Kis szőke lányok könnyű libbenésén |
s törékeny ajkán én már túl vagyok. |
Hadd táncoljanak éltük tompa késén. |
|
Más játékszer kell és más temető. |
Az én hajasbabám és esti ékem |
a nagy árnyékú, telt, fekete nő, |
|
aki, ha álmos délutánokon |
az uccán jő, vagy ül setét szobákban, |
oly néma, mint egy gyászoló rokon. |
|
És bő ruhája van és borús melle |
s mint gigászi szökőkút, milljó csöppjét, |
teste bús üdvét felém úgy lövellje. |
|
Ó, fekete nő! Ó, fekete angyal! |
Ki széles szárnyaidba rejtesz el: |
ím, üdvözöllek fáradt szívvel s aggyal, |
|
mint karcos rumtól részeg tengerész, |
ki indigóval és drága gyapottal |
rakottan jő és partraszállni kész. |
|
S az óhajtott, a híves szárazföldön |
csak körülnéz és bambán elterül, |
a kincsektől és mámortól üvöltőn… |
|
Fekete nő: indigóm és gyapotom vagy te nékem! |
és teli melled az én telt hajóm! |
és tested bús csodája: részegségem! |
|
|