Arad vára, október 1.
melyet a magas császári királyi hadsereg-főparancsnokság rendeletére Kazinszky Emil [!] felkelőfőnök ügyében tartottak
A vádlottat előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:
Nevem széphalmi Kazinczy Lajos+, Széphalmon, Zemplén megyében születtem, huszonkilenc éves vagyok, református vallású, nőtlen, 1835-ben avattak fel hadapródnak a Miklós huszárezredhez, az utásziskolában képeztek ki, 1839-ben újra beosztottak az ezredhez. Ugyanebben az ezredben 1840-ben hadnagy és 1846-ban főhadnagy lettem. Az utóbb említett évben tiszti jellegem megtartása nélkül kiléptem, és az előírt kötelezvényt kiállítottam; azóta szülővidékemen tartózkodtam. A hadicikkekre megesküdtem, vizsgálat soha nem folyt ellenem. Saját vagyonom nincs.
Mikor az elmúlt évben Bechtold+ altábornagy úr a szerbek ellen Szenttamásnál álló hadtest parancsnokságát átvette, június hónapban én is önként és semmiféle katonai beosztást be nem töltve odamentem, és a nevezett altábornagy úr mellett parancsőrtiszti szolgálatot teljesítettem, mert őt még Kassáról, ahol dandárparancsnok volt, ismertem.
Abban a hiszemben, hogy a honvédzászlóaljakon kívül lovasságot is felállítanak, gróf Batthyány miniszterelnöknél és magánál a főherceg-nádornál is kérelmeztem tiszti beosztásomat ehhez a csapatnemhez, de mert csak gyalogságot állítottak fel, a fenti okból önkéntesként mentem le a déli hadsereghez.
Ez a korábbi folyamodványom lehetett az oka, hogy szeptember hónapban Batthyány Lajos+ miniszterelnök és a főherceg-nádor aláírásával kinevezést kaptam, és annak értelmében hadtestsegédtiszt lettem az Ivánka+ akkori ezredes által szervezett hadtestben. Bevonultam tehát beosztási helyemre, a hadtesttel Pákozdra mentem, és részt vettem a báró Jellačić altábornagy vezette horvátok és a magyar hadsereg közt vívott ütközetben.
Nyomban ezután megbetegedtem, Pestre mentem, és felgyógyulásom után már csak a parendorfi táborban vonultam be a hadtesthez, és rögtön részt vettem a schwechati csatában.
A magyar hadsereg visszavonulása után a magyar hadügyminisztériumtól azt a megbízást kaptam, hogy egy utászzászlóaljat állítsak fel, ezért Pozsonyba küldtek, hogy a szükséges kézműveseket felavassam. Itt valóban meg is szerveztem egy négy századból álló zászlóaljat, vele Győrbe meneteltem, és itt egy második, ugyancsak négy századból álló zászlóaljat szerveztem.
Itt léptetett elő december hónapban a hadügyminisztérium őrnaggyá és az utászcsapat parancsnokává, én vezettem a Győr előtti sáncok építését is, de ezeket utóbb, a Windisch-Grätz+ tábornagy úr vezette osztrák hadsereg előnyomulásakor nem védelmezték.
Második, még felfegyverzettlen zászlóaljammal az osztrákok megérkezése előtt elvonultam Győrből, Budára mentem, és az utánunk vonuló magyar hadsereg számára átjárókat készíttettem a jégen.
A Budáról és Pestről való általános visszavonuláskor két zászlóaljammal Tiszafüredre rendeltek, hogy Répásy+ hadtestéhez csatlakozzam, egy dandár parancsnokságával bíztak meg, és ez év január hónapjában alezredessé léptettek elő.
Rögtön hozzáfogtam két utászzászlóaljból, egy zászlóalj Porosz herceg gyalogságból, egy honvédzászlóaljból, az 1. huszárezred három osztályából és három ütegből álló dandárom megszervezéséhez és felszereléséhez, és aztán azt a feladatot kaptam, hogy Perczel+ tábornok hadtestéhez csatlakozzam, és támogassam a Szolnok elleni támadást. Erre a támadásra februárban került sor*, Szolnokot elfoglaltuk, az osztrákokat Ceglédig visszaszorítottuk, harmadnapra ezt a várost is elfoglaltuk; itt vette át Dembiński+ Perczeltől a parancsnokságot.
Ekkor hadosztályparancsnok lettem, hadosztályom hét zászlóalj gyalogságból, öt osztály lovasságból és négy ütegből állt, és azt a parancsot kaptam, hogy Dembiński+ tábornok parancsnoksága alatt meneteljek Polgárra, onnan Tiszalökre; itt átkeltem a Tiszán, és Miskolcra mentem. Innen Tornaijára vonultam, és megtámadtam Schlik+ altábornagy utóvédjét. Ide vártam Piller+ ezredest hadosztályával Kassáról, de mert nem érkezett meg, visszatértem Miskolcra. Megint megbetegedtem, át kellett adnom hadosztályomat, és a kápolnai csatában csak nézőként vettem részt.
Utána megint egy hadosztály parancsnokságával bíztak meg Klapka+ I. hadtestében, a hadsereggel én is előnyomultam, részt vettem a tápióbicskei, isaszegi, váci, nagysallói és a Komárom várát felmentő komáromi csatában.
Utána hadosztályommal Buda ostromára vonultam, de a vár megrohanásában nem vettem részt, mert egy másik, ezúttal önálló hadosztály parancsnokságát vettem át a Csallóközben; egyidejűleg ezredessé léptettek elő.
Tizennégy nap múlva, körülbelül június elején Görgey+ elrendelte, hogy Munkácsra menjek, állítsak fel egy hadtestet, és a határokat védjem. Hadosztályomat Kosztolányi+ ezredesnek átadva Munkácsra mentem, megérkezésem után felállítottam egy nyolcezer fő gyalogságból, két osztály lovasságból és harminckét ágyúból álló hadtestet – az ágyúk közül huszonnégyet, köztük hét tarackot én fúrattam ki Munkácson. Utána Ungvárra nyomultam, ezzel fedezve Görgey+ tábornok visszavonulását az oroszok elől Tokajig. Gyenge voltam ahhoz, hogy az oroszokat magam is megtámadjam, de hadmozdulatommal mégis elértem, hogy az oroszok Kassáról Eperjesre vonuljanak vissza, mivel egy öt gyalogszázadból, egy lovasszázadból és három háromfontos ágyúból álló különítményt a parancsomra erősen eltorlaszolt Vereckei-hágón keresztül Galíciába küldtem*, és valószínűleg emiatt az oroszok kénytelenek voltak visszavonulni.
Utána Görgeytől levelet kaptam, azzal a paranccsal, hogy ha elég erősnek érzem magam, maradjak eddigi felállításomban, ha pedig nem, csatlakozzam hozzá. Azt válaszoltam, hogy maradok, mert igen előnyös állást és sok ottani gyárat kellett védelmeznem a hegyekben. Mindenesetre Munkácsra húzódtam vissza, hogy a naményi Tisza-híd a birtokomban legyen.
Nyomban ezután, augusztus hónapban egy igen sürgős levelet kaptam Bemtől, azzal a felszólítással, hogy azonnal nyomuljak Erdélybe, és Naszódnál foglaljak állást. Tüstént megindultam Máramarosszigeten és Kapnikbányán keresztül Désre; elővédem augusztus 15-én érkezett be ide. Összeköttetést kerestem a Kolozsvárt parancsnokló gróf [!] Kemény+ ezredessel, de megtudtam, hogy Bánffyhunyadra húzódott vissza, mert Grotenhjelm+ orosz altábornagy megtámadta.
Elhatároztam, hogy visszafoglalom Kolozsvárt, megindultam tehát, hogy Kemény+ ezredessel összeköttetésbe jussak és támadhassak.
Menet közben azt a hírt kaptam, hogy időközben Gaál+ ezredes vette át Kemény+ ezredestől a parancsnokságot, és Zsibóra, tehát éppen az én hátam mögé vonult vissza.
Nem volt más választásom, nekem is oda kellett mennem, és egyesülnöm ezzel a hadtesttel.
Itt hallottam először, bár még csak szóbeszéd formájában, hogy Görgey+ hadtestével letette a fegyvert.
Gaál+ ezredes hadteste már teljesen felbomlott, az emberek többsége elszéledt. Átvettem az egész sereg parancsnokságát, négy hadosztályra osztottam, tizenkétezer emberem volt ötvenhat ágyúval. Grotenhjelm+ tábornok időközben Désre vonult, hogy megtámadjon, és innen Korniss+ gróf társaságában egy hadikövetet küldött hozzám; Görgey+ levelét adták át nekem, melyben ő fegyverletételéről értesített, és felszólított, hogy én is ezt tegyem.
Bár csapataim számát tekintve jóval erősebb voltam Grotenhjelm+ tábornoknál, mégis nyomban kijelentettem, hogy kész vagyok a megadásra, mihelyt a fegyverletétel megtörténtéről meggyőződhettem.
Kékessy+ alezredest egy orosz törzstiszttel Nagyváradra küldtem, hogy megbizonyosodjon róla.
Távollétükben megérkezett Tyimasev+ kapitány és orosz császári szárnysegéd, és átadta nekem Paszkevics+ herceg Grotenhjelmhez+ intézett levelét, melyben Görgey+ fegyverletételéről értesítette.
Ez minden kétségemet eloszlatta, még aznap letettem tehát a fegyvert, és hadtestemmel megadtam magam Grotenhjelm+ tábornoknak.
Megerősítem eddigi vallomásomat, és nincs semmi hozzátennivalóm.
Kazinczy Lajos+
Az előrehaladt déli óra miatt a jegyzőkönyvet lezártuk és bizottságilag hitelesítettük
A vádlottat előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:
Miután – mint tegnap elmondtam – megbizonyosodtam a Görgey-hadtest fegyverletételéről, kijelentettem az orosz császári szárnysegédnek, hogy csapatosztályommal kész vagyok ezt a példát követni, még aznap ki is adtam rá a parancsot, felállíttattam a csapatokat, és a legénységtől elvétettem a puskákat. Három nap múlva Zsibóra érkezett Grotenhjelm+ orosz tábornok egy osztag lovassággal.
Átnyújtottam neki tisztjeim névjegyzékét, bár a három nap alatt sokan hazamentek közülük.
Engem és a megmaradt tiszteket átvett a Miksa könnyűlovasok* egy osztaga, és Nagyváradra kísért, innen engem és körülbelül százhúsz tisztemet Aradra hoztak; szeptember 8-án érkeztünk ide.
A tisztek közül néhányat Stépán+ királyi biztos mind Zsibóról, mind Nagyváradról kötelezvény ellenében hazaengedett.
Hadtestem legénysége teljesen elszéledt. Hadtestemben volt két zászlóalj lengyel legionárius, akik csak Erdélyben csatlakoztak hozzám, és éjszaka – bár már lefegyverezve – eltávoztak, és egy zászlóalj oláhot is magukkal vittek.
Ezeket a szökevényeket Urban+ ezredes üldözőbe vette, mivel mindjárt jelentettem.
Segédtisztem Kékessy+ alezredes volt, őt már Zsibón elbocsátották.
Kossuthtól Debrecenből és Aradról kaptam csapataim ellátására vonatkozó, Ungvárra és Munkácsra küldött leveleket, amelyekben tábornoknak címez. Előléptetésemről okiratot nem kaptam, és hivatalosan nem is adták tudtomra.
Előléptetési irataim és egyéb szolgálati levelezésem nincs birtokomban, mert egész irodám Nagybányán hátramaradt, mikor én Bem+ felszólítására a legnagyobb sietséggel Erdélybe vonultam a lovassággal.
Az április 19-i nagysallói csatában tanúsított jó magaviseletemért Görgey+ tábornoktól a katonai érdemjel III. osztályát kaptam.
Engem az őfelsége által beiktatott nádor vett fel a magyar hadseregbe, az őfelsége által kinevezett hadügyminiszter parancsai alatt álltam, és mint katona teljesítettem kötelességemet. Politikával nem foglalkoztam.
Éppen emiatt a kezdet kezdetén, mikor a magyar hadsereg Ausztriába nyomult, nem vonakodtam, mert úgy tudtuk, hogy a horvátok ellen megyünk, akik megtámadtak minket, és akiket a király parancsára üldözünk. A Schwechatra indulásra is egy osztrák tábornok, Moga+ altábornagy úr adta ki a parancsot, és ebben az emberben, aki a hadsereg élén állt, láttam a biztosítékát, hogy törvényes alapon járok el.
Csak akkor láttuk meg, hogy császári királyi osztrák csapatok állnak szemben velünk, amikor a csata kibontakozott, és hadseregünk ekkor vissza is vonult.
Hallottam ugyan, hogy herceg Windisch-Grätz+ tábornagy felszólította Moga+ altábornagyot, hogy tábornokaival, főtisztjeivel és hadseregével együtt térjen vissza őfelsége a császár és király parancsai alá, de hivatalosan sohasem szereztem róla tudomást.
Továbbra is szolgálatban maradtam, és az utászkar szervezésével foglalkoztam, mert Mészáros+ hadügyminiszter parancsot adott rá, és mivel a hadseregben szolgáltam, az események magukkal sodortak, így történt meg aztán, hogy betöltött állásomban később, a császári királyi hadseregnek Magyarországra vonulása után harcoltam ez ellen a hadsereg ellen.
Mindig azt mondták, hogy a királyért harcolunk, csak egy párt ellen viselünk háborút, és hogy a király nincs szabad elhatározásának birtokában.
Ezt én el is hittem, annyival is inkább, mert a harctéren voltam, a politikai eseményekről semmiféle tudomásom nem volt, és nem is voltam abban a helyzetben, hogy megbizonyosodjam róluk.
Emiatt gondoltam, hogy nem cselekszem a kilépéskor kiállított kötelezvény ellen, és nem vagyok szószegő. Magyarország függetlenségi nyilatkozatával és az uralkodóház trónfosztásával kapcsolatban annyit mondhatok, bár ez alighanem enélkül is köztudomású, hogy ez az esemény a magyar hadseregben általános megdöbbenést keltett, és ezt az elhatározást senki sem helyeselte.
Mivel azonban Görgey+ főparancsnok megmaradt állásában, én sem tehettem mást, ugyancsak tovább szolgáltam, és bár éreztem, hogy jogtalanság történt, a katonai alárendeltség köteléke – és csakis ez – visszatartott a hadseregben.
Hogy mennyire csak ez a meggondolás vezérelt, az a tény is igazolja, hogy mihelyt Görgey+ fegyverletételéről megbizonyosodtam, nyomban követtem példáját, és ezzel harcászati előnyöket áldoztam fel, mert Grotenhjelm+ tábornok és Clam tábornok egymástól elvált csapatai közé vonulva abban a helyzetben voltam, hogy egyiket a másik után megverjem, hiszen az egyiknek csak hatezer, a másiknak csak nyolcezer embere volt, és Clam altábornagy ráadásul négynapi járóföldre lemaradt.
Egyébként Tyimasev+ orosz szárnysegéd bizonyíthatja, milyen nehéz volt számomra, mennyire nem csekély feladatot jelentett, hogy hadtestemet a fegyverletételre rábírjam, csak azzal tudtam elérni, hogy nyilvánosan lemondtam parancsnokságomról, mert a haditanácsban olyan határozott ellenkezésbe ütköztem, mikor ezt a dolgot előadtam, hogy nem tehettem egyebet.
Csak akkor vettem át újra a parancsnokságot, amikor visszalépésem után senki sem akadt vagy ajánlkozott, hogy a helyemre lépjen, és az volt az egyetlen feltételem, hogy belenyugszanak a fegyverletételbe.
Ez meg is történt, a fegyverletételre sor került.
A Kossuth+ tervezte köztársaság sikerére egyáltalán gondolni sem lehetett, az április 14-i határozatok meghozatalának pillanatában egy túlnyomó erejű ellenzéki párt alakult Kossuth+ ellen, és unokatestvérem, Kazinczy+ képviselő és jegyző, akinek jegyzőként alá kellett volna írnia a határozatot, nyomban lemondott jegyzői tisztéről*, és Kossuth+ ellen nyilatkozott.
Ellenállásunk célja ettől a pillanattól fogva semmiképp sem a zavaros köztársasági elgondolások támogatása volt, hanem pusztán a katonai becsület megóvása.
Felolvasott vallomásomat helyesen vették jegyzőkönyvbe, és nincs semmi hozzátennivalóm.
Kazinczy Lajos+
Ezek után a vádlott urat elvezették, a jegyzőkönyvet lezártuk és bizottságilag hitelesítettük
1. szám alatt csatolva*:
Molnár Ferdinánd+, Bayer József+ és Dobay József+ felkelő tisztek vallomásának f. hó 10-én kelt jegyzőkönyve.
A vádlott azt kérte, hogy vallomását kiegészítve más dolgokat is elmondhasson igazolására. Mondja el tehát, mit kíván előadni.
Szigorúbb fogságomból megtudtam, hogy olyasvalaminek tartanak, ami nem voltam a magyar hadseregben, tudniillik vezérnek és tábornoknak.
Ezzel kapcsolatban legyen szabad a következőket bizonyítékul előterjesztenem.
Utolsó parancsnokságom egy gyenge hadosztály volt Dembiński+ hadtestében; Bereg megyében tíz gyalogszázad, egy önkéntes lovasszázad és hat háromfontos ágyú; Máramarosszigeten két zászlóalj, egy lovasszázad, nyolc háromfontos és egyfontos ágyú; és Ungváron egy zászlóalj.
Mikor a hadtest Eperjesről visszavonult, az orosz hadsereg Tokajon keresztül történt gyors előnyomulása el vágott a hadtesttől, és Máramarosba kellett menekülnöm.
Mikor az oroszok Tokajt kiürítették, a helységet Perczel+ hadteste szállta meg, engem is ebbe a hadtestbe osztottak be, és parancsot kaptam, hogy Ungvárra nyomuljak Görgey+ visszavonulásának támogatására, utána pedig Debrecenben csatlakozzam a hadtesthez.
Az oroszok Tiszafüreden keresztül történt gyors előnyomulása megint elvágott a hadtesttől, Görgey+ főparancsnoktól kellett parancsokat kérnem; ezeket „Kazinczy+ ezredes hadosztályának” címzéssel kaptam meg.
Augusztus elején ugyanilyen címzéssel parancsot kaptam Bemtől Kolozsvárról, hogy vonuljak Erdélybe. Máramaros megyén keresztül Nagybányára meneteltem.
Itt csatlakozott hozzám körülbelül ezerkétszáz szatmári önkéntes nemzetőr, egy szepesi zászlóalj, amely már nem juthatott el Görgey+ hadtestéhez, és Jokschmann őrnagy+ a tábori szertárból tizenhét új ágyúval.
Innen Désre meneteltem, 15-én érkeztem meg. 16-án Bemtől parancsokat kellett volna kapnom, de ezek nem érkeztek meg, csak az a híradás, hogy Gaál+ és Kemény+ ezredes Kolozsvárt egyesült, és onnan Bánffyhunyadra vonult vissza, onnan pedig Zsibóra. 20-a körül én ideérkeztem.
Itt találtam az akkor már felbomlott erdélyi hadsereg maradványait hadtestparancsnok nélkül; mint hallottam, Bem+ és Stein+ ezredes már nem volt az országban, Czetz+ tábornok eltávozott Kolozsvárról; Kemény+ és Gaál+ ezredes rangban idősebb volt nálam, de két napi senki sem vette át a parancsnokságot.
Ekkor jött meg Görgey+ levele, és mert én voltam a egyetlen, aki Görgeyt ismertem, és sejtettem a legutóbbi politikai eseményekkel kapcsolatos véleményét, elsőnek jelentettem ki, hogy egy pillanatig sem hordom tovább a kardot, hanem a főparancsnok levelében foglalt parancs értelmében őfelsége kegyelmére megadom magam.
Sok tiszt követte példámat, de még több nem; ezek sértegettek, és a legénységet bujtogatták.
Mivel azonban megbizonyosodtunk róla, hogy Görgey+ fegyverletétele valóban megtörtént, másnap itt is sikerült a fegyverletétel. Csak akkor vettem át a parancsnokságot, amikor ezt a határozatot kimondtuk, hogy a fosztogatást és a rablást lehetőség szerint meggátoljam; emiatt beosztottam az összesereglett csapatokat.
Mivel két vagy három napot magunkban, lerakott fegyverrel várakoztunk Zsibón, a legnagyobb önfeláldozással sem sikerült az oly szükséges rendet fenntartani.
Ami a tábornoki címet illeti, mert ilyen címen szállítottak be ide, ez egy tréfán alapulhat; az utolsó napokban, amikor a fegyvert már leraktuk, engem egymás közt tréfából a béke tábornokának szólítottak. Egyébként az összes hivatalos lapok és az egész itt tartózkodó tisztikar tanúsíthatja, hogy engem sem tábornoknak, sem hadtestparancsnoknak soha ki nem neveztek, és én hadtesttel soha hadműveletet nem végeztem.
Ha nem volt is tábornok, önnön vallomásából kiderül – és ezt az ügyben kihallgatott Molnár Ferdinánd+ és Bayer József+ felkelő tisztek is megerősítik –, hogy önálló parancsnokságot viselt, és Magyarország északi részében nemcsak készülődött, hanem síkra is szállt minden erejével őfelségeik szövetséges csapatai ellen, ezzel a felségsértő lázadást minden módon támogatta, és ezzel kapcsolatban semmi érdembenit mentségére felhozni nem tud, csak fegyverletétele, és vonakodó csapataira e célból magas állásánál fogva gyakorolt befolyása vehető kegyelmi úton figyelembe.
Állíthatom, hogy a szerencsétlen függetlenségi nyilatkozatig állandóan abban a hiszemben voltam, hogy a király ügyét védelmezem. Nekünk azt mondták, hogy a királyt fogságban tartják, és nincs szabad elhatározásának birtokában.
A táborban éltem, a forradalmi kormány céljai, szándékai és intrikái idegenek voltak számomra. Csak az április 14-i események nyitották fel a szememet, de akkor már késő volt.
A hadseregből való kilépésemkor bérbe adtam azt a kis jószágomat, amim volt, és ezt az összeget a magyar hadseregbe való belépésemkor lovamra és felszerelésemre költöttem. Ha eltávoztam volna, semmim sem marad, így tehát mind feljebbvalóim példája, mind egyéni körülményeim maradásra kényszerítenek.
De nem is kívánom igazolni magam, osztozni kívánok bajtársaim sorsában, csak azt nem akarom, hogy annak tartsanak, ami nem voltam; ez a kegy az egyetlen, amit igénybe venni bátorkodom.
Haditanácsba sohasem vontak be, és soha hadtestet nem vezényeltem.
Egy huszárezred parancsnokaként is szolgált, és egy kiadott ezredparancs miatt kellemetlenségei voltak. Szíveskedjék nyilatkozni róla.
Amikor mint alezredes az 1. huszárezred parancsnoka voltam, parancsot adtam ki, és kemény szavakkal ostoroztam az előfogatok ki nem fizetésével, illetve az ezreden belüli belső szolgálattal kapcsolatos visszaéléseket, és azt mondtam, hogy akkor nyeri el az ezred a hadsereg megbecsülését, ha a tiszt urak megteszik a kötelességüket.
A tiszteket sértette ez a parancs, és panaszra akartak menni. Én emiatt nyugdíjaztatni akartam magam*, és Debrecenbe mentem, hogy nyugdíjaztatásomat elintézzem; ezt azonban Kossuth+ nem engedte meg, és utána más megbízatást kaptam.
Megerősítem vallomásomat, és nincs semmi hozzátennivalóm.
Kazinczy Lajos+
Ezek után a vádlott urat elvezették, a jegyzőkönyvet lezártuk és bizottságilag hitelesítettük