| Szegény vándor fecske panaszolja sorsát, |
| Hogy ő mennyi búval éli az világát. |
| Országokat bejár, s utt szállást nem talál, |
| Egy ház tetejére pihenni ő leszáll. |
|
| Istenem, istenem, minek s merre menjek? |
| Következik a meleg nyár, fészket kell készítsek! |
| Amit Isten parancsol, eleget kell tegyek: |
| Amit Isten parancsol, eleget kell tegyek! |
|
| Megraktam fészkemöt, el es készítettem; |
| Mezítelen fiamot beléhelyeztettem. |
| Az én házam falai de kicsi darabok! |
| Míg egy házat építhetek, de sokat fáradok! |
|
| Méges engem, csalfa veréb, házamból kiverél, |
| Mezítelen fiamon meg nem könyörültél. |
| Megsegít az Isten, méges felnevelem, |
| Az én kicsi fiaimot szárnyam alá gyűrtem. |
|
| Feltetszik a piros hajnal, az urat dicsérem |
| S az én kicsi fiaimot szárnyokra eresztem. |
| Istenem, istenem, egyedül maradtam, |
| Amíg vélük együtt voltam, mennyit vigadoztam! |
|
| Eljött már szeptember hava, nekünk el kell menni, |
| Az én kicsi fiaimot össze kell gyűtteni. |
| Menjünk el, édes fiaim, nem lehet itt ülni: |
| Következik a hideg tél, nekünk el kell veszni! |
|
| Nekünk könnyű az utazás, mert semmit se viszünk, |
| Utunkba rendöl az Isten, amit mi megegyünk. |
| Összegyűttünk s elindultunk, hogy messzi utazzunk. |
| A töngernek egyik szélén műmind leszállottunk. |
|
| Ott egymástól elbúcsúztunk, s így útnak indultunk. |
| A nagy víznek a tetején mind így siránkoztunk: |
| Istenem, istenem, műmind elfáradunk, |
| A tengörbe belehullunk, s ott mind elpusztulunk. |
|
| Megsegített az Isten bennünket, mégis átalmentünk, |
| A tengörnek tulsó szélén hogy műmegpihentünk. |
| A fecskének az ő sorsa: mint a vándorlegény, |
| Csak országol s bujdosik mindenekér szegény.471 |
|
|
