[Feljött a nap szép-rogyogva^…]^

Feljött a nap szép-rogyogva^*,

Élek én is nyomorogva;

Feljött a nap, búba kapott,

Le is nyugudt, abba hagyott.

Én is éltem egy időbe

Kedvemre, mind hal a vízbe.

De én abba megcsalódtam,

Minden jótól elmaradtam.

Komor felettem az ég is,

Elhagyott a reménség is.

Csak a bánat s keserűség;

Még a testvér is ellenség.

Hát idegen hogyne vóna,

Mikor testvér sincsen jómra;

Én istenem, mind megvertél

Ingem jobban mindeneknél.

Arról tudják, hogy árva vagy,

Hogy egy házba idegen vagy,

Egyedül vagy, mind gelice,

Mind akinek nincs senkije.

Ingem anyám megátkozott,

Mikor a világra hozott;

Az egekre felkiátott,

S az egeken kétrét hajlott.

Az anyám átka megfoga;

De siralmas az az anya,

Ki gyermekit megátkozza,

Szerencséje nincsen soha.

Hull az esső a nyomáson,

Ha ma rajtam, hónap máson;

Sír a szemem, hull a könyvem,

Mer igazán fáj a szűvem.

Nap olyan nem jő az égre,

Könyvem ne hulljon a fődre,

Hol a fődre, hol ölömbe,

Hol a gyászos kebelembe.

Bú ebédem^*, bú vacsorám,

Bódogtalan minden órám,

Nézem a csillagos eget,

Sírok alatta eleget.

Hátra

Kezdőlap

Előre