Nagysándor József+ utólagos beadványa*

Arad, 1849. szeptember 17.

 

Alázatosan alulírott a tek. vizsgáló bizottság által megmagyarázásra eléje terjesztett pontokkal kapcsolatban az alábbi alázatos nyilatkozatot teszi:

1. Kitüntetésem beszolgáltatására vonatkozóan végtelenül sajnálom, hogy nem tehetek eleget a tek. vizsgáló bizottság parancsának, de a kitüntetés vagy a debreceni csata alkalmával elveszett, vagy pedig az orosz csász. csapatok által történt átvételünk alkalmával valószínűleg saját szolgám által eltulajdonított vagyontárgyaim közt lehetett, és én ezt mindeddig azért nem vettem észre, mert a kitüntetést jóformán soha, az utóbbi időben pedig egyáltalán nem hordtam.

2. Ami a tek. császári királyi Ceccopieri ezred Budán volt zászlóalja legénységének csata előtt és alatt a magyar csapatokkal való állítólagos barátkozását illeti, becsületszavammal, sőt ha kell, esküvel is megerősíthetem, hogy bár később polgári személyeket hallottam beszélni róla, de mind az ostrom idején, mind a támadás alkalmával csak a legcsekélyebb mértékben észleltem ilyesfélét; és hogy mennyi hitelt érdemel az ilyen kijelentés – az ugyanis, hogy a két szemben álló csapattest közt valami egyetértés volt-, kellőképp bizonyítja az a rendkívül szívós ellenállás, melyet a nevezett olasz zászlóalj tanúsított, és melynek következtében a magyar csapatok több száz halottat és sebesültet veszítettek.

3. A pesti nemzetőrséghez István főherceg+ akkori nádor ő császári királyi fensége által történt őrnagyi kinevezésemre vonatkozólag az első kihallgatás során tett vallomásom kielégítő tájékoztatást nyújt, és meg kell vallanom, hogy csak hosszas vívódás után határoztam el magam ennek az előléptetésnek az elfogadására, akkor is elsősorban amiatt, hogy kinevezésem őfelsége Ferdinánd császár+ és király nevében történt. Mindössze négy hét múlva, mivel igen gyenge egészségi állapotom miatt nem voltam képes az állásommal járó fáradalmakat elviselni, Mezőhegyesre való áthelyezésért folyamodtam, de alig készültem el a hatalmas intézmény igen sok fáradsággal járó leltári fölvételével és összeírásával, nem lévén protekcióm, kénytelen voltam ezt a számomra minden szempontból igen kívánatos állást átadni. Elhatároztam, hogy betegességem miatt, és mert tényleges katonaként már nem kívántam szolgálni, polgári alkalmazást keresek, folyamodtam a nagykikindai szabad kerület kamarai biztosi állásáért, meg is kaptam, és elhatároztam, hogy egyszer s mindenkorra ott maradok, de szándékomban a szerviánusoknak és a szerbeknek az említett kerületbe való betörése meggátolt, és megint le kellett mondanom állásomról, azután a Bánságban levő magyar csapatokhoz csatlakoztam, és velük hagytam el azt a vidéket, amikor január hónapban a Bánságot kiürítették. Vagyontalan lévén és a legcsekélyebb jövedelemmel sem rendelkezvén megint kénytelen voltam tényleges szolgálatba lépni, mert sem akkor, sem később nem volt mód nyugdíjért folyamodni. – A kikerülhetetlen szükségszerűségnek meghajolva olyan helyzetbe kerültem, hogy fenn tudtam tartani magamat, és egyidejűleg azt is kilátásba helyezték nekem, hogy később kívánságomnak és gyenge egészségemnek megfelelő polgári vagy békealkalmazást kaphatok. – Mindennapos fohászunkká váló kívánságunkat, a megbékélést, hogy végre nyugalomba és biztonságba kerüljünk, és hogy szörnyű hadszíntérré vált szerencsétlen hazánkat a súlyosan ránehezedő nyomorúságtól megszabadulva lássuk, lehetetlenné tették olyan intézkedések, amelyekben a csapatoknak semmi részük nem volt, és ezért tovább folyt a kétségbeesett harc (mert a jobb jövőre semmi reményünk sem lehetett), míg az orosz csász. hadsereg felszólítása véget nem vetett ezeknek a szerencsétlen körülményeknek – de mennyivel kívánatosabb lett volna valamennyiünknek, ha ezt a felszólítást a császári királyi osztrák hadsereg intézi hozzánk még Komáromnál, mert nem hallgathatok arról az örömteljes érzésről, amely az egész magyar hadsereget elfogta annak a tévesen elterjedt hírnek hallatára, hogy egy császári királyi osztrák hadikövet érkezett táborunkba megbékélési javaslatokkal. – És az is biztos, hogy mi sohasem kaptunk hírt arról, hogy amnesztiát kilátásba helyezve felszólítottak bennünket a meghódolásra – hiszen csak teljesen elaljasodott embereknek lehettek más kívánságaik, mint hogy véget érjen ez a legellentmondásosabb, legfurcsább és legszerencsétlenebb körülmények közt kirobbant háború, amely emberek millióit (akik közt azok voltak a legszánandóbbak, akiknek korábban a császári királyi hadseregben szolgálni szerencséjük volt) döntötte elmondhatatlan nyomorba és szerencsétlenségbe.

4. Ami azt az állítást illeti, hogy magyar tisztek Budán császári királyi osztrák tiszteket bántalmaztak, ilyesmiről én semmit sem tudok, és kételkedem abban, hogy voltak közöttünk olyan tisztek, akik efféle becstelen, gyáva eljárásra képesek lennének. Egyébiránt hivatkozom mindazon császári királyi osztrák tiszt urak tanúbizonyságára, akik a hadiszerencse forgandó volta következtében fogságunkba kerültek, hogy milyen bánásmódban volt részük. Erre a pontra vonatkozólag második kihallgatásomkor részletesebben szóltam, és idevágó kijelentéseim bizonyítására néhány császári királyi osztrák tiszt urat név szerint is megemlítettem.

Befejezésül legyen szabad kijelentenem, hogy Görgeynek legutóbbi üzelmeiben semmiféle részem sem volt, sőt ezeket, ha véletlenül tudomást szereztem róluk (mert mindig titkolták előlem), amennyire alárendelt beosztásom lehetővé tette, megakadályozni igyekeztem, mint ezt első kihallgatásomkor tett vallomásom is bizonyítja, és szükség esetén részletesen igazolni tudom.

Nagysándor József+




Hátra Kezdőlap Előre