| Ó, csudacsöndes májusi éj! |
|
| Alszik remegőn a hűs Duna tükre – |
| Lent fekszik a hold a víz fenekén. |
| Távol a Gellért. – Messze az éjben |
| Nyulnak a sávok, zöld-feketén. |
|
| Tompa rezes fény, lágy ütemekben |
| Visszaverődik az ablakokon. |
|
| Májusban az ifjú, nagy élet |
| Kéjtől zokogott, kéjétől a nyárnak -: |
|
| Suhanni kezdtek az árnyak. |
|
II
| Éjfélben halk, hideg ujjak |
| Éjfélben horkanva riadt fel, |
| Martinovics, ferences apát. |
|
| Most koppan: hosszú köröm |
|
| Két lépcső, kockakövekből, |
|
| (Ablakból visszamered rá, |
| Tele van minden kicsi zug, – |
|
III
| A hűs, magos terembe hogy' kopogtak a szavak: |
| Lobogtak gyertyalángok sötét tetők alatt. |
| Ólmos, kifáradt arcok, fehérlő árkusok, |
| Vibráltak, összefolytak. – A jegyző olvasott. |
|
| Ó, hogy feküdt a posztón a szürke napvilág. |
| Hosszú, setét sorokban hallgattak a bírák. |
| A Hétszemélyes-Tábla. – Mögöttük a falon, |
| Kőarcú Krisztus-isten, meredten és vakon |
|
| Hétszázkilencvenötben… Martinovics apát. |
| Királysértés… A császár… Röpiratok, ruhák… |
| … Az instituciót birálták… ellenezték… |
| Gyűlések… föld alatt… Respublikánus eszmék… |
|
| Ez itt… ez konspirált… Titokban, föld alatt |
| Forralva lázasan rettentő dolgokat – |
| Császárt… Meg államot…, igy sorba szól a vád. |
| – S lefordította titkon a Marseillaise dalát. |
|
| A Marseillaise dalát!… A vén szivek felett. |
| Ó hogy riadt keresztül a nyirkos rémület! |
| Ó hogy vált hamuszínre megrebbenő szemök! |
| … Párizs!… A Marseillaise!… Hétszázkilencvenöt! |
|
IV
| Két kövérke golyócska, fehér – |
| – Hogy szuszogott Louis Capet! |
| Hogy dűlt ki nyakából a vér! |
|
| Felkeltek a királyok ellenünk -: |
| Mi odalöktük a miénk fejét! |
| – Danton, polgártárs, elvetve a kocka, |
| Künt a határon Dumouriez! |
|
| ”Aux armes citoyens! Aux Armes…! |
|
| Le jour de gloire est arrivé…! |
|
V
| Hallgassatok meg! Megtört szívemben |
| Nincs szenvedély már, – megbékélt, kiholt. |
| Ó, úgy borul a bűnbánat szívemre, |
| Mint börtönöm, e szörnyű, szürke bolt. |
| Bűnös vagyok… Igen…, beismerem… |
| Megtört a borzalom s a börtön – |
| – Bíráim, gyónni akarok – |
| Remegve, gyáván, összetörten. |
|
| Beismerem már… Káték és beszédek |
| Voltak valóban… Könyvek és írók – |
| Szabadságról… meg eszmékről… beszéltünk – |
| S bíráltuk is az instituciót – |
| A Marseillaiset lefordítottuk |
| S amint tehát kitetszett: |
| Megsértettük – igen, beismerem – |
|
| De ifjú voltam, és setét agyamba |
| Ködös riasztó víziók lobogtak – |
| Egyetlen szívnek láttam a világot, |
| Melyben nehéz, sötét eszmék dobognak. |
|
| Egyszerre jöttek… Tompa, halk morajjal |
| Az alkonyatból… jöttek a szelek. |
| Párisban tűz… Párisban reng a járda… |
| Párisban vén vasajtók döngenek…! |
| Párisban fortyog a csatorna; – |
| – S Versailles alatt a kéjkerteken át |
| Bőg bűzös, éhes százezer torok…! |
|
| Zavart szemekkel és fehér ajakkal |
| A hatalom dadogva némul el: |
| Egyetlen hosszú, véres ordításban |
| A nép, a nép győzelmet ünnepel! |
| Halványuló kisértetárnyak |
| Lidércláng, kósza fantom: – |
| Halljátok? Desmoulins kiált! |
|
| Ó, ily idők! Ó ily napok! S mi látjuk! |
| Ez az erő, mely büszke és kemény: – |
| Ó, hogy riadt meg döbbenő agyamban |
| A látomás – csak én értettem, én! |
| Egy éjjel sírtam: – a hideg falakhoz |
|
| Egy éjjel sírtam – elszorult torokkal |
| Zokogva vertem a hideg falat – |
| – Párisban akkor ünnepelt a konvent: |
| Jourdan sereggel állt Jemappes alatt. |
| Itthon halálos némaságban |
| Feküdtek a mezők, letarolt messzeség – |
|
| Hogyan? Hiába? Nálunk ezt nem értik? |
| Ezt meg nem értik nálunk, ezt a hangot? |
| Kilógó nyelvű, földporába süllyedt, |
| Süket baromnép, eltiport bitangok! |
| A Butaság bíborpalástban! |
| S én, hogy figyeljem, látva lássam: |
|
| Igen… pincékbe… rejtekezve… én, én |
| Vezettem őket!… Összeesküvés? |
| Didergő szájjal, táncoló fogakkal |
| Zöldüljetek… ó mind kevés, kevés! |
| Csikorduljon az ujjszoritó, |
| Csavarjátok ki a csuklóimat – |
| Dögöljetek meg…! …többet is tudok még… |
| Zuhogjatok, fojtogató falak! |
|
| Egy kardcsapással ujjongó szabaddá |
| A mély erőket… s engem… látva lássák…! |
| Egy kardcsapással elsöpörni innét |
| Szívek nehéz, nehéz lidércnyomását… |
| Viharzó bércek büszke harca – |
| Szabad mezőkön zengő háboruk –!!… |
|
VI
| Először Sigrayt vezették köztük el: |
| Szolárcsik felbukott a lépcsőhöz közel. |
| Szentmarjay vadul ellökte a papot – |
| Hajnóczy sírva ment, Őz Pál viaskodott. |
|
| Martinovics – így szólnak a régi krónikák – |
| Ájult volt, amikor a padra hurcolák. |
| Nyitott, tajtékos ajkán sápadt mosoly, fakó – |
| Két hóna alá nyúlva cipelte a bakó. |
|
| Kuszált, vizes haja, sovány gyermekfeje |
| Ráhajlott csendesen a hóhér keblire. |
| S melyet nyirkos pirossal az alvadt vér elöntött: |
| Két karja átölelte szelíden a fatönköt. |
|
|
