| Tizönkét kőmíjes* ësszetanakodék, |
| Magoss Déva várát hogy fölépittenék, |
| Hogy fölépittenék fél véka, ezüstér, |
| Fél véka ezüstér, fél véka aranyér. |
| Déva várossához meg is megjelöntek, |
| Magoss Déva várhoz hëzza is kezdöttek, |
| Amit raktak délig, leomlott estére, |
| Amit raktak estig, leomlott röggelre. |
|
| Megint tanakodott tizönkét kőmíjes*, |
| Falat megállítni hogy lösz lehetséges, |
| Míg elvégre ilyen gondolatra jöttek, |
| Egymás között szoross ëgyességöt töttek: |
| Kinek felesége legelőbb jő ide |
| Szép gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe, |
| Keverjük a mészbe gyönge teste hammát, |
| Aval állittsuk meg magoss Déva várát. |
|
| Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom |
| Én uramhoz mönni lönne akaratom! |
| – Kőmíes Kelemön felesége mondja – |
| Fogd bé a lovakot, fogd bé a hintóba, |
| Fogd bé a lovakot, állj is gyorsan elé, |
| Hadd mönjünk, hadd mönjünk Déva vára felé. – |
|
| Mikó fele útját elutazták vóna, |
| Erőss üdő* vala, záporesső hulla. |
| Asszonyom, csillagom, forduljunk mü vissza, |
| Rossz jelenést láttam az éjjel álmomba, |
| Az éjjel álmomba olyan álmot láttam, |
| Kőmíes Kelemön udvarába jártam, |
| Hát az ő udvara gyásszal van béhúzva, |
| Annak közepibe mély kút vala rakva, |
| S az ő kicsi fia oda beléhala |
| Az éjjeli álom nem telik ma jóra. |
|
| Asszonyom, asszonyom, forduljunk meg vissza! – |
| Kocsisom, kocsisom, nem fordulunk vissza, |
| A lovak sem tëéd, a hintó sem tëéd, |
| Csapjad a lovakat, hadd haladjunk elébb. – |
|
| Mönnek, möndögelnek Déva vára felé, |
| Kőmíes Kelemön őköt eszrevövé, |
| Megijede szörnyen, imádkozik vala: |
| Én uram istenëm, vidd el valahova! |
| Mind a négy pej lovam törje ki a lábát, |
| Vessen a hintómnak négy kereke szakát, |
| Csapjon le az útra tüzes istennyila, |
| Horkolva térjenek a lovaim vissza. – |
| Mönnek, möndögelnek Déva vára felé, |
| Sem lovat, sem, hintót sömmi baj nem lölé. |
|
| Jó napot, jó napot, tizönkét kőmíjes*! |
| Neköd is jó napot, Kelemön kőmíjes! – |
| Köszöne az asszony, az ura válaszolt: |
| Édös feleségöm, neköd is jó napot! |
| Hát ide mé jöttél a veszedelmedre, |
| Szép gyöngén megfogunk, bédobunk a tűzbe. |
| Tizönkét kőmíjes* azt a törvént tötte: |
| Kinek felesége hamarább jő ide |
| Fogjuk meg szép gyöngén, dobjuk bé a tűzbe, |
| Annak gyönge hammát keverjük a mészbe, |
| Aval állittsuk meg magoss Déva várát, |
| Csak így nyerhessük el annak drága árát. – |
|
| Kelemönné asszony, hogy átalértötte, |
| Bánatos szűvének így lött felelete: |
| Várjatok, várjatok, tizönkét gyilkosok, |
| Amíg búcsút vöszök; csak addig várjatok, |
| Hogy búcsút vöhessek asszonbarátimtól, |
| Asszonbarátimtól s szép kicsi fiamtól: |
| Mett a halottnak is hármat harangoznak, |
| Én árva fejemnek egyet sem* kondítnak. – |
| Kelemönné asszon aval hazamöne |
| Egysző mindönkorra, hogy végbúcsút vönne, |
| Hogy végbúcsút vönne asszonbarátitól, |
| Asszonbarátitól s szép kicsi fiától. |
| Aval visszamöne Kőmjes Kelemönné, |
| Sírva haladt magoss Déva vára felé, |
| Megfogák szép gyöngén, bétövék a tűzbe, |
| Az ő gyönge hammát keverék a mészbe, |
| Aval állitták meg magoss Déva várát, |
| Csak így nyerheték meg annak drága árát. |
|
| Kőmíes Kelemön mikó hazamöne, |
| Az ő kicsi fia jöve vélle szömbe*. |
| Isten hozott haza, kedves édösapám! |
| Hó maradt, hó maradt az én édösanyám? – |
| Az ő édösapja neki így felele: |
| Hadd el, fiam, hadd* el, hazajő estére. – |
|
| Istenëm, istenëm, este is eljöve, |
| Mégis édösanyám még haza nem jöve. |
| Apám, édösapám! mondja meg igazán, |
| Hogy hó van, hogy hó van az én édösanyám! – |
| Hadd el, fiam, hadd* el, hazajő röggelre. – |
| Az ő édösapja neki így felele. |
|
| Istenëm, istenëm, röggel is eljöve, |
| Mégis édösanyám még haza nem jöve. |
| Apám, édösapám! mondja meg igazán |
| Hogy hó van, hogy hó van az én édösanyám? – |
| Mönj el, fiam, mönj el magoss Déva várra, |
| Ott van a te anyád, kőfalba van rakva. – |
|
| Elindula sírva az ő kicsi fia, |
| Elindula sírva magoss Déva várra, |
| Háromszor kiátá magoss Déva várán: |
| Anyám, édösanyám! szólj bár ëgyet hëzzám! – |
| Nem szólhatok, fiam! mett a kőfal szoritt, |
| Erőss kövek közi* vagyok bérakva itt. – |
|
| Szűve meghasada, s a főd is alatta |
| S az ő kicsi fia oda beléhulla. |
|
|
