Zene
| | Hé! Fényt ide! Vetítő! Odafönt! |
Reflektor kigyullad. Az üres vászon előtt ott áll, elevenen, a Bohóc, ugyanabban a ruhában, mint a filmen. Kezében ostor, füttyent, mint a kutyának.
Zene elhallgat. Az operatőr felé.
A közönség felé.
| | Nagyérdemű és tisztelt csőcselék! |
| | Agáta, Böske, Julcsa és Rozi! |
| | Vagyok, mondjuk, a beszélő mozi. |
| | A lepedőről jövök egyenest – |
| | Ott testet ölt a szó – itt szólni kezd a test! |
| | Ott beszédes kép, – itt képes beszéd – |
| | Rémes valóság, rímes szó, be szép! |
| | Vagy élő felirat, mozgó szöveg, ha tetszik, |
| | Szavak, amik a képet félbemetszik, |
| | Hogy semmit nem használnak a szavak! |
| | Mert minden, ami itt a képen éled, |
| | Oly változatlan, mint az emberélet! |
| | Oly állva-mozgó, régi és örök – |
| | A nagy masina berreg és zörög, |
| | És amit berreg, csak a régi nóta: |
| | Hogy így megy, krisztusugyse, Krisztus óta! |
| | Mit a költő régen a lanton pengetett, |
| | Mit suttogott a tenger, zúgott a rengeteg, |
| | Később, sátrak elött, a bárdok és a boncok |
| | Gajdoltak éhesen, lesvén az uri koncot, |
| | Most meg, – csak ennyi jelzi időknek változását – |
| | Verklit nyekerget és cirkuszlovak futását |
| | És pergő filmtekercset és zörgő grammofont: |
| | Hogy soha nem az kapja a harsogó pofont. |
| | Aki kibírná szépen, lévén bádog a bőre, |
| | Hanem akinek fáj, mert érzékeny a dőre! |
| | Hogy a pofon mindég odarepül, magátul, |
| | Ahol valamit érez, ott a bordák közt, hátul. |
| | Hogy védtelen a lélek és hetyke úr a test |
| | És vígan mérik a párolgó nyaklevest |
| | Bohócnak, aki bámul, – hogy azt csapod kupán, |
| | Aki az élettől szívet kapott csupán, |
| | Hogy, tisztelt csőcselék, ha jól akarsz nevetni, |
| | Előtted mindig azt fogják pofonveretni |
| | S a legnagyobb gyönyörrel te is csak azt vered, |
| | Ó Julcsa, Marcsa, Böske, ki legjobban szeret. |
| | Azért nem érdemes elszontyolodni, pajtás! |
| | Mihaszna könny, mit ér a feltörő sohajtás?! |
| | Ó szerelem tüze, jobb százszor, ha megéget, |
| | Mint sértetlen maradni s meg nem ismerni téged! |
| | Nem eszik oly forrón, ahogy főzik, a kását: |
| | Így szól a bölcs bohóc, kinek nem látni mását. |
| | Ő tudja csak, habár fejébe kong a kóc, |
| | Hogy itt nem a szinész, a néző a bohóc! |
| | Mert vér kell annak és könny és bús balsors kell annak |
| | És őrjöngő szivek, mik halálba rohannak, |
| | Ő az, ki, hogyha arcod eltorzul szörnyű kintul: |
| | „Bravó!” kiáltja, „Hogy volt!” és boldog és megindult |
| | Szemével vért zabál és hozzá könnyet habzsol |
| | És megtörli szemét és elragadva tapsol! |
| | Ő az, ráismerek, – Te vagy, királyi fönség, |
| | Cézár, ezerfejű, ezerfejű közönség! |
| | Bajazzó szenvedése, az kell neked, tudom – |
| | Hát megkapod, ha kell, a megszokott uton! |
| | De egyet megjegyezz: – a filmbohóc, hiába! |
| | Mégiscsak más, mint társa a fényes Operába', |
| | Mert filmen ejtett könnytől, mit ejt a megcsalt kedves, |
| | És filmen ejtett vértől vászon még nem lett nedves: |
| | Vásznon imádott asszony, ó tisztelt csőcselék, |
| | Vászonból vétetett, szegény vászoncseléd! |
| | És innen visszamék a lepedőre, máris |
| | És nézi Budapest, Berlin, London és Páris, |
| | Ahogy megtört szivemből fekete vér csorog – |
| | Egy percig élek még, – aztán a gép forog |
| | És halhatatlan lelkem rohan tovább a gépen, |
| | Gépből életbe vissza, életből vissza, képen, |
| | De mert vidám fiúk, akik a pofont kapják: |
| | Itt hagyom a darab leghitványabb darabját! |
| | Vetítő, oltsa el a nagy reflektorívet, |
| | Dobjunk koncot nekik, – frissen kitépett szívet! |
Nagy selyem-szívet rángat ki a blúzából.
| | Az én rongy életem ugyan mit is jelent? |
| | Egy órás mulatságot, vagy tán a Végtelent? |
| | Tán eleven valóság, – tán sok, talán kevés? |
| | Talán csak egy ravasz trükk, – jó reklámhirdetés…? |
Szétszórja a nagy szív tartalmát, a papír-szíveket.
| | Mitől okul közönség s bedőlnek a mozik: |
| | Kapd el, – fogd meg, – gyerünk! Alló! Mehet! Muzik! |
Zene eltűnik, a kép peregni kezd.
|