Ortológus ‚a régit kedvelő, annak a fenntartásáért küzdő’ – általában így hívják az új nyelvi fejlemények ellenségeit; szűkebb értelemben a Kazinczy vezette nyelvújító mozgalommal szemben állókat s a nyelvújítás alkotásai ellen küzdőket jelenti, akik a nyelvszokásra, a történeti fejlődés elvére támaszkodva tiltakoztak az erőszakos, sokszor forradalminak nevezett tevékenység ellen, majd mint nyelvjavítók, cselekvőleg is igyekeztek (a grammatikai-etimológiai elv alapján) a szertelen és mohó újításoknak gátat vetni. Az ortológusokhoz tartoztak pl. a Debreceni Grammatika (Bécs 1795.) szerzői, a Kazinczy ellen írt gúnyiratnak, a Mondolatnak (Pest 1813.) az írói: Beregszászi Nagy Pál, Verseghy Ferenc stb. (Vö. Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Bp. 1929. 26–204. l.) Beszélhetünk még az ún. új ortológiáról – az ortológiának a múlt század vége felé való jelentkezéséről. Megindítója Szarvas Gábor és általában a Magyar Nyelvőr c. folyóirat, célja a nyelvújítás túlzásainak megszüntetése. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ortológusok – különösen Szarvas Gábor tanítványai – jóval túlmentek a határon s már nemcsak hogy kétségbevonták a magyar nyelvújítás jelentőségét, hanem szinte tagadták mindenfajta nyelvújítás és általában az újonnan keletkezett szavak és kifejezések létjogosultságát. Neológus ‚újító’ – szűkebb értelemben a nyelvbeli újításoknak, a születő új nyelvi elemeknek (elsősorban szavaknak), az ún. neologizmusoknak a kedvelője, aki ezek érvényre juttatásáért száll síkra. Ezzel a névvel is elsősorban a Kazinczy köré csoportosuló nyelvújítókat (Kölcseyt, Szemere Pált, Vitkovics Mihályt, Horvát Istvánt) jelölték. – Neológia – általában új nyelvi elemek (elsősorban szavak) létrehozása, nyelvújítás. – Maga Kazinczy egyébként így fogalmazza meg e kérdéssel kapcsolatban a ma is helyeselhető álláspontot: „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s egységességben és ellenkezésben van önmagával …”