Bevezetés

Az itt közölt tanulmányok a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, a Nemzeti Felnőttképzési Intézet, valamint az Oktatási Minisztérium által kezdeményezett kutatások keretében készültek. Azonban közös kiindulóponttal rendelkeznek arra a napjainkban egyre terhesebbé váló jelenségre kívánnak válaszolni, amelyet a munkaerő kínálat és kereslet súlyosbodó megnemfelelésének nevezünk. A kérdések megválaszolása számos módszertani problémát vetett fel, ugyanis a megrendelő kívánságára érvényes méréseket kellett végrehajtani a munkaerő piac várható munkaerő keresletére vonatkozóan, valamint választ kellett adni arra, hogy a tapasztalható munkaerőhiányt, illetve felesleget milyen tényezők okozzák.

Először 1999-ben tettünk kísérletet a munkaerőpiaci kereslet előrejelzésére a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamara, OM által támogatott kutatásának keretében a közép-magyarországi régióra vonatkozóan. Majd nagyjából hasonló módszerrel 2002-ben és 2003-4 fordulóján az egész országra kiterjedő kérdőíves vizsgálatot hajtottunk végre. A vizsgálat során 5 illetve 7000 foglalkoztatót kérdeztünk meg a munkaerő ellátással való elégedettségről és a hiányokról. A módszer nagyon egyszerű volt, de menet közben kiderül tarthatatlansága, ugyanis azt kérdeztük meg a foglalkoztatóktól, hogy a jövőben (3-6-10 év múlva) milyen mértékben kívánják növelni vagy csökkenteni az egyes foglalkozási-szakmacsoportok foglalkoztatását. A tervezők ugyanis arra szerettek volna választ kapni, hogy miként kell alakítani a képzési struktúra belső arányait, annak érdekében, hogy a képzési kibocsátás megfeleljen a keresletnek. Azonban már a kérdezés folyamatában világossá vált, hogy a foglalkozatók, kicsik és nagyok csupán igen rövid periódusra képesek előrejelzéseket tenni, mivel gazdasági pozícióik állandó változásban vannak, így ezen a módon csak a legrövidebb periódusra adott válaszaik voltak értékelhetők, azok is inkább a megkérdezés időpontjában tapasztalt munkaerő hiányként, munkaerő beszerzési nehézségként voltak értelmezhetők. E kutatások kiterjedtek a munkaerő felkészültségével kapcsolatos elégedettség vizsgálatára is. Az évek során sajnos egyre több megerősítést kaptunk arról, hogy a fizikai szakmunkások ezen belül is a termelőüzemi környezetben dolgozó szakmunkások iránti igény növekszik, miközben egyre nagyobb nehézségbe ütközik a munkaerő beszerzése. A kérdőívekhez kapcsolódó interjúkból kiderült, hogy a kékgalléros szakmunkások hiánya a gazdaság növekedésének erősödő korlátjává vált.

Felismerve az alkalmazott mérési eszköz gyengeségeit a 2003-4 fordulóján lebonyolított előrejelzés kutatás (melynek eredményei a II. fejezetben olvashatóak) adatbázisára építve hozzákezdtünk egy új munkaerő kereslet számítási módszer kidolgozásához. A módszerről a III. fejezetben olvashatunk.

Az elmúlt években köztudottá vált, hogy az iskolarendszerű képzés és a munkaerő kereslet struktúrája jelentősen eltolódott egymástól: a korábbinál jóval kevesebben kívánnak szakmunkássá válni, jóval többen szereznek közép- és felsőfokon fehérgalléros képzettségeket. Az egyre több munkaerőpiaci feszültséget okozó eltérések mértékét, összetételét e tanulmánykötet első fejezetében mutatjuk be.

Talán érthető, hogy a gazdasági szereplőket a szakmunkások hiánya és felkészültségük gyengeségei izgatják a legjobban. Ennek okai kutatásunk szerint igen sokrétűek. Vizsgálatunkból kiderül, hogy a pályaválasztók, illetve a szüleik döntéseit igen kevéssé befolyásolja a munkaerőpiacon tapasztalható tényleges kereslet, mint ahogy az iskolarendszerű- és felnőttképzés is érzéketlenül megy el a kereslet tényei mellett (erről olvashatunk a IV. fejezetben). Világossá vált az is, hogy a szakképző intézmények - szakiskolák, és szakközépiskolák - szakmakínálatát a tanulói kereslet határozza meg, s az iskolák fenntartására-működtetésére irányuló érdekeik okán nem tudnak a szakmaszerkezeti kínálat megfelelő módosításával a környezetükben tapasztalható munkaerő kereslethez igazodni.

A munkaerőpiaci kereslet előrejelzése, melyre maguk a foglalkoztatók sem képesek, legalább is a folyamatok irányát tekintve nem megoldhatatlan feladat. A tendenciák előrejelzése az iskolafenntartók, a szülők- pályaválasztó tanulók és nem utolsó sorban az oktatás és foglalkoztatás politikusok számára alapvető kérdés, hiszen arról nincsen vita, hogy a képzési kibocsátást - beleértve a felnőttképzést is - a foglalkoztatók, illetve a gazdasági szereplők igényeihez kellene igazítani. A tendenciaszerű előrejelzés legegyszerűbb eleme, ha az egyes gazdasági ágazatok piaci pozícióinak változásait vizsgáljuk, s megnézzük, hogy az egyes rész munkaerőpiacokon - amelyeken egyébként a középfokú szakképzés is történik - milyen változások várhatók a gazdasági szereplők piaci pozícióiban. E kérdéskör megragadhatósága érdelében vizsgáltuk meg a globális gazdasági folyamatokat (e tanulmányt terjedelmi okokból itt nem közölhetjük) és azok kistérségi hatásait, valamint egyes ágazatokban lezajló termelési-, technológiai változásokat, s ezek hatásait a jelenleg és jövőben kívánatos felső és középfokú képzési szerkezetre. E vizsgálat eredményeképpen térségtípusokat alkottunk, amelyeket - reményeink szerint - a területfejlesztők, a térségi gazdaságfejlesztők és a foglalkoztatás-, illetve oktatáspolitikusok egyaránt használnak majd a tervezésnél. (ezt is tartalmazza az V. fejezet)

Kutatásunk során a II. fejezetben bemutatott módszerrel minden megyére elkészítettük a foglalkoztatás-szakmaszerkezet modellszámítását, amelyeket e kötet keretében helyhiány miatt nem tudunk bemutatni, azonban az olvasó a www.nfi.hu, valamint a www.3kconsens.hu honlapokon megláthatja. E számítások mellett újra feldolgoztuk az Oktatási Minisztérium szakképzési statisztikáját, s egybevetettük a az általunk számított foglalkoztatási- szakmaszerkezeti struktúrát a képzési kibocsátással. Ennek alapján megállapíthatók a kereslet és kínálat eltérései.

A szakmaszerkezeti struktúrák megmutatják, hogy a foglakoztatási folyamatok változatlansága esetén, milyen szerkezetű képzési kibocsátásra, illetve a felnőttképzés keretében az iskolarendszerű szakképzés milyen szerkezetű korrekciójára lenne szükség. Sajnos az is látható, hogy a felnőttképzés - némi túlzással élve - nem korrigálja, hanem megismétli az iskolarendszerű szakképzés, munkaerőpiachoz nem illeszkedő struktúráját.

Kutatási tapasztalataink legáltalánosabb megfogalmazása szerint a tanulók karrier törekvései, a közép-, és felső fokú képző intézmények kínálati szerkezete egyre távolabb kerülnek a gazdasági, illetve közszolgálati foglalkoztatók munkaerő keresletétől. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a gazdaság munkaerő korlátokba ütközik, a pályakezdők munkanélkülisége növekszik, s a kormányzatra a szükséges korrekciók finanszírozásnak egyre nagyobb terhe fog hárulni, nem is beszélve arról, hogy a napjainkban és a közeljövőben munkaerőpiacra belépő korosztályok növekvő mértékben frusztrálódnak.

Az ellentmondások feloldása nem könnyű feladat, abban azonban biztosak vagyunk, hogy a közép-, és felsőfokú szakmaválasztókat hiteles információkkal szükséges ellátni és ezen keresztül orientálni, a hazai foglalkoztatás tényleges szerkezetéről, a várható folyamatokról. Azt is helyesnek tartanánk, hogy a közpénzekből finanszírozott képzés szakmaszerkezete közelítene vonatkoztatási területének munkaerőpiaci igényeihez, valamint a képzés finanszírozása ösztönözné az igazodás folyamatait.

A kutatás folyamatában számtalan táblázatot, diagramot és térképeket készítettünk, melyeknek csak egy töredéke szerepel e jelen kötetben. A kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy az általunk bemutatott módszerek alapján minden megyére elkészítettük a foglalkozási-szakmaszerkezet becslését, melyek közlésére e kötet nem ad lehetőséget. Az olvasó ezeket a dokumentumokat megtalálhatja a www.nfi.hu, valamint a www.3kconsens.hu honlapokon.

Kutatásaink során felmérhetetlen segítséget kaptunk az Állami Foglalkoztatási Szolgálattól, illetve a megyei munkaügyi központoktól, Dr. Székely Judittól és Dr. Szép Zsófiától, valamint Dr. Zahár Lászlótól a Nemzeti Felnőttképzési Intézettől. Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni.