„Akiknek”: tudniillik a királynak meg a legátusnak. Ezzel kapcsolatban jegyezd meg, hogy egy ideig kétséges volt – sőt sokan még most is kétségben vannak afelől –, hogy hol, melyik helyen is haltak meg ők ketten, tudniillik Ulászló király úr és a legátus. Mert mind a ketten e hadjáratban pusztultak el, de haláluk után egyikük tetemét sem találták meg, illetőleg látták. Sokan sokféleképp beszélnek ugyan, mégis a legvalószínűbb s legáltalánosabb vélemény az, hogy a király még a csata napján, azaz az Úr 1444. esztendejében, Szent Márton+ előtti nap alkonyatkor a csatatér közelében zuhant bele egy kisebb szakadékba vagy árokba, s ott is lelte halálát többekkel együtt, akik menekülés közben ugyanabba az árokba estek bele. Vagy ahogyan mások mondják: szürkületkor ugyanannak az ároknak a közelében újra fölvette a harcot az őt üldöző törökökkel, majd a csata után félrehúzódott, mivel elhatalmasodott rajta halálos kelevénye, és még azon az éjszakán kilehelte a lelkét. Övéi közül állítólag nem látta őt többé senki. Giuliano legátusról pedig azt beszélik, hogy amikor másnap menekülés közben egy mocsárhoz, illetőleg a Dunától táplált eliszaposodott halastóhoz ért, és a hosszú úttól megszomjazott lovát, amelyen ült, meg akarta itatni, egy vlach+ taszította ott le a lováról, majd megölte és kifosztotta; teteme ugyanott a víz alá merült, s nem látták többé. Néhány ruhadarabját azonban látták később Havasalföldön a vlachoknál stb.