Rubruk (pontosabban Rubruki) Willelmus az észak-franciaországi flamand lakosságú Rubruk faluban született, Dunkerque (Dünkirchen) mellett délre. A ferences rendbe lépvén Párizsba került. 1248-ban IX. Lajos francia király kíséretében a keresztes hadakkal Ciprusba, Egyiptomba, majd a szíriai Akkonba utazott. Királya levelével 1252. április 12-én indult útnak Konstantinápolyból a kereszténynek vélt Szartach mongol vezérhez, ki apjához, Batu kánhoz, az pedig az uralkodó Möngke kánhoz küldte. Féléves mongóliai tartózkodás után Elő-Ázsián át tért haza, és 1255. június 16-án érkezett Ciprusba. Provinciálisa Akkonba rendelte, hogy ott mint lektor működjék, s nem engedte meg, hogy személyes jelentéstételre az időközben hazatért IX. Lajoshoz Párizsba utazzon. Ezért Willelmus fráter útjáról hosszú levél formájában számolt be a királynak. Kérésére a király kieszközölte, hogy visszatérjen Párizsba; ott Roger Baconnal, kora egyik legkiválóbb tudósával került közeli kapcsolatba. További sorsa ismeretlen. Rubrukot műve a középkor egyik legkiválóbb útleírójává avatja, ugyanakkor sorai mögül egy nagy egyéniség lép elénk. Maga elé tűzött céljaiért minden fáradalmat aszkéta módjára visel el, s életét is hajlandó feláldozni. Igénytelen, rendkívül szerény, egyben kitűnő diplomata, aki magatartásával és bölcs válaszaival egyaránt sikerre viszi ügyét. Írásművében páratlan őszinteség nyilvánul meg; nemcsak arról számol be, amit látott, hanem gyakran az élmények keltette gondolatait is közli. Nem rendszerező, hanem leíró elme; adatai föltétlenül megbízhatóak, ugyanakkor a politikai helyzet és a katonai erőviszonyok fölmérésében irreális, olykor naiv. Bár kitűnően ismeri a Bibliát és az egyházatyák műveit – kiváltképpen a geográfiai tudást uraló Isidorust –, kételkedik a távoli, meseszerű leírásokban, és amiről maga meggyőződött, azt bátran hirdeti, megdöntve évezredes tévhiteket. Így például elsőként tisztázta a Don és Volga (Etil) eltérő eredetét és folyását; megállapította a Kaszpi-tenger tó jellegét, és azonosította Kínát (Cathaiát) az antik Seresszel. Értékesek nyelvészeti, néprajzi és vallástörténeti megjegyzései. – Művének hét kézirata maradt fenn, melyek csak szavakban vagy a névírásban térnek el egymástól. Legjobb XIII. századi kézirata: Cambridge, Corpus Christi College MS. 181. fol. 321-398. – Legjobb kiadása: A. van den Wyngaert: Sinica Franciscana. I. 1929. 164-339.