Ha ez egy dologba bévesszük, egyebekbe is
bé kell vennünk az anyaszentegyház tradícióját

Valaki az anyaszentegyháznak az Szentírás kívül csak egy tradícióját béveszi is a hit dolgaiba, szükség, hogy hasonlóképpen bevegye a több közönséges tradíciókat is.

Mert azt kérdem az atyafiaktúl: lehetséges dolog-é, hogy az anyaszentegyháznak kézrűl kézre adott tradíciója tévelygés légyen; avagy lehetetlen? Ha lehetetlen, tehát az anyaszentegyháznak közönséges tradíciói mind egyaránt igazak. Ha pedig lehetséges, hogy hamisság légyen az ő megrögzött tradíciója; azt kérdem, honnan tudhatom, hogy nem hamis ez a tradíció is, mely előmbe adja, hogy ezt a levelet épen, tisztán Szent Pál írta? Soha bizony ennek végére nem mehetek, és így bizonytalan lészen az egész keresztyéni tudomány. Ennek fölötte, ha ilyen fő és derék dologban, mely a hitnek fondamentuma, tudniillik a Szentírásrúl való bizonyosságba bévesszük az anyaszentegyház tradícióját, miért ne vennők be egyik dologba is? Nemde nem azt mondhatnája-é nékünk is Szent Ágoston+, amit a manicheusoknak*, kik úgymond, ahon tetszik, hisztek a Szentírásnak (az anyaszentegyháznak), ahon nem tetszik, nem hisztek; nem az Írásnak hisztek, hanem timagatoknak. Ugyanezen Szent Ágoston+ másutt így ír az eretnekeknek: Válassz a kettő közt: higgyek-é a közönséges anyaszentegyháznak vagy ne higgyek? Ha azt mondod, hogy ennek ne higgyek, nem bizonyíthatsz énellenem a Szentírással, mert én az evangeliomnak nem hinnék, ha az anyaszentegyház tanítása engem arra nem vinne. Ha pedig azt mondod, hogy higgyek ennek: neked tehát nem hiszek, mert ez kárhoztat téged. És miért ne higgyem el a szavát ebben, ha elhittem, mikor arra tanított, hogy az evangeliomnak higgyek? Ha pedig azt mondod: jól cselekedted, hogy elhitted az ő tanítását az evangeliomrúl, de ne hidd, amit tanít Manicheusrúl. Oly bolondnak ítílsz-é engem, hogy bizonyos ok nélkül, amiben te akarod, higgyek neki, amiben akarod; ne higgyek? Énvelem azért sokkal künnyebben elhitetheted, hogy Krisztusnak ne higgyek, hogysem minthogy őróla valamit egyébtűl tanuljak azon kívül, akitűl megtanultam a Krisztust. Ugyanis kitűl tanulhatom jobban meg, mit tanított Krisztus, azon kívül, akinek tanúbizonyságából tudom, hogy Krisztus valamit tanított? Vajon s te jobban megmagyarázod-é, mit tanított Krisztus, kit soha el nem hinném, hogy e világon volt, ha ezt csak tetőled hallanám. Eddig Szent Ágoston+.

Ezekből azért nyilván megtetszik, hogy ha egy dologban helyt adunk az anyaszentegyház tradíciójának, egyebekben is helyt kell adnunk. És azért mondja Szent Ágoston; hogy az ellen vetekedni, amit az egész anyaszentegyház bévött, nem egyéb, hanem felfuvalkodott bolondság; és akkor követjük a Szentírást, mikor azt cselekesszük, ami az egész anyaszentegyháznak tetszik.  Azokban pedig, melyekrűl az Írás nem emlékezik, az anyaszentegyház szokását törvény gyanánt kell tartanunk. Ugyanezent írja Hieronymus+ (cap. 4. cont. Luciferian*).




Hátra Kezdőlap Előre