Egy szép barna legény nálunk kezde járni, |
Egy veres kendőért velem akar hálni, |
– Se ne járj, se ne várj, mert én velem nem hálsz, |
Míg a templom földjén velem együtt nem állsz. – |
|
Estve van már, rózsám, hatot üt az óra, |
Minden szép eladó készül a fonóba; |
Szegény Szűcs Maris is elindult magába, |
De az ég felette homályba borula. |
|
Zilasi Pistának van szép bokrétája, |
Peng a sarkantyúja s csókra áll a szája; |
Szóba áll Szűcs Maris e nyalka legénnyel, |
S mulatoznak soká enyelgő beszéddel. |
|
– Kérlek rózsám! Kérlek, kérlek az egekre, |
Csak két szavaimat vegyed a füledbe; – |
A leány fogadja kérését Pistának, |
S már most nincs szünete könnyének, bújának. |
|
– Leányok, leányok rólam tanuljatok, |
Ha fonóba mentek, guzsalyt ne hordjatok, |
Mert ha guzsalyt hordtok, így lészen dolgotok, |
Mint a féreg-ette virág elhervadtok. |
|
Eleget már sírtam, nem is sírok többet. |
Mert tudom, megcsaltál, s nem is leszek tied. |
Háborog az elmém a szerelem miatt, |
Mint kis fecskemadár kereng az ég alatt. – |
|
Zilasi Pista azt maga kivallotta, |
Szegény Szűcs Marisnak ő volt a gyilkosa, |
– Vérem a vérével egy patakot mosson, |
Testem a testével egy sírban rothadjon. – |
|
Estve van már, estve, be is sötétedett, |
Szegény Szűcs Marisnak szíve kiszenvedett, |
Ráhúzták a földet, írják főfájára |
Hogy mely gyászos eset vitte őt halálra. |
|
|