Ambrus Neuburger Erasmus Sternnek*

Székesfehérvár, 1542. október 12.

Kedves és jó, parancsnokló kapitány úr… Tudatom uraságtokkal, hogy a töröktől visszajött a Hüssner, aki Erasmus Teuffel+ alatt szolgált, és a nagy csetepatéban esett fogságba, és ő jelenti nekem… hogy a császár elé vezették. Továbbá Prini Péterről is jelenti, hogy az mindjárt az első napon megírta a budai basának, hogy az őrgróf és más parancsnokok meg főemberek a táborba érkeztek, és mindennap mennyit nyomul előre a sereg, és milyen erős, meg milyen szándékkal volnának. Azt is mondja, ott volt akkor, amikor a basának három levelet tolmácsoltak, amiket a Prini Péter intézett hozzá. Mondja továbbá, hogy a török császár három várat és három falut ajándékozott neki, amiket akkor akar neki átadni, amikor elárulná a sereget is. Azt is beszéli, hogy a budai basa és több más előkelő török mind abban reménykedik, hogy a sereget ugyanúgy el fogja árulni, ahogyan Ferdinándot+, hogy azután megverjék.

Détshy Mihály fordítása




Hátra Kezdőlap Előre