A fák alatt már hervadott a gyep |
és jött az ősz már, egyre közelebb. |
|
Érett gyümölcsök sóhajtoztak ott |
s a bágyadt szél bús illatot hozott. |
|
Kék fátyolával elrepült előttem, |
mint kék madár, mely ágrul-ágra röppen. |
|
Utánna néztem… kicsi kék galamb… |
És így lett dél, megszólalt a harang; |
|
messziről zengett s nagyon messzire, |
mint távol-kedves szerelmes szive. |
|
S a fáradt őszben nagyon csendesen |
utána sóhajtottam: kedvesem… |
|
|