Tizönkét kőmíjes esszetanakodott, |
Magos Déva várát hogy fölépítenék, |
Hogy fölépítenék fél véka ezüstér, |
Fél véka ezüstér, fél véka aranyér. |
Déva városához meg is megjelöntek, |
Magos Déva várhoz hezza is kezdöttek, |
Amit raktak délig, leomlott estére, |
Amit raktak estig, leomlott röggelre. |
|
Megint tanakodék tizönkét kőmíjes, |
Falat megállítni, hogy lössz lehetséges, |
Mig elvégre ilyen gondolatra jöttek, |
Egymás között szoros egyességöt töttek: |
– Kinek felesége legelőbb jő ide, |
Szép gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe, |
Keverjük a mészbe gyönge teste hammát, |
Avval állítsuk meg magos Déva várát. |
|
– Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom, |
Én uramhoz mönni lönne akaratom! |
– Kőmíjes Kelemön felesége mondja, – |
Fogd bé a lovakat, fogd bé a hintóba, |
Fogd bé a lovakat, állj is gyorsan elé, |
Hadd mönnyünk, hadd mönnyünk Déva vára felé. – |
|
Mikor fele útját elutazták vóna, |
Erős üdő vala, záporeső hulla. |
– Asszonyom, csillagom, forduljunk mü vissza, |
Rossz jelenést láttam az éjjel álmomba, |
Az éjjel álmomba olyan álmot láttam, |
Kőmijes Kelemön udvarában jártam, |
Hát az ő udvara gyásszal van béhuzva, |
Annak közepibe mély kút vala rakva, |
S az ő kicsi fia oda beléhala. – |
Az éjjeli álom nem telik ma jóra. – |
Asszonyom, asszonyom, forduljunk meg vissza! – |
– Kocsisom, kocsisom, nem fordulunk vissza, |
A lovak se teéd, a hintó se teéd, |
Csapjad a lovakat, hadd haladjunk elébb. – |
|
Mönnek, möndögélnek Déva vára felé, |
Kőmijes Kelemön őköt eszrevövé, |
Megijede szörnyen, imádkozik vala: |
– Én uram istenem, vidd el valahova! |
Mind a négy pej lovam törje ki a lábát, |
Vessen a hintómnak négy kereke szakát, |
Csapjon le az útra tüzes istennyila, |
Horkolva térjenek a lovaim vissza! – |
Mönnek, möndögélnek Déva vára felé, |
Sem lovat, sem hintót sömmi baj nem lölé. |
|
– Jó napot, jó napot tizönkét kőmíjes! |
Neköd is jó napot, Kelemön kőmíjes! |
Köszöne az asszony, az ura válaszolt: |
– Édös feleségöm, neköd is jó napot! |
Hát ide mér jöttél a veszedelmedre, |
Szép gyöngén megfogunk, bédobunk a tűzbe. |
Tizönkét kőmíjes azt a törvényt tötte: |
Kinek felesége hamarább jő ide, |
Fogjuk meg szép gyöngén, dobjuk bé a tűzbe, |
Annak gyönge hammát keverjük a mészbe, |
Avval állítsuk meg magos Déva várát, |
Csak így nyerhetjük el annak drága árát. |
|
Kelemönné asszony, hogy átalértötte, |
Bánatos szüvének így lött felelete: |
– Várjatok, várjatok tizönkét gyilkosok, |
Amig búcsut vöszök: csak addig várjatok, |
Hogy búcsut vöhessek asszony barátimtól, |
Asszony barátimtól s szép kicsi fiamtól: |
Mert a halottnak is hármat harangoznak, |
Én árva fejemnek egyet sem konditnak. – |
Kelemönné asszony avval hazamöne, |
Egyször mindönkorra, hogy végbúcsut vönne, |
Hogy végbúcsut vönne asszony barátitól, |
Asszony barátitól s szép kicsi fiától. |
|
Avval visszamöne Kőmíjes Kelemönné, |
Sírva haladt magos Déva vára felé, |
Megfogák szép gyöngén, bétövék a tűzbe, |
Az ő gyönge hammát keverék a mészbe, |
Avval állíták meg magos Déva várát, |
Csak így nyerheték meg annak drága árát. |
|
Kőmijes Kelemön mikor hazamöne, |
Az ő kicsi fia jöve véle szömbe, |
– Isten hozott haza, kedves édösapám! |
Hol maradt, hol maradt az én édösanyám? |
Az ő édesapja neki így felele: |
– Hadd el, fiam, hadd el, hazajő estére. |
|
– Istenem, Istenem, este is eljöve, |
Mégis édösanyám még haza nem jöve! |
Apám, édösapám! mondja meg igazán, |
Hogy hol van, hogy hol van az én édösanyám? |
– Mönny el, fiam, mönny el, magos Déva várra, |
Ott van a te anyád, kőfalba van rakva. |
|
Elindula sírva az ő kicsi fia, |
Elindula sírva magos Déva várra, |
Háromszor kiáltá magos Déva várán: |
– Anyám, édösanyám! szólj bár egyet hozzám! |
– Nem szólhatok fiam! mert a kőfal szorit, |
Erős kövek közi vagyok bérakva itt. – |
|
Szüve meghasada s a föld is alatta, |
S az ő kicsi fia oda beléhulla. |
|
|