Én Ilonám…

(Az ördög vőlegény)

Egy fiatal lány szeretője, aki katona volt, a háborúban elesett. A lány még egyszer szerette volna látni kedvesét. Elment hát egy boszorkányhoz tanácsot kérni. Ez azt mondta neki:

– Nagypénteken éjjel menj ki, lányom, a temetőbe a szeretőd sírjához, végy le egy darabkát a keresztjéből és úgy éjjel 11 óra tájt főzd bele a kásába. Ha aztán püffög a kása: a szeretőd is megjön.

A lány megtette. A kása püffögött, az ajtón pedig zörgetni kezdett valaki:

 

– Eressz be már, Ilonám,
Én Ilonám, szép rózsám!
– Nem eresztlek, nem én,
Nem vagy az én rózsám!

 

Hanem azért mégiscsak beeresztette.

 

– Főzz vacsorát, Ilonám,
Én Ilonám, szép rózsám!
– Nem főzök én, nem én,
Nem vagy az én rózsám!

 

Hanem azért mégiscsak főzött.

 

– Teríts meg már, Ilonám,
Én Ilonám, szép rózsám!
– Nem terítek, nem én,
Nem vagy az én rózsám!

 

Hanem azért mégiscsak megterített.

 

– Adjál ennem, Ilonám,
Én Ilonám, szép rózsám!
– Nem adok én, nem én,
Nem vagy az én rózsám!

 

Hanem azért mégiscsak adott neki.

 

– Ülj le mellém, Ilonám,
Én Ilonám, szép rózsám!
– Nem ülök én, nem én,
Nem vagy az én rózsám!

 

Hanem azért mégiscsak leült melléje.

 

– Csókolj meg már, Ilonám,
Én Ilonám, szép rózsám!
– Nem csókollak, nem én,
Nem vagy az én rózsám!

 

Hanem azért mégiscsak megcsókolta.

 

– Gyere velem, Ilonám,
Én Ilonám, szép rózsám,
– Nem megyek én, nem én,
Nem vagy az én rózsám!

 

Hanem azért mégiscsak elindult vele. De amint kifelé mennének, Ilona letekint a szeretője lábára és észreveszi, hogy lólábai vannak. Ezen aztán nagyon megrémült és elkezdett énekelni:

 

– Ó, kakasok, szóljatok,
Angyalok, trombitáljatok!
Mert én beteg vagyok,
Talán meg is halok.

 

Az ördög pedig azt mondta:

– Szerencséd, hogy az angyalokat hívod, különben rögtön széttéptelek volna.

Mert hát az ördög vette ám fel a szeretője alakját.

 

Szekszárd (Tolna)


Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata, 1908., 297-299. (Dallammal)




Hátra Kezdőlap Előre