Hatodik szín
(Rómában. Nyílt csarnok,
istenszobrokkal, díszedényekkel, melyekben illatok
égnek, kilátással az Appenninek
felé. – Középen terített asztal
három lecticával. Ádám mint Sergiolus,
Lucifer mint Milo, Catulus, mind megannyi kéjenc, Éva
mint Júlia, Hippia és Cluvia kéjhölgyek,
ledéren öltözve dőzsölnek. Egy
emelvényen gladiátorok harca foly, rabszolgák
állnak parancsra készen, fuvolások
zenélnek. Alkony, később
éj)
Catulus
| | Nézd, Sergiolus, mily serény, ügyes |
| | Ez a piros szalagú gladiátor, |
| | Mernék fogadni, hogy amazt legyőzi. |
Catulus
| | Ki hinne még közöttünk istenekben? |
| | Mondd Júliádra, jobban elhiszem. |
Lucifer
| | Álistent tévén, álisten helyébe. |
| | De mondd, hogy értsük mégis azt az esküt, |
| | Szépségét értsük-é, szerelmed-é, |
| | Avagy tán épen hűségét irántad? – |
Catulus
| | A báj muló, s ha még nem volna is, |
| | Unott lesz holnap, ami elragad ma, |
| | S kevesb kecsű nő csábít tőle el |
| | Az újdonság bűbájos ingerével. |
Ádám
| | Hűségit értém. Vagy ki pazarol |
Hippia
| | Hát bírod-é őt vég nélkűl ölelni? |
| | S ha bírnád is, te, aki telhetetlen |
| | Gyönyörre vágysz s haszontalan csapongsz, |
| | Mert a kéjnek csak egy-egy elszakadt |
| | Részét birod egy-egy nőben találni, |
| | Mig a szépség s kéj eszményképe mindig |
| | Elérhetetlen varázsként leng előtted, |
| | Hogyan tudod, hogy szintén egy szeszélye, |
| | Egy ábrándkép nem csábítandja-é el? |
| | Egy gladiátor roncsolt izmai – – |
Ádám
| | Igaz, igaz, ne többet, Hippia. |
| | Miért is vonz az a kéj Tantalusként, |
| | Ha Herculesnek ereje hiányzik, |
| | Ha Proteusként nem változhatunk, |
| | S egy megvetett rab, kínos hét után, |
| | Oly órát élvez, milyet hasztalan |
| | Óhajt ura. – Vagy a gyönyör csak egy |
| | Ital víz-é hát a meglankadottnak, |
| | S annak halál, ki habjaiba dűl? |
Lucifer
| | Ah, mily dicső erkölcsi tanfolyam |
| | Szép lányok keblén, fűzéres pohárnál. – |
Catulus
| | Négy hétre visszaveheted, |
| | Vagy bétaszítom ángolnás tavamba. – |
Lucifer
| | Nézd, Júlia, e szép kövér halat: |
| | Egyél, hiszen majd hizlalsz másikat. |
Éva
| | S nem dőzsöl-é rút féreg rajtad is? |
| | Örűljön, aki él, vagy hogyha nem |
| | Tud is örűlni, legalább kacagjon. (Iszik.) |
Catulus
(Catulus gladiátora elesik, s
életéért esdve ujjait
fölemeli. Ádám a kegyelmi jelt akarja adni, de
Catulus lefogja kezét, s összeszorítva
markát, hüvelykét a gladiátor felé
tartja)
| | Recipe ferrum! – Gyáva korcs. Elég |
| | Rabszolgám van még, nem vagyok fukar. |
| | Ki sajnálná e kis felzaklató |
| | Jelenetet, szép hölgyek, tőletek, |
| | Midőn a csók oly sokkal édesebb, |
| | Forróbb a vágy, ha egy kis vér ömölt. |
(A gladiátort ezalatt ellenfele kivégezte)
Ádám
| | A ló enyém, jőj Júliám, ölelj meg. |
| | Vigyék ki azt a hullát. – Táncosok! |
| | Csináljatok most más komédiát, |
(A hullát kiviszik, az emelvényt a táncosok foglalják el)
Catulus
| | Jőj hát te is, nem nézhetem soká, |
Lucifer
| | Követjük-é szintén példájukat? |
| | De nyald meg ajkad, nincs-e rajta méreg. |
| | No úgy, most már mulathatunk, galambom. |
Ádám
| | Mit is dobog szived olyannyira, |
| | Nem nyughatom fölötte, Júlia. (Suttognak.) |
Lucifer
| | Halld, e bolond még a szívről beszél! – |
Catulus
| | Ládd, kedves, én nem bántom a tiédet, |
| | Tehetsz vele akármit, csak ne tudjam, |
| | Ha csókod forró s mindig kész nekem. |
Cluvia
| | Nagylelkü kedves! Ím javadra e bort. (Iszik.) |
Catulus
| | Jól van, jól, Clúvia, de lágy karod, |
| | Puhácska kebled tőlem el ne vond, |
| | Füzérem is lesiklott, ládd, fejemről. – |
| | Ah, ez remek fordúlat táncotokban, |
| | Mi buja tűz, kellemmel egyesülve! |
Cluvia
| | Szemed befogom ím, ha ott leled |
| | Azt, amiért én is versenyt futok, |
| | S csak egy jó szót sem bírok érdemelni. – |
| | Ezen savanyu arcot nézzed inkább – |
| | Miért is ennek az a szép leány, |
| | Ha már különb hasznát se tudja venni, |
| | Mint hogy szunnyadni hagyja, míg maga |
| | Gúnyos mosollyal és hideg szemekkel |
| | Kisér száz édes, bárha dőre dolgot, |
| | Mi a társalgás illatát teszi. – |
Catulus
| | Valóban, egy ily arc egész körök |
| | Költészetére fagylepelt borít. |
| | Ki ellenáll a perc igézetének, |
| | S nem hagyja lelkét ártól elragadni, |
| | Nem is jó ember, s bár maradna otthon. – |
Hippia
| | Valóban szinte félek, hogy szegényben |
| | Már megfogant a fekete halál, |
| | Mely a várost pusztítja. – |
Ádám
| | E gyászos képpel. Pajzán dalt nekünk, |
| | Ki tudja a legszebbet köztetek. |
Hippia
(énekel)
| | S a mámor, az édes mámor, |
| | Mint horpadt sírokat a nap, |
Mind
| | S a mámor, az édes mámor, |
| | Mint horpadt sírokat a nap, |
Catulus
| | Jól van biz az, nos, Clúvia, te mit tudsz? |
Cluvia
(énekel)
| | Bolond világ volt hajdanában: |
| | Lucretiát az özvegy ágyban |
| | Hogy megkereste szép gavallér, |
| | Nem lángol ajka, több kéjt nem kér, |
| | Tárt szűvel nem fut bordélyházba, |
| | Hideg vasat merít magába. – |
| | Örűljünk, okosabb világ van, |
| | Örűljünk, hogy mi élünk abban. – |
| | Bolond világ volt hajdanában: |
| | Brutus nem ült szép villájában, |
| | Kardot fogott s harcolni méne, |
| | Mint hitvány zsoldos, s még mi végre? |
| | A rongyos nép jóléte végett, |
| | S tar földön érte el is vérzett. |
Mind
| | Örűljünk, okosabb világ van, |
| | Örűljünk, hogy mi élünk abban. – |
Cluvia
| | Bolond világ volt hajdanában: |
| | Rém járt fel hősek agyában, |
| | Szentnek hivék, mit kacagunk ma, |
| | S egy-két ily őrült, ha akadna, |
| | Cirkuszainkban éppen elkel, |
| | Nekünk látvány, a vadnak étel. |
Mind
| | Örűljünk, okosabb világ van, |
| | Örűljünk, hogy mi élünk abban. – |
Lucifer
| | Ah, Cluvia, leverted Hippiát. |
| | Szeretnék e dalnak költője lenni. |
Ádám
| | S te nem danolsz, mit búsongsz, Júlia? |
| | Körűlünk minden vígad és nevet, |
| | Nem jól esik pihenned keblemen? – |
Éva
| | Ah, jól, nagyon. De nézd el, Sergiolus, |
| | A boldogság midőn elkomolyít. |
| | Azt tartom, mely kacag, nem is valódi. |
| | Legédesebb percünkbe is vegyűl |
| | Egy cseppje a mondhatatlan fájdalomnak, |
| | Talán sejtjük, hogy az ily perc – virág, |
Éva
| | S kivált ha még dalt hallok és zenét, |
| | Nem hallgatom a szűkkorlátu szót, |
| | De a hang árja ringat, mint hajó, |
| | S úgy érzem, mintha álomban feküdném: |
| | A rezge hangon messze múltba szállnék, |
| | Hol napsugáros pálmafák alatt |
| | Ártatlan voltam, játszi, gyermeteg, |
| | Nagy és nemes volt lelkem hívatása. |
| | Bocsáss meg, őrült álomnak varázsa |
| | Mindez. – Csókollak ismét – ébredek. |
Ádám
| | El a zenével, tánccal, émelyít |
| | Ez örökös édesség tengere, |
| | Keserüet kivánna már szivem. |
| | Boromba ürmöt, és fulánkot a |
| | Piros ajakra, vészt fejem fölé. |
(A táncosok elmennek, jajgatás hallik kívülről)
| | Mi jajszó ez, mely úgy velőbe hat? |
Lucifer
| | Nehány őrűltet most feszítenek fel, |
| | Testvériségről, jogról álmodókat. |
Catulus
| | Úgy kell nekik, miért nem ültek otthon, |
| | Élvezve és feledve a világot, |
| | Miért vitatták mások dolgait? |
Lucifer
| | Koldús a dúst testvéreűl kivánja, |
| | Cseréld meg őket, és ő von keresztre. |
Catulus
| | Hagyd hát kacagnunk a nyomort, hatalmat, |
| | Dögvészt, mi a várost tizedeli, |
| | Az isteneknek minden végzetét. |
(Új jajszó.)
Ádám
(magában)
| | Úgy érzem, mintha álomban feküdném, |
| | A rezge hangon messze múltba szállok, |
| | Hol nagy s nemes volt lelkem hívatása. – |
(Ezalatt besötétült. A csarnok
előtt temetési menet vonul el tibiákkal,
fáklyákkal és jajveszékelő
nőkkel. Az egész társaság egy ideig merev
hallgatásba süllyed.)
Lucifer
(felkacagva)
| | Mint látom, itt a jókedv elborúlt, |
| | Bor nincs-e már, vagy elfogyott az élc, |
| | Hogy a savanyu úr is megsokallja? |
| | Talán bizon valaki fél közöttünk, |
Ádám
(feléje sújtva poharát)
Lucifer
| | No majd hivok uj vendéget közénk, |
| | Talán megifjúlt kedv is tér be véle. |
| | Hej! hozzátok be, szolgák, ízibe, |
| | Ki fáklyafénnyel erre útazik. |
| | Csak megkináljuk egy pohár itallal. |
(A halottat nyílt koporsóban behozzák,
s az asztalra helyezik. Kísérete a
háttérben marad. Lucifer
ráköszönt)
| | Igyál pajtás, holnap nekem, ma néked! |
Hippia
| | Talán inkább csókot kivánsz? |
Lucifer
| | És lopd ki szájából az obulust. |
Hippia
| | Ha tégedet csókollak, őt miért ne? |
(A halottat megcsókolja. Péter apostol a kíséret közül kilép)
Péter apostol
| | Megállj, a döghalált szivod magadba. |
(Mindnyájan visszaborzadva, helyeiken felemelkednek)
Mind
| | A döghalál – rettentő – félre innen. |
Péter apostol
| | Te nyomorú faj! – gyáva nemzedék, |
| | Míg a szerencse mosolyog feletted, |
| | Mint napsugárban a légy, szemtelen, |
| | Istent, erényt, gúnyolva taposó. |
| | De hogyha a vész ajtódon kopog, |
| | Ha Istennek hatalmas ujja érint, |
| | Gyáván hunyász, rútúl kétségb'eső. |
| | Nem érzed-é, hogy az ég büntetése |
| | Nehezkedik rád Nézz csak, nézz körűl, |
| | A város pusztúl, durva idegen nép |
| | Tiporja el arany vetésidet, |
| | Szétbomlik a rend, senki sem parancsol |
| | S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás |
| | Emelt fővel jár a békés lakok közt, |
| | Utána a halvány gond, rémület, |
| | S égből földről se részvét, sem segély. |
| | Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával |
| | Elandalítni azt a szózatot, |
| | Mely a kebelnek mélyét felveri, |
| | S jobb cél felé hiába ösztönöz. |
| | Kielégítést, úgyebár, nem érzesz, |
| | Csak undort ébreszt szűdben a gyönyör, |
| | S aggódva nézsz körűl, ajkad rebeg: |
| | Hiába mind, a régi istenekben |
| | Nincs már hited, kövekké dermedeztek. |
(Az istenszobrok szétporlanak)
| | Elporlanak, s új istent nem találsz, |
| | Mely a salakból újra fölemelne. – |
| | Nézz csak körűl, mi pusztít városodban |
| | Hatalmasabban, mint a döghalál, |
| | Ezren kelnek fel a lágy pamlagokról, |
| | Hogy Thébaisznak puszta téreit |
| | Vad anachórétákkal népesítsék, |
| | Ottan keresve tompúlt érzetöknek |
| | Mi még izgassa, ami még emelje. – |
| | El fogsz pusztúlni, korcsúlt nemzedék, |
| | E nagy világ most tisztuló szinéről. |
Hippia
(az asztal előtt összeroskadva)
| | Óh jaj nekem, mi szörnyű fájdalom, |
| | Hideg veríték, orcusnak tüze – |
| | A dögvész, óh, a dögvész, – elveszek. |
| | Nem gyámolít ki sem közűletek, |
| | Kik annyi élvet osztátok velem? |
Lucifer
| | Ma néked, holnap nékem, édesem. – |
Hippia
| | Hát öljetek meg, átkom ver különben. |
Péter apostol
(hozzálépve)
| | Ne átkozódjál, lányom, sőt bocsáss meg – |
| | Majd gyámolítlak én és a nagy Isten, |
| | A szent szeretet örök Istene. |
| | Emelkedjél fel hozzá, ím e vízzel |
| | Lelked kitisztúl menten a salaktól, |
| | S hozzá siet. (Megkereszteli az asztalról vett edényből) |
Hippia
| | Atyám – megkönnyülék. (Meghal) |
Catulus
(indul)
| | Én még ma Thébaiszba útazom. |
| | Elundorodtam a bünös világtól. |
Cluvia
| | Megállj, Catulus, én is elkisérlek. (Kimennek) |
(elgondolkodva, az előtérre lép, Éva követi.)
Ádám
| | S te itt vagy, Júlia, mondd, mit keressz itt, |
| | Hol a halál az örömet kiölte. |
Éva
| | S nem ott van-é helyem, ahol te vagy? |
| | Ah Sergiolus! Vajh mi sok nemes |
| | Érzést találtál volna e kebelben, |
| | Hol csak mulékony kéj után kutattál. – |
Ádám
| | És önmagamban is. Mi kár, hogy úgy van! |
| | Elveszni nyomorúltan, kisszerűen, |
| | S szenvedni addig. Oh, ha él az Isten, |
| | (Letérdel s kezét égnek emeli) |
| | Ha gondja van ránk, és hatalma rajtunk, |
| | Új népet hozzon s új eszmét világra, |
| | Amazt, a korcsba jobb vért önteni, |
| | Ezt, a nemesbnek hogy köre legyen |
| | Magasra törni. Érzem, elkopott mind, |
| | Mi a miénk volt – s újat létrehozni |
| | Erőnk kevés. Hallgass meg, Istenem! |
(Az égen glóriában a kereszt
feltűnik. A hegyek megől égő
városok pírja látszik. A csúcsokról
félvad csapatok szállnak
alá. Távolról áhítatos himnusz
hallik.)
Lucifer
(magában)
| | E látvány kissé borzogatja hátam, |
| | De nem emberrel kell-e küzdenem? |
| | Mit én nem bírok, ő teszi helyettem. |
| | Hasonló tréfát már gyakorta láttam. |
| | A glória ha lassan elveszett, |
| | Még megmarad a vérengző kereszt. |
Péter apostol
| | Az Úr meghallgatott. – Tekints körűl, |
| | Az elkorcsúlt föld újra kezd születni. |
| | E medvebőrös barbár harcfiak, |
| | Kik üszköt vetnek fényes városokra, |
| | Kiknek lova múlt századok vetését |
| | Tiporja el, s istállót elhagyott |
| | Templomfalak közt lél, új vért hozand |
| | Az elsilányúlt, megfogyott erekbe. |
| | S kik a cirkuszban himnuszt énekelnek, |
| | Míg a bősz tigris keblöket kitépi, |
| | Új eszmét hoznak, a testvériséget, |
| | És az egyénnek felszabadulását, |
| | Melyek meg fogják rázni a világot. – |
Ádám
| | Ah érzem, érzem, mást is kér a lélek, |
| | Mint dagadó párnákon renyhe kéjek; |
| | A szív vérének lassu elfolyása |
| | Olyan kéj, melynek vajh mi lenne mása? |
Péter apostol
| | Legyen hát célod: Istennek dicsőség, |
| | Magadnak munka. Az egyén szabad |
| | Érvényre hozni mind, mi benne van. |
| | Csak egy parancs kötvén le: szeretet. |
Ádám
| | Fel hát csatázni, fel hát lelkesűlni |
| | Az új tanért. Alkotni új világot, |
| | Melynek virága a lovag-erény lesz, |
| | Költészete az oltár oldalán |
| | A felmagasztalt női ideál. |
| | (Péterre támaszkodva indul.) |
Lucifer
| | Ah, a lehetetlen lelkesít fel, Ádám! |
| | A férfiúhoz méltó ez s dicső ám. |
| | Istennek tetszik, mert az ég felé hajt, |
| | S ördögnek kedves mert kétségbe ejt majd. |