Odvas fenyőfának vagyon három ága, |
A legelső ága hajlott Moldovára, |
A második ága hajlott Kolozsvárra, |
A harmadik ága Kis-Magyarországra. |
Annak tetejében egy kis flegoria |
Kiben növelkedik egy nagy hegyi tolvaj. |
|
– Szolgám, édes szolgám, menj le udvaromra, |
Húzd elő félgyászos hintómat, |
Fogd eleibe négy szürke csitkómat; |
Én is hadd menjek el szerencse-próbálni |
Király udvarára, királykisasszonyhoz. |
|
Felöltözött akkor, mint egy császár úrfi, |
Beszállott királynak udvarába |
Megis-megkérte a király kisasszonyt hitestársul, |
Fel is tette félgyászos hintóba |
Megcsapta ő szürke csitkóját, |
Úgy elment ő hetedhét országon. |
Amig utólérte a kis flegóriáját. |
|
Felszállott ő kis flegóriájába, |
|
– Feleség, feleség, készíts el engem, |
Hadd menjek el én is szerencse-próbálni, |
|
El is elment a hegyi tolvaj. |
Ott a könnye hullani kezde. |
|
A tolvaj ajtaján hallgatta, |
|
Hogy az ő felesége mint panaszol sírva. |
Azt mondja a hegyi tolvaj: |
– Asszony, feleségem, nyisd meg az ajtódat! |
– Bizony mindjárt nyitom, édes jámbor uram, |
Csakhogy vegyem én fel halni-való gúnyám. |
Minden halottnak hármat harangoznak, |
Én úri fejemnek még meg sem kondítják. |
|
A tolvaj tovább nem állhatta, |
|
– Mért sírsz, édes feleségem! |
– Hogy ne sírnék, édes jámbor uram? |
Konyhán forgolódtam, cserefát tüzeltem, |
Cserefának füstje kihúzta az könnyem. |
– Asszony, feleségem, inkább állasz-e te |
Két asztalvendégnek vígan gyertyát tartani, |
Mint most mindjárt fejed nélkül maradni? |
|
– Szolgám, édes szolgám, menj le magad nekem a pincébe, |
Hozz fel magad nekem két kászu szurkot |
Lábánál kezdette, fejénél végezte a vászonba tekerést. |
Mikor ő szurokkal kezdette csepegtetni, |
Akkor már a tolvaj nem volt hogy hová fusson, |
Mert ajtót, ablakot a királykisasszony |
Ajtón, ablakokon reá lövődöztek, |
A nagy hegyi tolvajt mindjárt meg is fogták. |
A várost véle meg is kerülték. |
Mikor már annyira ment, hogy megholt, |
Akkor a városnak négy szegire tétették, |
Onnét is fegyverekkel lelődözték. |
Már a királyi kisasszonynak |
Nem is volt, hogy hová legyen, |
– A szurok a testén mind el volt olvadva, – |
Meg kellett, hogy haljon. |
|
|