A kihallgatási jegyzőkönyv*

Cs. kir. tábori törzshadbíróság a hadműveleti főhadiszálláson, Arad várában, 1849. augusztus 26.

Sommás kihallgatás

melyet őnagyméltósága, a hadsereg-főparancsnok úr utasítására az alább megnevezett felkelő főtisztek ügyében tartottak

 

Aulich Lajos+ császári királyi alezredest előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki

Ad generalia

1. vádlott:

Nevem Aulich Lajos+, Pozsonyban, Magyarországon születtem, ötvenhét éves vagyok, katolikus vallású, nőtlen, 1812-ben léptem be hadapródként a Sándor gyalogezredbe, és legutóbb alezredes voltam ugyanebben az ezredben, a hadicikkekre megesküdtem és a hűségesküt letettem, a felkelő hadseregben tábornok és július 14-e óta hadügyminiszter is voltam, bíróság előtt eddig sohasem álltam, saját vagyonom nincs.

Ad specialia

Múlt év júliusának elején az ezreddel a déli hadsereghez, Vertászra rendeltek, és a felkelő rácok és szerbek elleni valamennyi ütközetben részt vettem.

1848 novemberében az ezreddel – mivel Bakonyi+ ezredesből tábornok lett – Vertászról Pozsonyba mentem, és ott a Görgey-féle hadseregbe osztottak be.

December 17-én ezredemmel a Csallóközön keresztül vonultam vissza, anélkül, hogy a Windisch-Grätz+ tábornagy alatt Magyarországra benyomuló császári királyi hadsereggel harcba kerültem volna. Az ezreddel bevonultam Komárom várába, onnan Görgeyhez, Győrbe rendeltek, és egy hadosztályt bíztak rám, de én ezt csak Vácott vettem át. A visszavonulás során nem ütköztem össze az ellenséggel, mert csak a lovasságnak kellett kisebb összecsapásokban részt vennie, a gyalogságnak egyáltalán nem.

Vácról a Görgey-féle hadtesttel a bányavárosokba vonultam, és az ő parancsnoksága alatt részt vettem a Schlik-féle hadtest elleni kassai ütközetben*, de hadosztályommal nem kerültem harcba.

A kassai ütközet után került sor a kápolnai ütközetre*, ebben hadosztályom, hét-nyolcezer ember, harcba került, és a balszárnyon állt.

A csata utáni napon megkaptam a kinevezési okiratomat, tábornok lettem, és átvettem a II. hadtestet. Görgey+ főparancsnoksága alatt részt vettem az isaszegi és a Pest alatti csatározásban*, itt voltam egészen az osztrák hadsereg elvonulásáig, majd részt vettem Buda ostromában.

Buda bevétele után, mivel sok mindennel nem értettem egyet, jelentkeztem, és nyugdíjazásomat kértem, ezt azonban nem engedélyezték. Pesten laktam parancsnokság és rendeltetés nélkül a kormánynak és hadseregnek Szegedre való visszavonulásáig, ott aztán július 14-én megbíztak a hadügyminiszterséggel, és ezt én csakis azért fogadtam el, hogy talán segíthetek a kibékülésben, mint ahogy valóban ennek a következménye lehetett a mostani fegyverletétel, legalábbis a benne játszott szerepemet nem lehet elvitatni, hiszen az volt a szándékom és reményem, hogy a megegyezést véghezvigyem.

Múlt év novemberében azért nem léptem vissza, és azért nem tértem vissza a császári királyi hadsereg zászlai alá, mert a magyar kormánynak ismételten kiállítottam a kötelezvényt, hogy őt szolgálom, és harcolok minden ellenség ellen, és végül is nem tartottam összeegyeztethetőnek a katonai becsülettel, hogy elhagyjam azt a csapatot. amelyben harminchét év óta szolgálok, mikor éppen az ellenséggel szemben áll, hogy szökevény legyek, és azt is gondoltam, hogy még a velünk szemben álló hadsereg tisztjei sem vennék jó néven tőlem, ha az említett időpontban átállok.

A trónfosztást és az Ausztriától való elszakadást a debreceni országgyűlés április 14-én a hadsereg beleegyezése nélkül mondta ki, a hadsereg ezt sohasem helyeselte, ennek egyik következménye volt a Görgey-féle hadtest mostani fegyverletétele.

Nem tudtam abban a pillanatban elszabadulni, mert a Buda elleni hadműveletekkel voltam elfoglalva, és később is csak azért fogadtam el a hadügyminiszterséget, hogy békítőleg működhessek, de nemsokára láttam, hogy ez nem sikerült nekem tökéletesen.

A magyar hadsereg azért adta meg magát az oroszoknak, mert azt mondták, hogy az osztrák hadsereg semmiféle tárgyalásba sem bocsátkozik velünk.

A magyar kormány által kiállított előléptetési irataim birtokomban vannak, át fogom adni őket a bizottságnak. Végül megjegyzem, hogy a kormány tanácskozásaiban nem volt részem, magyarul sem beszélni, sem írni nem tudok, és Kossuthnak a külfölddel kapcsolatos üzelmeiről sem tudok semmit.

Azt sem tudom, hogy hol van a magyar korona, az a hír járja, hogy Kossuth+ elvitte magával.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs semmi más előadnivalóm.

Aulich+

 

A vádlott úr nyomban átadta a következő okmányokat:

Ezek után a vádlott urat elvezették, a következőt előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

Ad generalia

Nevem Poelt von Poeltenberg Ernő+ lovag, Bécsben, Ausztriában születtem, harmincöt éves vagyok, katolikus vallású, három gyerek apja, 1829-ben léptem be hadapródként a Heinrich Hardegg+ vértesekhez*, és legutóbb kapitány és századparancsnok voltam a 4. Sándor orosz nagyherceg huszárezredben, a hadicikkekre megesküdtem, bíróság előtt sohasem álltam, a magyar felkelő hadseregben tábornokságig vittem.

Ad specialia

(Az érzelemtől elfogódottan:) Múlt év augusztus hónapjában az ezred, amely Bécsben teljesített szolgálatot, parancsot kapott, hogy Magyarországra menjen. A rám váró szerencsétlenséget megsejtve először az ezred ezredesével és parancsnokával, Apponyi+ gróffal voltam Latour+ hadügyminiszter úrnál, és sürgetően kértem, hogy küldjön inkább Olaszországba, és bár én voltam a rangban legidősebb kapitány, minden előléptetésről hajlandó lettem volna lemondani. Másodszor és harmadszor is kértem ugyanezt a hadügyminiszter úrtól – mint ezt akkori szárnysegédje, báró Boxberg+ tanúsíthatja –, de hiába, és így kénytelen voltam Magyarországra jönni, mert a gróf Zedtwitz+ alezredes úr közbenjárásával* megkísérelt csere sem járt eredménnyel. Miután a magyar alkotmányra letettük az esküt, először a Drávához kerültem az ezreddel, és részt vettem a bán ellen vívott pákozdi csatában.*

Amikor később a magyar hadsereg az osztrák határhoz ért, olyannyira tiltakoztam, hogy a magyar hadsereg-parancsnokság múlt év október 18-án kelt 201. szám iratával elbocsátott a katonaságtól, de a királyi biztosok rábeszéltek, mielőtt bármit is tehettem volna, hogy maradjak, mert azt mondták, hogy elbocsáttatásom félreértés következménye, és én annyival is inkább hagytam magam a maradásra rábeszélni, mert azt hittem, hogy a pákozdi csata után az osztrák hadseregben amúgy sincs helyem. Így sodort el engem a sorsom, ott voltam a schwechati csatában*, de harcba nem kerültem.

Akkor vettem részt, pontosabban szólva akkor kerültem először harcba, amikor a Windisch-Grätz+ tábornagy alatti nagy hadsereg decemberben bevonult, részt vettem a kápolnai csatában, majd a győriben is*, és itt a VII. hadtestet vezényeltem.

Mivel mindig a Görgey-féle hadtesthez tartoztam, én is Világosnál tettem le a fegyvert, mégpedig Görgeyvel való tanácskozás után, valamennyiünk beleegyezésével, mert a kormány már feloszlott, és mi ugyan keresztülvághattuk volna magunkat, de el akartunk tekinteni a további vérontástól.

Azért adtuk meg magunkat az oroszoknak, mert orosz csapatoktól voltunk körülvéve, és mert igénybe szerettük volna venni az orosz császár közbenjárását őfelségénél törvényes császárunknál, Ferenc Józsefnél.

Kijelentem, hogy én pusztán a szerencsétlen körülmények áldozata vagyok, hogy a legcsekélyebb érdekem sem fűződött ahhoz az ügyhöz, amelyért harcoltam, fájdalommal töltött el minden lövés, amit volt fegyvertársaimra leadattam, és csak a katonai becsület miatt maradtam szolgálatban.

Windisch-Grätz+ tábornagynak Moga+ altábornagyhoz intézett kiáltványáról beszélni hallottam ugyan, de biztos tudomásom nem volt róla. Végtére én is, és mi valamennyien napról napra reménykedtünk valamiféle kiegyezésben.

Helytálló, és nem tagadhatom, hogy a magyar kormányt azután is szolgáltam, hogy kimondta az osztrák monarchiától és uralkodóháztól való elszakadást, és ezáltal elkövettem a lázadás bűntettét, de én ezt az elszakadást sohasem ismertem el, és szentül meg vagyok győződve róla, hogy elsősorban a Görgey-féle hadsereg az elszakadást soha el nem ismerte volna.

Egyébként ki kell jelentenem, hogy én pusztán katona voltam, és minden politikai mozgalomtól távol tartottam magam, és a Kossuth+ és a külföldi forradalmi párt közötti kapcsolatokról sem tudok semmit.

Végezetül átadom az alábbi hivatalos iratokat:

Az utóbbi írásból kiviláglik annak a fenti állításomnak az igazsága, hogy én az osztrák ház híve voltam, és ezért engem a magyar kormány gyanúsnak tartott.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és csak azt fűzöm még hozzá, hogy szívem legmélyén most is a császári ház és az osztrák hadsereg híve vagyok, habár cselekedeteimmel ennek ellenkezőjét nyilvánítottam ki.

Poeltenberg

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, a következőt előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki

Ad generalia

Nevem Láhner György+, Besztercebányán, Zólyom megyében születtem, ötvenhárom éves vagyok, katolikus vallású, nős, egy gyerek apja, 1812-ben léptem be hadapródként a Hieronymus Colloredo-Mannsfeld ezredbe*, és legutóbb ugyanebben az ezredben őrnagy és a III. zászlóalj parancsnoka voltam. A hadicikkekre megesküdtem, bíróság előtt sohasem álltam, büntetve nem voltam. A magyar felkelő hadseregben tábornokságig vittem, és ebben a minőségemben kerültem vissza a világosi megadáskor. Csak kisebb birtokom van Zólyom megyében, ennek haszonélvezete életfogytiglan a nővéremet illeti.

Ad specialia

1848. április 21-én zászlóaljammal Pestről Székesfehérvárra rendeltek a parasztlázongás lecsendesítésére. Utána hasonló utasítást kaptam, hogy Kanizsára menjek, ahol a képviselőválasztáskor rendzavargások voltak, majd a Dráva menti hadseregben voltam Ottinger+ tábornok parancsai alatt július 30-ig, ekkor Ottinger+ tábornok úrtól futár útján a verbászi táborba rendeltek az én zászlóaljammal, a Wasa zászlóaljjal és a 8. honvédzászlóaljjal, és Wohlnhofer+ tábornok úr parancsai alá kerültem. Szeptember 16-ig a szerbek ellen harcoltam, akkor a hadügyminisztériumba rendeltek, hogy átvegyem a fegyverzeti felügyelőséget Marziani+ ezredestől, ebben a minőségemben megmaradtam, míg csak a Görgey-féle hadtesthez nem kerültem, mint ezt a magyar központi hadintéző irodának kezemben levő irata igazolja, és fenti minőségemben léptem elő alezredessé, ezredessé és tábornokká, anélkül hogy osztrák vagy szövetséges csapatok ellen harcba kerültem volna.

Sajnos a körülmények és – ki kell mondanom – a kormány gyengesége* miatt kerültem ide. De elsősorban herceg Windisch-Grätz+ tábornagy eljárása volt hibás, aki nála önként jelentkező tiszteket halálra ítéltetett vagy hosszú évekig tartó várfogságra küldött.

Ez engem és sok más tisztet is visszatartott a jelentkezéstől, mert azt gondoltuk, hogy ilyen körülmények között sem most, sem később nem számíthatunk kedvezőbb sorsra.

Nem tagadhatom, azzal, hogy a magyar kormány szolgálatában – az osztrák monarchiától és uralkodóháztól való elszakadás kimondása után is – megmaradtam, hűtlenné váltam eskümhöz, de terroristák között voltam, figyeltek, meg sem kísérelhettem, hogy elszökjek.

Kossuthnak a forradalmi propagandával való kapcsolatáról csak annyit tudok, hogy Lengyelországban volt egy bizottság, és hogy múlt év december hónapjában Kossuth+ előszobájában egy polgári ruhás, kitüntetéseket viselő emberrel találkoztam, aki franciául beszélt, és az egyik ottlevő, akinél érdeklődtem, azt mondta, hogy ez az úr a lengyelországi bizottságtól jött, és Besztercebányán megtudtam később, hogy mint gyanúsat letartóztatták, de igazolta magát, és hogy Kossuthtól tizenkétezer dukátot kapott a lengyelek számára.

Azt is hallottam beszélni, hogy Bikkessy+ alezredest, aki Kossuth+ mellé volt beosztva, és akinek azelőtt német neve volt*, Kossuth+ valami politikai megbízatással Angliába küldte.

Végezetül átnyújtom:

Felolvasás után

Kérem szomorú helyzetem figyelembevételét.

Láhner

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, a következőt előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

Ad generalia

Nevem Török Ignác+, Gödöllőn, Pest megyében születtem, ötvennégy éves vagyok, katolikus vallású, nőtlen, Bécsben, a hadmérnöki akadémián tanultam, és a magyar testőrségnél oktatóként és alőrmesterként való szolgálattételem rövid idejét leszámítva a hadmérnöki karban emelkedtem alezredesi rangra, és legutóbb Károlyvárosból, ahol kerületi erődítési igazgató voltam, 1848 szeptemberében Komáromba helyezett át helyi erődítési igazgatónak a hadmérnöki főigazgatóság, mint minden tiszt, én is letettem az osztrák császári házra a hűségesküt, bíróság előtt sohasem álltam.

A magyar hadseregben legutóbb tábornok voltam, és a hadműszaki szakterületen az erődítési munkálatokat vezettem. Kis vagyonomat hét testvéremmel közösen birtokolom, és per tárgyát képezi.

Ad specialia

Mint adataimból látható, neveltetésem során olyan alapelveket tettem magamévá, melyeket mindig a becsület, a tisztesség és kiváltképp az ausztriai uralkodóház iránti hűség jellemzett. Éppen ezért, mikor a komáromi helyi erődítési igazgató tisztére kijelöltek, kértem Jellačić táborszernagy úr őnagyméltóságát, hogy lehetőség szerint mentsen fel engem ez alól az áthelyezés alól, mert mint magyar ember, olyan helyzetbe kerülök, ami nem egyezik elveimmel. Sajnos, ez nem sikerült.

Ekkor Bécsbe utaztam, és jelentkeztem magas és legmagasabb elöljáróimnál, annál is inkább, mert tudtam, hogy Komárom már egy teljesen magyar beállítottságú párt kezén van. A kapott parancsnak engedelmeskedve Komáromba utaztam, és báró Mertz+ altábornagy úr és a volt helyi erődítési igazgató, báró Schauroth Károly+ alezredes izgatott várakozással és egyfajta szorongással fogadott.

Gyorsan átadták nekem a helyi erődítési igazgatóságot, és mivel a magyar minisztérium által várparancsnokká kinevezett Majthényi alezredes, mint nyugállományú tiszt, rangban ifjabb volt nálam, Mertz+ [al]tábornagy úr a várparancsnokságot is nekem adta át, de mivel Majthényi+ alezredes azt állította, hogy a magyar minisztérium őt parancsnokká nevezte ki, rövid úton megegyeztünk, hogy a magyar minisztérium végleges döntéséig közösen gyakoroljuk a várparancsnokságot.

Mivel azonban másnap előzetes tudomásom nélkül elrendelték a csapatok kivonulását, és ez alkalommal a Gollner ezrednél egy kellemetlen eset történt*, nyomban lemondtam a várparancsnokságban való mindennemű közreműködésről, és pusztán a helyi erődítési igazgatóság vezetésével foglalkoztam. Nem sokkal ezután Majthényi+ alezredest ezredessé léptették elő, és ő maradt a várparancsnok.

Parancsnokságának ideje alatt a helyi erődítési igazgatóság ügyeit vezettem, és elvégeztettem azokat a munkálatokat, amelyeket magasabb helyről elrendeltek, és amelyek nagyobbrészt csak a várnak rajtaütés elleni biztosítását célozták. Tartózkodtam attól, hogy olyan munkálatok elrendelését kezdeményezzem, melyek a vár fokozottabb védelmi állapotát eredményezhették volna, mert mindig azt hittem, hogy bekövetkezik a megbékélés, és el akartam kerülni a szükségtelen kiadásokat.

A Monostor és a Duna jobb partjának megerősítése ellen is ellenvéleményt nyújtottam be, de a magyar minisztérium elhatározta és elrendelte ennek haladéktalan elvégzését. Mivel én a magyar minisztériumnak engedelmességgel tartoztam, amennyire az évszak és az anyagi eszközök megengedték, javarészt elvégeztettem a munkálatokat.

Majthényi+ ezredes, akit időközben tábornokká neveztek ki, minden alárendelt tisztjével összeveszett személyem kivételével, mert én csak a magam dolgával törődtem, és az övébe nem ártottam bele magamat.

Egyszer, mikor több törzstiszt velem együtt Majthényi+ tábornoknál volt, a tábornok különös szemrehányásokban tört ki, és rangjáról, valamint a várparancsnokságról lemondott*, ezt becsületszavával is megerősítette, és a várparancsnokságot nekem, mint rangban legidősebb törzstisztnek akarta átadni, én azonban ezt állhatatos módon következetesen visszautasítottam, s a gyülekezet szétoszlott, a többi törzstiszt azonban velem jött, és addig unszolt kéréssel, ígérgetéssel, sőt fenyegetéssel is, míg végül kényszerítve éreztem magam, hogy engedjek mindenfajta rábeszélésüknek, és legkivált annak a ténynek, hogy ha nem vállalom a várparancsnokságot, elveszítem a helyi erődítési igazgatóságot is, ezáltal pedig nagy kincstári vagyon jutna avatatlan kezekbe, és én kötelességemnek éreztem, hogy ezt jogos tulajdonosának, akitől kezelésre átvettem, vagyis az osztrák kormánynak. még mindig a megbékélés reményében, átadhassam.

Feltételül szabtam meg, mivel én a tisztán katonai dolgokban nem voltam elég járatos, hogy ezekben egy haditanács döntsön, és határozatait a csapatparancsnokok és dandárparancsnokaik hajtsák végre. Így csak a vár adminisztrációját tartottam kezemben és vezettem, a többiekben csak közvetítő szerepem volt, hogy az óhajtott megbékélést közvetíthessem, és hogy az ehhez a közvetítéshez szükséges kérést elém terjesszék.

Hosszú ideig nem támadtak meg bennünket, és mikor ez a támadás bekövetkezett, nem jártak eredménnyel magyarázataim, hogy a vár csak rajtaütés ellen van biztosítva, és hogy a fegyverzet komoly ostromfegyverek ellen nem elégséges.

Puky Miklós+ kormánybiztos útján rá akartam bírni a polgári lakosságot, hogy ők kezdeményezzék a megbékélést, de az elkeseredés olyan nagy volt, hogy a békés megoldás nem sikerült. Ezekben az ajánlataimban óvatosságot kellett tanúsítanom, mert az Országos Honvédelmi Bizottmány rendeletére a kapituláció szó kiejtése halálbüntetés terhe alatt tilos volt.

Egy rendeletből váratlanul értesültem, hogy helyettem Guyon+ tábornok van megbízva a várparancsnoksággal. De még korábban megérkezett Lenkey+ tábornok* azzal a szóbeli megbízatással, hogy Guyon+ tábornok megérkezéséig neki adjam át a várparancsnokságot.

Mivel ellenemre volt minden olyan ellenállás, amibe bonyolódhattam volna, vagyis a barátaimmal szembeni, engedtem szóbeli megbízatásának, és átadtam neki a várparancsnokságot. Nemsokára megjött Guyon+ tábornok is, és ő lett a várparancsnok. Ez eljárást akart indítani ellenem, és megtiltotta, hogy elhagyjam Komáromot, de Görgey+ tábornok meghiúsította ezt a tervét, és útlevelet adott nekem Pestre, és én Buda ostroma idején meg is érkeztem.

Nem jelentkeztem, visszahúzódva, bejelentés nélkül éltem, mert nem akartam részt venni Buda ostromában*, és nem is vettem részt benne. Később a budai erődítések lebontásánál alkalmaztak, ehhez elkészítettem a szelvényeket, és a tervet a budai polgári építészeti igazgatóságnál hátrahagytam. Később az Esztergom mellett, Párkánynál építendő erődítés, illetve hídfő tervének elkészítésével, végül pedig a Szeged melletti sáncok egy részének kiépítésével bíztak meg. Csatlakoztam az utóbbi helyről való visszavonuláshoz, és jelen voltam az oroszok előtti kapitulációnál.

Egy 1848. december 17-i irattal ezredessé, egy f. évi január 29-ivel pedig tábornokká neveztek ki.

A két okirat 15. és 16. szám alatt csatolva.

Azért nem távoztam el, és azért nem jelentkeztem a császári királyi hadseregnél, mert egyszerű jelentkezésemmel nem szolgáltam volna az ügyet, hiszen igen jelentős kincstári vagyont kellett volna őrizetlenül vagy megbízhatatlanul őrizve visszahagynom. Az erődből sem távozhattam volna anélkül, hogy mint szökni szándékozót be ne kísérjenek, árulóként ne kezeljenek és esetleg halálra ne ítéljenek.

Egyébként nem tagadhatom, hogy a védelmi bizottság tanácskozásain részt vettem, de a határozatok végrehajtását, amennyiben hadmérnöki szakkérdésről volt szó, a rangban legidősebb tisztre bíztam.

Komáromból való távozásom után már csak azért sem jelentkezhettem, mert gyanúsnak tartottak, és becsületesen meg kell mondanom, Windisch-Grätz+ herceg szigorúsága miatt sem, mellyel ő az önként jelentkező tiszteket fogadta, és emiatt a legrosszabbra lehettem volna elkészülve; ráadásul családom is Pesten volt. Így sodródtam és kerültem abba a szomorú helyzetbe, hogy egy olyan kormányt kellett szolgálnom, amely kimondta elszakadását a monarchiától és uralkodóháztól, ezáltal sajnos rossz oldalra kerültem, amiért a rám és sok más személyre nehezedő rémuralmat terheli a felelősség.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és jelenleg nincs más előadnivalóm.

Török Ignác+

 

Ezek után a vádlott urat a fogságba visszavezették, a következőt előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

Ad generalia

Nevem Gáspár András+, Kecskeméten, Magyarországon születtem, negyvenöt éves vagyok, református vallású, nős, két gyermek apja, 1821-ben léptem be közvitézként a Miklós császár+ huszárezredbe*, és legutóbb kapitány és századparancsnok voltam. A hadicikkekre megesküdtem, és a hűségesküt letettem. Büntetve nem voltam, legutóbb tábornok voltam a felkelő hadseregben, huszonegy napig vezényeltem a VII. hadtestet. Teljesen vagyontalan vagyok.

[Ad specialia]

Múltév június hónapjában az ezreddel legfelsőbb parancsra Morvaországról Magyarországra jöttem, és a Drávánál álltam Bubna+ őrnagy parancsnoksága alatt. Múlt év szeptemberében osztályommal Székesfehérvárra mentem, mikor Jellačić bán Magyarországra bevonult. Perczel+ csoportjánál voltam, ez fogta el Roth+ tábornokot.

Később a móri ütközetben* is a Perczel-féle hadtestben voltam, mikor ezt az Ottinger+ tábornok parancsnoksága alatti császári királyi csapatok megverték és felmorzsolták.

Budáig vonultam vissza a szétugrasztott emberekkel, és itt Görgey+ tábornok bevonultatott az ezredhez, mert engem akkor már ezredessé léptettek elő, és addig csak egy osztály parancsnoka voltam.

A Görgey-féle hadtesttel a bányavárosokba mentem, majd a Tisza felé húzódtunk, jelen voltam a kápolnai csatában, de nem kerültem harcba, mert a balszárnyon álltam.

Kövesdről a Tisza mögé, Tiszafüredre vonultunk vissza, és onnan később Pest felé nyomultunk előre, részt vettem a hatvani előőrsi ütközetben, és Perbetéig, Komáromtól három mérföldnyire nyomultam előre.

Ekkor már tábornok voltam, és a VII. hadtestet vezényeltem.

Mivel az országgyűlés kimondta Magyarország függetlenségét, nem akartam tovább szolgálni, és ízületi bántalmaimra hivatkozva, melyekben szenvedek, szabadságot kaptam Nagyváradra, és mikor az oroszok ide közeledtek, és a nagyváradiak egy hadtest vezetésére kértek fel, Szegedre települtem át, és rövid ideig az ottani fürdőket vettem igénybe. Mikor a magyar hadsereg visszavonult, csatlakoztam hozzá, és Görgeyvel Világosnál adtam meg magam.

Mentségemre csak annyit mondhatok, hogy én a politikai dolgokhoz semmit sem értek, és mivel az alkotmányra megesküdtem, azt hittem, köteles vagyok annak védelmében minden ellenség ellen harcolni.

Sohasem voltam szabadságpárti, tanácsadóm nem volt, és csak későn ismertem fel azt a tévutat, amelyre léptem, akkor már nem fordulhattam vissza.

Kitűnő minősítésem volt, nincs jobb az egész hadseregben, és soron kívül voltam törzstisztnek felterjesztve A magyar kormánytól kapott kinevezési okirataim feleségemnél vannak Nagyváradon.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, nincs más előadnivalóm és jóindulatú megítélést kérek.

Gáspár+

 

A késő esti időpont miatt e vádlott elvezetése után a többi tiszt kihallgatását elhalasztották, a jegyzőkönyvet lezárták és bizottságilag aláírták

Lorenz+ hadapród őrmesterVogel+ tizedes
Bonjean+ századosPelikan+ hadnagy
Sied+ századosFrantz+ százados

von Gayersfeld+ alezredes mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró

Folytatva
 1849. augusztus 27-én

Nagysándor+ felkelővezért előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki

Ad generalia

Nevem Nagysándor József+, Nagyváradon, Bihar megyében, Magyarországon születtem, negyvenhárom éves vagyok, katolikus vallású, nőtlen, 1819-ben fogadtak szolgálatba hadapródként az 5. tábori tüzérezredbe, 1822-ben ugyanebben a minőségemben áthelyeztek az 5. huszárezredbe, 1824-ben hadnaggyá léptettek elő a József főherceg huszárokhoz*, itt lettem végül kapitány és századparancsnok, 1847-ben azonban kénytelen voltam egy bukás következményei miatt nyugállományba lépni. A hadicikkekre megesküdtem, hadbírósági vizsgálat soha nem folyt ellenem. A felkelő hadseregben legutóbb tábornok voltam. Vagyonom nincs.

Ad specialia

Zsombolyán, a Bánságban éltem, amikor múlt év áprilisában Kikindán kitört a parasztmozgalom. Mivel én korábban az ottani helyőrségben szolgáltam, és ismertem az embereket, Kiss+ Hannover huszárezredbeli ezredes úr – aki a bírósági főhadparancsnokságtól utasítást kapott, hogy ezt a nyugtalanságot fojtsa el – felszólított, hogy menjek Kikindára, csillapítsam le az embereket, rakassam le a fegyvereket, különben megrendszabályozzák őket. Küldetésem sikerrel járt, és Kiss+ ezredes és a királyi biztos kikindai térparancsnoknak nevezett ki.

A bánsági vezénylő tábornok úr, báró Piret+, a fenti okból és kedvező minősítésemre való tekintettel őrnagyi jelleg adományozására hozott javaslatba az osztrák hadügyminisztériumnak, de ezt, mint a szokásokkal ellenkezőt, elutasították.

Mivel azonban az értesítést átküldték a magyar hadügyminisztériumnak, a főherceg-nádor kinevezett a pesti nemzetőrség őrnagyává*. Június vagy július hónapban Pestre utaztam, de csak négy hétig voltam ott, és mert mellfájdalmaim miatt nem bírtam tartósabban a lovaglást, felmentésemet kértem, ezt azonban nem engedélyezték, és megfenyegettek, hogy elveszítem a nyugdíjamat. Időközben sikerült elérnem, hogy Mezőhegyesre helyezzenek a parancsnok mellé beosztott tisztnek, de már hat hét múlva másvalakinek kellett átengednem a helyemet, ekkor kamarai kerületi biztosként alkalmaztak Kikindán, és emellett még a nemzetőrséget is szerveztem. Nem volt olyan hatásköröm, mint a többi kormánybiztosnak, csak az igazgatási teendőket kellett ellátnom.

Múlt év októberében a határőrök betörtek, és elpusztították Kikindát, melyet nem volt elég erőm a nemzetőrséggel megvédeni, engem a nemzetőrséggel Jécsára rendeltek, ahová betörtek az oláhok, és én végül Nagybecskerekre húzódtam vissza. Körülbelül ebben az időben léptetett elő a magyar hadügyminisztérium alezredessé Erdélybe, a 15. Mátyás huszárezredbe, de mert a lovaglást nem bírtam, egyáltalán be sem vonultam ehhez az ezredhez. Vissza akartam térni a Bánságba, bérelt birtokomra, de mert a szerbek és rácok kiszorítottak minket onnan, ez év január hónapjában csatlakoztam a Bánságból visszavonuló magyar hadsereghez, melynek Damjanich+ volt a parancsnoka. Ezek után a hadügyminisztérium ezredessé nevezett ki, és egy dandár parancsnokságát kaptam meg a Damjanich-féle hadtestben. Dandáromat Ságnál, Aradtól egy óra járásra állították fel, mert az itteni várnak a bevételét tervezték. Ezt a tervet azonban akkor elejtették, és én a Damjanich-féle hadtesttel a Tiszavidéken keresztül Pestig vonultam, és ezenközben az isaszegi, hatvani, tápióbicskei fegyveres összecsapásban is részt vettem. Utána még mindig Damjanich+ alatt Vácon keresztül* – az itteni ütközetben is részt vettem – és Esztergomon keresztül Komárom felmentésére vonultam, és itt Görgey+ parancsnoksága alá kerültem, és a hadmenet ideje alatt tábornokká neveztek ki. Mikor Klapka+ elment a hadügyminisztériumba, nekem, mint rangban legidősebb tábornoknak adták át az ő hadtestét.

Ebben a minőségemben vezényeltem hadtestemet július hónapban, a második komáromi csatában*, majd a hadsereg visszavonulásakor én voltam az elővéd, és Vácnál hadtestemmel ütközetet vívtam* az oroszokkal.

Ezután Losoncon, Szentpéteren, Tokajon, Debrecenen keresztül Aradig vonultunk vissza, és én is azok között voltam, akik Világosnál az oroszok előtt tették le a fegyvert.

Erre a fegyverletételre igen különös körülmények között került sor. Görgey+ ugyanis a Komáromból való elvonulás óta állandó érintkezésben volt az oroszokkal. Rüdiger+ tábornok és Görgey, mint ismeretes, kölcsönösen megajándékozták egymást, egyszer egy pár pisztollyal is.

Losoncnál, ahol én voltam az utóvéd, jött két orosz tiszt*, az egyiket Rüdigernek hívták, és azt az ajánlatot tették nekünk, hogy adjuk meg magunkat, mégpedig azzal a feltétellel, hogy a legénység hazamehet, az összes főtisztek pedig rangjuk megtartásával orosz szolgálatba lépnek, vagy fegyverük megtartásával hazamehetnek. Mivel ez a két tiszt hivatalos írással nem tudta igazolni magát, Görgeyhez utasítottam őket, ő pedig engem és az egész hadsereget felszólította, hogy nyilatkozzunk az ajánlat felől. Én éppen emiatt elmentem Görgeyhez, és megmondtam neki, hogy nekem ez az egész dolog nagyon különösnek tetszik, és nekem inkább az volna a véleményem, hogy ha megadjuk magunkat, törvényes uralkodónk előtt tegyük meg ezt. A dolog ennyiben is maradt, mi továbbvonultunk, és még két összetűzésünk volt, Miskolcnál és Debrecennél*, itt az utolsó összetűzéskor egyedül kellett harcolnom nyolcezer emberemmel az egész orosz főhadsereg ellen, és könnyen felmorzsolhattak volna, mert bár Görgey+ két hadtesttel a közelben állt, mégsem támogatott.

A hadseregnek Aradra való megérkezése után Görgey+ haditanácsot tartott, ezen beszélték meg az oroszok előtti megadást. Erre a tanácskozásra azonban Görgey+ sem engem, sem a hadtestemből senkit nem hívott meg*, és a hazában történtek után az volt a szándékom, hogy én magam külföldre megyek, hiszen az a szigor, amellyel Windisch-Grätz+ tábornagy az önként jelentkező tiszteket fogadta, minden más kiutat lehetetlenné tett számunkra. Ha januárban felszólítást intéztek volna hozzánk, mind jelentkeztünk volna, vagy még inkább, ha múlt év áprilisában vagy májusában megtiltották volna a katonaságnak, hogy a mozgalomhoz csatlakozzék, mind távol tartottuk volna tőle magunkat, de minket még arra is köteleztek, hogy az új alkotmányra letegyük az esküt. Nem azért mondom ezt, hogy szépítsem a tetteimet, mert tudom, milyen büntetés vár rám.

A Görgey+ által megtartott haditanács után menetindulási parancsot kaptam, és kiadott intézkedéséből úgy tetszett, hogy meg akarja támadni az oroszokat. Én voltam utóvédnek kijelölve, hogy a visszavonulást fedezzem. Mivel Görgey+ ismerte szándékaimat, semmit sem mondtak el nekem a haditanács határozataiból, és Görgey+ csak délután, Világoson hívatott magához, itt találkoztam Frolov+ orosz tábornokkal. Ekkor fejtette ki nekem Görgey, hogy tovább nem tarthatjuk magunkat, hogy meg kell adnunk magunkat az oroszoknak, és aki nem ért vele egyet, kísérelje meg keresztülvágni magát.

Azt mondtam Görgeynek, hogy ha ez volt a szándéka, ugyan kár volt Aradról idefárasztani bennünket, jobb lett volna, ha Aradon megadjuk magunkat az osztrákoknak.

Görgey+ ezután kilovagolt a táborba, és a már amúgy is demoralizált legénységet megnyerte tervének, a tábort nem sokkal később kozákok vették körül, és már lehetetlen volt valóra váltanom azt a tervemet, hogy visszatérek Aradra.

Görgey+ különben is elárulta császárát, hazáját és hozzá hűséggel ragaszkodó hadseregét, és ismeretes, hogy már június havában, mikor még a Vágnál álltunk, bátyjának, Görgey Árminnak+, egy igen figyelemre méltó személyiségnek közvetítésével tárgyalásokat kezdeményezett az oroszokkal*, feltételeket szabott, ezeket azonban az oroszok elutasították, ennek következményeként küldte vissza neki Rüdiger+ tábornok a pisztolyokat, és a megadásnak kényre-kegyre kellett megtörténnie. Alig múlt el nap, hogy Görgey+ ne küldjön tiszteket különböző ajánlatokkal az orosz főhadiszállásra, de mint hallottam, és az oroszok becsületére meg kell mondanom, ezeket elutasították, kijelentve, hogy ők a béke helyreállítására jöttek. Nem tudom, meddig ment el Görgey+ az ajánlataiban, mert engem az ilyen tárgyalásokra nem hívtak meg, mint ahogy arról sem szereztem tudomást a hadseregnél, milyen tárgyalásokba és üzelmekbe bonyolódott Kossuth+ és kormánya a külfölddel és a forradalom vezetőivel.

A lengyelek közül, akik önként jelentkeztek, hogy részt vegyenek a háborúban, a Damjanich-féle hadtestnél körülbelül kétszáz főnyi gyalogság és nyolcvanfőnyi lovasság volt, jobbára műveltebb emberek. Erdélyben is volt néhány lengyel, parancsnokuk Wysocki+, a lovasságé pedig gróf Poniński+ volt. A német légiót látni nem láttam, csak hallottam róla, és az olasz légióról is csak beszélni hallottam, látni nem láttam.

Becsületszavamra kijelentem, hogy Windisch-Grätz+ herceg november 12-i és január 12-i kiáltványát, melyben a magyar hadseregnek előbb büntetlen, később részben büntetlen visszatérését engedélyezte, soha nem láttam, és az alsó vidékeken, ahol állomásoztam, beszélni sem hallottam róluk.

Ez év január havának eseményei következtében büntetlen visszatérésünkre vonatkozó minden reményünk szertefoszlott, ettől az időponttól kezdve harcunk a kétségbeesés küzdelme volt. Ezért nem léptem ki a magyar hadseregből akkor sem, amikor a harc jellege már tisztán állt előttem, már csak azért sem, mert reménykedtünk, hogy a csász. csapatok elleni néhány sikeres csatánk után létre fogjuk hozni a megbékélést.

A kormánynak a monarchiától való függetlenségi nyilatkozatát a hadsereg nem ismerte el, és sohasem ismerte volna el. A hadsereg és a kormány közt emiatt súrlódás támadt, és az utóbbi ezért nem merte kikiáltani a köztársaságot. Egyébként mindig ellene voltam, hogy a magyar hadsereg az osztrák határt átlépje, és határozottan ellene szegültem Görgey+ felszólításának*, hogy Komárom alól Bécsújhelybe menjünk az ottani készletek elfoglalására.

Kinevezési és más okirataim már nincsenek a birtokomban, mindet megsemmisítettem.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és megjegyzem még, hogy miután a küzdelem jellegét felismertem, nem is vettem volna részt benne, ha a rácok és szerbek ki nem szorítanak a Bánságból, és ezáltal mindenemtől megfosztva és nyugdíj nélkül kénytelen voltam ezt a kiutat választani.

Különben is többször megpróbáltam kilépni, pl. Budán és itt, Aradon, de Kossuth+ államelnök hadbírósági eljárással fenyegetett meg érte.

Nagysándor

 

Ezek után a vádlottat a fogságba visszavezették, Lenkey+ felkelővezért előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallj a, majd a következőképp hallgatták ki

Ad generalia

Nevem Lenkey+ János, Egerben, Heves megyében, Magyarországon születtem, negyvenkét éves vagyok, katolikus vallású, nőtlen, 1822. július 22-én avattak fel hadapródnak a 33. gyalogezredbe, a korneuburgi utászkari iskolában képeztek ki, 1827. január 1-én hadapródként a Württemberg huszárezredhez* helyeztek át, 1828. január 28-án ugyanitt alhadnaggyá, 1832. október 1-én főhadnaggyá, 1839. április 1-én másodkapitánnyá és 1843. január 16-án kapitánnyá léptettek elő. A hadicikkekre megesküdtem, hadbírósági vizsgálat soha nem folyt ellenem. Ez év március 16-a óta a felkelő hadseregben tábornok voltam, és a VIII. hadtestet vezényeltem, saját vagyonom nincs.

Ad specialia

Ezredem tavaly, mikor az osztrák tartományokban a mozgalmak kitörtek, Galíciában, Brzeżanyban állomásozott, én pedig századommal Maryampolban, innen aztán engem és századomat április vége felé* Stanislauba rendeltek, a helyőrség megerősítésére, az ott kitört zavargások miatt. Itt történt egy este, amikor színházban voltunk, hogy néhány fiatalember macskazenét akart adni a kincstári igazgatóság főnökének, valamint Kalliány+ tábornoknak, de a rejtve felállított katonaság szétkergette őket, puskatussal verte szét a rendzavarókat, akik közt sok kíváncsi, a rendbontásban részt nem vett személy volt, körülbelül harmincan megsebesültek, és egy nemes családból származó fiatalember meg is halt*. A lengyelek, kivált az akkori körülmények közt, nagyon felfújták ezt az esetet, igen pompás temetést rendeztek, minket, tiszteket is meghívtak rá, és több más tiszttel együtt én is megjelentem, elsősorban azért, hogy a megbékélést előmozdítsam. Sajnos előzetes tudomásom nélkül néhány huszárom is megjelent, hogy gyertyával kísérje, sőt néhány lépésnyire vigye is a holttestet, de én ezt azonnal megtiltottam. A dandárparancsnokság ezt az esetet jelentette a főhadparancsnokságnak, a századot azonnal leváltották, engem a törzshöz rendeltek, és hatnapi porkolábfogsággal fenyítettek. Nem a büntetés, hanem a miatt a fogadtatás miatt, amelyben gróf Paar+ ezredes úr részesített, aki gyűlölte a magyarokat, és most is megszégyenítő kijelentésekkel halmozott el, benyújtottam lemondásomat, és szabadságot kértem.

Május 27-én visszatértem Maryampolba, de csak a tisztekkel találkoztam, huszáraim közül senkivel sem. Festetics kapitánynak kellett felváltania engem, aki szabadságom alatt egyszer már vezette a századot, de őt gyűlölték az emberek, mert roppant szigorúan botoztatott, ez, valamint az én távozásom lehetett a főoka a század eltávozásának. Tudomásom volt egyébként arról, hogy több század legénységéhez érkeztek nyomtatott felhívások, hogy menjenek Magyarországra, mert a haza veszélyben van, és segítségre szorul. Május 28-án már korán Stanislauba kocsiztam látogatóba, és senkit sem láttam, csak egy őrmestert, aki az illetményem hozta el. Aznap este tizenegy órakor hozták hírét a fogadóba, ahol több tiszttel együtt vacsoráztam, hogy egy egész század elhagyta állomáshelyét, útnak indult Magyarország felé, és magával vitte Fiáth+ hadnagyot is. Oršić hadnaggyal Kalliány+ tábornok úrhoz mentünk, megfontoltuk, mit lehetne tenni, és mivel beláttuk, hogy az üldözés a század nagy előnye miatt eredménytelen lenne, a tábornok úr, főképp a legénységre való befolyásomat tekintetbe véve, nyílt paranccsal a század után küldött, hogy szép szóval fordítsam vissza őket. Sikerült is utolérnem a századot, amely Nadwórna mellett abrakolt, és ezáltal időt vesztett, de az előőrsök körülfogtak, kijelentették, hogy a foglyuk vagyok, kocsiban magukkal vittek, és minden felszólításom és a büntetlenségre vonatkozó ígéretem hiábavaló volt. Magyarország határán megszökhettem volna, de maradásra bírt Fiáth+ hadnagy szánalomra méltó helyzete, és az a meggondolás, hogy az emberekből felügyelet nélkül tolvajok és rablók válhatnak, ráadásul én már be is nyújtottam a lemondásomat. Az egész esetet Máramarosszigeten a magyar hadügyminiszter rendeletére bírói úton kivizsgálták, engem és a legénységet kihallgattak. Utána gyorsmenetben Verbászra rendeltek, októberben őrnagy és alezredes lettem, december elején Pestre mentem, itt ezredes lettem, és felállítottam a Hunyadi huszárezredet. Négy hét múlva ezredesként és dandárparancsnokként Óbecsére kerültem, és ott voltam, míg a déli hadsereg ki nem ürítette a Bánságot, és Szolnoknál nem összpontosult. A szolnoki csata idején Szegeden voltam, hogy az ottani parancsnokságot Hadik+ gróftól átvegyem. Ezt a parancsot közben visszavonták, én visszatértem a sereghez, Törökszentmiklóson vonultam be. Innen azonban Kossuth+ Komárom várába küldött, hogy a VIII. hadtest parancsnokságát átvegyem, és én április 11-én meg is érkeztem oda, bár sok erőfeszítésembe került, míg a várba be tudtam jutni. Guyon+ megérkeztéig átvettem Töröktől a várparancsnokságot is.

Amikor Görgey+ hadtestével Komárom felmentésére megérkezett, parancsot kaptam tőle a kirohanásra*, ezt négy zászlóaljjal, kétszázhúsz huszárral és egy üteggel végrehajtottam, de csak az osztrák hadsereg visszavonuló és hadállást nem foglaló utóvédjére akadtam, és még aznap este visszatértem a várba.

Komárom felmentése után Görgey+ Pestre és Budára vonult, én megbetegedtem, és ezért Klapka+ felváltott.

Ez után az időpont után teljesen visszavonultan éltem, Pesten gőzfürdőbe jártam, ezt az osztrák hadsereg közeledte után Szegeden is folytattam, amikor aztán ezt a helyet is kiürítették, Nagyváradra mentem, majd amikor az oroszok errefelé nyomultak, Aradra, és végül csatlakoztam a világosi fegyverletételhez.

Belátom, hogy őfelségére tett esküm ellenére cselekedtem, amikor megmaradtam a magyar hadseregben, amikor a császári királyi csapatoknak és őfelségének a császárnak nyíltan ellenszegülő magyar kormányt szolgáltam, kivált az uralkodóháztól való elszakadás kimondása után. Nincs rá mentségem, és csak annyit mondhatok, hogy Verbászra való küldetésemmel belekeveredtem a mozgalomba, szabadulni már nem tudtam, és később, ha szerettem volna is, már teljességgel lehetetlen volt, és huszáraim szökése miatt is vizsgálat várt rám.

Minden okiratomat megsemmisítettem, kivéve azt Cibakházán, március 15-én kelt kinevezési okiratot, melyben Kossuth+ tábornokká nevez ki, és melyet ezennel átadok.

Ez az okirat 17. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva. Semmit sem tudok a Görgey+ és az oroszok közötti tárgyalásokról, valamint azokról sem, melyeket Kossuth+ külföldi kormányokkal és a forradalmi párttal folytatott.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs más előadnivalóm.

Lenkey+ János

 

Ezek után a vádlott urat a fogságba visszavezették, következőt előszólították, figyelmeztették, hogy csak igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

Ad generalia

Nevem Schweidel József+, Zomborban, Bács megyében, Magyarországon születtem, ötvenhárom éves vagyok, katolikus vallású, nős, öt gyermek apja, 1814-ben hadapródként léptem be a 4. huszárezredbe, itt egészen őrnagyságig vittem, és múlt év augusztus 13-án ezredparancsnokként Bécsből Magyarországra jöttem. Időközben októberben megírták nekem Parendorfba, hogy a magyar minisztérium őfelsége megerősítésének reményében október 1-én ezredessé nevezett ki. A hadicikkekre megesküdtem, bíróság előtt nem álltam. A magyar hadseregben 1848. november 1. óta tábornoki rangot viseltem, vagyonom semmi sincs.

Ad specialia

Bécsből való kivonulásom után eredetileg Verbászra kellett volna vezetnem az ezredet, a rácok ellen, de aztán ellenkező parancsot kaptunk, és a Dráva mentén alkalmaztak minket folyammegfigyelésre. Ebben az időben hajtotta végre Jellačić bán a Magyarországra való betörést, és mi kezdetben hátráltunk előle, nehogy összeütközésre kerüljön sor, egy Ivánkából, Wiedersperg+ századosból és gróf Bubna+ őrnagyból álló küldöttség is felkereste a bánt, kérve, hogy ne nyomuljon tovább előre, mert a magyarok tele vannak ellenséges indulattal, és nem lesznek hajlandók továbbra is visszavonulni. Mint az események megmutatták, a bán ezzel nem törődve folytatta előnyomulását, és Pákozdnál, ahol állást foglaltunk, ütközetre került sor, én dandárommal a jobbszárnyon álltam, és az okos intézkedés jóvoltából visszaszorítottam az ellenséget. Csata közben egyszerre csak megálljt parancsoltak nekünk, utasítást kaptunk, hogy menjünk vissza Martonvásárig, és éjszaka Ivánka+ is ideérkezett azzal a jelentéssel, hogy háromnapos fegyverszünetet kötöttek, és ezalatt mindkét hadsereg megtartja eddigi állásait. A bán azonban időközben elvonult Győr felé, és mikor mi ezt megtudtuk, utánanyomultunk, és Parendorfig mentünk, mert időközben a bécsi események bekövetkeztek, és a bán Ausztriába vonult. Parendorfban haditanácsot tartottak, hogy eldöntsük, vajon osztrák területen is üldözzük-e a bánt, én tisztikarommal és a Wasa zászlóaljával ellene voltam, kifejezetten tiltakoztunk is ellene, de leszavaztak minket, és Brucknál valóban átléptük a határt*, de még aznap éjszaka visszatértünk; ez még egyszer megismétlődött*, ekkor Stixneusiedelig mentünk, és csak horvátokra bukkantunk. Harmadszor aztán eljött maga Kossuth+ is, beszélt a csapatokhoz, hogy a határ átlépésére rábírja őket, kijelentette, hogy csak tüntetésről van szó, a bécsiek iránti rokonszenvünk megmutatásáról. Én tisztikarommal és a Wasa zászlóaljával újra tiltakoztam, és Kossuth+ este magához hívatott bennünket, már ágyban volt, és megpróbált megnyugtatni bennünket, hogy csak a horvátok ellen megyünk, és hogy semmire sem fog sor kerülni, hiszen mi a tisztikartól követelt kötelezvényben kijelentettük, hogy nem vonulunk be Ausztriába, és nem fordítjuk fegyvereinket volt bajtársaink ellen.

Más kiút nem volt, kiadták a parancsot a benyomulásra, az alkotmányra az osztrák hadügyminisztérium rendeletére meg voltunk már esketve, így aztán akaratom ellenére a hadsereggel Ausztriába kerültem, és részt vettem a schwechati ütközetben, a második vonalban álltam, és semmi egyebet nem tettem, mint hogy dandáromat a golyók becsapódási helyéről elvezettem. Ez volt az egyedüli alkalom, hogy csász. csapatok ellen harcoltam, ez óta az időpont óta nem húztam kardot.

Beteget jelentettem, és Pozsonyba mentem, mert reménykedtem a kiegyezésben. Csalódnom kellett, és december 16-án a császári királyi csapatok Windisch-Grätz+ tábornagy vezetésével benyomultak Magyarországra. Két nappal azelőtt jelent meg a Pressburger Zeitungban a hadsereg Csány+ és Görgey+ által aláírt nyilatkozata, melyben kimondják, hogy nem ismerik el őfelségét Ferenc József+ császárt, bár erre vonatkozóan a hadsereget meg sem kérdezték. Látva, hogy milyen fordulatot vettek a dolgok, mindjárt Zurányban beteget jelentettem; választ nem kaptam, és mert időközben a hadosztályt megtámadták, becsülettel nem hagyhattam el a helyem abban a pillanatban, hanem Mosonig hátráltam, aztán Győrbe mentem azzal a szilárd elhatározással, hogy többé soha nem fogok Ausztria ellen harcolni, hanem beteg leszek. Budára, majd onnan Pécsre mentem a családomért, Bajára vittem őket a rokonaimhoz, ott éltem nyugodtan, míg végül február hónapban közeledtek a horvátok, és mindannyiunknak menekülnünk kellett. Nagyváradra mentem, és itt szemrehányást tettek nekem, hogy vállaljak valamiféle szolgálatot, ne húzzam teljesen érdemtelenül az illetményemet.

A szégyen elkerülése kedvéért kijelentettem, hogy békealkalmazást elfogadok, és május havában kineveztek Pest városparancsnokának, de én csak igazgatási kérdésekkel foglalkoztam, és módom volt könnyíteni az osztrák foglyok, valamint a Pesten visszamaradt nyugállományú tisztek helyzetén, amennyire tehettem anélkül, hogy gyanúba fogjanak; ezt szükség esetén ezek az urak megerősíthetik.

A szövetséges hadseregek újabb előnyomulásakor parancsot kaptam, hogy a többi hivatallal együtt Szegedre menjek, innen aztán Aradra mentem, és csatlakoztam a világosi kapitulációhoz.

Azért jöttem ide, hogy Görgey+ közelében legyek, mert tudtam, hogy ő meg akarja adni magát, és a pesti állást is azért fogadtam el, hogy Görgeyhez csatlakozhassam, mert az a hír járta, hogy ő megbékélést óhajt.

Említett szabadságomra és önkéntes szolgálaton kívüli voltomra vonatkozó állításaimat okmányokkal is tudom igazolni, ezek családomnál vannak; az osztrákok első benyomulásakor azért nem jelentkeztem önként, mert elrettentett a Wiedersperggel+ és Lázárral szemben alkalmazott szigor*, és reméltem, hogy eljön az enyhébb elbánás időpontja.

1848. november 1-én őfelsége a király megerősítésének reményében tábornokká neveztek ki.

Egyébként az a véleményem, hogy nem követtem el a lázadás bűntettét, mert december 14-e óta, tehát amióta Görgey+ nyilatkozatából őfelsége Ferenc József+ császár el nem ismeréséről tudomást szereztem, nem teljesítettem tényleges szolgálatot.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és családomra való tekintettel kíméletet kérek.

Schweidel

 

Ezek után a vádlottat elvezették, Knezić Károly vádlottat előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igaz vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

Ad generalia

Nevem Knezić Károly, Veliki Grđevacon, a varasdszentgyörgyi határőrezred területén születtem, negyvenegy éves vagyok, katolikus vallású, nős, két gyermek apja, 1824-ben avattak fel hadapródnak a varasdi határőrezredhez, 1826-ban hadnagyként a 34. magyar gyalogezredhez helyeztek át, itt aztán századosságig vittem. A hadicikkekre megesküdtem, bíróság előtt nem álltam, vagyonom nincs. A felkelő hadseregben tábornoki rendfokozatot értem el, és miután Damjanich+ a lábát törte, én vezényeltem a hadtestét a Vágnál.

Ad specialia

Múlt évben a III. zászlóaljjal Egerben állomásozta majd kezdetben a zászlóaljjal a bányavárosokba rendeltek a szláv mozgalom elfojtására, később pedig Bácskába a rácok és szerbek ellen; itt tartózkodtam és részt vettem a csatározásokban, míg csak a déli hadsereg 1849 elején a Tisza mentén felfelé nem vonult, majd előnyomult Buda és Pest felé, Vácon keresztül Komáromba ment, és felmentette a várat. Utoljára a Vágnál álltam, innen Pestre mentem, hogy egy magyar szabályzatot szerkesszek. Az osztrákok és oroszok közeledtekor Nagyváradra mentem.

Tokajban állt egy honvédzászlóalj, hogy az oroszok átkelését megakadályozza, és amikor Görgey+ hadtestével errefelé jött, én is csatlakoztam hozzá, de parancsnokságot már nem viseltem, és végül Világosnál a többiek sorsában osztoztam.

Október 15-én őrnaggyá, 1848. december 1-én alezredessé, körülbelül március hónapban ezredessé és ez év június 1-én tábornokká léptettek elő, az erre vonatkozó okiratokat átadom.

Az 1848. október 30-án, 1848. december 1-én, 1849. március 13-án, illetve 1849. május 8-án kelt okiratok 18., 19., 20. és 21. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva.

Szolnoknál*, Tápióbicskénél, Isaszegnél, Vácott, Sarlónál* és Komáromnál – és Buda ostroma idején – harcban álltam császári királyi csapatokkal.

Hogy én a magyar ügyet nem hagytam oda, annak az volt az oka, hogy én Ókérre voltam kikülönítve, és semmiről sem tudtam, ami a világban történik. Később, amikor már több tiszt eltávozott, én is ezt akartam tenni, de Vécsey, aki Verbászon hadtestparancsnok volt, gyávának nevezett, és agyonlövetéssel fenyegetett*; így történt, hogy megfélemlítettek, és mert vagyonom nincs, hogy a családomat eltartsam, végül is hűtlen lettem a császáromnak tett eskühöz.

Annyival is inkább fájlalom, hogy erre a tévútra tértem, mert édestestvérem, Knezić József századosként Goitónál a csatatéren hősi halált halt* a császárért.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és kíméletet kérek, hiszen huszonöt évig kitüntetéssel szolgáltam, családom híven és odaadóan szolgálta a császári házat, és nagybátyám, Benko+, vezérőrnagy a hadseregben.

Knezić

 

Ezek után a vádlottat elvezették, gróf Leiningen+ felkelővezért előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

[Ad generalia]

Nevem gróf Leiningen-Westerburg Károly+, Ilbenstadtban, Hessenben születtem, harmincéves vagyok lutheránus vallású, nős, 1835-ben léptem be hadapródként a Langenau gyalogsághoz, 1836-ban zászlóssá léptettek elő a Dom Miguel ezredhez, itt lettem hadnagy is 1844-ben főhadnagyként az István főherceg+ gyalogezredbe osztottak be, és 1845-ben alszázadosként a Leiningen+ gyalogezredbe helyeztek át. A hadicikkekre megesküdtem, családomtól évjáradékot kapok. A felkelő hadseregben tábornok voltam, bíróság előtt sohasem álltam.

Ad specialia

Én tulajdonképp sohasem vonultam be a Leiningen+ ezredhez, hanem számfölöttiként Pozsonyban éltem Mivel a feleségem magyar, és birtoka van, a magyar érdekek bizonyos értelemben az én érdekeim is.

Múlt év októberében családi ügyekben Budára és Pestre utaztam, és mert az unokatestvérem*, aki tábornok Temesvárt, a magyarok ellen nyilatkozott, a nevem gyanús volt, és felügyelet alatt álltam. A magyarok a Bánságban a rácokkal és a szerbekkel szemben álltak, és mert akkor még nem lehetett a dolgokat tisztán látni, körülbelül múlt év október 20-án elmentem a hadügyminiszterhez, és kértem, adjon nekem valami megbízatást a Bánságba, a rácok ellen. Erre az a körülmény is rábírt, hogy a hivatalos lapokban még őfelségétől származó október 17-i kinevezéseket lehetett olvasni. Mészáros+ Kiss+ ezredeshez osztott be parancsőrtisztként, és ideiglenesen, az őrnagy betegsége idején a 10. honvédzászlóaljat is vezettem. A felső hadszíntér eseményeit hosszú ideig eltitkolták előlünk, és amikor ez már nem ment tovább, és kitudódott, hogy a magyar hadseregnek a császári királyi csapatok elől ki kellett vonulniuk Budáról és Pestről, nem tartottam összeegyeztethetőnek alapelveimmel, hogy elhagyjam a pártot, melyhez csatlakoztam, annál kevésbé, mert hallottam azokról a szigorú ítéletekről, amelyekkel Windisch-Grätz+ herceg a megtérőket és önként jelentkezőket fogadta, bár azt is be kell vallanom, hogy a várható következményekre számítottam, és ettől a pillanattól fogva mindenre el voltam készülve.

A jarkováci csata* után, december hónapban lettem őrnagy, a szolnoki csata után alezredes, a tápióbicskei csatatéren ezredes, és a III. hadtest átvételekor, a peredi csata előtti napon* tábornok. Erre vonatkozó kinevezési okirataim sógoromnál, Urbán Gyula+ földbirtokosnál vannak Monyorón, Arad megyében. A Görgey-féle hadtesthez tartoztam, így kerültem bele a világosi kapitulációba. Az első lépéseket efelé két orosz hadikövet tette Losoncon, mikor nekünk, tiszteknek, az orosz szolgálatba lépést, a legénységnek pedig a csász. hadseregbe való belépést ajánlották fel. Görgey+ erre vonatkozóan kikérte a három hadtest tisztjeinek véleményét, ez azonban nemleges volt, mert a legtöbben kijelentették, hogy személyes érdekeik kedvéért nem hagyják cserben az ügyet, melyhez csatlakoztak.

A temesvári csata* után engednünk kellett a kikerülhetetlen sorsnak.

A politikai körülményekről semmit sem tudok, én csak katona voltam.

Végezetül pedig Schweidel+ tábornokot sohasem láttam a hadseregnél, és csak most, a kapitulációkor ismertem meg.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, hogy minket a hadseregben nem lehetett Kossuth+ követőinek tartani, az április 14-i határozatokat méltatlankodással fogadtuk, és mindig csak az alkotmányért, V. Ferdinándért+ harcoltunk. Én csaknem elhatároztam magam akkor a kilépésre, és csak tisztjeim és a legénység kérésének engedtem.

gróf Leiningen+ Károly

 

Ezek után a vádlottat elvezették, Dessewffy+ felkelővezért előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

Ad generalia

Nevem Dessewffy Arisztid+, Csákányban, Abaújvár megyében, Magyarországon születtem, negyvenhét éves vagyok, evangélikus vallású, nős, 1818-ban léptem be hadapródként a Radetzky+ huszárezredbe*, itt értem el a századparancsnokságot, és 1839-ben helyeztek nyugállományba, azóta Eperjesen éltem. A hadicikkekre megesküdtem, bíróság előtt nem álltam, vagyontalan vagyok. A felkelő hadseregben július 1. óta tábornok voltam*, és a IX. hadtestet vezényeltem.

Ad specialia

A budai főhadparancsnokságnak minden nyugállományú tiszthez intézett felszólítására, mégpedig csak a megismételt felszólításra, hogy lépjenek be a nemzetőrségbe, én is jelentkeztem, és augusztus hónapban az eperjesi nemzetőrség* őrnagyává neveztek ki. Schlik+ altábornagy úr Magyarországra való benyomulásakor Pulszky+ parancsnoksága alatt én is ellene vonultam a nemzetőrséggel. A kassai ütközetben* a nemzetőrséget szétugrasztották, én Miskolcig hátráltam, itt Mészáros+ hadügyminiszter egy új hadtestet szervezett, és engem alezredessé léptettek elő. Mészáros+ Kassa ellen nyomult, én egy lovasosztályt vezettem ekkor. Megvertek minket*, és újra Miskolc felé hátráltunk.

A kassai összetűzések után Klapka+ vette át a hadtest parancsnokságát, én Szikszón maradtam figyelőcsapatként, majd Tokajnál egyesültem Klapkával. Beérkezésemkor ütközet volt Tarcalnál*, de én későn érkeztem. Utána egyesültünk Görgeyvel, megint előretörtünk Kassáig, és a hadtestet Dembiński+ vette át. Verpelétnél és Kápolnánál a jobbszárnyat vezettem Schlik+ ellen, akkor lettem ezredes. Klapkát Égerfarmosnál fölvéve Tiszafüredre hátráltunk. Az áprilisi előnyomuláskor Vác felé én vezettem a lovasságot, és Komáromig mentem előre. Sarlónál is újabb ütközetre került sor.

Komáromból Budára meneteltem, és az ostrom idején Buda környékén állomásoztam figyelőcsapatként. Budáról Görgeyvel Debrecenbe mentem, július 1-én tábornok lettem, és átvettem a IX. hadtestet Eperjesen; itt volt Wysocki+ is a lengyel légióval, amely három zászlóalj gyalogságból és két osztály ulánusból állt.

Mikor az oroszok betörtek, megtámadtam őket Lemesnél*, aztán visszavonultam, és Ceglédig hátráltam. Turánál megint megtámadtam az oroszokat* a lovassággal, és aztán Szegedig vonultam vissza, itt megint Dembiński+ vette át a parancsnokságot, részt vettem a szegedi csatában*, és aztán Temesvárig vonultam vissza, mindig mint utóvéd. Itt váratlanul megjelent Bem, és ő vezényelte Dembiński, Guyon+ és Kmety+ egyesített hadtestét. Mivel ezt a csatát is elvesztettük, Lugos felé vonultam vissza, itt már teljes volt a zűrzavar. Bem+ felszólított, hogy kövessem a hadtesttel Erdélybe, és mert vonakodtam, négyfelé osztotta a hadtestet. Ezek után levelet írtam Bemnek, és elküldtem neki Kossuth+ egy levelének társaságában*, mert találkoztam vele menekülésekor. Ezeket a leveleket elfogták, és Liechtenstein+ altábornagy úr látva és felismerve nevemet, felszólított, hogy adjam meg magam, mire én az előőrsparancsnokhoz, Simbschen+ tábornokhoz mentem, és jelentettem neki, hogy Lázár+ is meg fog érkezni a sereg maradványaival és tizenkilenc ágyúval aznap este.

Ha nem szólítanak fel szolgálati úton, nyugodtan otthon maradtam volna, de miután belekerültem a dolgokba, az események magukkal sodortak, és belátom, hogy hibáztam, mikor esküm ellenére harcba keveredtem császári csapatokkal.

Végül megjegyzem, hogy kinevezési okirataim málhakocsimmal együtt az osztrákok kezére kerültek.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs más előadnivalóm.

Dessewffy Arisztid+

 

Ezek után a vádlottat előbbi fogságába visszavezették, a jegyzőkönyvet lezárták, és bizottságilag hitelesítették

Vogel+ tizedesLorenz+
Pelikan+ hadnagyhadapród őrmester
Sied+ századosFrantz+ százados

von Gayersfeld+ alezredes mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró

Folytatva
 1849. augusztus 28-án

Előszólították az alábbi vádlottat, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

Ad generalia

Nevem Lázár Vilmos+, Nagybecskereken, a Bánságban születtem, harmincnégy éves vagyok, katolikus vallású, nős, három gyermek apja, 1843-ig a 34. Porosz herceg gyalogezredben szolgáltam, utoljára második fizetési fokozatú hadnagyként, tiszti jellegem megtartása nélkül kiléptem, visszamentem szülőföldemre, és megházasodtam. 1847 tavaszán a Középponti Magyar Vasúttársaság alkalmazott főpénztárosként, hol Pesten, hol Pozsonyban laktam, mert egyszersmind a vasútigazgatóság elnöke, Zichy+ gróf mellett a titkári tisztet is elláttam. A hadicikkekre mint katona megesküdtem, és a kilépéskor előírt kötelezvényt kiállítottam. Saját vagyonom nincs; bíróság előtt sohasem álltam.

Ad specialia

Mikor az elmúlt év folyamán az újságokban ismételten intézett felhívások jelentek meg a volt tisztekhez, hogy lépjenek be a magyar hadseregbe, annál is inkább kénytelen voltam követni ezt a felszólítást, mert a vasútépítés leállt, és megmondták nekünk, hogy illetményünk csökkentésével, ha ugyan nem elbocsátásunkkal kell számolnunk. Jelentkeztem Budán, a Baldacci+ ezredes vezetése alatti felvételi bizottságnál, és szeptemberben alkalmaztak is, meg is jelent a nevem a hivatalos lapban, a Közlönyben, mint főhadnagyé. Öt vagy hat nap múlva Ordódy+ őrnagy ajánlatára századossá neveztek ki az utászkarba, hogy Győrött szervezzem ezt a testületet. Az utászkar parancsnoka Kazinczy+ őrnagy volt, és az ő vezetésével emeltük a Győr előtti sáncokat. A Windisch-Grätz+ tábornagy alatti osztrák hadsereg december havi előnyomulása után a Tisza mögé, Törökszentmiklósra vonultunk vissza, és én február 1-én őrnagy és hadtestsegédtiszt lettem Répásy+ tábornok mellett, aki a tartalékhadtestet vezényelte. Ez alatt az idő alatt egy csatában sem vettem részt, és mikor Répásy+ márciusban a minisztérium pótlovazási osztályfőnöke lett, mellette maradtam segédtisztként. Május elején ahhoz a hadseregi rendeltek, amelyet Dembiński+ Kassán és Eperjesen gyűjtött össze, és ebben egy két zászlóalj gyalogságból, egy század lovasságból és hat ágyúból álló hadoszlopot vezényeltem. Az oroszok előnyomulása után ezzel a hadoszloppal hátráltam Szegedig, anélkül hogy harcba kerültem volna. Itt alezredes lettem, és egy hadosztály parancsnokságát vettem át, a szegedi csatában kerültem harcba velük, de embereim nem állták meg a helyüket, és megfutottak. A főparancsnokságot Dembiński+ és Mészáros+ vitte, velük hátráltam meg a császári királyi hadsereg elől, és részt vettem a mi számunkra szerencsétlenül végződő temesvári ütközetben. E csata közben deus ex machina-ként* megjelent Bem, és átvette a parancsnokságot. Bem+ parancsnoksága alatt hátráltunk a hadsereg roncsaival Lugosig, két napig itt maradtunk. Itt tudtuk meg a Görgey-féle hadtest fegyverletételét, mire én Patay+, Szabó+ és Kürthy+ alezredesekkel Bemhez mentem, hogy bizonyosságot szerezzünk róla, valóban letette-e Görgey+ a fegyvert, mert ha igen, mi is készek voltunk erre a lépésre, hiszen kötelességeink voltak nemzetünkkel szemben, és nem akartuk katonáinkat hasztalanul feláldozni. Bem+ kijelentette, hogy ő sohasem békél meg, mert hatvanezer főnyi, százhatvan-százhetven ágyúval rendelkező hadserege van, ez elég rá, hogy Erdélyben tartani tudja magát, és gondoskodni fog a hadsereg ellátásához szükséges eszközökről. Mi azonban megmondtuk neki, hogy ha Görgey+ letette a fegyvert, mi személy szerint nem harcolunk tovább, erre Bem+ agyonlövetéssel fenyegetett bennünket. Alig értem haza, újra Bemhez hívtak, és azt az utasítást kaptam, hogy hadtestemmel és Török+ alezredesével Karánsebesre menjek, és szálljam meg a Vaskapu-hágót. A nekem átadott papírok közt egy okiratot is talált, mely szerint Bem+ engem ezredessé nevezett ki.

Karánsebesre mentem tehát, itt összegyűjtöttem tisztjeimet, elhatároztuk, hogy futárt küldünk Görgeyhez, és közöljük vele, hogy nem akarunk tovább Bem+ parancsnoksága alatt szolgálni.

Ezt a futárt elfogták, és mikor Simbschen+ tábornok úr, az előőrsök parancsnoka megtudta küldetésük célját, felszólított engem, hogy Görgeyhez hasonlóan tegyem le a fegyvert, én ezt a tényt ismertettem tisztikarommal, de Török+ alezredes osztagának tisztjei a szabad elvonulást szabták meg feltételül.

Időközben megérkezett az osztrák hadtestparancsnok, herceg Liechtenstein+ altábornagy úr írása Dessewffyhez és hozzám, kijelentette benne, hogy feltétel nélkül kell megadnunk magunkat, és hogy ő közbenjárónk lesz őfelségénél. Ez arra indított engem és Dessewffyt, hogy a kétezer főből és tizenkilenc ágyúból álló hadtesttel megadjuk magunkat, Szákulra mentem tehát, és itt Simbschen+ tábornok úr előtt megtörtént a fegyverletétel.

Török+ osztaga, mely mögöttem, Vajszlovánál állt, kijelentette, hogy nem csatlakozik hozzánk, erre valószínűleg a Bem+ által hozzájuk küldött segédtiszt biztatta fel őket, aki azt a parancsot hozta, hogy mindenki köteles az ő szóbeli utasításainak engedelmeskedni. A segédtiszt utasításai szerint Hátszegre, Erdélybe kellett volna mennünk, hogy Bemnek a Vulkán-szoroson való visszavonulását fedezzük, továbbá, hogy kilátásaink a legkedvezőbbek, mert fellázíthatjuk az oláhokat, akik hajlandók mellettünk fegyvert ragadni. Szerintem ezt Bem+ csak azért tette, hogy az oroszok közeledtekor biztonságban legyen és elmenekülhessen, mert nekünk azt a feladatot szánta, hogy tartóztassuk fel az oroszokat.

Én még ugyanaznap este letettem a fegyvert, erre kényszerített az a körülmény, hogy a tüzérség a levegőbe akarta röpíteni a lőszerkészletet, amellyel Lugoson elláttuk magunkat, mert ott százhúsz tartalék lőszerkocsit találtunk, melyeket, gondolom, Bem+ hozatott ki számunkra Erdélyből.

Időközben – másnap – a Török-féle osztag is követte példánkat, és ugyancsak Szákulra jött.

A Dembiński+ vezényelte hadtestben volt a Wysocki+ parancsnoksága alatt álló lengyel légió is, három zászlóalj gyalogság és két század ulánus, ez nyomban a Lugosra érkezésünket követő napon útnak indult Orsova felé.

Bem+ a temesvári csata után még megmaradt sereg többi töredékét Guyon+ parancsnoksága alatt Facsét felé, Erdélybe vezette.

Lugoson láttam Szemerét, Mészárost, Dembińskit és Batthyány Kázmért+, és Karánsebesen másodszor is találkoztam Batthyányval, Kossuthot nem láttam többé, de Dessewffy+ Mehádián vagy valamilyen más helyen találkozott vele.

Mészáros+ és Dembiński+ Orsovánál átlépte a határt, mint ezt Karánsebesre visszatérő tiszti küldöncük elmondta.

Arra a kérdésre, hogy miért nem léptem ki, mikor a magyar mozgalom törvénytelen talajra tévedt, miért harcoltam fegyveresen a császári királyi hadsereg ellen az általam kiállított kötelezvény ellenére még akkor is, mikor a magyar kormány az uralkodóháztól elszakadt, csak azt hozhatom fel mentségemül, hogy én magam ezt a lépést nem tehettem meg családomra való tekintettel, akiket kellő megélhetés lehetősége nélkül kellett volna az országban hátrahagynom, mert ha én elmegyek, a fanatizált emberek üldözték volna őket. Később pedig mindig sok tiszt vett körül, ezért észrevétlenül nem távozhattam.

Azt a tényt pedig, hogy én a forradalmi mozgalmakkal egyáltalán nem rokonszenveztem, az is bizonyíthatja, hogy múlt év szeptemberében, nem sokkal a magyar hadseregbe való belépésem előtt Koudelka+ alezredes urat, akit Madarassy+ őrnagy és több nemzetőr letartóztatott Pozsonyban, mert vonakodott az ezredet továbbra is a magyarok oldalán vezényelni, életem kockáztatása árán Leiningen+ gróffal kimentettem fogságából, a vízi kaszárnyából, és Hamburgba kísértem.

Befejezésül kijelentem, hogy kinevezési okirataimat poggyászommal Szolnokra küldtem; átadom azonban Simbschen+ tábornok úr ez év augusztus 18-án kelt hozzám intézett két átiratát, és Haynau+ táborszernagy úrnak Wallmoden+ altábornagy úrhoz intézett, ugyane hónap 20-án kelt parancsát.

Ezek az okiratok 22., 23. és 24. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs más előadnivalóm.

Lázár Vilmos+

Ezek után a vádlottat a fogságba visszavezették, és a bizottság átment Damjanich+ vádlott fogdahelyiségébe, aki lábtörése miatt ágyban fekvő beteg, figyelmeztette őt, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatta ki:

 

Ad generalia

Nevem Damjanich János+, Stazán, a 2. báni határőrezred területén születtem, negyvenöt éves vagyok, görög nem egyesült vallású, nős, gyermektelen, 1820-ban léptem be hadapródként a 61. gyalogezredbe, és ebben az ezredben századosságig vittem. A hadicikkekre megesküdtem, és a hűségesküt letettem. Bíróság előtt sohasem álltam, és nincs vagyonom.

A felkelő hadseregben legutóbb tábornok voltam.

Ad specialia

Amikor 1848-ban a tíz honvédzászlóaljat őfelsége jóváhagyásával felállították, engem a 3. honvédzászlóaljhoz neveztek ki őrnaggyá június 20-án kelt okirattal, június 1-i ranggal, de mivel én akkor egy gránátosszázadot vezényeltem Olaszországban, csak a vicenzai ütközet* után – amelyben egyébként nem vettem részt –, mégpedig június 13-án utaztam el Magyarországra.

E honvédzászlóaljak felállításának célja az országban a jogrend és az alkotmány fenntartása volt, mert akkor már zavargások voltak a Bánságban és a Bácskában.

Mindjárt bevonulásom után, június 20-án vagy 21-én zászlóaljammal, amely akkor még nem volt felfegyverezve, Óbecsére kellett mennem, és itt Bechtold+ altábornagy parancsnoksága alá kerültem. Szolgálati beosztásom következtében a Bánságban tartózkodtam ez év februárjáig, amikor a csapatokat felrendelték, és ez alatt az idő alatt alezredessé, ezredessé és – Versecen önálló parancsnokként szerzett érdemeim elismeréséül – tábornokká neveztek ki.

Kiss+ altábornagy elmozdítása után, azt hiszem, február közepén*, hadtestének, tudniillik a III. hadtestnek parancsnokságát nekem adták át, és az akkori főparancsnok, Dembiński+ parancsnoksága alatt Szentesen át Cibakházára vonultunk, és itt a Görgey-féle hadtesttel egyesültünk, majd Görgey+ főparancsnoksága alá kerültünk. Részt vettem minden ütközetben, amit ez alatt az idő alatt az osztrák hadsereg ellen vívtak, egészen Komáromig eljutottam, és ott április 28-án, sétakocsikázás közben lábam a kerékbe akadt és eltört.

Ez óta az idő óta tétlenségre voltam kárhoztatva, és gyógykezelés céljából Aradra utaztam, és mert az osztrákok nagyon gyorsan közeledtek, a várba mentem, és magyar minisztérium nekem adta át a várparancsnokságot, mert a korábbi parancsnokot, Perczel Miklóst+, Perczel Móric+ öccsét letették. Ebben a minőségemben én adtam át a várat augusztus 17-én Buturlin+ orosz tábornoknak, és ezzel kapcsolatban a következők elmondását nem tartom szükségtelennek.

Görgey+ augusztus 10-én Aradra jött, és közölte velem*, hogy az oroszok már több hadikövetet küldtek hozzá, felszólították a fegyverletételre, és a tiszteknek vagy az orosz hadseregbe való átvételt, vagy a legénységgel együtt otthonukba való büntetlen hazatérést helyeztek kilátásba.

Ő, Görgey, belátta a további ellenállás hiábavaló voltát, és hogy a szégyenteljes véget elkerülje, Miskolcról vagy Tokajról megírta a magyar kormánynak, hogy Paszkevics+ ezt az ajánlatot tette neki, és hogy a körülményeket figyelembe véve neki az a tanácsa, hogy adják meg magukat.

Görgey+ levelére semmiféle választ sem kapott; a kormány ugyanis már hosszabb idő óta rossz viszonyban volt vele, azzal gyanúsították, hogy már Komáromnál le akarta rakni a fegyvert, és a kormány – Mészárost és Kisst küldve hozzá – fel is szólította őt még júniusban, hogy vegye át a hadügyminisztériumot, mert ez a főparancsnoksággal összeférhetetlen.

Görgey+ azonban kijelentette, hogy a főparancsnokságot tartja meg, és a miniszterséget teszi le.

Ekkor még Kossuth+ volt az úr itt a várban, és Görgey+ hosszasan tárgyalt vele, utána hozzám jött, de semmit sem szólt róla, hogy a kormány lemond.

Augusztus 12-én levelet kaptam Görgeytől, benne Rüdiger+ orosz tábornokhoz küldött írásának másolatát, melyben közölte, hogy le szándékozik tenni a fegyvert.

Ugyanaznap már orosz hadikövetek jelentek meg a várban, és azt ajánlották, hogy feltétel nélkül tegyem le a fegyvert.

Én nem akartam erre ráállni, írtam Görgeynek, és előadtam neki, hogy legalább a személyes biztonságra és a tulajdon biztonságára vonatkozóan feltételeket fogok kikötni. Görgeytől erre augusztus 14-én egy második írást kaptam, és egy levelet gróf Rüdiger+ tábornoktól.

Közben a helyőrség legénysége közt terjedni kezdtek a hírek, és mert a demoralizáció amúgy is elég nagy volt már, tisztjeim, akikkel tanácskoztam a dologról, meggyőztek, annál inkább, mert gróf Rüdiger+ levelében Nagyváradra való biztonságos elszállításunkat megígérte.

A legénység soraiban nagy volt az osztrákoktól való félelem, emiatt voltam kénytelen Schlik+ grófnak a vár átadására való felszólítását visszautasítani, kijelentve, hogy az utolsó emberig védem a várat.

Levelemre megjelent Buturlin+ tábornok, és miután az összes törzstisztek jelenlétében becsületszavát adta, hogy szavatolja a szabad elvonulást és a személyes tulajdon biztonságát, augusztus 17-én megtörtént az átadás. Minket Gyulára és Gyantára vittek, ott Anrep+ orosz tábornoknak adtak át, majd tőle az osztrák csapatok, Reischach+ tábornok úr vettek át bennünket, és idehoztak.

Ami azt a vádpontot illeti, hogy miért szolgáltam azután is, hogy a magyar kormány nyíltan az uralkodó ellen fordult és az osztrák hadsereg elleni harcba bonyolódott, kijelentem, hogy sokan, és én is, aki a politikától távol tartottam magam, azt hittük, hogy az igaz ügyet védelmezzük, mert az alkotmányra esküt tettünk. Sőt még azt hittem, hogy a szerbek és rácok elleni harcban tanúsított erőkifejtésemmel kiérdemlem a Mária Terézia-rendet.

Végezetül pedig azt hittük, hogy a nyilatkozatok és kiáltványok nem valódiak, nem a királytól származnak, mert a politikai bajkeverők mindent gyanúsnak mondtak.

Most már természetesen belátom, hogy a dolgok egészen másképp álltak.

A magyarok függetlenségi nyilatkozatával és az uralkodóháztól való elszakadással az egész hadsereg nem értett egyet, és én annyiban az egész hadsereggel együtt büntethető vagyok, hogy nem köszöntem akkor le, és továbbra is szolgáltam a kormányt. A hadseregben is sok megszédült és szabadságeszmékkel eltelt koponya akadt, ezek lehetetlenné tették, hogy az ember – anélkül, hogy az agyonveretésnek kitegye magát – megkísérelje a határozott lépést.

Ami azt a gyanúsítást illeti, hogy én az osztrák katonákkal szemben kegyetlenségre ragadtattam magam, csak azzal védekezhetem, hogy nekem sohasem volt szokásom a kegyetlenkedés, és a váci csatában foglyul esettek igazolhatják, hogy emberségesen bántam velük, a tiszteknek még pénzt is juttattam. Landgraf+ kapitány a Ferenc József+ dragonyosoktól* például levélben mondott köszönetet nekem a kíméletes bánásmódért, a váci kórházakban levő betegeket pedig fel is kerestem, és gondoskodtam gyógyíttatásukról.

A politikai tárgyalásokról semmit sem tudok, sohasem voltam jelen a kormány ülésén.

Végezetül átadom 1848. június 20-án kelt őrnagyi és 1849. február 3-án kelt tábornoki kinevezési okiratomat, valamint Görgeynek ez év augusztus 11-én, illetve 14-én kelt két levelét, és Rüdiger+ orosz tábornok ugyanakkor kelt írását.

Megjegyzés: Ez az öt okirat 25., 26., 27., 28. és 29. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs más előadnivalóm.

Damjanich

 

Ezek után a jegyzőkönyvet lezárták és bizottságilag hitelesítették

Lorenz+Vogel+ tizedes
hadapród őrmesterPelikán hadnagy
Bojean századosFrantz+ százados
Sied+ százados 

von Gayersfeld+ alezredes mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró

Folytatva 1849. szeptember 12-én

Előzetesen csatolva:

Aulich+ alezredes vádlottat előszólították, előírásszerűen figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

 

A vádlott úr az alábbi válaszokat mondta jegyzőkönyvbe a neki tárgy szerint feltett kérdésekre:

A terhemre rótt pontokra, vagyis hogy

a) kötelességem lett volna a múlt év október 3-i nyilatkozat megjelenése után, melynek értelmében a rendes kormányhatalmat felfüggesztették, az országgyűlést feloszlatták és további határozatait érvénytelennek nyilvánították, nem támogatni tovább a magyar ügyet, hanem őfelsége a császár és az általa kinevezett parancsnokok rendelkezésére állni, annyival is inkább, mert ezt a nyilatkozatot éppen az országgyűlés törvénytelen eljárás tette szükségessé; hogy

b) el kellett volna hagynom a magyar zászlót azután, hogy az osztrák hadsereget osztrák földön megtámadták múlt év októberében, mégpedig azzal a céllal, hogy nyílt lázadásban levő Bécs székvárosát megsegítsék, mert a magyar kormány és a magyar hadsereg ezáltal elkövette a lázadás bűntettét; hogy

c) Magyarország függetlenségi nyilatkozatával és az uralkodóháztól való elszakadásával a lázadásból a felségsértés bűntette lett, és ennek a felségsértő kormánynak minden híve maga is osztozott a bűnben, és erre vonatkozóan a vádlott úrnak az a védekezése, hogy sem ő, sem a magyar hadsereg nem értett egyet az említett nyilatkozattal, nem fogadható el, mert ő állásában való megmaradásával, kiváltképp pedig a hadügyminisztérium átvételével tevőlegesen bizonyította, hogy ezt a felségsértő kormányt még a legutóbbi időben is elismerte – a következőket válaszolom:

ad a) azért maradtam meg állásomban, mert a hadügyminisztérium még törvényesen fennállt, és minden rendeletét őfelsége a király jóváhagyásának reményében adta ki, minden törvényes elöljáró továbbra is megmaradt a helyén, az én esetemben Bechtold+ altábornagy*; és mert különben is az volt a kiindulópontom, hogy a tiszt ne elegyedjen kormányzati ügyekbe, hanem minden tekintetben kövesse törvényes elöljáróját.

ad b) A magyar kormány kívánságára ezredessé való kinevezésemkor, október havában becsületszavammal kellett megfogadnom, hogy hű leszek hozzá, és ügyét minden ellenséggel szemben megvédelmezem. Én a becsületszót ugyanolyan sokra értékelem, mint az esküt, és ez az oka, hogy úgy éreztem, köteles vagyok a magyar hadseregben megmaradni a schwechati csata után is, vagyis amikor később tudomást szereztem róla.

ad c) Mint már említettem, az április 14-i kormányhatározattal végképp nem értettem egyet, és emiatt nyomban Buda ostroma után kiléptem a szolgálatból, bár akkor a hadsereg-főparancsnoksággal is megkínáltak.

Ha Ausztria részéről kedvező fogadtatásra számíthattam volna, már akkor átlépek. Így azonban megmaradtam, abban a reményben, hogy csak sikerül megegyezni.

Június 14-ig nem teljesítettem szolgálatot, és ekkor azért éreztem szükségét, hogy a hadügyminisztériumot átvegyem, hogy Görgey+ tábornoknak juttathassam a hadsereg-főparancsnokságot, abban a meggyőződésben, hogy ő az egész magyar hadsereg számára elérheti a megegyezést.

Sajnos nem sikerült Görgey+ tábornoknak juttatnom a főparancsnokságot, a következmények azonban az egész ügy számára mégis kedvezők voltak, mert az ő hadseregének meghódolása után példáját a többi hadseregrésznek is sorban követnie kellett.

Annak, hogy miért nem léptem ki a szolgálatból rögtön a folyó évi április 14-i kormányhatározat tudomásulvétele után, az volt az oka, hogy ha meg akartam volna valósítani tervemet, a felizgatott és fanatikus magyar párt nemcsak hogy megakadályoz benne, hanem izgatottságában talán agyon is ver.

Mivel mindenfelől figyelték és őrizték az embert, ezeket a gondolataimat nem nyilváníthattam ki hangosan, hanem el kellett hallgatnom.

A terhemre rótt további pontra vonatkozóan, vagyis hogy ebben a dologban fokozott felelősség terhel engem, mert a magyar hadsereg egyik főnöke voltam, és éppen a vezetők tevékenységének és erőkifejtésének lehet tulajdonítani, hogy a császári királyi csapatokkal szemben álló magyar hadsereg képes volt keményebb ellenállást kifejten – a következőket válaszolom:

Én sohasem vezettem csapatok szervezését, és bár hadtestparancsnok voltam – csak február végén neveztek ki azzá, korábban csak egy hadosztályt vezettem –, soha sem voltam önálló, mindig a főparancsnok parancsa alatt álltam; ráadásul teljesen alkalmatlan voltam egy hadsereg megszervezésére, mert egyáltalán nem ismerem a magyar nyelvet.

Ezért a hadsereg szellemének lelkesítésére semmiféle befolyást nem gyakorolhattam.

A vádlott úrnak felismerés céljából megmutatják Budát ostromló csapatok felállítását ábrázoló, a jegyzőkönyvhöz fentebb csatolt tervrajzot.

Ezt a felállítást, ami az én parancsnokságom alatti II. hadtestet illeti, helyesnek nyilvánítom.

Végezetül bejelentem, hogy egy április 14-én kelt okirattal a magyar kormány által a katonai érdem jutalmazására alapított rendjel II. osztályát kaptam meg katonai képességeim elismeréséül.

Felszólításra ezennel átadom a tekintetes vizsgáló bizottságnak az okiratot a rendjellel együtt.

Megjegyzés: A vádlott úr által átadott rendjel az ez év április 14-én, Debrecenben kelt okirattal együtt 32. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva.

Befejezésül kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy én harminchét éven keresztül kiváló buzgalommal és a császári királyi uralkodóház iránti leghívebb érzéssel szolgáltam a császári királyi osztrák államot, és harcoltam érte.

Erre vonatkozóan hivatkozom magas és legmagasabb elöljáróim tanúságára.

Az akkori igen szomorú helyzetbe én egyedül azáltal kerültem, hogy a Magyarországon szolgáló magyar ezredeket a törvényes magyar hadügyminisztérium alá rendelték, a további eseményeknek ez az alárendelés volt az oka.

Felolvasás után

Megerősítem helyesen leírt vallomásomat, és nincs más előadnivalóm.

Aulich+

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, Láhner+ őrnagy vádlott urat előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a tárgy szerinti kérdésekre vonatkozóan a következőképp hallgatták ki:

 

A terhemre rótt pontokra, vagyis hogy

a) az október 3-i nyilatkozat megjelenése után, melynek értelmében Magyarországra elrendelték az 1897. (? PG.) ostromállapotot, köteles lettem volna az őfelsége által törvénytelennek nyilvánított kormánynak további szolgálatokat nem teljesíteni; hogy

b) ez a kötelezettség még sürgetőbbé vált, mikor a magyar csapatok, azzal a céllal, hogy a nyílt lázadásban levő fővárost megsegítsék, osztrák területre léptek, és ugyane céllal Schwechatnál megtámadták a császári királyi csapatokat, ezzel az eljárásukkal elkövetve a lázadás bűntettét, és mindenki, aki egy ilyen lázadó kormány szolgálatában megmarad, maga is osztozik ebben a bűnben; végezetül, hogy

c) állásomban a debreceni országgyűlés április 14-i, az uralkodóház trónfosztását kimondó határozata után való megmaradásommal elkövettem a felségsértés bűntettét, még ha ezzel a határozattal személy szerint nem értettem is egyet – kijelentem:

ad a) hogy én a gróf Lamberg+ altábornagy úr általánosan elítélt meggyilkolása miatt kibocsátott október 3-i nyilatkozat megjelenése után határozott kérdést intéztem helyzetünkre vonatkozóan Mészáros+ hadügyminiszterhez, és kifejeztem ezzel kapcsolatos aggodalmaimat, és ő őfelsége által október 3-a után aláírt és hozzá mint hadügyminiszterhez intézett legfelsőbb kéziratokat mutatott fel azzal a megjegyzéssel, hogyha nem állna törvényes alapon, bizonyára nem kapna parancsokat őfelségétől, én tehát nyugodt lehetek aggodalmaim felől.

Mivel a Magyarországon levő csapatokat az osztrák hadügyminisztérium határozott parancsa rendelte a magyar hadügyminisztérium alá, mivel továbbá legfelsőbb parancsra esküt kellett tennünk az alkotmányra, bárki beláthatja, milyen fogalomzavar támadt mindebből, és érthetőnek találhatja, hogy a hadügyminisztertől a fenti módon kapott válasz hallatára meg kellett nyugodnom.

ad b) Csak a következőkkel tudom igazolni magam: Láttam, hogy mindenki, még a hadügyminiszter is a helyén maradt a schwechati csata után, és az esetre vonatkozóan azt mondták, hogy butaság volt, amit a magyar hadsereg elkövetett, de menti, hogy Jellačić bánt üldözte.

Igaz ugyan, hogy ettől a pillanattól fogva védelmi rendszabályokat foganatosítottunk az előnyomuló császári királyi hadsereg ellen, és hogy Mészáros, a hadügyminiszter is elhagyta Budát, hogy a Galíciából benyomuló gróf Schlik+ altábornagy ellen átvegye a parancsnokságot. Általánosan azt mondták azonban, hogy a Magyarország elleni rendszabályokat Ferdinánd király+ tudta és beleegyezése nélkül hozták meg, és ez a vélemény nemcsak engem, hanem sokakat másokat is megtévesztett, és visszatartott a határozott lépések megtételétől.

Mikor Windisch-Grätz+ tábornagy Buda felé nyomult, már annyira őriztek, hogy lehetetlen volt visszamaradnom, Szolnokra kellett mennem a kincstári javakkal, ti. fegyverekkel, a készítésükre szolgáló gépekkel és anyaggal, ott maradtam négy napig, akkor parancsot kaptam, hogy kövessem a kormányt Debrecenbe, innen pedig Nagyváradra kellett utaznom, itt maradtam aztán hét hónapig. Egy másik ok, hogy nem maradhattam Budán, az volt, hogy nálam volt az elszámolás, és nem akartam, hogy visszamaradásom miatt csalónak tartsanak.

ad c) Senki sem léphetett fel, sem én, sem más, nyíltan a függetlenségi határozat ellen anélkül, hogy vérbíróság elé ne állítsák, nem maradt tehát más hátra, mint tartózkodóan viselkedni, a fennálló rémuralom miatt ezt amúgy sem lehet bűnül felróni.

Egyébként megjegyzem, hogy hivatali kötelességem a fegyvergyártás, átvétel és elosztás felügyelete volt, és hogy naponta átlagosan nyolcvanöt-kilencven puskát* gyártottunk. Mivel ez nem volt elegendő, és Kossuth+ fegyvereket akart a majd besorozandó ötvenezer újonc számára is, Szent-Ivány Károly+ erdélyi kormánybiztos útján egy Nagyszebenbe jövő török basának minden két puskáért egy dukát ajándékot helyezett kilátásba, és az vállalkozott is a puskák szállítására, de az események következtében erre már nem került sor. Fizetni, mint hallottam, Sina+ bankár fizetett volna váltóval, és ennek fejében gyapjút és más nyersanyagokat kapott volna.

Nem tudok róla, hogy Bécsben a magyar kormány részére fegyverek vannak, a diákok azonban korábban hatezer belga fegyvert az Aulába vittek magukkal. Ratiborban viszont van hatezer ugyancsak belga fegyver és bizonyos mennyiségű lőkupak, melyet a porosz kormány elkobzott.

Múlt év október 10-e óta külföldről nem kaptunk fegyvert, bár a belga gyárosok húszezer puskát, melyet Milánó számára rendeltek meg, a város eleste után felajánlottak nekünk.

Körülbelül négy héttel ezelőtt a rácok ellen szerzett érdemeim elismeréseként megkaptam az érdemrend II. osztályát, ezt át fogom adni; a róla szóló okiratot elvesztettem.

Arra a terhemre rótt tényre vonatkozóan, hogy a fegyvergyártásban betöltött fontos állásom miatt, mellyel hozzájárultam a császári királyi hadsereg ellen harcoló magyar csapatok kellő felfegyverzéséhez, fokozott felelősség terhel engem, el kívánom mondani, hogy engem még törvényes időkben hívtak meg Marziani+ ezredes utódjának, és különben is tábori szolgálatra már nem éreztem tökéletesen alkalmasnak magam, ezt az alkalmazást kedvezőnek találtam, és később, mint mondtam, már nem tudtam el szakadni tőle.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs más előadnivalóm.

Láhner

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, a jegyzőkönyve lezárták, és bizottságilag aláírták

Weseli+ őrvezető(olvashatatlan aláírás)
Anton Winter+ őrmesterőrvezető
Franz von Ottenfeld+Michel Woczka+ százados
tizedes 

Moser+ ezredes mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró

Folytatva
 1849. szeptember 13-án

Előzetesen a jegyzőkönyvhöz csatolva:

33.számalatt a pesti kerületi parancsnokság ez év szeptember 2-án kelt 287. sz. átirata a következő mellékletekkel:
 A.Poeltenberg+ felkelő tábornok ez év június 14-én kelt átirata gróf Schlik+ altábornagy úrhoz;
 B.ugyanannak Győrött, 1849. június 14-én kelt kísérőirata az osztrák előőrs-parancsnoksághoz.

Poeltenberg+ kapitány vádlottat előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

A vádlott úrnak felismerés céljából megmutatták és felolvasták a fent csatolt két mellékletet*.

Az elém tárt két iratot valódinak ismerem el, én küldtem el mindkettőt, tudniillik az elsőt gróf Schlik+ altábornagy úrnak, és egyidejűleg a másodikat az osztrák előőrsparancsnokságnak, abban az időben, amikor hadtestemmel Győrött álltam.

Ezzel a vallomásommal kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy gróf Schlik+ altábornagy úrnak ezt a levelet egyáltalán nem gonosz szándékkal írtam. Ismert dolog, és első kihallgatásomkor is említettem, hogy én nem törődve szerencsétlen ellenséges helyzetemmel, melybe a körülmények sodortak, mindig teljes szívemből osztrák voltam, és az osztrák hadsereghez ragaszkodtam. Éppen azért, mert a szívemen viseltem a magyar fogságba esett osztrák tisztek és legénység sorsát, és mert a rendkívüli szigor és az osztrák hadbíróságok által hozott halálos ítéletek rendkívüli elkeseredést váltottak ki, nemcsak a hadseregben, hanem az egész országban, és félő volt, hogy bármelyik pillanatban kirobbannak a meglevő indulatok, és megtorló intézkedéseket foganatosítanak, ezért ezt a levelet intéztem, mégpedig magánúton gróf Schlik+ altábornagyhoz, akit általánosan tiszteltek, az általa a hadifogságban levő Scudier+ őrnagynak és Erbach+ századosnak küldött pénzküldemény átvételének elismerését használva fel, hogy közbenjárását az osztrák hadsereg érdekében igénybe vehessem.

Meg kell továbbá jegyeznem, hogy éppen akkor nagyon elkeseredett voltam, mert egy újságban olvastam a Lipótvár várában fogságba esett Mednyánszky+ magyar tiszt halálos ítéletéről és kivégzéséről. Az is bántott, hogy gróf Schlik+ altábornagy a címzésen engem pusztán teljes cím Poeltenberg+ úrnak nevezett, mert én egész életemet meggyőződésem ellenére tönkretettnek éreztem, és csak a katonai becsületemmel törődtem, ebben keresve némi kárpótlást nagy szerencsétlenségemben.

Az általam használt kifejezéseknek egyébként semmi más céljuk nem volt, mint hogy felhívják a figyelmet arra a veszélyre, amely az osztrák hadifoglyokra várhatott volna – bár köztudomású volt, hogy a Görgey-féle had testben, amelyhez én is tartoztam, az osztrák foglyokkal a legemberségesebben bántak.

A terhemre rótt pontokra, hogy

a) én önként kerültem szerencsétlen helyzetembe, mivel nem használtam fel a schwechati csata után az Országos Honvédelmi Bizottmány által kiállított elbocsáttatásomat, és anélkül, hogy magyar nemzetiségűnek vallhatnám magam, továbbra is megmaradtam a magyar hadseregben, mely ettől az időponttól fogva nyílt lázadás állapotában levőnek volt tekintendő; hogy

b) a lázadásból a függetlenségi nyilatkozat és az uralkodóház kizárásának pillanatától fogva felségsértés lett, és ebben a bűntettben én is bűnös vagyok, mert továbbra is védelmeztem ennek a felségsértő kormánynak az ügyét, és harcoltam érte császárom törvényes csapatai ellen, és ezzel kapcsolatban nem fogadható el az a mentség, hogy a hadsereg ezt a határozatot nem ismerte el, mert magatartásunkkal ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítottuk, valamint köztársasági jelvényeket és pecséteket vezettünk be és használtunk – a következőket válaszolom

ad a) Már első kihallgatásomkor kifejtettem a körülményeknek azt a végzetes összejátszását, amely a schwechati csatában való részvételbe belevitt. Az a félelem, hogy a Jellačićtyal való összeütközés után már nincs számomra hely a császári királyi hadseregben, és Kossuthnak és kormánybiztosainak azok a nyomtatott falragaszokon is terjesztett nekünk szóló hitegetései, hogy mi nem Ausztria és az osztrák hadsereg ellen megyünk, hanem csak az ellenséget, vagyis Jellačićot üldözzük, rábírtak engem, hogy a magyar hadseregben megmaradjak, és később már nem mertem visszatérni, mert sem őfelsége, sem Windisch-Grätz+ altábornagy kiáltványaival nem találkoztam. Windisch-Grätz+ altábornagynak Moga+ altábornagyhoz intézett kiáltványáról hallottam ugyan beszélni, mint ezt korábbi kihallgatásomkor elmondtam, de a határidő akkorra már rég lejárt.

ad b) Sem nekem, sem az egész hadseregnek soha eszébe sem jutott elszakadni Ausztriától és az uralkodóháztól, és ezt Görgey+ magatartásából is látni, aki mihelyt átvette a főparancsnokságot, két óra múltán mindnyájunk egyhangú beleegyezésével letette a fegyvert. Igaz, hogy használtuk a jelvényeket és pecséteket, mert megküldték őket nekünk, és harcoltunk, mert szemben álltunk az ellenséggel, de csak az első pillanatra vártunk, amely – egy, az előőrsök útján hozzánk eljuttatható, őfelségétől származó kiáltvány vagy felszólítás formájában – lehetőséget biztosított volna, és letesszük a fegyvert, és őfelsége rendelkezésére állunk.

Bizonyítékul, hogy milyen volt a meggyőződésem, előadom, hogy a parendorfi táborban már előre elkészített egyéni listákat küldtek meg minden csapatnak, azzal a felszólítással, hogy aláírásunkkal tanúsítsuk, hajlandók vagyunk-e harcolni az alkotmány és az uralkodóház fennmaradása érdekében, és ehhez én, majd példámat követve a századomhoz tartozó urak is, nyomatékosan hozzáfűztük: igen, de csak az uralkodóház fenntartásával.

Felszólításra kijelentem azt is, hogy a kormánytól megkaptam a III. osztályú érdemrendet, melyet a róla szóló, Debrecenben, április 19-én kelt 10464/s. elnöki szám okirattal együtt a tekintetes bizottságnak átadok, és vele kapcsolatban azt is meg kell említenem, hogy hiba csúszott bele, mert az okiratban az adományozás okaként a váci csatában való kitűnő részvételem szerepel, pedig én ebben a csatában nem vettem részt, hanem Pest felett két óra járásra a Duna mentén tartottam a vonalat.

Megjegyzés: Az okirat 34. szám alatt a kitüntetéssel együtt a jegyzőkönyvhöz csatolva.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs több hozzáfűznivalóm.

Poeltenberg

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, a jegyzőkönyvet lezárták és bizottságilag aláírták

Johann Holz+ őrvezetőMathias Brasda+ közvitéz
Wenzl Schmidt+ őrmesterJosef Mistik+ tizedes
Adolf von Lenk+ századosWilhelm Bramberger+ hadnagy

Moser+ ezredes mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró

Folytatva
 1849. szeptember 14-én

Török Ignác+ alezredes vádlott urat előszólították, előzetesen figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

 

A terhemre rótt pontokra, hogy köteles lettem volna elhagyni a magyar hadsereg sorait, mikor a horvát bán és a magyar kormány közti nézeteltérések ügyében közvetítő gróf Lamberg+ altábornagy császári királyi biztost el nem ismerő országgyűlési határozat és ennek következtében a nevezett királyi biztos ellen elkövetett szégyenteljes merénylet miatt az október 3-i nyilatkozat értelmében a császári királyi csapatokat a törvényes uralkodó zászlai alá visszahívták, továbbá, mikor a magyar hadsereg osztrák földre lépve abból a célból, hogy a nyílt lázadásban levő fővárosnak segítségére siessen, és ezek után a császári királyi csapatokat megtámadva lázadóvá vált, és mindenki, aki a magyar hadseregben megmaradt, maga is lázadóvá lett, végezetül pedig mikor a debreceni országgyűlésen ez év április 14-én kimondott függetlenségi nyilatkozat után minden, ezt a kormányt továbbra is követő személy felségsértővé vált, és ebből a szempontból nem hivatkozhatom az akkori rémuralomra, mint mentségre, mert még ha ez így volt is, magam voltam az oka veszélyes helyzetemnek, hiszen lehetőségem lett volna ezt a válaszutat elkerülnöm, mivel az Országos Honvédelmi Bizottmány még múlt év októberében a hadsereg valamennyi tisztjét kötelezvény kiállítására szólította fel, és megengedte azoknak, akik nem ismerték el az Országos Honvédelmi Bizottmányt és rendelkezéseit, hogy elbocsáttatásukat kérjék – a következőket felelem:

Engem, aki született magyar ember vagyok, és rokonaim és barátaim mind Komárom várának közelében élnek, éppen akkor rendeltek Komáromba, mikor a vár már magukat nem császárinak nevező csapatok kezében volt, mivel továbbá Komáromban olyan jelentős kincstári vagyont bíztak rám, mint amilyet a helyi erődítés igazgatóság kezel, és mivel beosztásomban szolgálati úton a fenti vádpontok a legkevésbé sem jutottak tudomásomra, az első esetben nem kerülhettem volna el azt, hogy hazaárulónak ne bélyegezzenek, ha vonakodom a magyar kormány utasításait teljesíteni. A komáromi helyőrség és lakosság lehető legizgatottabb szelleme miatt megbecstelenítésre, megszégyenítésre, sőt magára halálra számíthattam volna. Eltávozásommal rácáfoltan volna a belém helyezett bizalomra, hogy a kincstári javakat óvjam meg, amit én a megbékélés reményében el szerettem volna érni, és éppen a császári királyi osztrák kormány szemében lettem volna vétkes.

Végezetül pedig azért sem kezdeményezhettem a vonakodást, mert sem az eseményeket, sem az egyéb körülményeket nem adták hivatalosan tudtomra. Egyébként is: zárt erődből távozni egy féltékenyen figyelt törzstiszt számára lehetetlen anélkül, hogy szökevényként be ne fogják, és már csak ezért is árulóként ne kezeljék. Már említett természetemnél fogva mindig az igazság híve voltam, és ezt szolgálati teendőimben tanúsított buzgalmammal kívántam bizonyítani.

Mivel én az ausztriai császári királyi házat harmincegy szolgálati éven át teljes odaadással törekedtem szolgálni, az gondoltam, hogy itt a kellő rend fenntartásával a minden pillanatban remélt megbékéléskor használhatok, és ez mindenképp be is következett volna, ha a helyőrség és a lakosság szelleme nem olyan izgatott, hogy bármiféle tárgyalást lehetetlenné ne tegyen. Sem haszonlesés, ser dicsőségvágy nem vezetett, hiszen mint hadmérnök alezredesnek jó fizetésem volt, és mint helyi igazgatónak mellékjövedelmeim is voltak. Dicsőségvágy sem vezethetett, mert szép állásom volt, tiszteltek, és nem sok idővel azelőtt abban a szerencsében volt részem, hogy őfelsége nemesi testőrségében szolgálhattam, és ott tanárként is, szolgálattevőként is minden megbecsülést élvezhettem.

Lelkiismeretem felment engem, mert abban a helyzetben, amelyben mint született magyar ember voltam, akinek még a rokonai és hozzátartozói is közel éltek, és akit olyan féltékenyen figyeltek, mint engem, lehetetlen volt szembehelyezkednem az általános közhangulattal anélkül, hogy hazaárulóként ne kezeljenek, és mert a szóban forgó kötelezvény olyan kétértelműen volt megfogalmazva, hogy mindenki aláírta, nem lehettem tehát az egyetlen, aki ellenszegül, azt pedig, hogy én mindig a lehető legjobban a császári osztrák kormány javára tevékenykedtem és iparkodtam dolgozni, bizonyítja, hogy leváltottak a várparancsnokságról.

Az utóbbi időben kénytelen voltam további alkalmazásomat elfogadni, mert vonakodás esetén a korábbi gyanakvás miatt a legrosszabbra lehettem volna elkészülve. A magyar kormány által alapított érdemrenddel nem tüntettek ki.

Befejezésül be kell még vallanom, hogy Komáromba kerülésem után az első pillanattól fogva állandóan kényszerhelyzetben voltam, és belső meggyőződésem állandóan tiltakozott azok ellen a cselekedetek ellen, amelyekre az akkori körülmények közt terrorisztikus fenyegetésekkel kényszerítettek.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és csak azt mondhatom, hogy én az ausztriai háznak mindig odaadó híve voltam és leszek, és nem értem, hogy engem, mint született magyar embert hogyan vethettek bele az erjedés középpontjába éppen ennek a szomorú forradalomnak a kitörésekor.

Török Ignác+
  hadmérnök alezredes

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, Gáspár András+ kapitány vádlott urat előszólították, előzetesen figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

 

A terhemre rótt pontokra vonatkozóan, hogy köteles lettem volna elhagyni a magyar hadsereget az október 3-i nyilatkozat megjelenése után, mely a Magyarországon található reguláris csapatokat a császári királyi zászlók alá visszahívta, és felmentette őket a magyar minisztérium iránti engedelmesség alól, hogy ez a kötelezettség még sürgősebbé vált később, mikor a magyar hadsereg Bécs ellen vonult, hogy a fővárost őfelsége a császár és király elleni zendülésében támogassa, és e célból Schwechatnál ellenségesen támadólag lépett fel, ezáltal tehát a magyar hadsereg lázadóvá vált, és én megmaradásom miatt a császári ki csapatokkal szembekerülve magam is lázadóvá lettem, sőt később felségsértővé is lettem, mivel a magyar kormányt az uralkodóháztól való, április 14-én kimondott elszakadás után is tovább szolgáltam, ahelyett hogy azonnal leköszöntem volna rangomról, végül pedig hogy egyáltalán nem hivatkozhatom mentségként alapos okkal a terrorizmusra, mert a magyar kormány még múlt év októberében lehetővé tette, hogy kötelezvény kiállításával elkötelezzem magam őt szolgálni mindenben, vagy pedig elbocsátásomat kérni – a következőket felelem:

Mint már első kihallgatásomkor elmondtam, mindjárt Morvaországból való bevonulásunk után Karl Bubna+ gróf őrnagy osztályparancsnoksága alatt a Dráva mentén állítottak fel századommal, és Perlakon állomásoztam. Múlt év szeptember 11-én, mikor őnagyméltósága báró Jellačić horvát bán betört Magyarországra, minden alakulat visszavonulási parancsot kapott, és Székesfehérvárig hátráltunk. Moga+ altábornagy úr utasítására Székesfehérvárról a Duna mellé, Ercsire kellett vonulnom a 2. őrnagyi osztállyal a közeledő Roth+-féle hadtest megfigyelésére, és én Ozoránál egyesültem a Perczel-féle hadtesttel, és itt megtörtént Roth+ és Philippovich+ foglyul ejtése. A Perczel-féle hadtesttel, mivel a horvátok megint benyomultak a Muraközbe, megint a Drávához meneteltem, itt maradtunk decemberig, Görgey+ hadtestének visszavonulásáig. Én a Muraközben voltam, és mindaddig semmit sem tudtam meg a történtekről; nem tudtam semmit az október 3-i nyilatkozatról sem, és az sem jutott tudomásunkra, hogy a magyar hadsereg betört Ausztriába, és harcba került császári királyi csapatokkal. Én a legtávolabbi előőrsön voltam egy faluban, és senkivel sem találkoztam. Csak a Drávától való visszavonuláskor tudtam meg, hogy a császári királyi hadsereg Windisch-Grätz+ altábornagy alatt betört Magyarországra, és hogy a magyar hadsereg a császári királyi csapatoknak ellenállni készül. Én tudományos képzettség és neveltetés nélküli ember vagyok, közvitézségből vittem fel kapitányságig, ez szolgálhat mércének magatartásom megítélésében; megszoktam, hogy szentnek tartsam katonai elöljáróim parancsait, és sohase engedtem meg magamnak, hogy az okaikat feszegessem.

A Magyarországra való bevonuláskor megesküdtem a magyar alkotmányra, és valóban azt hittem, helyesen járok el, ha az országon belül minden támadás ellen megvédelmezem. Ráadásul nem volt senki, aki a dolgok állásáról felvilágosított volna; gróf Bubna+ őrnagy úr, mint később megtudtam, időközben eltávozott; ő igazi nagyvilági, a politikában járatos ember volt. Ha a közelében lettem volna, támogat a tanácsaival, mert nagyon szeretett engem.

Mórnál álltam először szemben császári királyi csapatokkal; vérző szívvel teljesítettem katonai kötelességemet, és a móri csata szerencsétlen kimenetele után Pesten bevonultam ezredemhez, amely Görgey+ hadtestébe volt beosztva, és vele a már korábban elmondott hadmeneteket megtettem. Még aznap éjjel Pestről Vácra kellett mennünk, ott Görgey+ összegyűjtött bennünket, és kijelentette nekünk, hogy mostantól fogva senkit nem enged kilépni, és azokat, akik mindennek ellenére kilépésüket kérelmezik, hadbírósági eljárás alá fogja vonni. Ezek után nem mertem mit mondani, és mikor láttam, hogy unokatestvérének, Görgey Kornélnak+, aki mindennek ellenére átnyújtotta neki kilépési kérelmét, és akinek a példáját, ha sikerült volna neki, többedmagammal megállapodva követni akartam, visszaadta a kilépési kérelmét, bele kellett nyugodnom sorsomba.

Mikor aztán Perhetén április 24-én értesültem a debreceni országgyűlési határozatról, megértettem, hogy mint becsületes ember, a császárnak tett eskümhöz híven nem szolgálhatok tovább a magyar hadseregben, és az akkori körülmények között számomra, mint születet magyar ember számára, csak egy kiút volt. Betegségemre hivatkoztam tehát, és meghatározatlan időre szabadságot kértem. Ezt mindjárt másnap megadták nekem, és ér először is a nagyváradi fürdőkbe mentem. Mivel ér nagyváradi lakos vagyok, ott van a feleségem és a gyerekem, a nagyváradiak az oroszok közeledtekor rám akarták bízni a népfelkelés vezetését, és hogy ez elől kitérjek családomat hátrahagyva Szegedre mentem, és ide később a kormány is megérkezett. Amikor később Szegedet kiürítették, anélkül, hogy bárkihez is csatlakoztam volna, egyedül Aradra mentem, és a továbbiak már ismeretesek.

Április 24-étől mostanig egyetlen percig sem teljesítettem semmiféle szolgálatot, mert már nem tartottan összeegyeztethetőnek a lelkiismeretemmel.

Ennek igazolására bemutatom a Perhetén, ez év április 26-án kelt szabadságos okmányt, és arra vonatkozóan, hogy nem szolgáltam, hivatkozom Aulich+ volt hadügy miniszter, Poeltenberg+ és a többiek tanúságára. A magyar hadsereg érdemjelét nem kaptam meg, de megkaptam annak idején az orosz császári Vlagyimir-rend IV. osztályát. Tábornokká ez év április 4-én léptettek elő, az erre vonatkozó kinevezési okmányt a családomnál hagytam, a többit poggyászommal együtt Mórnál elvesztettem.

Megjegyzés: A vádlott úr által átadott, ez év április 26-án Perhetén kelt szabadságos levél 35. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs más hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy az osztrák foglyokat minden alkalommal bajtársaimnak tekintettem, megvédtem és támogattam, és a váci csata után, amelyben nem vettem részt, de ahova később megérkeztem, felkerestem a kórházban a sebesült osztrák tiszteket, és közülük háromnak – az egyik szekerész volt*, és golyót kapott a felső karjába, a másik kettő pedig a gyalogságnál szolgált*, ezeknek egyikét a sarkán találta a golyó – a saját pénzemből százötven forint támogatást adtam, mert Görgey+ arra való tekintettel, hogy a mi foglyainkkal az osztrákok szigorúan bántak, letartóztatási illetményre akarta szorítani az osztrák tiszteket.

Gáspár András+

 

Ezek után a vádlottat elvezették, a jegyzőkönyvet lezárták és bizottságilag aláírták

Martin Frantesl+Johann Kaspar+ közvitéz
Wenzl Schmidt+ őrmesterAlbert Waniek+ tizedes
Franz von Ottenfeld+
 százados
Karl Czeppa+ főhadnagy

Moser+ ezredes mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró

Folytatva
 1849. szeptember 14-én délután

Nagysándor+ nyugállományú kapitány és felkelőfőnök vádlott urat előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

 

A nekem felrótt megállapításra vonatkozóan, hogy Temesvár vára a múlt év október 3-i legfelsőbb nyilatkozat következtében semlegesnek nyilvánította magát, és a főhadparancsnokság a bánsági katonai kerület területén a szerbekkel és rácokkal szemben álló csapatokat őfelsége a császár és király iránti kötelességükre hivatkozva visszarendelte, és nekem is lehetőségem lett volna követnem ezt a felszólítást, és én mint nyugállományú tiszt, ennek a parancsnak nem teljesítésével megszegtem eskümet, és a magyar hadseregben való további megmaradásommal a schwechati csata után, melyben a magyar hadsereg a császári királyi csapatokat azzal a céllal támadta meg osztrák területen, hogy a nyílt lázadásban levő fővárosnak segítséget nyújtson, tehát lázadóvá lett, ugyanebbe a vétségbe estem, és a magyarok soraiban a f. év április 14-i függetlenségi nyilatkozat után való kitartásommal lázadóból felségsértő lettem – a következőket felelem:

Mint már első kihallgatásomkor megjegyeztem, éppen abban az időpontban, amikor Temesvár vára semlegessé nyilvánította magát, polgári hivatalnok voltam. Hallottam ugyan beszélni erről a lépésről, hivatalosan azonban nem jutott el hozzám, mert én nemzetőr őrnagy voltam ugyan, de minden katonai tevékenység híján, és csak vezető biztos voltam. Ami a magyar hadseregnek osztrák területre lépését illeti, ezt sohasem helyeseltem, mert csak védelmi háborúra éreztem elkötelezve magam. Annak az oka, hogy később mégis tényleges szolgálatot vállaltam a magyar hadseregben, és elfogadtam az ezredesi és a tábornoki előléptetést, az volt, hogy a szerbek bánsági előnyomulása következtében elvesztettem kamarai biztosi állásomat és vele megélhetésemet is, és vagyontalan lévén kénytelen voltam alkalmazást keresni, mert a nyugállományba való visszatérésemet nem engedélyezték volna.

Ami végül a magyar hadseregben a függetlenségi határozat után való megmaradásomat illeti, erre vonatkozóan már első kihallgatásomkor nyilatkoztam.

Hogy milyen nagy volt egyébként a fogalomzavar, hogy mi tekintendő helyesnek vagy nem helyesnek, abból is megítélhető, ha megemlítem, mit mondott István főherceg+ nádor augusztus havában, vagy még korábban, mindjárt az országgyűlés kezdetekor, abból az alkalomból, hogy a sajkások a szerbekhez csatlakoztak, és én nemzetőr őrnagyi kinevezésemet kívántam megköszönni neki, tartalmilag a következőket: Sajnos császári csapatok is csatlakoztak a lázadókhoz, nem maradt tehát más hátra, mint minden erőnket megfeszíteni a király és haza megmentésére.

Megjegyzés: A vádlott úrnak megmutatják a magyar hadsereg Buda ostromakor való felállítását ábrázoló, az iratokhoz 31. szám alatt csatolt tervrajzát.

A nekem megmutatott tervrajzot Görgey+ főparancsnok utasítására készítették, kőnyomaton sokszorosították és a hadtestparancsnokságoknak kiadták; ez ennek a sok példányban készült tervrajznak egy példánya, hadtestemnek rajta látható elhelyezése helyes, én az I. hadtestet vezényeltem, amely a Horváth-kertben állt. Buda rohammal való bevételénél jelen voltam, és nem hallottam róla, hogy az őrség foglyaival szemben bármilyen kegyetlenséget gyakoroltak volna; én, ha láttam volna ilyet, sohasem tűrtem volna, és ilyen embert nem tűrtünk volna meg magunk között. Ami személy szerint engem illet, én rendeltem ki a 28. honvédzászlóalj egy századát a súlyosan sebesült Hentzi+ tábornok várparancsnok személyes biztonságának megóvására, és orvosi segélyről is gondoskodtam. Ugyancsak én mentettem meg a nádori palotában egy szobában összegyűlt körülbelül harminc tiszt, köztük egy tüzér törzstiszt* életét a részegeskedő honvédektől. A szolnoki csatában nekem fogolyként átadott báró Regelsberg+ alezredest a József dragonyosoktól és egy Brandstätter+ nevű századost* a 3. vadászzászlóaljból a lehető legteljesebb figyelemben részesítettem, és az előbbinek a csatatéren a saját sapkámat is odaadtam, számára kocsit szereztem, és a poggyászát is megmentettem. Ugyanennek az ezrednek egy századparancsnokát*, aki teljesen összekaszabolva feküdt a csatatéren, és különben meghalt volna, ugyancsak elvitettem a csatatérről. Ezeket a dolgokat csak azért említem, hogy bizonyítsam, hogyan bántunk mi, akik hajdan a császári királyi hadseregben szolgáltunk, a fogoly osztrák tisztekkel. Április hónapban, amikor a sor rám került, lettem tábornok, mint legidősebb ezredes. Március hónapban kaptam meg a II. osztályú érdemjelet, mikor a Bánságból kivonultunk, a szerbek elleni katonai magatartásomért*. Ki fogom keresni tárgyaim közül ezt a kitüntetési jelvényt, és át fogom nyújtani a bizottságnak, a róla szóló okiratot poggyászommal együtt elvesztettem.

A magyar hadseregben tábornokként szolgált Gáspár+ kapitány, mint ahogy előadták, áprilistól kedve csakugyan meghatározatlan időre szabadságolva volt, korábban a VII. hadtestet vezényelte, melyet utána Poeltenberg+ vett át, és ettől az időponttól kezdve a hadsereg felbomlásáig nem teljesített többé szolgálatot. Ami a szintén megnevezett és ugyancsak tábornokként alkalmazott Lenkey+ parancsnokot illeti, ő május végéig Komáromban volt csapatparancsnok. Később valami változás történt vele, és amennyire tudom, Pestre ment, és az utóbbi időben már nem volt alkalmazásban.

Végül felszólításra átadom a birtokomban levő nyugívet, melyet a temesvári hadipénztár állított ki, mikor első osztályú kapitányként kiléptem a tényleges szolgálatból.

Megjegyzés: Ez a Temesvárt 1836. október 15-én kelt nyugív 36. szám alatt az iratokhoz csatolva.

Felolvasás után

Megerősítem helyesen leírt vallomásomat, és nincs más hozzáfűznivalóm.

Nagysándor

 

Ezek után a vádlottat elvezették, Lenkey+ János kapitányt és felkelőfőnököt előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

 

A terhemre rótt körülményekre vonatkozóan, hogy a magyar hadsereghez való csatlakozásomat úgy valósítottam meg, hogy egyidejűleg a szökés bűntettét követtem el, ezáltal példát adva az esküszegő szökésre a többi Magyarországon kívül állomásozó huszárezrednek – a következőket felelem:

Századom szökésének tényállása valóban úgy van, ahogy első kihallgatásomkor elmondtam. Becsületszavamra állítom, hogy semmit sem tudtam az egész tervről, az viszont az én hibám, mint már szintén elmondtam, hogy Magyarországra érkezve átálltam, és a magyar kormányhoz csatlakoztam.

Az is helytálló, hogy felismertem, mint megállapították, milyen bűnös terheket vett magára a magyar hadsereg azzal, hogy a bécsiek megsegítésére osztrák területre lépett, és utána megtámadta a császári királyi csapatokat; de mit tehettem volna én, akinek nincs vagyonom, és csak magamra számíthatok – nem volt más választásom, mint beletörődni sorsomba, és megmaradni a magyar hadsereg soraiban, mert századom miatt amúgy sem térhettem volna vissza Ausztriába semmiképp, és ebben rejlik a felelet arra is, hogy miért maradtam meg, mint első kihallgatásomkor már elmondtam, a végzetes függetlenségi határozat után is.

Befejezésül meg kell mondanom, hogy a magyar kormánytól nem kaptam meg az érdemjelet, mert a Szolnok csata idején küldetésben Szegedre kellett mennem, a későbbi csaták idején pedig a komáromi várban voltarc csapatparancsnok.

Egyébként megtaláltam alezredesi és ezredesi kinevezési okirataimat, mert én egy napon lettem kapitányból őrnagy és alezredes, és ezeket átadom.

Az 1848. október 12-én, illetve 16-án kelt két okira 37. és 38. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva.

Felolvasás után

Vallomásom helyesen van leírva, és nincs más hozzáfűznivalóm.

Lenkey+ János kapitány

 

Ezek után a vádlottat elvezették, a jegyzőkönyvet lezárták, és bizottságilag aláírták

Martin Frantesl+Johann Kaspar+ közvitéz
Wenzl Schmidt+ őrmesterAlbert Waniek+ tizedes
Franz von Ottenfeld+
 százados
Karl Czeppa+ főhadnagy

Moser+ ezredes mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró

Folytatva
 1849. szeptember 15-én délelőtt

Schweidel+ őrnagy vádlott urat előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

1. Miért nem engedelmeskedett a vádlott az október 3-i legfelsőbb nyilatkozatban foglalt parancsnak, hogy térjen vissza a császári királyi zászlók alá?

ad 1. Mert ez a parancs sohasem jutott el hozzám, és sohasem hallottam beszélni róla. Esküvel is megerősíthetem, hogy nemcsak én nem szereztem róla semmiféle tudomást ennek a nyilatkozatnak a megjelenéséről, hanem a többiek sem, akik velem együtt a bánnal szemben álltak, és gróf Lamberg+ altábornagy úr meggyilkolásáról is – amely, mint most látom, e nyilatkozat kibocsátására alkalmat adott – csak hallomásból és elbeszélések útján szereztem tudomást.

2. A magyar hadsereg múlt év októberében Ausztriába való átlépésével – mely azzal a szándékkal és céllal történt, hogy az őfelsége a császár és király ellen nyílt lázadásban levő fő– és székvárosnak segítséget nyújtson –, és a császári királyi csapatoknak Schwechatnál valóban bekövetkezett megtámadásával a magyar hadsereg elkövette az őfelsége a császár elleni lázadás bűntettét, és mindenki, aki részt vett benne, bűnrészes ebben a bűntettben. Miért maradt meg vádlott úr, aki beismeri, hogy részt vett ebben a hadmenetben, a magyar hadsereg soraiban, és miért nem engedelmeskedett őfőméltósága Windisch-Grätz+ tábornagy főparancsnok úr Moga+ altábornagyhoz intézett múlt év november 12-i felhívásának, amely november 16-ig haladékot adott a tiszteknek és csapatoknak a büntetlen visszatérésre?

ad 2. Mindig tiltakoztam, mégpedig az utolsó pillanatig a magyar hadseregnek Ausztriába való bevonulása ellen; de minket mindig azzal hitegettek, hogy csak a horvátok üldözésére megyünk, és azt hittem, hogy mint a korábbi két átlépés alkalmával, most sem történik semmi. Még a bevonulás előtti utolsó éjszaka is határozottan Kossuth+ ellen nyilatkoztam; de mit tehettem, teljesen egyedül voltam, minden oldalról kémek is vettek körül, és mint magyar nem merhettem távozni sem, mert attól tarthattam, hogy agyonvernek. Windisch-Grätz+ tábornagynak Moga+ altábornagyhoz szóló említett és nekem most betekintésre megmutatott kiáltványa nem jutott tudomásomra, abban az időben már, mint első kihallgatásomkor előadtam, Pozsonyban voltam, csak az előző felszólítás, amely az udvarlakba rendelt minket, mert a Moga+ altábornagy Parendorfban közölte velünk. Ennek a felszólításnak azonban nem tudtam eleget tenni, egyrészt mert az ezredem egészen szét volt osztva, másrészt meg nem távozhattam el anélkül, hogy az agyonveretésnek ki ne tegyem magam.

3. Ez a kibúvó nem fogadható el, mert egy magyar hadügyminiszteri rendelet, illetve az Országos Honvédelmi Bizottmány 1848. október 8-i rendelete minden tisztnek választást engedett, hogy elbocsátását kéri-e vagy pedig kitölti a további szolgálatra vonatkozó kötelezőt.

ad 3. Nekem sohasem adták meg a lehetőséget, hogy megmaradás és az önkéntes elbocsáttatás között válasszak, és az Országos Honvédelmi Bizottmány említett és nekem most betekintésre átadott rendelete sohasem jutott a kezembe. Tőlünk csak az Ausztriába való átlépés előtt kívánták kötelezvény kiállítását, hogy a magyar alkotmányt minden ellenség ellen megvédjük, és a horvátokat az osztrák határon túl is üldözzük. Kijelentettem sokakkal együtt, hogy az utóbbit nem teszem meg, de Kossuth+ még az este magához hívatott, sok mindent mondott nekem és másoknak, és megpróbált elámítani minket, és a végén, mint már előadtam, nem maradt más út számomra. A schwechati összecsapást, amelybe akaratlan kerültem bele, nem számítva, mindig passzív magatartást tanúsítottam, és semmi másban részt nem vettem, és semmilyen csatában sem voltam jelen.

4. Mivel tudja igazolni vádlott úr az utóbbi dolgot?

Ezt a kezemben levő szabadságos levelekkel és meghosszabbításokkal tudom igazolni.

Ugyanis már december 14-én, tehát a császári királyi hadseregnek 16-i Magyarországra lépése előtt beteget jelentettem, Görgeytől múlt év december 14-i kérelmemre december 19-i rendelete értelmében négyheti szabadságot kaptam, és további engedélyekkel és meghosszabbításokkal ezt élveztem június hónapig, akkor azonban kénytelen voltam, mint első kihallgatásomkor elmondtam, békealkalmazásért folyamodni. Azért nem vártam be a császári királyi csapatokat Pozsonyban, mert mindig a békés megoldásra számítottam.

Igazolásomra átnyújtok három idevonatkozó, birtokomban levő okiratot, úgymint Görgey+ 1848. december 19-én, Győrött kelt szabadságengedélyezését, a hadügyminiszter ez év március 3-án, Debrecenben kelt szabadságmeghosszabbítását és egy másik, Debrecenben, január 17-én kelt meghosszabbítást. Hiányzik egy hathetes meghosszabbítás január 27-28-áról.

Ezek a szabadságos levelek 39., 40., 41. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva.

5. Az ez évi április 14-i debreceni országgyűlési határozattal, amely Magyarországnak a monarchiától való elválását és az uralkodóház kizárását kimondta, az addigi lázadásból felségsértés lett. Mivel a vádlott úr ezt a felségsértő kormányt, habár nem az ellenség előtt, de tovább szolgálta, ezáltal maga is elkövette ezt a bűntettet.

ad 5. Azért mentem Pestre, és azért fogadtam el a városparancsnoki tisztet, hogy Görgey+ közelében legyek, mert azt hallottuk, hogy ő létre akarja hozni a megegyezést. Természetesen a császári királyi hadsereg közeledtére a kormánnyal együtt el kellett távoznom, mert már benne voltam a szerencsétlenségben, és Wiedersperg+ és Lázár+ sorsa visszariasztott az önkéntes jelentkezéstől. Egyébként Pesten a legmelegebben tevékenykedtem a kórházakban levő osztrákok és a foglyok érdekében.

6. Megkapta-e a magyar kormánytól az általa alapított érdemrendet? Igenlő válasz esetén szíveskedjék a rávonatkozó okirattal együtt átadni.

ad 6. A horvátok elleni pákozdi ütközetben tanúsított magatartásomért megkaptam a III. osztályú érdemrendet; el kellett fogadnom, hiszen nem utasíthattam vissza, és nem is kaphattam másért, mert Schwechat után nem húztam kardot. Ezt a rendjelet és az okiratot csomagjaimmal együtt elküldtem innen; hogy családomhoz megérkezett-e, nem tudom.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs más előadnivalóm. Kérem annak figyelembevételét, hogy akaratom ellenére, a hadsereggel együtt kerültem szomorú helyzetembe.

Schweidel

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, Knezić százados és felkelőfőnök vádlott urat előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki

A terhemre rótt pontokra vonatkozólag, hogy már október 3-i nyilatkozat után köteles lettem volna visszatérni a császári királyi zászlók alá, hogy a magyar hadseregnek Ausztriába lépésével és Schwechatnál a császári királyi hadsereg megtámadásával elkövettem a lázadást, végezetül, hogy Magyarországnak az április 14-i országgyűlési határozattal Ausztriától való elszakadása után a szolgálatban való megmaradásommal elkövettem a felségsértés bűntettét, és ezzel kapcsolatban semmilyen mentséggel sem hozakodhatom elő, mert egyfelől bánsági tartózkodásom miatt nem képzelhető el, hogy nem szereztem tudomást a temesvári őrség határozatáról, másfelől pedig az Országos Honvédelmi Bizottmány ismeretes múlt év október 8-i határozata lehetővé tette számomra, hogy a magyar hadseregből kilépjek, a következőket válaszolom:

A nyilatkozat sohasem jutott tudomásomra, és a schwechati ütközet, majd Magyarország elszakadása után azért maradtam vissza, mert eleinte nem gondoltam meg a dolgot és következményeit, és utána már nem térhettem vissza. Végezetül pedig: a III. osztályú érdemjelet a szolnoki csatában tanúsított magatartásomért, a II. osztályút pedig Komárom felmentése után kaptam meg. Csak az első adományozás járt okirattal, a kitüntetéseket az okirattal együtt hazaküldtem Egerbe.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat azzal a kiegészítéssel, hogy nem szándékosan és nem rosszakaratból hibáztam, hanem a kellő megfontolás hiánya miatt.

Knezić

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, és előzetesen a jegyzőkönyvhöz csatolták 42. szám alatt egy osztrák százados levelét Leiningen+ grófhoz az Augsburger Zeitungból.

Ezek után Leiningen+ százados urat előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

 

A budai helyőrség egy osztrák századosának több újságban hozzám intézett, elém tárt és terhemre rótt levelével kapcsolatban a következőket válaszolom:

Annyira megdöbbent a vád, hogy indulatomat, mely e súlyosan terhelő panasz hallatára elfog, nem tudom türtőztetni. Azt hiszem, első kihallgatásomkor nyíltan és őszintén beszámoltam részvételemről, és arról is, hogy nincsenek illúzióim a rám váró büntetéssel kapcsolatban; ugyanezzel a nyíltsággal, elveimhez ragaszkodva beismerném, ha elkövettem volna azt a tettet, amellyel megvádoltak, de mert nem tűrhetem ezt a világszerte elhíresztelt, engem és családom nevét megbélyegző vádaskodást, kénytelen vagyok rá vonatkozóan a legszigorúbb törvényes vizsgálatot kérni.

Elmondom tehát a valósághoz híven a Buda rohammal való elfoglalása utáni tényeket. A roham napján azt a feladatot adták nekem, hogy a Bécsi kapun keresztül kíséreljek meg benyomulni, de az őrség vitézül védekezett, és a rendelkezésemre álló csapatok akkora vesztesége szenvedtek, hogy a tűzvonalban álló csapatokat újabbakkal akartam felváltani. Ebben a pillanatban kaptam Nagysándor+ hadtestparancsnoktól azt az üzenetet, hogy ő csapataival már megmászta a rést, és hogy szilárdan meg van győződve a vár elestéről, én se tágítsak tehát. Megújítottam a támadást, és az ostromlottak ellenállása csakugyan gyengült, és mert a kaput nem tudtuk betörni, létrákat támasztottunk a falhoz, én is az elsők közön másztam meg a falat két segédtisztemtől, gróf Esterházy István+ kapitánytól és Návay+ 3. zászlóaljbeli hadnagytól követve. Itt már tíz-tizenkét embert találtam a mi részünkről, és természetesen, anélkül, hogy ezt meggátolhattam volna, embereink az első velük szemben állókat felkoncolták, annál is inkább, mert maga Görgey+ is azt a parancsot adta, hogy ne ejtsünk foglyokat. Közben értesültem arról, hogy a helyőrség jelentős része a gránátoslaktanyában fogságba esett.

Ugyanebben a pillanatban egy altisztünk jelentette, hogy a laktanya melletti Kimnach-féle házban* számos osztrák tiszt és ló van, erre én rögtön odamentem, és egy régi ismerősömre bukkantam közöttük, Hurth+ kapitányra a János dragonyosoktól. Személyes biztonságuk megóvása érdekében azonnal őrséget állíttattam egy zászlóaljamból a ház elé, és ez alkalommal majdnem lelőttek engem is, mert az emberek az utcáról fellőttek az ablakokra és én ennek véget akartam vetni. Mikor a házat elhagytam, éppen akkor vezették el a fogoly legénységet a nagy kaszárnyából, és jelenlétemben ezek közül az emberek közül senkinek még a haja szála sem görbült meg, még beszéltem is egyesekkel közülük. Ezután beljebb mentem a városba, a Színház téren találtam Görgeyt és más tiszteket, aztán sógorommal, Rohonczyval+ visszatértünk a Kimnach-házba, pusztán a fogoly tisztek biztonsága kedvéért. Ott találtam Trentinaglia+ őrnagyot a Vilmos ezredből*, és ő barátságosan üdvözölt.

Ezután visszatértem Pestre, és az egész nap folyamán nem mentem vissza Budára.

Létrán jutottam be a várba, tehát nem ülhettem lovon, és lovaimat csak késő délután hozták utánam, amikor már Pesten voltam, és megjegyzem, hogy Esterházy gróf kezdettől fogva mindvégig velem volt. Magánlevelekből értesültem már erről az írásról, és megtudtam, hogy Trentinaglia+ őrnagy Pozsonyban ezt a vádat terjesztette rólam. Hogy ő írta-e ezt az írást, nem tudom megállapítani; engem ő a foglyok közül látott, és barátságosan üdvözölt, és mivel a Vízivárosban vezényelte zászlóalját, csata közben nem láthatott engem.

A foglyokkal szemben tanúsított magaviseletemet illetően hadd hivatkozzam Hammer+ százados és Strasser+ hadnagy tanúságára, akik Cibakházán estek az én kezembe; először ők fogtak el engem, de az embereim kimentettek.

[Az irat szélén:] Egyébként Mathénich+ vagy Mathenits nevű tisztet egyáltalán nem ismerek. Gróf Leiningen+ Károly.

A Ceccopieri zászlóalj* elleni árulási váddal kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy a roham előtt megtudtam, hogy néhány nappal korábban embereink a sötétben a várfalakhoz lopóztak, oda, ahol a Ceccopieri zászlóalj emberei álltak, és felkiabálták, hogy „Viva Italia!”*, azok pedig visszakiabálták, hogy: „Viva Kossuth!”* Ez több napon át megismétlődött, és éppen azért volta főtámadás azon az oldalon, mert az olaszoktól kisebb ellenállásra számítottunk. Valóban hallottam is embereinktől, hogy a rés megmászásakor az ott álló Ceccopieri zászlóaljbeli legénység segített nekik, lenyújtotta értük a puskatust.

A magyar kormánytól mind az érdemjel III., mind II. osztályát megkaptam katonai vitézségem elismeréséül, és az említett kitüntetéseket pótlólag átadom a tekintetes bizottságnak. Az adományozási okiratok sógoromnál, Urbánnál+ vannak.

Ezennel átadom az említett kitüntetéseket a tekintetes bizottságnak.

Megjegyzés: A III. és II. osztályú kitüntetések 43. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva.

Végezetül kérem felszólítani a szerkesztőséget, amely az engem vádoló szégyenteljes cikket közölte, hogy a szerző nevét hozza nyilvánosságra. Egyidejűleg megjegyzem, hogy hallomásom szerint a cikk először a Soldatenfreundban jelent meg.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs más hozzáfűznivalóm.

gróf Leiningen+ Károly

 

Ezek után a vádlottat elvezették, a jegyzőkönyvet lezárták és bizottságilag aláírták

Karl Tratter+ őrvezetőJohann Fortus közvitéz+
Lorenz Raubitz+ őrmesterJosef Kupka+ tizedes
Franz v. Ottenfeld+
 százados
Wilhelm Bramberger+
 hadnagy

Moser+ ezredes mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró

Folytatva
 1849. szeptember 15-én délután

Dessewffy Arisztid+ felkelő tábornok nyugállományú kapitányt előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

A terhemre rótt pontokra vonatkozólag, hogy már az október 3-i nyilatkozat értelmében köteles lettem volna visszatérni a császári királyi zászlók alá, hogy a magyar hadseregnek Ausztriába lépése és a császári királyi csapatoknak a nyílt lázadásban levő főváros megsegítése céljából Schwechatnál történt megtámadása után a magyar csapatok soraiban való megmaradásommal elkövettem a lázadás, Magyarországnak Ausztriától való elszakadása és az uralkodóház kizárása után pedig a felségsértés bűntettét, a következőket válaszolom:

Az október 3-i nyilatkozat megjelenésekor – amit egyébként nem olvastam – én még a nemzetőrség állományában voltam. Igaz, hogy először a tényleges magyar hadseregbe való átlépésem után harcoltam Schlik+ altábornagy ellen, és továbbra is részt vettem a harcokban, ezzel hibát követtem el, de mint már első kihallgatásomkor mondtam, a törvényes útról letérve már kénytelen voltam végzetteljes sorsomat követni.

A magyar kormánytól megkaptam a III. osztályú érdemrendet a csatatéren teljesített szolgálataim elismeréseként, és ezennel átadom a tekintetes bizottságnak.

Megjegyzés: A vádlott úr által átadott III. osztályú érdemjel 44. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva.

A rávonatkozó adományozási okirat poggyászomban volt, ezt pedig elfogták.

Végezetül nézeteimmel és hadtestem fegyverletételére való befolyásommal kapcsolatban legyen szabad Simbschen+ tábornok tanúságára hivatkoznom, és én voltam az oka, hogy Bem, miután a további harcokban való részvételt megtagadtam, a IX. hadtestet kénytelen volt szétosztani, és ezáltal volt szerencsém a Lázárral együtt alattam megmaradt csapatosztályt tizenkilenc ágyúval együtt báró Simbschen+ osztrák tábornokhoz átvezetni

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs más hozzáfűzni valóm.

Dessewffy Arisztid+

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, Lázár Vilmos+ lázadófőnököt és rangja megtartása nélkül kilépett hadnagyot előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

 

A terhemre rótt pontokra vonatkozólag, hogy már az október 3-i nyilatkozat értelmében köteles lettem volna visszatérni a császári királyi zászlók alá, hogy a magyar hadseregnek Ausztriába lépésével és a csász. hadsereg Schwehatnál való megtámadásával elkövettem a lázadás, végül pedig Magyarországnak Ausztriától való elszakadás és az április 14-i országgyűlési határozat után a felségsértés bűntettét is, a következőket válaszolom:

Az október 3-i nyilatkozatról az első pillanattól fogva semmit sem tudtam, és nem is olvastam, a schwechati csata után azért maradtam meg a magyar hadsereg soraiban, mert a többi sorhadi csapat továbbra is megmaradt a magyar hadsereg részeként. Azt hittem, hogy törvényes talajon állok, és részt vettem annak a kiáltványnak* kibocsátásában, amely Görgey+ utasítására jelent meg, és amelyben kijelentettük, hogy továbbra is királyi csapatok akarunk maradni, és csak a király által megerősített hadügyminiszter, Mészáros+ parancsait fogadjuk el. Ez azért történt meg, mert a hadseregben sokan a korona elhagyását akarták bevezetni. Az április 14-i események után az én körülményeim közt már nem volt lehetőség szabadulni.

A magyar kormány katonai kitüntetését nem kaptam meg. Csak ezredes voltam, és egy hadosztályt vezettem, sőt tulajdonképpen csak alezredes voltam, és csak Bem+ tett meg az utolsó napokban ezredessé, és ezt csak azért fogadtam el, hogy szabadulhassak parancsnoksága alól.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és csak azt a kérést szeretném előterjeszteni, hogy vizsgálják meg életpályámat, és meggyőződhetnek róla, hogy sohasem vallottam felforgató elveket.

Lázár Vilmos+

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, és a jegyzőkönyvhöz csatolták 45. szám alatt a hadsereg rendőrigazgatóságának E. 998. Pz. szám, Pesten, ez év szeptember 3-án kelt átiratát.

A bizottság átment Damjanich+ vádlott úrhoz; figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

 

A terhemre rótt pontokra vonatkozólag, hogy már az október 3-i nyilatkozat értelmében köteles lettem volna követni Temesvár őrségének Ausztria katonai történelmében magasztosan álló példáját, mely előttem nem volt ismeretlen, és a császári királyi zászlókhoz ragaszkodni; hogy attól a pillanattól fogva, amikor a magyar hadsereg Ausztriába lépéséről és a császári királyi hadsereg megtámadásáról tudomást szereztem, nem lett volna szabad megmaradnom a magyar hadseregben, mert a magyar hadsereg ezzel a lépésével a lázadás állapotába jutott, és én is ezt a bűntettet követtem el; hogy végül Magyarországnak a monarchiától való elszakadási határozata után állásomban való megmaradásommal felségsértő lett belőlem, és felelősségemet csak súlyosbítja az a körülmény, hogy a felkelő hadsereg egyik főnöke voltam, és mint ilyen részt vettem az ellenállás vezetésében, noha módom lett volna kitérni a további belebonyolódás elől, ha annak idején az Országos Honvédelmi Bizottmány múlt év október 8-i rendelete értelmében a hadügyminisztérium által a tisztektől megkövetelt további szolgálatot vállaló kötelezvény kiállítása vagy a magyar hadseregből való szabad kilépés lehetősége közül az utóbbit választom, a következőket válaszolom:

Bár annak idején tudomásomra jutott, hogy Temesvár vára elszakadt a magyar kormánytól, és magát semlegesnek nyilvánította, de sohasem kaptam parancsot, hogy Temesvárra menjek; ennek az lehetett az oka, hogy én a 3. honvédzászlóalj parancsnoka voltam. A sorhadi császári királyi csapatok tisztjei sohasem közölték velem, hogy visszatérési parancsot kaptak a bánsági főhadparancsnokságtól. Mivel, mint mondtam, a magyar honvédség állományába tartoztam, úgy értékeltem, hogy az október 3-i nyilatkozat rám nem vonatkozik. Éppen azért, mert egy honvédzászlóalj parancsnoka voltam, melynek célja az ország védelme volt, a schwechati események tudomásomra kerülése után azt hittem, további megmaradásomért már csak azért sem terhel semmi felelősség, mert én ebben az időben egyáltalán nem álltam szemben császári királyi csapatokkal, hanem a Bánságban tartózkodtam. Később természetesen változott a helyzet, a déli hadsereg felrendelése után sajnos harcoltam császári királyi csapatok ellen, de mint már első kihallgatásomkor mondtam, belekerültem az örvénybe, és már nem lehetett szabadulnom belőle, így kerültem, sajnos, jelenlegi szomorú helyzetembe. Egyébként meg kell jegyeznem, hogy honvédtisztektől sohasem követelték a sorhadi csapatokhoz hasonló kötelezvény kiállítását, és a kilépés lehetőségét sem adták meg nekik.

Arra a hozzám intézett kérdésre, tudok-e arról, hogy Bécsben a magyar kormány számára puskák vannak elrejtve, azt válaszolom, hogy mit sem tudok róla, és sohasem mondtam azt, hogy Bécsben százhúszezer puska van elrejtve, ami egyébiránt is valószínűtlen.

További kérdésre kijelentem, hogy a magyar hadseregben tábornokként alkalmazott Schweidel+ őrnagy a Sándor huszároktól tudomásom szerint sohasem szolgált ténylegesen nálunk, és őt csak Pesten, június hónapban láttam mint városparancsnokot.

Lázár+ alezredest illetően semmit sem tudok mondani, sohasem láttam, megjegyzem azonban, hogy még ha Bem+ az utolsó napokban ezredesnek léptette is elő, ez a kinevezés a hadügyminisztérium megerősítése és a Közlönyben, a hivatalos lapban való közzététel nélkül érvénytelen.

Végül Gáspár+ tábornok a hatvani csata óta, tehát amióta erre a tisztre emelkedett, szintén nem szolgált.

A szolnoki csata után megkaptam a II. osztályú érdemjelet, ez feleségemnél van, pótlólag át fogom adni; a rávonatkozó okirat több más dologgal együtt egy ládában volt, ezt az ide való bevonuláskor egyéb tárgyakkal együtt elvették a császári királyi csapatok Constantini+ itteni iskolaigazgatótól.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs más hozzátennivalóm.

Damjanich

 

Ezek után a jegyzőkönyvet lezárták és bizottságilag aláírták

Karl Tratter+ őrvezetőJohann Fortus közvitéz+
Lorenz Raubitz+ őrmesterJosef Kupka+ tizedes
Franz v. Ottenfeld+ százados 

Moser+ ezredes mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró




Hátra Kezdőlap Előre