Az Kalaúz-rúl rossz ítíletet tett egy eszefordult De kan*

Nincs vesztegetni való üdőm, hogy ennek az harmadik szamárnak enyelgésén sokat múlathassak. Nem is érdemli, hogy csak olvastassék is az tudatlan De kannak moslékja. Mindazáltal, hogy ő is eszébe végye bolondságát, rövideden tekintsük meg minden gazságát.

Minthogy bagoly is bíró földében, az harmadik Morgó három dologgal szentenciázza s kárhoztatja az Kalaúz-t. I. Hogy sok helyen álmot hüvelyez és embertelen gyermekséget beszél. II. Hogy minden rendeket szidalmaz, kiért mindenektül böcsületlenséget érdemel. III. Hogy teli aprólékos, gyermekjátékokkal. Lássuk rend szerént mindeniket.

Első vádolás. Kilenc példával bizonyítja, hogy az Kalaúz álmot és embertelen gyermekséget beszél.

I. Példa. Csúfos szószaporítással egy friss házat, szép vetett asztalokat épít együtt az Kalaúz. Másutt csudálkozik az égett bor páráján, és az bolhának szemérűl, szájárúl elmélkedik.

Felelet. Vajha meg nem rombolnátok írásomat, hanem igazán kiírnátok: mit? mi végre? minémű okkal és alkolmatossággal írtam, kevés módotok volna az rágalmazásban. Az ékes épületnek hasonlatosságából bizonyítja Eusebius+, hogy az világ ékességének alkotó Istene vagyon. Én is az Eusebius+ nyomdékát követvén, az látható állatoknak szépségéből, az láthatatlan Istennek igaz isméretire akartam vinni az emberi okosságot: úgy, hogy nemcsak az hitnek engedelmességébűl, hanem az okosságnak vezérlésébűl is kinyilatkoznék az Istenség. Ez, ha tinálatok gyermekjáték, az Istent is megfeddjétek az gyermekségrűl, mivelhogy Szent Pál írja, hogy az pogány bölcseknek az Isten megmutatta magát az világi állatokból. Az borsöprű párán én nem csudálkoztam, hanem ennek hasonlatosságával magyaráztam, mint emeltetik az felhő az levegőégben. Hogy pedig az legkisebb és alábbvaló teremtett állatban is, az Istennek bölcsességét álmélkodva magasztaltam, ne csudáld. Ezent cselekedte Szent Ambrus+ és Szent Basilius+. Minap itt Prágában, egy kivájt és fedeles kupa módjára csinált borsszemet láttam, melyben elefántcsontból csinált ötszázhét pohárka volt, mindeniknek az széli aranyozott volt. Ezen én sokkal inkább csudálkoztam, hogysem mikor az prágai palotában száz öreg kupát láttam. Miért ne csudáljam tehát az Istennek bölcsességét, mely egy legkisebb élő állatban annyi sok, külső-belső mozgásra, táplálásra, szaporodásra való tagokat formála?

II. Példa. Azt írja az Kalaúz, hogy egy holt emberfejet Boldogasszony imádsága elevenen tartott addig, míg meggyónék. Maga ezt Bonfinius+ hihetetlennek mondja.

Felelet. Ezt én írtam, de csak úgy, amint az Magyar Króniká-ban olvastam*. Mert az régi dolgokrúl históriából kell embernek szólani. Bonfinius+ pedig ezt kétessé nem tészi; sőt miraculum-nak, isteni csudának nevezi, mely emberi mód és természet folyása szerént incredibile,* mint szinte, hogy az tevének tőfokon általbúvását emberi mód szerént lehetetlennek mondja Urunk, noha Istenre nézvén lehetséges.

III. Példa. Az Kalaúz mondja, hogy az apostolok Krisztus Urunk után indulván, minden javokkal együtt feleségeket is elhagyták: most pedig, ha valamely egyházi embert magokhoz akarnak édesgetni az új tanítók, menyecskékkel fenyegetik, és az hitegetés asszonyemberen fordul meg.

Felelet: Ezt csak az tagadja, aki soha közöttetek nem forgott, veletek nem beszéllett, és szökött papok vagy barátok példáját nem látta.

IV. Példa. Azt írja az Kalaúz, hogy Luther+  az sibisolival megrakta plundráját.

Felelet. Ha igaz ember volnál, ki kellett volna írnod, mi okbúl és ki után írtam ezt. Staphylus+ írta, hogy mikor Luther+  ördögöt akarna űzni, úgy megszorongattaték, hogy nadrágját is elokádná féltében. Ezt Staphylussal+ egyetemben Lindanus, Brendenbachius, Alanus, Feuardentius, Reginaldus, Pantaleon és egyebek írták. Ezek után én is feljegyzettem, hogy Csepregen is bűzi légyen apjok plundrájának. Nemigen tiszta bezzeg, hogy ilyen szaros próféta után indultatok, de nem én bűnöm, ha nyelve alá nem tette volt az pince kulcsát.

V. Példa. Azt írja az Kalaúz, hogy az luther vacsorához az volna legalkalmatosb, aki oly részeg korában járna az Coenához*, hogy az pohár felhajtás után arcul okádná minister uramat.

Felelet. Itt is elhallgatod, nagy cigánysággal, mi okból írtam ezeket. Luther+  írja, hogy ember akkor vagyon legjobb készülettel az Úrvacsorájához, mikor legrosszabbul készült ehhez. Ebből mondám következni, amit te említesz. Ha te még annál is rosszabb készületet tudsz gondolni, ámbár azzal menjetek vacsorátokra. Bezzeg effélét, ha oly soványon és csak magam fejétűl írnék, mint ti előállatjátok, magam tennék törvényt ellenem: de ti álnokságtok és az szegény község bámítására való cigányságtok, hogy az én mondásimnak sem eleit és utolját, sem okát és eredetit, sem fondamentomit és bizonyságit nem merítek említeni; mert ha ezt feljegyeznétek, kitetszenék farka rókánknak.

VI. Példa. Az Concordia könyvét mosléknak nevezi az Kalaúz.

Felelet. Méltán is nevezi; mert sok bizonyságokkal annak gazságát és hamisságát megtapasztaltatta.

VII. Példa. Gyermekké tészi magát Pázmány. Mert azt írja, hogy Luther+  nyakába rántják az büdös berhét: és jó kedvvel kell szenvedni, ha házából kivonszák feleségét, prédára vetik marháját.

Felelet. Aki ezt csak így nézi, amint előhozod, gyermekségnek ítílheti. De ha felírnád, mi okon? mi móddal? minémű fondamentommal? írtam ezeket, az ti bolondságtokon álmélkodnék. Magyarázván együtt, mely esztelenül szoktak az lutheristák bizonyítani az Szentírással, többi között hozám azt is elő, hogy Luther+  az török ellen való hadakozást tilalmasnak lenni azzal bizonyítja, mert Krisztus Urunk hagyása, hogy az gonosznak ellene ne álljunk. Ezután mondám osztán, hogy lássa Luther+, mint jár, ha ebből az bölcs magyarázatból azt kezdik kihozni, hogy jó kedvvel kell venni, ha feleségét kivonszák, marháját elprédálják. Ezt mondottam; s ezért meg nem szégyenlem magamat, hanem ha a kettő közül egyiket megbizonyítod: vagy hogy Luther+  efféle esztelen bizonyságot nem támasztott az törökkel való hadakozásnak tilalmára, vagy hogy ezen nyomon és formán az is meg ne bizonyodjék, amit én említék.

VIII. Példa. Azt írja Pázmány, hogy semmi perseléssel szalonna nem lészen az kuvaszból, értvén ezen az jámbor prédikátorokat.

Felelet. Nem találád. Mert én ezt nem az jámbor prédikátorokrúl írtam, hanem az famosus libellus szerző és hamis hírhordozó latrokrúl, kiknek hazugságok sokszor markokban tapasztaltatott, de ugyan nem tudnak az szégyenhez. Ha te efféléket tartasz jámbor prédikátoroknak, legyenek tieid jámborságokkal egyetemben.

IX. Példa. Magyarinak azt írta Pázmány, hogy megérdemlenéje, ha záp tyúkmonnyal hajigálnák.

Felelet. Írd fel, ha jámbor vagy, azt is; mi okból? minémű dologban való tudatlanságáért? mi formán? írtam ezeket, és akkor káromlyad, ha lehet, írásomat. Hogy pedig mind itt s mind azelőtt azt írjátok, hogy engem az főemberek fabula mensae*-nek, udvari játékosnak tartnak, tudom bizonnyal, hogy az magatok rendin való főemberek is, kik engem ismérnek, szégyenleni fogják szemtelenségteket.

Második vádolás. Négy példával akarja elhitetni, hogy az Kalaúz minden rendeket gyaláz.

I. Példa. Azt írja, hogy ez világi fejedelmeknek annyi közi vagyon az egyházi dolgokhoz, mint Ozának az temjénezéshez. Felelet. Egyéb bizonyságok között azzal erősítettem, hogy az eklézsiában egy főpásztornak kell lenni, mert enélkül közönséges gyülekezet nem szolgáltathatnék, sem az pásztorok között való egyenetlenség el nem végeződhetnék. Annak utána az régi szent doktorok és császárok szava után mondám, hogy nem ez világi fejedelmek tiszti az hit-igazgatás. Azért Constantinus+ azt mondá az Nicaenumbéli gyülekezetben, hogy az császárok az püspökök ítíleti alá vetették magokat az hit dolgában: Deus vos sacerdotes constituit et potestatem vobis dedit de nobis quoque judicandi.* Theodosius+ és Valentinianus az Ephesumbéli gyöleközetnek azt írják: Nefas est, qui sanctorum Episcoporum catalogo adscriptus non est, illum ecclesiasticis negotiis se immiscere.* Azt is feljegyzém, hogy noha Constantinus+ az Nicaenumbéli gyölekezetben volt, de addig csak le sem ült, míg az püspökök meg nem engedték, hogy köztök lehessen: kit azután minden császárok követtek, úgymond Eusebius+. Ezek így lévén, azt mondottam, hogy amely fejedelem az egyházi birodalmat magának akarja foglalni, úgy cselekeszik, mint Oza. Ezzel pedig nem gyaláztatnak az fejedelmek: mert amint Szent Ambrúsból mondám, és Calvinus+ is igen javallja; nincs nagyobb dicsíreti az fejedelemnek, mintha azt mondhatni felőle, hogy az anyaszentegyháznak fia: és nem az eklézsia felett vagyon, hanem ennek igaz tagja. Az közönséges gyölekezeteknek egybehívását, ami illeti, nincs itt hely, hogy arrúl szóljunk: Bellarminusra igazítlak. Csak azt jegyzem fel, hogy hamisan említed Eusebius+ históriájának tizedik könyvét. Ruffinus első könyvét akartad említeni, melyet (amint mondám), az Egyházi Históriá-nak tizedik könyvének nevez Ruffinus. De az Ruffinus szavát hamisan hozod elő; mert Ruffinus csak azt írja, hogy az papok végezéséből hítta Constantinus+ egybe az püspököket: Tum ille ex sacerdotum sententia concilium convocat. Te pedig úgy beszéllesz, mintha magátúl és maga hatalmával cselekedett volna valamit. Hogy pedig az egyházi emberek az világi gyűlésekben légyenek, abban semmi illetlenség nincsen, mint másutt megmondottam. Nem is hallottam még eddig, hogy senkit egyházi embert, kitaszigáltak volna az gyűlésből: de tinéktek, azt hiszem, jobb postátok vagyon, ki azt is megviszi, ami sohasem volt.

II. Példa. Azt írja az Kalaúz, hogy az uraknak nem engedik az hit barázdálását.

Felelet. Arrúl vala szó, hogy az Szentírásban mély és nehéz értelmű dolgok vannak. Azért, ha csak egy közmesterségben is apród esztendőt kell tölteni, minekelőtte ebben valaki tudós légyen, az isteni dolgoknak értésére nagyobb üdő és szorgalmatosság kívántatik. Azért akiknek más hivatalja vagyon, hogy azok barázdálják az hitet, nem szenvedjük mi katolikusok. Hanem azt akarjuk, hogy vagy úr vagy szegény ember, de az anyaszentegyház ítíletihez szabja magát az Szentírás értelmében, Ezt mondottam, és ebben semmi ellent nem tartnak az katolikus urak. Sőt magok is ezt hiszik és vallják: kérd meg tőlök, ha nem hiszed. Tudom, hogy ezt földesuratoknak ti nem meritek mondani. Mert Luther+  tanítása az, hogy az Isten nem hagyta az egyházi doktorokra és gyölekezetekre az hitrűl való ítíletet, hanem az községre: és az pásztor tartozik az ő juhainak ítíletit követni: kit sok helyen annyira megtartnak az prédikátorok, hogy amit prédikállani akarnak, előbb az magistratushoz kell vinniek.

III. Példa. Az prelátus urakat sem böcsüli az Kalaúz. Mert Telegdi Miklóst+ és Monoszlóit, alattomban luthereknek meri nevezni.

Felelet. Ezekrűl az Kalaúz nem is emlékezik. Más könyvemben is soha, sem felszóval, sem alattomban ez jámbor főembereket nem kárhoztattam. Ha pediglen feljegyzed, hol kérkedtem én azzal, hogy minden bölcsességet elnyeltem, ám ottan ment ember légy az hazugságtúl. De soha azt én sem nem írtam, sem nem ítíltem. Tudom, hogy amit keveset tudok, csak ezeredrésze annak, amit nem tudok. De itt három dolgot akarok tőled érteni, melyrűl emlékezel. I. Melyik együgyű lutherista férfi vagy asszony volt, aki engem az Szentírásban megfogott? Ha jámbor vagy s nem hazudsz, írd meg, mely helyen? micsoda dologban? fogott meg. II. Volt-é eszed, mikor abban akadoztál, mint férjen öszve két mondásom, tudniillik: hogy az Haffenreffer könyvéből tudós ember nem tanulhat, és hogy az tudós emberekkel el akarja hitetni Haffenreffer az léleknek embertűl nemzését. Nem érted-é csak azt is, hogy más az, mit ő akar, s más az, mit véghezvihet. Te is akarhatod, hogy az töröknek mind nyaka szakadjon, de azért el nem hiheted az eszes emberrel, hogy erre tehetséged légyen. III. Akarnám érteni tőled, minémű zsinórral mérted meg az én elmémet és tudományomat, hogy oly bátran bizonyt mersz azon mondani, hogy én csak meg sem értem az Meisnerus+ könyveit. Talán magadrúl ítílsz engemet? Ám meglátod: liberae sunt opiniones hominum.*

IV. Példa. Minden egyéb rendeket böcsületlenül nevez és közönségesen gyaláz az Kalaúz.

Felelet. Itt sem találod az igazat. Mert én közönségesen semmi rendet nem gyaláztam: hanem afféle eszeveszett asszonynépeket, tetves sajtárokat, éretlen katonákat vagy műveseket, kik az Szentírás értelmében annyit tulajdonítnak magoknak, hogy ebben az régi szentektűl és az eklézsiátúl nem akarnak hallgatni: sőt ezt lapockázni, és tanításában meg merik torkolni. Effélékrűl vala szó. Effélék pedig minémű tisztességet érdemlyenek, ő maga Krisztus Urunk előnkbe adja, midőn megparancsolja, hogy az anyaszentegyháztúl nem hallgatókat pogányoknak és nyilván gonoszoknak ítíljük. Nem igazán írod pedig, hogy az községet eltiltjuk az hit dolgairúl való ítíletrűl. Mert az Kalaúz-ban világosan írtam és megbizonyítottam, hogy minden keresztyén embernek ítíletet kell tenni az igaz hitrűl. De ennek az ítíletnek nem olynak kell lenni, hogy az anyaszentegyháztúl ne függjön, és annak értelmével s magyarázatjával szembeszálljon: hanem hogy ehhez hallgasson és ettűl függjön. Ezeket jó bizonyságokkal megmagyaráztam az Kalaúz-ban, de ti csak lesütitek erre hosszú fülötöket, és hejábavaló szószaporítással bétöltitek az papirosat.

Harmadik vádolás. Öt példával bizonyítod, hogy az Kalaúz teli gyermekjátékkal.

I. Példa. Azzal akarja elhitetni az Kalaúz, hogy igaz az ő tudománya, mert az kalendáriumban bé vagyon írva az szentek innepe: és az hónapokat böjtelő, böjtmásnak szokták nevezni. Maga, úgymond, ha az régiség tenné igazzá az hitet, Plato+ és Aristoteles+ igazabb hitű Pázmánynál, mert régiebb az planétáktúl* vétetett nevek az napoknak. És az régiségben nem az magyarok megtérésére, hanem az apostoli üdőre kell nézni.

Felelet. Mondom én, hogy agyad kívül röpül az te eszed. Együtt az Kalaúz-ban azt mondottam, hogy az lutheristák ítíleti szerént is, sok szent emberek voltak az pápista hitben; maga ha az pápistaság oly iszonyú bálványozás volna, mint ők szörnyítik, senki abban szent nem lehetett volna. Ha pedig az pápista hitben szentek voltak, mivelhogy csak egy az üdvösséges hit, követközik, hogy egyéb vallásban szentség és üdvösség nem találtatik. Ezt egyéb bizonyságok között azzal is erősítém: Mert ha az kalendáriumot elővesszük és megtekintjük azokat; kiket az keresztyén világ szenteknek tartott az apostolok után, augustai vagy helvéciai confessionistát ott nem találunk, hanem csak pápistákat. Ezt írtam. Te erre egy kukkot sem felelsz. Másutt azzal bizonyítottam az új tudományok hamisságát: mert az apostoli igaz hitnek meg kellett világ végéig maradni és igaz pásztorok által hirdettetni. Az mostani hóharmatok nem voltak ezelőtt száz esztendővel. Ezt több bizonyságok között azzal is erősítettem: mert egy lelkipásztort sem nevezhetnek, aki ezelőtt száz esztendővel valamely városban vagy faluban hirdette volna az Augustai Confessio-ban foglaltatott tudományt. Ezt, hogy világosban megmagyaráznám, vetém utána, hogy ha nem új az lutherista tudomány, adják valami oly jelenségét az ő óságoknak, minéműt mi adhatunk az mi hitünk régiségének. És hogy messze ne menjek: Magyarországban az hónapok neve megjelenti, hogy negyvennapi böjtöt tartottak az mi eleink. Az vasárnapok nevei: Reminiscere, Invocavit: előnkbe adják, hogy misét mondottak, mert ezeket az neveket az Introitus-nak első szavaiból vették. Az régi szentegyházak, oltárok, sekrestyék, érsekségek, egyszóval ezer efféle jelenségek megmutatják, hogy az mi religiónk nem mostani. Állassanak az lutheristák efféle jelenségeket, ha régi az ő vallások.

Ez az, mit írtam az Kalaúz-ban, kit ha így előhoztál volna, örömest érteném feleletedet. Most pedig semmit az dologhoz nem szólasz. Mert én az mi hitünk régiségét nemcsak az magyarok megtéréséig, hanem az apostolokig vittem, ahol helye volt: és csak magán az régiségből nem is bizonyítottam hitünk igazságát. Mert egy az, hogy ott én nem az mi hitünk igazságát állattam, hanem az ti újságtok hamisságát ostromlottam. Más az, hogy csak példájul hoztam ezeket az jelenségeket elő, hogy ti is valamit hasonlót mutassatok. Harmadik az, világoson megmondottam, hogy az régiség csak magán nem elég az igazsághoz, mert az pogányok is régiséggel oltalmazták hamisságokat. Azért soha én így nem argumentáltam: Régi, tehát igaz. Hanem az dolog kettő. Első. Az Úristen megígérte, hogy az apostoloktúl felállatott eklézsia és igaz vallás világ végéig tart, és ennek mindenkor tanító pásztori lésznek. Azért valamely vallásrúl megmutathatjuk, hogy volt oly üdő az apostolok halála után, melyben sem követői, sem vezéri és oltalmazói nem voltak: bizonyosan tudjuk, hogy annak hamisnak kell lenni. Második. Az régiségből csak úgy bizonyíthatjuk igaznak valamely eklézsiát, ha ezeket és ezekhez hasonló dolgokat megbizonyíthatunk felőle, tudniillik: hogy az apostoloktúl vett tudományt el nem változtatta; hogy valamely üdőben nem volt azon kívül más eklézsia, melybe tartoztak bémenni az emberek. Ezek mind nagy bővön megvannak az Kalaúz-ban, de nem meritek igazán előállatni mondásimat, mivelhogy nem tudtok ellene moccanni.

II. Példa. Fejthetetlen erősségnek tartja Pázmány azt, hogy ha az Luther+  hiti nem új, mutassanak egy falut, egy házat, ahol ezelőtt száz esztendővel hirdettetett volna. Maga az egy kacsinkát nem ér. Mert az zsidók is Krisztus ellen és az apostolok ellen régiséggel hadakoztak. Szent Ágoston+ és az több régiek gyalázzák az pogányokat, hogy régiséggel akarták hamisságokat igazzá tenni. Nagy tudatlanság Pázmánytúl, hogy az régiséget száz esztendőhöz kötötte. Ahol arra kényszerít minket Pázmány, hogy mutassunk Luther+  előtt bár csak egy embert, ki velünk egyezzen. Erre azt mondjuk: hogy elég, ha Krisztusra mutatunk. Ha emberre kell mutatni, az apostolok, evangelisták és ezeknek hív tanítványi mind azt vallották, amit mi. Végezetre, mutasson az Kalaúz egy embert, aki Loyola előtt mindenben egyetértett volna Bellarminussal, Valenciával, Pereriussal: és mivelhogy ennek szerét nem teheti, ne darázskodjék mireánk is. Mert szinte mint ő azzal nemzetségtelen nem lészen, ha tizedízig ősit elő nem számlálhatja, mi sem ítíljük szükségesnek, hogy eleinket lajstromba írjuk. De Vajon nyere-é benne az Kalaúz, hogy hosszú pórázra köté az pápákat? Az darócos Szent Pétert, bár az skófiomos világi pompára szaggatók közül kihagyja. Azt pedig eléggé nem győzi csudálni De Kan, hogy abban az katalógusban az prófétákat, az evangelistákat nem írtam, sem az több apostolokat, hanem csak Szent Pétert. És azzal fejezi bé írását, hogy tisztességet nem vallok az pápák lajstromával, mert ezek közül hittűl szakadtak, fajtalanok, sok gonoszságba merült emberek voltak. És magok is az pápisták, úgymint Adrianus+, Petrus Cluniacensis+, Clemangius+, Scaliger+, Vicelius megvallják, hogy Luther+  előtt sok gonosz szokások másztak vala az eklézsiába, melyek jobbítás nélkül szűkölködtek. Pázmány is megvallja, hogy sok tévelygés pozsog az pápák dekrétomában, melyeket nemrégen rudazott ki Manriquez. Azért, bár ezután azt ne beszéljék az pápisták, amit ezelőtt merészen beszéllettek, tudniillik, hogy az pápa, avagy az Gyöleközet nem vétkezhetik, mert Pázmánytúl értjük, hogy ez nem úgy vagyon. Mindezeket De Kan béboronálván azt írja, hogy nincs Pázmánynak igaz hiti. Mert annak van igaz hiti, ki az pápákkal és az ő dekrétomival egyetért. Kalaúz (fol. 176.) Pázmány nem ért egyet az pápák tévelygő dekrétomival: ergo.

Felelet. Nem tudok mit mondani egyebet efféle temérdek bolondságokra, hanem hogy az Úristen az igaz hitnek elvesztése után, eszeket is elvette az tévelygő tanítóknak. Mert ha eszek volna, soha ily balgatagságban nem törnék fejeket. Azért, hogy ezen kezdjem el. Merő bolondság azon csudálkozni, hogy az római pápák katalógusában nem írtam az prófétákat, evangelistákat, és Szent Péter kívül az több apostolokat. Ez szinte oly csuda, minthogy az római császárok katalógusába első Mátyás királyt nem írtam. Bolondság lött volna az pápák katalógusába írnyia azokat, kik pápák nem voltak. Hogy pedig Szent Péter darócban járt, és az egyházi szolgálatban skófiomot nem viselt, akarnám tudni, honnan tudod? Ha csak ujjodból szoptad: eb higgye!

Azt sem tekéletesen fogod reám, hogy én az pápák dekrétomában és az szent gyölekezetek végezésében tévelygéseket mondottam pozsogni. Eb szavát szólod. Soha ezt én nem hittem, nem írtam. Amely helyet említem az Kalaúz-ban, ott nem az pápák és concilomok végezésérűl vagyon szó, hanem annak az privatus embernek esetirűl, aki glossát írogatott az pápák dekrétomára. Ha te azt mondanád, hogy az Glossa ordinaria Bibliorum* megbotlott sok dologban, és valaki reád fogná, hogy az Bibliában mondasz hamisságokat lenni: aránzod-é, ha szájad ízi szerént szólana? Azért minálunk az bizonyos, hogy az pápa az gyölekezettel együtt hamisat nem taníthat. Az is bizonyos, hogy az dekrétomnak glossálója hamisat taníthat. Sőt azt sem tagadjuk, hogy az pápák is, az magok vélekedésiben, megcsalatkozhatnak. Annak okáért, nem mind pápák dekrétominak tartjuk azokat; melyeket Gratiánus az pápák írásiból egybehordott, hanem vannak azok között némely pápáknak privatae opiniones.* Arrúl pedig az hazugságon fondált argumentumrúl, mellyel engemet az igaz hittűl meg akarsz tolvajlani, azelőtt szólottam. Ha én az pápák vallásátúl elszakadnék, méltán kárhoztatnátok engemet; de azzal, hogy az pápák hagyásából kirudazott vélekedésit az Glossá-nak megbélyegezem, el nem szakaszthattok engemet az pápáktúl.

Hogy jobban megértsed azt az erősséget, mellyel fejthetetlenül megrontatik az lutheristaságnak hamissága, azt kell eszedbe venned, amit nemrégen mondék, tudniillik: hogy magán az újságból nem követközik az tudománynak hamissága, mert az Krisztus Urunk tanítása; az Újtestamentom, akkor, mikor elsőben kezdetett, új volt. Az régiség sem elég az igazságnak megmutatására, mint azon Szentírás helyeivel és Szent Ágoston+ szavaival megmutattam az Kalaúz-ban, melyet az De Kan emleget. Az lutherista hamisságot tehát abból mutattam meg: mert az Krisztus Urunktúl felépíttetett igaz eklézsia világ végéig tart; igaz tanítók s pásztorok által legeltetik; kiből követközik, hogy nem igaz hitű eklézsia az, mely az apostolok idejétűl fogva mindenkor meg nem maradt, és igaz pásztorokkal nem tündöklött. Hogy pedig az luther eklézsia az apostolok után minden üdőben így meg nem maradott, több bizonyságok között azzal erősítettem: mert ha az Luther+  hiti ezelőtt száz esztendővel találtatott valahol, mivelhogy az hit hallásból vagyon, az hallás pedig az lelkipásztorok tanításából, mutassák meg az egyházi vagy világi históriákból, az régi templomok falaiból, az közönséges szokásból valami jelenségét annak, hogy ezelőtt száz esztendővel, azaz Luther+  előtt valamely üdőben, valahol, valaki ezt az lutherséget tanította. Ez az én bizonyításom, melyet ha igazán előhoztál volna, akartam volna hallani feleletedet. Mert most amit kákogsz, az dolgot nem illeti.

Először azért az zsidók nem jól bizonyítottak Urunk ellen az újsággal: mert magán az újság nem tészi hamissá az tudományt, holott kiváltképpen az Ótestamentomnak változását az Isten megígírte vala. De abból az újságból, mely azután lött, minekutána felfogadta az Isten, hogy az ő eklézsiája el nem fogyhat, méltán és helyesen bizonyíthatjuk hamisnak lenni azt a tudományt, mely nem volt mindenkor az Krisztus fogadása után.

Másodszor. Az pogányok is hamisan bizonyították tudományoknak igazságát az régiséggel. Mert az régiség csak magán, bizonyos jele nem lehet az igazságnak.

Harmadszor. Nem igaz, hogy én az régiséget csak száz esztendőhöz kötözöm, mikor azon kérlek, hogy mutassatok az históriákban csak egy embert, ki ezelőtt száz esztendővel azt hitte volna, amit ti. Mert ezt én nem avégre mondom, hogy csak száz esztendőhöz szabnám az régiséget, hanem hogy az ti újságtokat megmutassam, mely sok vénasszonynál idétlenb.

Negyedszer. Nem igazán mondád, hogy Krisztus és az apostolok azt vallották, amit ti. Mert abban, amiben ti mitőlünk elpártoltatok, egy punctot sem tanított Krisztus és az apostolok, mint ezelőtt nemegyszer mondottam. Válassz csak egyet, melyet legalkolmatosbnak ítílsz az ellenünk való tudománytokban, és mutasd meg, hogy az Krisztus az ő szent apostoli azt tanították, és bár nyertes légy, de meglásd, hogy Krisztussal és az apostolokkal bizonyíts, nem az te magyarázatoddal vagy consequentiáddal*. És hogy célt tegyek, melyre lövöldözz: mutasd meg az Krisztus és apostolok szavaiban, hogy csak két sacramentum vagyon; hogy az házasság nem sacramentum; hogy purgatórium nincsen; hogy nem szabad kérni Boldogasszonyt az értünk való könyörgésre. Ezek bizony sohult az apostolok írásiban nincsenek.

Ötödször. Loyola előtt, akarod hogy valakit mutassak, aki egyetértett Bellarminussal, Valenciával. Mutatok jó szívvel, és hogy Szent Aquinásrúl, Bonaventurárúl, Antoniusrúl ne emlékezzem, rend szerént az római pápákat, az régi conciliomokat, az szentatyákat mutatom, kik az hit dolgában egyeztek mindnyájan. Az szerzetes rendtartásban és az hit dolgain kívül való elmélkedésekben nem szükség, hogy egyezzenek mindnyájan, mert ezekben unusquisque in suo sensu abundat.*

Hatodszor. Ha az eleidnek nemzetségét meg nem mutathatod, sem lész zabigyermekké. De azt hiszem, te magad is eszedbe vészed, hogy az Krisztustól építtetett eklézsiának állapatja azt nem szenvedi, hogy ennek jelenségi úgy eltemettessenek, mint az te eleidnek nemzési, mint az Kalaúz-ban sokképpen megmutatám; lásd meg, ha nem restelled, mert ezt ennyiszer előhozni nem akarom.

Hetedszer. Az pápák előszámlálásában gyalázatot nem vallok: mert ha ki közűlök gonosz életű volt, avagy maga vélekedésében megbotlott, csak annyira esik az nékünk kisebbségünkre, mint az apostoli rendnek, hogy Júdás elárulá és Szent Péter megtagadá Krisztust.

Nyolcadszor. Nem tagadom én is, hogy az eklézsiában sok gonosz erkölcsök, fogyatkozott szokások bécsúszhatnak-mászhatnak, melyek jobbítás nélkül szűkölködnek: de azt tagadom, hogy az hitben való tévelygés bécsúszhasson az eklézsiába.

III. Példa. Azzal vádol (úgymond) minket az Kalaúz, hogy egymással visszát vonszunk: maga ebben az pápisták is torkig úsznak.

Felelet. Az Kalaúz-ban megmondám, hogy az római eklézsiának fiai között avagy oly dologrúl vagyon visszavonyás, melyrűl szabad vélekedni: avagy gondatlanságból származik az egyenetlenség, mivelhogy amiben hamisat tanít valaki, nem veszi eszébe, hogy abban az eklézsiával ellenkezik. De efféle ellenkezések leszállításában könnyű mód vagyon az eklézsiában, mint az Kalaúz-ban is feljegyzettem, tudniillik az anyaszentegyháznak méltósága. Azért kinek-kinek az maga üdvösségérűl való bizonyos-lételrűl Catherinusnak és egyebeknek gondolatlanságából vagyon az különbözés. Arrúl pedig szabad vélekedni, hogyha csak az eklézsia hagyása kötelez-é az negyvennapi böjtre és egyéb efféle dologra. Ahol pedig azt írja Baglyunk, hogy én azokkal visszát vonszok, kik az isteni kegyelemnek erejét összevetik az mi szabad akaratunknak együttvaló munkálkodásával: nem találja az igaz mondást, mint megláthatni az Kalaúz-ban.

IV. Példa. Azt írja Pázmány, hogy Boldogasszonytúl ők csak azt kérik, hogy imádságával nyerjen kegyelmet Istentűl. Ez merő cigányság; mert az Hortulus*-ban Boldogasszonynak azt mondják, hogy nem tudnak kihez folyamni, hanem Boldogasszonyhoz, aki Krisztussal egyelőjül erős.

Felelet. Nagy dolog, hogy nálunknál is jobban tudod, mit kérünk mi suttogva Boldogasszonytúl. Nemcsak én, hanem Bellarminus+ és mindnyájan az katolikusok azt mondják, hogy az szentekhez akárminémű szókkal bocsátott imádságoknak is csak az értelme, hogy Isten előtt való imádságokkal segítsenek minket. Van-é azért orcád, hogy máskülönbet fogsz reánk? Nyilván te nem tudod, mi vagyon szívünkben. Az Hortulus-ban van-é vagy nincs olyan formájú imádság, aminéműt te emlegetsz, nem tudom. Azt tudom, hogy aki mindenképpen egyenlő hatalmúvá tenné Boldogasszonyt Krisztussal, igen nagyot botlanék. És jóllehet ha akarnám, jó értelemre lágyíthatnám azokat is, az Hortulus szavait, de abban nem munkálkodom, hogy akárki mondását oltalmazzam, hanem az eklézsiának igaz tudományát, tehetségem szerént, magyarázom.

V. Példa. Sok megtörtént dolgot tagad az Kalaúz, úgymint, hogy Pater Cotonus ölette volna meg az galliai királyt. Az jezsuitáknak vétkeket aminémű levelekkel menti, azokon az pecséteket nem láttuk.

Felelet. Ezek csak álomhüvelyezések. Ha Cotonus ölette meg az galliai királyt, mi az oka, hogy az megöletett király fia, úgy mint prédikátorát és gyóntatóatyát, nagy böcsületben tartja Cotonust. Azt hiszem, te az kőszegi barlangban inkább tudod, mi történt Galliában, hogysem az királyfi és királynéasszony. Hogy pedig az nyomtatás közé pecsétet nem nyomtattam, megbocsásd; nem tudtam, hogy ez világon oly bolond találtatnék, aki ezt fogná kívánni. De ha pecsétet akarsz, némelyeket azokban az levelekben látni, szerét tészem kedvedért, csak értsem akaratodat.

Tudom az tévelygők szokását, kik igazsággal elő nem vihetvén dolgokat, hamissággal és álnok mesterséggel viaskodnak. Ez az oka, hogy immár egyníhány rendbéli prédikátoroknak szemtelenségeket megmutatván, noha megrekedtek hamisságok oltalmában, de szájok nyílt az káromkodásra. Azért pasquinusokkal, famosus libellusokkal és hamis titulussal* katolikus emberek neve alatt kibocsátott goromba, csúfos, rossz könyvekkel akarnak minket rágalmazni, szidni.

Mivelhogy azért az világi törvények szerént is tisztessége vesztettek az famosus libellus szerzői, nem illik, hogy feltégyek vélek, és az üdvösségre néző dolgokkal elegyítsem efféle infamis* emberek írásinak hamisítását és széltűl elragadtatott, igazságtúl üres szóknak dorgálását. Hanem arra igaz emberségemre kötöm magamat, hogy ha hitünk ellen írnak, kész vagyok az római igaz hitnek oltalmazásához. Akarnám is, ha az Morgók, elhagyván morgásokat, megfelelnének ez rövid írásra. Örömest látnám, mint takargathatnák ennyi sok száz gazságokat, hamisságokat.

 

Finis

Soli Deo Gloria.*




Hátra Kezdőlap Előre