Az X-fali éfiú-legénység* nagy megfutása*

Ezörhétszáznegyvenkettő!
Be nem valál jóra telő
Münekünk, akik ott valánk,
Fogadóba illogatánk.
Ó, te szöröncsétlen óra,
Mé juttatál e nagy búra?
Mett a fejünk, hátunk s vállunk
Úgy fáj, hogy csak elig* állunk.
De ezt mind Duka Jancsinak
Köszönhessük, a hamisnak,
Mett ő mindön lébe kalán,
Nem tudja, mi lösz utaján*.
Mostan is a lén belőlle,
Virág Mányit mëgölelte,
Tréfa Pista nem nözhette,
Henem agyba-főbe ütte.
Duka Jancsi mëgsivalla:
Várj mëg, nagy ajakú cafra!
Mett olyan vagy szömélyödbe,
Mind a bagoly az erdőbe.
De ha én ezt tudtam vóna,
Az ördög mëgölelt vóna,
Vesztél vóna pusztiába,
Mét hoztál e csavarába?
Szëgén Duka aval futott,
De Burdi is jól haladott;
Szőke Sándornál jobb futó
Ëgy sem vót ott jobb haladó.
Futtak a vitéz legényök,
Mëg sem állottak szëgényök,
Míg Hetesbe ki nem futtak,
S gelédába ott mëgálltak.
Az botjokot főtartották,
Űzőiköt káromóták:
Várj mëg, martonfali tolvaj!
Kezetökbe maradt sok haj.
Jőjetek ki már most ide,
Mü sem futunk immá* messze;
De szaladjunk, monda Duka,
Mett jőnek a fikkom adta!
Burdi mondja: ne fussatok,
Sőt gelédába álljatok,
És szálljunk ki vitéz módra
Ütközetre és birokra.
De a többi nem merének
Megállani, mett félének,
Csak a sok feneködéssel
Vótak, nem a cselekvéssel.
Burdi gondolja magába,
Visszamönyön* ő Tréfára,
Ha ëgyször bár mëgüthetné,
S aval futna hazafelé.
Oly szöröncsésön is jára,
Hogy Tréfára ëgy jót vága,
Úgy, hogy minnyá fődre bukka*,
S a véribe fetreng vala.
Usdi, Burdi, vesd el magad*!
Duka Jancsi, elöl szaladj!
Szőke Sándor, el ne maradj!
Mett a hajad mind itt marad.
Feteke Jankó, nözz szërte,
Majd itt maradsz jól elverve!
Në, a martonfali csapat
Kőre kapott s agyoncsaphat.
Jankó száját el sem tátá,
Henem magát elkiátá:
Most szaladjunk, aki mehet,
És bújjunk el, hova lehet.
No, legényök, illanjatok,
Ëgy pörcig se mulassatok,
Szaladjunk ki Kéme felé,
S a ciherbe bújjunk belé.
De vonuljunk lefelé is,
Közepső malom felé is,
Uh, Dani bá! itthon van-ë?
Egy jó búvó-lika van-ë?
Sebestyén Miska is ott vót,
A futásba szinte mëghót;
De kifuta Hetes alá,
S bébútt ëgy nagy bokor alá.
Nagy mérgesön káronkodva
Feneködék ott magába:
Én is martonfali vagyok,
Mégis jól mëgpáholtatok.
Mind szöröncsés az a legén,
Ki jól elfuthatott szögén;
Igaz, vérösön járának,
De aval sem gondolának.
Csak Szőke Sándort sajnálom,
Lefeküve ott találom;
Kérdözém, hogy őt mi lölte?
Talám biz a gút mëgütte?
De azt mondák, hogy a gutta
Mostan őtöt nem bántotta,
Henem az hordónak bora
Ëgy kicsiddég mëgzavarta.
Varga Mózsi ezt tagadja,
Szőkét nem a bor zavarja,
Henem az én baltám foka
A hátába belékapa.
Martonfali jó legényök,
Mürajtunk ti most nevettök;
De a kőcsönt mëgkapjátok,
Mikó nem is alittsátok*.


Hátra Kezdőlap Előre