Bevezetés

Az Európai Parlament 1998-ban határozatban hangsúlyozta, hogy az Európai Unióba belépni szándékozó államok közül nem támogatja azoknak az országoknak a csatlakozását, ahol nem tartják tiszteletben a homoszexuális emberek emberi jogait. E jogok elismerésének fő kritériuma az volt, hogy az érintett országokban eltöröljék a homoszexuális és a heteroszexuális kapcsolatok megkülönböztető kezelését - különös tekintettel a beleegyezési korhatár eltérő meghatározására. Magyarország ennek a követelménynek 2002-ben tett eleget, amikor az Alkotmánybíróság döntését követően eltörölték a büntető törvénykönyvben korábban szereplő diszkriminatív részeket, melyek az azonos és a különböző nemű partnerek szexuális kapcsolatára vonatkozóan eltérően határozták meg a beleegyezési korhatárt.

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló, 2003-ban elfogadott és 2004. január óta hatályban lévő magyar törvényben védett kategóriaként szerepel - többek között a nem, a fogyatékosság és a faji, illetve etnikai hovatartozás mellett - a szexuális orientáció és a nemi identitás is. Ezek alapján úgy tűnhet, hogy Magyarország "túlteljesítette" az uniós elvárásokat.

Az európai elvárások tekintetében az is említendő, hogy a társadalmi diszkrimináció más dimenzióival - elsősorban a faji, illetve az etnikai diszkrimináció területével - összehasonlítva a szexuális orientáción alapuló diszkrimináció elleni fellépés kevesebb hangsúlyt kapott. Ezen a területen a magyarországi változásokhoz tevékenyen hozzájárultak a szexuális kisebbségek érdekvédelmével foglalkozó civil szervezetek.

Általánosan elmondható, hogy a civil szervezetek tevékenysége révén olyan diszkurzív társadalmi küzdőterek jöhetnek létre, ahol az alárendelt szerepű társadalmi csoportok tagjai kialakíthatják és használhatják saját identitásaik, érdekeik és igényeik - a többségi társadaloméval gyakran szembehelyezkedő - értelmezéseit, és amelyek egyben gyakorlóterepként is szolgálhatnak a társadalom szélesebb rétegeivel folytatott kommunikáció hatékonyabbá tételéhez. Ugyanakkor a szexuálispolitika-elméletek szintjén komoly dilemmát jelent a monolitikus szexuális identitások keretében megfogalmazott különbözőség egyes - bizonyos szempontból kitüntetett helyzetű - formáinak normalizálása. Bár e normalizáló tendenciák kézzelfogható előnyei között említhető a diszkrimináció tilalmát és az egyenlő bánásmód feltételeinek megteremtését előíró állami szabályozás, más szempontból a helyzet alapvetően változatlannak tűnhet, hiszen ha a társadalmi megkülönböztetés alapstruktúrái megmaradnak, akkor mindössze a megkülönböztetettek körének összetételében történhet változás.

Kutatásom során olyan magyar és nemzetközi forrásokat próbáltam feltérképezni, melyek segítségével alátámasztható, hogy a leszbikus, a meleg, a biszexuális és a transznemű (LMBT) emberek jogai nem különleges privilégiumok, hanem alapvető emberi jogok. Ezeknek az érveknek a bemutatásával szeretnék hozzájárulni olyan jövőbeli stratégiák kialakításához, amelyek célja az emberi jogok, az emberi méltóság, valamint a különböző egyéni és társas életformák közötti választás szabadságának minél szélesebb körű elismertetése.