Bevezető

A távmunka hallatán különféle gondolatok jutnak az eszünkbe. Sokan munkavállalásuk egyetlen lehetséges módját, emberibb munka- és életkörülményeket, szabad időbeosztást vagy éppen kimerítő, véget nem érő munkát, bezártságot, megint mások településük felvirágoztatását, a közlekedési gondok mérséklését, költségeik lefaragását látják benne.

A munkavállalásnak ez a módja Amerikában és Nyugat-Európában már széles körben elterjedt. Magyarországon azonban csak lassan barátkoznak meg vele a munkáltatók, annak ellenére, hogy munkavállalók ezrei szeretnének ebben a formában dolgozni.

A jelen tanulmány a hazai bevezetéséhez, elterjedéséhez kapcsolódva vizsgálja meg a távmunka humánpolitikai vonatkozásait. Különös tekintettel azokra - a szervezetre és az egyénre gyakorolt - hatásokra, amelyek meghatározók lehetnek a munkavállalás ezen új formájának sikeres alkalmazásakor.

A tanulmány a nyugat-európai és hazai kutatások tapasztalataiból kiindulva gyűjtötte össze és mutatja be a magyar munkaadók és munkavállalók - még csupán elszórtan fellelhető - véleményeit, illetve azokat a jelzéseket, amelyek segíthetnek abban, hogy a magyar viszonyokhoz illeszkedő munkaerő-gazdálkodási megoldások születhessenek. Fontos ez azért is, mert a távmunka sikertényezői között előkelő helyen szerepel az ember.

Igaz, hogy a munkaadók a pénzügyi, gazdaságossági szempontokat említik meg elsőként, amikor a távmunka mellett vagy ellen érvelnek, de rögtön utána következik a munkaszervezés, az ellenőrizhetőség, az eredményesség, a lojalitás kérdése. Az első távmunkát vállalók közül is többen csalódottan "visszaléptek". Ezért fontos, hogy megkeressük, melyek azok az irreális várakozások, amelyek a távmunka alkalmazásának kudarcához vezethetnek mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldalon.

A téma hazai szakirodalmára alapozva foglalja össze a tanulmány a humánpolitikai rendszerek kérdéseire adható válaszokat, azokat a megoldásokat, amelyek figyelembe veszik a távmunka - ma még sajátosnak tekintett - szempontjait. Az 1998 óta e témában lefolytatott kutatások eredményeire támaszkodva egy kérdőíves vizsgálattal mérte föl, hogy a ma hosszabb ideje távmunkásként dolgozók hogyan ítélik meg helyzetüket, a távmunkát alkalmazó munkaadók milyen tapasztalatokat szereztek eddig, és hogyan integrálják szervezetük életébe ezt a munkavégzési formát. A kapott válaszok jól megmutatják, milyen változásokat eredményezhet a távmunka keretében zajló foglalkoztatás a munkaadó szervezetek életében, valamint hogy milyen intézkedések megtételével lehet elősegíteni a távmunka hazai elterjedését.

A távmunkával kapcsolatos külföldi tapasztalatokat csupán annyira taglalja a tanulmány, amennyire ezt a hazai tapasztalatok értékelése szükségessé teszi. Az emberi erőforrás-gazdálkodási rendszerek áttekintésekor nem volt cél a mélyreható elemzés. Csupán az, hogy a távmunka szempontjainak érvényesítésével végigtekintsük a főbb humánpolitikai rendszereket, és megmutassuk azokat a megoldásokat, amelyeket a távmunka alkalmazása igényel.