Zermegh János+

Feljegyzés*

Eközben az a hír jött, hogy a török császár nagy sereggel ismét Magyarországra indul Jánoshoz. Úgy tudták, hogy a Konstantinápolyban időző császárhoz, megfeledkezvén János jótéteményeiről, Perényi Péter+ követeket küldött, a Szigetnél+ elesett Bika János fiát, András apja Imrét Zrínyi Miklós+ gróffal együtt, könyörögve kérve, fogadja őt egyedül alattvalói közé a császár, és szabadítsa meg mindkét király törvényhozásától, hogy teljesen önálló jogú fejedelem lehessen. Gritti mesterkedésével ez János fülébe jutott, és Ibrahim+ a császárnál cselt vetett neki, ami később sikerült is). […] Amikor Szulejmán+ Mohács környékén táborozott, és hajóhadát Budára küldte, eljött hozzá Perényi Péter+, aki korábban ajándékokat küldött előre a császárnak, Ibrahimnak+ és a többi vezíreknek. Hatszáz, mindenféle vitézi ékességgel, arannyal és ezüsttel pompásan fölszerelt lovas kísérte. A táborban helyet jelöltek ki neki és övéinek, hogy ott telepedjen le. Másnap Ibrahimhoz+ hívták. Amikor a janicsárok között leptetett, a császári utasítás szerint elfogták, és az őt követő tehetősebb nemesekkel együtt János királyhoz+ küldték. Később, Ferenc nevű nagyobbik fiának túszul adása után a császár parancsára Perényit útra szabadon engedték. A túszul ejtett fiúcskát Gritti hurcolta Szulejmánhoz+: Perényi attól kezdve egész a királynak haláláig úgy-ahogy megőrizte János iránti hitét és engedelmességét.

Téglásy Imre fordítása




Hátra Kezdőlap Előre