|
1
| Mindig reverendába szerettem volna járni, |
| lengő aranyba, melynek ráncába fény ragyog; |
| fehér, kasmír-omlású, vagy fekete selyembe |
| méltóságteljes fejjel, akárcsak a papok. |
|
| Állig begombolózva, polgári dísztül menten, |
| felette a tömegnek, titokkal teljesen; |
| mint akit apró dolgok kis színe meg sem érint, |
| mindíg a jót kinálva, mindíg isten-lesen… |
|
| Magas szószéken állni, mint a kiválasztottak, |
| kiket magából büszkén emel ki a tömeg; |
| a lelkekbe is látni, a szív kérgébe nyúlni, |
| a lényeg elkígyózó vonalát fogni meg… |
|
| És jobbra-balra tartva, lányoknak és fiúknak |
| odakínálni csókra püspöki gyűrümet. |
| S a poklok rőt tüzétől elrántani, megóvni |
| a fej három nyílását: szemet, szájat, fület… |
|
|
2
| Hisz mind papok vagyunk mi, kiket sínek közé zár |
| az égi felelősség! A bűn e víg-boros |
| szemébe nézve egy lesz a koldús és a Cézár: |
| mind apró szerzetes lesz, vagy délceg bíboros. |
|
| A kicsi kis bűnökkel fertőzi a világot, |
| s évszázadok ködével a büszke Borgiák; |
| s mit meg nem tudott szülni az ő szivük: helyettük |
| mi sírjuk el a csöndes misericordiá-t… |
|
| És a kereszten függőt mi élesztjük erőben, |
| azt, aki ma is él még, aki vér, aki hús… |
| Ott hordja öntudatlan a vérben s a velőben |
| Őt a keresztyén páter s a zsidó rabbinus… |
|
| Megáldjuk néma szájjal a bukdácsoló mankót, |
| és fénylő ihletünkkel kenjük a rút fekélyt; |
| a táncolók hadd járják a kánkánt meg a tangót, |
| mámoruk nem riasztja sötétebbre az éjt… |
|
| S ha nem is zengi ajkunk hangos szóval a zsoltárt, |
| s ha nincs is, aki gyónjon előttünk szeliden: |
| a levegőnek selymén állítgatjuk az oltárt, |
| s mindenegy „nem”-re százszor bólintjuk, hogy „igen”… |
|
|
3
| Mert ez a rövid élet még kurtább egyszeregyje! |
| Vitatkozol: van isten?… nincs isten?… S ezalatt |
| lassan fel is jutottál, és vakon fel, a hegyre |
| s lebuktál… S nélküled jő a szőke virradat… |
|
| S mi ott állunk sírodnál, a ködbe, láthatatlan, |
| és istenig emeljük elárvult tetemed; |
| és pontot tesz vitában és pontot tesz a dalban |
| a föld barna göröngye, mely lágyan betemet… |
|
| … Kéjtől üvölt, vagy kíntól jajong a föld vadonja, |
| az út magátul készül, kegyesen, okosan; |
| pap itten minden ember, s minden asszony Madonna, |
| csak nem tudják, hogy jóság él szívükben, sokan… |
|
|
|
