Szűcs Maris

Egy szép barna legény nálunk kezde járni,
Egy veres kendőért velem akar hálni,
– Se ne járj, se ne várj, mert én velem nem hálsz,
Míg a templom földjén velem együtt nem állsz. –
Estve van már, rózsám, hatot üt az óra,
Minden szép eladó készül a fonóba;
Szegény Szűcs Maris is elindult magába,
De az ég felette homályba borula.
Zilasi Pistának van szép bokrétája,
Peng a sarkantyúja s csókra áll a szája;
Szóba áll Szűcs Maris e nyalka legénnyel,
S mulatoznak soká enyelgő beszéddel.
– Kérlek rózsám! Kérlek, kérlek az egekre,
Csak két szavaimat vegyed a füledbe; –
A leány fogadja kérését Pistának,
S már most nincs szünete könnyének, bújának.
– Leányok, leányok rólam tanuljatok,
Ha fonóba mentek, guzsalyt ne hordjatok,
Mert ha guzsalyt hordtok, így lészen dolgotok,
Mint a féreg-ette virág elhervadtok.
Eleget már sírtam, nem is sírok többet.
Mert tudom, megcsaltál, s nem is leszek tied.
Háborog az elmém a szerelem miatt,
Mint kis fecskemadár kereng az ég alatt. –
Zilasi Pista azt maga kivallotta,
Szegény Szűcs Marisnak ő volt a gyilkosa,
– Vérem a vérével egy patakot mosson,
Testem a testével egy sírban rothadjon. –
Estve van már, estve, be is sötétedett,
Szegény Szűcs Marisnak szíve kiszenvedett,
Ráhúzták a földet, írják főfájára
Hogy mely gyászos eset vitte őt halálra.

Nincs lelőhely


Magyar népköltészet. II. Népballadák. (Szerkesztette: Ortutay Gyula) Bp. 1955. (Magyar Klasszikusok), 315. – (Ez a változat Mindszenty Dániel daloskönyvéből való, 1832-ből, s mint ilyen egyik legrégibb balladafeljegyzés.)




Hátra Kezdőlap Előre