Nem csuda, hogy Asvérus, huszonhét országnak parancsolván, és birodalmának minden részeiből élést hajtatván, Susa várasának királyi palotájában vendégséget tartott: De isteni hatalom csudája, amit az evangéliomból hallánk; hogy Krisztus a pusztában hét kenyérrel és egynéhány halacskával négyezer embert (gyermekek és asszonyok kívül, kik talán többen voltak) megelégített: és úgy elégített, hogy több maradott a kenyérben, hogy sem elsőben volt: mivel a töredék darabcsákkal hét kosárt teli töltöttek.
Ezzel a csudával nemcsak isteni hatalmát, hanem szolgáihoz való kegyességét és atyai irgalmasságának gondviselését ismértette Krisztus. Mert megfontolván a sokaság fogyatkozásának minden körülálló súlyosításit, azt mondotta; hogy immár harmadnapja, hogy utána járnak, és az isteni tudomány szomjúsága elfelejtette vélek a testi szükségek gondviselését. Hozzáadta, hogy a pusztában vannak, ahol élést nem találnának, ha pénzből fogyatkozások nem volna is. Végezetre, nemcsak a jelenvaló szükséget viselte szeme előtt; hanem meggondolta, mire juthatnának, ha étlen visszabocsátaná őket: mert mentekben megszakaszkodnék erejek, és a pusztában kellene veszni, azoknak főképpen, kik messzünnen jöttek. Ilyen okai lévén szánakodásának; és emberi módok nem találtatván segítésekben: isteni hatalmával mutatá irgalmasságát, és ennyi sokaságot, ily kevés eledellel megelégíte.
Csudálatos volt ebben a cselekedetben a Krisztus irgalmassága, és hatalma; de a sokaságban is az isteni szolgálat serénysége és ételben való mértékletessége dicsírésre és követésre méltó. Mert akiket megelégíte Krisztus, nem válogattak az eledelben; nem zúgolódtak, hogy különböző drága étkeket és jó borokat nem adott nékik; noha oly künnyen adhatott volna, mely künnyen szaporította a kenyereket: hanem száraz kenyérrel, és kevés halacskával megelégedtek. Ennek felette nem nyújtóztak ágyakban; mert a pusztában derékaljt nem találtak: nem aludtak délig; hanem álmok szakadva, Krisztus után jártak.
Hogy ettűl az ájtatos községtűl megtanuljuk az étel és aluvás mértékletességét, mai tanúságunkra elsőben; megmagyarázván, miben áll a keresztyéni mértékletesség; megmutatom; hogy ezzel egészségünk oltalmaztatik: életünk hosszabbodik: lelkünk sok gonoszságtúl oltalmaztatik: sok jóságokra segíttetik. Másodszor: A mértéktelen aluvásnak sokféle kárát előhozván, keresztyéni vigyázásra édesítem akaratunkat. Legyetek figyelmetesek!
A mértékletesség, egy ama négy jóságok közül, melyekben, mint ajtó sarkain, tartatik és fordul az ember erkölcsinek igyenessége. Ezeket említi Salamon, mikor az okosság, igazság, erősség mellé számlálván a mértékletességet, azt józanságnak nevezi. Erre int a Szentlélek, mikor egybekapcsolván a józanságot a vigyázással, azt mondja, hogy: józanon éljünk, és az aluszékonyságot távoztatván, vigyázásban legyünk!
A mértékletesség tiszti és tulajdon cselekedete az, hogy határban és mérték alatt tartsa a testi gyönyörűségekre hajlandó gyarlóságunkat. Mert hogy az emberi nemzet el ne fogyna, azt rendelte Isten elsőben; hogy szaporodás által sokasodjék: és ember sokáig nem élhetvén halandósága miatt, maradéki által világ végéig terjessze az emberi nemzetet. Ebben, hogy ember meg ne fogyatkozzék, gyönyörűséget rendelt Isten a szaporodásban. Másodszor; hogy magán kinek-kinek élete és egészsége megtartassék, nemcsak aluvást, hanem ételt-italt rendelt Isten a táplálásra. És mivel ha az étel-ital keserű vagy ízetlen volna, senki nem ennék annyit, amennyi szükséges táplálására: Istennek kegyes gondviselése azért adott gyönyörűséges ízeket az étkekbe és italokba, hogy ezekkel ember édesedjék a maga gondviselésére; és kedvesen eleget tévén szükségének, megismérné Istenének jóvoltát, ki ennyi különböző kedves eledelekkel magához édesít, hogy szeressük őtet, és hálákat adjunk jótéteményiért.
A mértékletesség azért arra néz, hogy ember ezeket a gyönyörűségeket Istentűl rendelt nyomban tartsa: az ételnek mennyiségét, minéműségét, helyét, idejét, módját, végét határban hordozza: avégre egyék, hogy Isten akaratja és rendelése szerént táplálja testét: annyit egyék, amennyi nem ártalmas a léleknek.
Tulajdon jósága az Isten fiainak és az igaz keresztyéneknek, a mértékletesség. Mert az embernek minden vágyódása és érzékenysége, hajlandó lévén a test kedvezésére: megtartóztatni magát attúl, amihez kedve hajt, ami gyönyörködteti az érzékenységeket, amire hajol maga kínyén a természet; és nem világi tekintetért vagy üdő szerént való jókért, hanem lélek üdvösségéért, és Isten tisztességéért tartóztatni oly nagy dolog, melyet Istennek kiváltképpen való malasztja és mennyei gyönyörűségek reménysége, sőt kóstolása nélkül, senki végbe nem vihet; mert valakik a mennyei boldogságra nem függesztik szívöket, azoknak Istenek hasok: és mennyei jókrúl kétségbe esvén, fajtalanságokra vetemednek.
Noha azért a keresztyéni mértékletesség célja és határa az, hogy a tartóztatások sanyargatásával, Isten akaratjának eleget tegyünk; és néki kedveskedvén, a lélek birtoka és engedelmessége alatt zabolán tartsuk a testet: de azért sok és nagy hasznú esztenek vannak, melyek a mértékletességet édesítik.
Első és igen tekintetes, jó gyümölcse a mértékletességnek az, hogy egészségünket őrizi, és életünket hosszabbítja. Embernek testi javai között drágább és kedvesb kincse nincsen az egészséges életnél. Ezt magunkban érezzük; és a Szentírás homály nélkül tanítja: mert azt mondja, hogy az egészség, lélek édessége. Emellett nemcsak azt írja a bölcs, hogy nincs nagyobb öröme a szűnek, mint a hosszú élet: hanem az egészséget egybevetvén minden világi jókkal, azt írja; hogy jobb az egészséges szegény, hogysem a beteg gazdag: minden gazdagságnál jobb a test egészsége.
Olyan az egészség emberben, mint a só, mely ízt ád az étkekben: mert akinek egészsége nincsen, semmi alkalmatosságnak és gyönyörűségnek ízit nem érzi; hanem magának terhes, mindenekhez kedvetlen. Olyan, mint a nap, mely ha nem fénylik, mindenek szomorú setétségben, soványon és vidámság nélkül maradnak. Ugyanis mi gyönyörűsége lehet a betegnek, az ékes öltözetű friss palotában, ha éjjel-nappal kínlódik benne: mikor az egészséges szegény ember édesdeden aluszik alacsony hajlékában? Mire valók a vetett asztal, a különböző eledelek, a válogatott borok, ha a betegben csömört szerez az étkek látása; és a doktor egyebet nem hágy főtt víznél innia: mikor a vastag legény gyönyörűségesen eszi szalonnáját, és édesdeden issza savanyú borát? Mit használ az arany vagy tallérral dagadt erszény, az ágyban kínlódó betegnek: ki minden kincsén megváltaná, ha lehetne, a szörnyű fájdalmat, mellyel a köszvény, aréna, kólika csigázza őtet? Semmivel nem gondol; semmiken nem gyönyörködik; semmit nem kímél, akit kínoznak a betegségek. És úgy tetszik, ottan nem övé, amije vagyon, mihent megbetegszik: mert a doktor erszényét arannyal kell tölteni: a borbély kezét ezüsttel kell kenni: a patikáros műhelyét tallérokkal kell ostromolni. Egyszóval; akármely hatalmas, gazdag légyen ember, mihent megbetegszik, alacsony emberek adózója lészen. És sokan úgy járnak, mint amaz asszony, melyrűl az evangéliomban olvassuk, hogy orvosokra költötte minden javait, de semmit sem használtak néki.
Ki győzné számlálni a betegek kínját és sanyarúságát? Ki tudná megmondani, mennyi metélések, égetések, keserű italok, utálatos falatok, szemérem miatt ki nem mondható részek kínozásit szenvedik a betegek?
Isten ostorának nevezi a Szentírás, hogy orvos kezébe adatunk: mindazáltal, a betegségnek fájdalmi arra viszik az embert, hogy a doktort szorgalmatoson kerestesse: messzünnen elhozassa: óráját és szempillantását alig várja, hogy láthassa. Mikor házába lépik, szép szóval köszönti: szavát úgy fogadja, mintha Isten parancsolná: dicsíri, köszöni, ajándékokkal jutalmazza kínozásit, mert az élet és egészség megtartása mindent kedvessé tészen. A fösvény kereskedő örömest tengerbe hagyigálja gazdagságit; hogy a hajót künnyebbítvén, életét megtartsa. Akinek háza meggyullad, veszni hagyja javait, csak magát megmentse: és amint az ördög mondá: mindenét elkölti ember, hogy életét és egészségét megtartsa.
Értették ezt a pogány bölcsek. Azért dicsíri Aristóteles, amit az Apollo temploma ajtajára írtak; hogy legjobb a világi jók között az egészség. Erre nézett Plutarchus+, nemegyszer írván; hogy minden külső jóknál jobb az egészség; mely nélkül semmi gyönyörűség nem lehet egyéb külső jókban: sőt nagy jóságok gyakorlására is alkalmatlan a beteg ember. Azért az értelmesek a beteg ember életét, életnek sem tartották, mert nem él, hanem sínylik a beteg. És aki betegen él, sokáig vonakodik, sőt a Jeremiás mondása szerént, halál a betegség: és aki betegen él, sokszor meghal. A beteg magával jótehetetlen: mert mint az órában, mikor a vonó megbomlik, minden kerekek forgási megállanak: úgy az egészség bontakozása alkalmatlanná tészi embert, hogy országának vagy felebarátjának szolgálhasson. sőt az isteni szolgálatokban is sok akadékot szerez a betegség: melyre nézve nemcsak azt parancsolta Isten, hogy ne áldozzanak néki betegséggel erőtlenült tulkokkal; hanem a rühes, varas, sennyedékes papokat sem szenvedte, hogy egyházi hivatalokban forgódjanak.
Tovább mégyen a Szentlélek: és nemcsak azt mondja, hogy az egészség Isten ajándéka és atyai oltalmának gyümölcse; a betegség pedig Isten ostora, mellyel sanyargatja bűneinket: hanem a beteg embernek fájdalmas kínját, únakozott kedvetlenségét, heában való heverését nézvén, azt hirdeti; hogy sokkal jobb a nyugodalmas halál, a hosszú betegségben keseredett életnél. Melyre nézve a régi pogányok, sem a másvilági jobb életet nem ismérvén; sem azt nem gondolván, hogy áruló, valaki a kapitány rendelése nélkül kiáll abból a seregből, melybe őtet rendelte előttejárója: noha fejedelemséggel, értékkel, minden világi dücsőséggel bévelkedtek; de csak azért, hogy betegségektűl megmenekedjenek, megölték magokat. Julius császárrúl írja Suetonius, hogy betegessé válván, nem akart élni. Azért eléggé intették, hogy vigyázzon életére: de nem akarván tovább élni, semmit nem vigyázott: inkább akarván megöletni, hogysem betegségben élni. Atticus, hogy megmenekednék betegségétűl, éhel ölte magát; künnyebbnek ítílvén maga hóhérságát, a nyavalyánál. Galerius császár, hogy betegesen ne élne, fegyverrel végezte maga életét. Noha ebben nagyot vétettek: de megmutatták, hogy nem élet az egészségetlen élet: és ahol egészség nincsen, semmi jóban öröm és nyugodalom nem lehet.
Ezt a drága kincset, ezt a világ javainak legböcsületesebb gyöngyét, az egészséges életet, sem künnyebben, sem bizonyosban meg nem őrizhetjük, mint a mértékletességgel; mely mindenféle betegségektűl vagy oltalmaz, vagy gyógyít. Ezt a Szentlélek világos igékkel tanítja, parancsolván, hogy a mohón való ételtűl oltalmazzuk magunkat: mert a sok ételből vannak a betegségek: aki pedig ettűl megtartóztatja magát, életét hosszabbítja.
Ezent tanítják a világ bölcsei, kik nemcsak gyalázzák Mitridatest, ki versent ett, és kiett akármely éhétő embert: nemcsak pökik Sardanapalust: ki azt akarta, hogy koporsójára úgy írnák képét, mintha feje felibé emelt kézzel fittyet hányna; a kőre pedig ezeket a baromhoz illendő szókat íratta: Egyél, igyál, bujálkodjál, mert a többi mind csak semmi! Hanem azt kérdezték, hogy: Dicsíretes ama régi mondás, hogy az egészség oltalmára és a betegségek távoztatására három dolog leghasznosb: egyik, hogy kelve hagyjuk el az ételt: másik, hogy mértékletes munkát adjunk a testnek: harmadik, hogy bujasággal a magot ne tékozoljuk. Azok is közmondások a doktoroknál, hogy aki sokat akar enni, keveset egyék: hasznosb az étek, mely a tálban marad, hogysem amely a gyomrába mégyen. Az okosság és naponként való próba is azt mutatja, hogy csaknem minden betegség, teliségből vagyon: azért majd minden gyógyítások a test üresítésén és fogyatásán fordulnak. Mert érvágással, köpöllyel*, verítékezéssel levonatnak nedvességink: a purgaciók üresítik gyomrunkat, bélünket és egyéb tagjainkat: a diétával és koplalással füremednek minden részeink. Ez az orvoslás ismérteti, hogy teliségből vannak a betegségek: és azért kell ellenkező üresítéssel helyreállatni az egészséget.
Galénus írja; hogy egészségét megőrzi, aki elkerüli, hogy emésztetlen nyersség maradjon gyomrában. A gyomor nem egyébért hagyja fővetlen és nyersen az étket, hanem hogy az eledelek sokasága vagy ártalmas mineműsége nem szenvedi, hogy a természet melegsége meggyőzze és eméssze a sok eledelt: azért nagy részre fővetlen marad. Efféle emésztetlen nedvességek az ember bélét, fejét és minden ereket megtöltvén takonnyal vagy más alkalmatlan nedvességgel, megelegyítik és vesztegetik a tiszta vért: és addig sokasodnak az éretlen nedvességek, hogy akármely kisded okból, úgymint fáradtságból, hidegből, melegből: forróságokat és halálos betegségeket szereznek. Nem egyéb, hanem csak a mértékletes élet oltalmazza a gyomrot az ilyen ártalmas nyersségektűl: mert aki mértékletes, nem terheli a gyomrot sok és gyakor étellel; hanem annyit ád néki, amennyit künnyen és jól megemészthet: azért nem félő, hogy fővetlen oszoljon az étkek nedvessége egyéb tagokra.
Nemcsak a betegségek belső taplóit távoztatja a mértékletes élet: hanem a külső ártalmaktúl is vastagon őriz. Mert amely test nem bévelkedik alkalmatlan nedvességekkel, abban sem hideg, sem meleg, sem fáradtság, sem külső dög, nem künnyen szerez nyavalyát. Azért írja Laërtius+, hogy noha Athénas várasában gyakran regnált a mirigy: de Socratesnek+ nem ártott; mivel mértékletes életével, tisztán tartotta testét.
De mi szükség erre messzünnen keresni bizonyságot? Mindennapi próba mutatja, hogy a vízibetegséget, köszvényt, kólikát, szédelgést, főfájást, és egyéb betegségeket; vagy mindenestül meggyógyítja a mértékletes élet; vagy úgy megerőtleníti, hogy szenvedhetők lesznek, noha azon betegségek győzhetetlen erőt vesznek, és szörnyű kínokkal öregbednek naponként azokban, kik torkoknak kedvezvén, tobzódnak, dőzsölnek. Azért, noha a pogányok nemcsak a fajtalan Venust+, a lopó Mercuriust+, a gyilkos Marsot+, a házasságtörő Jupitert+, hanem a hashizlaló, telhetetlen Bacchust+ is istennek tartották, és követésre méltónak alították: mindazáltal, akik bölcsességgel tekintetesek voltak közöttök, mind tanításokkal tiltották, mind erkölcsökkel kárhoztatták a mértéktelen zabálást, mint életfogyató mérget.
De hogy a pogányokrúl ne szóljunk: az egyházi históriákban olvassuk Szent Jakab apostolrúl, hogy Keresztelő Szent Jánost követvén, bort és részegítő italt nem kóstolt, húst soha nem ett. A Szent Márk tanítványi napenyészetig nem ettek, sem ittak: sokan harmadnapban, némelyek hatodnapban egyszer ettek: gyékényen háltak, bort nem kóstoltak: víz volt italok, kenyér mellett só és hisop volt étkek. Szent Máté apostolrúl azt írja, hogy hús nélkül, magvakkal és füvekkel táplálta életét. A régi remetékrűl Szent Jerónymus írja; hogy bujaságnak tartották, ha ki főttet evett. Akik csak száraz kenyérrel éltek is, azt írja Cassianus; hogy napjában két cipócskát ettek, mely mindkettő sem nyomott egy fontot. És mivel nem volt elég éhségek oltására a két falat cipó; némelyek semmit egy nap nem ettek, hogy másnap a kétnapi profonttal éhségeket enyhítenék. Remete Szent Pál száztizenegy esztendőt élt; száz esztendeig pusztában lakott: az első negyven esztendőben kenyeret nem ett; azután napjában fél kenyérrel élt, melyet a holló hozott. Szent Antal százöt esztendejének kilencvenét pusztában töltötte, vízzel, kenyérrel élvén. Pafnutius kilencven esztendőnél többet élt, noha csak száraz kenyérrel enyhítette éhségét. Arsenius százhúsz esztendőt élt; Simeon Stilítes százkilencet; Jerónymus nyolcvant; Szent Ágoston+ hetvenhatot. Nem egyéb volt hosszú életek oka, hanem hogy: a mértékletes ember életét hosszabbítja.
Halhatatlanná nem teheti embert a mértékletesség; mert az éltető nedvesség, valamely későre, de fájdalom nélkül is elszárad bennünk: de az a különbség, hogy akik erejek virágában, a gonosz és nyersen maradott nedvességektűl megöletnek, nagy kínok és fájdalmok által végezik életeket; a mértékletes, ért emberek pedig csak elalusznak, mint a tűz, mikor a mécsből kifogy az olaj.
Nem csuda, ha a régi szentek száraz kenyérrel és annak is ily kisded darabocskájával, ennyi ideig éltek: mert úgy nyúltak a test tápláló eledelhez, mint orvossághoz. Senki orvosságot torok gyönyörűségért nem iszik; senki abban többet nem vészen, hanem amennyit a doktor elégnek ítíl. Az életnek is a szükség mértéke. Azt cselekeszi tehát a mértékletesség, hogy ember ne egyék gyönyörűségért, hanem szükségért: annyit egyék, amennyit illik, nem amennyit a torok kívánna. Azért kinek-kinek természete, fáradsága, éhsége szerént annyit kell enni, hogy a gyomor ne terheltessék, hanem künnyen emészthessen. Azt sem mohón kell bévenni; hanem úgy, mint ama szent remete, kirűl mikor kérdenék: Miért eszik jártában? Azt felelé, hogy az ételt ő nem tartja derék dolognak, hanem futófélben végezhető hiúságnak.
Régi kérdés a tudósok között: Ha a különböző étkek sokasága szerez-e ennyi betegségeket? Seneca+ azt írja, hogy a sok különböző étkek szerzik a sokféle betegségeket. Sócrates tanácsa is az volt, hogy ha egészségünket szeretjük, elkerüljük azokat az étkeket és italokat, melyek édes ízekkel, éhség és szomjúság nélkül is ételre-italra izgatják a torkot. Nevezetes doktorok szavait és okait feljegyzette Macrobius+ és Plutarchus: kik azt vitatták, hogy a sok új betegségeket, melyeket a régiek nem érzettek, az étkek különbözési szerzik. És ha az emberek egyféle étekkel megelégednének, ennyi betegségek nem volnának. Mert a különböző étkek nemcsak azzal nevelik a gyomor emésztetlen nyersségét, hogy a sok ellenkező természetű eledelek közül, ki hamarébb és künnyebben, ki későbben és nehezebben emésztődvén, egyik a másikat megecetesíti a gyomorban: hanem az étkek különbsége azt cselekeszi, hogy kelletinél többet eszik ember; mert arra találtattak a különböző ízek, hogy ingereljék embert a kelletlen ételre. És így, mind sokasága, mind különböző tulajdonsága az étkeknek, sok és nagy betegségeket szerez.
Vannak tudós orvosok, kik noha a sok ételt ártalmasnak vallják, de az étkek különbözését nem kárhoztatják: sőt a sovány és csak egyféle étket alkalmatlannak alítják. Látjuk, hogy az oktalan állatok nem torkosságból, hanem természet oktatásából, sok különböző füvekkel, ágakkal, magvakkal, gyümölcsökkel tápláltatnak. A doktorok is, minden orvosságokban, ellenkező erejű füveket, fákat, érceket, földi, vízi gyökereket elegyítnek. A mi testünknek is különböző részei, különbféle táplálást kívánnak: és ami nagyobb, mivel étek nélkül nem élhetünk; az étel pedig gyomorkívánás nélkül merő betegség: úgy tetszik, valami különböző ízekkel izgatni a gyomor kívánását: csakhogy ezt zabolán hordozzuk, és a felettébb való ételt, italt távoztassuk! Mert aki magát tekéletes mértékletességgel zabolán hordozza, a királyi asztalnál sem hágja el a határt: aki pedig tűrhetetlen, a káposztaételben is zabállik.
Ezeknek mindenike mond valami igazat, de most azon ne akadozzunk, hanem menjünk tovább!
Második haszna a mértékletességnek az, hogy sok gonosztúl oltalmaz, sok lelki jókkal ékesít. Miképpen ha a dobzódás magán nagy vétek nem volna is, elég volna a gonoszságra, hogy kapuja és ajtaja sokféle bűnök rútságának, melyek őbelőle származnak; amint másutt megmutatók: azonképpen ha egyéb jó nem volna a mértékletes életben, az elég volna, hogy sok veszedelmes bűnöktűl oltalmaz. Mert bizonyos, hogy a teli has künnyen elfeledkezik Istenrűl, és gyakran úgy jár, mint Lysimachus király, ki mikor a szomjúság miá, ellenség rabságába ejtette volna magát; a vízital után sírva kiáltá: Jaj, ki bolondul cselekedtem, hogy ily kicsiny és rövid gyönyörűségért, ily nagy királyságot veszték! Mert aki torkát mértékletesség zaboláján nem hordozta: hasáért Istenét megveti; és a Szent Pál mondása szerént, hasát Istenné tészi.
Bizonyos a Szent Bernárd mondása; hogy a kövér hasnak nincs éles elmélkedése. Mert a sok éretlen nedvességek és nyers füstök temérdekségi, melyekkel teli a jóllakók feje, az érzékenységek csatornáira szivárkozván, úgy bétöltik és megrekesztik az utakat, melyeken a szemre, fülre és egyéb érzékenységekre kellene terjedni az éltető és vidámító, gyenge szelleteknek; hogy üdőnap előtt megtompulnak az érzékenységek. És mikor annyira nevekednek a sok ételből emelkedett nedvességek, hogy az agyunk velejét hideg taknyokkal megtöltik: egyéb nyavalyák között feledékennyé tésznek: az okosságot megtompítják: az akaratot minden jó igyekezetre megrestítik. Azért mondotta Seneca+, hogy aki hashizlalásra adta magát, nemhogy valami tekintetes nagy dolgot cselekednék; de csuda, ha csak bátorságos szót is mondhat. Értette ezt Julius császár: azért mikor intették volna, hogy Dolabellátúl és Antoniustúl őrizze életét, azt mondotta, hogy nem tart az ilyen kövér hasaktúl: hanem a Brutus és Cassius halványodott ösztövérsége szerez néki félelmet. Salamon bölcsebb volt minden embereknél: mihent a jóllakásra adta magát, minden embereknél bolondabbá lett, mert lelkérűl, üdvösségérűl, Istenérűl elfeledkezvén, pogány asszonyok kedvéért bálványok rabja lett, és e mai napig kétségben maradott, ha üdvözült-é vagy örökké elkárhozott? Annibált meg nem győzheték a római hadak: meggyőzték a Capua váras jó lakosi; melyekkel asszonyemberi puhaságra juta, mind maga, mind győzedelmes hada. A római birodalmot sem egyéb vesztette, hanem hogy a sok jóllakó nemzetségeket meggyőzvén, azok erkölcsit és jóllakásit Róma megtanulá.
De hogy summában foglaljuk a mértékletes életnek lelki hasznait, halljuk, mit ír errűl Szent Prosper+: A mértékletesség – úgymond – józanná, szemérmetessé, hallgatóvá, gondviselővé tészen, és a hajlandóságokat zabolán viseli: a gonosz szándékokat elkergeti: a bujaság tüzét eloltja, mert kenyér és bor nélkül meghidegül a test kacérsága. Azért minden szentek mértékletességgel orvoslották testi indulatjokat: tudván, hogy Isten malasztja és segítsége után, foganatosb eszköze nincs a tiszta életnek, mint a mértékletesség sanyargatása. A cilicium, ostorozás, vigyázás, fáradás, külső orvoslások, melyek enyhítik a testi indulatokat: de annak belső okát és forrását egyéb el nem oltja, hanem a mértékletesség; mely megszáraztja és hidegíti a testben lévő nedvességek hévségét, és melegségét, melyekből szoktak nevekedni a buja indulatok.
Mivel azért lelki és testi nyavalyáink ellen nincs jobb orvosságunk, mint a mértékletesség: ezt ne csak böcsüljük, hanem rendelésit úgy kövessük, mint a betegek a doktor hagyását. Az ördögnek első harca az emberrel az étekrűl volt. És mivel Ádámot arra vivé, hogy egy almaételért paradicsomot elveszté: Ézsaut megcsalá, hogy egy tál lencsén eladá örökségét: az Izráel fiaival az egyiptomi büdös hagymákért mind szabadságokat, mind tejjel-mézzel folyó országokat, örömest elhagyatá. Ennyi győzedelmek emlékezetiből, azon harcot újítja szünetlen ellenünk. De eszünkön járjunk, és a Krisztus példáját kövessük: ki mikor bajt akart vínia az ördöggel, elébb negyvennapi böjtöléssel erőtleníté ártatlan testét: és azután szóval is kifejezte, hogy oly erős ördög vagyon, melyet különben meg nem győzhetünk, hanem böjtöléssel és imádkozással.
Mikor azért torkosságra izgat a Sátán, úgy gondolkodjunk, mintha Isten ő maga láthatóképpen azt mondaná: mihent a toroknak kedvezsz, halál fia lész: Isten kedvéből kiesel: ördög rabságába vettetel. Bezzeg ha ezt gyakran eszünkben forgatnók, könnyű volna pórázon viselni, sőt mindenestül megfojtani a gonosz kívánságokat. Eszében forgott ez Józsefnek; és azért vett oly dücsőséges győzedelmet a testi kívánságuk ellen. Pénzen vett rabja volt asszonyának: megszerette és bujaságra ingerlette asszonya: nem egyszer-kétszer ingerlette, hanem oly gyakran és fáradhatatlan ostromlotta, hogy csak egy nap sem hagyta nyugodni az ifjat, untalan rajta kapdosott: oly erős kérésekkel szorgalmaztatta, minéműk szoktak lenni egy szép személy édesgetési, ifjú és szolga előtt; kiváltképpen, mikor tisztessége és élete vesztésében járt az engedetlenség. De a szent ifjú megismérteté, hogy aki nagyra böcsüli a jóságot, inkább elveszti tisztességes hírét-nevét, hogysem megsértse lelkiisméretit: azért a lelki halál félelmével meggyőzé József a világi gyalázások és kínozások rettegését. Mert nem tudja a jóságot megböcsülleni, aki ezt csak tisztességért követi: mivel az igaz ember elveszti inkább tisztességét, hogysem megmocskolja erkölcsét: és gyönyörűségére vagyon a gyalázat és kisebbség, melyet jámborságával talált.
De mivel a Krisztus vendégi nemcsak vékony ebéddel elégedtek; hanem a pusztában harmadnapig vigyáztak Krisztussal: lássuk rövideden, mely szükséges az aluvás mértéklése.
A gyarló testnek oly szükséges a nyugodalmas álom, mint az étel, ital: mert szünetlen nem munkálkodhatnak az érzékenységek; azért ha aluvással nem nyugodtatnak, megfogyatkoznak. Az emberi elmének is sok szorgalmatoskodásit és búsulásit félbemetszi és elhagyatja az álom. Azért írja Cicero+. hogy az álom minden vigyázó fáradságok és gondviselések künnyebbítője. A bölcs poéta tovább mégyen, és az álomrúl azt mondja, hogy az álom munka künnyebbítő, lelki nyugodalom szerző és az ember életének legjobb része. A rabok vasát, a betegek fájdalmát, a szolgák kötelességét az aluvás künnyebbíti: és amint Aristóteles írja, az aluvástúl vagyon, hogy életünk hasonfelében, a nyomorult koldus nem alábbvaló a hatalmas fejedelmeknél: mert sem nagyobb, sem kedvesb állapotja nincs a királynak, hogysem a koldusnak. valamíg alusznak.
Noha ezek igazak: de az is igaz, hogy a felettébb való és mértéktelen aluvás betegségeket, és a drága üdővesztegetéssel egyetemben sok testi-lelki károkat szerez. Azért mondja Salamon, hogy testi-lelki szegénységre jut, aki az aluvást szereti. Ámos próféta pedig, jajt és nagy jajt kiált azokra, kik drága ágyakban, gyenge pelyhek között aluszékonykodnak.
Elsőben azért, miképpen az álom egészséges, ha mértékletes: úgy a sok álom, mind a testnek ártalmas, mind a léleknek és külső gondviseléseknek. Mert a Hippocrates tanítása szerént: mind a sok aluvás, mind a sok vigyázás ártalmas. És kiváltképpen az ifjakrúl írja Varro+, hogy a sok álom megtompítja és a szép tudományokra alkalmatlanítja elméjeket: puhákká és asszonyemberhez illendő gyengéltetésre vágyódókká tészi őket: a testet pedig sok betegségekhez készíti. Igen megcsalatkoznak tehát, akik egészség kívánásért sokat alusznak; mert azzal ártalmat szereznek egészségeknek: mivel a sok aluvás felettébb megnedvesít minden tagokat; mint a vigyázás megszárazt. Miképpen azért, ha ki nem hányjuk, hanem a húsban hagyjuk forrani és főni a tajtékot, elveszíti ízit és jóságát az eledel: úgy aki aluszékony, és munkával ki nem űzi testéből a nedvességeket, nemcsak az érzékenységek tompulnak, hanem a betegségek is ágyat vetnek. Rút színű, beteges, ostoba – úgymond Seneca+ –, aki sokat aluszik. Rútabbak, akik velünk egy várasban lakván, éjet nappá, napot éjjé tésznek: éjjel vigyáznak, esznek; nappal hevernek, alusznak.
Másodszor azért ártalmas a sok aluvás, mert aminél semmi drágább nincs a külső jók között, azt heába vesztegeti és tékozolja; tudniillik az üdőt. Méltán nevezik üdvösséges parancsolatnak azt, hogy az üdőt megkíméljük: mert minden egyéb dologban gyalázatos a fösvénység; csak az üdőkímélésben dicsíretes. Seneca+ azt írja magárúl; hogy keveset aludt: szunnyadással megelégedett: az éjszaka részét az olvasásban töltötte: vigyázással fáradott; és félig béhunyt szemeit munkában tartotta. Mert ha az álom osztozik velünk, és életünk felét elvonsza: Micsoda okosság volna ily rövid, ily hamar múló üdőnk maradék részét heában múlatni? Mely mondással azt jelenti, amit Szent Bernárd világosban magyarázott: életünk idejében egy rész sem vész úgy el, mint amelyet álomban töltünk: mivel mikor aluszunk, olyanok vagyunk, mint holtak; mint tőkék: azt sem tudjuk, ha élünk vagy halunk. Azért ha gyalázatos, aki pénzét és örökségét heában vesztegeti, mennyivel vétkesb, aki a drága üdőt ártalmas aluvásban, haszontalanul tölti? Holott az üdőnél tulajdonabb javunk nincsen: az pedig úgy múlik, hogy ha egyéb marhánk elvész, megtalálhatjuk: de az elmúlt napot senki vissza nem hozhatja.
Keresztyének! Ha kik világi bölcsességet tanulnak, álmokat szakasztják, amint Demosthenesrűl olvassuk, szégyenlik, mikor valamely műves idejében ébred munkájához, hogysem ők a tanuláshoz. Ha Aristóteles üdőt akarván nyerni a tanuláshoz; mikor szunnyadni akart, egyik kezében rézgolyóbist tartott, mely az alatt való medencébe esvén, zengésével felébresztené; ha a lopók és útálló latrok édes álmokat megszakasztják, hogy elszánt gonoszságokat végbevigyék: mennyivel inkább illik, hogy a mennyei tudományok bölcsességéért, az örök boldogság elnyeréséért, vigyázzunk, és el ne vesztegessük az üdőt, melyet Isten arra adott, hogy abban jót cselekedjünk, mert azután nem lészen üdő, melyben üdvösségünket kereshessük. Nagy szükség vagyon a vigyázásra. A tábori vitéz, ha szunnyad, csak földre heveredik: a halász éjszakákat tölt álom nélkül: a jó pásztor ég alatt talpon virrad; noha csak azért vigyáz, hogy juhait a farkas meg ne szaggassa. Ha az oktalan baromért így vigyázunk: minemű vigyázással kell gondot viselnünk a lélekre, melynél e világon semmi drágább nincsen; sőt az egész világ sem ér egy lelket?!
Ezt jól meggondolván, gyakran azzal serkentsük magunkat, amivel ébresztették Jónást: Mit nyújtózol? Mit múlatod álommal a drága üdőt? Kelj fel, szolgálj Istennek! Amikor órád vagyon a felkeléshez, ne nyújtózzál: serénykedjél, gyorsalkodjál; bé ne hunyjad szemedet; ne aludjál most: mert majd elszakad kötele életednek, és nem lészen üdőd a mennyei boldogság nyeréséhez! Boldog, akit üdvösségkeresésben, akit vigyázva talál Isten: mert azt minden javainak uraságával gazdagítja, és nem adat apostolival száraz kenyeret és kevés halacskát éhsége enyhítésére; hanem a Bárány Mennyegzője lakodalmának mennyei vacsorájához ülteti; és maga kezeivel bévségesen osztogatja boldogságát. Melyre juttasson mindnyájunkat az Atya, Fiú, Szentlélek Isten. Ámen.