ember, csitúlj le, mert meghalsz azonnal, |
| S ily felforrt vérrel, illyen állatúl |
| Apáidhoz nem illik vándorolnod. – |
TISZTTARTÓ
| Mi lázadó ez! üssétek le őt – |
| Habár testvértek, Fáraó nevében. |
MÓZES
| Isten nevében vessz te el, gonosz. – (Leszúrja.) |
ÁRON
| Ah, idegen, mit tettél! elveszítsz |
| Egész házammal, s meg nem óvod a lányt. |
MÓZES
| Ah, ah, következményeit vigyázod |
| A tettnek, mellyet perc hatalma súg, |
| Midőn lelkedben mennydörögni kéne. – |
| Kárt és haszont latolgatsz kisszerűen. |
| Ezért nem lesz, ládd, semmi Izraelből. |
| Jaj a népnek, ha nincs költészete, |
| Lelkét elfojtja a körűltekintés, |
| S csak lelkesűlés szült mindég nagyot. – |
| Ismerjetek meg – én Mózes vagyok, |
| Zsidó, miként ti – testvértek – baráttok. |
| Igen, Áron – testvéred. – Nos, ölelj meg. – |
| Ma tudtam csak meg e titkot, s jövék, |
| Saját szememmel, hogy lássam, saját |
| Szivemmel, hogy megértsem sorsotok; |
| S ha érdemesnek látom népemet, |
| Hogy véle éljek, véle vesszek el. – |
| Kegyetlenűl bánt a végzet velem. |
| Növért találtam, hogy gyalázatot |
| Leljek vele. – És, óh, fivért találtam, |
| Hogy lássam: e nép élni érdemetlen. – |
HÚR
| Sógort találtál, aki kész veled |
| A történetbe egy lapot beírni. – |
JÓZSUÉ
| S egy ifjat, aki vért ád e betűkhöz. |
ÁRON
| Ah, Istenem, mi lesz még mindezekből. |
MÁRIA
| Mit késtek még a szalmakoszorúval? |
| Fejemre véle, aztán öljetek meg. – |
HÚR
| Nyugodtan, Mária. |
MÁRIA
| Mit Mária! |
| Volt egykor egy lány, akit így neveztek – |
| Szerette Húr – de vége – vége – vége – |
HÚR
| Most is szeret, s meg fog szentelni, lány, |
| Kiomló vérrel – Isten zsámolyánál. |
| Jőj, Mária, jőj! én leszek papod. – |
MÓZES
| Ne nyúlj hozzá, Húr! látod, hogy megőrült. |
| Istennek lelke felszentelte őt. |
| Belőle fog tüzes nyelvvel beszélni, |
| Fel fogja rázni egykor Izraelt |
| Álmából. – Most vigyétek e gonoszt, |
| S hogy meg ne sejtsék, ássátok homokba. |
ABIRAM
| Haszontalan szó, mért szenvedjek én, |
| Ha a véletlen nékem kedvezett. |
KÁLEB
| Én adjam a sarcot érted is? |
| Miért pusztítná Kálebet magát |
| A tiszttartó, véték-e ellene? |
ABIRAM
| Itéljen a biró. |
KÁLEB
| Igen, ítéljen. |
ÁRON
| Mi rút feleselés ez, emberek? |
KÁLEB
| Hallgass meg, kérlek. Amint itt valának |
| A sarcolók, marhánkat meglepék |
| Az itatónál, s egy részt elszakasztva, |
| Elhajtották magukkal mindenestűl; |
| Mig a másik rész sértetlen maradt. |
| Esetleg Abiram marhája mind |
| Egy szőrig megmaradt, mig az enyém |
| Utolsó kis gödölyémig kipusztúlt. |
| Kértem, segítsen meg nehány darabbal, |
| S gúnyos kacajjal elkerget magától. |
ABIRAM
| Én loptam-é el Káleb barmait? |
| Ki ő, hogy néki én sarcot fizessek? – |
KÁLEB
| Nem Izraelt sarcolják-é talán? |
| A tiszttartó Kálebre volt-e küldve? |
ABIRAM
| Mondd néki, Áron, hogy mit sem nyerend. |
KÁLEB
| Igaz biró légy, adj kármentesítést. |
MÓZES
| Ne hagyjad, Abiram, itélni Áront, |
| Adj jószántodból, amit adni birsz. |
| Te gazdag vagy, s jól szolgált a szerencse, |
| Mig a szegény elvész, ha nem segited. |
ABIRAM
| Előljáróul, mondd, ki külde hozzánk, |
| Ki tett, sáfárúl téged birtokomba, |
| Hogy ily fennen szólsz? – Itt nem ismerünk. |
MÓZES
| Barátúl vedd csak tőlem e tanácsot. |
ABIRAM
| Tanácsodat fizessed meg magad. |
| Itéljen Áron a törvény szerint. |
MÓZES
| Jól mondod, Abiram, törvény szerént. – |
| Van-é más törvény, mint hogy Izrael |
| Testvér legyen. Egy bú és egy öröm |
| Lakozzék minden férfiúi szívben, |
| S egy szellem álljon őrt minden tanyán. – |
| Nem kínoz-é még, nem ront-é eléggé |
| Az idegen, hogy gyermek gyermek ellen |
| Ármányt sző, verseng és hivalkodik? |
| Nem forrasztott-e még a köznyomor |
| Oly élő testté, melly eloszthatatlan, |
| Mely végig érzi és végig sajong, |
| Ha egy kisúját éri fájdalom? – |
| Óh, hogyha nagy idők nagy tanjait |
| Nem akarod szűkkeblűen megértni; |
| Hitványúl véssz el, élni érdemetlen. – |
| A kár közös lesz. Ami megmaradt, |
| Arányosan fog kárpótlásra menni. |
ABIRAM
| Lám, lám, mi kész vagy a bölcs ítélettel, |
| Csak lenne aztán, aki megfogadja. |
| De gondoskodhatol inkább magadról, |
| Hogyan felelsz a tiszttartó felől. |
ÁRON
| Szerencsétlen! mi szót merél kiejtni. |
ABIRAM
| A dombtetőről láttuk, amidőn |
| E jó madár… |
ÁRON
| Nem láttál semmit is. |
| Szemed káprázott. Fel vagy ingerelve. |
| Menj, menj haza. |
ABIRAM
| De láttam. |
ÁRON
| Óh, hazudsz. |
MÓZES
| Hagyd őt, hagyd őt, jól látta, én ölém meg. |
| Én, Mózes, Fáraónak volt kegyence. |
| Ki megborzadva a vérbűn miatt, |
| Mit egy egész nagy népen elkövetnek; |
| Megölte a tiszttartót. – Én valék. |
| Menj, gyáva szolga, menj, siess feladni. |
| Nem írigyellek és nem is remeglek. – |
| El a szememből. |
| Áron, nincs időnk, |
| Hogy vesztegeljünk. Óh, én megcsalódtam. |
| E nép nem érett még, nem szenvedett még |
| Eléggé, hogy jobb sorsot érdemeljen. – |
| Üldözni fognak, futnom kell tehát. |
| Kibujdosom. – Testvér, az ég veled. – |
| Ha jő idő sok szenvedés után, |
| Melyben körűlnéz majdan Izrael, |
| S embert keres: akkor jőj, s hívj haza. |
ÁRON
| S hol lellek, Mózes, az időt ha érem, |
| Bár félek, addig a sírban leszek. |
MÓZES
| Kicsínyhitű! – Megéred azt bizonnyal. – |
| Mint esti árny, olyan gyorsan növekszik, |
| Mi nemzeteknek éltében megindúl. |
| Majd Mídianban várja azt be Mózes. |
| Hol Mária, e szentelt áldozat? – |
| Őrizzed őt, belőle Jehova szól, |
| Mutasd a népnek, amidőn mulat, |
| Mutasd a népnek, amidőn feled, |
| S kigyómarás lesz tévtekintete |
| A sorsában megnyúgovó pulyának. – |
| Kezet, Húr – Áron! még egyszer kezet. |
JÓZSUÉ
| Még én is itt vagyok. |
MÓZES
| Látom, fiam. |
| Mi ketten még, tudom, találkozunk. |
JÓZSUÉ
| Nem úgy, Mózes, mert most megyek veled. |
| Nézd, meg birom feszítni a nyilat, |
| Ember vagyok már. |
MÓZES
| Várj még egy kicsínyt. |
| Mit mondana, ha megtudná anyád? |
JÓZSUÉ
| Mi is vezérel ifjat nő – anya, |
| Ki azt vigyázza csak, mind megvan |
| Fészkében a fiú, hogy ép-e mind, |
| S kéz vagy láb nélkűl retteg látni őket. |
MÓZES
| Viszontlátásra. (El.) |
JÓZSUÉ
| Jó. – Korhely leszek, |
| Hogy elkergessen jó anyám keresni |
| Más hont magamnak. – Szó nélkűl megyek. |
| A puszta ház beszéljen honn helyettem, |
| Mig majd hirem hozand vigasztalást. – |
MÓZES
| Egy nap megint örök sírjába dűlt, |
| Egy lépést tettem ismét sír felé, |
| És nyertem-é csak egy hajszálnyi tért |
| A cél felé, mely lelkesít – emel? – |
| Örök várás az élet, s véghatárán |
| Nem megnyugvás, de fáradt únalom |
| Oldatja meg velünk vándorsarunkat. – |
| Epedve nézek a távol hazára, |
| Esengve várok egy üdvözletet, |
| Mig ott talán már régen elfeledtek; |
| És úgy vagyok, mint aki hőn szeretve, |
| A kedvest várva éjeket viraszt, |
| Mig az, vetélytársának karjain |
| Mindent feledve csókban kéjeleg. – |
| De mit panaszlok, mért ábrándozom? |
| Nem díszlik-é, nincs-é jól tartva a nyáj? |
| Nem mosolyog szerelmes nő felém, |
| Piros fiúval vágyó karjain? – |
| Mit kérjen ember többet? – Óh, hanyan |
| Mondják irígyen: nézzétek, mi boldog! – |
| Igen, igen – de a szellem hatalma, |
| Az éji kürt, mely felver álmainkból, |
| E rossz barát, ki hozzánk bélopózik, |
| S szegénységünk hiányait kilesve, |
| Gúnnyal figyelmeztet sorban reájuk; |
| Nem hágy élveznem. – Láng az, melly emészt, |
| Átok nekem, csak másnak volna áldás, |
| Ha volna, akihez világa érne. – |
| Ha más csillagzat áll bölcsőm felett, |
| Talán miljók közt, tán trónon világol, |
| Körűlragyogva, majdnem istenítve; |
| Mig így – a pusztában leég magában, |
| Én ismeretlen – barmokat fejek, |
| S a pásztor sírjánál ki is gyanítná, |
| Hogy itt is hamvad egy oly égi tűz. – - – |
| Ah, lám-e nőm, a kedves Cippora! |
| Mi jót hozasz, mi fűszert ételemhez? |
CIPPORA
(estebédet hozva)| Csókot s mosolyt, mint szoktam, Mózesem. |
| Mit is hoznék mást, legkivált e helyre, |
| Melyet szerelmünk serdűlő korából |
| Oly boldogító képek népesítnek. |
MÓZES
| Óh, kedvesem. |
CIPPORA
| A forrásnál ülünk le, |
| Ott tálalom fel a szűk estebédet. |
MÓZES
| Hát a kis Gerzon hogy van? |
CIPPORA
| Tégedet kérd. |
| Egészen apja – csakhogy szebb fiú. |
MÓZES
| Egészen anyja, csakhogy jobb szeret. |
CIPPORA
| Ne mondjad, vagy még megneheztelek. |
| Ki adta szívét, amily hirtelen, |
| Éppoly lángolva egy bús száműzöttnek? |
| S azóta mindég: mondd, ki őrzi meg |
| A nőhüséget, hálátlan – neked? |
MÓZES
| Egy nő, ki nálam szebbet még nem ismert. |
CIPPORA
| Hallgass, gonosz. – Épp e kúthoz jövék |
| Lánytestvérimmel, korsókkal fejünkön, |
| Midőn a puszták vad juhászai |
| Szidalmas szóval, durva bántalommal |
| Üzőbe vettek, s már-már elveszénk, |
| Hogy ím, egy bátor büszke hontalan, |
| Mint ég küldöttje jő – pártunkra áll, |
| Érckarja megvéd – és szeme igéz. |
| Testvéreim bámúlták – én szerettem. |
MÓZES
| Elkísérélek a szülői házba, |
| Atyád, Jethró, az áldott jó öreg, |
| Ki bárha főpapúl nem volna is, |
| Isten szolgája lenne tiszteletben, |
| Gazdag jutalmat nyujta tettemért; |
| Hont adva a bujdokló hontalannak, |
| És mennyet adva benned a pokol |
| Helyett, mit keblem pusztasága zárt. |
CIPPORA
| Ah, Mózes! régi dolgokról fecsegve, |
| Az újságot már szinte elfeledtem. |
| Idegen férfiak szálltak be hozzánk, |
| Téged keresnek, Mózes, nem tudom, mért. |
MÓZES
| Minők e férfiak? mondd, Cippora. |
MÓZES
| Arcuk sötét – fösvénykedők szavakkal – |
| Egy-egy pillantást lopva váltanak, |
| Hogy fél az ember, mert titkuk nem érti, |
| S még jobban félne titkukat kilesni. – |
| De messze földről kelle jőniök, |
| Mezök viselt – s midőn lábukra öntém |
| A hűsitő vizet, látám, mi kéreg |
| Van talpukon – mit a pusztán nyerének. |
MÓZES
| Ha ők volnának! – Istenem, ha ők! |
| S ki volna más – ki kérdne engemet? – |
| Nem, nem, szebb az, hogysem való legyen. |
| Az ily sejtések, illyen kósza képek |
| Csak hogyha rosszak, vesznek húst magukra. – |
| Hát hogyha ellenségim feltaláltak, |
| S orgyilkost küldenek tán ellenem. |
| Mondd, Cippora, nem nézed illyeneknek? – |
CIPPORA
| Nem, Mózesem, és mégis rettegek, |
| Hogy gyászt hozandnak boldog kis körünkbe. |
MÓZES
| Úgy mégis ők. Az Isten hozta őket. |
CIPPORA
| Kiről beszélsz? |
MÓZES
| Kiről? Kiről beszélnék, |
| Mint akiket már évektől lesek. |
| És vágyaim eléjök vándoroltak |
| A pusztaságba – eddig hasztalan. |
CIPPORA
| Mit mondasz, Mózes! és mindezt nekem. – |
| Ah, Cippora – te elmehetsz aludni. |
MÓZES
| Ne nyugtalankodjál, én kedvesem. |
| Hisz ládd, a férfi nem csupán szeretni |
| Vagyon teremtve. Lelkében nemesb |
| Érzés kel. |
CIPPORA
| Óh, s mi volna hát nemesb? – |
MÓZES
| Mi a rózsától a vadonba űzi. – |
| Megérted mindezt – most siess, siess – |
| S vezesd hozzám az idegeneket. – |
CIPPORA
| Nehéz sejtéssel bár – de megteszem. (El.) |
MÓZES
| Kínzó kétség, derülj fel, óh, derűlj fel! |
| Örömre, búra, mindegy – csak hamar. |
| Hisz addig fáj csak a vérző seb is, |
| Míg élet és halál csatáz felette, |
| Aztán beáll a fásúlt nyúgalom. – |
| Óh, szív! ki érti rejtélyes valód? |
| Ki évekig nem úntál várva várni, |
| E néhány percet, a végcél előtt, |
| A végtelen kínjával népesíted. – |
| S ha ők is végre, s jó hírt hoznak is, |
| Fognék-e még szívből örűlni tudni? – |
| Ki idegen égalj növényeként |
| Soká fájlalva a szülőhazát, |
| Új állásomban végre megszokám, |
| Virág s gyümölcs fejlődtek ágimon, |
| S csak új seb ér, ha újolag kitépnek. – – |
| De, hah, mi ez? – egy csipkető kigyúlt – |
| Lobogva ég, és mégis ép marad. – |
| Lelkem reszket rejtélyes borzalomtól. – |
| Le a sarukkal! – itt szent hely vagyon. |
| Jehova! Ábrahám nagy Istene, |
| Hahogy te vagy, ki e lángmezt vevéd fel, |
| Megengedvén, hogy szolgád rád tekintsen; |
| Engedd, hogy értsem is parancsodat, |
| S szerinte tennem aztán adj erőt. – – |
JEHOVA SZAVA
| Mózes, kelj fel, s kövesd testvéredet. |
| Szabadítóját várja Izrael, |
| S bilincseit letörni vagy hivatva. |
MÓZES
| S hogy bírom én ez óriási művet? – |
| Karom lelankad, és gyarló szavamnak |
| Ki ád hitelt, ha mondom, hogy te küldél? – |
| Válassz magadnak, népem Istene, |
| Erősebb eszközt – és hagyj engemet |
| Őrizni nyájamat, neved dicsérni, |
| S hű nő ölében távolról örűlni |
| A nép javának – melyhez tartozom. – |
JEHOVA SZAVA
| Karod erős lesz, és nyelved hatalmas, |
| Ha én leszek veled, meg az igazság. |
| Te győzni fogsz ármány- s erőszakon, |
| Ha a hit nem hagy el, meg a kitartás. |
| A szellem az csak, ami győzhetetlen, |
| Előtte minden más a porba dűl. – |
| Fel hát! – kit az Úr választ eszközévé, |
| Az megszűnt lenni többé önmagáé, |
| S a nép szivében ver csak élete. – |
MÓZES
| Uram, legyen, amint parancsolod. |
| Megyek, megyek, hová szavad vezet. |
| Széttépek minden drága kötelet, |
| Mi éltemhez von, gyöngévé tehet. |
| Ne érintsen már többé női ajk, |
| Ne kéjelegtessen gyermekmosoly, – |
| Nincs nőm – nincs gyermekem – nincs otthonom – |
| Te egyedűl csak, harcok Istene, |
| Te egyedűl, nép – ameddig szabad léssz. – |
| Üdvöz légy, testvér – üdvöz légy, barát! |
| Te is, kit még mint gyermeket hagyék el, |
| S kettős örömmel látlak férfiúnak! – |
ÁRON
| Sokáig hagytunk várni, úgy bár! |
MÓZES
| A nép türelme hosszú, jól tudom, |
| De csakhogy végre mégis eljövétek. – |
| Hát jó anyám, hogyan van, él-e még? – |
| Óh, jaj, hogy ily kérdés is még helyén van. |
ÁRON
| Él még szegény, mivel meghalni nem bír, |
| Míg mentőképpen téged visszavár. |
| Mint jó családfő, nem lel enyhe álmot, |
| Amíg övéit nyúgalomba helyzi. |
MÓZES
| Hát Mária? |
HÚR
| Megroncsolt teste még |
| Mindíg tanyáúl szolgál a hatalmas |
| Szellemnek, mely megszállta. |
MÓZES
| Szóljatok: |
| Hogy kezdjük el az óriás müvet. |
| S én, kit halálra üldöz Fáraó, |
| Hogyan lépek közétek? |
ÁRON
| Légy nyugodt, |
| A Fáraó, ki üldött, sírba szállt, |
| Bünöd emlékét elvivé magával. |
MÓZES
| És kész-e a nép áldozatra, mondd, |
| Szabadságáért s Ábrahám uráért? – |
| Lemond-e a trónnak hiú kegyéről, |
| És a jólétről férfiöntudattal? |
| Mert az nagyon olcsó hazafiság, |
| Mely, hogyha nagy szavat hall, tapsra csapja |
| A szolgaságtól durva tenyerét. – |
ÁRON
| Mindenre kész, ha ép testét veszem. |
| Egyes önző, kislelkű mindenütt van, |
| Mint legnemesb fán is van száradó gally, |
| Fenésedett kéreg – mely majd lehámlik. |
MÓZES
| Mit is teszünk. – Ha kérünk, nem bocsájt el |
| Ily tenger szolgát – más hazát keresni. – |
JÓZSUÉ
| Ásót, kapát fogunk, Mózes, reájuk, |
| A szolgaságnak minden eszközét, |
| S szabadságunkat nyerjük meg vele. |
| Ki ép érzésű, az hozzánk siet. |
MÓZES
| Tüzed nemes, de nem jó a tanács. |
| Népem megromlott hosszu szolgaságban, |
| Lassan kell azt sok szenvedésen át |
| Szabadságára tenni érdemessé. |
| Merészebb lépés elriasztana |
| Sokat, ki hogyha lassudan beléjő, |
| Bár fél is – kénytelen megyen velünk, |
| S ezer baj közt megedződik, kitisztúl. – |
| Csel ellen cselt. Kérünk három napot, |
| Hogy a pusztán imádjuk Istenünket. |
| Ha kint leszünk, könnyen továbbszökünk. |
JÓZSUÉ
| S nem-é lesz ez gyalázat? |
MÓZES
| Ők teszik, |
| Kik kényszerítenek. Ők szégyeneljék. – |
| De indúljunk, barátim. Jőjetek |
| Csak egyenest a pusztaság felé. – |
ÁRON
| Hogyan, bucsú nélkűl hagynád-e el |
| A hű fedélt, mely itten béfogadt, |
| Mint hontalant? |
MÓZES
| Mindent, mindent, barátim! |
| Nőt, gyermeket, az áldott vén apát. |
| Szöknöm kell a boldogság hű öléből, |
| Mint a gyilkosnak, aki érzi, hogy |
| Előtte küzdés és utána bűn van, |
| Hogy méltatlant tesz, ámde önmüvét, |
| A vérző üdvöt mégsem bírja látni. – |
CIPPORA
| Mózes! még mindég itt, e férfiakkal? |
| S mi elmerűlve, millyen zordonan. – |
| Hogyan! kerűlsz – rejtőzöl-é előttem, |
| Mint hogyha félnéd nődnek csókjait? – |
| Milyen halvány vagy, óh, beszélj, mi baj? – |
MÓZES
| Nincs semmi, Cippora. |
CIPPORA
| Annál nagyobb baj, |
| Mert a sötét arc úgy csak engem illet, |
| Én voltam a betegség, melly okozta. |
MÓZES
| Te a nap vagy, mely felderíti azt. – |
| Egyről másról szóltam vendégeimmel, |
| Ah, nő, az élet nem mindíg mosolygó. |
CIPPORA
| Az volt, vendégeink míg nem jövének. |
| Óh, szóljatok, szokás-e nálatok, |
| Hogy a vendég a háznak asszonyát |
| Megfossza férje szívétől – kegyétől. |
ÁRON
| Az ég óvjon meg minket ily hibától, |
| Sőt érted tenni bármit is örűlnénk. |
CIPPORA
| Csak egy szolgálatot kérek tehát; |
| Távozzatok, és hagyjatok magunkra. |
| Előbb is sokszor sejtém, hogy szivében |
| Más dolgok is laknak még, mint szerelmem. |
| El-elmerengett, mormogott magában, |
| És oldalomtól éjjel felriadt, |
| Kardot keresve, harctól izgatottan. |
| De akkor ez mind ábránd volt csupán, |
| S valóvá fejle, ahogy eljövétek. – |
| Óh, Mózesem! térj újra Cipporádhoz. |
MÓZES
| S eltértem-é hát tőled? – nem, soha. |
| Szivem tiéd, bár menni készt is a sors. |
| De hosszu búcsú, hosszu küzdelem. – |
| Isten megáldjon – át kell rajta esni. – |
CIPPORA
| S elhagynád berkünknek illatát, |
| E lágy eget, egy hű nőt s gyermeket, |
| Hogy messze földön, szürke ég alatt, |
| Véres mezőkön éjeket virassz? – |
| Elhervadandnak fáid – kedvesed – |
| S mit nyersz helyettök? – |
HÚR
| Mindég zöld füzért. |
CIPPORA
| Hideg, hideg dij – csak sirokra jó. |
JÓZSUÉ
| A hon háláját. |
CIPPORA
| A nép háladatlan. |
| Rabságra termett. |
MÓZES
| Győztél, Cippora. |
| Karod között rémálmomból üdűlök. |
ÁRON
| Egyet feledtél még – az öntudat. |
MÓZES
| Az öntudat! – |
CIPPORA
| Óh, jaj! ne halld, ne halld! – |
| Ne hagyd el, kedvesem, e bájgyürűt. |
| Ne nézz fel e szivetlen férfiakra. |
| Szemök megígéz, mint a baziliszk. – |
| Távozzatok, távozzatok örökre. – |
ÁRON
| Jó, távozunk. Csalódva, mert nemesnek, |
| Vitéznek tartja Mózest nemzete. |
MÓZES
| S ki állíthatja az ellenkezőt? – |
CIPPORA
| Ha annak tartják, bépróbálta azt. |
| Próbáljon más is – ő már megpihenhet. |
ÁRON
| Bocsánatot mind e sok bánatért, |
| Mit akaratlan hoztunk rád, nemes hölgy. |
| Nem hittük, férjednek, hogy ily gyülölt |
| Vendége lesz, ki tartozásra inti, |
| Mit a becsűlet s egy anya kiván. |
MÓZES
| Anyám! – |
ÁRON
| Hiába vár. |
JETHRO
| Nem vár hiába. |
| A végzet választottja is csak ember, |
| S ha gyöngeségét mint ilyen lerója, |
| Jobb, hogyha itten a pusztán teszi. |
| S midőn a térre, mint vezér, kilép, |
| Lefoszlott róla már minden salak. – |
| Fiam! eszmélj fel! – |
MÓZES
| Cippora, bocsáss! |
| A végzet int – a végzet int – megyek; |
| Karod fel nem tarthatja kerekét. |
CIPPORA
| Atyám, te is? – úgy hát jőj, kisfiam, |
| Látod, nem kellünk már többé atyádnak. – |
| Atyám, te is! – Legalább jőj tehát, |
| Vezesd az árvát és az özvegyet, |
| Leroskadok különben. |
MÓZES
| Cippora! – |
JETHRO
| Fiam, siess – én már mindent tudok, |
| Áldásom véled – ismét látlak egykor. (Mind el.) |
KÁLEB
| Óh, Fáraó! hallgasd meg népedet, |
| Mely a nyomorból hozzád felkiált. |
NÉP
| Hallgass meg, Fáraó! – |
RENDŐRFŐ
| Csitt, nyúgalom. |
| Elvégzik azt ott fent az okosabbak, |
| Nincsen miért rekedtre bőgd magad. |
JÓZSUÉ
| Kiált az is, kit a gyil elkapott, |
| Pedig szintén szó nélkül végzene |
| Felette a vad. |
RENDŐRFŐ
| Ej, merész fiú vagy. |
| A házsártos faj, látom, hogy ki nem vész, |
| S addig szükség lesz illyenekre is, |
| Mint jómagam. Így mindnyájan megélünk. |
KÁLEB
| Nyisd meg, nagy Isten, Fáraó szivét, |
| S úgy halljad őt, mint ő minket kihallgat. |
NÉP
| Igen, nagy Isten, állj pártunkra, állj. |
RENDŐRFŐ
| Mi rendbontás ez, félre, ronda nép! – |
JÓKHEBÉD
| Ne űzd el, ember, Fáraó elűl, |
| Ki esdekelve jő – mert úgy lehet, |
| Hogy visszatér még; s nem tudod elűzni. |
RENDŐRFŐ
| Hallgass, banya – hallgass, te vén szipirtyó. |
| Tán azt lesed, hogy dühbe hozsz? – no, várj – |
| Utálkodom majd véled, hogy kacagjon |
| E söpredék – ez a rongy gyüjtemény! – |
NÉP
| Választ, óh, Fáraó! |
RENDŐRFŐ
| Mi szemtelenség! |
NÉP
| Elúnunk várni. |
RENDŐRFŐ
| Még szebb. – Nos, megállj! |
| Majd én hozok választ, ha visszatérek. (El.) |
HÚR
| Már négy órája vannak odabenn |
| Mózes meg Áron, Fáraó előtt! |
| S még semmi hír! – |
ABIRAM
| Valóban rettegek, |
| Mi lesz mindebből. Régen mondom én: |
| Ne húzzon ujjat, aki térdre termett. |
JÓZSUÉ
| Csak nem tűrhettük a gyalázatot, |
| Hogy nem hagyják imádni Istenünket? – |
ABIRAM
| Igaz, igaz, de hogyha Istenünk |
| Csak áldozatot kíván szüntelen, |
| S kenyeret a nagyok adnak nekünk. – |
JÓZSUÉ
| Óh, törpe lélek! |
ABIRAM
| Törpe? hadd legyen. |
| Ismérem én ezt. – Majd rájössz te is, |
| Ha amit azt, szerezni fogsz magadnak. – |
JÓKHEBÉD
| Imádkozzunk, imádkozzunk, barátim, |
| Hogy megmutassa népem Istene, |
| Miként elannyi ármány s bűn dacára |
| Ő az erős, más Istenek felett. |
NÉP
| Imádkozzunk. |
JÓKHEBÉD
| Tedd, hogy megnyerjük a |
| Három napot, mit olly epedve kérünk, |
| Hogy a pusztán imádjunk háborítlan. |
KÁLEB
| Zsibongást hallok, jőnek, úgy hiszem. |
HÚR
| Jőnek, de arcuk nem mutat sikert. |
JÓZSUÉ
| Halljunk szót! – tán jobb lesz, mint arcaik. |
ÁRON
| Ismét hiába jártunk. |
NÉP
| Óh, nagy ég! |
ABIRAM
| Tehát mindennek vége! – |
MÓZES
| Kishitű! |
| Nincs vége semminek. – Ki külde engem? |
| Nem-é népem hatalmas Istene? – |
| S ki volt, ki úgy megedzé Fáraó |
| Szivét, hogy kérés, indok, égi szó, |
| Mint durva szirtről, nyom nélkűl lepattant? |
| Ugy-é, megint csak ő volt, a nagy Isten? – |
| Csapás csapásra jő, réműlve jajgat |
| A nép – és pusztúl számban és vagyonban. |
| Mindenki érzi Istennek kezét, |
| Csak Fáraó dacol. – Ki tudja, hátha |
| Nem voltunk még elég tiszták előtte, |
| Lángokba kell, hogy vessen, mint az ércet, |
| S kiváljék a haszontalan salak. |
| Vagy Fáraónak nem volt még betelve |
| Bűnmérlege, hogy az örök igazság |
| Kimondja: száraz e fa, tűzre véle. |
DÁTÁN
| Adná az ég, hogy úgy legyen. |
MÓZES
| Az úgy lesz. |
| Nincs-é megírva, hogy eszét veszi |
| Az Isten annak, akit veszni szánt? |
ABIRAM
| Hej, csakhogy az úr ész nélkül is úr, |
| S mi dupla ésszel addig elveszünk. |
JÓZSUÉ
| Miért is várunk – elfoly az idő – |
| Régen mondom már: döntsön fegyverünk. |
HÍRNÖK
| Nagy Fáraó nevében halljatok, |
| Parancsolatja a következő: |
| Mivel még oly kevés a szolgamunka, |
| Mely Izrael népére vettetett, |
| Hogy Istenének is három napot |
| Henyélve kíván a pusztán ajánlni; |
| Ezentúl kettes munkát végezend. – |
| S mivel még oly csekély, mely nyomja őt, |
| A sarc, hogy kincset gyűjt haszontalan |
| Oltárain, meg lesz kettőzve sarca. (El.) |
NÉP
| Óh, jaj nekünk – végünk van – elveszénk. |
ABIRAM
| Lám, lám, hogy ízlik első kóstolóra |
| Fanyar gyümölcse éretlen tanácsnak? – |
| Nem mondtam, tűrjük, mit ránk vet a sors. |
| Ritkán nem jő még rosszabb rossz után. |
MÓZES
| Szörnyű, igaz – de szűnk nyugodt lehet, |
| Mit a becsűlet kívánt, megkisértük. |
DÁTÁN
| Becsűlet? ah, hát mit tesz ez üres szó? |
| Van zsidónak még becsűlete? |
| Gyógyít-e, táplál, mit adnak érte? |
| Hagyj békét, Mózes, hát becsűleteddel. |
ABIRAM
| Látjátok-é, prófétátok hová vitt? |
| Nem mondtam-e mindég, ne ingereljük |
| Magunk ellen, szegény, rabszolga nép, |
| Ádáz haragját a hatalmasoknak? – |
| Mit is bírnánk mi tenni ellenök, |
| Lehelletök, mint polyvát, szertehord. |
DÁTÁN
| Most már kifosztnak vég filléreinkből, |
| Miken véres verejtékünk tapad. |
| Lemondhatunk most a husosfazékról, |
| S éhezve, rongyos koldúsok gyanánt |
| Dicsérhetjük, ha tetszik – Istenünket. |
ABIRAM
| Miért is tűrjük e gonosztevőt! – |
| Nem ő volt, ki egykor Fáraónál |
| Népünk vesztére tört gonosz tanáccsal. |
| S most is, ki tudja, nem jött-é azért, |
| Hogy elveszítsen. – Óh, üssük le őt. – |
NÉP
| Kövezzük őt meg. |
ABIRAM
| Aztán térden állva |
| Kérjük meg Fáraót, hogy megbocsásson. |
MÓZES
| Ím, itt vagyok, kitárom keblemet! – |
| Követ belém, követ – de megjegyezd, |
| Hogy az a kő Jehovát is találja. – |
| Ha jobban tetszik a husosfazék, |
| A trón csilláma, mely egy-egy sugárt |
| Alamizsnául a szolgára vét; |
| Válaszd az állat nyúgodt jászolát, |
| Mely gondtalan hízalmat biztosít. – |
| S engem kacagj, vagy dobj belém követ. |
| De hogyha jobban tetszik a szegény |
| Szabadság és a véres harc – lemondás |
| Apáid Istenéért – összetarts! |
| És rám figyelj, kit Isten külde hozzád. |
| Ne aggódjál, csak tégy. Én gondolok |
| Helyetted. Nálad majd meg az erő lesz. – |
| Ha én mondom, hogy most éhezni kell, |
| Az éhezés divat legyen közötted. |
| Ha mondom, a koldússág tisztelet, |
| Koldús kivánjon lenni minden ember. |
| S nincs messze a megváltásnak határa, |
| Mert az erős lesz polyva, és nem a nép, |
| Melynek türelmét ismeré csak eddig, |
| Mint jármos állatét – de nem hatalmát. |
MÁRIA
| Óh, Mózes, vedd koszorúmnak felét, |
| Jutalmúl küldi néked nemzeted. |
HÚR
| E hölgyben Isten ítél tikteket, |
| Kik Mózes ellen még gyanút emeltek. |
MÁRIA
| Soká késik nászommal Fáraó. |
| Elhervad a virág – boszú – boszú – |
MÓZES
| Óh, népem! a kép szolgaságodé. |
NÉP
| Igaz. – Boszú. – Vezess, Mózes – megyünk. |
RENDŐRFŐ
(jő poroszlókkal)| Szét, gyáva nép – el Fáraó lakától, |
| Rekedt lármátok nyúgalmát zavarja. – |
JÓKHEBÉD
| Fiam! sokáig kell-e még virasztnom, |
| Míg nyúgalomra hajthatom fejem. |
| Mert nem szeretnék messze tőletek, |
| A szolgaság földében megmaradni. |
MÓZES
| Nem vársz sokáig – csak tűrj, jó anyám. |
MÁRIA
| Nem fogsz maradni. – Ott kint az uratlan |
| Puszták homokján vet számunkra ágyat |
| A síró szél – a síró szél – anyám! – |
MÓZES
| Ez éjjel még eljő Aszasziel, |
| A rém-angyal, s e földön átrepűlve |
| Megfojt mindent, mi csak elsőszülött. |
| E végcsapásra Fáraó megindúl, |
| És elbocsájtja Izraelt, hogy a |
| Pusztán kérlelje meg ura haragját, |
| Mely országán oly súlyosan feküdt. – |
| Barátim! jól figyeljetek azért: |
| Mind menjetek szét a zsidók közé, |
| És minden háznál békopogjatok, |
| Hogy útra készen álljon a család, |
| Pakolva a szekér – a marha készen. |
KÁLEB
| Úgy lesz, mint mondod. |
MÓZES
| Hallj, Káleb, tovább: |
| Egy-egy bárányt öljön minden családfő, |
| S annak vérével minden oly küszöb |
| Be légyen festve, hol zsidó lakik. |
| Az lesz jeléűl a megismerésnek. – |
| Magát a bárányt minden hű család |
| Elköltse estebédűl – ámde állva – |
| Vándorbottal kezében – ágyba senki, |
| Még székre is csak a beteg pihenjen; |
| Hogy amidőn kopognak ajtaján, |
| S a kürt megszólal – indúlhasson útra. – |
| El most, barátim, az idő halad. – |
KÁLEB
| Minden meglesz. |
MÓZES
| Még egyet – várjatok. – |
| Kinek Egyiptom átkos fajzatából |
| Szomszédja van, gazdája, ismerője, |
| Arany s ezüst eszközt, edényeket |
| Kölcsönzön attól ünnepünkre, mellyet |
| Megülni készülünk. |
JÓKHEBÉD
| Hogyan; fiam! |
| Ha szabadúlsz, menj. – Hátra se tekints. |
| És még te visszakészűlsz? |
MÓZES
| Nem, soha! |
| De hát ha visszanyerhetjük kicsíny |
| Részét bár annak, ami a miénk volt, |
| Amért megnyúztak – amért megraboltak; |
| Ne éljünk fortéllyal, mondd, mi is, |
| Erőszak ellen? – Tapsol a világ |
| Tettünknek, jól tudom. S elnézi Isten. – |
| De itt vagytok még? – Nincs mit vesztegelni. |
ÁRON
| Óh, Mózes! elkábít e nagyszerű terv. |
| Úgy látszik, mintha órjásokhoz illő |
| Fegyverzettel terhelnéd vállainkat, |
| Mely a gyöngét nem védi, de lenyomja. |
MÓZES
| Majd megszokod. Sokat megbír az ember, |
| Ha van elég bizalma önmagában. – |
| Szabadság érlel csak nagy eszközökre, |
| Rajtad még a rabságnak bűne van. |
| Félsz, mint fogoly, szédűlsz a végtelentől, |
| Midőn először mégy ki börtönödből. |
ÁRON
| De hátha meglesett az áruló – |
| Hol biztos illyentől a szolganép? – |
| S titkunkat Fáraó elébe hordja; |
| Mi lesz belőlünk? – börtön és halál |
| Vár mindnyájunkra, akik tenni tudnánk, |
| Ha a cselekvés napja megjövend. |
MÓZES
| Az árulót az félheti csupán, |
| Ki orvúl érlel tervet, összesúg, |
| S eszmét, mi néhány agyvelőben él, |
| Egy nép dacára vágyik létesítni. – |
| De a mi titkunk nyilvános titok, |
| A légben él, az utcákon mozog, |
| Társunk egész nép – védőnk a nagy Isten! – |
| Kit árul itt el, aki leskelődik? – |
| Elveszhet ez, elveszhet az talán, |
| De az, ki meg van híva Istenétől, |
| És a népet meg fogja menteni; |
| Az el nem veszhet, azt az Isten óvja. |
| Én el nem veszhetek, s a nép szabad lesz. – |
| De bésötétűlt, mennem kell megint, |
| Még egyszer, és utószor Fáraóhoz. |
| Úgy várjatok rám, amint rendelém. – |
| Anyám, csókolj meg! hogy legyen szerencsém. |
JÓKHEBÉD
| Áldásom véled. Mózes, légy erős! – |
MÓZES
| Csókolj meg, Mária, s erős leszek. |
MÁRIA
| Igen, igen, csókom nem méz, de méreg. |
HÚR
| Óh, bárha jó hírt hoznál vissza nékünk. |
MÓZES
| Nem hozhat rosszat, aki úgy megyen |
| Könyörgeni, hogy mostan jár utólszor. (El.) |
ÁRON
| Imádkozzunk! – nagy perc köszön reánk. |
JÓKHEBÉD
| Már ott lehet. |
MÁRIA
| Én szinte szólni hallom. |
| Szerény beszéde, de határozott. |
| Majd arca égni kezd – szeme tüzel – |
| Beszéde, mint hatalmas áradat, |
| Emelkedik – kitör – mindent sodor. – |
| Csak Fáraó – inog bár – még nem enged. – |
| Óh, jaj, fejem, fejem – tovább nem értem. |
ÁRON
| Készen van-é minden, mint rendelé? |
| Be van-e festve vérrel a küszöb? |
HÚR
| Itt hozzák már az estebédet is. |
JÓKHEBÉD
| Még semmi nesz. Mi kínos várva várni, |
| Kivált, ha már nem várhatunk soká. – |
ÁRON
| Hah, nem kopognak? – |
JÓZSUÉ
| A szél zúg csupán. |
JÓKHEBÉD
| Már itt lehetne. – Óh, ha így időz, |
| Megszégyenítem, és megyek előre. |
| Áron fiam, jőj, tartsd fel agg fejem. |
ÁRON
| Anyám, ne lankadj, toldd meg egy negyeddel, |
| A várás hosszu, hosszu éveit. – |
JÓKHEBÉB
| De ez már mégis csak kopogtatás. |
ÁRON
| Nem az, nem az még – várj csak, jó anyám! |
MÁRIA
(hirtelen fellelkesülve)| Megvan tehát! – hálistennek, megyünk! |
| Látom, amint jő, égő arculattal. |
NÉP
(kívül)| Menjünk, menjünk. – Hol vagy, Mózes! vezess. |
NÉP
| Hála neked, dicső nagy Fáraó, |
| Hogy meghallgattad esdő népedet. |
MÓZES
| Nem Fáraóé itten a dicsőség, |
| De Izrael örök nagy Istenéé, |
| Kinek engedni mindég kénytelen |
| A jó kedvében nem hajló erő. – |
| Fel hát, barátim! útazunk. – |
NÉP
| Jerünk. (Kürtszó.) |
JÓKHEBÉD
| Riadj, riadj kürt! ébressz másokat, |
| Nekem jelented, hogy már alhatom. – |
| Áron fiam – Mózes fiam – idább. |
| E két kezet, mit haldokló anyátok |
| Most egyesít, ne tépje semmi szét. |
| Erőt Mózes – tanácsot Áron ad, |
| S Jehova áldást küld a szent dologra. |
| Vigyétek testemet e rabhazából, |
| Ki a pusztára. (Meghal.) |
MÁRIA
| Én fáklyát veszek, |
| S dobot pergetve fenlobogtatom, |
| Míg messze elzeng a gyözelmi ének. |
MÓZES
| Emeljétek fel az átszenderűltet. |
| Hagyjátok e lányt – hadd vezesse lelke – |
| S utánam. – Óh, egy őrűlt s egy halott |
| Kisér. – Ki merné állni útamat. |
ABIRAM
| Ne tarts tovább, Áron, hiú szavakkal, |
| Mindég kértél, várjunk negyven napot; |
| Elmúlt az is, s Mózes még nincs elő. |
| Vagy itt hagyott vesztünkre, s megszökött, |
| Vagy széjjeltépték a fenevadak. – |
ÁRON
| Hogy mersz ilyet még csak gondolni is! |
| Nem félsz-e, hogy hátad megett terem? |
| Mert hidd el nékem, ő még visszatér. |
DÁTÁN
| Nem az többé. |
ÁRON
| Nem többé? – Sőt igen. |
| Ki átvezette Fáraó előtt, |
| Száraz lábbal népét a tengeren; |
| Forrást nyitott a sziklán, és kiégett |
| Pusztára tápláló mannát könyörg; |
| Védő paizst tart mindnyájunk felett; |
| Nem tűnik el ily gyáván, kisszerűen. |
DÁTÁN
| Hová lett hát szemem, hová fülem? |
| Vagy, hogy ha nem vagyok vak és süket; |
| Mégis csak eltűnt. – |
ÁRON
| Hát nem mondta-é, |
| Hogy Ábrahám hatalmas Istenének |
| Hozandja el irott törvényeit? – |
| De aki addig, amig megjövend, |
| Más Istenhez tér, vagy bálványt imád; |
| Az a halál halálával vesz el. |
| S mindannyian meg is esküdtetek |
| Jehovának s Mózesnek. |
DÁTÁN
| Szentigaz. |
| De hát nem-é ők lettek hűtlenek. |
| Levették rólunk a védő kezet, |
| Elhagyjuk mink is. |
ABIRAM
| Téged állitott |
| Közénk főpappá Mózes – hát mutass |
| Istent, ki e puszták közűl kiment. |
DÁTÁN
| Már összehordta a nép kincseit, |
| Boglár, perec, serleg, lánc, tű, kapocs, |
| Mind összegyűlt önkényt ajándokúl. |
| Készíts aranytulkot belőle, Áron, |
| Egyiptom Istenét, mely visszavisz. |
ÁRON
| Nem, nem, mondtam már, inkább meghalok. |
| Mért is zaklattok folyvást, úgy vagyok, |
| Mint felverett vad, s nincs már nyughelyem |
| Saját népemnek táborában is. – |
NÉP
| Ládd, kérünk, Áron! – |
ABIRAM
| Halld a nép szavát. |
ÁRON
| Nem hallok semmit. |
ABIRAM
| Hátha kényszerítünk. |
ÁRON
| Ki kényszerítené a főpapot. |
ABIRAM
| Hol van tehát a főpap Istene – |
| Vagy, hogyha nincs, minek főpap nekünk? – |
| Nem látod-é, már a nép lázadoz. |
| S ha egyszer fölkél a hatalmas ár, |
| A főpap fogja-é lenyomni bírni? – |
ÁRON
| Óh, Mózes! mért hagyád e súlyt reám? |
| Nem bírja vállam, érzem, roskadok. |
ABIRAM
| Ha nem segítsz – segítünk mink magunkon. |
| S ha aztán szétszakadva, népedet |
| Veszély emészti fel, mondd, hogy felelsz |
| Te, hűtlen őr, a nyájról? – |
ÁRON
| Mit tegyek, |
| Nagy Isten! – mit tegyek? – |
ABIRAM
| Halld szent szavát, |
| A nép ajkáról. |
ÁRON
| Úgy. – De hátha baj lesz, |
| Majd fogtok-e akkor felelni értem? |
ABIRAM
| A nép nem számol másnak, csak magának. |
ÁRON
| Így mertek-é majd szólni, hogyha Mózes |
| Előttetek lesz – és rátok tekint. – |
NÉP
| Mind így beszélünk. |
ÁRON
| Hát Isten neki. |
NÉP
| Köszönjünk, Áron! – Győzelem! – Jerünk. |
JÓZSUÉ
| Óh, törpe faj! te nyegle, ősz hajaddal – |
| S a bölcseségben kontár – azt hiszed, |
| Hivatva vagy már nemzetet vezetni, |
| Mert csontjaidból a velő kiszáradt, |
| És véle az erély. – Hát azt hiszed, |
| Mert minden rókával megalkuszol; |
| Nyájad hű őre vagy? – El, el veled! |
| Csak tégy önhitten, fontos arculattal, |
| De én ne lássam. – Részes nem leszek, |
| A bűnös alku lelkemet ne nyomja. – |
| Az én napom Mózessel kel fel újra, |
| Akkor majd számolunk – majd számolunk. – |
MÓZES
(a két frigytáblát hozva)| Kezemben van hát végre a szövetség, |
| Jehova mellyet népével kötött – |
| Saját ujjával e táblákra írva. |
| Kezemben e szent törvény, mely paizs |
| Gyanánt védendi mindég népemet, |
| Míg hozzá hittel s hűn ragaszkodik. |
| És Isten jóvoltából én vagyok |
| A megválasztott, akinek kezéből |
| Ez áldás a népnek fejére hull. – |
JÓZSUÉ
(elébe lép)| Mózes! bár megtiltád, elédbe jöttem. |
MÓZES
| Erős okod lehet – mert nem szokád |
| Kicsínyleni parancsom. Mondd, mi baj. |
| Kigyúlt orcád bőszűlt harag jele, |
| S a könny szemedben bánatot mutat. – |
JÓZSUÉ
| Valóban nem tudom, kettő közűl |
| Melyik kerűlt felűl a másikon. |
MÓZES
| A győzteset te győzzed meg, fiam. – |
| Féltem, hogy népem érte veszteség, |
| De hálistennek, a tábor felől |
| Örömhang jő üdvözlésűl elém. – |
| Személyed érte hát csak bántalom. |
| Az ifjuság ingerlékeny nagyon, |
| Még szűz kedélye minden gáncsot érez; |
| Nézd el, fiam. Ha tűrsz, új dísz reád. |
| S majd helyre ütjük, meglátod, ha élünk. |
JÓZSUÉ
| Ah, Mózes! Istent sérték meg – nem engem. |
MÓZES
| Ne tréfálj, gyermek, most kivált, velem, |
| Midőn kezemben szent törvénye van. |
| Ki merné Ábrahámnak Istenét |
| Megsérteni. – |
JÓZSUÉ
| Ki? egy eszeveszett nép, |
| Mely számüzé, s más Istent tett helyébe. |
MÓZES
| Lázban beszélsz. |
JÓZSUÉ
| Óh, ládd hát, ládd magad. |
MÓZES
| Megállj, őrűlt nép, hó! – lépést se többet! – |
| Ki alkotá e bálványt? – Nos, ki volt |
| Elég merész felkelni Isten ellen? – |
| Siket vagy-é nép, hogy felelni nem tudsz? – |
| Bár lenne szóm dörgő, mint a vihar, |
| Mint Istené lesz, számon hogyha kéri |
| Kegyét, melyet hiába rád pazarlott. – |
| Minek neked törvény is – el vele – |
| Vessz el magadban, bálványoddal egyben. |
ÁRON
| Bocsáss meg, Mózes, a nép kényszerített. |
HÚR
| Bocsáss meg, nem tudom, mi szédület, |
| Gonosz szellem fogá el táborunkat. |
MÁRIA
| S ragadt – ragadt. Ki állhat annak ellen, |
| Mi egy népben forr? – Én nem, azt tudom. |
| Őrűlt szavam a népnek szívverése. |
| Ah, ah – oly szép az illyen tünde mámor. – |
MÓZES
| Hogy elsompolygtak, mint a vert kutya. |
| Ki legmerészebb volt hátam megett, |
| Talán első, ki mossa most kezét. – |
| No, Áron! mondd hát, mondd, érdemli-é |
| Ily nép, hogy érte Istent megtagadd? – |
ÁRON
| Nincs más védelmem, mint csupán kegyelme. |
MÓZES
| Hej, Józsué! – e tenger nép között |
| Nem állt-e meg hiven, mondd, senki is? |
JÓZSUÉ
| Igen, de tíz közűl csak egy, uram, |
| A Lévi nemzetsége. Óh, mi kár |
| E csepp nemes bort szétmosódva látni, |
| Egy rothadó posványban. |
MÓZES
| Rossz hasonlat. |
| Maroknyi szem van véka polyva közt, |
| Bálvány-göröngyben egy szemer arany; |
| Azt hordja szél, ezt a hab kapja el, |
| Kiválasztjuk belőle a becsest. – – |
| Köss kardot, Józsué, és vedd magadhoz |
| A lévitákat, menj a táboron |
| Végig s ölj, pusztíts, mindent útadon, |
| Mi hűtelen volt, nőt és gyermeket. |
| Ne kérdezd, mennyi, azt nézd csak, minő. |
ÁRON
| Gondold meg, Mózes, kérlek, mit teszesz. |
| Ha a jog melletted beszélne is, |
| Nagyon merev kard az – könnyen törik, |
| S biztosban vág hajlékonyabb acél. – |
| Hidd, mást javalna most is az eszély. |
MÓZES
| A bálványalkotást is az javalta. |
ÁRON
| Hát hogyha, Mózes! – a halálra szánt |
| Nép nem hagyandja, mint buta barom, |
| Hogy mészárszékre hurcolják? Tudod, |
| Tíz áll egy ellen – s a kétségbesés! – |
MÓZES
| Hát a szégyen, s bünének érzete, |
| Mely ellankasztja karja izmait, |
| Öldöklő angyalúl nincs-é velem? – |
ÁRON
| Rettentő hangok! |
MÓZES
| Vágd csak, öld, ne félj! – |
ÁRON
| Csontomban dermed a velő! |
MÓZES
| Előre! |
| Ha néked fáj, jól dugd be a füled, |
| Ez áruló könnyen szövetkezik |
| Ellenségeddel. (Ismét jajszó.) |
ÁRON
| Mózes! irgalom. – |
MÓZES
| Fáj a kigyónak is, ha rátapodsz. |
| Kelevézzel szügyében a sakál is |
| Keservesen sír – s nem hiszesz neki. |
| Ne higgy, ne higgy – pusztítsad – hadd sziszegni. |
KÁLEB
| Parancsold vissza, kérlek, hűvelyébe |
| Már a boszúnak kardját! |
MÓZES
| Úgy? – Parancsold |
| A felvonúlt vészt vissza, hogyha bírod, |
| Mig a mezőt elverte. |
ÁRON
| Óh, te bírod, Csak egy szavadtól függ. |
MÓZES
| Majd visszatér |
| Magától is, hidd el, ha jóllakott. |
HÚR
| Elég volt, Mózes. |
MÓZES
| Már nem él-e pártos? |
ABIRAM
| Irgalmazz nékünk. |
DÁTÁN
| Istenünkre kérünk. |
MÓZES
| Mért is nevezted! – Ah, fel, Józsué! |
| Talán lankadsz már? Istenünkre kérlek |
| Én is – szolgálatában el ne fáradj. – |
DÁTÁN
| Hajthatlanabb vagy, mint maga az Úr! – |
MÓZES
| Hah, mellyik Úr! – az-é, kit elhagyál, |
| Vagy az, kiért sajnálsz vért ontani? – |
ABIRAM
| Ne hidd, Mózes, hogy gyávaság vezet. – |
| Meghalni ma vagy holnap, egy nekem. |
| De hogyha Ábrahámnak Istene |
| Azért adott kezedbe, hogy hazát |
| Szerezz nekünk; mit mond, ha így fecsérled |
| Vérünket. És mi lesz belőled is, |
| Ha nép nélkűl állsz néhanyad magaddal? – |
MÓZES
| Lám, mily hiú vagy – hogy még azt hiszed, |
| Uradnak az lehet feladata, |
| Egy gyáva, rossz népnek hazát szerezni! – |
| Ne hidd, ne hidd. – A nép csak dőre eszköz, |
| Egyes nagyok kezében, akik a |
| Világtörténetet vérével írják. – |
| Uradnak célja hont teremteni |
| Egész világra fénylő templomának, |
| A nép az eszköz, én a végrehajtó! – (Jajgatás.) |
ÁRON
| Hogy mondhatsz ily hideg szót ily zenéhez. – |
MÓZES
| Nem hallok semmit. – El szemem elől! – |
MÁRIA
(sebesen jő)| Ah, Mózes, engem nem bocsájtanak |
| A torhoz, félrelöknek, mint bolondot – |
| Mint hogyha már nem is érdemlenék |
| Egy karddöfést! – Óh, óh, minő gyalázat. – |
MÓZES
| Menj, menj, ne bosszants! – |
MÁRIA
| Hát testvéredet |
| Így bírod csak, mondd, feltartani |
| A tiszteletben? – Hisz mit más csinált, |
| Azt tettem én is: Sírtam és örűltem |
| Mindíg a néppel; s mégis most, midőn |
| Csendes sátrakra ádáz martalóc tör, |
| S békés lakóik vérező kebellel, |
| De még ölelve egymást esnek össze; |
| Engem kirúgnak, mint hitvány kutyát. – |
| Rendén van-é ez, Mózes? – Jaj nekem. – |
MÓZES
| Őrjöngsz, leány! – |
MÁRIA
| Őrjönge néped is. – |
| Fogd, Mózes, e tőrt – kérlek, szúrj agyon. |
| S Áront se kíméld, egy vér véled ő is. – |
| Ne hagyj bennünket közgyalázatúl meg. |
| Kigúnyol, aki nem dob ránk követ. – |
MÓZES
| Menj, Káleb! Húr, te is menj másfelől, |
| Bocsássa le a kardot Józsué. – |
KÁLEB
| Köszönöm, Mózes. |
HÚR
| Lány! tiéd az érdem. |
MÓZES
| Köszönje Ábrahám nagy Istenének, |
| Ki megmaradt. |
MÁRIA
| Ki megmaradt – s minek? – |
| Ah, érted-é Abiram? én nem értem. – – |
| Lám, lám, mi boldog a boldogtalan, |
| Nem retteg a haláltól. – Míg a boldog |
| Boldogtalan, szünetlen rettegésben. – |
HÚR
| Légy áldva, Mózes! – |
MÓZES
| Mégis itt fecsegtek? – |
| Ti, Áron s Mária, száműzve vagytok |
| A táborból, mindaddig, míg az ég |
| Meg nem sokallja büntetésteket, |
| S én azt nem mondom: Jőjetek, elég volt. |
| Most el, mindnyájan! Hagyjatok magamra. |
| Szükségem van rá, hogy magam legyek. |
| A nép kegyelmet nyert, s törvénye itt |
| Hever porondban, össze-visszatörve. |
| Isten nem írja újra – hadd szedem fel |
| Hát én, ki láttam – szent darabjait. |
| Hisz törvény nélkűl a nép is minek. – |
JÓZSUÉ
| Új baj megint! lelketlenűl, ijedve |
| Szaladnak vissza őreink, hogy a |
| Moabiták erős haddal közelgnek, |
| Ránkütni készen. |
MÓZES
| Hát aztán? – ha jőnek, |
| Hát itt lesznek. |
ABIRAM
| Ah, azt tudjuk mi is. |
| De nem vendégeskedni jőnek ám. |
| Prédára les vadon forgó szemök, |
| Vérét ohajtják bátor férfiaknak, |
| S rabszíjra fűznek nőt és gyermeket. |
MÓZES
| Ne engedjétek, büszke, hős fiak. |
KÁLEB
| Nem is engedjük, Mózes, csak vezess, |
| Ezért jövénk épp. |
MÓZES
| Már azt nem teszem. |
| Jehovával pörölni nem fogok. |
| Kevesli az elfolyt tisztátalan vért, |
| S ő küldi rátok e pogány hadat; |
| Hogy az végezze el, mit végzeni |
| Én gyönge voltam. |
ABIRAM
| Sőt talán erősebb, |
| Mint célszerű volt. Gondtalan metélted |
| Le sarjainkat, s most gunyolva mondod |
| A száraz törzsnek: nos, mért nem virúlsz. – |
| Kivetted a mankót az agg kezéből, |
| S mostan kacagva sarkalod szaladni. |
MÓZES
| S mi e hosszú beszédből a tanulság? |
| Tán míg bevégzed, ég már táborunk. |
ABIRAM
| Az a tanulság, hogy ha ifjainkat |
| Le nem mészárlod, védjük mink magunkat. |
| De most segíts, ha a bajt ránk hozád. |
MÓZES
| Én Isten nem vagyok, történteket |
| Nem történtekké tenni nem tudok, |
| S felelni értök nem neked fogok. – |
| De azt nyugodt lélekkel mondhatom, |
| Hogy mindazt, aki általam veszett el, |
| Ha eddig él vala, ellen vasával |
| Isten most rontja el. |
KÁLEB
| Jőj hát, s vezess. |
NÉP
| Vezess – vezess. |
MÓZES
| Mondtam már, nem teszem. |
| Próbáljátok meg önerőtöket. |
| Áldás nélkűl lássuk, mit bír meg a kar. |
| Hisz azt mondjátok, én is egy vagyok |
| Csak a tömegben, mint akárki más; |
| S egy nélkűl bármi is megeshetik. (Kürtszó.) |
NÉP
| Nyakunkon az ellenség. |
MÓZES
| Fel tehát! – |
KÁLEB
| Ki fog vezetni? |
ABIRAM
| Nincs-e férfi köztünk? |
NÉP
| Vezért, vezért! – |
ABIRAM
| Isten nem küld az égből. |
JÓZSUÉ
| Nincs senki nálam jobb? No, szent nevében |
| Hát majd vezetlek én! – |
NÉP
| Utána csak! – |
MÓZES
| Káleb! hágj ott a dombtetőre – nézz |
| Népünk után. Mondd, mit látsz? – óh, fog-é |
| Isten kegyelme harcra szállni véle, |
| Vagy elhatárzá érdemlett bukását? – |
KÁLEB
| Már összecsaptak. – Mintha két vihar |
| Vonúl fel egymás ellen s összezördűl, |
| A völgyet éj takarja, össze-vissza |
| Cikázik a villám, s a zűr között |
| Nem látja a szem, mellyik lett erősebb, |
| Csak bömbölésük olvad együvé, |
| És a letarlott pusztaság mutatja, |
| Amint karöltve szórják a halált. |
MÓZES
| Nyiss jól szemet, Káleb. Kettészakadt |
| A porfátyol, mit látsz? – |
KÁLEB
| Ah, Józsuét. – – |
| Mint bőszűlt tigris törtet ő előre, |
| Utána széles vérnyom lesz szabad. |
| Már a vezér előtt áll. Összecsapnak. |
| Kardjok szikrát vet, s nem látszik maga. |
MÓZES
| Vágd, vágd, fiam! – |
KÁLEB
| Ím, a hegyek felűl, |
| Mint áradat, új nép rohan elő. |
| Körűlveszik. – Zászlónk inog – inog. |
| Népünk hátrálni kezd – a rend bomol. – |
| Mindjárt végünk van! |
DÁTÁN
| Óh, Mózes, segíts! |
MÓZES
(karjait felemeli s a harc felé terjeszti.)| Jehova! sergeinknek Istene, |
| Harcolj velünk – ne hagyd elveszni néped. |
KÁLEB
| Meghallgatott az ég. – Csodálatos! – |
| Falként megálltak a bomló sorok. |
| Zászlónk megint leng – hátrál ellenünk. |
DÁTÁN
| Áldott légy, Mózes. Nagy jelet cselekvél |
| Megint közöttünk. |
ABIRAM
| Mit? – hogy jól kileste |
| A kellő percet? – Óh, te vén gyerek! |
| Hiszékenységed csak mosolyra készt. |
DÁTÁN
| Ne káromolj, Abiram. |
ABIRAM
| És te ne |
| Rajongj! – Mit is kínlódik oly soká? – |
| Eressze csak le bátran a kezét, |
| Csatáraink a többit majd bevégzik. |
MÓZES
(kezét lebocsájtva)| Végezzék hát be – lássuk, dőre ember. |
KÁLEB
| Óh, jaj nekem! – A felvillant siker |
| Új sarkantyú volt csak Moáb dühének. |
| Futó villáma sűrűbb éjt hagyott. – |
| Hátban kerűlt egy elrejtett csapat, |
| S már táborunknak mássza sáncait. |
| Sivít a gyermek – hölgyeink üvöltnek. |
| Tüzes barázda nyargal versenyezve |
| Az ellenséggel, végig táborunkon. |
DÁTÁN
| Mózes, csak egyszer még bocsáss nekünk meg, |
| S ne hagyd elveszni néped egy bolondért. |
MÓZES
(karjait újra kiterjesztve)| Igen, te nagy vagy, Ábrahám Ura! |
| Kicsínyességünk korlátot nem írand |
| Neked, melyért nagy tervedet elejtsd. |
KÁLEB
| Jól mondod, Mózes! – Megdöbbenve állok, |
| Szövetségest küldött nekünk az ég. |
| A szél megfordúlt, és körűlszaladja, |
| Kigyónyelvekkel a láng üldözőink. |
| Bőg a gyilkos had – futna szívesen – |
| De nincs menekvés – ottan ég egészen. – |
| Hadunk bizalmat nyer – gyözelmi ének |
| Emelkedik itt-ott – csak hellyel áll még |
| Az ellenség. |
MÓZES
| Hála neked, Uram! |
| Te, aki adtál gyönge karjaimba |
| Oly áldásdús erőt, védd meg tovább is |
| Én népemet. Mert szolgád izmai |
| Csak emberizmok. – Nem birom tovább. |
KÁLEB
| Mi az, mi az! – sárkányfaj-é Moáb, |
| Hogy egyenkint leüssük bár fejét, |
| Más tíz nőjön ki mindenik helyett? |
ABIRAM
| Fáradt vagy, Mózes? jőj, Dátán, siess – |
| Miért nem támogatjuk karjait? |
| Pihenj ránk, Mózes. Így. Te csak emeld |
| Az égbe lelked – tested a mi gondunk. – |
MÓZES
| Győzelmed kettes, sergek Istene – |
| Erődnek az ellenség meghajol. |
| Hatalmas szellemed meg a hitetlent |
| Dicsőségedben hinni kényszeríti. |
KÁLEB
| Győztünk, győztünk! Moáb vadon szalad. |
| Csak vágni kell, s nem restek harcosink. |
| A lámpa végső lobbanása volt, |
| Mi az imént megdöbbentett vala. |
MÓZES
| Hozott az ég – keblemre, jó fiam! – |
JÓZSUÉ
| Gazdag zsákmánnyal tértünk vissza, Mózes. |
DÁTÁN
| Barátim! itt nagy jel történt azóta. |
| Köszönjétek Mózesnek a győzelmet. – |
MÓZES
| Jehováé csupán minden dicsőség, |
| Ki megbocsájtá népe bűneit. – |
| S most fel, barátim – jőjetek utánam. – |
| Kinek csak egy batkát érője van, |
| Mi élelmén s ruházatán felűl van, |
| Az e zsákmányhoz fogja toldani. |
| S állítunk sátort rajta Jehovának, |
| Fényest, méltóat győzelmes nevéhez. |
JÓZSUÉ
| Nos, szép hugom, még mindég oly komor vagy? |
AMRA
| S miért mosolygjak – tán reád, pimasz? – |
JÓZSUÉ
| S nem inkább rám-e, mint azon esetlen |
| Harcosra, akitől kinyertelek. |
AMRA
| Verjen meg érte népem Istene. |
JÓZSUÉ
| Ah, ah, erősb enyém, majd az megóv. |
AMRA
| Úgy nincs előtte törvény és igazság. |
JÓZSUÉ
| Mindíg csak duzzogsz. Mondsza, illik-é |
| Galambszemeknek ily vadúl forogni? |
| Lágy ajkaidnak jobban illik |
| Így biggyeszkedni, mint csókolni szépen? – |
| Bizony kár, hogy megvonta tőled Isten |
| Mindaztat tudni, ami csak valódi |
| Kecse a nőnek. |
AMRA
| Óh, ne hidd – ne hidd! |
| Tudom én mindazt, hogyha van kinek. |
JÓZSUÉ
| Hát nincs most is? Hisz láttad magad, |
| Hogy kardom élesebb, gyorsabb kezem, |
| Mint hősödé volt. Szívem is talán |
| Felér övével. Késértsd csak meg, Amra. |
AMRA
| Veszejtsen el az ég, ha megkisértem. |
JÓZSUÉ
| Térj észhez, Amra. Ládd, urad vagyok, |
| S mégsem szolgálóúl bánok veled. |
AMRA
| Bánj úgy velem hát. Inkább hordozom |
| Vízcsöbrödet, mint hallom mézszavad. – |
JÓZSUÉ
| Megbánhatod még, s késő lesz talán, |
| Hogy ily hideg valál. Óh, Amra, kérlek. |
AMRA
| Ne kérj – parancsolj. |
JÓZSUÉ
| Nem parancsolok. |
| Majd jobbra fordúlsz, bízom Istenemben. |
AMRA
| Rosszabbra válsz te – bízom Istenemben. |
JÓZSUÉ
| Ne zsörtölj folyvást, Amra! – Jőj, kövess. |
JÓZSUÉ
| Hát ennyi oktatásra, kedves Amra, |
| Mégsem tanúlsz meg egy kissé szeretni? |
| Nem lázad-é fel ajkad ellened, |
| Hogy a hő csókot tőle elvonod? |
| S az engedelmességet szép szemed |
| Nem mondja-é fel, napsugár helyett, |
| Ha villámot kell mindíg szórnia? – |
AMRA
| Nem a tanítvány – mestere ügyetlen. |
JÓZSUÉ
| Légy hát te mester, s mondd meg, mit tegyek, |
| Hogy leljem kedvedet. |
AMRA
| Hagyj már aludnom. |
JÓZSUÉ
| Itt van. – Megint a régi. |
AMRA
| S hát te új vagy? |
| Százszor hallám már azt a jónapot, |
| S mindég más-más adjistent mondjak-é rá? |
JÓZSUÉ
| Jó, jó, csak gúnyolj. – Bár megérdemelném, |
| Hogy végre nékem is kedvem keresd, |
| Ki vágyaid szempilládról lesem. – |
AMRA
| S mit kívánhatsz még tőlem voltaképp? – |
| Mondod, hogy üdvöd – a szemembe nézni. |
| Hogy boldogságod – hangom hallani. |
| S nem nézesz-é, nem hallasz-é egész nap? |
JÓZSUÉ
| Látlak haragban – hallak zsörtölődni. – |
| Valóban nagylelkű ajándok annak, |
| Ki érted, mint én – mindenekre kész. |
AMRA
| Mire, mire – tán kedvesem levágni? – |
| S harcolni népem ősi Istenével? |
JÓZSUÉ
| Enyém erősb volt, azt felejtsük el. |
AMRA
| Azt nem feledjük. – Próbát külde csak rám; |
| Térj hozzá, Józsué – s a vért felejtem. – |
JÓZSUÉ
| Csitt, csitt – ne többet, meg ne hallja Mózes. |
AMRA
| Csitt; csitt – ne többet, meg ne hallja Amra. |
MÓZES
(belépve)| Hej, Józsué. – |
JÓZSUÉ
| Parancsolj. |
MÓZES
| Mondd, hogyan |
| Van az idő? – |
JÓZSUÉ
| A pusztát és eget |
| Mostan választja ketté szürke sík, |
| A reg hüvös szellője ébredez; |
| S a tábortűz a csillaggal kialszik. – |
| Viradni fog. |
MÓZES
| Óh, bár viradna már! |
| Milyen hosszú az éj, mely a cselekvés |
| Napját előzi! – Végre itt vagyok, |
| Az ígért földnek szent határain. |
| Még egy merész lépés – s a célt elértem. – |
| Mi álmom hímezé, erőmet edzte, |
| Mi homlokomra zöld babért igért – |
| Megtestesűl. – Egy új hont alkoték, |
| Örök oltárt állíték Istenemnek, |
| S minő gyarló, mi hitvány eszközökkel! – |
| Maroknyi, aljas, csőcselék csoporttal. – |
| Ha egykor az utókor dalnoka, |
| Elzengi majd e megrázót, nagyot; |
| Elámul a nép puszta hallatán is, |
| S fényt és gyönyört merítend még magának |
| Abból, mi már költészet csak neki; |
| S én élve láttam – én végigcselekvém. – |
| De kémeim mit késnek oly soká? |
| Nem hallál-é felőlük, Józsué? – |
JÓZSUÉ
| Még semmit eddig. |
MÓZES
| Áronnal szeretnék |
| Beszélni, de még ő alszik, tudom. |
| S a reggel messze. – Fogjad, Józsué, |
| A hárfát, verj egy szép dalt rajta nékem; |
| Hadd kísértem meg hangjánál pihenni. – |
JÓZSUÉ
(hárfakísérettel)| Hajnal ébred, rózsafelhők |
| Közt pacsírta énekel. – – |
| Pilleszárnyú álmaid közt |
| Látsz-e, óh, én kedvesem. – – |
| Kel majd az aranyhajú nap, |
| Lánykám is felkél vele. – – |
| Az mindenre életet hoz, |
| Ez nekem – csókot hoz-e? – – |
MÓZES
| Ne illyen édes dalt zengj, Józsué. |
| Gyöngéd virág a pusztaság közé, |
| Szerelmi kéj a táborhoz nem illik. |
JÓZSUÉ
| Mást kezdek hát el. |
MÓZES
| Várj csak. – Mondd, ki volt |
| A hölgy, kivel csak az imént enyelgtél? – |
JÓZSUÉ
| Ah, Amra! – Harci zsákmányúl nyerém. |
MÓZES
| Vigyázz! – Te véred kockáztattad érte, |
| S ő néhány szemsugárral tett fogollyá. – |
| Szereted őt, valld meg. – Nos, nem felelsz? – |
| Sokat megtennél érte, úgy-e bár? |
JÓZSUÉ
| Azt nem tudom. |
MÓZES
| De mégis. |
JÓZSUÉ
| Meglehet. |
MÓZES
| Fiam, fiam – a nő büvös virág. |
| Illatja édes – ámde illatával |
| Méreg lopózik szűnkbe – melly megöl. – |
JÓZSUÉ
| Danoljak-é tovább? |
MÓZES
| Ki volna bárgyú, |
| Ellenséget vezetni sátorába? – |
| Hát még szivébe? – Hidd nekem, fiam: |
| Nem az erőszak rontja a vitézt, |
| A jót, de a szeretet. – |
JÓZSUÉ
| Óh! mi szörnyű |
| Néppé leszünk hát, Mózes, hogyha köztünk |
| Szeretni senkinek nem lesz szabad. – |
MÓZES
| Ki jobbat nem tud, Józsué – szeressen. |
| De ládd, népünk küzdelme hosszu lesz, |
| S az emberélet oly szörnyű rövid. – |
| Ha én kidűlök, és Áron kidűl – |
| Egymás után mind, kik mostan vezérek; – |
| Te lész hivatva nyomdokunkba lépni, |
| Érzem – tudom. – S egy nő – egy dőre báb – |
| Egy hulló csillag állja-é utad? – – |
| Kit a végzetnek érintett keze, |
| Annak szeretni nem szabad, fiam. |
| A csillag is hideg, mely a hajóst |
| Vezérli. – Nos, danolj – kapj húrjaidba. – |
JÓZSUÉ
(hárfakísérettel)| Hol leljek, sergek Istene, |
| Dicsedre méltó éneket? – – |
| Kinek mennydörgés szózatod, |
| S tábort ver egy lehelleted! – – |
| Halálhörgés kéjérzete, |
| Piros vér, mely szívből fakad |
| Győzelmes zászlónál – lehet |
| Neked csak méltó áldozat. – – |
MÓZES
| Elég, elég – nem bírok megnyugodni. – |
| Óh, messze még a győzedelmi ének! – |
| Mi tán nem is halljuk meg azt soha, |
| Csak a halálhörgést, a harci zajt. – – |
| Mindegy, meghallják gyermekink helyettünk. – |
| De mi szokatlan zaj keletkezik, |
| Mely véges-végig futja táborunkat, |
| Mint tompa mennydörgés a felleget? – |
| Ilyenkor a nép máskor még pihen, |
| Tekintsd meg, Józsué. – Ah, már maradhatsz. |
| Itt kémeim! – Káleb, mi jót hozasz? |
| Nos, Húr, mi újság? – Áron, már te is |
| Fel vagy, mi űzte úgy el álmodat? |
ÁRON
| A gond, a gond. – Mózes! rosszúl vagyunk. – |
MÓZES
| Kietlen puszta lett-é Kánaán, |
| És benne a nép nem bír majd megélni? |
KÁLEB
| Sőt inkább – mézzel, tejjel foly vize, |
| Szőlőgerezdje óriási nagy, |
| S ágat tör a dús termésű olaj. |
MÓZES
| No hát – no hát! – Sárkányok őrzik-é? |
HÚR
| Az sem. De népe órjás termetű, |
| Ádáz szemében bátorság lakik, |
| Karizma vas, vadlóé gyorsasága. |
MÓZES
| Asszonynépet megverni nem öröm. |
HÚR
| De ily népet meg nem lehet legyőzni. |
| Törpék hozzájuk képest jobbjaink. – |
| Fegyverzetök nyilunk nem járja át, |
| Melynek húrját csak lágy karunk feszíté. |
| Kopjájok árboc, a mienk füszál. |
| Mind elveszünk, ha ellenük vezetsz. |
MÓZES
| S felejted-é a sergek Istenét, |
| Ki mellettünk van. – Ah, de bárhogyan |
| Legyen, titkolni kell a nagy tömegtől. – |
| Egy ellopózott szócska ajkatokról, |
| Egy bús sohajtás, rejtélyes mosoly, |
| Szemhúnyorítás áruló lehet. – |
| S a vész, melyet még a jövő takar, |
| Órjás arányokat veszen magára, |
| Előre elzsibbasztva a kezet, |
| Mely, a bajoknak hogyha közepette |
| Leli magát, azokból új erélyt nyer. |
ÁRON
| Késő már, Mózes! – minden tudva van. |
| Azért zajong, azért csoportosúl, |
| S felkelni készen a nép itt terem. – |
MÓZES
| Jőjön. – Szavamra a tenger figyelt; |
| Meglátom, Isten népe, hogy vadabb-é. (Leül.) |
NÉP
| Tovább nem tűrjük. – Mért is tűrtük eddig. – |
| A földre véle. – Meg kell őt kövezni. – |
| Menj hát előre – Én csak nem megyek. – |
| Ne toljatok, az elsőség nem illet. – |
ABIRAM
(belépve, utána DÁTÁN és nép.)| Megyek hát én. – Mózes! – köszöntelek. – |
MÓZES
| Mi kell? – |
ABIRAM
| Mi kell? – s ha nem kell semmi is, |
| Abiram Mózeshez nem is jöhet? (Le akar ülni.) |
MÓZES
| Ki lesz elég merész, leülni a |
| Nemzet birájának szine előtt? – |
| Fel! hogyha mondom. – |
ABIRAM
| Már csak azt hivém, |
| Hogy mink is ülhetünk, ahol te ülsz. |
| Tudtomra nincsen szolga s úr közöttünk. |
NÉP
| Ő a bíró. – Abiram, tedd parancsát. |
ABIRAM
| Nem lesz közöttünk emiatt harag. |
JETHRO
| Csak erre, lányom – látod, ottan ül. |
CIPPORA
| Ah, mint dobog szivem – vezess, atyám! |
| Mit mond, ha meglát. – Vajh, fog-é örűlni? – |
MÓZES
| Rég várom már, mért jöttök voltaképp. |
CIPPORA
| Ah, erre nézett – jól tudom, megismert – |
| S elfordúlt! – óh, atyám. – |
JETHRO
| Várj csak sorodra. |
ABIRAM
| Azt jöttünk, Mózes, tőled kérdeni, |
| Hogy mit szándékszol tenni, most, midőn |
| Hallottad kémeinket? |
MÓZES
| Azt, mit az Úr |
| Rendelni fog. |
ABIRAM
| Jó válasz gyermekeknek. |
| De elmúlt a kor, dölfös egyesek, |
| Hogy a népet barom gyanánt vezessék. |
| Mi itt egyenkint mind gondolkozunk; |
| Akarjuk tudni, vérünk hogy miért foly. |
| Verejtékes kincsünk hová leszen. |
| Más eszközévé lenni nem fogunk. – |
DÁTÁN
| Te vélünk semmi tervet nem közölsz. |
| Tanácsunkat gunyolva csak lenézed. |
| S amit kifőzesz, azt vakon kivánod, |
| Hogy mink kövessük. |
MÓZES
| Ily nehéz időben, |
| Nincsen helye a meddő szóvitának. |
CIPPORA
| Soká fogok-e még soromra várni, |
| Óh, jó atyám? – Rég elmúlt már sorom! |
| Egy kurta csókkal sem jött még elém! – |
| Próbáltál volna engemet lekötni |
| Helyére. – |
JETHRO
| Dőre nő! ez végzete |
| A próféták nejének. |
CIPPORA
| S mért lön az? |
| Nem kértem-é, hogy csak pásztor maradjon? |
ABIRAM
| Midőn Egyiptom földéről kihoztál, |
| Szabadsággal biztattál; és mi mind, |
| E csábos szóért hagytuk el csupán |
| A nyúgalmas jólétet, melyben éltünk, |
| A húsosbögrét, házat, földeket. |
| Cserébe vettük a vad rengetegnek |
| Ezer ínségét, s a remélt szabadság |
| Helyett új rabság toldja sérveink. |
NÉP
| Igaz biz az. |
MÓZES
| Óh, óh! hitvány tömeg. – |
| S boldogságodhoz nem hiányza más, |
| Mint a szabadság, e fényes, hiú szó? – |
DÁTÁN
| S mi más hiányzott volna? megfizettük, |
| Mit ránk vetettek, hű alattvalókút, |
| Védelmet lelt a hű s alázatos, |
| Csak a házsártos zúgolódott ott is. |
MÓZES
| Derék, derék! Hogy lenne hát szabad |
| Ily nép, melynek még hátán ott vagyon |
| A kék pecsét, véres csík, s elfeledte |
| Már a korbácsot, a rugást, pofont. – |
| Miért is lenne illyen nép szabad, |
| Mely napról napra süllyed szégyenében; |
| Mely mint a ringyó, amiért pirúlt |
| Még tegnap, már ma mint természetest |
| Tekinti, és csókolja szívesen, |
| Amit még tegnap rettegett, utált; |
| Mely mostan is hiányt érez talán, |
| Hogy hátánál nem áll őrt a poroszló – |
| Hosszú botjával, mint midőn sarat gyúrt. |
DÁTÁN
| Itt meg te állsz félistenűl felettünk. |
| Zaklatsz, gyilkoltatsz, nem tudjuk, miért. |
| Minden sebünk egy vádoló torok, |
| Sáfárkodásodról mely számadást kér. |
MÓZES
| Én mentegetni nem fogom magam, |
| Lealjasodnám védelemre szállva. |
ABIRAM
| Ah, oly magasan állsz-e már felettünk, |
| Hogy szónk is elhal, míg hozzád felér. |
| Ki tett fölünkbe, Mózes? mondd, ki vagy? – |
| Jól ismerélek, mint lelencfiút, |
| S mint számüzöttet, gyilkosság miatt. |
MÓZES
| A számolás nyilván áll tetteimben, |
| A frígyszekrénynek fényes sátora |
| Közöttünk áll, szemkábitó diszében. |
| És nem-e tanyázunk Kánaán határin? – |
ABIRAM
| Épp e ponthoz kivántam jőni én is. – |
| Beláttad-é, hogy amit szenvedénk, |
| Áldoztunk eddig, mind haszontalan, |
| Mert ott nem győzhetünk. |
NÉP
| Igaz, igaz. – |
ABIRAM
| Vezess hát vissza – s mindent elfelejtünk. |
| A nép nagylelkű. |
NÉP
| Úgy van, úgy, vezess. |
MÓZES
| Ah, ah, nagylelkű nép! |
NÉP
| Mi nem csatázunk |
| Többé haszontalan. |
MÓZES
| Derék, derék! – |
| Választott népe Ábrahám Urának. – |
ABIRAM
| Dologra csak. – Hiú, nagyhangu szóval |
| Már jóllakánk. Kurtán mi válaszod? – |
NÉP
| Mi válaszod? – |
MÓZES
| Hát e vén térdeket |
| Ha meggörbíteném előtted, óh, nép! |
| És szószólója lennék Istenednek – - – |
NÉP
| Hiába lenne. |
MÓZES
| Kérlek! – |
NÉP
| Mindhiába. |
MÓZES
| Meggondolád-e jól? |
NÉP
| Meggondolók. |
MÓZES
| Nekem kell engednem, ha már nem engedsz. |
| De kérve kérlek, nézd el, nép, nekem, |
| Ha meglep, elkábít ily nagy dolog. |
| A vén kebelnek úgy megrögzenek |
| Ábrándjai, hogy fáj, midőn kilökjük. |
| Hisz a fény is fáj éjt szokott szemünknek. |
| Engedjetek tehát időt nekem, |
| Egyenkint elbucsúzni holtjaimtól. – |
| Reggelre készen várlak. |
NÉP
| Jó. Mi is |
| Tudunk becsűletet. – Jerünk, barátim. |
| Viszontlátásig reggel. |
MÓZES
| Nem hiszem! – |
| Nehéz egy óra volt. – Én kedvesem! |
| Atyám, fiam! |
CIPPORA
| Óh, Mózes! már remegtem, |
| Hogy tán nem is akarsz ismerni többé. – |
| Mind azt panaszolják, hogy oly hideg vagy. |
MÓZES
| Csak a vezér, nem az ember, galambom. – |
| Ah, mily kevés kell, hogy boldog legyen |
| Szivünk. Im, üdvömet körűlfogom. – |
CIPPORA
| Ki hitte volna még csak az imént, |
| Hogy ily jól tudsz ölelni. – |
MÓZES
| Kedvesem! |
| Ah, látod, a sors ily szörnyű szeszélyes; |
| Minden kéjt és kínt összegyűjt külön, |
| S felváltva önti elkábúlt fejünkre. |
CIPPORA
| No, csakhogy visszatérünk! – |
MÓZES
| Nő! bocsáss! – |
| Jó, hogy felköltél dőre mámoromból. |
| Hej, Józsué! – |
JÓZSUÉ
| Parancsolj! |
MÓZES
| Hogyha reggel |
| A felkelő nap, Istennek szeme |
| Pártost találna népe táborában, |
| Elvesztne táborostól. – Érted-é? – |
| Abiram, Dátán s cinkos társaik |
| Holt emberek. – Rosszabbak a halottnál, |
| Mert sírjokat utód nem látja meg, |
| Nevök többé nem jő élő ajakra. – |
| El fogja nyelni a föld mindenestől. – |
| S ha a tömeg, mely nyűgözött vadállat |
| Gyanánt lázadni alkalmat keres, |
| De gyáva hitványsága érzetében |
| A szemtelennek hátához kiván |
| Vonulni, majd vezéreket keres: |
| Üres helyök döbbentse vissza őt. – |
| Menj, Józsué – a léviták barátink. – |
| No, Cipporám, most már enyelghetünk |
| Megint. – De mondd, mért sápadsz, mit remegsz? – |
CIPPORA
| Ah, Mózes! Félek tőled. |
MÓZES
| Kis bohó. – |
JETHRO
| Te túlkemény is vagy, fiam. |
MÓZES
| Hogyan? |
JETHRO
| Jó szóval többre menni, mint erővel. |
| Miért nem kérded, hallgatod meg őket? – |
| Hidd meg, nem bánják azt az emberek, |
| Ha nem követjük is tanácsukat, |
| Csak elmondhassák, ami szívökön van. |
MÓZES
| De hogyha érzem, mindnyájok között |
| Én értem legjobban, hogy mit tegyek. – |
| Óh, Jethro! jól tudod, sosem kerestem |
| A népvezér helyét, felsőbb határzat |
| Rendelt oda. S most már, mondd, hagyjak |
| Minden fondorkodót s hiú pimaszt, |
| Tervembe nyúlni? – Aki népeket |
| Vezet, felbőszűlt szellemek felett |
| Uralkodik. Ha elszunnyad vagy enged, |
| Széttépik ők, vagy menten elragadják. |
JETHRO
| Igen, igen, de száz kicsíny hiúság, |
| Ha nem kiméled, szinte gátadúl lesz. |
| Ott állatád a népet, míg te ültél. |
| Hány agg szivében gyűlt ezért harag. |
| Aztán nem is ez volt az ős szokás. |
MÓZES
| Óh, jaj, ne hozz fel nékem ős szokást, |
| Ne régi törvényt. Minden léptem új. |
| Nem a múltnak fejlesztem én virágát, |
| De újat kell a semmiből teremtnem. |
| S nem korlátozhat törvény vagy szokás. – |
JETHRO
| Elismerem. De, ládd, ez elkülönzés, |
| Minden léptedre oly színt kölcsönöz, |
| Hogy az egész ügy és személyed – egy, |
| Melyhez senkit mást érdek nem csatol. |
MÓZES
| Bár lenne másképp. – Óh, bár lenne másképp! – |
| De hogyha én lelépek, elvesz az ügy. |
| Ki gondol azzal? – Hisz hallád magad. – |
JETHRO
| Ha így van, hasztalan erőlködöl. |
| A nép nélkűl népet nem boldogítasz. |
| Megtettél mindent, nem nyom szemrehányás, |
| Hagyj fel mindennel – jőj hozzánk pihenni. |
CIPPORA
| Ugy-é, ugy-é? Én már rég sejtem ezt. |
| Hívd vissza Józsuét, és jőj velünk. |
MÓZES
| Ah, Cippora! |
CIPPORA
| Ne kétkedjél soká. – |
JETHRO
| Itélj magad. E nép érdemli-é |
| Szabaddá lenni? |
MÓZES
| Jaj, hogy nem. |
JETHRO
| No, ládd! |
CIPPORA
| S érdemlem-é én, hogy hervadjak érted? |
MÓZES
| Kegyetlenek! galambúl jöttetek, |
| Hogy mint sasok tépjétek keblemet! – |
| Kimondjam-é magamra, hogy bolond |
| Ábránddal lettem vénné? – Újra kezdjek, |
| Megtört kebellel, egy új életet? |
| Óh – óh – (Gondolkodik.) |
MÁRIA
(merengve, lassan jő)| Mi kedves szőke nő ez itt? – |
| Hát e piros fiúcska? – hogy mosolyg. – |
| Mosolygj csak, gyermek! – egykor majd szeretsz – |
| Lelsz szép menyasszonyt – mások elrabolják. |
| Majd sírhatsz akkor. – |
CIPPORA
| Óh, Mózes! ki e |
| Roncsolt alak? – |
MÓZES
| Prófétaasszony. |
MÁRIA
| Az. |
| Kit Isten megszállt, mint meg szokta szállni |
| A keblet, melyből kín s próbáltatás |
| Kiűze minden földi szenvedélyt. – |
| De mondd, ki vagy te, gyermekarcu nő? |
| Hol voltál elrejtőzve a világtól, |
| Hogy ennyit éltél már, s nem ismered |
| A szenvedés szentelt vonásait? – – |
| Nem űzték férjed hatalmasok |
| A háztüzétől messze pusztaságba? |
| Nem hajtották-e testvéred rabúl, |
| Kifosztva házad szent emlékeit? |
| Ah, úgy boldog vagy. És mégis remegj! – |
| Mert kétszeres lesz a kín, mely reád les. |
CIPPORA
| Megdermed e beszédre csontvelőm. |
JETHRO
| Utat neki! – mi ábrándos jelenség. |
MÓZES
| E percben Isten küldé őt előmbe! – – |
| Nézzétek csak! nézzétek! – |
JETHRO
| Mit, fiam? |
MÓZES
| Nem-é látjátok e ködoszlopot! – |
ÁRON
| Nem látunk semmit. |
MÓZES
| Óh, vakok, vakok! |
JEHOVA SZAVA
| Mózes! figyelj. – |
MÓZES
| De most csak hallotok? – |
| Uram! parancsolj. – (Leborul.) |
JETHRO
| Mózes, képzelődöl. |
JEHOVA SZAVA
| Látom, hogy e nép rám nem érdemes, |
| Kiirtom egyig a földnek szinéről. – |
| Ki Ábrahámot nemzetté növeltem, |
| S termékennyé lett Sára egy szavamra, |
| Ki szélüzött magból erdőt kelesztek; |
| Növelhetek népet belőled is. – |
| Erőset, újat, könnyebben bizonnyal, |
| Mint elfajúlt szivéből Izraelnek |
| A bűnt kiirtsam. – |
MÓZES
| Óh, ne tedd, Uram! – |
| E népben élni, halni megtanúltam. |
| Igaz, gonosz. Sújtsd őt, sújtsd és ne kíméld. |
| Küldj rá csapást csapásra; véle együtt |
| Eltűröm én is. – Óh, csak élni hagyd. – |
JEHOVA SZAVA
| Megútálám végképp e gyáva fajt. |
MÓZES
| Ha áldozat kell, végy el engemet |
| Vérdíjúl népemért inkább, Uram! – |
JEHOVA SZAVA
| Beléje ette már a szolgaság |
| S álművelődés mérge úgy magát |
| Népembe, hogy korcsot fog szülni is |
| A korcs szülő. |
MÓZES
| E puszta megtanítja |
| Szabad emberhez illőbb felfogásra. – |
| Igaz, a nemzedék, mely mostan él, |
| Nem érdemes, hogy kíméld. Ám veszítsd el. |
| Itt a határról holnap visszatérek, |
| S mindaddig járom a pusztát vele, |
| Mig az utolsó embert eltemettem, |
| Egyiptomnak csodáit, aki látta, |
| S mérget szivott jólétéből magába. |
JEHOVA SZAVA
| Legyen, Mózes, mint mondád. Ámde tudd, |
| Meghalsz népeddel a pusztán te is. |
| Csak Józsué megyen be Kánaánba |
| Azok közűl, kik most lélegzenek. |
MÓZES
| Hála legyen ezért is, Istenem. |
| Óh, nép! ha tudnád, hogy neked kegyelmet |
| Szívvéremen vevék. – Áron, siess, |
| Írd össze a népet, mind egytül-egyig; |
| S ha megviradt, fuvasd a kürtöket, |
| Indúlunk. |
ÁRON
| Meglesz, amint rendeled. (El.) |
JÓZSUÉ
(jő)| Uram! |
MÓZES
| Nos, teljesűlt-e a parancs? – |
JÓZSUÉ
| A lázadókat a föld elnyelé. – |
MÓZES
| Jethro, atyám! s te, kedves Cippora! |
| Láttátok, hogy mi történik körűlem. |
| Tudjátok, Isten végzetes kezében |
| Eszközzé lettem. – Élő és halott. – |
| Élő neki – halott saját magamnak; |
| E pusztában temetkezésre ítélt. – |
| Mit zárjalak síromba téged is? – |
| E csók is, mellyet ajkidról veszek, |
| Talán lopás – de mindegy, az utolsó. – – |
| Én szültem egy egész kort, és ezen kor |
| Tán szégyenelné, ember hogy szülé. |
| Én inditám el, mit, hahogy bevégzek, |
| Félisten lennék. – Látod, ezért |
| Kell nékem vesznem. Ám legyen – legyen, |
| Isten megáldjon! – Őrizd meg, fiam. |
CIPPORA
| Óh, Mózes! |
MÓZES
| Csitt, csitt, ily gyöngéd beszéd |
| Mint éles nyíl szalad a vért közé, |
| Melyet hiába dönget sorscsapás. – |
JETHRO
| Jőj, lányom! – Mózes, Istenem megáldjon! – |
MÓZES
| Fiam! nőm! – |
CIPPORA
| Jaj nekem. – |
JETHRO
| Jőj, jőj, siessünk. – |
MÓZES
| Hah! már a nap kél! hogy fut az idő. – (El.) |
JÓZSUÉ
| Hej, Amra! |
AMRA
(jő)| Nos? |
JÓZSUÉ
(mindég elfordulva)| Szabad vagy – menj, leányom. |
AMRA
| Szabad, szabad! – hisz azt ugyis tudom, |
| Sosem tartottál láncon, mint ebet. |
JÓZSUÉ
| Nem úgy, de visszatérhetsz véreidhez. |
AMRA
| Csak tréfálsz, Józsué. |
JÓZSUÉ
| Nem én, leány. |
AMRA
| S mit tennék én már otthon véreimnél? |
| Elszoktam tőlük. |
JÓZSUÉ
| Újra megszokod. |
AMRA
| Megyek, megyek – s hát a sok karperect, |
| Fülönfüggőt, a tarka piperét, |
| Mit rám aggattál, számon sem veszed? – |
JÓZSUÉ
| Mind tartsd meg, Amra – menj csak Istenemmel. |
AMRA
| Mért fordúlsz hát el tőlem? nézz szemembe. |
| No, nézz még jobban. – Mostan már beszélj, |
| Hogy mégis menjek. |
JÓZSUÉ
| Menj, Amra, menj, |
| Ha gyönge lennék is, s könyörgenék, |
| Hogy csak maradj. – |
AMRA
| Ah, lelkem, Józsué! |
| Ne hidd, ha hetvenkedném is, ne hidd, |
| Hogy tőled válni kívánnék. |
JÓZSUÉ
| Hiába! – |
| Kint felpakolva vár már a teve. |
| Amrám! az Isten véled! – Elkisérlek. (Vezeti.) |
AMRA
| Elűzesz hát, megúntál, Józsué! |
| Csalárd – gonosz – kegyetlen – csábító! – |
| Verjen meg érte népem Istene! – |
| Vidd, vidd ez ékeket! – Átok reád! – |
| Ne hidd, hogy Amrát vélek megfizetted. – (El.) |
MÓZES
| Hát itten állunk, Áron, újolag, |
| Hol negyven év előtt – a szent küszöbnél. |
| Előttünk egy lépésre Kánaán. – |
ÁRON
| Csakhogy még akkor kebleink feszűltek |
| A tetterőtől – most pihenni vágynak. |
MÓZES
| Igaz, igaz. – No, nem vágynak soká. – |
| Felolvasád-e a népösszeírást? – |
ÁRON
| Felolvasám, és senki nem felelt rá. – |
| Mind némán fekszik a nép sírfenéken, |
| Mely akkor élt. Csak én, te, Mária, |
| És Józsué maradtunk meg tanúkúl |
| A volt világból – mellyet eltemettünk. – |
MÓZES
| Ah, Józsuét ne számítsd, ő bemegy |
| Az ígért földre. Szemből szembe látja |
| A sok csodát, mivel Jehova ott |
| Népére vár. Ah, ő nincsen felírva |
| Rettentő lajstromában a halálnak. |
| De mink igen, bátyám – öreg barátom. |
| Azért készűljünk – s Mária, te is. |
MÁRIA
| Nem látod-é, hogy én készen vagyok. – |
| Az a hatalmas szellem elhagyott, |
| Mely roncsolt testemet birá tanyáúl. |
| És én halott maradtam, mely mozog, |
| Mely fú ugyan még, ámde már nem érez; |
| És várva várja a szót – hogy szabad |
| Feküdni menni. – Húr előre ment már |
| Helyet csinálni. – |
MÓZES
| Jól van, Mária. – |
| Sok szenvedéssel nyertél rá jogot, |
| Feletted a föld, hogy könnyű legyen. – |
| Áron! te meg – csak tedd le e palástot. |
| Rakd ékeid mind a frígy sátorába. |
| Az oltártól búcsúzzál, mert felette |
| Szent áldozatot többé nem mutatsz be. |
| A főpap tisztétől felmentelek! – |
| Fiad; Eleazár lépend helyedbe. – |
ÁRON
| Ím, itt van minden. – Tisztán nyújtom át |
| Istennek, népnek – mint főpaphoz illik – |
| Emelt fővel – nyugalmas lelkülettel. – |
| Nehéz napokban hordtam. Adja Isten, |
| Fényét ismerjék csak, ne terheit |
| Késő utódok. |
MÁRIA
| Áron! jőj – megyünk. |
ÁRON
| Meghalni, Mária? |
MÁRIA
| Igen, igen. – |
MÓZES
| Ne búcsúzzunk. Követlek nemsokára. |
ÁRON
| Ki a hegyekbe! – haljunk meg szabadban. – |
MÓZES
| Két kőkoporsó áll ott számotokra. |
MÁRIA
| Hát, Mózes, a tiéd – a harmadik? – |
| Testvérnél illik testvérnek pihenni. – |
MÓZES
| Szűm véletek megy sírba. Ah, de lelkem |
| Isten szolgája – tőle várja most is, |
| Hogy elbocsátja majd – utánatok. |
ÁRON
| Jó béketűrést. – (El MÁRIÁval.) |
MÓZES
| Nektek meg nyugalmat. – |
| Óh, jaj! mi kín, utolsó emberűl |
| Maradni a világból, mely miénk volt. – |
| Kisértetűl fetrengni unokák közt, |
| Kik alig értenek már, amidőn |
| Múltunkról szólunk; és amit szerettünk, |
| Alig nevéről, hogy még ösmerik. – – |
| Hej, Józsué, fiam, fogd kardomat; |
| Te vagy utánam a vezér, tudod. |
| Majd bémutatlak a népség előtt. – |
JÓZSUÉ
| Mi végre mindez, Mózes – nem vagy-é |
| Hála Istennek még ép és erős? – |
| Te népedet soká fogod vezetni. – |
MÓZES
| Ne hidd – ne hidd. Mi bennem még erő van, |
| Nem izmaim, nem véremnek sajátja, |
| Csak Isten adta, hogy rendet tegyek. |
| De mint a nyíl lehull, ha célhoz ért, |
| S a mag letolja a hervadt virágot; |
| Kitérek én is, hogyha állsz helyembe. – |
| Fel, Izraelnek népe! üdvözöld |
| Az új vezért. – |
NÉP
| Üdvözlünk, Józsué. – |
MÓZES
| Örűljetek – mert ő a férfiú, |
| Kit Ábrahám nagy Istene kinézett, |
| Hogy Kánaánba végre bévezessen. |
| Ki véget vet keserveink korának, |
| S megnyitja a boldogságnak korát. – |
| Óh, mostohább volt, mely nekem jutott, |
| A sors. Rabszolganépet bíza rám. |
| Keresztűl kelle száz vészen vezetnem. |
| Keresztűl a tűz s vér keresztelésén, |
| Hogy szolgasága bűnjegyét lemossa. – |
| Csak zúgolódás s átok volt jutalmam; |
| És mégis hálát mondok Istenemnek, |
| Mert e dicső napot meg hagyta érnem; |
| Melyben kifáradt a sors üldözése, |
| S csak győzelem vár a javúlt utódra. – |
| Ne nyomja lelkem semmiféle vád, |
| Hiven megoszték bánatot, nyomort, |
| Mindég én nemzetemmel. – Szóljatok! |
| Nem úgy van-é? |
NÉP
| De úgy van, szentigaz. – |
MÓZES
| S most nyugton hajthatom le agg fejem, |
| Azokhoz – akik vélem szenvedének. – |
| Itt Józsué, vezértek. – |
NÉP
| Éljen, éljen! – |
MÓZES
| Most jól hallgassátok meg végszavam, |
| Tudjátok, sír széléről intelek. – |
| Előttünk áll a frígynek sátora, |
| Melyben törvényünk s Istenünk lakik. – |
| Ha e törvényt, melyért egy nemzedék |
| Hanyatlott sírba órjás szenvedés közt, |
| Melyet nem múló szent okmány gyanánt |
| Ezreknek hulló vére megpecsételt, |
| Elhagyná a nép, mely Isten kegyéből |
| Olyannyi nép közűl megnyerte azt; |
| Ha alkuvásnak dobná tárgyaúl, |
| S idegen isteneknek kedveért, |
| Egy szent sorában megcsonkítaná: |
| Átkoknak átkát én kérném fejére. |
| És annyi nép közt ő lesz az utolsó, |
| Hajkált és üldött, mint veszett kutya; |
| Mert nem tudá kegyelmét megbecsűlni. – |
NÉP
| Legyen, mint mondod. – |
MÓZES
| Hallod, Istenem! – – |
| Aztán, ha majd jó dolgotok leszen, |
| S bőségnek örvendeztek Kánaánban; |
| Népem, ne hidd, hogy amely egyesít, |
| Az a szent eszme, amely összetart, |
| Mely nemzetté tesz, a föld – a haza; |
| Mert dús kalászát néked rengeti. – |
| Nem, nem – hisz táplált a kietlen is, |
| Egyiptom is táplálta őseid, |
| S azért nem voltál-é egy mindenütt, |
| Nem-é maradtál Isten ősi népe? – |
| S jövőben is az lesz közötted első, |
| Szivében a törvényt ki hűn megőrzi; |
| Ezrek felett, kik dús örökben élnek, |
| Bár nem lesz talpalatnyi földe is. – |
| Mert nem hitvány göröngy, melyet tapodsz, |
| De e sátor törvénye tesz zsidóvá. – |
| S ezért e sátor egy, maga legyen, |
| Páratlan közted, óh, én nemzetem! |
| Egységednek szentelt tanújele. |
| Zarándokolva oltárára hordjon |
| Ajándokot, panaszt, örömet és bút, |
| Világvégéről is minden – ki hű. – |
NÉP
| Legyen, mint mondod. |
MÓZES
| Megnyugszom szavadban. – |
| Most hozzád szólok, hallgass, Józsué. |
| Ha meghalok, s bemégy majd Kánaánba, |
| Egy templomot, egy oltárt meg ne hagyj, |
| Egy szobrot, egy betűt vagy síri jelt. – |
| Pusztíts ki mindent, élőt és nem élőt, |
| Miből csak egy emléksugára kelhet |
| A vad pogánynak, mellyet ott legyőzesz. – |
| Ne higyj, ha kér, szolgádúl el ne vállald, |
| Urad kívánna lenni majd idővel. |
| Ne ültesd asztalodhoz, hogy megoszd |
| Ebéded véle, mert áldást, ha mond, |
| Átkot kiván reád, minden falattal. |
| Keménykedjék meg könnyétől szived, |
| S ha bájosan mosolyg rád asszonya, |
| Tudd, hogy szivében bosszú les reád. – |
| Maroknyi nép vagyunk, fiam. Körűlünk |
| Tengernyi az ellenség. Gyűlölet |
| Tarthatja csak fenn népét Izraelnek, |
| Szeretet csúfosan olvasztaná el. – |
JÓZSUÉ
| Nagy dolgokat bizol rám – mondd, hogyan |
| Állok meg én – közember erejével, |
| Az óriástól elhagyott helyen? – |
MÓZES
| E tisztes férfiak – e népvezérek |
| Fognak tanáccsal gyámolítani. – |
| Megkértem Istent, és a szellemet, |
| Mely eddig az én keblemet laká, |
| Reájok önti. – Óvjátok hiven. |
| Áldás reátok – álljatok helyemben. – |
| Te, Józsué meg, csak bízzál magadban. |
JÓZSUÉ
| Láttad, hogy mit birok. |
MÓZES
| Láttam, fiam. |
| S méltattalak. – Most népem, még csak egyet! – |
| Ha meghalok – porom földdel vegyűl, |
| Ne hagyjátok, hogy ellenség tapodja |
| Sírhantomat – hogy bírja idegen. |
| Igérjétek meg ezt szent esküvéssel, |
| Késő utódok ártatlan fejére, |
| Hogy áldás, átok, úgy szálljon reája… |
| S könnyebben dűlök Ábrahám ölébe. |
NÉP
| Igérjük, íme! – |
MÓZES
| Köszönöm, barátim. – |
| Még egyszer – a nagy Isten véletek. |
| Térjen mindenki nyugton sátorába, |
| És Józsuétól várja a parancsszót; |
| Mert Mózes a néphez most szólt utólszor – |
| És halni megy. |
JÓZSUÉ
| De illyen szökve nem. |
| Én a sirig kisérlek – megfogadtam. – |
MÓZES
| Mondtam, fiam, térj vissza, szent hely ez, |
| Jehova várja végső számadásra |
| Szolgáját itten. – Menj, és hagyj magamra. |
JÓZSUÉ
| Tűrd kérlek el, Mózes, hogy nem teszem. |
| Inkább majd lopva járok nyomdokodban, |
| Bokrok mögött bujkálok szüntelen; |
| Nem is fogsz látni – én látlak csupán. |
MÓZES
| Gyermekkivánság! – mondd csak, Józsué, |
| Mi végre volna ez? – |
JÓZSUÉ
| Hogy jelt tehessek |
| A sírra, melyben el foglak temetni. |
MÓZES
| Gonosz fiú! – rabbá kivánod-e |
| A sírt is tenni, mellyért életemben |
| Küzdék, hogy csendes és szabad legyen? – |
| Jelt kívánsz tenni rá, hogy majd utóbb |
| Álkönnyet és átkot hordjon a bolond rá? – |
| Vagy összeszedje a port a pulya, |
| És vad futásban hordja el magával, |
| Hogy esküjét megtartsa, s életét |
| Se kockáztassa. – Menj, menj, Józsué! – |
JÓZSUÉ
| Nem lesz-é a nép prófétája mellett, |
| Ki messze elható szemét befogja, |
| És nagy szivének kisded ágyat ás? – |
MÓZES
| Ne félj, ne félj! – hidd el, készít az Úr |
| Szolgájának, ki napszámát betölté, |
| Pihenni ágyat is. – |
JÓZSUÉ
| S hogyan tudom meg, |
| Hogy indúlnom kell már az új hazába, |
| Mert Mózes nincsen többé? – |
MÓZES
| Látod e fát, |
| Amott a szirten – mely magányosan, |
| És büszke fővel néz a völgyfenékre? – |
| Kilátszik az jól táborunkba is. |
| Nézd meg minden nap – s amidőn ledűl … |
JÓZSUÉ
| Akkor lehajtja Mózes is fejét. |
MÓZES
| Jól mondod – és te Kánaánba indúlsz. – |
| Kezet, fiam. – Vezér! most táborodba. – |
JEHOVA SZAVA
| Mózes! készen vagy-é? |
MÓZES
| Készen vagyok. |
| Csak egy kegyért esdeklek még előtted: |
| Többször méltattál, hogy velem beszélj, |
| Szegény szolgáddal. Nem láthattam arcod, |
| Mert tudtam, aki színről színre lát, |
| Az a halálé. – Most mutasd magad meg. – |
JEHOVA
(megjelenik)| Láss hát, de meg ne rettenj! – |
MÓZES
(leborul)| Óh, Uram! |
| A napba vágytam nézni – s megvakít. – |
| Most már szólíts el – mit várok tovább? – |
JEHOVA
| Csak kelj fel, szolgám, mért e nagy sietség? |
| Ki oly soká nem-zúgolódva tűrtél, |
| Még várhatsz egy kicsínyt. Fel! jőj utánam. |
| Még egy örömmel tartozom neked. – |
MÓZES
| Ha láttalak – min tudnék még örűlni? – |
JEHOVA
| Csak jőj tovább – lépj itten e magasra – |
| Feljebb még, Mózes – így – most nézz elődbe: – |
| Ímé, kitárva látod Kánaánt! – – |
MÓZES
| Halkabban, szív! vagy keblem szétveted. – |
| E percért vívtam teljes életemben, |
| E képet rajzolá ki képzetem |
| Legcsillogóbb festékivel, midőn |
| Már majdnem elnyelt tomboló vihar, |
| Vagy álnok szemmel száz inség lesett; |
| S ujúlt erőt hozott mindannyiszor. – |
| Pedig mi volt az mind! ködalkotás – |
| Hogy most, midőn megtestesűlve látom; |
| Megdöbbent a nem álmodott való. – – |
| Mi gazdag síkság, és mi zöld hegyek, |
| Száz város fényes kúpjai ragyognak |
| Közöttük. Hízott nyájak mindenütt, |
| S ezüst szalagként kígyózó folyó. – |
| Lelkemben látom máris népemet, |
| Amint betör, s tábort jár e vidéken. |
| Mindég előre. S e szellő talán, |
| Mely most köszöntve csókol homlokon, |
| Már holnap győztes zászlóm lengeti. – |
| Amott középen, a Sion fokán, |
| Ragyogni látom a frígy sátorát. |
| Nem vándorútban többé, mint az űzött, |
| Ki egy éjt megpihen, s odább siet, |
| Ujabb nyugalmat puszták közt keresve; |
| De oly szilárdan, mint a szirtalap, |
| Irányaúl szolgálva félvilágnak, |
| Amint dicsében messze földre néz. – |
JEHOVA
| Csak kéjelegj, csak kéjelegj, fiam, |
| E látásban. – Nagyon megérdemelted. |
MÓZES
| Megérdemeltem? – mondd, uram, mivel? |
| Szenvedtem-é, küzdék-e, nem tudom. |
| Ki van törűlve minden kínos év, |
| Mely áll Egyiptom s Kánaán között. |
| E két napot oly könnyű összekötni, |
| Mint hogyha egy éj volna csak közöttük, |
| És minden baj, csak ez egy éjnek álma. – |
| Ha érdemem volt, azt is elvevéd, |
| Mert eltörpíted a jutalmazással, – – |
| Szent föld! e csókkal íme, eljegyezlek! – |
JÓZSUÉ
| Előre csak. – Itt a frígy sátoránál |
| Álljunk meg ismét, mint naponta szoktuk, |
| És kezdjünk újra zengni szent imát, |
| Egyszerre gyászost s hitre buzditót. |
| Gyászost, mert Izrael árván maradt, |
| Már harminc napja, amint elhagyott |
| Mózes, s nem tudjuk, hogy mi érte őt. |
| Megtér-e még – elhangzik-é, ki tudja? – |
| De buzditó dalt is, mert új csatákra |
| És győzelemre teljes bízalom kell. |
NÉP
(ének*)| Szirt ő … Amit teszen, hibátlan az, |
| És minden úta szent, igaz, dicső. |
| Egyetlen Isten ő, ki nem hazud, |
| Hű és igaz; nem áltató csalárd. |
JÓZSUÉ
| Meddig fogunk még harcra készen állni? |
| Keblünket a kinos bizonytalanság, |
| E véres rém, erőltetett mosoly – |
| S rejtett könyűvel csak szaggatja – tépi – |
| S még semmi jel. – Óh, népem Istene, |
| Jőj, jőj segélyűl, vagy zord elhagyottság |
| Hideg léhétől keblem összeroskad. |
NÉP
(ének)| Lássátok! én – csak én vagyok, |
| És nincsen Isten kívülem, velem. |
| Én ölhetek, s viszontag – éltetek; |
| Sebez, de ám gyógyíthat is karom, |
| S tőlem ki mentne, óvna – senki nincs. |
JÓZSUÉ
| Csitt – csitt – mi volt ez? vagy csak képzelem? |
| Nem – nem – megint! – megint! – Mi végzetes hang! |
| Mint óriás kar döngető verése. |
| Visszhangot ébreszt kősziklákban is, |
| S az emberszív megdöbben hallatára. |
| Mózes meghalt! – Le térdre, nemzetem! |
| Prófétád sírba szállott, és vele |
| A kétes küzdés fájdalmas kora. – |
| De, óh, ne hidd, hogy meddő volt azért |
| E gyász kor. – Nem, nem, az szülé ez újat, |
| Melynek csak kínja volt övé – virága |
| Miénk lesz, hogyha az új nemzedék |
| Bátran, s gyözelmi hittel lép belé. – – |
| Fújátok a harckürtöket. – Előre! |
| Jeriko kapujához. – Hogyha Isten |
| Lesz keblünk vérte – kürtjeink szavára |
| Erős fala előttünk porba dűl. |