Mely bolondul bizonyítja az beszédszerző kálvinista,
hogy az szenteket nem kell segítségül hínunk

Vészem eszembe írásodból, nevefeledett kálvinista, hogy az Kalaúz-t olvasgattad, melyben az te erőtlen bizonyságid világoson földhöz verettetnek, és az szentekhez bocsátott könyörgésnek hasznos volta győzhetetlen bizonyságokkal megerősíttetett. Ha tekéletes és igaz ember volnál, elő kellett volna az te bizonyságidnak fejtegetését állatnod; és ha szerét tehetted volna, azokat kellett volna rontanod. Merthogy te csak azonegy bakot nyúzzad, és azzal semmit ne gondolj, mit mond más teellened, nem okosság tőled.

De minekelőtte az te bizonyságid rontásához kezdjek: Elsőben is azt kívánom tőled, mivelhogy arra tanítasz, hogy semmit ne higgyek, valamit az Szentírásban meg nem mutathatsz, mutasd meg, hol vagyon írva ez a ti tudománytok: Nem szabad az szenteket kérni, hogy érettünk imádkozzanak. Ha ezt az Szentírásban feltalálod, ma mondok ellene az pápistaságnak. Ha fel nem találod, ne bánd, hogy szódat fogadom, és el nem hiszem, amit az Írásban nem olvasok. Az te okoskodásod, elmélkedésed, konzekvenciád pedig nem Szentírás; azért, ha ezeken fondálod vallásodat, kitérsz immár az felvett fondamentomból, és oly dolgokat is tanítgatsz, melyek az Írásban nem találtatnak.

Továbbá, hiszem, azt te sem tagadod, hogy ha az üdvözült szentek tudják és értik az világi dolgokat, szinte oly hasznosan kérhetjük őket, hogy imádkozzanak érettünk, amely hasznoson Szent Pál kérte az élő híveket, hogy őtet segítsék könyörgésekkel. Mert az atyafiúi szeretet őbennek meg nem szűnt, hanem az mennyei dücsőség által tekéletessé lött: és ők is vélünk egy főnek tagjai lévén, ha tudják és értik az mi nyavalyánkat, és őhozzájok való óhajtásunkat, kétség nélkül segítnek is minket könyörgésekkel. Hogy pedig az megdücsőült szentek, noha nem az természet erejéből, hanem az Istennek jelentéséből, mint régen az próféták értik és tudják ez világi dolgokat, oly nyilván és világosan feltaláljuk az Szentírásban, mint akármely igazságot.

I. Mózes, Urunk születése előtt sok száz esztendővel megholt vala. Mégis azt mondja Szent Lukács, hogy tudta és értette az Jeruzsálemben történendő dolgokat, és az apostolok hallatára az Tábor hegyén, Urunk színeváltozásakor, az mi Urunknak Jeruzsálemben való kimúlásárúl beszélget vala. Tudta tehát Mózes: ebben az várasban, ennek az embernek, ilyen kimúlását, noha ez jövendő és nem jelenvaló dolog vala.

II. Az Lázár históriáját, melyet Szent Lukácsnál olvasunk, Calvinus+ méltán igaz históriának, és nem valami példabeszédnek vallja lenni, és sok bizonyságokkal erősíti tanítását. Ebből az históriából három dolgot tanulunk. Elsőt, hogy Ábrahám, aki régen megholt vala, tudta Lázárnak és az gazdagnak evilági életét, erkölcsét, magaviselését; és azért mondja, hogy egyik elvötte javát, másik pedig gonoszát az földön. Másikat, hogy noha Ábrahám között és az gazdag között nagy mélység vala, de azért értette és tudta Ábrahám az gazdagnak kiáltását, azaz kívánságát és akaratját; mert az testtűl elvált léleknek egyéb kiáltása nincsen az kívánságnál. Ha azért az kálvinisták nem alábbvalók az pokolban kárhozott lelkeknél, bizony szinte úgy az ő könyörgések és szűbéli óhajtások is az szentek eleibe juthat, mint az kárhozott gazdagé. Harmadikat, hogy ha az pokolban kínlódó lélek is gondot viselt könyörgése által az földön lakozó atyafiaira, és kérte Ábrahámot, hogy Lázárt hozzájok küldje: mentűl inkább tehát az mennyországban uralkodó szentek gondot viselnek és könyörgésekkel segítnek minket!

III. Szent János az ő Látásában azt írja, hogy az Istennel uralkodó szentek tudták, hogy ez földön dühösködnek az istentelenek, és kérték az Úristent, hogy bosszút álljon azokon. Ugyanezen Szent János azt írja, hogy mikoron az földön lakozó emberek áldanák és dicsőítenék az Úr Krisztust, az Isten széki előtt álló vének Ament kiáltnak vala. Tehát értették, tudták és hallották az földieknek szavát. Mert az Szent Pál mondása szerént, nem mondhatja az Ament más szava után, aki nem érti az más szavát. Elég ez mostan. Ha több bizonyságot akarsz, lám eléggé olvastad az Kalaúz-t, találsz ott eleget.

De lássuk immár, mit beszél az mi tisztes kálvinistánk, és mivel akarja rontani az szentekhez való könyörgést. Semmit újat nem mond, hanem amit ezerszer láb alá tapodtak az katolikusok, azt szedegeti fel.

I. Így okoskodik: Pál apostol nyilván mondja, hogy egy az közbenjáró Isten között és emberek között, az ember Krisztus Jézus; senki különben az Atyához nem mehet, hanem őáltala. Tehát megmocskolják az Üdvözítőnek tanítását, valakik csupa teremtett állatot állatnak esedezőül és közbenjáróul.

Felelet: Fordítsd ezt az argumentumot Szent Pál ellen, és mivelhogy ő szinte oly formán esedezőül állatja Isten előtt az híveket, mint mi az szenteket, mondván: Orate pro nobis; Orate pro nobis, ut sermo Dei currat,* mondhaddsza azt Szent Pálnak, hogy megmocskolja az Krisztus tanítását. Valamint megfejtenéd te magad az te bizonyságodat, midőn ezeket valaki Szent Pál ellen igazítaná: szinte úgy megfelelhetsz magadnak mi képünkben: Vajon Szent Pál apostol Mózest nem nevezi-é közbenjárónak? Veszesd egybe tehát Szent Pált őmagával, és amit egyszer állatott, rontasd el magával! Vak prédikátor, hogy nem olvasád tovább az Szent Pál mondását, melyben egy közbenjárórúl emlékezik. Egy, úgymond, az közbenjáró Isten között és emberek között, az ember Krisztus, qui dedit redemptionem semetipsum pro omnibus, aki magát váltságul adta mindenekért. Látod-é, minémű közbenjáróul szól Szent Pál? Bezzeg ilyen közbenjáró csak egyedül az megváltó Krisztus Jézus. De oly közbenjárók sokan vannak, kiknek Szent Pállal azt mondhatjuk: Orate pro nobis, könyörögjetek érettünk. Kiknek könyörgéseket kérvén, nem azt jelentjük, hogy Krisztust elhagyván, más által menjünk Istenhez. Vajon mikor Szent Pál az híveket kéré, hogy őérette könyörögjenek, elhagyá-é Krisztust és egyebek által akara az Istenhez menni? Hogy azért rövid sommában foglaljam az egész feleletet: Mivelhogy mi csak azt kérjük az szentektűl, amit Szent Pál kére az földön lakó, bűnös emberektűl, tudniillik, hogy imádkozzanak érettünk: ha Szent Pál ez ilyen könyörgéssel Krisztust meg nem fosztotta méltóságátúl, bizony mi sem fosztjuk. Ha pedig Krisztus ellen vagyon az mi könyörgésünk, szinte úgy Krisztus ellen volt az Szent Pál kérése is. Mert akár holt s akár eleven embernek tulajdonítsa valaki azt az közbenjárást, mely egyedül Krisztust illeti, mind egyaránt vétkezik.

II. Ilyen bizonyságot támaszt: Isaiás így kiált az Istennek: Te vagy mi Atyánk. Ha Ábrahám nem tud is és Izráel nem ismér is, mindazáltal Uram, Te mi Atyánk vagy.

Felelet: Ha így szólnának az Írás szavai, amint előhozod, nyilvánvaló, hogy semmit ebből nem bizonyíthatnál. Mert nem egyáltalában mondaná az Írás, hogy Ábrahám nem tud minket, hanem csak -val: Ha nem tud is. De bár ugyan az ha nélkül így olvassuk is az Isaiás mondását: Ábrahám nem tud minket, ugyan semmit ezzel nem bizonyíthatsz. Mert az Hieronymus+ doktor magyarázatja szerént, csak úgy kell azt érteni, amint értjük Urunk szavát, midőn az a gonoszoknak azt mondja: Nescio vos, non novi vos. Nem tudlak, nem ismérlek titeket. Azért, valamint te magyarázod az Urunk szavát, úgy magyarázzad ugyanazon szókat Isaiásnál, és ottan eszedbe veszed, mely erőtlen az te bizonyításod. De ez dologrúl többet tanulhatsz az Kalaúz-ból, ha nem restelled.

III. Azt beszéli az kálvinista prédikátor, hogy Szentírás kívül való tisztelet efféle és az régi szent próféták és patriarkák idejében nem volt az emberek segítségül hívásoknak emlékezeti.

Felelet: Szinte ugyanezen formán Szent Pált is vétkessé tehetnéd. Mert midőn Szent Pál azon kéri a híveket, hogy őérette könyörögjenek Istennek, hogy kedves légyen az ő áldozatja, és az Isten igéje terjedjen, azt mondhatta volna egy ilyen agyafúrt prédikátor Szent Pálnak: Hallod-é, hol vagyon parancsolat arrúl, hogy másnak könyörögj az Isten igéjének terjedéséért és az te áldozatodnak Isten előtt való kedves létéért? Meg vagyon parancsolva, hogy egymásért könyörögjünk, de az sohúlt törvényben nem íratott, hogy egymástúl kérjünk efféle könyörgést, aminéműt te, Szent Pál, kívánsz: sőt még az patriarkák sem kértek efféle dolgot egymástúl. Valamint megmentenéd Szent Pált efféle káromkodó fogásoktúl, szinte úgy ment emberek lehetünk mi is az mi dolgunkban. Ennek fölötte, mivelhogy az kálvinisták is egymást kérik, hogy imádkozzanak Istennek érettek, mutassák meg, hol vagyon parancsolat arrúl, hogy az élő szenteket segítségül híjuk. De hogy ezeknek békét hagyjunk, meghallád ennek előtte rövideden és az Kalaúz-ból bőségesben megtanulhatod, hogy az Szentírásnak világos tanításán fondáltatik az szentek segítségül hívása. Ennek fölötte ha te oly babonás vagy, beszédes prédikátor, hogy semmit hinni és cselekedni nem akarsz, amit parancsolva nem találsz az Szentírásban: fölötte kérlek, mutasd meg az Szentírásban, hogy  az Hiszek egy Istent el kell mondanod az Istennek tisztességére; avagy hogy ezt valaha az próféták és apostolok elmondották. Mutasd meg az Írásban az sacramentomnak definícíóját* és mivoltát. Mutasd meg az Isten könyvében, hogy csak két sacramentom vagyon. Keresd fel azt is, hogy mikor megházasodol, pap adjon egybe benneteket és megesküdtessen. Azt is találd fel, hogy komákat kell fogadni az keresztségben, és hogy ő maga az apja s anyja nem tarthatja gyermekét, midőn megkeresztelik. Ezer efféle dolgok vannak, melyeket ti cselekesztek az Szentírás kívül, és amelyekrűl emlékezet nincs az próféták és apostolok írásában: mégis azt akarjátok, hogy senki semmit bé ne vegyen, amirűl neme és nevezeti szerént emlékezet nincs az Szentírásban. Azért az te bizonyságodra először azt mondom, hogy az szentek segítségül hívásának sok nyilvánvaló fondamentoma vagyon az Szentírásban. Másodszor, hogy ha szinte errűl emlékezet nem volna is az Írásban; nem követköznék, hogy meg kellene vetni. Elég az, hogy az apostolok idejétűl fogva az egész keresztyén világ az szenteket segítségül hítta. És ha ez nem elégséges bizonysága az igazságnak; bátran merem mondani, hogy az egész keresztyén vallásnak mind füstben kell menni. Merthogy az rómabéliekhez szóló levelet Szent Pál írta; hogy az Szent Máté neve alatt kiadott evangeliomot voltaképpen Szent Máté írta és nem valaki egyéb, ő nevével: másképpen nem tudhatjuk, hanem az egész keresztyénségnek eleitűl fogva bévött és megerősödött tanúbizonyságából. Ha ezt az tanút kétessé tesszük, azaz ha azt mondjuk, hogy megcsalhat és hamisságot bizonyíthat: kétség nélkül az egész Szentírás könyveinek hitele kétes és bizonytalan lészen. Ha pedig ez a tanú meg nem csalatkozhatik bizonyságtételében: igaz, elég az ő bizonyítása az mi vallásunknak erős és meggyőzhetetlen igazságára.

Tudom, hogy az több újító atyafiak egyéb bizonyságokat tataraznak az szentek segítségül hívatása ellen, de mivelhogy az én kálvinista beszédesem ezekrűl nem emlékezik, én is hallgatással múlatom. Hanem az élő szent Istent, az mi Urunk Jézus Krisztusnak drágalátos vére hullásáért kérem, hogy ezeket az megvakult, veremre és örök kárhozatra vezető kálvinista prédikátorokat világosítsa meg Szent Lelkével: és az ellenköző s káromkodó álnokságot, mellyel az együgyű népet elámítják, vegye ki szűvökből, hogy akiknek ezideig halálra vezetői voltanak, ennek utána azoknak üdvösséges, régi, tört és járt utat mutassanak. Amen.




Hátra Kezdőlap Előre