Negyedik ok

Mert a luther és kálvinista gyölekezet nem igazi eklézsia

Igazán írja Szent Ágoston+ és Cyprianus+ mártír, hogy Isten annak atyja nem lehet, akinek nem anyja az eklézsia. És valamint a Noé bárkáján kívül senki meg nem tartatott: úgy az eklézsián kívül senki nem üdvözülhet. Krisztus Urunk is pogánynak mondja, valaki megveti az anyaszentegyház egyezségét szófogadatlan szakadásával. Mivel azért az eklézsia Krisztus teste: valaki az eklézsián kívül vagyon, annak feje nem lehet a Krisztus. Tehát valamint kerüljük kárhozatunkat, úgy kell kerülnünk a hamis eklézsiának szövetségét.

Hogy pedig a lutherista és kálvinista gyölekezet nem igaz eklézsia, így bizonyítom:

Lehetetlen, hogy az a gyölekezet Krisztus eklézsiája légyen, melynek az apostolok idejétűl fogva, minden üdőben, tanító doktori, pásztori, gyölekezeti nem voltanak. Mert Szent Pál világos szókkal írja: hogy Isten az eklézsiában szintén addig, míg mindnyájan eleibe megyünk, tanító doktorokat és pásztorokat tart, kik építsék és őrizzék az eklézsiát. Azonkívül Szent Pál írja, hogy hit nem lehet prédikálás nélkül és Istentűl küldetett lelkipásztorok nélkül. Tehát ahol hit vagyon, tanítóknak kell ott lenni. A Krisztus eklézsiája pedig hit nélkül nem lehet: tehát soha tanítók nélkül sem maradhat. Végezetre ő maga, Krisztus azt igíri, hogy soha a pokol erőt nem vészen az ő eklézsiáján. Nagy erőt venne pedig, sőt olyat, kinél nagyobbat nem is vehetne, ha minden tanító pásztorit elfogyatná az eklézsiának; ha Isten igéjének hirdetésétül, keresztség szolgáltatástúl, úrvacsora osztogatástúl megfosztaná. Az is Szent Pál szava, hogy mindaddig marad az úrvacsora osztogatása az eklézsiában, míg eljő Krisztus az ítíletre.

Tagadhatatlan igazság pedig az, hogy Luther+  előtt ezer esztendőnél tovább, senki, csak egy doktora, lelkipásztora és tanítója nem volt a lutherista vagy kálvinista vallásnak. Mert ha minden nemzetségek, tartományok, városok históriáit, minden egyházi doktorok írásit általolvassuk is, sohult egy embert nem találunk neveztetni ki ilyen hitben és vallásban lett volna, mint a lutheristák vagy kálvinisták. Ha különben vagyon, bárcsak egyet nevezzenek: Quis? Ubi? Quando? Ki volt? Hol volt? Mikor volt? aki ilyen tudományt követett volna.

Illyricus és hasonló csúfos emberek neveznek egynéhány régieket, kik közül egyik egyvalamely dologban ellenkezett a pápával és a római vallással; másik másban vont visszát, és így neveznek olyakat, kik egy vagy két, három dologban egyeztenek a Luther+  vagy Calvinus+ maradékival. De merő bolondság azt ítílni, hogy akik a pápát szidalmazták, akik egy, két, három dologban egyeztenek a Calvinus+ vagy Luther+  új gyölekezetivel azok kálvinisták vagy lutheristák voltak. Mert a török sok dolgokban ellenkezik a pápista hittel, melyekben egyez a kálvinistákkal: úgymint, hogy a pápát nem hiszi Krisztus vicariusának; az úrvacsorát Krisztus testének nem vallja; a képeket és ereklyéket pöki s megutálja. De azért két vagy három dologban való egyezésért a törököt kálvinistává nem tehetni. Ennek felette, akiket emlegetnek, azok egyszersmind lutheristák és kálvinisták nem lehettek, noha aminémű vallásokért ezeket lutheristákká akarják tenni, ugyanazon vallásokat a kálvinisták is javallják.

De mi szükség ezen múlatnunk? ő magok a lutheristák és kálvinisták azt vítatják, hogy láthatatlan és elrejtve volt Luther+  előtt az ő eklézsiájok. Ez annyit tészen, hogy nem mutathatnak csak egy várast vagy falut, ahol Luther+  előtt prédikállott, keresztelt és egyéb isteni szolgálatot gyakorlott volna az ő eklézsiájok. Ha azért Luther+  és Calvinus+ előtt úgy meggyőzte az ördög az ő eklézsiájokat, hogy azt senki nem láthatta, sohult annak templomi, tanítói, sacramentom szolgáltatói nem találtattak, sem keresztség és úrvacsora szolgáltatás; sem Isten igéjének hirdetése nem volt benne: nyilvánvaló, hogy nem olyan az ő eklézsiájok, minéműnek mondotta Krisztus az igaz eklézsiát. Mert hová lehet az ördögnek nagyobb győzedelme valamely gyölekezeten, mint mikor azt úgy lenyomja, hogy sohult tanítója, temploma, sacramentom szolgáltatása ne maradjon? Ismeretlen és láthatatlan légyen?

Mivel azért ebből és egyéb sok jelekből megtapasztalám, hogy nincs igaz eklézsia a Luther+  és Calvinus+ követőknél: ha lelkemet veszteni nem akartam, ki kellett közülök állanom; tudván, hogy az igaz eklézsián kívül nem adatik üdvösség.




Hátra Kezdőlap Előre