Bevezetés

A mű, melyet az olvasó e füzetben kezébe vesz, Mátyás király korabeli művelődésünk történelmének egyik legfontosabb s különös jelentőséggel biró forrása.

Szerzője, az olasz Galeotto Marzio, a renaissance-korabeli bohémek nagy társaságának egyik érdekes alakja. Sokat markolt s így keveset fogott: hittudományi, katonai, orvosi, történelmi, nyelvészeti s csillagászati kérdések fejtegetései egyre-másra váltakoznak prózai műveiben, - de verseket is ír, tudományos, de végtelenül goromba tollharczokat vív, Bologna egyetemén éveken át latin nyelvi előadásokat tart, beutazza hazáján s hazánkon kívül Spanyol-, Franczia- és Angolországot, mindenütt gyógyít, tanít, és főképen vagyont gyűjt. Mozgalmas életét, mint hetven esztendős aggastyán, Csehországban végezte: 1497-ben lebukott lováról és szörnyet halt.

Ferrarai egyetemi hallgató korában ismerkedett meg a magyar humanismus legzseniálisabb alakjával, világszerte ünnepelt költőnkkel, Czezinge Jánossal: Janus Pannoniussal, ki 1447-ben mint tizenhárom esztendős gyermek ment Ferrarába a nagyhírű mester, Guarino Veronese hallgatására.

A magyar s a hét évvel idősebb olasz ifjú mély barátságot kötött, tanítgatták egymást, Janus Galeottot görög nyelvre, az őt viszont a latin verselésre. Janus 1458-ban visszatér hazájába, két évre rá Mátyás kegye Pécs püspöki székébe ülteti s ekkor siet vendégéül meghívni kedves barátját. Galeotto, bár időközben családot alapít és sok vele a gondja, eljön; előkelő házigazdája bemutatja nagybátyjának, Vitéz János esztergomi érseknek, Budán a püspököknek s Mátyás királynak. A világlátott, nagy tudású és jókedvű olasz humanista mindenütt szívesen látott vendég. Mátyás király kegyét szerencsétlen barátjának, Janusnak bukása után (1472) sem veszti el, a mint tehát érkezése van rá, vagy a szükség kényszeríti, el- ellátogat Mátyás udvarába rövidebb-hosszabb tartózkodásra. A király valamely rendszeresített állásra nem alkalmazza ugyan, de társalgója, meghitt jó barátja, valóságos udvari bohócza gyanánt tartja maga mellett, tehát mindig a királlyal van s asztalánál ül.

Vácz tudós püspöke, Báthory Miklós váltig biztatta, írja meg Mátyás király történetét. Hanem Galeotto bolondos jókedvének nem ízlik a történetírás komolysága. Mátyás merész politikáját, hadvezéri talentumát csodálta ugyan, de jobb szerette benne a vígkedvű barátot tréfás mondásaival és cselekedeteivel. Komoly tudós kollegájára, a szintén olasz Antonio Bonfinire hagyta tehát a király politikai és hadi sikereinek megörökítését, ő maga pedig arról írt, a mi neki jobban tetszett: "Mátyás király találó, bölcs és tréfás mondásairól és cselekedeteiről". Ez a művecske több tekintetben méltó figyelmünkre.

Először, mert a vérünkből való nagy királynak olyan jellemvonásait örökíti meg, a melyeket a hivatalos oklevelek táraiban hiában keresünk.

Látjuk a királyban a kiváló tudóst, a ki a renaissánce tudományát s művészetét szinte rajongó hódolattal karolja fel, ki a tudományával kérkedő olasz hittudóst, Gattust oly csúfosan sarokba szorítja, s kinek tudományos fejtegetésein az udvarába gyűlt idegen tudósok ámulattal csüggenek; látjuk benne a jó barátot, a ki ezernyi gondja, dolga mellett is el tud tölteni egy-egy jó órát víg baráti körben, tréfás csevegéssel, komoly fejtegetés közben vagy énekszó mellett, - látjuk benne a vitéz bajnokot, ki a szinte győzhetetlen bajnokot, Holubárt, egy-kettőre kiveti a nyeregből, - az egyenes lelkű ellenséget, - halljuk jó kedvtől szikrázó elmés megjegyzéseit, tréfás mondásait, bölcs állításait.

Másrészt Galeotto műve a Mátyás korabeli társadalmi életünket, művelődésbeli viszonyainkat illető tudásunkat is egész közvetlenül, megkapó módon, számtalan új adattal gazdagítja. Mert szerzőnk, az éles szemű, világlátott idegen, észrevette s feljegyezte speciális magyar viszonyainkat, a melyeket született magyar iróink, a mindennapos megszokás közönyével, észre sem vettek, feljegyzésre érdemesnek sem tartottak.

Vegyük hozzá, hogy szerzőnk, a miről ír, a saját szemével látta, fülével hallotta; csak jó ízlésünk legyen résen, hogy előadásában a színigazat a hízelgés s túlságos színezés salakjától elválaszsza.

Galeotto egyéb munkái, - költőiek és prózaiak egyaránt, - ma már jóformán semmi tartalmi, tudományos becscsel nem bírnak. A hőmérő maga sem áraszt meleget, de mutatja egy más test hőfokát; így szerzőnk művei is, mint rég meghaladott tudományos álláspontok képviselői, tudományos fényt többé semmi kérdésre sem árasztanak, de, mint a XV. század tudománya fokának mutatói, elvitathatatlan művelődéstörténeti becsűek.

A nyílt eszű, katonás, művelődésre nagy fogékonysággal bíró úri magyar nemzetről s nagy nemzeti királyáról írott műve azonban említett tulajdonságai révén mindenha becses történelmi forrásul és egyuttal kellemes olvasmányul fog szolgálni.

Császár Mihály.