Később a Mohácstól nem messze levő Valpó+ várából hatvan, fényes fegyverzettel fölszerelt lovassal a táborba érkezett. A csauszok+, akiknek sok egyéb mellett ez is feladatuk és kötelességük, sátorverésre való helyet mutattak nekik. Másnap, amikor Ibrahimhoz+ kérették, s a lőszerszámokkal fölszerelt, hosszú sorban álló janicsárok közé ért, mielőtt még Ibrahim+ sátrához jutott volna, ezek kezet emelve rá lováról lerántották és elfogták, majd Ibrahim+ és Ferhád janicsárparancsnok sátra között a válogatott testőrgyalogos egységek őrizetére adták. A kíséretében levő vitézeket is kezdték fegyverüktől, öltözetüktől és értékesebb tárgyaiktól megfosztani, az ellenállókat meg legyűrték és felkoncolták. Először meghökkentek, és azt sem tudták, mire véljék mindezt, míg a halálos veszedelemben meg nem tudták, mit és mennyire lehet hinni az istentelen pogányok esküjének és ígérgetéseinek. Közülük a nemes családból való Pekri Miklós és Deli István lovas főlegények biztatták egymást, hogy ne asszony módra, gyáván és megbosszulatlanul haljanak meg, s kardot rántva vakmerően a janicsárokra vetették magukat, ölték őket, de másokkal együtt a tömeg legyűrte és megölte a harcolókat. A többiekre is ugyanilyen balszerencse, kegyetlen halál vagy fogság várt; Istvánfi Pál+ is aranyon váltotta ki magát, mert jóllehet Szulejmán+ parancsa közhírré tette, hogy Perényi vitézeit lovaik, fegyverzetük és más egyebük sértetlenül hagyásával mielőbb bocsássák szabadon, de ezt csak a nekik adott szó látszólagos megőrzése végett tette. Ennek dacára ezek az emberek, kiktől a törökök a lehető legaljasabb módon rabolták el összes javaikat, mégis arra kényszerültek, hogy vagy vállalják a nyomorúságos rabszolgaságot, vagy – e több mint pun hitszegés miatt – rengeteg arannyal váltsák meg életüket és sértetlenségüket. A bíráktól, a barátoknak való levélírás vagy a velük való beszéd lehetőségétől, vigaszától egyaránt megfosztott Perényi szomorúan és félelemben, a törökkel való szövetségen bánkódva későn siránkozott azon, hogy magát vakmerően az állhatatlan és megbízhatatlan esküvésű zsarnokra bízta. Szulejmán+ viszont, akinek tovább kellett mennie, és akinek tábora már előrébb járt, néhány nappal később röviden tárgyalt Ibrahimmal+. Perényit még életben levő embereivel – őrizet alatt azzal küldte Jánoshoz, hogy tetszése szerint bánjon vele, de előtte értesítse szándékáról, mert jól tudta, hogy gyakori árulásai, hol az egyik, hol a másik párthoz való szítása miatt János gyűlöli Perényit. Ez a fejlemény a nagy nyomorúságban és bajban levő Perényinek nemcsak vigaszára, hanem ráadásul menekülésére is szolgált, és nagy bizakodást ébresztett benne, hogy nem remélt szabadságát is visszaszerzi, és nem is csalatkozott ebben. Hiedelmét János kegyességére és természetének szelídségére alapozta, mert ennek beleegyezésével és Szulejmán+ végső jóváhagyásával két fia közül az idősebbiket, a hétéves, okos, és e nyomorúságra méltatlan Ferenc nevű fiát a maga váltságáért túsznak ajánlotta, és megfogadta, hogy János pártját követi eztán. Szulejmán+ elfogadta a fiút, és Grittinek adta, hogy vigye Konstantinápolyba, ahol gondoskodott arról, hogy a maga babonaságára kényszerítsék és körülmetéljék, és aztán soha többé ne is lássa. Ez a dolog bizony mindkettő nevén és becsületén – az istenfélő emberek szemében – joggal hagyott nagy szégyenfoltot, mert sem a vallással, sem a szülői szeretet kötelességével nem törődve adták oda azt a törzsökös nemességű, ártatlan, keresztény fiúgyermeket a kereszténység istentelen ellenségeinek örök kárhozatra. Nem könnyű eldönteni, hogy Jánost ösztökélte-e ilyen büntetésre az a hatalmas gyűlölet és bosszúvágy, amit Perényi gyakori pártváltoztatása miatt érzett, vagy inkább Perényi akart ilyen áldozat árán megszabadulni a rabságtól, a halálfélelemtől és attól a rossz hírtől, mely gyanút keltően büntetéssel fenyegette. A vagyonának és birtokainak megcsonkításával, és fiának elszakadásával fájón büntetett Perényi megújította a Jánosnak tett és korábban sokszor fölfüggesztett esküt, és János haláláig mindkét fél irányában meg is tartotta.
Téglásy Imre fordítása