Arra alá dörög az ég alja, |
Szabú Vilma paradicsomalma; |
Nem jó íze van annak az almánok, |
Kit a Vilma választott magánok. |
|
Szabú Vilma kiment az erdűre, |
Lefeküdt a tőfa levelire. |
Ötöt-hatot kiáltottak neki, |
– Kelj föl Vilma, mert meglát valaki! – |
|
Szabú Vilma nem vette tréfára, |
Beszaladt a közeli csárdába; |
Csak ippeg hogy ajtaját becsukta, |
Kilenc zsandár zörgetett hozzája. |
|
– Szabú Vilma, nyisd ki az ajtúdat, |
Hová tetted három magzatodat? |
– Kettüt dobtam Tisza fenekire, |
Egyet ástam cédrusfa tüjibe. |
|
– Vilma, Vilma, nem fáj a te szüved, |
Hogy megölted három gyermekedet? |
– Dehogynem fáj, talán meg is hasad! |
Halálomig zörgetem a vasat. |
|
|