Bécs, 1547. november 30.
Félek, hogy Perényi uram mind attól a gyengeségtől, amelyben most ágyban fekszik, mind pedig ettől a rabságtól nem fog már megszabadulni, és nagyon félek, hogy kezd beválni nagyságos uraságodnak az a jóslata, hogy Isten akaratából végzetes lesz neki ez a kettős nyomorúság, mert annyira nem látszik, hogy csak egy kicsit is javulna.
Ehelyett napról napra csak súlyosabb lesz állapota, és most is keservesen kínozza őt a köszvény s a kézi köszvény. Negyednapja maga miatt aggódva, ekképp szólott hozzám. Józsám, mondta, siess végre összeírni a végrendeletet, és teljesen készen mutasd meg nekem, nehogy véletlenül megelőzzön bennünket a halál bizonytalan napja vagy órája, s végül aztán semmi idő ne jusson ennek az írásnak az elvégzésére. Higgye meg, nagyságos uraságod, nincs már neki sem emberi képe, sem emberi éke. Sőt ha aludni akarva szemeit behunyja, mondhatnám, hogy a halálnak ábrázatát hordja. Úgy vélem nincsen olyan kitűnő képíró, aki olyan élethűen le tudná a halál képét festeni, mint ahogyan ő maga megtestesíti.
Téglásy Imre fordítása