| Ó bánat, búbánat, keserű búbánat! |
| Égön mennyi csillag, ha mind diák vóna, |
| Fődön mennyi fűszál, ha mind pénna vóna, |
| Erdőn mennyi levél, ha pappiros vóna: |
|
| Töngör* sűrű hobja ha mind tënta vóna, |
| Mégsem írhatnók le búmot, bánatomot, |
| Búmot, bánatomot, benn való titkomot, |
| Az életbe való keserű sorsomot. |
|
| Istenöm, istenöm! ó édös istenöm! |
| Ëgy íródiákom mé nincsen énneköm? |
| Ëgy íródiákom, ëgy bízott emböröm, |
| Aki most csakhamar lönne jó eszközöm. |
|
| Íródiákommal levelem íratnám, |
| Bíztos embörömtől útra bocsátanám, |
| Rigómtól kűdeném, de igön csácsogó, |
| Titkos panaszommal így bánni nem tudó. |
|
| Méhömtől kűdeném, oly mezőre talál, |
| Szűve szërént való szép virágra leszáll; |
| Mézet szippant szëgény, követi az halál, |
| Így bánatom mindég nállam marad tehát! |
|
| Fúdd el, jó szél, fúdd el az én bánatomot, |
| Könnyebbítsd mëg bár te nyomorú sorsomot, |
| Vidd szél fúvására, víznek lemöntire, |
| Vidd rózsám házának ablakévegire*. |
|
| Még onnét is fúdd bé az ő kebelire, |
| Az ő kebelire, hogy haljon mëg vélle, |
| Mégse haljon szëgény, hadd éljön kedvire, |
| Éljön, aki élhet az ő édösivel. |
|
| Én már nem élhetök az én kedvesömmel, |
| Végit adta Isten az én életömnek, |
| Bétőtötte kedvit mindön irigyimnek, |
| Istenöm, fizess mëg vót ellenségimnek. |
|
|
