Madách Imre

A civilizátor

Komédia Arisztophanész modorában

1859




Szereplők

STROOM, a civilizátor
ISTVÁN bácsi, falusi gazda
JANÓ, tót, cseléd
UROS, rác, cseléd
MITRULE, oláh, cseléd
CARLO, olasz, cseléd
MISKA, magyar, cseléd
MÜRZL, német, cseléd

A kart svábbogarak képezik.


 
A szín István bácsi udvara, háttérben a ház, oldalt kutyaól.

 

Ősbemutató: Budapest, Független Színpad, 1938. december 2. (A Zeneakadémián)




 (István bácsi és cselédei mezei munkáról érkeznek.)

István

 Becsűlettel bevégzők a napot.
 A baj miénk, az áldás Istené.
 Mind helytállátok híven, gyermekim,
 Csak Uros érdemelhet megrovást,
 Ki jó szándéku intésemre se
 Fogadt szót, sőt gorombán válaszolt.
 Ti tudjátok, mi büntetést szabott
 Ily tettre rég megszentelt házirend.

Janó

 Kizáratást közasztalunktól.

István

 Úgy van.
 Ím, hallod, Uros, ez lesz büntetésed.

Cselédek

 Megérdemelte. Éljen jó urunk!

Uros

 Kiszenvedem. Nem fog történni máskor.

István

 Hiszen, fiam, nincs is harag közöttünk. –
 Leány, teríts asztalt e hárs alatt,
 Az egyszerű szűk estebédben amit
 Hibát tett a szakácsné, helyrehozza
 A jó kedv s jó gyomor.

Cselédek

 Igaz biz az.

István

 De nézzetek csak, nézzetek, barátim,
 Minő istencsodája jő amott.

Janó

 Komédiás talán, vagy köszörűs.

Mitrule

 Garaboncás az, ördögcimbora,
 Ha mint komédiás jövend közénk,
 Meglátjátok, hogy minket tesz bolonddá,
 Ha köszörűsként – még meg is beretvál.

István

 Ily babonától ment vagyok, de mégis
 Akármi az, sajátos tünemény,
 Szintúgy szégyellem, s bé kell vallanom:
 Aggódva nézem, amint erre tart.
 Nevetnem kéne őt a pukkadásig,
 Ha valami nem borzongatna végig,
 S elsápadnék a rettegés miatt,
 Ha valami kacajra nem késztetne.

Miska

 Akármi, nemsokára kiderül,
 Mert mindjárt itt lesz.

Mürzl

(ételt hozva)
 Tessék, emberek!

(Leülnek egy asztal körül, Uros oldalt eszik egy fa alatt. Stroom* kutya által vont taligán, roppant halom irományon ülve megjelen, a színpad közepén megáll, s leszáll.)

Stroom

 Ördöngös útak e vad tartományban.

István

 Lovakra számitottak, nem kutyákra.
 De szólj, ki légy, és mondd el, merre útad.

Stroom

 Én Stroom vagyok, a nagy civilizátor,
 A végzet az, mely engem útamon visz.

István

 Ebnek hívjuk mi azt a végzetet.
 Tiéd lehet, de a miénk nem az.

Stroom

 Tietek is lesz, íme, elhozám.
 Keletre hordom áldását nyugotnak.

István

 Ez a papíros áldás ez talán.

Stroom

 Igen, ez az a nagy misztérium,
 Mely megvált mindenféle régi lomtól.

István

 Szokatlanabb terhével új lomoknak?
 Hiába, lom nélkül nincs régi ház,
 Iparlovagnak új csak mindene.

Stroom

 Több tisztelet árumnak, hogyha tetszik,
 Ez az egyetlenegy panácea*,
 Mely gyökeres gyógyítást eszközöl.

István

 De hát ki itt közöttünk a beteg,
 Magam s cselédim jó színben vagyunk.

Stroom

 Annál veszélyesb a baj, ha nem érzzük.

István

 Ha orvost hívunk, a betegség eljő.
 De mondjad hát el, e szolgálatért
 Minő dijat vársz?

Stroom

 Óh, nem várok én.

István

 Ugyé? Erővel véssz hát. Biztosabb.

Stroom

 Csak a kellő adót fogadom el.
 Ekként tesz az erődús öntudat.
 Az alaposság elvem mindenütt.

István

 Ah, Mürzl! Ez, mint látom, honfitársad.

Mürzl

 Volt, már nem az, mostan házad hazám,
 Te lányodul fogadtál, így atyám vagy.

Stroom

(halkan a lányhoz)
 Csitt, húgom, hisz ha engemet fiúl vesz,
 Szintúgy hazám lesz, ahol jól lakom. (Fennszóval.)
 Igen, a nagy német haza honom!

István

 És hol van az, ha kérdni merhetem.

Stroom

 Mi bárgyuság. – A Rajna- és Dunánál.

István

 Hát ama híres Katzenellenbogen,
 A Bückeburg, Hechingen, Sigmaringen,
 Schwerin, Strelitz, Reis-Schleis*, s más számtalan
 Hitványság mind kiment már Áfrikába?
 Vagy mint a szoknya-, ujj-, korc- és derékból
 Ruhát fércelt-e valami szabó;
 Mert a korc, a ránc s ujj még nem ruha. –

Stroom

 A szellemegység fűzi mindezt össze.

István

 Ah, úgy, tehát a németnek hazája
 Az, ahol egykor puskaport csináltak,
 S ma is mindenki büszkén azt hiszi,
 Hogy ő vala az egyik munkatárs.

Stroom

 Nagy hívatás van a német előtt.

István

 Már azt betölté, a sört feltalálta,
 Romantikát, nadrágot, ulmerkopfot.*
 De tessék kissé asztalomhoz ülni.

Mürzl

 Szivesen lát el, hidd meg, házigazdám,
 Jól tartott ő már nem csak egy csavargót.

István

 Te meg szűz, szállásold be ízibe
 Istállóinkba végzetes lovát.
(Mürzl a fuvarral elmegy, Stroom helyet foglal.)

Stroom

 Alig vagyok még kissé e helyen,
 S pirulnom kell a durvaság felett,
 Mely itt szokásos, e barbár vidéken,
 Csak az imént is nadrágról beszéltél,
 Most meg szüzet nem átallsz mondani,
 Mindkettő trágár eszmékhez vezet.

István

 Mi nem vagyunk még úgy civilizálva.

Stroom

 Majd lesztek, hogyha isten megsegít.
 De nem vesz-é el kincsem a szekérről?

István

 Itt ollyanon ki sem kap.

Stroom

 Fájdalom!

István

 Mi haszna hát azon rakás fojtásnak?

Stroom

 Hagyj csak most békét, aki kettőt boncol,
 Az alaposan egynek sem felel meg.
 És innen jő a félszeg* művelődés.
 Aki csizsmát varr, az csiríz legyen
 Utósó ízeig, mi gondja másra.
 Ki a holdat kutatja, e világra
 Ne légyen gondja, és aki tanít,
 Őrizkedjék akármit is tanulni.
 Csak egy van, mit mindennek tudni kell,
 Adót fizetni engedelmesen.
 Így készül a derék sok szaktudós.

István

 Nem szaktudós, de túdós szag talán.
 No, csak fejezzed hát be azt a sódart;
 Látom, hogy értesz alapos dologhoz,
 Aztán beszéljed el nagy terveid.
 Az ily miszőrű munkás, egyszerű nép,
 Bár rá nem ér, hogy alapos legyen,
 Mert mindenik percét száz gond igényli,
 És jobbra-balra foltoz, tatarol,
 Hol éppen feslik, ahol dőlni készűl,
 Elveszne éhen, hogyha mindég varrna,
 Rongyokban járna, hogyha mindég főzne,
 Elveszne lelke szellemtáp hijában,
 Elnyomorodnék, hogyha nem mulatna,
 S önemberségéből így csak megél.
 De terveid, ha lelkesítni nem,
 Mulatni mégis okvetetlen fognak.

Stroom

 Készen vagyok. S most mindenekelőtt,
 Szólj, jó barátom; ismered-e Hegelt*?

István

 Nem én.

Stroom

 Hogy érted hát meg tervemet,
 Csak azt a szubjektív- és objektivet,
 A pozitív- és negatívot tudnád.
 Teszem, ha az ember a pozitív,
 Mi kívüle van, negatív – nem ember.
 Értetted-é?

István

 Igen. – Ember vagyok,
 Te kívülem – nem ember, vagy gazember.

Stroom

 Szofizma* volt, szofizma, istenemre!
 Hol a morális, a közérzet benned?
 Ez nem germán-keresztény eszmelánc!

István

 Hát hagyjuk abba.

Stroom

 Másképp kísértjük meg,
 Argumentummal a posteriori.*

István

(botot suhogtatva)
 Ah, ebben már erősebb is vagyok. –

Stroom

 Megint csak félreértesz, hagyjad el;
 De mondd meg, ott távol miért eszik
 Magányosan az az egyén?

István

 Hibát tett,
 S ez büntetése.

Stroom

 Mily törvény szerént?

István

 Bevett szokás.

Stroom

 Hallatlan! Zsarnoki.
 Hogy volna így biztos személy s vagyon,
 Hogy tudja meg: mi a szabad, mi nem?

István

 Igen kevés van, ami nem szabad,
 A többiben tesz, aki mint akar.

Stroom

 Hamis, hamis tan, aztat kell megírni,
 Hogy mit szabad, a többi tiltva van.
 Ha én intézném e ház dolgait,
 Kitárnám a törvényt, mely mint a nap,
 Világos s jóltevő, majd lenne rend.

Uros

 Bölcsen beszél – tán mártir is vagyok.

Stroom

 Hát itt a többi milly állásban él?

István

 Ezek cselédim, munkálnak velem
 A ház javára, és én díjazom,
 Amint mindenki érdemelni tud.
 Az tót, ez rác, amaz oláh, olasz,
 E lányka német, én magyar vagyok.

Stroom

 S e sok derék nemzet megtűri-e,
 Hogy a magyar parancsol mindnyájoknak?

István

 Nem a magyar, de a gazda parancsol.

Stroom

 Ha én intézném e ház dolgait,
 Majd másképp lenne mindez, minden nemzet
 Egyenlően van jogosítva élni.

Cselédek

 Ez nem bolond – mondott ám valamit.

István

 Hisz tőlem élhet, hogyha otthon él,
 De házamban csak én parancsolok.

Stroom

 Mindenkinek az háza, ahol él.

Cselédek

 Szépen beszélsz, az isten tartson érte.

Stroom

 S mért van csizsmában az, bocskorban ez?
 Ha én intézném e ház dolgait,
 Egyenjogúság lenne mindenütt,
 Ha meztelláb is kéne járnia.

Cselédek

 Miért is tűrjük, prófétánk, ne hagyj el!

István

(gyürekezve)
 Hálátlanok – kitudtok-e lakomból?
 Nem voltam-é mindég igaz apátok!
 De hogyha úgy van, jőjön, aki mer,
 Ökölre hát, házamból mind kihánylak.
 Prófétátokkal. – Nos, elő, legények.

Stroom

(közbelépve)
 Megálljatok – nem jöttem én ide,
 Hogy nyílt erőszakkal kivánjak élni.

István

 Csak mézes méreg-, gyáva cselszövénnyel.

Stroom

 Eszmét hoztam, civilizációt
 Rendezni jöttem. Paradicsomot
 Állítani, melyben nyer mindenik,
 És senki nem veszt.

István

 Különös dolog.
 De mondhatom, paradicsomodról
 Nem nagy fogalmam. Hátha abban is
 Oly paradicsom-almák termenek,
 Melyektől a fog elvásul, s csodáljuk,
 Ádám apánk mért adta értök üdvét.
 De elmegyek, hogy mérgemet kifújjam. (El.)

Uros

 Most szólhatunk, hogy elment az öreg.
 Mondd, mit nyerünk mi, hogyha hozzád állunk?

Janó

 De jól igérj, másképp nem alkuszunk,
 Nem rossz dolgunk volt, azt elhiheted,
 A te kegyedre éppen nem szorultunk.

Stroom

 Hagyjátok a ház gondjait reám,
 S várjátok békén a nagy dolgokat.
 Ím, mindeniknek hoztam egy ereklyét.
 Ez amulett az üdvnek záloga,
 Nyakon hordjátok, és megjő gyümölcse.
 (Az amuletteket szétosztja.)

Cselédek

 Az alku áll.

Stroom

 Fogjunk tehát dologhoz.
 Jerünk a házba, nézzük a leltárat.
(Mind a házba mennek. István visszatér.)

István

 Folytassuk most az értekezletet. –
 Itt senki sincs, jerünk tehát utánuk.
 Mi az, bezárva? Hej! Eresszetek be!

Stroom

(az ablakon)
 Ki háborít házunkban?

István

 Hát a gazda.
 Alkudni jöttem.

Cselédek

 Későn, megvagyon már.

István

 Hirem nélkül. – Felgyújtom ezt a házat,
 Ördög, pokol – ki itt az úr kivűlem?

Cselédek

 Add meg magad. Hisz minden jókat ígér.
 Magadnak téssz kárt, s minket is megölsz,
 Várj türelemmel.

Stroom

 És bízzál szavamban,
 Te léssz az úr ezentúl is, barátom,
 Csak azt ne bánd, hogy én parancsolok.

István

 Ha úgy van, lássuk hát, mit tudsz mutatni.
 Sokat igérsz civilizációddal,
 Meglátjuk, jóllakunk-e mind belőle,
 Avagy csak úgy, miként a kócevő.*
 Légy hát intézőnk, istenem segítsen,
 Ha jól megy, én csak gondomról tevék le.
(Svábbogarak jőnek hosszú menetben úti málhával, porontyokkal, s ablakon, ajtón a házba mennek.)

Kar

  Strófa
 Dicsérünk, mester, aki nékünk
 Ma ismét új házat szereztél.
 Hiven járunk el ügyeidben,
 Befurakozva minden zugba,
 Mi, a civilizációnak
 Ellentállhatlan hordozói.
  
  Antistrófa
 Mi csak erény a házi körben,
 Mind a mi művünk. Éberségre
 Szoktatjuk a hanyag gazdasszonyt,
 És tisztaságra kényszerítjük,
 Nem hagyjuk, hogy megavasodjék
 A készlet, híven felfaljuk mind.
  
  Második strófa
 Hiában üldöz, pusztít a sors,
 Százezren kelnek fel utánunk,
 A végzet szentelt eszközéül
 Napszámunkat betöltve híven.
 Dicsérünk, mester, aki nékünk
 Ma ismét új házat szereztél.
  
  Második antistrófa
 Óh, háladatlan az emberfaj!
 Pusztít és útál, ahová csak
 A civilizációt vittük.
 De mi, hajh, szent szemtelenséggel
 Megyünk, mert tudjuk, új világrészt
 Csak féreg alkot, nem oroszlány.

István

 Mi fajzat ez? – Gonosz lelkek talán,
 De nem, a lélek bár elkárhozott,
 Nemességének hordja bélyegét.
 Csatázhatunk vele, s ha elbukunk,
 Csak szenvedés érhet, gyalázat nem.
 E hitvány fajjal, mely sárból terem,
 Utálatosan hemzseg, s oly büdös,
 Mely küzdni gyöngeségében nem ért,
 S csak a tömegnek szemtelenségével
 Foglal tért, s hint cudar dögleletet,
 Csatázni sem lehet. Mi lesz mindebből?

Cselédek

(az ablakon)
 Ez már nekünk is kezd nem tetszeni.
(Stroom és a cselédek kijönnek a házból.)

Stroom

 A leltár megvan. Most aktáimat
 Hozzátok. Aztán mindenekelőtt
 Itélek Urosnak nevezetes
 És bonyolult ügyében, hogy lássátok,
 Mi az igazság, mit nem ismerétek.
(Az aktákat hozzák, s az asztalra halmozzák. Stroom elibek ül és ír. A többiek körűle állnak.)

Uros

 Az én ügyem se nem nevezetes,
 Se bonyolult, s már régtől vége is van.

Stroom

 Addig nincs vége, míg nem akarom.

István

 Hisz büntetését is kiállta már.

Stroom

 Azon barbár eljárás mit se számít. –
 De oly sok a teendőm, hogy ezúttal
 Szóbélileg végzek csak, röviden.
 Imé, készen van a protokol* is,
 Még csak nehány csekélyebb pont hibázik,
 Mit most kipótlunk. Az egész csekélység,
 Tizenhat ív – meg is van bélyegezve.

István

 Megbélyegezve – mint gonosztevők!

Stroom

 A kétfejű sas van mindenik íven,
 Uros fizet tizenhat jó huszast.

Uros

 Nincsen szükségem a képes papírra.

Stroom

 De nékem a huszasra annál több van.

Kar

(az ablakon)
 De nékünk a huszasra annál több van.

Uros

 De hát miért sas, és mért kétfejű.
 Hol dög van, a sas, mondják, ott gyülekszik,
 S nem tetszik nékem az olyan igazság,
 Mely mind előre, mind hátra tekint.

Stroom

 Haszontalan okoskodol, fizess! –

Uros

 Ha már éppen kell.

Stroom

 Nem kell, de muszáj.
 Lám, mily hiányos nyelv az a magyar –
 Hogy lenne képes kulturális nyelvnek,
 Muszája sincs. – Kell – mintha kérdené,
 Kell-é? Ki kérdi, ha mondom: muszáj.
 E szót: muszáj, jól meg kell ám tanulni.
 S úgy értsétek, ha mindjárt kérdem is,
 Kell-é, az is mindég muszájt jelent,
 Konkrét példája az önkénytes kölcsön.

István

 Mi ördög az?

Stroom

 Az a jövő zenéje
 Preludiumából* egy kis akkord.*
 De visszatérve barbár nyelvetekre,
 Hogy értené meg Hegelt az a nép,
 Mely így beszél: Embernek és nem nek Ember.
 Hisz annak észjárása mind hibás.
 Előbb való a birtok, mint az ember,
 Ezért nem lesz, lám, semmi a magyarból.
 De hát, dologra. Halljuk a tanúkat.
 Az első Mürzl.

Mürzl

 Én mit sem tudok.

Stroom

 Azt akkor mondjad, hogyha kérdezem.
 Hogyan hívnak hát?

Mürzl

 Most mondtad magad.

Stroom

 Ha mondtam is, mindegy, most kérdezem.
 Így rendeli a törvény tizedik
 Könyvének hatvanhatodik cikkében
 A hatvanharmadik paragrafus.

Kar

 Mi óriási törvénytudomány!

Stroom

 Hogyan hívnak hát?

Mürzl

 Mürzl.

Stroom

 Más neven?

Mürzl

 Zielarsch.*

Stroom

 Ah, régi jó család, örűlök.
 Kaptál-e már vagy huszonöt botot?

Mürzl

 Uram, mit gondolsz, nálunk hölgyeket
 Nem szoktak verni.

Stroom

 Ez előitélet.
 Legjobb sikerrel én régtől gyakorlom.
 Hát nem kaptál. – Voltál-e katona?

Mürzl

 Mit gondolsz, ah, mi kérdés!

Stroom

 Voltál, vagy nem?

Mürzl

 Leány vagyok.

Stroom

 Sackerment,* voltál, vagy nem?
 Itt a rovat, azt bé kell tölteni.

Mürzl

 Nem voltam.

Stroom

 Így, most kérdem, hogy miket tudsz.

Mürzl

 Semmit sem.

Stroom

 Ez gyanús válasz nagyon.
 Meglátjuk később, cinkos nem vagy-é.
 Janó, te lépj elő most, hogy neveznek.

Janó

 Rityitma.

Stroom

 Jó hangzású név ez is.
 Hát tégedet?

István

 Magyar.

Stroom

 Mi parvenű* név!
 Vad származás, no mindegy, megjavítjuk.
 Máder leszesz. Így – még csak ez hibázott,
 Most már kimondom az itéletet.
  
 (Könyveket forgat.)
  
 A nyolcadik kötet harmincadik
 Cikkében harmadik paragrafus
 Az engedetlenség bünéről szól.
 S akasztófát mond a gonosztevőre.

Kar

 Halált rá – annál több marad nekünk.

Stroom

 Igaz, hogy azt a hatvanhatodik
 Cikk ipszilon pontjában korlátozza,
 S csak a felségsértési bűnre szól.
 Valóban vagy szerencse gyermeke,
 E pont dicsőn megvédi életed.
 De rád reccsent már a következő könyv,
 Im, itt van a cselédség viszonya
 Urához, mely nyíltan hivatkozik
 Az első könyv pótutasítására,
 Hol is tisztán szabott a büntetés:
 Tiz évi fogságtól hat botcsapásig.

Kar

 Lám, mily megnyugtató precízió.*
 Mily tiszta, csakhogy megtalálni baj.

Stroom

 De itt könnyítő környülmények vannak,
 Például: nem vélem ellenkezél,
 Csak gazdáddal. Húsz botot fogsz kapni,
 E lánynak meg amnesztiát* adok. (Félre.)
 Köszönd, galambom, ragyogó szemednek.

Mürzl

 Ezért szememnek kár is volt ragyogni.
 Gazdám másképpen tudta azt felszítni.

Uros

 No, mondhatom, én szép ternót* csináltam.
 De nem jött ingyen – megfizettem érte.

Mitrule

 Eben gubát cseréltünk, úgy hiszem.

Stroom

 Máder, neked még fennmarad jogod
 A kártérítést rajta követelni,
 De ez külön polgári pört igényel,
 Ha díjait előre leteszed.

István

 Elállok tőle.

Stroom

 Szép nagylelküség.

István

 Nem volt nagy károm.

Stroom

 Hát a napmulasztás,
 A fáradság, a járás és kelés,
 A vádbeszéd, viszonbeszéd, ellátás
 Szép összegecskét tenne, mondhatom.

István

 Ingyenbe megy. Ha a pört nem gyülölném,
 Inkább keresném a szomszédomat,
 Kukoricámat aki megrabolta.

Stroom

 Te Urossal tehát kiegyezél,
 Pöregyeséged díja tíz huszas.
 Tessék letenni. A kukoricát
 Mi illeti, – (Könyvekben keres.) csodálatos dolog,
 Ez egy eset még nincs a törvénykönyvben,
 No, majd csinálok róla egy fapátenst.*
 Tehát, uram, elsőbb is kérdezem –
 Hogy alaposan járjak el e tárgyban,
 Nem hebehurgyán, mint itten szokás volt –
 Csak a gyümölcs, vagy a szár is szenvedt kárt?

István

 Természetes, csak a kukorica.

Stroom

 No, látod-e, még ez nem nagy dolog,
 Mert itten mondja a paragrafus,
 Hogy ültetményben tett hibát könyíti,
 Ha csak gyümölcse sértetett, nem a törzs.

István

 Mennykő üssön meg – hagyjuk ezt, uram.
 Nem szóltam semmit, itt van a tíz húszas.
 Isten velünk.

Stroom

 Nem úgy, fel van már adva
 Az ügy, s kell folynia, ha valamennyi
 Papírgyár készítménye elfogy is,
 Ha az utósó inged megy bélyegre,
 Ha a hámból kidőlök, mint szamár,
 S székemre tízedik utódom ül,
 Ki mostan még csak hallgatni tanul,
 De néked igazat kell kapnod, és
 Testálhatsz e pörről mint vagyonodról,
 Ha közbe nem jő a végső itélet
 Amnesztiája.

István

 Rettentő öröm!

Kar

  Strófa
 Óh, mester! Kérlek mindenekre,
 Mi szent előtted, sérthetetlen:*
 A császárnak fogadására*
 És az oktrojált alkotmányra,*
 A német egység jóvoltára,
 Spenátra és sárgarépára.
  
  Antistrófa
 Ne kezdj, ne kezdj polgári pört el,
 Tudod, az a pedáns görög kor,
 Pogányos klasszicitásával,
 Időt s tért mi szűkre szabott ki,
 Melyben komédiája játszik,
 S milyen nagyot helyez a szépben.
  
  Második Strófa
 Hogy fér belé két emberélet,
 Hogy járjuk Ponciust, Pilátust,*
 Midőn még fel sem is találtuk
 A civilrechtet* – romantizmust,
 A puskaport és az ásítást,
 Népünk későbbi hívatását.
  
  Második antistrófa
 Kérünk hát, mester, hadd el, hadd el,
 Ki jőne komédiát nézni,
 Hogy végét unokája lássa,
 Kit még otthon nem is csinált meg,
 Vagy hogy csináljon a darab közt,
 Butára sülne el, óh, félek. –

Stroom

 Legyen buta, csak jó polgár legyen.
 Ki mondja azt, hogy a lángész szükséges?
 Az államban eszünk nekünk elég van,
 S gondoskodunk eléggé a tömegről.
 Annak nem is kell a fej, csak azért,
 Hogy sógorom, a kalapos megéljen.
 Aztán ne hidd, hogy úgy lesz csak buta,
 Ha a színházban készül. Gondoskodtunk
 Már oly rendszerről és oly eszközökről,
 Hogy készüljön bár a Sion hegyén,
 Butává nemesül. Hidd el nekem. –

Kar

 Hát a jó ízlés, a klasszicitás
 Nevében kérlek, hadd el azt a pört.

Stroom

 Fitymálom a jó ízlést, klasszicizmust.
 Törik-szakad, a pörnek folyni kell.

Kar

 Jaj nékünk, ámde néktek még jajabb.

Stroom

 Fogjunk munkához. Mindenekelőtt
 Hozzuk tisztába a bevezetést.
 Hol passzusod*?

István

 Nincs.

Stroom

 Vajh mi szörnyüség.
 De legalább, reménylem, el vagy látva
 Tartózkodási jeggyel.

István

 Nem vagyok.

Stroom

 Nem útazol hát, s nem tartózkodol.
 Mi vagy te hát? – Hol a keresztlevél?

István

 Nincs.

Stroom

 Úgy, tehát még tán születve sem vagy,
 S szomszédaiddal már pörölni mersz,
 A rendetlenség itten végtelen,
 Szörnyű rossz a politikus kormányzat,
 Pedig mindennél ez elébb való.
 De jótállok, hogy talpra állítom. –
 Hallgasson addig a magánypanasz
 És -sérelem, számára nincs fülem.
 Az egyes veszhet, hogyha nyér a köz.

István

 S ki az a köz, ha mind vesztünk miatta?

Stroom

 A köz azon nagy eszme és kapocs,
 Mely egyesít, s mit én képviselek.

Kar

 S mi véled, mester. Nélkülünk mi sem vagy.

Stroom

 Szerencse, hogy gyanítva e hiányt,
 Hoztam magammal mindenik egyénre
 Vagy ötven ív rubrikázott papírost,
 Előlegesen, úgy hiszem, elég lesz.
 Itt néktek az igazolási jegy,
 A marhapasszus, fegyverengedély –
 Névösszeírás, birtokív, adókönyv,
 Keresztlevél, oltási bizonyítvány.

István

 De nem vagyunk beoltva.

Stroom

 Mit se tesz,
 Csak a rubrika jól legyen betöltve.
 De halljátok tovább, s örvendjetek:
 Katonaságtól felmentő levél,
 Pótlék-adó, dohányra engedély
 És borboléta.* Ím, itt a cselédkönyv.
 Községi bizonyítvány. Később jőnek
 Tájékozásul a kormánylapok,
 Hetenként egy szekérrel. –

Kar

 Óh, pihenj meg.
 Elég áldás ez egy lélegzetedre,
 Megfúlsz belé. –

Cselédek

 Félek, hogy mink fulunk meg.

István

 Hová teendjük e tenger papírost?

Stroom

 Egy részét mindenik magával hordja.
 S elég nagy e ház hívatalszobának.

István

 S mi hol lakunk?

Stroom

 E kis, kedélyes ólban.
 De folytassuk csak. E pótutasítás
 Szükséges mindeniknek; nélküle
 Létezni sem lehet.

István

 S mi azt hivők,
 Hogy létezünk. Szép herézisben* voltunk.

Stroom

 Kegyelmesen megengedi új adónem:
 Személykereset. Mindenekre szóló.

Mürzl

 Bomolj meg, rám ugyancsak mit se szól,
 Hazádba tán való ily kereset,
 Itt a személy nem hoz be.

Stroom

 Hát ingyen megy?
 Tessék elhinni, még jobb kedvelem. –
 De most a taksákat fizessétek le,
 Aztán a többit.

István

 Honnan győzzük ezt?
 Szegénységünktől ennyi nem telik.
 Inkább kérnénk kevesb kormányzatot,
 Hogy nékünk is maradjon valami. –

Stroom

 Nincs ám, mivel henyék vagytok nagyon,
 Csak úgy dolgoztok, hogy megéljetek;
 De én mindenre jó adót vetek,
 Mentől nagyobbat, s hogy megéljetek
 Még orrotokkal is kell túrnotok
 A földet. Így virul fel az ipar.

István

 S mi hasznunk, hogyha többünk nem marad,
 A munka nem nagyon kedves mulatság.

Stroom

 Nekem lesz hasznom, s néktek károtok sem,
 Önzsírotokban fuldokoltok úgyis,
 De én hoztam civilizációt,
 S egy érvágás egészséges leend.
 Imé, minek e fityegő ruha? (Leveszi a mentét.)
 Esernyő is tesz ily szolgálatot.
 Mi haszna e szárnyaknak itt, le vélek. (Levágja az atilla végeit.)
 E paszománt – pénzül fog kamatozni.
 Lám, mennyi van csak itt meggazdálkodva.
 Minek sarkantyú?

István

 Nem járunk kutyán.

Stroom

 Gyalog jár, aki bír, ki nem bír, fekszik.
 Vagy mért a csizsma is, nagy fényüzés.
 Im, a civilizáció nevében
 Megajándékozlak e fapapuccsal,
 Ez olcsó, és örök időkre tart.
 Meg, amint hallom, tik gatyát is hordtok
 Mire való az – én nélkűlözöm,
 S mi úr vagyok mégis – le a gatyával.

Janó

 Úgy látszik, a paradicsom kezdődik,
 Mezítelen fogunk maradni benne.

István

 Jaj nékem, holnap István napja van,
 Házunknak ünnepe, így menjek-é
 Templomba?

Stroom

 István? Hát mi ember az?

István

 Ő alkotá e házat, s rendezé
 A konstitúciót.*

Stroom

 Ah, el vele,
 E dekrétummal ím, kasszírozom.
 Ezentúl Zsófia* lesz ünnepünk,
 Kendervetések védőszente ez,
 S a kender minden rendnek talpköve.
 Kormányoz, mert papírt szolgáltat nékünk,
 Igazságot tesz a kötél képében,
 S pénzül forog, ha bankóvá silányul.

István

 Mi az a bankó? Vagy mankó talán,
 Olyannak támasz, aki járni nem tud.
 De nékünk jó ám konstitúciónk.*

Stroom

 Megint e lázongó szót mondod el.
 Miért nem mondod, jó az octroink*?
 Többé ne halljam. Íme, itt a bankó.
 Jobb pénz, mint amit eddig bírtatok.
 A húszas mától kezdve mit sem ér,
 Csak én veendem még el kegyelemből
 Adóba, s tikteket ezzel fizetlek.

István

 Csodálatos – de mégis pénz, ha mondja.

Mitrule

 Ki tudja, mit rejt, ámde pénznek látszik.

Uros

 Talán csak pénzünk párticédulája.*

Carlo

 Beszélhet nékem, a rongy rongy marad.

Stroom

 No, lássátok, mi sok dicső reform,
 De még koránt sincs vége.

Cselédek

 Jaj nekünk!

Stroom

 Mi célra e fehér buzakenyér,
 Midőn haszontalan dobjátok el
 Szemétre a kukorica csutakját.
 Én gépet hoztam azt megőrleni,
 Jóllaktok véle, s a buzát adóba
 Adjátok. Lám, mi egyszerű eszközlés.

István

 Hát hogyha a csutak menne adóba?

Kar

 Jaj, el ne vállald.

Stroom

 Szörnyü butaság.
 Hisz abbul áll éppen financiális*
 Munkám előnye, hogy értéktelen
 Lomot értékesítsz, ha megeszed,
 S az értékes tárgy nékem megmarad.
 De ezt oly könnyen fel nem foghatod,
 Olvasd el e tárgyról e szakmüvet,
 Ámbár rövid, de jól ki van merítve. (Egy fóliánst* ad át.)

István

 Inkább csak elhiszem, hisz jól tudom,
 Zsebemből, millyen jól ki tudsz merítni. –
 De engedelmet kérek elvonulni,
 Szégyenlek még tovább e lány előtt
 Úgy állni, mint zilált madárijesztő. (Elvonul a kutyaólba.)

Mitrule

 Hát a bankó igazán pénz, uram?

Stroom

 Pénz, hogyha mondom, s jaj, ki kétkedik.

Janó

 S hát az adó kinek zsebébe megy?

Uros

 Mondd, mit kapunk belőle?

Stroom

 Nyugtatót.*

Uros

 S a pénzt?

Stroom

 Segédeim a kormányzatban.

Mitrule

 Leszünk segédeid.

Stroom

 És ki dolgozik?
 Tán én? Nekem hivatásom nagyobb,
 Te szánts, te vess, vannak nekem segédim.
 Elő – elő! (Nehányan a karból lejőnek.)
 Ezek birák leendnek,
 Méltóságos, megfontolt férfiak,
 Büdösek bár, de még ez mit se tesz.
 E fürge nép lesz a polícia,
 Mely béfuródik száz rekesz* dacára,
 S kevéssel több piszkot hagy hátra, mint
 Ételt. – Finánc meg e szemérmetes
 Piaci légy lesz. Ez a kis bogár,
 Melynek hátulja fénylik,* fogja a
 Pátenseket kiadni s magyarázni.
 Im, a tanítónk itt ez éji had,
 Sötétséget keresve, meg penészt.
 E nagybajúszú, nagyszájú gyerek,
 Ki úgy csörtet, hogy szinte félelem,
 Ez lesz házamnak véde, támasza.
 Mindnyájatoknak itt a pápaszem,
 A gravitást* megadja néktek az,
 S ki dolgotokba fúrakodni mer,
 Közös boszúnk választott célja lesz.

Uros

 Nézzétek, ott a hídról most esett
 A sárba egy ökör – jerünk kihúzni.

Stroom

 Avagy te lettél-é polícia?
 Ki engedé meg az avatkozást?
 Mikor fog egyszer a rend már bejőni?
 Maradj. – Barátim, menjetek oda,
 A protokollt vigyétek magatokkal,
 Rendesen járjatok el ügyetekben,
 Hogy lássa e nép, hogy mi a kormányzat. (A kar el.)

Janó

 S mi lesz az ígéretből, szép uram:
 Hogy sorsunkat javítani fogod.
 Hogy egyiránt urak leszünk mindnyájan?

Stroom

 S nem vagytok-é? Ki több a többinél?
 Tán pénze van, ide vele, nem tudtam.

Janó

 Amint látom, csizmadiát fogánk.

Uros

 Pogányt fogánk, és most visz a pogány.

Stroom

 Csitt, lázadó, vagy egy paragrafust
 Rád olvasok, hogy meg nem köszönöd.
 Tartsátok a szent amuletteket
 Hiven őrizve, s várjatok nyugodtan,
 Nagy terveim már érni kezdenek.
(A kar jő az ökörbőrrel.)

Janó

 Lám, itt is hoznak egy érett gyümölcsöt.

Stroom

 Amint látom, már későn jöttetek.
 No, semmi sem. Csakhogy a protokoll
 Rendben van, és aztán elég csinos:
 Nyolc ív. Hiába, megnyugvást szerezhet,
 Hogy rendes eljárás mellett döglött el.
 Most el, nyugodni ennyi fáradságra. (Bemegy a házba a karral.)

Uros

 Hogyan tetszik, barátim, e dolog?

Mitrule

 Maradtunk volna bár a réginél,
 Sajnálni kezdem régi uramat.

Janó

 Vizsgáljuk át ez amuletteket,
 Nincsen bizalmam már most semmihez,
 Hát hogyha lóvá lettünk ebben is.

Mürzl

 Nézzük meg, rég kiváncsin forgatom,
 Im, itt az olló, fejtsd fel, Carlo, te.

Carlo

 Egy lap papír beírva, olvassuk meg:
 (Olvas.) „Óh, macskaevő,
 A te szép rendeltetésed
 Őrizni a civilizációt,
 S a civilizáció én vagyok.”
 Corpo di Bacco,* ez ajándokod hát?
 Maledetto tedesco,* no, megállj!
 Jó, hogy kitudtam idejekorán.
 Bucsút veszek, im, a kapufélfától,
 Velem csak német többé nem beszél. (El.)

Uros

 Enyémben meg mily rejtélyes felírás,
 Ebben talán mégiscsak van erő.
 (Olvas.) „Cár dava, mi pak trazsimo.”*

Mürzl

(nevetve)
 Ah, szép erő, olvasd csak megfordítva.

Uros

 Ó, mi szart kap, ím, a vadrác.
 Akasztófát kiszolgált vakmerő,
 Kerékbe törni régtől érdemes.
 Ez-é, miért gazdámat elhagyám,
 Megállj, ha élek, jóvá is teszem.
 Hej, gazda, gazda!

Mitrule

 Hát nekem mit írt?
 (Olvas.) „Ah, úgy szeretlek,
 Hogy majd megeszlek.”
 Megállj, farodra forrjon ez a mondat.
 Tudod-e, mit tesz az, hogy cinye mintye!*
 Hej, gazda, gazda!

Janó

 Lássuk most enyémet:
 (Olvas.) „Cso zse szi bol, dotyat Jano?
 Mizer szlovák vecser, rano.
 Teraz bugyes szlavni Rakuz. –
 Do rityi mi zakúz.”*
 Zatraceni szvinyár, ördög, pokol,
 Uhor szom,* és az is leszek, míg élek.
 Hej, gazda, gazda, nincsen-é füled?

Miska

 Hát ez: (Olvas.) „Segíts magad tensorsodon,
 Mert el van hagyva, aki másra vár.
 Erőm nem bennem – marhaságtokban van.” –
 No jó, segítek, csak te meg ne bánd.
 Hej, gazda, gazda, jőj ki az odúból!

Mürzl

 Lássuk már az enyémet is. Im, itt van:
 (Olvas.) „Willst du dich gut unterhalten,
 Werde ich gut aufgelegt sein.”*
 Jőj, kérlek, gazdám, végünk van különben.

Uros

 Hogy is tűrhettük e földönfutót
 Idáig is. Hogy félheténk egymástól.
 De érdemeltük ezt a bűnhödést.

István

(félig kibújva)
 Mi zajt csináltok? Majd is ád a sógor,
 Ha meg találja hallani.

Janó

 Mi hívunk.
 Megbántuk, amit véténk ellened,
 Óh, jaj, bocsásd meg, és fogadj kegyedbe!

István

 Ez ólba? Jőjön, aki belefér.
 Csak halkan, halkan, nem leszek oka,
 Ha rátok olvas egy paragrafust.

Uros

 Paragrafussal mink verjük agyon,
 Mit az udvarnak árnyain szedünk fel.

Miska

 Vezess te, és kiverjük a világból.

István

 Az istenért, mi lázadó beszéd!
 Látjátok, hisz ki tudja, mit akar még;
 Csak nem lehet feltenni, hogyha ember
 Istennek mása, jót ne is akarjon,
 Eddig még semmi jót nem leltünk benne,
 Bizonnyal hát a jó mind hátra van még.

Uros

 Ki még tovább vár, gyáva vagy bolond.

István

 Az istenért, csak tűrelem, barátim,
 Fohászkodjunk inkább a szent Istenhez,
 Hogy a szivét világosítsa meg;
 S végezzük így, mondjátok el utánam:
 Isten, ne nézzed benne, hogy ő sváb,
 Igaz, hogy az nem szép, de mégse bűn,
 Aztán meg ő is a te teremtésed,
 Mivégből – azt te legjobban tudod. –
 Jó éjszakát – nem hallok semmit is,
 Éppen most álmodom, hogy jóra fordult. (Behúzódik.)

Janó

 Te vagy közöttünk első, légy vezér.
 Hiszen már horkol. Óh, mit is tegyünk?

Miska

 Segítsünk hát magunkon, mint maga
 Tanított a sógor. Fel, jőjetek,
 Rejtekben fontoljuk meg a hogyant,
 Aztán cselekszünk fényes napvilágnál. (Mind el, kivéve Mürzlt.)

Mürzl

 Szegény gazdám! Mondhatlan fáj, hogy így
 Ellágyult minden férfiereje. –
 Estende itt szoktunk volt összejönni
 Néhány édes szó- s még édesebb csókra,
 S most ahhelyett a kutyalyukba bújt. (Sír.)
 Kihívom őt és addig biztatom,
 Míg végre tán még megkeményedik.

Stroom

(sompolyogva kijő)
 Óh, hölgy! Örűlök, hogy találkozánk,
 Epedtem néhány édes szó után.
 A sok fáradság és sok gond miatt,
 Mint megterhelt villámtelep vagyok,
 Melynek pozitív pólusán a láng ég.
 Öledben lelnék negatív helyet,
 Hol átürülve megnyugodnék keblem.

Mürzl

 Kikérem én az ily trágár beszédet.
 Ott szólj így, hol személykereseti
 Adót fizetnek.

Stroom

 Óh, te félreértesz,
 Pedig reményem abban pontosult,
 Hogy engem, aki Hegelt megtanultam,
 E barbár házban, a nem én-világból,
 Te, eszméim konkrét szubjektuma,
 Ki vágyam kézzelfoghatóvá tetted,
 Te egyedül fogsz engemet felfogni.
 Óh, hagyjad lelkem átolvadni benned,
 Ne tarts el így, merő negációval,
 S én véled az üdv minden mélyeit
 Kifürkészendem.

Mürzl

 Menj el a pokolba,
 Egy szót se értek e handabandából.

Stroom

 Nem értsz? Meg fogsz majd később érteni.
 Fogom használni az indukciót,*
 És úgy hiszem, hamar kapacitállak.*

Mürzl

 Kapacitáld, tudod, a lovadat,
 Engem csak nem fogsz. Lássa meg az ember! (El.)

Stroom

 E lány goromba. S rám sem hederít.
 Bizonnyal tett már szeretőre szert,
 Másképp magától nem taszítna így el.
 No, semmi, majd segítek én azon,
 Kihirdetek egy pátenst márma még.
 Rövid lesz, vagy kétszáz paragrafus,
 Lakatra jő minden lány országszerte,
 A kulcsok nálam lesznek őrizetben,
 S csak taksa* mellett adjuk ki naponta. –
 Felséges gondolat! – Hogy ily késő jött.
 Mi szép adó és mennyi hivatal,
 Hát még a sok mellékes sportula.*
 No lány, meglágyulsz majd egy hét alatt.
(Bemegy a házba, István dühösen előbúj.)

István

 Mit hallok? Hát még e kis jótul is
 Eltiltanál! No sógor, úgy akartad,
 Hát rajtad töltöm mérgemet ezentúl.
 Megállj. Lakolsz, ha villámháritómat
 Már nem birom, kétségbeesve vívok.
 Fel, fel, cselédim! Harcra, jőjetek;
 Veszedelembe jött a hon s szabadság,
(A cselédek jőnek szaladva.)
 Fel, Mürzl, zászlóul szoknyádat add,
 Hozz piszkafát, te villát, légycsapót
 És békanyúzót. Fogjon mindenik
 Isten nevében, amit kapni tud.

Janó

 Szívből megyünk. Vezess a győzelemre!
 Nincs oly vitéz több, mint a hős magyar,
 Ha egy kicsit későcskén ébred is.

István

 No hát, utánam, jó barátaim,
 Fegyverre minden, harcra, győzelemre.

Stroom

(az ablakon)
 Mi ez, mi zajgás kint a csendes éjben!

István

 Még kérded-é, csufos honáruló?

Stroom

 Honáruló? Miért, hogy a pinát
 Lakatra tettem? Vajh mi különös.

István

 Sokat tűrtünk, tovább már nem lehet.

Janó

 Bolondul-e vagy gúnyol a vén kópé?
 Mi balgaságot mond?

István

 Ne bánd, Janó,
 Az az én dolgom, fogjad fegyvered;
 E vén gazembert mogyoróbotokkal
 Mángoljátok* meg, míg a többire
 A légycsapó legalkalmasb eszköz lesz.
(A házat ostromolják s védik.)

Stroom

 De mit vétettem hát mást, szóljatok.

Janó

 Elmondjam-é oltott gazságaid?

Stroom

 Az oltott gazság már politika,
 Mint oltott vackoralma. Érted-é,
 Politikát választok, amilyen kell,
 Van nagyszerű, van síma, kétszinű,
 De ollyan nincs, mely nem volna szabad.

Kar

  Strófa
 Óh, mester, látod, millyen hitvány,
 Mi nyomorult a büszke ember,
 Ki kebelében az egeknek
 Elorzott lángjával dicsekszik.
 Lenyúzhatod hátáról a bőrt,
 És nyugton fogja elviselni,
 Csak gyermekjátékát ne sértsd meg,
 Mert mint titán zúdúl az égre.
  
  Antistrófa
 Fel, társak, új csatára bátran,
 Írjunk zászlónkra minden szépet,
 Hazát, erényt és szabadságot,
 S harcoljunk bőrünkért s a koncért.
 Hivatkozzunk igaz ügyünkre,
 S készítsük az akasztófákat.
 A nyertes igazságot is nyer,
 Igy az igazság mindég nyertes.

István

 Fel, fel, mellettünk az Isten s igazság!

Stroom

(a házban)
 Ne féljetek, barátim, hát nem-e volt
 Mindég mulatságunk a katonásdi,
 Nem tudjuk-e Atilla, Scípió,
 Napóleon minden stratégiáját.
 Még azt is tudjuk, hol győztek hibából.
 Aratni fogjuk a dicső babért.

Kar

 Babért mi is szeretjük becsináltban,
 Bizunk stratégiádban, csak vezess.

István

 Ki hátrál, gyáva, társaim előre!

Stroom

 Csak az ajtókhoz mind, hogy bé ne törjék,
 Így rendeli ezt a stratégia.

István

 Hagyjátok az ajtót – az ablakokra.
(István s cselédei bemennek az ablakokon, Stroom és a kar kifut az ajtón.)

Stroom

 Gyalázat – óh, hisz a stratégiáról
 Ezeknek nincs még csak fogalmuk is.
 Az ablakon jőnek, s az ajtón várjuk.
 Kivertek, ámde a stratégia
 Szép tudománya ellen nem hibáztunk.

Kar

 Csinálunk mi a te stratégiádra.
 Ments meg, vagy kamra, pince odavan.
(István s cselédei is kijőnek.)

István

 Csak forgassátok azt a légycsapókat.

Stroom

 E fegyver nincsen a traktátusokban.*

István

 E fajzat sincsen, mit nyakunkra hoztál.

Kar

  Strófa
 Jaj néked, föld, kesergj, jajdulj fel,
 Elesett Svábia, a szent vár,
 És Európa, mellyet mink oly
 Szépen germán-keresztényeztünk,
 Ismét csak vad pogánnyá süllyed.
 Ledobja válláról az ökröt,
 Amellyet szépen ráültettünk,
 S megint ő ül fel az ökörre.
  
  Antistrófa
 Erdő nő a szép síma állon,
 Mint elhagyott kultúrán* a gaz,
 S csak erről ösmer rá az ember,
 Hogy a földön most más világ van.
 A gazság, szenvedés, szegénység
 Örökké megmarad a régi.
  
  Befejezés
 Jaj néked, szép halványra éhült,
 Aszkétikus* képed leöltöd,
 Le azt az ékes salavárit,*
 S nadrágtalan, pozsgás pogány léssz.
 Mi lesz ebből a sok szép cikkből
 Szépen felosztva paragráfra.
 Mi abból a szép társas rendből,
 Mely testhez illett, mint a járom,
 És mint a katonakravátli,*
 Hogy szinte a szem dülledt tőle.
 Tudom, eszményed mentől több zaj
 És annál kevesebb kormányzás.
 Óh, tisztviselők szent Mekkája,
 Szerencsétlen flótások vágya,
 Arany gallérok Kánaánja,
 Szent Svábia, ledűlsz örökre.
 Miért tartád a sok tanácsost,
 Ha most tanácsot mégsem adnak!

Stroom

 No, gyermekim, stratégikus szempontból
 Mindenki fusson, aki merre tud.

István

 Itt vagytok mégis?

Kar

 Nem vagyunk, uram. (Elfut.)

Stroom

 Kössünk hát békét. Én önkénytesen
 Lemondok minden címem- és jogomról,
 Csak hagyjatok, hogy kenyerem keressem.

István

 Legyen, tegyük le, gyermekim, a fegyvert,
 Nagylelküség a győztest illeti.

Stroom

 Igaz. (Félre.) Jó, hogy még nem civilizáltam,
 Másképp most drága lenne a kötél.

István

 Mit fogsz tehát már most elkezdeni?

Stroom

 E klasszikus pogány komédia,
 Látom, nem az én tettkörömbe vág,
 Az államalkotás nem kenyerem.
 Eszmém dicső volt, büszke, nagyszerű;
 Az egységes, erős monarchia,
 De a praxisban az enyv gyenge szer,
 Csunyául szétment, amint ráütöttél.
 Romantizmushoz térek vissza hát,
 Keresztény művelődés tudományom,
 Kozmopolitizmus* a mesterségem.
 Jó, hogy megőrzém aktáim között
 A sípládát. Elő, te régi társ!

István

 Ez jó[l] van, húzz hát egyet rajta, sógor,
 Bukfencet is hányhatsz, mi mulatunk,
 S gondunk lesz rá, hogy úgy-ahogy megélj,
 Mert kettőt nyertünk mégis általad:
 Egy szót, mi eddig nyelvünkből hiányzott,
 A huncutot* neked köszönjük, és
 A drágább vívmány egy szakadhatlan pánt,
 Az egyetértés, mely most összefűz.
 Nem úgy, barátim?

Cselédek

 Óh, igen, örökre.
 Mi benned élünk, és te meg erős
 Bennünk vagy.

István

 Most e második szerződést*
 Pecsételjük meg, nem miként az elsőt,
 Vérrel, de borral. Mürzl, hozz kupákat,
 Te meg játsszál romantikus danát.

Stroom

(kintorna mellett énekel)
 Mikor én katona fót,
 Oh, her Jézisz, majd meghót,
 Nem fólt nékem egy tál kása,
 Csak egész nap íres hása.
 Nincs van nékem jó leni.
 Itthagyom én Mátyarorszak,
 Elmenem én Némedorszak,
 Oh, én szegény némedi,
 Nincs van nékem szeredi.
 Ott lesz nékem jobb leni.
(Függöny.)