| Óh Isten, mely boldog az oly ember, |
| Ki kegyelmedből hosszú életet nyer. |
| És mint megért gabona csűrébe130, |
| Úgy száll ő is sírba vénségére. |
|
| Boldog, ki láthatja maradékait, |
| Kik majd könnyekkel áztatják hamvait. |
| Az ilyen nyugodva száll a sírba, |
| Tudván, hogy élni fog még azokba. |
|
| Az öreg ember hanyatló élete |
| Olyan, mint hosszú napnak szürkülete: |
| Mind a kettő már nyugalomra int, |
| Melyből új napra virrad fel megint. |
|
| Adj, Uram, nekünk is kegyes vénséget |
| Élni itt a földön, hogy áldjunk téged! |
| S vénségünk tisztes koronájába |
| Vígy örök ifjúság hazájába!131 |
|
|
