| Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg |
| Karácsony van, de nekem nem kellenek olcsó fenyőgallyaid |
| Hazug viaszkönnyet ne sírjon a karácsonyi gyertya |
| Meg nem vesztegetsz cifra csecsebecséddel |
| Rántsátok le az asztal vacsorázó fehér terítőjét |
| Fekete posztó van alatta, két gyertya ide és feszület |
| Krisztus törvényszéke elé rángatlak, hívlak tetemére |
| Ennek a gúzsbakötött és megtört valaha isteni szívnek |
| Milyen boldog voltam én ennek a századnak elején |
| Nem magam miatt szegény voltam és magamrahagyott |
| De volt valami példátlan izgalom és remény a levegőben |
| Készültünk valamire és vártunk valami Meglepetést |
| Aminőt soha még hinni se mert a világ |
| Egy nemzedék se, mióta Cromagnon s a neanderi völgy |
| Ködös reggeleit elhagyta ez a földre lepottyant |
| Valami idegen bolygóról idekerült különös féreg, az ember |
| Hasonló s mégis egészen más mint az ittlakó többi barom |
| Remegett minden ebben az ünnepi várakozásban |
| Mint a gyerekek, mielőtt megszólal odabent a csengő |
| Én magam sejteni véltem azt is, mi lesz az ajándék |
| Homályos célzással régen ígérte már sok kusza jel |
| Idelent a Földön és fönt a csillagos Égen |
| Ezt a csákót és kardot, ezt az isteni kinevezést |
| Hogy mostohatestvéreink fák és krokodilok |
| Közt a legifjabb s nem is a legjobb és legügyesebb |
| Az a fajta, amelyhez tartozom véletlenül én is |
| Hogy éppen ez kapja kezébe amire mindnek foga vásik |
| Kényre-kedvre örökbe a Nagy Mennyei kirakatnak |
| Legszebb játékát, ezt a nagy Lapdát, aminek Föld a neve |
| S amivel játszani már nem akar többé aki csinálta |
| Gyönyörű lapda, éppen nekünk való embergyerekeknek |
| Nem olyan nagy mint a Nap például, de nem is oly forró |
| Ujjunk meg nem égeti s tele van gyönyörű rajzzal |
| Erdők és tengerek és hegyláncok csupa színes ábra |
| Hókristály és vízirózsa és északi fény gyönyörű |
| S miénk lesz az egész, tehetünk vele ami tetszik |
| Belebujhatunk vagy kihajíthatjuk nagy ívben a térbe |
| El is ronthatjuk, megnézhetjük a szerkezetét |
| Mindenki lázasan készült ennek a századnak elején |
| Erre az ünnepi napra, mikor az ember lesz úr a világon |
| Kezdtük szemügyre venni alaposan ami majd miénk lesz |
| Hogy tudjunk bánni vele, ne legyen fennakadás |
| Élvezni, élni, csinálni minden pazar örömét |
| Egyikünk a hal siklását figyelte a vízben |
| S eltanulta, hogyan szed ki a vízből levegőt |
| Másik a madarat röptiben nézte ravaszdin |
| S másnap maga is harsogva felröppent mint a madár |
| Harmadik tettenérte a Láthatatlan Sugarat |
| S déli időben fényes nappal megjelent a kísértet |
| Félelmes csontváz eleven testünk lágy kérge alatt |
| A negyedik és ötödik közellé tette a távolt |
| Megfogta az időt, eleven lett mozgó vásznon a mult |
| Aladin csodalámpája hangot varázsolt a füledbe |
| S tudtad Szaharában most sírni a sárga sakált |
| Tündérmese csizma hétmérföldes hipp-hopp ahol akarok |
| Így kavargott négy évszak négy díszlete közt a Darab |
| Mennyei Színjáték és csupa emberi drága szerep |
| Énnekem is volt szerepem húsz évesen ilyen fiatalon |
| Készültem rá még mielőtt látni tanult a szemem |
| Hogy prológust majd én mondom el, ha kezdődik a játék |
| Egy reggel, jól emlékszem, a Halley üstökös éppen |
| Fönt libegett halványan hajnali égi mezőn |
| Jöttem a réteken át gyalogost Rákos felől fútt a szél |
| S komponáltam az Ódát nyurga nagyszájú kamasz |
| Mint akinek nincs, nem is lehet más dolga csak ez |
| Ódát harsogni, ódát a Századhoz, mámoros ditirambust |
| „Én múzsák ifjú papja” vagy Rotterdamus Erasmus |
| Ennél is szebbet, ujjongóbbat és szabadabbat |
| Eldicsekedni fennszóval, hogy necsak az élők |
| Hallják, hallják a holtak is régi temetői rögökben |
| Da Vinci Lionardó és Daedalus és Shakespeare és Verulami Bacon |
| Pár semmi évezred iskolatársa és tanulója |
| Hogy szárnyas szavaik zúgó szárnyakká átalakultak |
| S nem kép és hasonlat immár a büszke beszéd: repülés! |
| Mert félórával előbb láttam két földi szememmel |
| Dagadni és dudorodni a földet s horpadni a mennybolt |
| Kupoláját ferdén libegve s futni alattam a felhőt |
| S nem rímek és szavak és muzsika részegített meg |
| Nem szédített látni káprázatot olcsó borával a Szépség |
| Ez a Valóság volt, ez a vászonból tákolt monoplán |
| Minden szépnél szebb, minden Igézetnél igazibb Igézet |
| Hogy győzni fogunk diadal diadal diadal minékünk |
| S ha a mennyeknek országa nem száll le a földre |
| Majd érte megyünk mimagunk s „lészen éj és nap |
| Hat nap és hat éjjel s a hetediken megpihenünk” |
| Így volt ez s még aznap délután szép kedvesemmel |
| Ültünk a budai cukrászda hűvös terraszán |
| S álmodtunk kisdedet aki majd megéri ezt a napot |
| Gyalázatos század, mit tettél mire a kisded megszületett |
| December közepetájt karácsony előtt tizenhetedikén |
| Százezer ember hörgött Mazurnál a jeges pocsolyában |
| S kedvesemet elvitte mint meg vagyon írva |
| „Gyűlölet és téboly mocskos magzatja a dögvész” |
| Országok tépték s marcangolták egymás húsát mint az ebek |
| Aztán csönd lett, a megtépett föld sebeit nyalogatta |
| Sok-sok év mulva tértem magamhoz egy árokban valahol |
| Ahová dobott a földrengés s elindultam keresni helyem |
| Kábultan még roggyanó térddel és betörött fejjel |
| Keresni a kedvem és hitem és hetyke bizalmam |
| Hová tettétek mi ez miféle világ lett |
| Hol a kerek asztal aminek gazdáját dícsérni akartam |
| Köszönteni dallal miféle arcok ezek a régi helyén |
| Ostoba gúnnyal hallgatnak ha szólok nem értik a nyelvet |
| Köszönök és nem is felelnek torkomon akad a szó |
| Ég felé nyujtom tenyerem hogy eszükbejussak |
| Összenéznek s alamizsnát tesznek belé azt hiszik koldulni jöttem |
| Mennék már innen repülnék fönt berreg valami |
| Aranyat csempész a gépen a bankár át a határon |
| Vagy valami bombát a háborúra spekuláló iparos |
| Messze suhan már nem érem utól összeesem az ucca kövén |
| S már nem tudom eldadogni vádoló végrendeletem |
|
|
