Oka és célja ennek az írásnak

Mitűl fogva Isten az én méltatlanságomat nagy kegyelmességéből egyházi hivatalra választotta, egyéb feltett célt szemem előtt nem viseltem, hanem hogy az én Uramnak kedveskedjem, az ő igazságát, vékony tehetségem szerént oltalmazzam, terjesszem: és a hitben megcsalattakat útbaigazítsam. Azért sem gyűlölségtűl, sem hiúságtúl nem viseltetvén, csak az egy igazság isméretire függesztvén szememet, Anno 1613, nyomtatásban kibocsátottam vala egy könyvemet, Igazságra vezérlő Kalaúz neve alatt. Azóta mind zsibogtak*, és őrlődve kígyókövet fújtak a lutheristák, hogy erre valamit feleljenek: de mivel az igazságnak hatalmas ereje zabolán hordozta őket; ezideig hallgattak: hanem, amint Balduinus+ írja, a szegény Thurzó Györgyné, a Kalaúz-t az egész Wittenbergai Akadémiának küldvén, nagy költséggel szorgalmaztatta, hogy valamit írjanak ellene. Miképpen azért a zsidók pecunia copiosa, sok pénzadással hazudtatának valamit a Krisztus koporsója őrzőivel; de olyat, mely maga kimutatá hamisságát; mivel aluttokban lett dolognak mondák, ami sohasem volt: úgy a Balduinus+ pennáját megélesíté a magyar arany, és a Collegium Theologicum* erszénye telvén, közönséges cimborával írának valamit a Kalaúz ellen; de olyat, hogy rossz igyeknek cégéres fogyatkozását azzal csúfsággá tették, és nyilván ismértették. Mert somma szerént a Balduinus+ könyve három részre oszlott: egyikben szitok, másikban hazugság, harmadikban tudatlan balgatagság foglaltatik.

Csiripeltek ezelőtt is imez-amaz tudatlan sóczék a Kalaúz némely cikkely-in, aprólékos papirosacskákban: de most immár a Luther+  successora, avagy helytartója, Balduinus; a lutherista Rómának, azaz Wittenbergának teljes Akadémiája, azaz, minden tudós bölcseinek sokasága nyúlt a dologhoz; és hosszú írással igyekezett a Kalaúz rontására. Mindazáltal, légyen áldott az Úr neve, nemhogy valamiben meggyőzték és erőtlenítették volna a Kalaúz bizonyságit; de sőt azok kötelének feselhetetlen csomóiba vergődvén, nyakokra fojtották és oldhatatlanokká csinálták ezeket: úgy, hogy a wittenbergi felelet nem egyéb, hanem a Kalaúz-ban írt igazság vastagítása*, az új tudományok (talán nem annyira az oltalmazók tudatlanságából, mint az igynek és vallásnak fogyatkozásából) győzedelmes rontása. Azért magamrúl bizonyoson írom, hogy ha lutherista volnék, megolvasván a Balduinus+ könyvét, katolikussá lennék, annyira kitetszik a Balduinus+ mentegetéséből a lutherista hamisság.

Ezt a Kalaúz ellen való írást, a wittenbergai doktorok Phosphorus-nak, azaz Hajnalcsillag-nak nevezték, jelenteni akarván, hogy a boldogtalan lutheristáknak még fel nem költ ezideig az igazság napja; hanem most kezd Wittenbergából, Észak felől, Hajnalcsillagok támadni. Noha ez sem csillag, hanem ignis fatuus,* afféle bujdosó, kisded fényeskedés, mely néha a régi istállókban szokott villámodni; vagy inkább reves tőkének setétben fejérkedő világocskája. Mert igazság szerént írom, hogy az egész könyvben egy tekintetes feleletet, egy tudós ellenvetést nem találtam: hanem csak gyölvész gazságot és sokszor lecsöpültetett káromkodást tapasztaltam.

Ebben azért az egész írásban Balduinusnak minden mesterkedése két dologban áll. Először: Nemcsak hamisan és lelkiisméreti ellen hozza elő a mi vallásunkat; de a Kalaúz bizonyságit is foltonként, szakadozva, és inaszakadtul említi, ki nem írja, amiben vagyon veleje és derék ereje ezeknek: azért nem is felel sok helyen, amire kívántatnék; hanem hosszú, hiúságos prédikálással, bizonyság nélkül való szószaporítással tölti a papirosát: úgy, hogy méltán őróla mondhatjuk, amit Anaximenesrűl+ a régiek: Verborum flumen, mentis gutta; szók folyóvize, észnek cseppje. Másodszor: A pápák életérűl, Róma várasának feslettségérűl, a jezsuiták, barátok, és több egyházi rendek magaviselésérűl, régen megposhadt históriácskákat ottan-ottan előugrat; melyeket írva hagytak vagy Illiricus, in Catalogo testium veritatis;* vagy Balaeus, in Centuriis; vagy Volfius, in Centenariis sedecim lectionum memorabilium;* vagy Hasenmüllerus, in Historia Iesuitica;* vagy Plessaeus, in Mysterio iniquitatis*; vagy több ezen pórázra fűzött trágárok. Ezeket az aggnő beszédeket oly gyakran mustráltatja, hogy csak igen véznán maradna potrohos, rút könyve, ha effélével nem hasasítaná.

Noha pedig az ilyen költéseket sokan meghamisították, nevezet szerént Gretsérus, a Hunnius+ Labyrinthus, a Hasenmüller Históriája, a Mornaius Mysteriumja ellen való bölcs írásiban: de mégis a wittenbergai rabbinus azon régi bakot nyúzza, és sokszor főzött paréjokat újabb lében feladja.

Ezekre nézve talán szükséges nem volna az új felelet, a régi káromkodásokra; hanem silentio et contemtu,* hallgatással és pad alá hagyítással kellene választ adni. De mivel az együgyű község csak azzal is megtartózik az igazság követésétűl, hogy hallja a Kalaúz-ra való feleletnek emlékezetit; meg nem rostálván ennek helyes vagy helytelen voltát: Hogy az én szerelmes hazámnak, tisztem és hivatalom szerént, ezaránt is szolgáljak, rövid írásommal megrázogatom a wittenbergai feleletet: úgy azért, hogy félretévén Balduinusnak mosdatlan szidalmit, káromkodásit, hívságos szószaporításit, bizonyság nélkül való nyálaskodásit, nem ide illendő, hanem más helyre tartozandó vetekedésit, melyekre sok helyen okot ád, hogy a feltett céltűl elvonasson; csak azt viszem próbaköre, amiben a Kalaúz-t mardossa, és az igaz római vallást vétkesíti.

Nem olvastam, aki dühödtebbül morgolódnék írásában, mint Balduinus+: ki mikor lelkiisméreti szerént meggyőzetik, és nem tud hová lenni, ördögi káromkodásokkal csikorgatja fogait, és ugyan okádja a szitkot. Engem is, száma nélkül gyalázatoson említ, Esavitának* Veteratornak*, ördögnek, Sycophantának*, és elő nem győzném számlálni írásának minden levelében, mennyiszer illetlenül nevez: úgyannyira, hogy a szitkokat letörölnék a Balduinus+ könyvéből, kicsiny hasa maradna temérdek dorsálójának*. De noha ő morog, engemet morgó társul nem vészen, mivel én az ő szitkait dicsíreteknek tartom, mert ha valami világi dologban dicsekednem kellene, úgy tetszik, abban dicsekedném, hogy a farkasok reám ordítanak, a lelkek hóhéri ellenem agyarkodnak.

És jóllehet deákul is tudok, de mivel a Kalaúz-t a magyarokért, magyarul írtam, annak oltalmát is magyarul akarom írni; nemzetemnek lelki orvosságáért. Tudom, ebben senki meg nem ütközik. Mert ha másnak szabad a magyar könyvre deákul felelni; engem sem tilthat senki, hogy magyarul ne írjak a deák könyvre.




Hátra Kezdőlap Előre