| A fényes nap immár elnyugodott, |
| A föld szine sötétben maradott. |
| Nappali fény éjjelre változott, |
| Fáradtaknak nyugodalmat hozott. |
|
| Minden állat megy nyugodalomra, |
| Az Istentől kirendőt álomra, |
| De én Uram ugy megyek ágyamra, |
| Mintha mennék gyászos koporsómba. |
|
| Mert noha most erős és friss vagyok, |
| De több napot magamnak nem hagyok, |
| Azt gondolom, minden nap utolsó, |
| Ez iccakán köllhet a koporsó. |
|
| Midőn ágynak adom testemet, |
| Deszka közé zárhatom éltemet. |
| Hosszas ályom érheti szememet, |
| A kakasszó hozhatja végemet. |
|
| Vessünk számot, én édes Istenem, |
| Hogy lelkemet ne kölljön féltenem, |
| Hogy lehessen bátrabban szólanom, |
| Midőn meg köll előtted állanom. |
|
| Szined előtt mindennap elesem, |
| Mert te lettél Atyádnál kezesem, |
| Ha megölsz is, mégis benned bizom, |
| Szent véredhez futok, ha szomjazom. |
|
| Napkelettől egész napnyugotig, |
| Szent nevedben biztam én fáradtig, |
| De megbocsáss, én szivemből szánom, |
| Könnyek miatt nincs szememen álom. |
|
| Az ágyamban zokogva költözöm, |
| Vánkosomat könnyekkel öntözöm, |
| Ha megtartasz holnapi napodra, |
| Nem forditom azt megbántásodra. |
|
| Ne szólits ki, Uram, készületlen, |
| Vezess előbb az enyhitő kutra, |
| Hogy juthassak a mennyei jussra, |
| Ugy bocsáss el engem a nagy utra! |
|
|
