| … Nem fáj neked szíved egésznek tudni? |
| Mikor az enyém már vérig kopott! |
| Nem fáj szép selyemernyődet kinyitni? |
| Mikor fejemre jégeső kopog! |
|
| Nem fáj a kesztyű illatos kezednek? |
| Mikor tudod, hogy búsul az enyém!… |
| Nem fáj az íze könnyű élvezetnek? |
| Mikor tudod, hogy magam vagyok én!… |
|
| Nem fáj a szó, mely elhangzik a szádon? |
| Mikor tudod, hogy kiáltok feléd!… |
| Nem fáj: evezned ünnepi naszádon? |
| Mikor már nem borulhatok eléd!… |
|
| Nem fáj néked szerelmem sok virága? |
| Mely ott hervadoz hűs bőröd alatt… |
| Nem fáj neked a bőség?… mondd, te drága!… |
| Mikor tudod, hogy semmim se maradt… |
|
| …Nőnek születtél s lett belőled asszony! |
| Én tettem ezt… karomba fogtalak. – |
| De nem volt csók, mely mellettem marasszon, |
| elhívtak téged csábítóbb falak! |
|
| És lehet ősz, vagy lehet nyár… Az útak |
| bezárultak az elmenő megett. |
| Magaddal is örökre szakítottál, |
| mikor el tudtál hagyni engemet!… |
|
|
