Az kálvinista hallgatásnak harmadik és negyedik okárúl

Meg akarván sokasítani számát az okoknak, azonegy okot kettővé csinálják, és harmadik és negyedik okát hallgatásoknak ezt adják: Mert hajunk szálait felborzasztó, gyalázatos szitkozódásokkal és néhult pajkoshoz illendő, parázna beszédekkel rakva az Kalaúz. Azért nem méltó, hogy hozzányúljon az istenfélő ember. Más az, hogyha valaki oldozni kezdené az Kalaúz csomóit, szitkait vissza kellene adni. Azért, hogy az szitkozódásoknak kárhozatjában ne leledzenék valaki, nem érdemel feleletet az Kalaúz. Ugyanis hogy nyúlhatna istenfélő ember ahhoz, holott csak bolondnak mondaná is valaki atyjafiát, méltó érette az Gyehennának tüzére. Hogy pedig ne láttassanak ezeket csak kardéra mondani*, nagy hosszú lajstromot írnak az Kalaúz szitkairúl.

Nemrégen lettek ily szentekké az kálvinista prédikátorok; azelőtt nem iszonyodtak ennyire az morgástúl. Kérlek, keresztyén olvasó, tekintsd meg az Kalaúz-ban, mely iszonyú, rút, gyalázatos szitkokkal rágalmazzák az kálvinista prédikátorok az lutheristákat, kiket közönségesen vérszopóknak, majmoknak, szamároknak, ebeknek, szemteleneknek, Isten tudná megmondani miknek nem neveznek. Az Tigurina Confessio*-ban is, melyet az Kalaúz előhoz, álmélkodásra méltó szörnyűségeket szórnak Lutherre. Beza, Calvinus+ több társaival egyetemben, minémű gyalázatos szitkozódásokkal mocskolják az katolikusokat, feltalálod az Kalaúz-ban.

De hogy azokra igyenesen megfeleljünk, amiket előhoznak e két okban, négy dolgot mondok.

Először. Nem tagadom, az Kalaúz-ban sok rútságok és éktelenségek vannak. De azokat az kálvinista és lutherista prédikátorok tanításiból, erkölcsökből, és nyomtatva kibocsátott könyvökből hozza elő az Kalaúz, mint megláthatod az Kalaúz-ban (III. fol. 344. skk.). Szent Pál apostol az Rómabéliekhez írván, és egyéb helyeken is az Szentírás; számtalan rút, undok, fertelmes vétkeket számlál elő. De ezekkel az Szentírás meg nem rútíttatik, hanem az istentelenek gonoszsága gyaláztatik. Az Kalaúz is, az Szentírásnak példáját követvén, meg akarván mutatni, minémű gyümölcsöt teremtsen az hamis tudomány: ugyanaz Luther+  és Calvinus+ követő prédikátorok írásiból, sok susnyaságot* feljegyzett és az ő szavokból követköző éktelenségeket kifejezett, melyek nem az Kalaúz-t rútítják, hanem az új tudományok gyümölcsét rágalmazzák.

Másodszor. Úgy veszem eszembe, hogy az kálvinista prédikátorok nem tudják, mi légyen az vétkes és tilalmas szitok; mivelhogy minden kemény szót láttatnak veszedelmes szitoknak tartani. Az Urunk szavát is (úgy tetszik) arra akarják vonni, hogy egyáltaljában kárhozatot érdemel, valaki felebarátját bolondnak mondja vagy egyéb kemény szóval illeti. Maga az dolog sokkal különben vagyon. Mózes az Izráel népét bolond és esztelen népnek mondá: Popule stulte et insipiens. Szent Pál az galatabélieket és az világi bölcseket bolondoknak híja: O insensati Galatae, sic stulti estis.* Isaiás az fejedelmeket (Isa. [Ézsaiás próféta könyve – Izajás könyve (Iz) – a szerk.] 19. v. 11. 13.); Jeremiás az egész zsidó népet (cap. 4. v. 33., cap. 5. v. 21., cap. 50. v. 36., cap. 51. v. 17.). De mit mondjak? ő maga az kegyes Jézus nemcsak az írástudókat és farizeusokat nevezi bolondoknak (Matt. 23. v. 16., Luc. 11. v. 40.); de az maga tanítványainak is azt mondja: Ó, bolondok és késedelmes szűvűk. Ha az egyéb kemény szókat megtekintjük, az próféták és apostolok, sőt maga is Krisztus Urunk, csuda mely nehéz szókkal illették az gonoszokat. Isaiás az zsidókat lator, házasságtörő, parázna, hazug magúnak nevezi. Vae genti peccatrici, semini nequam. Semen adulteri et fornicariae, filii scelesti, semen mendax.* Jeremiás az zsidóságot szemtelen kurvának mondja (cap. 2. v. 20., cap. 3. v. 3.). Szent István+ az zsidókat árulóknak, gyilkosoknak, Szent Pál Elimast ördög fiának (Aet. 13. v. 10.). Önnönmaga pedig, az mi Üdvözítőnk, mennyiszer nevezi az írástudókat, farizeusokat, saducaeusokat parázna, lator nemzetségnek. (Matt. 12. v. 39. cap. 16. v. 4. Luc. 11. v. 29.). Másutt kígyóknak és viperakígyók fajzásinak (Matt. 23. v. 33.) sőt ördög fiainak mondja őket lenni (Ioan. 8. v. 44.). Júdást ördögnek (Ioan. 6. v. 70.), Heródest rókának (Luc. 13. v. 32.), az farizeusokat képmutatóknak (Matt. 23. v. 13.). És az egész Szentírás; de legfőképpen az próféták, telik efféle nehéz szókkal.

Azt kérdem azért az kálvinista kiáltóktúl, hogy ha ezeket vétkes, tilalmas szitkoknak tartják-é? Vajon ezekért az nehéz szókért, méltatlannak ítílik-é az Isten könyvét, hogy valaki hozzányúljon? Kálvinista prédikátorok, így vegyétek eszetekbe! Aki megérdemli, azt ha kemény szókkal illetjük, nem haragból, nem gyűlölségből, nemcsak avégre, hogy gyaláztassék, hanem hogy megtörődjék, megszégyenüljön és megjobbuljon, avagy, hogy mást gonoszságával el ne csaljon, egyszóval: non animo conviciandi, sed ex zelo et amore, ut duritia feriatur, molliatur: nem kell efféle kemény szókat vétkes és tilalmas szitkoknak hínya, hanem avagy méltó és igaz feddésnek, avagy orvosló és meggyógyító dorgálásnak: Ugyanazont mondhatja tehát ezaránt az Kalaúz maga mentségére, amit Szent Epifanius és Szent Irenaeus+. Si alicubi propter zelum adversus haereses et ad avertendos lectores, exacerbati dixerimus aliquos deceptores aut circulatores: ignoscite. Ipsa enim necessitas adversus certaminis doctrinas talem sudorem nobis afficit, ut lectores avertantur, et per contradictionis nostrae vehementiam, libertatem nostram ostendamus. Utilitus eos diligimus, quam ipsi semetipsos. Quae enim est a nobis dilectio, salutaris est, austero medicamini similis, absumens improbiorem et superfluam vulneris carnem. Elationem enim illorum et infiationem evacuat.*

Noha azért az együgyűeket szelíd lélekkel parancsolja Szent Pál, hogy tanítsuk, de mikor az eláltalkodott tanítókrúl szól, azt hagyja, hogy ezeket kemény szókkal dorgáljuk: increpa illos dure.* Önnönmaga is, az Szentlélek, néha ebeknek nevezi őket (Philip. [Ad Philippinenses – Pál apostol levele a filippieknek (Fil) – a szerk.] 3. v. 2.), néha barmoknak (Jud. [Judicum – Bírák könyve (Bír) – a szerk.] v. 10.), ragadozó farkasoknak (Matth. [Matthaeus – Máté evangéliuma (Mt) – a szerk.] 7. v. 15.), Krisztus kereszti ellenséginek (Philip. [Ad Philippinenses – Pál apostol levele a filippieknek (Fil) – a szerk.] 3. v. 18.). Mit mondjak az szentatyákrúl? Halljad Szent Irenaeus+ mártírt, miképpen böcsüli az hamis tanítókat: O pepones, sophistae vituperabiles: Polycarpus+ Marcioni dicenti sibi: cognoscis nos? Respondit: cognosco te Satanae primogentum.* Az lutheristák pedig csakugyan, Magyarországban nyomtatott könyvekben is, mint böcsüljék az kálvinistákat, kérlek, lásd meg az Kalaúz-ban. Ez világon nagyobb vétek nincsen az hamis tanítók vétkénél; mert az több vétkekkel ember csak maga lelkét veszti el; ha felebarátját megsérti, csak külső, elmúlandó és veszendő dologban sérti meg, úgymint marhájában, jószágában, böcsületiben, életében. De az hamis tanító sok emberek lelkét viszi magával örök kárhozatra. Azért, minthogy ennél iszonyúbb és ártalmasb vétek nincsen, bizony, ha az gyilkosságért, lopásért, fertelmességért szabad embert nemcsak kemény szóval illetni, de kemény büntetéssel is ostorozni: sokkal szabadabb az hamis tanítókat szóval dorgálni.

Harmadszor. Az kálvinista prédikátorokban az ellenünk dühödött feneség úgy eloltotta az okosságnak szikráját, hogy minden írásokban tapasztalható hamis költésekkel akarják az katolikusokat gyűlöltetni. Egy lajstromot írnak az Kalaúz szitkairúl, de oly gondolatlanul, oly bolondul, hogy nagyobb részre abban nem igazán az Kalaúz szavait, hanem az magok toldalékjával megfoltozott mondásokat, és így az magok fikcióját, szavát és gondolatját írják. Ennek bizonyítására egyéb nem kívántatik, hanem hogy az ember felkeresse az Kalaúzban azt az levelet, melynek számát lajstromba jegyzik az kálvinisták, és megolvassa az Kalaúz mondását, s egybevesse az lajstrom szavával; ottan megtapasztalja, hogy nagyobb részre különben találtatnak az Kalaúz mondási, hogysem amint reáfogják. Avagy ha azon szók vannak is az Kalaúz-ban, de azok nem az Kalaúz szavai, hanem vagy Luther+, vagy egyebek könyveiből hozattak elő. Avagy ha az Kalaúz saját szavai, oly bizonyos és nyilvánvaló okai vannak mondásinak, hogy az kálvinisták magok sem tagadhatják méltó s illendő voltát.

Lássuk egyníhány példáját ezeknek:

Első szitok (III. fol. 143.) Manichaeus, Luther+, Calvinus+. Felelet. Minthogy az Kalaúz nyilván megmutatta, hogy vallásoknak egyníhány cikkelyiben követik Luther+  és Calvinus+ Manichaeust: nem ok nélkül mondhatta volna, hogy némely vallásoknak cikkelyiben manichaeisták Luther+  és Calvinus+. De nem igaz, hogy az Kalaúz (III. fol. 143.) Manichaeusnak nevezné Luthert+ és Calvinust+. Hanem ott az Szent Ágoston+ szavai hozatnak elő, melyekkel meggyőzi Manichaeust, hogy valaki az anyaszentegyháznak hitelt nem ád az Szentírás magyarázásában, az evangeliumnak bevételében sem adhat hitelt, és így az egész keresztyén tudományt bizonytalanná kell tenni. Jelentvén azért az Kalaúz, hogy az Szent Ágoston+ bizonysága szinte úgy szolgál Luther+  és Calvinus+ ellen, mint szinte Manichaeus ellen: ahol Szent Ágoston+ Manichaeust említi, különböző és öregb bötűkkel, parenthesisbe* az Luther+  és Calvinus+ nevét utána írta az Kalaúz; ezzel jelentvén, hogy az Szent Ágoston+ szavait az névváltoztatással, erősen és helyesen Luther+  és Calvinus+ ellen fordíthatni, kit az kálvinisták magok sem tagadhatnak, és aki megolvassa azt az Szent Ágoston+ mondását, künnyen megtapasztalja. Noha azért az Kalaúz-ban egymás után vagyon az Manichaéus, Luther+  és Calvinus+ neve, de nincs egybefoglalva, hanem parenthesisbe, különb és öregb bötűvel vagyon írva az Luther+  és Calvinus+ neve. Annak okáért ez az három szó: Manichaeus, Luther+, Calvinus+ copulalva,* egybefoglalva nem lévén: semmi enunciatiót,* semmi oratiót, sententiát* nem szerez, és így szitok sem lehet benne.

Második szitok (III. fol. 263.): Ördög tojta és kotlotta hamisság az kálvinisták vallása. Felelet. Nem igaz, hogy ezek az szók az Kalaúz-ban volnának azon az helyen. Mert semmiféle vallást nem nevezvén és nem specificálván*, csak in genere* az ördög tojta és kotlotta hamisságrúl mondja az Kalaúz, hogy szentségre nem viszi embert. Az kálvinista vallásrúl emlékezet ott nincsen; hanem az álnok kálvinista prédikátorok magoktúl írták az Kalaúz szavaihoz az kálvinisták vallásának emlékezetit, hogy az emberek az Kalaúz-nak gyűlölségére indíttatnának az prédikátori hazugsággal.

Harmadik szitok (III. fol. 280.): Pokolbéli ördög volt tanítója az kálvinisták eleinek. Felelet. Ez sem igaz, mert ott az Kalaúz-ban, nevezet szerént, nincs emlékezet az kálvinistákrúl, hanem csak ilyen generalis titulus* vagyon írva: Az új tanítók első mestere az ördög volt. Ládd-é, hogy itt nevezet szerént az kálvinistákrúl, avagy az ő eleikrűl nincs emlékezet?! Ládd-é, hogy csak az új tanítókrúl vagyon szó? Ha jámborok volnának az kálvinista prédikátorok és az Kalaúz-ban szitkot akarnának mutatni szórúl szóra, igírűl igíre kellene az szitkozódó mondást előhozni. Mert aki az maga agyából gondolt, vagy konzekvenciákkal kisotult* szókat hozza elő, nem nevezheti ezeket más ember szitkainak. Hogy pedig az Luther+  és Zvinglius tanítómestere az ördög volt, oly nyilván megmutatta az magok saját vallásokból az Kalaúz, hogy senki, szemtelenség nélkül, nem tagadhatja.

Negyedik szitok (III. fol. 297.): Luther+  az ördöggel hált; és mikor őtet az ördög kísírti, azt mondja néki: csókold meg az alsó pofámat. Még egy bűnömet elhagytad; az lomposban* szartam volt egyszer etc. Felelet. Úgy hozzák ezeket elő az kálvinista prédikátorok, mint az Kalaúz maga szavait. Az Kalaúz pedig ezeket Luther+  szavainak mondja lenni; igazán is feljegyzi, mely könyvnek melyik foliusából írta ki ezeket az Luther+  mondásit. Az álnok prédikátorok nem tagadhatták, hogy ezek Luther+  mondási; mégis, hogy elutáltassák az Kalaúz-t, úgy hozzák elő az Luther+  ocsmányságit, mintha mindezeket az Kalaúz fogná Lutherre. Ez-é az jámborság? Ez-é az igazság és szemérmetesség? Vaj, prédikátorok, prédikátorok, ez világi szégyennel immár nem gondoltok, de bizony az Isten megszégyenít az igaz ítílőszék előtt benneteket.

Ehhez teljességgel hasonló cigányság vagyon az legutól helyheztetett szitokban. Az prédikátorok Kalaúz szitkának nevezik, amit (III. fol. 708.) ír, tudniillik, csuda, hogy tőzeggel vagy lágy tehénírral bé nem mázolják az kálvinista prédikátorokat. Maga ezeket az Kalaúz Calvinus+ írásából hozza elő, ki az prédikátorok sok rútságit felírván, imígyen szól: Ego vulgi miror patientiam, quod non eos luto et stercoribus mulieres et pueri operiunt.*

Másszor is ugyanezen lajstromban hasonló cigánysággal élnek. A Kalaúz (III. fol. 711.) Calvinusrúl ezt írta: Az maga ítíleti szerént is, minden erkölcse az kálvinistáknak undok rútság etc. Ezt, hogy ím gyűlölséges volna, ha az Kalaúz magátúl mondaná, három helyen is hozzák elő az prédikátorok: az könyvnek elein, utolján és közepin. De nagy álnokul elhallgatják, hogy ezt az Kalaúz csak úgy hozza elő, mint Calvinusnak+ saját, tulajdon vallását. Annak okáért, amely levelét az Kalaúz-nak említi az lajstrom, abban Calvinusrúl ez vagyon írva: az maga ítíleti szerént is, minden erkölcsök az kálvinistáknak csupa undok rútság etc. De hogy az prédikátorok az Calvinus+ szavát Kalaúz szitkának nevezhessék, elhagyják amaz szókat: az maga ítíleti szerént is. Megmutatta pedig az Kalaúz bőségesen, hogy Luther+, Calvinus+ és az több újítók, közönségesen azt tanítják, hogy az embernek minden jó cselekedete, havas asszony* ruhájához hasonló undokság, erre csigázván nagy hamisan az Isaiás mondását.

Hasonló cigányság vagyon abban is: Az Beza szavait Schlusselburgius lutherista superintendens írásából hozza elő az Kalaúz (III. fol. 548.), hogy tisztább az ő latrának alfele az lutheristák szájánál. Ezt is az hamis prédikátorok úgy említék, mintha az Kalaúz szitka és nem az Beza mosdatlansága volna.

Végezetre az váradi prédikátor, Újfalvi Imre+ szavát hozza elő az Kalaúz (IV. fol. 353.), hogy az debreceni superattendens Antikrisztus. Ezt is Kulaúz szitkának írják az prédikátorok.

Ötödik szitok (III. fol. 307.): Az nagyurak vagy elaprósodtak, vagy elvesztek, mind magok, mind maradékjok s mind nemzetségek. Ezt két helyen hozzák elő az prédikátorok és azt írják, hogy az ő nagyuraikrúl írja ezt az Kalaúz. Az veszedelmen pedig, úgy tetszik, az örök kárhozatnak veszedelmét értik.

Felelet. Nem igaz, hogy ezek az szók ilyen formán az Kalaúz-ban találtatnának. Nem szól az Kalaúz generaliter, közönségesen az urakrúl. Hanem előszámlálván azokat az urakat, kik vagy mindnyájan, vagy nagyobb részre katolikusok valának, de azért az Mohács hada után az püspökségeket erővel elfoglalták, úgymint: Török Bálintot+, Czibak Imrét, Bodó Ferencet, Petusit Gáspárt, Szerecsen Jánost, Priny Pétert. Úgy fejezé be szavát: Hány úr vagyon Magyarországban azoknak maradéki közül, kik az püspökségeket elragadozták? Vagy megaprósodtak etc. Ládd-é, hogy nevezet szerént csak azokrúl az püspökségeken kapdosó urakrúl szól az Kalaúz? Veszed-é eszedbe, hogy nem az kálvinista nagyurakrúl emlékezik? Mert nemcsak Czibak Imre, de az több is, nagy részre az régi, igaz, catholica religioban* holtak meg. Nem is az örök kárhozatnak veszedelmérűl szól az Kalaúz, hanem ez világi elveszésrűl. Mert ugyanis ezek közül ki kard miatt, s ki hogy veszett el. Hogy pedig maradékok és familiájok avagy nemzetségek nagyobb részre elfogyott, különben nem tagadhatja senki, hanem ha ezeknek fiait, leányit vagy unokáit megmutatja. Úgy járnak azért ezek az urak, mint Luther+  mondja; hogy járnak, valakik az egyházi jószágon kapdosnak; tudniillik, mint az saskeselyű, mely az Jupiternek+ áldozott húsban elragadván, az hússal együtt tüzet is vín fészkébe*, mely mind fészkét, s mind fiait s magát megemészté.

Hatodik szitok (III. fol. 312.): Az Isten evangeliomát pajtákban, csűrökben és disznó almokban prédikálják az kálvinisták.

Felelet. Nem igaz, hogy az Isten evangeliomát emlékezetbe hozná ott az Kalaúz. Az sem igaz, hogy az kálvinistákat megnevezné. Nem igaz az is, hogy egyáltaljában disznó alomban mondaná, hogy prédikálnák. Hanem azt mondja, hogy csaknem disznó alomban. Nem az Kalaúz szavai azért azok, melyekben ennyi változás vagyon. Amit pedig az Kalaúz mondott, nem szitok, hanem kézzel tapasztalható, merő igazság, tudniillik, hogy ahol elhatalmazott az Zvinglius kovásza, mint Váradon; az templomokat elrontván, csűrben prédikálnak és csaknem disznó alomban. Aki ebben kételkedik, tekintse meg Váradon az sok szép szentegyházak helyét; és menjen osztán az prédikálócsűrbe is, kiveheti kétségét. Ismértem oly embert Mátyusföldén*, ki midőn az kálvinista vacsorához akarna járulni, melyet egy ganéjos udvaron, asztalt emelvén, osztogatott az prédikátor: az felmetélt vacsorai kenyeret egy rakás lágy tehénírba ragadá az szél; az prédikátor nem akarván mocskolódni, ott hagyta az kenyeret. Ezen úgy megütközék ez az jámbor, hogy akkor békét hagyván az ilyen vacsorának, azután megismervén az igazat, visszatére az eklézsiába.

Hetedik szitok (III. fol. 313.): Vallásuk moslék.

Felelet. Ki nem fakasztják, kirűl mondotta ezt az Kalaúz; de minthogy az előtte való álmodott szitokban az kálvinistákrúl vala szó, kétség nélkül ezt is ugyanazokra vonszák az prédikátorok. Nem igaz, hogy ezt az kálvinistákrúl mondaná az Kalaúz. Mert nincs is ott emlékezet az kálvinistákrúl, hanem csak Calvinusrúl, ő magárúl. Az sem igaz, hogy az feljegyzett helyen az vallást nevezet szerént említené az Kalaúz. De azért ne várják az prédikátorok, hogy az Calvinus+ tudományát az katolikus doktorok böcsületesen említsék; élet kútjából kifolyó szép, tiszta víznek bizony sohasem mondják az Calvinus+ vallását. Az Kalaúz-nak ötödik könyvében bőségesen meg vagyon mutatva, hogy az keresztyén hitnek ágazatiban csak egy sincsen, melyet Calvinus+ fel nem forgatna. És hogy egyéb dolgokról ne szóljak: hová lehet annál szörnyebb tudomány, mint mikor el akarja hitetni, hogy az Isten taszítja és kételeníti embert az gonoszra? hogy az Isten authora, szerzője, alkotója az emberek gonoszságának? Efféle tanítások nemcsak moslék nevet érdemlenek, de másképpen is nagyobbat.

Nyolcadik és kilencedik szitok (III. fol. 339.): Tudományok ég és föld dögleltető gonoszság, Epicurus disznaihoz illendő, dögletes fertelmesség. Ezt nemcsak az lajstromban írták az prédikátorok, hanem az előljáró levélben is nagy gyűlölséges exaggeratiokkal* forgatják.

Felelet. Nem igaz, hogy ezek az szók ilyen formán az Kalaúz-ban volnának. Nem az tudományrúl, hanem az gonosz, feslett, istentelen erkölcsökrűl mondja az Kalaúz, hogy ég és föld dögleltető gonoszságok. Azonképpen Epicurus disznaihoz illendő fertelmességnek nem az tudományt, hanem azokat az cselekedeteket nevezi, melyeket Luther+, Calvinus+, Bornemisza Péter és egyebek, emagok rendin valókrúl, nyomtatott könyvekben, világ elejébe terjesztettek és rész szerént az Kalaúz szórúl szóra elő is számlál. Olvasd meg, keresztyén ember, azokat az feslettségeket, melyeket az Bornemisza könyvéből feljegyzett az Kalaúz, és ítíld meg, ha szitok-é vagy tiszta igazság az Kalaúz szava?!

Tizedik szitok (III. fol. 342.): Pápa ganéjában turkáló, nyelves prédikátorok.

Felelet. Senkit nem nevez az Kalaúz, semmi valláson és tudományon valót nem specificál. Az prédikátorokra is universe, egyaránt mindnyájokra nem terjeszti szavát. Akik nyelvekkel szünetlen az pápák gyalázatját forgatják, azokról szól. Lássa, aki olyan és az vegye magára. Azért nincs az Kalaúz szavában nagyobb szitkozódás, mintha az lopót lopónak mondanád.

Tizenegyedik szitok (III. fol. 345.): Az tanító csordák futkozási.

Felelet. Nem igaz, hogy ezeket így írná az Kalaúz. Nem említi az tanítókat, hanem csak imígyen szól: ilyen ördögi rútságokat beszél az ő csordáinak futkározásirúl Bornemisza. Olvassa meg akárki, amiket ott Bornemisza írásiból előhoz az Kalaúz; és ha maga is barmok csordájába illendő rútságoknak nem ítíli azokat, bár bűnhődjék az Kalaúz.

Igazán mondom, szánom az üdőt és papirosat vesztegetni az több gazságoknak rázogatására. Ezekből könnyű ítíletet tenni az több felől is. Bizonyosan mondhatom, hogy valaki egybeveti az Kalaúz szavaival az szitoknak nevezett mondásokat, megtapasztalja e kettőnek egyikét: avagy hogy igaz és elégséges okát adta a Kalaúz, melyért megérdemlik az reájok sütött bélyeget azok, akikrűl keményben szólott; avagy hogy az prédikátorok nem igazán, hanem változtatva hozzák elő az Kalaúz mondásit.

Az Kalaúz azokrúl szól, kik neveket eltitkolván írásokban (hogy bátrabban szemtelenkedhessenek), az ártatlanokra hamis és gyalázatos híreket költnek, és ha kezekben kapják is hamisságokat, nem szégyenlik. Mert az magyar mondás szerént: az perzseléssel szalonna nem lészen az kuvaszból. Ezekhez az szókhoz magok jókedvéből hozzáírják az prédikátorok az szitkok lajstromába ezeket az szókat, az kálvinista emberből, mintha az Kalaúz közönségesen az kálvinistákat kuvaszokhoz hasonlítaná.

Ugyanazon név nélkül írt könyvekben ember-szólókat ördög katonáinak híja az Kalaúz. Az prédikátorok ennek az mondásnak eleibe függesztik ez két szót: az kálvinista tanítók.

Másutt azt írják, hogy az Kalaúz szavai ezek: Az kálvinisták fajtalanok, buják. Maga az Kalaúz nem is említi ott az kálvinistákat; hanem az Szentírás szavaiból hozza elő, hogy az hamis tanítók fajtalanok.

Ismét. Az Kalaúz írja, hogy az álorcát le kell vonni az Sátán hívségére esküdt Zopyrusokról. Itt is az Kalaúz szavaihoz írják az prédikátorok az kálvinistákat. Viszontag az bábákrúl szól együtt az Kalaúz. Hozzáírják itt is az prédikátor nevét, mely az Kalaúz-ban nincsen.

Másutt az Cósta sóczékat* említi az Kalaúz. Ott is az prédikátor nevét az Kalaúz szavaihoz toldják.

Végezetre, ahol az Kalaúz némelyeket özvegy ürgékhez hasonlít; ahol kacagásra gondolt trágárságnak nevez valami bolond beszédet; ahol azt írja némely szomszédokrúl, hogy hitrűl hitre változnak; ahol az tettetésképpen való katolikusokat férgeseknek nevezi, és sok egyéb helyeken is az prédikátorok magoktúl hozzáírják az Kalaúz szavaihoz az kálvinisták nevét; mintha az Kalaúz nevezet szerént, az kálvinistákrúl írná mindezeket. Maga az feljegyzett helyeken az kálvinistákat nem is említi az Kalaúz. De régi szó amaz: Conscius ipse sibi de se putat omnia dici.*

Az több hamisságok között cégéres az is, amit az Kalaúz-ra fognak az prédikátorok, hogy Nyíri Báthori Istvánrúl+ írná, hogy Aërius eretnek vallását követte. Maga ezek az szók az Kalaúz-ban nincsenek; hanem az Kalaúz előhozván Epiphaniusból+, hogy Aërius vasárnap böjtölt, szombat előtt való napon (azaz pínteken) evett, az könyv szélire írta az Kalaúz, hogy az Nyíri Báthori István+ ezt mívelte. Tudja pedig azt sok jámbor, hogy ő szegény, vasárnap ebéden húst nem ett, hanem csak halat; pínteken pedig ebéden húsnál egyebet nem hoztak asztalára.

Ezekből megtetszik az prédikátori okosság, eszesség és szemérmetesség. Többet nem szólok, az keresztyén olvasónak ítíletire bízom az dolgot.

Negyedszer és utolszor azt mondom, hogy ha kedvem volna hozzá, ebből az egy árkus és három fertály papírosra nyomtatott kálvinista írásocskából, melyre most felelek, nagyobb számú szitkokat írhatnék én lajstromba, hogysem amennyit az egész nagy Kalaúz-ból felvadásztak az prédikátorok. Vajon nem szitok-é, mikor azt írják, hogy az Kalaúz (vagy inkább aki azt írta) Isten tisztességének káromlója; Isten tiszteletinek kisebbítője; az próféták és apostolok írásokból álló tiszta, igaz, keresztyén vallásnak gyanóssá tévője; az hivatalos prédikátori tisztnek mordálója; az keresztyén hallgatóknak böcsületes személyének megsértője; az ártatlan életnek megcsúfolója; az jó hírnévnek megsebhetője; az egész keresztyénségnek elszenvedhetetlen gyalázója. Nem szitok-é, mikor Veresmartit+ pribéknek nevezik? Mikor azt írják, hogy az fogyaték magyar nemzet az Isten nevéjért, az tiszta, igaz vallásért gyűlölség alá vettetett? Hogy azon magyar nemzetség az aranyalma, jó békesség szeretetért gyűlöltetik? Vajon micsoda, ha nem szitok, mikor azt jelengetik, hogy az Kalaúz az Isten dücsőségét láb alá tapodtatja; az eklézsiának méltóságát, az keresztyének tisztességét letapodtatja; patvaros vádolásokkal jár; az Kalaúz setétségnek veszedelmes, sűrű bokrai között tévelyeg, régi penészes iszákú, mordáló, puha, lágy, dagályos szitkokkal ékesíttetett; vesztő peri vagyon; fertelmes szitkú? Az jezsuitákrúl pedig azt feszegetik, hogy azok nem szeretik az békességet; nem igaz haza fiai; nem böcsülik az urakat; nem igaz atyafi szeretők; megbeszélhetetlen lelki ellenkezésben vannak az kálvinistákhoz; azoknak az föld színérűl való eltörléseknél egyéb hátra nincsen az jezsuiták értelme szerént. Mindezek az sok iszonyú, szitkos, de hamis káromkodások, csak szinte az előljáró levelében vannak e kálvinista rövid írásnak, noha mindenestül is fertály héján félárkus papírosra nyomtatott ez előljáró levél. Hátha mind feljegyzenők az több részeiben való morgódásokat? Perdere si quis in his dignabitur otia curis.* Mégis, ezek az nagy, szelíd szavajárású prédikátorok az más szemében keresnek szálkát.




Hátra Kezdőlap Előre