Linz+, 1542. április 28.
Vettük a jelen április havának elsején Patakról+ hozzánk intézett leveledet, és abból kegyes lélekkel mindent megértettünk, amit nekünk embered küldetéséről a budai basához, és valami készülő titkos kapcsolatról írsz, amire azzal a magyarral lépsz, aki Budán a töröknél lakik, hogy tudniillik annak a közvetítésével megbízható jelentéseket és értesüléseket szerezhess a törökök dolgairól, és ami egyebet még ugyanebbe a leveledbe bővebben foglaltatva megírtál. Ezekre neked kegyelmesen azt válaszoljuk elsőben is, hogy egy emberedet a budai basához küldted, azt bizony csak helyeselhetjük, és nem fogunk neheztelni, ha ezután is elküldöd, amikor jónak látod. Mert teljességgel semmit sem kételkedünk abban, hogy ezt ezelőtt is ennek az országnak és a kereszténység közös ügyének javáért tetted, és teszed majd ezután is. Ezért bátorítunk és egyenesen kérünk is mindenáron arra, valahogy jó rendjével és módjával, amint azt legjobbnak ítéled, azzal a magyarral (aki Budán a töröknél él) nyomoztasd ki és szerezz biztos tudomást arról vajon kik lehetnek azok az árulók, akikről neked azt adta hírül, ott vannak mind Esztergomban, mind pedig az ottani hajóhadban, hogy az efféle veszedelemmel és kárral, ami számunkra ebből következhet, szembeléphessünk. Ugyan helyesen és lelkünk szava szerint tetted, amikor emiatt figyelmeztetted Melegnani őrgrófot+, legyen minél éberebb, ahogy ezt az ügy megköveteli. Továbbá megengedjük, és akarjuk is, hogy tárgyalj és alkudj ugyanezzel a magyarral, és valóban tisztességes és bőkezű jutalmat ígérj ennek fejében, amit mi szívesen magunkra vállalunk, és kifizetésére is gondunk lesz, hogy az ő révén valóságos és helyes értesüléseket kapjunk és halljunk a törökök dolgairól és szándékairól, és az ország meg a kereszténység javára megfelelő intézkedéseket tehessünk. Aminthogy abban sem kételkedünk, hogy te ezekről és egyebekről is, amit ügyünk javára valónak tartanál, és amire gondot tudsz viselni, tehetségedhez és rátermettségedhez mérten gondoskodni is fogsz, és amit így megtudsz, és ilyen vagy más módon nyomára jutsz, irántunk való hűségedhez és szolgálatkészségedhez méltóan megírod nekünk.
Détshy Mihály fordítása