Szentjóbi Szabó László
Dobozy Mihályhoz*

Hidegen fújnak a szelek,
Dér szokott járni éjjel,
Sárgúlnak a falevelek,
Misu! s hullanak széjjel.
Halni készül a természet,
Érzékenységét veszti,
Közönséges az enyészet,
Mely pestisét terjeszti.
Misu! tán a természettel
Erántam meg fogsz halni?
Hogy legkisebb felelettel
Sem kivánsz vígasztalni.
Már most harmadikszor látom
A fényes holdat tele,
S elmém fájdalma, barátom!
Annyiszor újult vele.
Tudod akkor mit fogadál:
Írni fogsz nemsokára,
Mikor váló csókot adnál,
Kis-Szántón* utoljára.
S hallgatsz azólta szünetlen
S nem tudod mit ígértél:
Sok levelem sikeretlen,
Bár reá magad kértél.



Hátra Kezdőlap Előre