34 Báthori István Mágócsy Gáspárnak*

1578. március eleje

Mit kívánjon éntőlem az én hazámnak és atyafiainak szerelme, sőt az Isten, az ki engem az állapatra emelt, szüntelen elmémben forgatom. Tartozom Istennek hálaadással, hazámnak penig, és azoknak, kiket Isten is kezembe bízott, oltalommal, gondviselíssel és segitsíggel. Mi lehetne penig Isten előtt idvössígesb, avagy ez világ szerént híresb-nevesb, mint az ki hazáját veszendő állapatjából felemelhetné, avagy csak megsegíthetné. Énnekem az Isten jól látja szívemet, minden munka fáradságát, sőt az halál is édesnek látszanék, hogy én az én hazámnak illyen utolsó szüksígében segíthetnék. Mikoron penig errűl gyakorta és valóba gondolkodnám, felette nagy nehézsíget látok ebben az én itt való állapatomhoz képest, úgy, hogyha jó fondamentommal [alappal] nem cselekednémk [!], magamnak hiában való munkát és gonosz hírnevet, az hazának penig hirtelen való veszedelmet vonnánk. Magyarország eleitől fogva az két- avagy inkább háromfelé huzás-vonás miatt veszett. Az német és magyar veszett öszve, az török végezte el az játékot. El kell azért távoztatnunk, ha megmaradást, jó hírt-nevet akarunk keresni, avagy Istennek kedves dolgot cselekedni. De az bölcs Isten az, az ki ez világnak tengelit az ű elvégezett akaratja szerint forgatja, és az ű rendelését semmi emberi incselkedés avagy hatalmasság meg nem változtathatja. Ő penig az szerint igazgatja és adja az occasiot [alkalmat] és az eszközt, az mint alkalmatos az ű akaratjának elvégezésére. Sőt közbeszéd: occasio facit furem [alkalom szüli a tolvajt]. Innet vagyon az, hogy nem megyen véghez és soha jól nem esik az mit ember mód adatás nélkül, csak tulajdon indulatjából kezd. Mert ez világnak folyását senki másra nem fordíthatja, hanem csak az miben Isten rendelte. Nincs azért hova folyamnunk, hanem csak az kegyelmes Istenhez, hogy ű adjon occasiot, adjon módot énnekem, kiben én az én hazámnak javára és megmaradására méltán indultattassam. Bizony halálommal is kész volnék megpecsétlenem az én hazámhoz való szerelmemet. Jóllehet penig az Isten kezében sok szántalan [!] mód, occasio vagyon, de én az én rövid értelmem szerint két dolgot látok méltó és jó indítóokot. Elsőt, hogyha Isten könyörülne rajtunk és ez mostani császártokat, királtokat [II. Rudolfot], kit én ighes [!] beteges embernek értek, ez világból kivenné, ottan megszabadulnátok és minden zenebona nélkül szabad választástok lenne, és ez világ sem rágalmazna sem tütöket, sem azt az ki oltalma alá venne. Vajha uram Maximilianussal megéritek vala és eccersmind [!] két koronás királt nem csináltok vala,* most azt nem kellene várnotok. De az magyar soha bár ne vessen az Istenre, ki mindenkor jelen volt volna neki, csak ű magok ne keresték volna az elveszett utat. Másodikot azt látom, hogyha az török császárt [III. Muradtól] megkérhetnők, hogy ez maradék nyomorult földet ne üldözné, sőt oltalma alá venné, határt mutatna. De ehhez is igaz, most nem látom módunkat, noha átaljában császárral nem indítottuk, miérthogy egyebek az kikkel közlöttük, nem biztattanak; ez okáért, hogy császárnak Perzsiára nagy gondja vagyon és kétfelől nem akar háboruban lenni.* Más oka miért nem indítottam ez, hogy az muszka igen megháboríta és most is készülésbe vagyon, kire esztendőre nyárra az Istennek segitsíge velem lévén, reája megyek és az mire Isten vezérel, azt mívelem.* Sőt az itt való népet is tekintvén,* esmérem, hogy hátok megett ellensígek lévén az muszka, nem nyúlnának más dologhoz, abban penig valami jó vég lévén, mindenhez alkalmatosságom lenne. Ím azért ugyan meggyűnom kegyelmednek az én lelkiismeretemnek titkait, kiből tekegyelmed megitílheti, hogy most mindjárást semmi jó módunk sem egyfelől, sem másfelől ehhez nincsen. Istentől kell várnunk és könyörögnünk, hogy az ű szőlőit, mellyet enni pogánság által helheztetett és két kezével plántált [ültetett], végsőképpen elpusztítani ne szenvedje. Amen.

Az békességet énvelem német császár sok számtalan emberek által kesergette [!], ugyancsak közrendek által is, de fűképpen [XIII. Gergely] pápa által, sagoniai, brandenburgi és pomeráni hercegek által, de miérthogy soha énnekem fejembe nem fér, mint lehetne az, az magyar nemzet nyomorúsága nélkül, nem míveltem, ezután sem mívelem. Noha azt is proponálják [javasolják], Slesia és Csehország közt legyen az békesség, de én arra azt mondtam, hogy efféle tettetett és képutáló békéllés fél részint való békesség, hasznotlan és állandó sem lészen, ha békessígnek kell lenni, nem vagyok idegen az féle békességtől, az melyben nemcsak Slesiának, Csehországnak, Lengyelországnak, hanem az teljes keresztyénsígnek, az többi között az nyomorult Magyarországnak javát és előmenetit ismerjük.*

Ez dolgot nem tartok ellent benne, ha kegyelmed csak azzal közli az kivel illik, és az kinél megáll. De ha kiterjed és elébb megértik amoda, hogynem mint az dolog megindul, felette nagy akadált szerezne az dologban. Ez üdő közbe, hogyha az német vagy közönsíggel, vagy egyenkint tükegyelmeteket megháborítana és haddal nyúlna hozzátok, minden tehetsígemmel és oltalommal akarok lenni. Mindazáltal okot most semmit nem kell adni, sőt üdőzni és dissimalni [színlelni], magát penig őrizni etc. Ez a vége.

Sinkovics, 1, 186–189. Nr. 35. Másolat.




Hátra Kezdőlap Előre