CÍMLAP
|
TARTALOM |
Vitéz János, "a magyar humanizmus atyja"
A leveleskönyv
Előszó Zrednai János úrnak, a magyar királyi kancellária hajdani főjegyzőjének leveleihez, amelyeket Ivanich Pál áldozár gyűjtött össze e kötetbe
János úr első levele, amely a következők előszavának nevezhető. E levélben, mely a zavaros időkben íródott, jellemzi e zavarok gonosz természetét, és sok egyéb hasznos dolgot közöl
A zavarok lecsillapodtával írt második levél, amely második előszónak is mondható.
Levél, amelyet Hunyadi János, akkori erdélyi vajda és kapitány stb. nevében küldtek Jenő pápa úrnak, hogy nyújtson segítséget a fegyveres erők újjászervezésében Magyarország hadseregének Várna vára mellett, a tenger közelében elszenvedett veresége után, amelyben elesett Ulászló király úr és Giuliano pápai legátus stb.
Levél, amelyet az előbb említett Jenő pápa úrnak küldtek János akkori vajda úr stb. nevében, aki előbbi kéréseit ismétli meg sürgetően a törökök elleni segítség érdekében
Levél, ugyancsak Jenő pápa úrnak az említett János vajda úr nevében, amelyben megismétli kérését az előbbi ügyben stb.
Levél Jenő pápa úrnak a váradi egyház ügyében
Levél János vajda úr nevében Giorgio Cesarini úrnak, a néhai Giuliano legátus úr fivérének stb. az előbbi ügyben
János vajda nevében Taddeo mesternek, az említett orvosnak, miután teljesült az óhaja a váradi egyház ügyében
A váradi egyház élére kinevezett püspök levele a tarantói bíboros úrnak
János váradi prépost nevében Miklós krakkói dékánnak
A váradi püspök nevében Natale úrnak, a dalmáciai Nona püspökének, a teológia doktorának
Ugyancsak az ő nevében egy ragúzai nemesnek
János kormányzó úr nevében Frigyes úrnak, a rómaiak királyának, Ausztria és Stájer hercegének stb.
Válasz János kormányzó úr nevében Jenő pápa úrnak
János kormányzó úr, valamint Magyarország főpapjai és bárói nevében Jenő pápa úrnak írott mentség a rómaiak királya elleni fegyverfogást illetően
János kormányzó úr nevében a velenceiek urának és dózséjának
A váradi püspök nevében főtisztelendő Juan úrnak, a Sant' Angelo bíborosának, az akkor békeszerzés végett Bécsben tartózkodó apostoli legátusnak
Magyarország főpapjai és báró urai nevében - akik tudniillik a bécsi diétára kaptak megbízatást, hogy ott az apostoli legátus jelenlétében béketárgyalásokat folytassanak - a rómaiak király urának
Ugyanazok nevében ugyanabban a tárgyban az említett legátus úrnak
A kormányzó úr nevében az előbb említett legátusnak
A felséges és kiváló Fejedelemnek, Alfonz Úrnak, Isten kegyelméből az aragonok s a két Szicília Királyának stb., az én dicső Uramnak - Felséged szolgája, Hunyadi János, Magyarország kormányzója és az erdélyi részek vajdája stb.
A kiváló Fejedelemnek, Ferdinánd Úrnak, Aragónia és a két Szicília királya fiának, Calabria elsőszülött Hercegének és a Farón inneni Szicíliai Királyság általános Helytartójának, tiszteletreméltó Uramnak - Magasságod szolgája, Hunyadi János, Magyarország kormányzója és az erdélyi részek vajdája stb.
János kormányzó úr nevében Aragónia már említett királyának
A váradi püspök úr levele az esztergomi érsek úrnak
János kormányzó nevében Miklós pápa úrnak, Jenő utódának, amelyben megköszöni kegyes jóakaratát, és segítséget kér a törökök ellen
Krisztusban szentséges Atyámnak és Uramnak, Miklós Úrnak, a Szent Római és Egyetemes Egyház Főpásztorának, félve tisztelendő Uramnak - János, Magyarország kormányzója
János kormányzó nevében Miklós pápa úrnak ugyanabban az ügyben; de itt világosabban kifejezésre jutnak a hitetlenektől elszenvedett vereségek miatti panaszok meg a hadjárat okai
János kormányzó nevében Miklós pápa úrnak a zágrábi egyház ügyében
A kiváló Fejedelemnek, Francesco Foscari Úrnak, Velence dózséjának, tiszteletreméltó Urunknak - János kormányzó
János kormányzó nevében a már említett legátus úrnak, miután ez eltávozott Magyarországról
Siralmas levél János kormányzó nevében az említett követnek, Miklós dékán úrnak a törököktől elszenvedett vereségről
Válasz János kormányzó nevében Istvánnak, Zengg grófjának stb.
Válasz Magyarország kormányzója, főpapjai és bárói nevében Miklós pápa úrnak
Ugyanazoknak a főpapoknak és báróknak a nevében
Krisztusban szentséges Atyámnak és Uramnak, Miklós Úrnak, Isten gondviseléséből a Szent Római Egyház Főpásztorának, félve tisztelendő Uramnak - János, Magyarország kormányzója
Ugyanannak a nevében Miklós pápa úrnak a váci egyház ügyében
A Váradi püspök levele Miklós pápa úrnak a kormányzó megbízásából
János kormányzó nevében Miklós pápa úrnak, hogy az akkor ünnepelt jubileumi esztendő búcsúit azon magyarok számára is kieszközölje, akik nem tudtak elmenni Rómába
János kormányzó nevében Miklós pápa úrnak, hogy megóvja az ország kegyúri jogának a szabadságát stb.
Magyarország főpapjai, bárói, lovagjai és főurai nevében Miklós pápa úrnak ugyanabban az ügyben
János kormányzó nevében Miklós pápa úrnak, amelyben megköszöni a jubileumi búcsúk engedélyezését, és kéri azok kiterjesztését
A váradi püspök válasza Miklós pápának néhány pontra, amely a zágrábi egyház ügyére vonatkozott
János váradi püspök Barius Miklós doktornak, testvérének és barátjának a vigasztalására adott válasza
A váradi püspök nevében az amiens-i bíboros úrnak
A váradi püspök nevében a Ferrarában tartózkodó Veronai Guarinónak, a nagy szónoknak
Taddeo orvosmesternek szóló tisztes feddés kétszínűsége miatt
Epilógus
Gyűjteményen kívüli levelek
Magyarország főrendjei nevében a lengyel főrendeknek
Juan de Carvajal bíborosnak a magyar rendek nevében
Lasocki Miklósnak Hunyadi János nevében
Vitéz János és Losonci Albert egyezsége
V. Miklós pápának V. László király nevében
Kónsztantinosz Palaiologosz bizánci császárnak V. László király nevében
Jan Olesniczki lublói várkapitánynak V. László király nevében
Kázmér lengyel királynak V. László király nevében
V. Miklós pápának V. László király nevében
V. Miklós pápának V. László király nevében
V. Miklós pápának a főpapok és bárók nevében
Egy főúri személynek V. László király nevében
Kázmér lengyel királynak V. László király nevében
V. Miklós pápának V. László király nevében
Giovanni Castiglione bíborosnak V. László király nevében
Francesco Foscari velencei dózsénak V. László király nevében
Alfonz Nápolyi-szicíliai királynak V. László király nevében
Borso d'Este modenai hercegnek V. László király nevében
Rácország despotájának V. László király nevében
Giovanni Castiglione bíborosnak V. László király nevében
III. Kallisztusz pápának a magyarországi főrendek nevében
István kalocsai érseknek és Palóczi László királyi udvarbírónak
II. Piusz pápának Mátyás király nevében
II. Piusz pápának a főpapok és bárók nevében
Juan de Carvajal portói püspök-bíborosnak a főpapok és bárók nevében
Juan de Carvajalnak Mátyás király nevében
Juan de Carvajalnak
II. Piusz pápának
Juan de Carvajalnak
Tommaso szentszéki főjegyzőnek
II. Piusz pápának
II. Piusz pápának Mátyás király nevében
Protáz olmützi püspöknek
György cseh királynak
György cseh királynak
György cseh királynak
Pozsony város elöljáróságának
Jacopo Ammannatinak
Politikai beszédek
V. László üdvözlése a magyarországi rendek nevében
Második beszéd V. László király előtt a magyarországi rendek nevében
III. Frigyes császár előtt a magyar rendek nevében
A pápai követ előtt elmondott válaszbeszéd
A pápai követ előtt elmondott második válaszbeszéd
Követi beszéd a frankfurti birodalmi gyűlésen
Beszéd a bécsújhelyi kongresszuson
A császár előtt elmondott válasz
A császár előtt elmondott második válaszbeszéd
A császár előtt elmondott búcsúbeszéd
A pápai legátus előtt V. László király nevében elmondott második válaszbeszéd
A kötet tartalmának időrendi áttekintése