Előszó

A magyar történettudomány az elmúlt évtizedekben részletező alapossággal megrajzolta az 1848-1849. évi magyar szabadságharc társadalmi hátterét, de mihelyt a forradalom, elsősorban a fegyveres küzdelem eseményeivel kezd foglalkozni, sajnálatosan kiderül, hogy a tényeket még a képzett történészek sem mindig ismerik kellő részletességgel, és a szabadságharc megítélésében még gyakran kísért a századforduló nemzeti-romantikus, egyszerűsítő, csak feddhetetlen hősökről és gaz árulókról tudó szemlélete. Pedig több mint egy és egynegyed évszázaddal az események után nyugodtan szembe lehetne nézni a tényekkel, és helyénvaló volna józan mérlegelésük alapján, értékeinket meg nem tagadva, de tévedésektől és előítéletektől megszabadulva írni meg a kor szívet dobogtató eseménytörténetét.

Ebben a könyvben az aradi vértanúk - az 1849. augusztus 22-én felakasztott Ormai Norbert ezredes, az 1849. október 6-án agyonlőtt Kiss Ernő altábornagy, Dessewffy Arisztid és Schweidel József tábornok és Lázár Vilmos ezredes, az 1849. október 6-án felakasztott Aulich Lajos, Damjanich János, Knezić Károly, Láhner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Török Ignác és Vécsey Károly tábornok és az 1849. október 25-én agyonlőtt Kazinczy Lajos ezredes - perével és kivégzésével, valamint a börtönben megtébolyodott és elmebetegként meghalt Lenkey János tábornok sorsával kapcsolatos naplók, feljegyzések, levelek és dokumentumok olvashatók, éppen azzal a céllal, hogy az ő esetükben is végre a tényekkel ismerkedjünk meg, ne érjük be a költészetből és szóvirágokból egybevegyített legendákkal.

...