Édes jó Lizám!
Végre, tizenhét nap óta az első hírek felőled, de sajnos, az utolsó is november 3-áról való. Mennyi minden történhetett ez alatt a hosszú idő alatt. Mégis rég éreztem olyan boldogságot, mint abban a pillanatban, mikor édes-kedves soraidat olvastam. Most csak keveset írhatok, mert néhány óra múlva elindulok Gergely őrnagy mozgó hadoszlopával, és vagy öt-hat napig elmaradok. Hála Istennek, hogy megszűnt a henyélés, már igazán rosszkedvű lettem belé.
Hazafias érzésed vigasztalására mondhatom, hogy mind a sorkatonaságnak, mind a honvédségnek vitézsége különb nem is lehetne. Az utóbbiak nemrég ismét rohammal elfoglaltak egy rác tábort*, és több száz rácot levágtak. Csak legyen időnk a tavaszig, szárazra jutunk.
Gondolatban téged s a gyerekeket ezerszer csókolva maradok hű
Károlyod